Magyar Nemzet, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-14 / 86. szám

1 fílhzLQ, f J Ö Darvas József drámája a Nemzeti Színházban A közéleti felelősség szép prózai alkotását köszöntötte e sorok írója a Magyar Nem­zet hasábjain Darvas József "■Részig eső" című regényé­ben. A magyar történelem­nek azt a gyónás-szerű, vallo­­másos ábrázolását, mely ritka példáját adta az ördög­űzés­­nek. A tegnap árnyait hessen­­tette el a Szóláth Béla film­rendező belső monológjába épített regénnyel Darvas s en­nek egész irodalmunk számá­ra súlya és jelentősége volt. A regényből írt dráma nem ér fel a regényhez. S ezzel igazán nem egy epikus alko­tás szélességét kérjük számon a színpadtól. Inkább a próza­író erényeit a drámaírótól. Az esztétikum hatásfoka kisebb a Részeg eső jelenetekbe szab­dalt tablójában. Míg a regény kathartikus érzéseket ébresz­tett, a drámából a megtisztu­lás élménye hiányzik; a re­gény prózánk legjobb szint­jén valósult meg, a darab drámáink fogyatékosságait idézi. Húsz esztendő történelmi fordulóit átfogó igénnyel vetíti színpadra Darvas. Több síkon játszódó történetében az első réteg a históriai cenzúrák tö­mör ábrázolására hivatott: a világháború, az összeomlás, az ország újjászerveződése, ezerkilencszázötvenhat és nap­jaink egy-egy illusztratív, jel­képes metszetben jelennek meg a színpadon. A másik réteg: a magánéleté. Az or­szág sorsa itt egy nemzedék tragédiájában tükröződik. Bal­la Géza festőművész öngyil­kosságának okait kutatja ba­rátja, Szóláth Béla, az ő nyo­mozása idézi fel a pillanato­kat, amikor magánélet és a köz sorsa egybefonódott. A dráma gondolata tehát az, hogy a két, sorsunkon munkáló erő, a történelem és a személyes szenvedély talál­kozását, közös játékát, ritmu­sát és aritmiáit bemutassa. A forrasztás itt nem sikerült teljesen. Darvas hősei a tör­­ténelimi pillanatoknak nem részvevők csupán tanúi, a fel­festett­­ história inkább kör­nyezetük, hátterük, mint cse­lekvésük és mozgásuk tere, önmagában ez még nem volna baj. Itt is bújik egy igazi drámai mag. De Darvas úgy mutatja hőseit, mintha azok ténylegesen szerepet vál­lalnának; ezek a szerepek azonban jobbára kimerülnek a deklamálásban, az utólagos önvádban. Ezért támad sza­kadék a magán- és közéleti színek között: a hősök cselek­vő sorsa nem köti össze a kettőt. A történeti színek szimbo­likus­ költőiek, nemegyszer kórus jelzi a drámai fordula­tot; a jelképek közé ágyazott magánsors ábrázolása viszont részletező-naturalista. A stí­lusok közötti feszültséget csu­pán a dráma eszméje, gondo­lati iránya csökkenthetné, vagy rendezhetné különnemű mozzanatok egységévé. De ez az eszme ezúttal tétova. Rá­kérdez arra a problémára, hogy vajon mennyi a szerep­lők felelőssége az események­ben, de ezt az író még a maga számára sem dönti el. Hol azt sugallja, hogy Szó­láth és a társai minden adott pillanatban a maximális oda­adással vetették bele magu­kat a történelem formálásába, hol pedig az illyési »nem volt elég« gondolatával bírálja őket. S ettől azok a szavak vesztenek súlyukból, melyek az egyéni felelősség megál­lapítására vonatkoznak — s úgy érezzük, okos szentencia mindenre van a darabban, de a költői igazság és döntés ro­vására. A bátor és szép mon­datok egy szellemes drámaírót idéznek — a darab egésze egy bizonytalan