Magyar Nemzet, 1964. november (20. évfolyam, 257-280. szám)

1964-11-01 / 257. szám

ír ”­ton Nemzet— A HAZAFIAS N­É­P FRONT LAPJA • Atlasz — 1954 Algírban, a makacs a­frikai esőverte­tési utcán találkoz­tam először a forradalom ka­tonájával. Nem öntudata és politikai tisztánlátása lepett meg, hiszen az igazi forradal­maikat általában világos fejű, céljaikat ismerő emberek csi­nálják. Fiatalsága volt első pillantásra különös. Íme, egy arab fiú, áld a felszabadulás ünnepi pillanatában alig ti­zenkilenc esztendős és ipár is négyévnyi fegyveres harc áll mögötte. Szinte gyermekfejjel kérte, követelte magának a fegyvert, hogy elesett apja he­lyébe állhasson és ott lehes­sen a győztesek dísszemléjén. Ahogy mondta, már a­ tűzke­resztség előtt biztos volt a győzelemben, a kétely még közelébe sem férkőzhetett, a legsúlyosabb megpróbáltatások pillanataiban sem. A forradalmi ügy fölülke­rekedése általában több té­nyező együttes eredménye. Ré­sze van benne a belső szel­lemi és fizikai felkészültség­nek és a nemzetközi körül­mények alakulásának egy­aránt Ma tíz éve, 1954. no­vember elsején azért mozdul­hatott meg az Atlasz-hegység és indulhatott el a francia gyarmati uralom bástyái ellen, mert a felkelésnek­ kedvező tényezők mind együtt voltak. Még a többlet is. Az algériai forradalom ifjúsága, intenzi­tása, egyes vezetőinek a jövőt kutató tisztánlátása érlelte meg, hogy 1962-re nem vi­szontagságok nélkül, de hatá­rozott küldetéssel érkezett el a győzelem legfőbb céljához, az önálló államépítéshez. Az ellentmondások akkor bukkantak felszínre, amikor azt kellett eldönteni, merre tartson a második szakasz, a társadalmi forradalom. A kí­sértés sokféle volt. Algéria el­kanyarodhatott volna jobbfelé is: névlegesen független állam, de gazdasági kulcspozícióit érintetlenül hagyja a volt francia gyarmatosítók kezé­ben. Követhette volna két észak-afrikai szomszédjának, Tunéziának és Marokkónak az útját, ahol a belső polgári fejlődést vagy a feudális in­tézményekkel összenőtt mara­­diságot választották. Előtte volt az arab világ más pél­dája is: a nacionalista hevü­let túlhajtása, a nemzeti és vallási jellegzetességek kidom­borítása az általánosan haladó társadalmi eszmékkel szem­ben. A több mint hétéves függet­lenségi háború után az új Al­géria egyiket sem választotta. A legkorszerűbb társadalmi eszményt állította maga elé: megszabadulni a kapitalizmus béklyóitól, tanulni a tudomá­nyos szocializmusból és sajá­tos alkatának megfelelően fel­számolni mindenfajta kizsák­mányolást. Azért tehette ezt, mert forradalma éppen abban tért el Afrika és az arab vi­lág más hasonló jellegű nem­zeti mozgalmaitól, ami a leg­jellemzőbb jegye a szocializ­mus felé mutató társadalmak­nak. A régi hatalmat nem kis­polgári származású zárt kato­natiszti csoport döntötte meg, hanem maga a nép. A felsza­badulás már készen találta a vezetésre érett osztályokat: az üzemekben megedzett mun­kásságot, a földért vívott harc áldozatait vállaló szegénypa­rasztságot és a haladó esz­mékkel ismeretséget kötött értelmiséget. Az osztályharc feltételeit és törvényeit Algé­ria népe nem utólag, más pél­dák nyomán ismerte meg, ha­nem saját életélménye lett, mintegy küzdelmeinek ered­ménye és gyümölcse. Az osztályharc a független­ség kivívása után sem deus ex machinaként lépett be az al­gériai nép életébe. Tulajdon­képpen ekkor kellett igazán megkeresni a helyes irányt. A hatalmi harc ide-oda