Magyar Nemzet, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

■ Bizalom, mű a jólét írta DOBI ISTVÁN A szabadság harmadik évti­zedének küszöbére léptünk. Húsz évvel ezelőtt ezekben a hónapokban vonult át Magyar­­ország földjén keletről nyugat felé a front, s népünknek meg kellett ismerkednie a háború minden nyomorúságával és szenvedésével, ami korábban még nem jutott el hozzánk. Igen nagy harcok voltak, talán sohase fogjuk megtudni, meny­nyi véráldozatába került a hét szovjet hadseregnek Magyar­­ország felszabadítása. Hitler a magyarországi csa­tákban Németország déli és délkeleti területeit védte, a mi sorsunkkal, se pusztulásunk­kal, se szenvedéseinkkel nem törődött idegen földnek, ha­szontalan népnek tekintettek bennünket, mi tőlük se kímé­letet, se szánalmat nem kap­tunk. Közben ki is raboltak bennünket, kiszámítottan, mód­szeresen. A felszabadulási ünnepek, amelyek most már egymást követik, az első szovjet kato­na magyar földre lépésének évfordulójától április 4-ig, fel­idézik a múltat, az 1944—45-ös állapotokat, de a korábbi hely­zetet és húsz év alatt elvégzett építőmunkánk fontosabb állo­másait is. Nincs okunk szé­gyenkezésre,­­ különösen az utóbbi évek eredményei meg­nyugtatóak. Talpraálltunk, új gazdasági és társadalmi rendre tértünk át. Megküzdöttünk a kapita­lizmusból a szocializmusba való átmenet nehézségeivel, válságaival. Ezek nagyjában elkerülhetetlenek voltak. A közben elszenvedett károk egy részét alighanem megtakarít­hattuk volna, azonban erre ma már nemigen érdemes szót vesztegetni. A Magyar Szocia­lista Munkáspárt vezetésével kerestük és megtaláltuk a tisz­ta lenini utat, meggyorsult a fejlődés, gyarapodott, gazda­godik az ország, szebb és tar­talmasabb az életünk. Sike­reink forrása a párt helyes, céltudatos vezetése, a párt kö­rül kialakult bizalom és nem­zeti egység, a dolgozó nép egyetértése a kitűzött célok­kal. Nyugaton sűrűn írják és mondogatják rólunk, hogy itt valamiféle liberalizálódás tör­tént, erre vezetik vissza fejlő­désünket, szerintük ennek eredménye volna a tömegek bizalma a párt és a kormány­zat iránt Elképzeléseikhez csö­könyösen ragaszkodnak, ami érthető emberi gyengeség. A valóság — s ezt népünk jól tudja, érti — egészen más. A Magyar Szocialista Munkás­párt lenini szellemben politi­zál. Akik ezt liberalizmusnak nézik, nem értik Lenint, s mert elvakultan gyűlölik a szocializ­must, a kommunizmust, talán sohasem fogják megérteni, hogy Lenin tanítása mélysége­sen emberséges — nem is le­het más, hiszen az emberekért van. Lenin a kitűzött célokat, a meghatározott elveket soha szem elől nem tévesztve vezet­te a világtörténelem legna­gyobb forradalmát. Kemény és kérlelhetetlen volt az elnyo­mókkal, a kizsákmányolókkal, a dolgozó nép és az emberi ha­ladás ellenségeivel szemben, de mindig tanított, nevelt, s mert szerette az embereket, megértette, elnézte a gyengesé­geiket is, szigora, keménysége sohasem volt öncélú. A Ma­gyar Szocialista Munkáspárt a lenini eszmék és politikai mód­szerek hűséges követésével nyerte meg a tömegek bizal­mát. Nemzetközi helyzetünk meg­nyugtatóan alakult az elmúlt esztendőben. A Szovjetunió Kommunista Pártjával egyet­értésben valljuk a népek békés egymás mellett élésének elvét, s azt a politikát, amelyet a Szovjetunió kormánya a lesze­relés, a béke érdekében, a két rendszer békés versenyének minél szélesebb kiterjesztése céljából folytat, a magyar kor­mány minden nemzetközi fó­rumon teljes meggyőződéssel támogatja, a magunk nemzet­közi érintkezési területén gya­korlatilag alkalmazni törek­szünk. A két világrendszer földrajzi határán élünk, külpolitikai, gazdasági és