koncepciót. Maradtak hát a részletek, ahol csillogó írói erényekre, költői ihletre bukkanhattunk, ahol mindig meglátszott, mi­lyen avatott író műhelyében készült ez a felemás dráma. Egy öreg tizenkilences tragé­diáját milyen plasztikusan ra­gadja meg Darvas, könnyes, együttérző humorral, poétái biztonsággal. Ugyanilyen gyengéd a tolla, amikor a mai fiatalság gondjait idézi Kis­­márta monológjában. Egyálta­lán: lírája és humora akkor érvényesül, amikor nem ama bizonyos "nemzedék" tragé­diáját ábrázolja, amikor nem tétovázik igazolás és bírálat mesgyéjén, hanem egyértelmű és kontúros alakokat kell raj­zolnia. Kosztolányi a "Lenni, vagy nem lenni" című írásában jellemez egy tipikusan nálunk rögződött gondolkodási me­chanizmust. Valaki elbotlik egy kőben és tüstént felkiált: ez Magyarország! íme egy kissé ez a kliséje Szóláth és Balla Géza lelki reflexeinek. Az ő alakjuk azért oly töre­dékes hitelű, mert a felelős közéleti gondolkodást gyakran váltják az ilyen "ez Magyar­­ország« aprópénzére. Pateti­­kussá is ezért lesz a főhős, kivált, hogy Kállai Ferenc já­téka, a meghatott hanghordo­zással is ezt domborítja ki. Ne legyünk igazságtalanok az előadással. Ami szépség és erő a Részeg eső drámájában benne volt, Kazimir Károly rendezésének keze nyomán ki­bontakozott. Színpada Darvas plasztikus képzeletét tárja elénk: a szürke alaptónusba világos jelenetek emlékét met­szi fehér fénnyel. S ezt a bo­nyolult, jelenetet jelenetre gördülékenyen bonyolító drá­mát technikailag is kiválóan oldotta meg. Neki a térelhe­lyezésben sikerült történelmi­vé tágítani a drámát ott is, ahol a gondolati általánosí­tásnak nem. A kitűnő színé­szi alakítások is, részben az ő játékmesteri munkáját di­csérik. Berek Kati szenvedé­lyes temperamentuma, embe­ri hitele kiemelkedő színpadi alakot szült. S ugyanígy Kál­mán György epizódja is fel­­fénylett a színész visszafogott művében. Bihari József tizen­­kilencese remeklés, elmélyült, gazdag alakítás. És Básti La­jos is nagyszerű pillanatok­kal ajándékozott meg. Bitskey Tibor egyszerű, rokonszenves és megnyerő volt. Volt-e sikerületlen alakítás? Talán csak a fiatal, s tehetsé­ges Pap Évát éreztük erőtlen­nek és Zolnai Zsuzsát szerep­osztási tévedésnek. Kár volt ezt az érdekes színésznőt ka­rakteréhez nem illő kramp­­szerepébe kényszeríteni. Végezetül mondjuk meg, hogy Darvas József kísérletét igazán nem tartjuk meddő­nek. Drámaírói munkássága épp oly fontos, mint a re­gényköltőé s csak a színpad forrósága, közege erősítheti művészetét. A Részeg eső — minden hibájával — a mai magyar dráma küzdelmét jel­zi, az igényt fontos gondok kimondására, megfogalmazá­sára. Ebben a harcban Dar­vas Józsefre fontos szerep vár. Ungvári Tamás NDK FOTÓCIKKEK KIÁLLÍTÁSA \ \ oFŐ TÉRI \ Alpári Gyula u. 2. sz. alatti­­bemutató termében ÁPRILIS 25-IG | SZAKELŐADÁS KERETÉBEN BEMUTATÁSRA KERÜL ^ ^ AZ IHAGEE GYÁR | § i exa i­ ^ EXA II., § EXACTA VAREX FÉNYKÉPEZŐGÉPEK | ÉS TARTOZÉKAIK | | i Ma®ir Nemzet A RÁDIÓ MELLETT A költészet napja­i­t ünnepeltük, abban az ország­ban, ahol a költő hét évszá­zadon át nemcsak képek, han­gulatok­­és látomások meg­­örökítője és médiuma, hanem szinte mindig a nemzet lelki­ismerete is. Nyugodtan mond­hatjuk — legújabban néhány külföldi diadal is igazolja, s nem kell a magunk nemzeti elfogultságára