Magyar Nemzet, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
Arat 1 forintMai Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Vasárnap 1965 . szeptember 12 XXI. év, 215. szám Bonni nosztalgia Alig két évtizeddel a modern Apokalipszis kefebajuszú lovagjának donjuani elenyészése után (a tűzvész vele együtt országokat és embermilliókat nyelt el) egy elegáns nyugatnémet pártvezér idézte meg alakját. A szellemidézés színhelye a Rheinischer Merkúr című lap hasábja, elkövetője Franz Josef Strauss, a bajor Keresztény Szociál Unió elnöke. A korrupciós botrányok hősét, az egykori bonni hadügyminisztert az az indítvány hozta ki a sodrából, amelyet az amerikai kormány képviselője tett le a genfi leszerelési értekezlet asztalára. Strauss szerint a javaslat megnehezíti az amerikai atomerő kiépítését. Nekünk ugyan más a véleményünk, de ez nem gátolta meg őt abban, hogy kifejtse: Washington "katonai Versailles-t" akar rákényszeríteni az NSZK-ra, a világ harmadik legerősebb ipari hatalmát tétlenségre kívánja kárhoztatni, ami lidércnyomásként nehezedik "az észszerűen gondolkodó németekre". Hogy mi az ésszerű és mi nem az, arról Strauss-szal a legkevésbé sem érdemes vitatkozni. Az viszont tény, hogy ezzel a lidércnyomással egy nagyon is egyértelmű fenyegetést állított szembe. "Pusztán a történelmi tapasztalatok alapján ki lehet számítani, hogy jönni fog egy új Führer, aki atombombát, vagy még annál is szörnyűbb dolgot ígér és ígéretét teljesíti is." Nem tudjuk, hogy ezt a szerepet önmagának szánta-e az ambiciózus müncheni sörkirály. (Nota bene, a régi Führert is intim kapcsolatok fűzték a müncheni sörhöz.) Minden esetre van néhány gyanús kísérőjelenség. Nem csak arra gondolunk, hogy idézett cikkében az ABC-fegyverek gyártásáról való önkéntes lemondás visszaszívását sürgeti és közreműködést ajánl az atomfegyverek gyártásában. Ez az a "nagy terv", amelyet most megjelent könyvében részletesen kifejt. S ha ehhez hozzátesszük a Bayern Kurier szavait, amelyekkel ötvenedik születésnapja alkalmából köszöntötte a CSU vezérét , "nem pályafutásának végén áll, hanem nagy feladatok küszöbén, , akkor a straussi Führer-várost komolyan kell venni. Annál is inkább, mert történelmi tapasztalataink nekünk is vannak. Bonni politikusok, diplomaták, sőt üzletemberek gyakran teszik szóvá, hogy közeledési kísérleteiket bizalmatlanul fogadják Kelet- Európában. Holott ők úgy mondják, hidat akarnak verni Kelet és Nyugat között. Mi még nem felejtettük el, hogy Európa hídjain — és a mieinken is — pár évtizede csukaszürke és feketeegyenruhás rablólovagok meneteltek, bajt és szenvedést hozva a világra. Az olyanfajta hídverésből éppen ezért nem kérünk, ahol az egyik oldalon a múltjával szembefordult szocialista Magyarország áll, a másik oldalon viszont egy olyan NSZK, amelyet Führer-nosztalgiák és birodalmi ábrándok hatnak át. Ebből a szempontból nem is az a lényeges, hogy a mai világban van-e realitása egy újabb hitlerizmusnak. Hányszor hallható az az érv, hogy a Führer tipikus válságtünet volt, a harmincas évek gazdasági összeomlásának káoszából emelkedett ki, most viszont a kapitalizmus az egész világon és Nyugat-Németországban is prosperál. Ez így igaz. De ne téveszszük szem elől azt a körülményt, hogy a nyugatnémet szakszervezetek baloldalinak nem minősíthető vezetősége milyen fő kifogást emel az előkészületben levő Notstandgesetz ellen. A fémipari szakszervezet minap megtartott kongresszusán azzal az i''',''"'jossal hirdették meg a ti"-t a newro’SkiVnit