kulturális csele­kedeteink hatása olykor kilép abból a körből, amelyben élünk. Gondolok itt a Vatikán­nal kötött megállapodásunkra, Ausztriával kötött egyezmé­nyeinkre, államférfiak hazánk­ban történt látogatásaira, gaz­dasági és kulturális szerződé­seinkre, számos folyamatban levő nemzetközi tárgyalásunk­ra. Ide kell számítani a Magyar­­ország iránt megnyilvánuló tu­risztikai érdeklődést is, amely Keleten és Nyugaton évről év­re növekedik, s úgy gondolom, több van mögötte az emberek egyszerű kíváncsiságánál. Ál­lampolgáraink tömegesen utaz­nak kapida­lista országokba is. Megnézik a fényeket, a ragyo­gást, a tömérdek autót, álmél­­kodnak a gazdag emberek gaz­dagsága miatt, de az a tapasz­talatunk, hogy a szegények sze­génységét is megfigyelik. Ész­reveszik a nemzetközi munka­piacon az embervásárt, amely olykor már-már a rabszol­gaság korára emlékeztet Meg­figyelik a Róma belvárosában két-három szál marharépával házaló parasztasszonyt, rádöb­bennek, hogy a kapitalizmus­ban még effajta parasztélet is van. Szánják a halászt, aki négy apró halacskával csinál »üzletet«, s a másik szegény embert, aki a négy halból ket­tőt vásárol meg a családjának, többre nincs pénze. Bejutnak üzemekbe, nézege­tik a kereskedelmet, és ha idő­sebb a mi emberünk, a mun­kás, az alkalmazott kenyér­félelmében ráismer a harmin­cas évek magyar munkásának, kereskedelmi alkalmazottjá­nak, kishivatalnokának létbi­zonytalanságára, aggodalmai­ra. Ha pedig fiatal a magyar turista­­, nem érti, egysze­rűen nem érti, amit lát. Megismerik a tömegek lak­bérgondjait, meglepetéssel ta­pasztalják, hogy a vasútvona­lak, az országutak mentén mennyi az úri ház, s hátsó ud­varában hullámlemezes bódé­ban lakik a cseléd. Magyarunk elnézegeti a fényűzést, a haj­szolt életet, a kíméletlenséget Tapasztalatokat gyűjt, azután hazajön, mert lehet, hogy oda­kint több az autó és a fényes reklám, bizonyos dolgokban nagyobb az áruválaszték, de idehaza gondokkal terhelten is nagyobb a létbiztonság, embe­ribb az élet. A szocialista épí­tés mögöttünk levő éveinek ta­lán legszebb sikere, hogy sike­rült ezt az emberibb életet ki­alakítani, s nem a kiválasztott kevesek, hanem az egész dol­gozó nép hasznára, örömére. Sűrűn emlegetik, hogy A Ma­­gyarország híd a Kelet és a Nyugat között, de ezt a fogal­mat többféleképpen lehet ér­telmezni. Van valami meg­nyugtató abban, hogy lassan Nyugaton is kezdik megérteni, beletörődnek, hogy a magyar nép végleges társadalmi és gazdasági rendjének választot­ta a szocializmust, s amikor vállalkozik a földrajzi helyze­tünkből következő áthidaló, összekötő feladatok betöltésé­re a sok értelemben egymás­sal szemben álló, de egymás mellett élő két világ között, minden körülmények között szocialista módon, a szocialis­ta fél, a szocialista népek csa­ládja képviseletében lép fel, politikában, kereskedelemben, kulturális cserében és a békés érintkezés bárminő egyéb terü­letén. Sokféle oka van ennek, kezdve attól, hogy ennek a szá­zadokon át elnyomottba kapi­talizmus korában az erőseb­bektől kíméletlenül kizsákmá­nyolt népnek milyen mélyről kellett elindulnia, s mire jutot­tunk — végezve azon, hogy szabadságunk, húszéves fejlő­désünk minden sikere, orszá­gunk mai állapota, népünk mostani viszonylag már maga­sabb életszínvonala elválaszt­hatatlan attól, hogy szakítot­tunk a kapitalizmussal és a szocializmust választottuk. El­választhatatlan a Szovjetunió­val bennünket összefűző barát­ságtól és szövetségtől, a szocia­lista országokkal évek óta foly­tatott és mindinkább elmélyü­lő együttműködésünktől. A szabadság harmadik évti­zedének küszöbére léptünk. Gyarapítani akarjuk