gyanakodnunk —, hogy líránk a világiroda­lom nagy költészetei közé so­rakozik. Mindig mostoha sor­ban nőtt, burjánzott elpusztít­­hatatlanul, legnagyobb csodá­ja éppen az volt, hogy szinte társadalmi körülményei, vilá­gi adottságai ellenére fejlő­dött e világirodalmi magas­latokra. Az éltető társadalmi közeg legtöbbször hiányzott, vagy legalábbis szűk körre húzódott össze líránk körül. Ez a közeg, a versolvasók erő­södő tábora, növekszik és ala­kul jó néhány éve i­s e re­ményekre jogosító folyamat­nak ünnepi manifesztációja a költészet napja, melyet most már minden évben megtar­tunk április 11-én, József At­tila születésnapján. A líra ápolása ezzel tömegmozgalom­má lett, melybe akarva vagy akaratlanul szinte mindenki bekapcsolódik ebben az or­szágban. A lapok, folyóiratok, színpa­dok, pódiumok, irodalmi ta­lálkozók költészet-felvonulta­tását természetesen egészíti ki a Rádió , sőt, a mozgalom egyik legfőbb motorjának is nevezhetnek, hiszen a költé­szet a Rádióban hosszú évek óta állandóan "­műsoron van", nincs olyan nap, hogy a hall­gató többször is ne találkoz­zék a líra világával. Méltó­képpen ünnepelt a Rádió is: már az előestén hallhattunk egy összeállítást, április 11-én pedig az egész műsort átszőt­ték a költészet napjának szen­telt összeállítások. De azért volt hiányérzetünk is. Az egyik: hiányzott , és általá­ban hiányzik — egy-egy költő bensőségesebb bemutatása, egy szerencsés arányú vers- és esszé-együttes kialakítása, va­lami több, mint az egyébként jó és népszerű , Lírai önélet í­­rosz-sorozat. A másik: bár a költészet napján sok és sok­féle hangú költő szólalt meg, mégis hiányoltuk a teljesebb színskálát. Ez a nap élő köl­tészetünk egyetemesebb sereg­szemléje: ebben az országban különböző költői­­iskolák­", hangszínek, kísérleti vagy be­érett módszerek vannak — ezeknek gazdagabb bemutatá­sa hiányzott nemcsak a Rá­dióban, hanem az ünnep kü­lönböző fórumain is. Új Zenei Újság­­ olyan állandó műsora Van a Rádió­nak, mely több mint tíz éve él s létezését nem csupán a rutin és megszokás tartja fenn, hanem valódi szükséglet és vitalitás. Ehhez elsősorban a nem mereven értelmezett műsorforma, szakadatlan fej­lődésre, megújulásra való ké­pesség, szemléleti frisseség kell. E nagyon ritka esetek közé tartozik az Új Zenei Új­ság. Különösen az elmúlt hó­napok ismét felfrissült mun­kája után elmondhatjuk, hogy valóban élő újság ez, a szó legigazibb értelmében: színes, változatos, pontosan és für­gén követi zenei életünket, nem leegyszerűsített és egy­síkú, mégis határozott szelle­mi profilja van, kritikáit, ér­telmezéseit élő illusztrációk­kal támasztja alá, érdekes in­terjúkkal elevenít és ablakot is tár a nagyvilágba. Nagyon egyszerűen kifejezve: öröm hallgatni. Szerkesztői és mun­katársi gárdája őszinte elis­merést érdemel. A Rádió lemezalbuma Végül még egy zenei műsorról röviden: a nemrégiben útjá­ra bocsátott Lemezalbum vá­logatott zenei csemegékkel je­lentkezik. Csak legmagasabb színvonalú produkciókat hall­hatunk itt, s a felvételeket a műsorvezető egy-egy adattal, történettel, érdekességgel még inkább "emberközelbe­ hozza, sohasem hosszan, tolakvó tu­dálékossággal, hanem mindig úgy, hogy a zenei élmény ma­radjon a középpontban. Azt hiszem, minden zenekedvelő számára ünnep a Lemezalbum egy-egy adása. Görgey Gábor NAPLÓ 1 Helikon Kiskönyvtár cím­mel új sorozat kezdődött a Helikonnál. Első kötete, A gó­lyakalifa című Babits-regény nemrégen került a könyves­boltokba. A sorozatban a ma­gyar és a világirodalom ki­sebb terjedelmű remekművei látnak napvilágot.