Magyar Nemzet, 1964. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-02 / 153. szám

Cs­üt­ör­tűk, 1994. Július 1., Kötbér, szervezetlenség és más hibák a munkásvándorlás mögött A népi ellenőrzés vizsgálata az Irodagépipari és Finommechanikai Vállalatnál A jellemzésében ez áll: »Előző munkahelyein a felet­teseit gyakran bírálta.« Nem is fogadták nagy lelkesedéssel új munkahelyén, az Irodagép­­ipari és Finommechanikai Vállalatnál. Amikor pedig megtudták, hogy népi ellenőr is a XIV. kerületben, egyes vezetők gyanúsan tekingettek rá. Gyanújuk hamar be is igazolódott. Alig telt el há­rom hónap, és máris tapasz­talhatták, hogy Gallai József normaellenőr sok mindent ki­fogásol, sok mindent rendel­lenesnek talál a vállalatnál. Az észlelt hibákra először a gyár vezetőinek a figyelmét szerette volna felhívni. Az igazgató azonban soha nem ért rá, hogy leüljön vele és meghallgassa. Így a népi el­lenőrzéshez fordult, hogy a vállalatnál levő törvénysérté­sekre, rendellenességekre de­rítsenek fényt és segítsék elő a megszüntetésüket. Kérte, hogy nevét tartsák titokban, mert máris elég sok rosszindulatot tapasztal. A XIII. kerületi Népi El­lenőrzési Bizottság a bejelen­tés alapján a múlt év végén kezdte el vizsgálni a vállalat­nál levő visszásságokat. Az egyhónapos munka eredménye 22 gépelt oldalas jegyzőkönyv lett. Ebből ismertetünk most néhány megállapítást. Önkényes kilépőnek magasabb bér A vállalatnál az átlagosnál sokkal nagyobb a munkás­­vándorlás. Az elmúlt évben 346 embert vettek fel, a kilé­pők száma pedig 309 volt. A munkásvándorlás az összlét­­számhoz viszonyítva megköze­líti az 50 százalékos arányt. Ez különösen káros a műszer­iparban, ahol a betanított munkások száma magas. A nagyfokú cserélődés nemcsak termeléscsökkenéssel, de mi­nőségromlással is jár. Számos esetben nem tan­ították be a munkaügyi ren­delkezéseket. Az új belépő például hat hónapig nem kap­hat magasabb bért, mint amennyit az előző munkahe­lyén kapott. Ezt az elvet itt többször megsértették. Sőt olyannak is adtak magasabb fizetést, aki önkényesen, vagy fegyelmivel hagyta ott állását. Így előfordult, hogy régóta a vállalatnál dolgozó és nagy gyakorlattal rendel­kező munkások kevesebbet kerestek, mint az újonnan jöt­tek. Az engedély nélküli túl­órák száma egy év alatt 17 500 órát tett ki. Rengeteg túlórát számoltak el jutalom és pré­mium címén is. A vállalatnál, 1962-höz vi­szonyítva, 126 százalékkal emelkedett a kötbér, a határ­időre le nem szállított gyárt­mányok miatt. Ez hatalmas összeget, 2 380 000 forintot je­lent. Megnőtt a rossz konst­rukciók száma. A módosított kvarclámpa szériagyártását például úgy kezdték el, hogy a MEO nem fogadta el a mintadarabot és null-széria sem készült belőle. A "javí­tott" típusra kis táblát kel­lett helyezni, hogy csak há­rom percig üzemeltethető. Az újítás előtt erre nem volt szükség. Rossz a robbanás­­veszélyt jelző készülékük konstrukciója is. A dolgozók a legtöbb mű­helyben panaszolták, hogy nincs biztosítva a munka fo­lyamatossága, az anyagellátás. A hónap elején alig van mun­ka, a hónap végén pedig úl­­órázni kell, hogy pótolják a kiesést. S ez nem az anyag­hiány, hanem a szervezetlen­ség következménye. Az újítá­sokat is hanyagul kezelték. Mintegy 130 újítás feküdt el a fiókokban, hetekig, hónapokig, elbírálás