hrányta­­vetette a politikai viszonyokat, nem is annyira az uralmi posztokért vívott személyes csatákban, mint inkább azért, hogy melyik társadalmi osz­tály kerekedjék felül, hatá­rozza meg az ország útját és jövőjét. A szubjektivista szem­lélet könnyen téved arra az egyszerűnek tűnő és mégis megtévesztő összehasonlításra, hogy Ben Bella mellől éppen a függetlenségi mozgalom ••történelmi vezetői-* tűntek el A forradalmi idők két volt miniszterelnöke, Ferhat Abbasz és Ben Khedda a po­litikai élet perifériájára vagy éppen az illegalitásba szorult, mások — mint legutóbb Aii Ahmed, Ben Bella volt fran­ciaországi fogolytársa pedig­­ egyenesen börtönbe került. A valóság bonyolultabb is, egy­szerűbb is. A "történelmi ve­zetők" a történelemmel kerül­nek szembe, amennyiben az ország jövőjéből a leglényege­sebbet, a szocialista törekvé­seket igyekeznek elsikkaszta­ni; a múlt érdemei nem iga­zolhatják a ma ellenforradal­mi szándékait Márpedig Algéria életében az utóbbi hónapokban ilyen kísértések jelentkeztek. Az FLN polgári szárnya a fejlő­dés fő tendenciájával szállt szembe, a társadal­om­szerv­e­­­zéssel az anarchiát, a felvilá­­gosultsággal a bigott vallási elmaradottságot állította szem­be. Ha egyes volt "történelmi vezetők" nemmcsak csatlakoz­tak ehhez a haladásellenes irányzathoz, hanem kifejezet­ten élére álltak, csak önma­gukról állítottak ki politikai szegénységi bizonyítványt és nem személyi szándékok se­perték el őket az útból, ha­nem a társadalmi progresszió kérlelhetetlen lendülete. Semmiképpen sem lehet vé­letlennek tekinteni, hogy Al­géria éppen szabadságmozgal­mának tizedik születésnapjára érkezett el társadalmi és poli­tikai fejlődésének új szakaszá­hoz. Az iparban, a mezőgaz­daságban és a kereskedelem­ben a gyermekbetegségekkel együtt járó hibáktól nem men­tesen ugyan, de izmosodik a szocialista szektor és lénye­gében felszámolónak tekinthe­tő a kabin­ai ellenforradalmi lázadás is. Az új szakasz en­nek ellenére nem probléma­­mentesen köszönt be, hiszen az ország előtt áll a neokolo­­nializmus ellen vívott harcá­nak minden eddiginél nehe­zebb feladata: földjének leg­nagyobb kincsét, az olajat nemzeti ellenőrzés alá kell Ez a törekvés jelképszerűen bizonyítja, hogy Algéria útja több egyetlen afrikai nemzeti mozgalom győzelménél, a pél­da és a tett nem torpan meg az országhatároknál. Korsza­kunk egyik legizgalmasabb jelensége ez. Immár régi igaz­ságszámba megy, hogy a gyar­mati rendszer felbomlásának folyamata feltartóztathatatlan és az afrikai kontinens bizonyít­ja ezt a legszemléletesebben. De a felszabadulás nem hozza meg szükségszerűen a gazda­sági -társadalmi problémák megoldását is és a haladó vál­tozások térhódítása nem egye­nes arányban növekszik az ön­állóságot nyert országok szá­mával. Algéria példa jellege abban van, hogy a legkövet­kezetesebben és a legcélra­törőbben fejlesztette tovább nemzeti forradalmát társadal­mi forradalommá, s így az Atlaszból megindult felkelés , tizedik évfordulóján nagyon közelálló barátot, szövetségest és harcostársat köszönt benne a haladó világ. Várkonyi Tibor Közös közlemény a magyar és az osztrák külügyminiszter tárgyalásairól A külpolitikai helyzet­ ­ AZ ÚJ SZOVJET—FRANCIA KERESKEDELMI EGYEZ­­-*-• MÉNYT vezető helyen ismerteti a francia sajtó. A lapok kiemelik, hogy a francia—szovjet kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésére olyan időpontban kerül sor, amikor Franciaország