állapotról szóló törvények ellen, hogy ezek létükben fenyegetik a még meglevő demokratikus intézményeidet. Magyarán, a Notstandgesetz egy fasiszta típusú diktatúra árnyékát vetíti előre. Vajon a szakszervezeti vezetők rémképeket látnak-e? A szovjet képviselő a genfi leszerelési értekezleten azt mondotta: "Bonn visszatért ahhoz a politikához, amelyet harminc éve folytatott, midőn Hitler uralomra került." Politikai hallucinációi lennének mindazoknak, akik osztják Carapkinus nézetét? Ha a nyugatnémet imperializmus veszélyének kritériumaként meghatározott számú hadosztályt és a tömegpusztító fegyverek birtoklását tekintenék, akkor jogos lenne az észrevétel, hogy túl korán kongatjuk a vészharangokat. De a legfőbb veszély forrása nem a fegyverkészlet nagysága, hanem a nyugatnémet politikát átható szellem. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, csak mennyiségi fokozatot jelent, hogy mekkora a hadsereg és milyen annak a felszerelése. A lényeg az, hogy a szándék: nagy hadat teremteni, tömegpusztító fegyverekhez jutni és ezek segítségével kicsikarnia nemzeti célokat”. Ezekről a célokról egyébként nem kevésbé szavahihető tanú vallott, mint az adenaueri Németországgal való szövetség megkötője, Charles de Gaulle. Strauss és a hozzá hasonlók bizonyára nem idéznék a múlt szellemét, ha nem számítanának honfitársaik együttérzésére. Ne tévesszen meg senkit, hogy Enzensberger, Boli, az intelligencia színe-java szinte mazochista szenvedéllyel ostorozza a múlt bűneit. A politikusok csak megvetően legyintenek rá, a tömeg pedig tapsol, hogy "jól odamondogatnak ezeknek a fontoskodó zavarosfejűeknek. A New Statesman című angol hetilap tudósítója írta a közelmúltban az Auschwitz-perrel kapcsolatban, hogy őt nem is a megbánás tökéletes hiánya rendítette meg, amit a vádlottak részéről tapasztalt, hanem a nyugatnémet közvélemény döbbenetes közönye a per és az ott feltáruló szörnyűségek iránt. A napokban az NSZK harminc városában készülnek bemutatni Peter Weissnek a per tárgyalási anyagából készült hátborzongató dokumentumjátékát. Rendkívül tanulságos ezzel kapcsolatban az, amit Joachim Kaiser, a Süddeutsche Zeitungban ír. Vajon a koncentrációs táborok borzalmainak színpadi orgiája nem amolyan kompenzációféle azért, hogy Bonn elmulasztotta a nyugatnémetek gondolkodásmódjának gyökeres átformálását? — teszi fel a kérdést. Éppen e "koncentrált bűntudat" ellen indított harcot a most alakult Nemzeti Demokrata Párt, amelynek legfőbb választási érve: "Két évtizede a kollektív bűntudat bénítja a német politikát; elegünk van belőle, hogy az emberiség szégyenpadján üljünk«. Egyik gyűlésüket Lansbergben tartották, ahol a Mein Kampf íródott és ahol a náci háborús bűnösök egy csoportját felkötötték. Róluk mondta a gyűlés szónoka: "Azokra emlékezünk, akiket az önkény erőszakkal megfosztott életüktől. Miközben az egész világ a dachaui és a bergenbelseni áldozatokra emlékezik, őróluk elfeledkeznek". Bárcsak így volna. De a volt nácikból rekrutálódott párt éppen a nemzeti szocializmus emlékeit ébresztgeti és a párt elnöke szerintez az igazi német hazaszeretet*. Pontosan az effélehazaszeretet* burjánzása miatt érezzük rendkívül aggasztónak a straussi koncepciót: Führerre várva... Zala Tamás Koszigin üzenete az indiai miniszterelnökhöz és a pakisztáni elnökhöz A külpolitikai helyzet AZ INDIAI—PAKISZTÁNI KONFLIKTUS változatlanul első helyen foglalkoztatja a hét végén a világközvéleményt. Ami a fegyveres harcokat illeti, a különböző hadszíntereken lezajló