nélkül. A bizonylati fegyelem rossz, rengeteg a szabálytalanság az anyaggaz­dálkodásban, milliókra rúg az elfekvő, inkurrens anyag ér­téke. A sort folytatni lehetne még. Ahhoz azonban ennyi is elég, hogy meg lehessen álla­pítani: a bejelentés megala­pozott volt és valóban közér­dekű. Dr. Biró Mihály, a XIII. kerületi NEB elnöke, Gallai Józsefhez intézett tájékoztató levelében így ír: "Ezúton mondunk köszönetet önnek azért, hogy bejelentésével felhívta a figyelmet a vállalat eredményes gazdasági műkö­dését károsan befolyásoló je­lenségekre.* Üzemi érdek vagy megtorlás A vállalatvezetés azonban a bejelentést és a vizsgálatot egyáltalán nem értékelte ilyen pozitívan. A feltárt hibákat általában elismerték, de a né­pi ellenőrök még ki sem tet­ték a lábukat, máris kutatni kezdtek a "tettes" után. Első­sorban a munkaügyi osztályon keresték, abból kiindulva, hogy a népi ellenőrök között két munkaügyis szakember is volt. S egy nap Gallai Jó­­zseffel közölték, hogy norma­­ellenőri állásából lejjebb he­lyezik, munkaerőtoborzó lesz. A fizetéséhez nem nyúltak. Leváltották a MEO vezetőjét, Dévai Ferencet, aki őszintén elmondott sok visszásságot a népi ellenőröknek. A techno­lógiai osztály vezetője lett, 300 forinttal kisebb fizetéssel. Az indok: »A nagyobb és bonyolultabb feladatok tették szükségessé Dévai és Gallai áthelyezését. Az előző helyü­kön gyenge munkát végeztek.* Kétségbevonták azt is, hogy Gallai József egyáltalán el tudja látni a normaellenőri teendőket. Pedig »csak* 14 éves gyakorlata van ebben a munkakörben. Az igaz, két esetben követett el itt az új munkahelyén adminisztrációs hibát, amiért figyelmeztették is. Elismeri őket. Lamanda Pál népi ellenőrnek, aki a vállalatnál a vizsgálatot ve­zette és szakember ezen a té­ren, ez volt a véleménye. Gallai József tisztában van a normák készítésével, a nor­maellenőri munkában közepes képzettségű, használható em­ber. Most végzi a techniku­mot és ez lehetőséget ad neki a továbbfejlődéshez. Dévai Ferenc elektromérnök­kel a vizsgálatot megelőzően állítólag közölte a vállalatve­zetés, ha nem javítja meg a munkáját, áthelyezik a tech­nológiai osztályra. A figyel­meztetésnek azonban a népi ellenőrök semmi nyomát nem találták. Ellentmondás van abban is, hogy leváltását rosz­­szul végzett munkájával in­dokolják, amikor a termelési értekezletek általában pozití­van értékelték a MEO tevé­kenységét. Ebben pedig nyil­vánvalóan Dévai Ferencnek is van érdeme. "Félős ember* — mondják rá a felettesei. — Pedig csak lelkiismeretes: nem volt hajlandó a rossz konst­rukciókhoz a nevét adni, a vállalati "érdeket* a népgaz­dasági érdek fölé helyezni. Amikor áthelyezték a másik osztályra, megfellebbezte az intézkedést a minisztérium­ban, mivel MEO-vezetőt csak az iparigazgatóség-' hozzájáru­lásával lehet leváltani. Anél­kül, hol­ meghallgatták vol­na, kivizsgálták volna az ügyét, elfogadták az igazgató döntését. Baj van a légkörrel A népi en­őrzés vizsgálata óta fél év telt el, de a feltárt hibák többségével jelenleg is találkozni még a vállalatnál. Május hónapban például 37 új munkást vettek fel, a ki­lépők száma viszont 47 volt. Olyan munkások is otthagy­ják a vállalatot, akik már 10—15 éve itt dolgoztak­. Miért? Sokan nem is tudják az okot pontosan megfogalmazni. »A légkör rossz.