­­ A Vízkereszt, vagy amit akartok című Shakespeare­­vígjáték szovjet filmváltoza­tát az évforduló alkalmából április 23-án ismét műsorra tűzik a filmszínházak. # Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című operáját és De Falla A háromszögletű ka­lap című balettjét mutatja be április 17-én a debreceni Cso­konai Színház.­ Ivó Andric Nobel-díjas ju­goszláv írónak a krakkói egyetem díszdoktori címet adományozott. Az egyetem ok­levelét az intézmény alapítá­sának hatszázadik évforduló­ján, májusban adják át az író­nak.A Visconti olasz filmrendező Marcello Mastroiannival a fő­szerepben, Camus Közöny cí­mű regényének megfilmesíté­sén dolgozik. Filmet szándék­szik készíteni Grimaud életé­ről is. A film alapötletét An­nie Girardot adta, aki szeret­né eljátszani a spanyol hazafi özvegyének szerepét. Az analfabetizmus végleges megszüntetésére nemzetközi intézkedéseket sürget az ENSZ legutóbbi határozata. A világ­szerte mintegy 700 millió írástudatlant érintő határoza­tot az ENSZ eljuttatta min­den tagállamához. Kerámia-bemutatót rendez az Iparművészeti Vállalat ma és holnap Kecskeméten, a Rá­kóczi úti szakszervezeti szék­házban. A bemutatón ismert keramikusok körülbelül fél­ezer alkotása látható. ■*> Gershwin mintegy száz kiadat­­lan dalt hagyott hátra. Fivére és szövegírója, Ira Gershwin negyed századon keresztül titokként őriz­te a melódiákat, és most végre elhatározta, hogy néhány dalhoz megírja a szöveget. A dalok kö­zül hármat megvásárolt Billy Wilder, a világhírű filmrendező ►►Kiss Me, Stupid« című új film­je számára. Odaítélték az idei Derkovits-ösztöndíjakat A Művelődésügyi Miniszté­riumban a beküldött pályamű­vek elbírálása után, s az ösz­töndíj-bizottság javaslata alap­ján odaítélték az 1964. évi Der­­kovits Gyula ösztöndíjakat. Három évig Derkovits-ösztön­­díjban részesül: Barczi Pál grafikus­művész, Benedek György festőművész, Lenkei Zoltán grafikus­művész, Ligeti Erika szobrászművész, Meszes Tóth Gyula szobrászművész és Urbán György festőművész. Az MSZBT férfikarának hangversenye A hét évtizede fennálló munkáskórus, mely most az MSZBT égisze alatt folytatja tevékenységét, töretlen fejlő­déséről tett tanúságot ez évi hangversenyén is. A nagy lét­számú együttes nemcsak ha­talmas hangerővel rendelke­zik, de hajlékony, sokszínű, árnyalatokban gazdag "ember­­orgona". Pödör Béla gondos irányításával klasszikus és modern művek sorozatait szó­laltatták meg. Műsoruk ki­emelkedő száma Kodály Nem­zeti dal­ának, e rendkívül igényes kórusalkotásnak erő­teljes hatású előadása volt. A hangversenyen Márkus Éva hegedűművésznő, Bodonyi Anikó zongoraművésznő és a Csavarárugyár jól képzett férfikara működött közre. A költészet napján megtartott koncertet Surányi Ibolya vers­mondása vezette be. (fi) Kedd, 1964. április 14. A „TENKES" és tanulságai Eke Máté és társai elfoglal­ták a siklósi várat. Az ostoba ezredes a levegőbe repült. Vége. Nincs több kaland, nem lesz több folytatás. Nem lova­gol át többé Zem­be Ferenc a képernyőn a jellegzetes kuruc muzsikára. A gyerekek sajnál­ják