eseményekről ellentmondó jelentések látnak napvilágot és ezért a katonai helyzet meglehetősen áttekinthetetlen. Diplomáciai téren viszont annál világosabban értékelhető kezdeményezéseknek lehetünk tanúi. Moszkvában nyilvánosságra hozták Kosziginnak az indiai miniszterelnökhöz és a pakisztáni elnökhöz intézett üzenetét, amelynek szövegét lapunkban részletesen ismertetjük. Minden békeszerető ember csak őszinte helyesléssel és egyetértéssel fogadhatja a szovjet kormányfő állásfoglalását és a szembenálló felekhez intézett felhívását. A szovjet kormányfő üzenetének legjelentősebb pontjai a hadműveletek megszüntetésére szólítják fel a feleket, szorgalmazzák a felmerült nézeteltérések tárgyalások útján, kizárólag békés eszközökkel történő rendezését. Ismeretes, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya a konfliktusban Pakisztánt támogatja Indiával szemben. Ez a pekingi álláspont jut kifejezésre abban az Új-Kína-jelentésben is, amely bírálja a Szovjetunió állásfoglalását tartalmazó legutóbbi TASZSZ-nyilatkozatot. U Thant ENSZ-főtitkár a pakisztáni küldetés után most indiai földön folytatja erőfeszítéseit, hogy megoldást találjon a viszály békés nyugvópontra juttatására. Az ENSZ-főtitkár pakisztáni tanácskozásait ellentmondóan ítélik meg a helyszínen tartózkodó megfigyelők, akik általában eredménytelennek tartják közvetítési kísérletét. Maga a főtitkár azonban hasznosnak minősítette Ajub Khannal folytatott megbeszéléseit. DE GAULLE SAJTÓÉRTEKEZLETE UTÁN több ország, köztük az Egyesült Államok, diplomáciai úton felvilágosítást kért Párizsban a köztársasági elnöknek az Atlanti Szövetséget és a Közös Piacot érintő kijelentéseiről. A Quai d’Orsay szóvivője, külföldi újságíróknak tartott sajtóértekezletén magyarázatot fűzött az elnök egyes megállapításaihoz. Hangsúlyozta, hogy Franciaország nem szándékozik kilépni az Atlanti Szövetségből, de nem ért egyet a szövetség szervezetében, a NATO-ban fennálló helyzettel, amely alárendelt szerepre kárhoztatja Franciaországot. Amennyiben ez a helyzet 1969-ig, az atlanti szerződés lejártáig nem változik meg, Franciaország kilép a NATO-ból. Ez azonban nem jelenti, hogy megszűnik az Atlanti Szövetség tagja lenni. A Közös Piac válságát illetően a francia kormány kész tárgyalni a társországokkal, sőt a de Gaulle által említett feltételek teljesítése esetén a brüsszeli tárgyalóasztalnál is hajlandó helyét elfoglalni. Párizsi diplomáciai körökben rámutatnak, hogy a francia kormány által szabott feltételek súlyosak és nehezen fogadhatók el az európai integrációhoz ragaszkodó társországok számára. Nyilvánvaló, hogy a francia kormány mind az Atlanti Szövetségben, mind pedig a Közös Piacban fel akarja számolni mindazt, ami a tagállamok szuverenitását korlátozza. A bonni kormányt a választási hadjárat finisében különösen nehéz helyzetbe hozta de Gaulle állásfoglalása. Erhard kancellár szombaton a hamburgi Bildnek adott nyilatkozatában igyekezett csökkenteni a francia elnök szavainak hatását é® kijelentette: véleménye szerint Franciaország nem léphet ki az Európai Gazdasági Közösségből, mert a hat tagállam gazdasági összefonódása már olyan nagymértékben előrehaladt, hogy a kilépés súlyos károkat okozna magának Franciaországnak. A nyugatnémet lapok általában nem osztják a kancellár optimizmusát. A Frankfurter Rundschau vezércikkében kiemeli, hogy **a bonni politikának most búcsút kell vennie az eddigi reményektől, illúzióktól és álmoktól.