* »A hang­nemmel, a megbecsüléssel van baj.« »A fejetlenség nem let­­szik.* Andrasik István mű­helyvezető, aki 14 év óta dol­gozója a vállalatnak, szintén a kilépést fontolgatja. Elmon­dott egy epizódot. Vitája volt a gyáregység-vezetővel, aki érveire ezzel válaszolt: »Tűn­jön el, vagy kirúgom!« A műszaki és egyéb vezető posztokon állók között is nagy a fluktuáció. Egyik okként hozzák fel, hogy nem bizto­sítanak elég’ hatáskört nekik, megkötik a kezüket. Az igaz­gató, Dékán Sándor minden­nel akar foglalkozni és így el­vész a részletkérdésekben. Az szb-elnökök is három-négyha­­vonként váltják egymást. Ebben az is közrejátszik, hogy látják, mostohán kezelik a munkások jogos panaszait s hogy a szakszervezet vélemé­nyét számos, a dolgozókat érintő ügyben nem kérik ki. A vállalatnál nincs megfelelő öltöző, ebédlő, nincs elég szekrény és egyéb szociális létesítmények hiányoznak. Ezek is elősegítik az emberek ■»megszökését«. A marós részleg az elmúlt hónapokban már kétszer for­dult panaszos levélben ille­tékes szervekhez, hogy segít­senek a munkát akadályozó hibák megszüntetésében. Szlá­­vik János és Zoch József el­mondták, jobban szeretnék ők is, ha problémájukat idillő se­gítség nélkül oldhatnák meg. Kéréseik, panaszaik azonban legtöbbször süket fülekre ta­lálnak a vállalatvezetésnél. Ezen nem is lehet nagyon csodálkozni, amikor a vizsgá­latot végző népi ellenőröknek is szüntelen hangoztatni kel­lett, hogy segítő szándék ve­zeti őket s nem az, hogy ezt vagy azt a vezetőt "kibuktas­sák". Csak az ilyen légkörben van lehetőség például arra is, hogy a bejelentést tevő Gal­lai József leváltása után he­tekkel is ilyen utasítást kap­jon: »írásban számoljon be nyolc órán belül, öt hónapra visszamenőleg, hogy melyik nap mit végzett, illetve, mit nem végzett el.* Tudták pe­dig, hogy ügyrendet nem ad­tak neki és a tennivalóit nem határolták körül pontosan így most a dolgozóknak ala­pos a gyanújuk — a vállalat­­vezetés tagadása ellenére —, hogy Gallai és Dévai áthelye­zésében közrejátszott a népi ellenőröknek nyújtott segítsé­gük, részletes tájékoztatásuk. A többi hibával kapcsolat­ban — a látottak és hallottak alapján — mi is csak megerő­síteni tudjuk azt, amit a XIII. kerület Népi Ellenőrzési Bizottság fő okként megálla­pított s amely így hangzik: »Az Irodagépipari és Finom­­mechanikai Vállalatnál a fenn­álló szervezetlenség, a rossz vezetési módszer hozza magá­val a dolgozók elkedvetlene­­dését, az engedélyezett túl­órák túllépését. Ugyanez a szervezetlenség hat a munka­erővándorlásra, ez idézi elő a magas összegű kötbérkifizetése­ket, valamint azt, hogy a vál­lalat a termelési és termelé­kenységi terveit nem képes teljesíteni.* A leckét feladták. A megol­dáson a sor. Keserű Ernő (ILOrrVERSENY csütörtök du. 4 órakor ymmammBammmKBmv Ma­rc Nemzet. líodádau leUetíhéyek Évek óta izgatottan figye­lem, hogy mi mindent lehet selejtesen készíteni. Az olyan egyszerű dolgokat, hogy hul­lámzó parketta, életlen kony­hakés, ruháról lepattanó gomb, szétmálló nylonharis­nya — említeni sem érde­mes. Egy fokkal izgalmasabb már a kinyithatatlan konzerv­doboz, a törékeny szardínia­­kulcs, a szitává lyukadó és éppen ezért felfújhatatlan gu­mimatrac, továbbá a mikro­zsinórral árusított asztali­lámpa, valamint a „Zseb Ti­voli” nevezetű