országun­kat, tovább növelni életszínvo­nalunkat és jól tudjuk, hogy a további fejlődés és a jólét anyagi alapjait nekünk ma­gunknak kell megtermelnünk, létrehoznunk. Elégedettek va­gyunk eddigi eredményeink­kel, de nem értékelhetjük túl sikereinket anélkül, hogy ön­magunknak, az országnak ne ártanánk. Ettől óvakodnunk kell. De a gondokat, nehézsé­geket se túlozzuk el, mert ezek nagy részben a növekedés ne­hézségei, s ha valaki húsz év­vel ezelőtt, a romok között, az elindulás szörnyű gondjai kö­zött azt jósolta volna nekünk, hogy 1965-ben ilyen, és nem egészen más természetű prob­lémáink lesznek, bizony hitet­lenkedve hallgattuk volna. A kormány néhány nappal ezelőtt nyilvánosságra hozta az 1965-re szóló népgazdasági ter­vet. Ezzel a munkaprogrammal kezdjük a szabadság harmadik évtizedét. Igen komoly, alapo­san átgondolt, a magyar föld és az élet minden adottságával és lehetőségével számotvető munkaterv fekszik előttünk, sok kritikai megállapítással, amit meg kell szívelnünk, sok feszített feladattal, amelynek teljesítéséhez rendkívüli érde­kek fűződnek, és közben olyan perspektívákkal a jövőre, ame­lyek mindannyiunk számára lelkesítők. Az állam, a hatalom, ennek a magyar földnek minden java és értéke örökre és visszavon­hatatlanul a miénk, a magyar népé. Ebből a szemléletből kell kiindulnunk a munkában, a feladatok megoldására irá­nyuló erőfeszítéseinkben, akár az iparról, a mezőgazdaság­ról, vagy a közösség bárminő érdekvédelméről legyen szó. Mint előbb említettem, a terv sok értelemben feszített feladatokat hoz, elsősorban az iparra és a mezőgazdaságra. De teljesítésüknek megvannak az előfeltételei. Az ipar húsz év alatt óriási mértékben fejlő­dött, a mezőgazdaság jelenlegi termelési viszonyai mindjob­ban beválnak, a termelőszövet­kezetek és az állami gazdasá­gok nagy része már olyan fel­adatok megoldására képes, amilyenekkel a harmincas években Magyarország legjob­ban kezelt mintabirtokai sem könnyen tudtak volna megbir­kózni. A termelékenység foko­zása, a takarékosság, a gazda­ságosság szempontjaira való gondosabb ügyelés, a minőségi munka, a szorgalom, az általá­nos művelődés mellett a szak­ismeretek megszerzésére irá­nyadó nagyobb erőfeszítések, az öntudat, amit a szocializ­musban a hatalom birtoklása teremt, és szükségszerűen együttjár a felelősségérzet fo­kozódásával, minden területen megmutatkozó érvényesülésé­vel, — olyan hatóerők ezek, amelyek komoly mértékben elősegítik a tervek teljesítését, meggyorsítják a fejlődést, s annak gyümölcseit az egész nép élvezni fogja. Bizakodva indulunk neki az új esztendőnek és a szabadság, a szocialista építkezés harma­dik évtizedének. A siker esz­közei kezünkben vannak, él­jünk velük, használjuk őket. Magytrem­zet ^ Í­gy SBSP A HAZAFIAS Rí¥k­ONT LAPJA ! A Biztonsági Tanács döntése a kongói ügyben Vonják ki a zsoldosokat és szüntessék be a beavatkozást A külpolitikai helyzet AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN a szovjet sajtó összegezte az 1964-es nemzetközi eredményeket. A külpolitikai mérleget megvonva a szovjet lapok az év eseményeinek ellentmondásos­ságára utalnak. Egyfelől emlékeztetnek a moszkvai részleges atomcsend-egyezményen összegyűlt több mint száz aláírásra, a kozmosz atomfegyvermentesítéséről, a katonai rendeltetésű hasadóanyaggyártás csökkentéséről létrehozott megállapodá­sokra, az ENSZ világkereskedelmi értekezletére, az el nem kö­telezett országok második konferenciájára, az új független af­rikai államok jelentkezésére. Rámutatnak azonban arra is, hogy az elmúlt esztendőben igen súlyos konfliktusok is kirobbantak Indokínában, Cipruson és Kongóban. Hasonlóképpen a