* A szovjet kormányfő üzenete Moszkvából jelenti a TASZSZ. A szovjet külügyminisztériumban szombaton sajtóértekezletet tartottak, amelyen Leonyid Zamjatyin, a külügyminisztérium sajtóosztályának vezetője ismertette Kosziginnek, a szovjet Minisztertanács elnökének a szovjet kormány nevében szeptember 4-én Sasztri indiai miniszterelnökhöz és Mohammed Ajub Khan pakisztáni elnökhöz intézett üzenetét. Az üzenet újból felszólítja az indiai miniszterelnököt és a pakisztáni elnököt, összpontosítsák erőfeszítéseiket arra, hogy »haladéktalanul megszűnjenek a hadműveletek, megálljanak a tankok, elhallgassanak az ágyúk". A hadműveletek haladéktalan beszüntetését követően — folytatja az üzenet — véleményünk szerint az első lépés lehetne a csapatok kölcsönös visszavonása arra a tűzszüneti vonalra, amelyet az 1949 júliusában India és Pakisztán között létrejött egyezmény állapított meg. A szovjet miniszterelnök véleménye szerinta feleknek tárgyalásokat kellene kezdeniük a felmerült nézeteltérések békés rendezésére. Ami a Szovjetuniót illeti, mindkét fél számíthat a Szovjetunió jóindulatú közreműködésére, vagy mint mondani szokás, jószolgálataira; mi hajlandók vagyunk erre, ha mindkét fél hasznosnak tartja«. Koszigin annak a mély meggyőződésének ad hangot, hogy "bármely vitás kérdést, köztük a Kasmírral összefüggő kérdéseket is, csak békés eszközökkel lehet a legeredményesebben megoldani«. Ha valamelyik fél fokozza a hadműveleteket, ez elkerülhetetlenül maga után vonja, hogy a másik fél is ezt teszi. Az eredmény a konfliktus kiszélesedése és ki tudja, talán a háború. Az üzenet megállapítja, hogy Kasmír térségében a feszültség nem csökken, "hanem ellenkezőleg, növekszik, s azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nagyobb arányú háborús konfliktussá fajul". Heves pakisztáni—indiai tankcsata Az MTI jelenti: Az indiai— pakisztáni hadszíntérről érkező , hézagos és gyakran pontatlan hírügynökségi jelentések szerint a jammu—sialkoti arcvonalon a pakisztáni fegyveres erők ragadták magukhoz a kezdeményezést, helyi sikereket könyvelhetnek el. Mint az AFP francia hírszolgálati iroda beszámol róla, a nevezett térségben nagyszabású páncélos ütközet bontakozott ki. Az utóbbi pár órában hét Centurion típusú indiai tank semmisült meg. Eddig összesen 42 indiai páncélos kiégett roncsát számolták össze a csatamezőn. A pakisztáni katonai szóvivő azt jelezte, hogy „az indiai egységek harcolva vonulnak vissza a 80 kilométeres frontszakaszon”. A további pakisztáni előretörés — írja az Associated Press hírügynökség katonai szemleírója — veszélybe sodorhatja a rendkívüli fontosságú jammu—srinagari országutat, amelyen a kasmíri völgybe érkezik az indiai utánpótlás. Új-Delhiben közölték, hogy a punjabi Jullundur közelében „nagyszámú pakisztáni ejtőernyőst ejtettek fogságba”. Az ejtőernyősök a jelentés szerint „szabotázscselekmények végrehajtására ereszkedtek le”. Ugyancsak új-delhi jelentés számol be arról, hogy a pakisztáni tüzérség ágyúzza Gibalda és Sámanura helységeket Kelet-Pakisztán és Assam határán. A Pakisztán és India között kirobbant harcok állásáról szombat este továbbra is csak egymásnak ellentmondó jelentések állnak rendelkezésre. Egy Karachiban kibocsátott közlemény azt állítja, hogy az indiai hadsereg a Lahore térségében történt visszavonulás után már csak védelmi harcokat vív. Új-Delhiben ellenben azt közölték, hogy a pakisztáni csapatokat ismét sikerült visszaverni. Ehhez hozzáfűzték, hogy a Lahore körül tomboló harcokban 12 pakisztáni páncélost megsemmisítettek. Sialkot körzetében még