társasjáték, amelynek egyetlen feladata az volna, hogy egy kis rugós szerkezettel pici fémgolyókat bizonyos számokkal jelzett mezőkre juttasson, ámde nem juttat. Még izgalmasabb az a modern regény, amely úgy került ki nyomdánkból, hogy egyes oldalai hiányoztak. Nem úgy hiányoztak, hogy rosszul kötötték az ívet, nem is úgy, hogy kiejtettek belőle, né­hány lapot. Benne volt bi­zony a lap, a helyén, csak üres volt. Nem volt rányom­tatva egy fia betű sem. A 257. oldalon az az utolsó mondat, hogy "... A Zeneakadémián ugyanazon a helyen* és úgy folytatódik, a 260. oldalon, hogy "volna, hogy postahiva­tal nincs*? Persze, lehet, hogy ez nem felejt, nem tévedés, hogy ez a nyomda előzetes kritikája: az a két oldal fö­lösleges volt, érdektelen volt, kár kinyomtatni. De az is le­het, hogy korszakalkotó újítás: minden regényből néhány ol­dalt üresen kell hagyni, hadd írjon bele valamit az olvasó, ízlése szerint. Öljön meg egy­két hőst, vagy fordítsa jóra sorsukat, esetleg ajándékoz­zon nekik ötös találatot. Sőt, további lehetőség: még a re­gény írójának is utolsó alkal­mat adnak, hogy javítson, a már kinyomtatott művén. Sokáig azt hittem, hogy a félig­ nyomtatott regény a se­­lejtgyártás teteje. A múlt hé­ten be kellett látnom, hogy tévedtem. Vettem egy csinos, zöld műanyagszivacsot. A műanyagszivacs nem gép. Nincs benne rugós szerkezet. Nem működik villanyra. Nem forog. Nem jár. Nem ketyeg. Nincsenek benne szögek. Mi lehet selejtes egy ilyen műanyagszivacsban ? Pédául, ha nem színtartó. Hogyha vízhez érve a zöld festék lecsurog róla, fakó és foltos lesz. Nem? Hát erről szó se volt. A kis műanyagszivacs megőrizte üdezöld színét. Mi lehet még selejes rajta? Például a formája. Ha mondjuk nem szabályos tég­latest, hanem egy kicsit csámpás, hiányzik egyik sar­ka. Erről sincs szó. A kis sziva­csot a leggondosabban szab­ták, nyírták, öntötték, fújták, nem tudom, hogy csinálták, de nagyon szép formájúra csinálták. Mi lehet még selejtes egy műanyagszivacsban? Magamtól sosem tudtam volna kitalálni. De oda tettem a csap alá és akkor kisült. A szivacs nem szívta a vi­zet. Nem szívta? Iszonyodott tőle. Lepergette magáról. Bár az orkán-kabátom lökné úgy vissza a vizet. Próbáltam hi­deg vízzel. Próbáltam meleg vízzel. Megnyomtam a sziva­csot. Pohárból itattam. Nem és nem és nem. Ez a szivacs volt a nem-szívó-zöld-szivacs. Az anti-szivacs. Az abszolút se­lejt. Úgy éreztem, ez a csúcs. Az impregnált szivacs a történe­lem legnagyobb selejtje. En­nél érdekesebbet már nem le­het kitalálni. Azután tegnap megnéztem, a Hazudós Billy című, ango­lul beszélő feliratos filmet. Nem fogják elhinni. A film jó volt. A magyar szöveg is jó volt. Csak éppen nem le­hetett látni. Vibrált, felvil­lant, eltűnt. Már­mint a ma­gyar szöveg. Én már láttam Párizsban régi arab filmet francia felirattal. Láttam holland filmet angol felirat­tal, japán filmet Karlovy Va­­ryban cseh felirattal, láttam már olyan filmet, ami olyan régi volt, hogy folyton úgy látszott, mintha a szobában is esne az eső. Láttam filmet falusi kultúrházban, ahol két­­percenként kellett ragasztani. Láttam filmet, ahol minden kocka ugrált. Mindenfélét láttam. De, hogy egy újon­nan feliratozott filmen látha­tatlan legyen a vadonatúj felirat... nem, ezt most lát­tam életemben először egy pesti