gazdasági céljai Nyugat-Németország és Nagy-Britannia ré­széről éles ellenállásba ütköznek. Nagy jelentőséget tulajdo­nítanak annak, hogy Franciaország túltette magát a berni egyezményen, amely öt évben korlátozta a szocialista orszá­goknak nyújtandó kereskedelmi hitelek lejáratát. Franciaor­szág ezzel széles rést ütött azon a falon, amely elválasztotta a kelet-európai piactól — állapítja meg a Combat, amely visz­­szautasítja a bonni kormány vádját, miszerint Franciaország megsértette volna a Közös Piac országainak egységes politikai irányvonalát. Az Aurore rámutat, Franciaország az egyezmény következtében ugyanolyan fontos kereskedelmi partnerévé vá­lik a Szovjetuniónak, mint a Német Szövetségi Köztársaság. A francia gépipar új piaci lehetőségekre talált, megháromszo­rozhatja a gépipari berendezések szállítását a Szovjetunióba. A szovjet—francia egyezménynek egy másik, új vonását abban látják a francia megfigyelők, hogy Franciaország évi 550 000 tonnáról 1 830 000 tonnára emeli nyersolaj-vásárlásait a Szovjetunióban. A Libération rámutat, hogy az angol—ame­rikai kézben levő franciaországi ola­jf­el­dolgozó­ társaságok a múltban megakadályozták szovjet nyersolaj behozatalát, a francia kormány most az államosított olajfinomítókban kí­vánja feldolgozni a szovjet nyersolajat.­­ O A NYUGATNÉMET—FRANCIA KAPCSOLATOK baromé­tere a legmélyebb ponttal­ süllyedt azóta, hogy de Gaulle hat évvel ezelőtt átvette a hatalmat. Bonnban a hét végén megnövekedett az aggodalom a francia magatartás láttán. Kor­mánypárti körökben gondterhelten utalnak arra, hogy a héten két újabb tény húzta alá »a helyzet súlyosságát": 1. a szovjet— francia kereskedelmi egyezmény megkötése; 2. a közös atom­­haderő terve elleni francia akció. A kancellári palotához közel álló Bonner Rundschau arról ír, hogy a francia—nyugatnémet viszony *drámai kiéleződés felé közelegő. Politikai megfigyelők aggodalommal regisztrál­ják a német—francia viszony újabb lehűlését — hangoztatja a kereszténydemokrata lap, s hivatkozik arra, hogy a bonni kormány szóvivője sajnálkozását fejezte ki a francia—szovjet kereskedelmi egyezmény aláírása miatt. A lap végül hangoz­tatja, hogy "sürgősen olyan kompromisszumot kell találni, amely Washington, Párizs, London és Bonn számára egyaránt elfogadható. Most már nem szabad megkerülni a kényes prob­lémákat, mert sorsdöntő kérdésről van szó, arról, hogy vajon szétesik-e a nyugati tábor, vagy sem". A Welt párizsi tudósítója megállapítja, hogy de Gaulle diplomáciai offenzívára készül az NSZK ellen és a francia államfő szilárdan elhatározta, hogy "megakadályozza az NSZK részvételét a közös atomhaderőben, s Bonnt az atlanti integ­ráció, vagy az európai együttműködés közötti választás elé állítja­. Magyar államférfiak fogadták az osztrák külügyminisztert Kisházi Ödön, a Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csának helyettes elnöke szom­bat délelőtt fogadta a hazánk­ban hivatalos látogatáson tar­tózkodó dr. Brúnó Kreisky osztrák külügyminisztert. Ezt követően Kádár János, a kormány elnöke fogadta dr. Brúnó Kreiskyt, majd az osztrák külügyminiszter láto­gatást tett Kállai Gyulánál, a kormány elnökhelyettesénél. Magyar részről jelen volt Péter János külügyminiszter, Beck István nagykövet, a Kül­ügyminisztérium főosztályve­zetője és Sebes István, hazánk bécsi követe, míg osztrák rész­ről dr. Carl H. Bobleter kül­ügyi államtitkár, dr. Hans