feszültség fokozásának irányá­ban hatott a NATO decemberi ülésszaka. A világ mégsem néz csüggedt reménytelenséggel, vagy kis­hitűséggel 1965 elé — állapítják meg a szovjet lapok és szembe­állítják a NATO 1964-ben megünnepelt 15. évfordulóját 1965 két tanulságosnak ígérkező évfordulójával: a második világ­háború befejezésének és az ENSZ megalakulásának 20. év­fordulójával, amelynek alkalmából 1965 a nemzetközi együtt­működés éve lesz. A közgyűlés 19. ülésszaka ugyan több ne­hézséggel néz szembe, de ez is csak azt bizonyítja, hogy milyen nagy szükség van a világszervezetre, mint a béke és a nemzet­közi biztonság óvásának fontos eszközére. Egyébként az új esztendő alkalmából több államférfi üze­nettel fordult országának közvéleményéhez, amelyben szólott a belső feladatokról és nemzetközi kérdésekről. Belgrádban Tito elnök, Párizsban de Gaulle francia államelnök, Londonban Wilson miniszterelnök újévi szózata hangzott el. Kongói ha­tároz nt ■ T A dokoknak­ tÜTiMnink kell, mi*.; kell aránlelni minden brit dalh­oz :.*t Az Egyesült Nemzetek Biz­tonsági Tanácsa háromhetes vita után szerdán este 10 sza­vazattal, Franciaország tartóz­kodása mellett elfogadta Ele­fántcsontpart és Marokkó kö­zös határozati javaslatát a kongói kérdésben. A javaslatot csupán azután fogadta el a Ta­nács, hogy annak benyújtói hozzájárultak a 18 afrikai ál­lam nevében Guinea képvise­lője által előterjesztett módosí­tásokhoz. Az elfogadott határozat ér­telmében a Biztonsági Tanács felhív minden államot a kon­gói belügyekbe történő beavat­kozástól való tartózkodásra, il­letve a beavatkozás megszün­tetésére. Megállapítja továbbá, hogy az Afrikai Egységszerve­zet szeptember 10-i határoza­tainak megfelelően az idegen zsoldosoknak haladéktalanul el kell hagyniuk Kongót. A ha­tározat felkéri az Afrikai Egy­­ségszervezetet, folytassa erőfe­szítéseit a kongói nemzeti megbékélés elérésére. A 18 afrikai állam követelé­sére a határozatba beiktatott pont értelmében a Biztonsági Tanács az ENSZ alapokmá­nyának 54. cikkelye értelmé­ben felkéri az Afrikai Egység­szervezetet, tájékoztassa a Ta­nácsot a kongói kérdésben tett lépéseiről. A határozati javas­latból elhagyták azt a monda­tot, amely felhívja a világszer­vezet főtitkárát, kísérje figye­lemmel az elfogadott határozat megvalósítását. A szavazás után a Csombe­­kormány képviselője kijelen­tette, hogy kormánya "►fenn­tartja magának a jogot külföl­di segítségre", amennyiben azt a helyzet megkívánja. A dele­gátus igazolni próbálta a kül­földi zsoldosok bevetését, ugyanakkor Szudánt, Algériát és az Egyesült Arab Köztársa­ságot -a Kongó belügyeibe va­ló indokolatlan beavatkozás­sal­ vádolta. Stevenson amerikai küldött felszólalásában megelégedéssel beszélt az elfogadott határo­zatról. Fedorenko, a szovjet küldött­ség vezetője felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a Ta­nács 22 állam — köztük 18 af­rikai állam — kérésére ült össze, hogy megvitassa az amerikai—belga intervenció következtében Kongóban ki­alakult helyzetet. Bizonyos ha­talmak próbálkozásai ellenére a Biztonsági Tanács a kongói kérdés rendezését az Afrikai Egységszervezetre bízta. A Biztonsági Tanács ülését ezután meghatározatlan időre elnapolták. Fi­tsoront­ot A Szov­jetonió 1965-ben sem járul hozzá az ENSZ ki szi­p-ke­esi és kongói községeihez Január 18-ig elnapolták a kiírayfiléat New Yorkból jelenti a TASZSZ, a Reuter és az AFP. Az Egyesült Nemzetek közgyű­lésének 19. ülésszaka szerdán a késő esti órákban úgy dön­tött, hogy ülésezését 1965. ja­nuár 18-ig elnapolja. A plenáris záróülésen a köz­gyűlés egyhangúlag jóváhagy­ta azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében a köz­gyűlés szervének nyilvánítja az ENSZ kereskedelmi és fej­lesztési kérdésekkel foglalkozó értekezletét. A közgyűlés fel­hatalmazta U Thant főtitkárt, hogy a világszervezet rendes költségvetésének a jövő évben történő elfogadásáig az ENSZ kiadásait január 1-től kezdve az 1964. évi költségvetés szint­jén tartsa. Ezzel kapcsolatban Fedoren­ko, a Szovjetunió képviselője kijelentette, hogy a Szovjet­unió 1965-ben sem járul hozzá anyagilag az ENSZ közép-kele­ti és kongói műveleteinek fe­dezéséhez. Fedorenko hangoz­tatta, hogy a szovjet küldött­ség nem ellenzi az U Thant fő­titkárnak ideiglenes intézke­désként adandó felhatalma­zást, amelynek értelmében a világszervezet kiadásait 1964. évi szinten tartják. A szovjet küldöttség ezzel kapcsolatban megismétli a közgyűlés 18. ülésszakán kifejtett elvi állás­pontját és felhívja a tagálla­ mokat mindazon kiadások csökkentésére, amelyek nem a világszervezet egyetemes érde­keit, hanem csupán az államok bizonyos csoportjának érde­keit szolgálják. Quaison-Lackey, a közgyűlés elnöke közölte, minthogy a­z"tájékozódás" keretében sem Mali, sem Jordánia nem kapta meg a Biztonsági Tanács Ma­rokkó­ mandátumának lejártá­val megüresedett egyik nem állandó tagsági helyének be­töltéséhez szükséges kétharma­dos szótöbbséget, a közgyűlé­sen részt vevő delegációk meg­állapodása értelmében a man­dátumot megosztják olyan mó­don, hogy Jordánia képviselő­je 1965-ben, a Mali Köztársa­ság képviselője pedig 1966-ban vesz részt a Biztonsági Tanács munkájában. A közgyűlés elnöke ezután kifejezte azt a reményét, hogy az új évben a közgyűlésnek si­kerül több, eddig rendezetlen problémát megoldania. 4 bérel Km­irr m­erint J Vlikojan 1965-bben Ausztriába látogat Bécsből jelenti az MTI. A bécsi Kurier csütörtöki jelen­tése szerint Mikojan 19­6­5-ben Ausztriába látogat. A látoga­tás pontos időpontjáról most folynak tárgyalások Moszkvá­ban. Mikojan viszonozná Sch­arf osztrák köztársasági elnök négy évvel ezelőtti lá­togatását a Szovjetunióban. Viszonzásul Bécs már annak idején meghívta Brezsnyevet, majd a meghívás automatiku­san átszállt Mikojanra. A szovjet államfő ausztriai útja, a lap értesülése szerint elsősorban protokolláris jelle­gű lesz, de Bécsben lehetsé­gesnek tartják, hogy a kísé­retében érkező személyek részvételével fontos tárgyalá­sokat is tartanak majd, pél­dául gazdasági kérdésekről. Feszü­­­lét t­ör jetl mez­re a nigériai Ti­llIXZtYMi Ik­it Laposból jelenti az AFP, a Reuter és az AP. Nigériában szerdán feszült légkörben bo­nyolították le a parlamenti választásokat. Az Egyesült Nagy Haladó Szövetség (UPGA), a legnagyobb ellen­zéki párt a választások elha­lasztását követelte, ebben tá­mogatta Azikiwe elnök is, viszont a kormánypárt, a Ni­gériai Nemzeti Szövetség (NNA), élén Abubabar Tafa­­wa Balewa miniszterelnökkel, ragaszkodott a választások megtartásához. Az UPGA a választás boj­kottálására hívta fel híveit. Az NNA befolyása alatt álló északi és nyugati vidékeken a szavazás általában inciden­sek nélkül folyt le, Közép- Nyugaton és Keleten viszont igen nagyarányú volt a tar­tózkodás. Közép-Nyugaton 2500 szavazóhelyiséget leromboltak. Az UPGA felhívására 21000 közlekedési dolgozó sztrájkolt szerdán. A rendőrség többhe­­lyütt összecsapott a tüntetők­kel, sokan megsebesültek. A választások eredményei még nem ismeretesek. Az UPGA szerdán este nyilatko­zatot tett közzé és kijelentet­te, nem fogad el semmiféle olyan kormányt, amely a csaló választások eredményei alapján jön létre. A nyilat­kozat szerint az államszövet­­ségi választás gyakorlatilag az északi körzet választásává zsugorodott.

Next