premier-moziban. Megrendülten és alázatos szívvel jöttem ki a moziból. Azt hittem eddig balga fővel, hogy ismerem már a Selejtek Csúcsát. Dehogy is ismerem. Ott trónol valahol az Olim­posz ködös magasságában. Csak áhitatos borzalommal fi­gyelhetem, mit tud még az Ember selejtben létrehozni? Mit fogok holnap kapni? És holnapután? fehér Klára Mi lesz a magyar lóval Lógondban vagyunk! Mu­tatja ezt, hogy újabban meg­nőtt a kereslet legrégibb négy­lábúak iránt, s az árak is erről tanúskodnak. Egy jó pár lóért gyakran harmincezer forintot is elkérnek már. A mező- és erdőgazdaságban, de az iparban sincs elegendő ló. Miért lett ilyen becses álla­tunk megint a ló? Válaszért a Lótenyésztési Főigazgatóság vezetőjéhez, Pál Jánoshoz fordultunk. A szobában, ahol beszélgetni kezdtünk, a legjobb és leg­szebb magyar lófajták néztek le ránk a négy falról. Mintha ki akarták volna hallgatni, mi is vár rájuk a gépek ko­rában. Szelekció helyett kontraszelekció . Talán emlékszik még arra az öregasszonyra — mondta —, aki az átszervezés idején eldugta csikóját a pincében, nehogy elvigyék szegényt a vágóhídra. Nagy gonddal etette és nevelte félt­ve őrzött kincsét. "Ha van egy lovam — mondogatta —, még mindig összefoghatok a szom­széddal és megművelhetjük a kis földet.. . A parasztembernek ez a ra­gaszkodása a lóhoz alábbha­gyott, mihelyt belépett a szö­vetkezetbe. Ez a fordulópont 1958-ban következett be. Ek­kor még 724 000 lovat szám­láltak az országban. Ettől kezdve lóállományunk állan­dóan fogyott. Szaporodtak ugyanis a gépek, fogyott a legelő, kevesebb takarmány termett, és ami volt, az is in­kább a szarvasmarhák tartá­sára kellett. A legnagyobb "lóbarátok" is szabadulni akartak már a takarmány­pusztító lovaktól.­­ Kiváló alkalom kínálko­zott ekkor egy alapos szelek­cióra. Meg lehetett volna tar­tani a legjobb kancákat és méneket. Lóállományunk mi­nőségét azonban nemhogy nem javították fel, de még rontották­ is a kontra-szelek­cióval. Főleg az erős, edzett, szép küllemű állatokat vitték a vágóhídra, s a tenyészetek­ben többnyire csak a gyen­gébb egyedeket hagyták meg. Több gazdaságban előfor­dult, hogy megrendelték a gé­pet, és máris túladtak a pa­­tásokon. A­ gép azonban ké­sett, ló mesés már nem volt. Néhol máig stega okultak az ilyen esetekből. főleg ennek tulajdonítható, hogy az ország több területén hiányzik a ló. Mitől edződik meg a csikó Ma mintegy 320 000 lova van az országnak, ebből 140 000 kanca. Ezt a létszámot feltétlenül tartani kell. Ugyanakkor a gazdaságoknak nagy gondot kell fordítaniuk az utánpótlás nevelésére. A mai csikószaporulat — az utóbbi három év átlagában országosan 15 000-re tehető — a kiöregedő egyedek pótlását már nem tudja biztosítani. Ezért a következő években mintegy 25 000-es csikószapo­­rulatra volna szükség. Ennek feltételeit most már csakis sa­ját erőből, a szövetkezetek és állami gazdaságok teremthe­tik meg. A fedezőmének minősége máris sokat javult az utób­bi években. Most a leg­fontosabb feladat, hogy a meg­levő 140 000 kancából ki kell választani a tenyésztésre leg­érdemesebb egyedeket. A csikók nagyüzemi felne­velése ma még a legtöbb szö­vetkezetben megoldatlan. Er­ről is maguknak a gazdasá­goknak kell gondoskodniuk.