mindig tartanak a heves csatározások. Az indiai szóvivő alaptalannak minősítette azokat a pakisztáni jelentéseket, amelyek szerint a pakisztáni egységek hídfőállásokat létesítettek indiai területen. Ezzel szemben a pakisztániak arról tájékoztatták a sajtótudósítókat, hogy az északi frontszakaszon „az indiaiakat majdnem teljesen visszakergették a határon, és Pakisztán a déli körzetekben is ura a helyzetnek.” A karachi rádió azt a közleményt sugározta, hogy a pakisztáni légierő repülőgépei Kelet-Pakisztánban lelőttek két indiai vadászgépet. Ezenkívül bombatámadást intéztek az indiai Halwara légitámaszpont ellen, súlyos anyagi károkat okozva. A közlemény tagadja az indiaiaknak azt az állítását, hogy a múlt éjjel indiai repülők súlyosan megrongálták a sargadhai pakisztáni légitámaszpont berendezéseit. A Reuter iroda tudósítója azt jelenti, hogy a Kelet-Pakisztán térségében folyó hadműveletek eddig csak bombatámadásokra és légi párbajokra korlátozódtak. Az AFP hírügynökség és a BBC angol rádiótársaság indiai és pakisztáni jelentéseken alapuló tudósításai viszont már szárazföldi ütközetekről és tüzérségi párbajról is hírt adtak. „Törökország és Irán magáévá teszi az ENSZ-nek Pakisztánhoz és Indiához intézett tűzszünet felhívását, de kész Pakisztánt támogatni” — hangzik a péntek este kiadott közös közlemény Ürgüplü török és Hoveida iráni miniszterelnök ankarai tárgyalásairól. Az Új-Kína jelentése szerint Hszie Fu-csi kínai miniszterelnök-helyettes egy Lhasszában megtartott nagygyűlésen kijelentette: „Az indiai reakciósok mindig terjeszkedő és agresszív becsvágyakat tápláltak Kína tibeti és hszincsiangi területe ellen. Nem tanultak akkor sem, amikor 1962-ben kudarcba fulladt Kína ellen irányuló nagyszabású fegyveres offenzívájuk. A kínai kormány és nép nem engedi meg nekik, hogy megsértsék Kína szuverenitását, aláássák a békét és biztonságot a határövezetben és veszélyeztessék a határvidék lakóinak biztonságát”. A Reuter az Antara indonéz távirati iroda jelentését idézve közli, hogy több indonéz szervezet önkénteseket ajánlott fel Pakisztánnak a Kasmírért vívott harcban. Koszigin felhívja a figyelmet arra, hogy a fegyveres konfliktus kiszélesedése fokozná az amúgy is feszült dél- és délkelet-ázsiai helyzetet, amelyet az amerikai imperializmus agressziója idézett elő. " Nem lennénk őszinték, ha nem mondanánk meg, hogy a kasmíri katonai konfliktus gondot okoz a szovjet kormánynak amiatt is, hogy olyan térségben keletkezett, amely közvetlenül a Szovjetunió határai közelében fekszik — mondja az üzenet. A Sasztri miniszterelnökhöz és az Ajub Khan elnökhöz intézett üzenet szövege azonos. A sajtóértekezlet részvevői között szétosztották az üzenet szövegét. A tudósítók kérdéseire válaszolva Zamjatyin kijelentette, hogy a kasmíri konfliktusra vonatkozó szovjet javaslatok érvényben vannak, függetlenül U Thant ENSZ-főtitkár tárgyalásaitól. Egy kérdéssel kapcsolatban, amely U Thant Rawalpindiben és Új-Delhiben kifejtett tevékenységére vonatkozott, a szovjet szóvivő azt válaszolta, hogy a szovjet kormány és a szovjet közvélemény jóindulattal fogad minden olyan erőfeszítést, amelynek célja az indiai—pakisztáni konfliktus békés rendezése. Koszigin szombaton fogadta Triloki Kault, az Indiai Köztársaság moszkvai nagykövetét. A nagykövet átnyújtotta Kosziginnak Sasztri indiai miniszterelnök üzenetét, amelyben utóbbi köszönetét nyilvánítja, amiért a Szovjetunió felajánlotta jószolgálatait a két szomszéd állam konfliktusának rendezése érdekében.