Begi burgenlandi tartomány­főnök, dr. Erich Bielka-Kars­­treu, az osztrák külügyminisz­térium főtitkára, dr. Heinrich Haymerle nagykövet, az oszt­rák külügyminisztérium osz­tályvezetője, dr. Simon Koller Ausztria budapesti követe, va­lamint dr. Alfred Weikert, az osztrák oktatásügyi miniszté­rium főosztályvezetője. A magyar államférfiaknál tett látogatások során a két ország kapcsolatait érintő kér­désekről volt szó. Dr. Brúnó Kreisky látogatása a Duna-bizottságnál Szombaton dr. Brúnó Kreis­ky, az Osztrák Köztársaság külügyminisztere, látogatást tett a Duna-bizottságban dr. Simon Koller, az Osztrák Köz­társaság magyarországi köve­te, a Duna-bizottság helyet­tes elnöke kíséretében. Kreisky külügyminisztert G. A. Gyenyiszov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, a Duna-bizottság elnöke, Fran­­tisek Pisek, Csehszlovákia ma­gyarországi nagykövete, a Du­na-bizottság titkára és dr. Nae Androne, a Duna-bizottság igazgatója fogadta. A találkozás szívélyes, ba­ráti légkörben folyt le. A magyar—osztrák egyezmények aláírása A dr. Brúnó Kreisky oszt­rák külügyminiszter vezette küldöttséggel folytatott tár­gyalások után szombat este aláírták a Magyar Nép­köztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti határ- és vagyonjogi kérdéseket szabá­lyozó egyezményeket. Az egyezményeket magyar rész­ ről Péter János külügyminisz­ter, osztrák részről dr. Brúnó Kreisky külügyminiszter írta alá. Az ünnepélyes aláíráson jelen volt Tímár Mátyás pénzügyminiszter, Benkei András belügyminiszter, Su­lyok Béla, a pénzügyminisz­ter első helyettese, Gergely Miklós protokollfőnök, Szabó Gusztáv ezredes,­ a határőr­ség parancsnoka, a magyar és az osztrák delegáció tagjai, valamint az osztrák követség diplomatái. Az osztrák külügyminiszter látogatása alkalmával három egyezményt írtak alá. A határjelek felújításával foglalkozó egyezmény előirá­nyozza a határjelek pontos bemérését, azokban az ese­tekben pedig, amikor a határ­­kő-elmozdulásról vagy* ' eltű­nésről van szó, a határjelek felújítását. A másik határ­egyezmény magyar—osztrák határvegyesbizottságok felál­lításáról intézkedik, amely hi­vatott lesz a határon előfor­duló zavaró események meg­előzésének biztosítására, és az ilyen események helyszí­ni kivizsgálására. A vagyonjogi egyezmények egy részről arról a 87,5 millió schilling globális kártérítési összegről szólnak, amelyet Magyarország fizet a külön­böző osztrák igények fejében, másrészről arról a 65 millió schillingről, amelyet az Oszt­rák Köztársaság fizet Ma­gyarországnak nyugdíj és más követelései kiegyenlíté­sére. Kállai Gyula, a forradalmi munkás-paraszt kormány el­­­­nökhelyettese szombat délben az Országház Vadásztermében ebédet adott dr. Brúnó Krei­sky külügyminiszter tisztele­tére. Az ebéden részt vett Pé­ter János külügyminiszter, Tí­már Mátyás pénzügyminisz­ter és Benkei András belügy­miniszter, valamint a magyar és az osztrák delegáció tag­jai. Az ebéden Kállai Gyula és dr. Brúnó Kreisky mon­dott pohárköszöntőt. A magyar—osztrák tárgya­lások befejeztével dr. Brúnó Kreisky tegnap este a város­ligeti Gundel-étteremben fo­gadást adott, amelyen megje­lent Kállai Gyula miniszter­elnök-helyettes, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Tí­már Mátyás pénzügyminisz­ter, Benkei András belügymi­niszter, Péter János külügy­miniszter vezetésével a ma­gyar küldöttség, valamint a magyar gazdasági és társa­dalmi élet számos