és szívesen emlékeznek rá egy ideig, azután újabb ka­landokat, hőstetteket várnak. De milyenek legyenek ezek a kalandok, milyen legyen az új sorozat, ha lesz egyálta­lán? ’ Jobb, mint a Tenkes kapitánya. Amikor elkezdődött, bosz­­szankodtunk, később meg­szoktuk, lassan meg is szerettük a "Ten­cest", amely­hez hasonló vállalkozásba még sohasem fogtak Magyar­­országon. A TV először készí­tett ifjúsági filmsorozatot, és ha már sorozatot készített, ehhez 13 rész kellett — ke­reskedelmi érdekből. A 13 rész ugyanis pontosan egy ne­gyedévre elég, s így köny­­nyebb eladni — akár volt ti­zenhárom részre való cselek­mény, akár nem. Örsi Ferenc rendkívül nehéz írói munkát végzett: ilyen sok epizódot megszerkeszteni, ráadásul olyan epizódokat, amelyek senkiben sem keltenek visz­­szatetszést, nem egyszerű fel­adat. A "Tenkes" szerzője és ren­dezője előtt két példa állt, a Robin Hood és a Teli Vil­mos sorozat. Mind a kettő bravúros technikával és rend­kívül silány tartalommal, nagyszerű mesterségbeli tu­dással, előregyártott elemek­ből készült, és különösen a Teli Vilmos jogos ellenérzést váltott ki a közönségből ha­tásvadászó naturalizmusával, pedagógiailag káros, látvá­nyos kegyetlenségével. Vér vasú vicc A naturalista ábrázolást elve­tették. De hát lehet-e kalandos, harcos filmet készíteni vér nélkül? Létezik-e olyan há­ború, olyan párbaj, amelyben senki sem hal meg, ahol nem folyik vér, nincsenek sebesül­, teki s a gyerek nem lát sem­mi "rosszat"? A szerzői di­lemma megoldása: a vér he­lyett a vicc. Ez nálunk amúgy is bőven terem. Vezessük te­hát le tréfával a feszültséget, legyen a kaland­játék, legyen az ellenség nevetséges, a se­bek helyét foglalja el az iszap, a kelttészta, a kuli­­mász. És ha valakit mégis el­találnak, az is csak annyi, mint egy jófajta rúgás, vere­kedés közben. A katona — persze a labanckatona — vi­sít és kiáll egy időre a játék­ból, ahogy a gyerekek között szokásos, ha számháborút ját­szanak. Körülbelül ez a szemlélet jellemezte a "Tenkest" és ez nem is rossz megoldás. A tré­fa kétségtelenül rokonszenve­sebb a vérnél, a játékosság a naturalizmusnál. Ha az elkép­zelést következetesen megva­lósítják, a Tenkes kapitánya kiváló filmszatíra lett volna, valóban egyedülálló az ifjú­sági filmsorozatok között. De hat és fél órára való ötletet még olyan termékeny, képze­­letgazdag, a vizuális műfajo­kat értő szerző, mint Örsi Fe­renc, sem találhat ki egyedül. Hígítani kellett tehát kicsit a cselekményt, húzni az időt. Kiegészíteni a megírt anyagot egyéni játékkal, a rendező öt­leteivel. Ismert nyugati filmsoroza­tokban sem volt egyébként több "anyag", inkább keve­sebb és rosszabb, mint a Ten­­kesben. Csakhogy ott nagyobb gyakorlattal, valósággal cini­kus rutinnal fogtak a film el­készítéséhez, jobb technikai felkészültséggel és mesterség­beli ismeretekkel, mint ná­lunk. Már nem vagyunk lovasnemzet” A Televízió jóvoltából film­vásznon is megnézhettem a Tenkes kapitányát. Sokkal jobb volt így, mint a képer­nyőn. Olyannyira, hogy leg­jobb részleteiből érdemes lenne, természetesen alapos vágással, mozifilmet összeállí­tani. Fejér Tamás ugyanis sokkal inkább filmvászonra rendezte a "Tenkest", mint a televízió­ra. A nagy gonddal kiválasz­tott hátterek elsikkadtak a képernyőn, a közelképek vi­szont hiányoztak. Ezeket