­­ Nincs a csikóknak sza­bad kifutójuk, sok helyütt egész éven át az istálló négy fala közt tartják őket. Pedig a csikó csak úgy edződik meg, csak akkor lesz egészséges, ha kora tavasztól késő őszig kint van a legelőn, napfényben és­ hidegebb, esős időben egy-­­aránt. Egy-egy gazdaságnak­ gyakran már nincs akkora le­gelője sem, amelyen célszerű volna csikót nevelni. Megol­dást csak a közös csikónevelő telepek felállítása hozhat. Ilyen telep már van az or­­­szágban néhány, főleg Hajdú- Bihar megyében. Ezeket a kez­deményezéseket országosan el kell terjeszteni. Az egyes tájaknak legjob­ban megfelelő törzsállomá­nyokat is mielőbb ki kell ala­kítani, mindenkor a szövetke­zetek gazdasági adottságaira és a gépesítettség fokára fi­gyelemmel. Elengedhetetlen feltétele még a korszerű csi­kónevelésnek a száraz istálló, amely — pénzügyi okok miatt — sok helyütt hiányzik még. Ezeket, mint már több példa is megmutatta, egyszerű kivi­telben, például szerfából is elő lehet készíteni. Magyar pecsenyecsikó külföldre — Mi lenne — kérdeztük —, ha a csikószaporulat a 25 000-et is jóval túlhaladná évenként? — Semmiképpen sem ma­radna nyakunkon a sok csi­kó. Annál is inkább, mert az utóbbi években rendkívül­­ megnövekedett az érdeklődés a csikóhús iránt. Elsőszámú vásárlónk Franciaország, Svájc, Ausztria és Olaszor­szág. Pecsenyecsikókból egye-­­­lőre csak próbavásárlást tar­­­­tottak Nyugat-Európában, s ebből arra következtetnek, hogy ez is keresett csemegéje lenne a külföldnek. Exportra azonban mindaddig nem gon­­­dolhatunk, amíg a hazai szük­ségletet nem fedezik teljesen. A magyar sportló hírét nem kell bizonygatni, az önmagá­ért beszél. Újabban irántuk is­­ megnőtt a külföld érdeklődé­se. Mivel azonban nincs elég­­ jó minőségű ugró-, díj- és fo­­gatoslovunk, igen sok megren­­elésnek nem tudunk eleget tenni. A lovassportok népszerűsé­ge hazai és világviszonylatban is egyre nő. Már mintegy 35 lovasiskola működik Magyar­­országon. Újabban nagy sike­re van a főleg külföldieknek fenntartott tihanyi és siófoki lovasiskolának is. Ugyancsak a külföldiek számára rendez­ték meg tavaly­ az első lovas­túrákat, amelyeken hazánk tájaival ismerkedhetett meg az idegen. Ezen a nyáron elő­reláthatóan tizenöt nagyobb külföldi turistacsoport utazza be az országot magyar lova­­­­kon. Vass László Kiosztották az idei Alpár-érm­eket Az Építőipari Tudományos Egyesület a Technika Há­zában megtartotta 6. tiszt­újító közgyűlését. Megvitatták és jóváhagyták az egyesület kétéves munkájáról előter­jesztett főtitkári jelentést. Az egyesület vezetőségének ja­vaslatára a közgyűlés módo­sította a régi alapszabályt. Ezután megválasztotta az egyesület 82 tagú új vezetősé­gét és az elnökséget. Az egye­sület elnökének ismét dr. Ra­­dos Kornél egyetemi tanárt, főtitkárnak pedig dr. Gabos Györgyöt választották. A közgyűlésen osztották ki az egyesületben és az építő­iparban egyaránt kiváló mun­kát végzett egyesületi tagok­nak az 1964. évi Alpár-érme­­ket. A kitüntetés arany foko­zatát Katona József és Mol­nár Miklós, az ezüst fokozatot Hegedűs Béla és Zámolyi Fe­renc, a bronz fokozatot pedig Rajnay László, Heincz Mi­hály és Szabó Ferenc kapta Ezenkívül az építésügyi mi­niszter hozzájárulásával az egyesület 15 tagját tüntették ki az építőipar kiváló dolgo­zója jelvénnyel. Vegytisztítás, köpenymosás 3 nap alatt A FŐVÁROSI PATYOLAT VÁLLALAT fióküzleteiben

Next