képviselő­je, a fegyveres erők több tag­ja, és a diplomáciai testület vezetői. Magyar—osztrák közös közlemény Péter János, a Magyar Nép­­köztársaság külügyminiszteré­nek meghívására dr. Brúnó Kreisky, az Osztrák Köztársa­ság külügyminisztere, 1964. ok­tóber 29-től november 1-ig hi­vatalos látogatást tett Magyar­­országon. Kreisky külügymi­nisztert elkísérte dr. Carl H. Bobleter külügyi államtitkár, valamint Hans Begl burgen­landi tartományfőnök és Reinhold Polster, a burgenlan­di tartományfőnök helyettese. Az osztrák delegáció tagja volt továbbá dr. Erich Bielka- Karstreu, a külügyminiszté­rium főtitkára, dr. Simon Kol­ler, az Osztrák Köztársaság budapesti követe, valamint az osztrák külügyi, belügy-, okta­tási, pénzügyi, kereskedelmi és újjáépítési minisztérium és a kancellári hivatal negyedik főosztályának vezető munka­társai. A Péter János külügyminisz­ter vezette magyar küldöttség tagja volt: Szilágyi Béla kül­ügyminiszter-helyettes, Beck István nagykövet, főosztályve­zető, Sebes István rendkívüli követ és meghatalmazott mi­niszter, a bécsi magyar követség vezetője, továbbá a magyar Külügy-, Belügy-, Külkereske­delmi és Pénzügyminisztérium, valamint a Kulturális Kapcso­latok Intézete vezető munka­társai. Dr. Brúnó Kreiskyt és a kí­séretében levő személyiségeket október 31-én fogadta Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács he­lyettes elnöke, Kádár János, a kormány elnöke, Kállai Gyula, a kormány elnökhelyet­tese és Sarlós István, a fővá­rosi tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke. A látogatás lehetőséget nyúj­tott beható eszmecsere folyta­tására. Ennek során mindkét fél megállapította, hogy a Ma­gyar Népköztársaság és­­ az Osztrák Köztársaság közötti kapcsolatok az egymás bel­­ügyeibe való be nem avatko­zás alapelvén — tekintet nél­kül a két ország politikai rend­szerének különbözőségére —, immár kedvezően fejlődnek. Mindkét fél kifejezésre juttat­ta azon óhaját, hogy e tenden­ciákat erejéhez mérten támo­gatja és abból a meggyőződés­ből indul ki, hogy ezáltal nemcsak a magyar—osztrák kapcsolatok normalizálódását éri el, hanem jelentős mérték­ben hozzájárul a békéhez és az alkotó együttműködéshez Kö­­zép-Európában. Mindkét fél megállapította, hogy a világpolitika nyitott kérdéseit csak az Egyesült Nemzetek Alapokmánya alap­elveinek figyelembevételével lehet tartósan megoldani. A fe­lek megerősítették azon kíván­ságukat, hogy mindent meg­tesznek a béke fenntartása er­de­jében és támogatják azokat a törekvéseket, amelyek az Egyesült Nemzetek Szervezete és annak szakosított szervei keretében a nemzetközi fe­szültség csökkentésére irányul­nak. Ezzel kapcsolatban alá­húzták a két kormány által a moszkvai részleges atomcsend­­egyezménynek tulajdonított je­lentőséget. A srét külügyminiszter alá­írta a nyitott pénzügyi kérdé­sek rendezéséről szóló ma­gyar-osztrák szerződést, to­vábbá a közös államhatáron a határjelek felújításáról és ezzel összefüggésben a közös államhatáron előforduló ese­tek kivizsgálásának eljárásá­ról szóló szerződéseket. Ezen­kívül tárgyalások folytak egy útlevél- és vámkezelési szer­ződésről, valamint egy köl­csönös jogsegélyegyezményről. A tárgyaló felek különös figyelmet fordítottak a gaz­dasági és kulturális kérdések­re, valamint egyes konzuláris ügyek rendezésére. Megelégedéssel állapították meg, most már minden felté­tele megvan annak, hogy a külképviseletek szintjét mind­

Next