szűk marokkal adagolta a rendező, így sok kedves kis ötlet, arc­játék veszett el. Különösen az első részekben tűnt fel a film vontatott ritmusa, a túlnyúj­tott képek, az unalmas üldö­zési jelenetek, amelyeket nem bontottak fel izgalmasabbra, rövid gyors vágással, a fe­szültséget fokozó közeli beál­lítások variálásával. Ritkán készítünk kalandos filmeket — ez akkor is meg­mutatkozott, amikor kitűnő színészeket lovagolni, vívni, verekedni láttunk. Műkedvelő lovaglás, vívás volt ez, érez­hető bizonytalansággal, nem éppen elragadó technikával. Azok a derék, messziről jött turisták, akik ma is a csikós­­romantikát vadásszák a Hor­tobágyon és úgy vélik, hogy a magyarok ma is nyereg alatt puhított húst esznek, alaposan elcsodálkoznának és kiábrán­dulnának a film láttán. Hiába, viccelni jobban tudunk. Kár, hogy itt csak félig vicceltek, a csattanókat nem készítették mindig jól elő. A tréfa romantikával keveredett, ez megzavarta a stílus egysé­gét. Az egyik színésszel bur­­leszket játszottak, a másikkal romantikus drámát. A stílus­keveredés természetesen az összbenyomásra is hatott. Mi­után nem az egész cselek­ményt ábrázolták szatiriku­san, csak egy részét, a töb­bit komolyan kellett venni, a félig torz tükörben különös aspektust kapott a kuruc­ la­banc harc, mintha valóban csak számháború lett volna, ahol az ostoba labancok nem jelentettek komoly erőt. ISelm „lopni” se széeyen A „Tenkes” megítélésében azonban nem téveszthetjük szem elől, hogy valóban újsze­rű próbálkozásról volt szó. Számos feladatot igen jól ol­dottak meg, több módszert próbáltak ki — a sorozat négy utolsó része például más szer­kezettel készült, nem fejező­dött be a műsor végén az epi­zód, hanem éppen a legizgal­masabb pontnál maradt abba. Az is tény, hogy a Tenkes kapitánya még hibáival együtt is előkelő helyet foglal el a nemzetközi ifjúsági filmme­zőnyben, jó a pedagógiai ha­tása. A film rokonszenves,­­jellegzetes hősöket teremtett. Például Buga Jakabot Szabó Gyula ízes, pompás megfo­galmazásában. Sokat köszön­het a film Vujisich Tihamér kitűnő zenéjének, a lelkesítő, kuruc motívumokból épített, mindenfajta hangulatot, len­dületet és humort egyaránt jól tükröző muzsikának. A "Tenkes" legfőbb tanul­sága tehát az, hogy érdemes, kell ifjúsági filmsorozatokat készíteni. Milyen alapanyag­ból? Ez a filmsorozat eredeti mű, történeti alapja is csak nagy összefüggésben igaz. Ha sikerül ilyen nagyszabású ön­álló történetet készíteni, ám legyen. De vajon nem lenne-e célszerű felhasználni a ma­gyar irodalom és történelem kész alkotásait, illetve esemé­nyeit, például Jókai regényeit, akár egészben, akár egyes részleteiben. Ez a "lopás", a jól ismert művek, történelmi események feldolgozása, kiegé­szítése nem szégyen. Ellenke­zőleg, népszerűsíti a művet, legyen szó akár Toldi Mik­lós, akár János vitéz kissé ki­egészített kalandjairól, akár az­ Egri csillagokról, vagy fan­tasztikus, utópisztikus törté­netekről, űrhajózással, Hold­utazással egybekötve. Ilyesmi is érdekli a gyerekeket és ezeknél a történeteknél a vér vagy vicc dilemmáját köny­­nyebb megoldani. Vilcsek Anna Négy évszak Magyarorszá­gon címmel színes néprajzi dokumentumfilmet készít Mi­­­ chel Blaise francia filmrende­ ző. Legutóbb a húsvéti nép­szokásokat vette filmre Tolna megye több községében.

Next