Magyar Nemzet, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-12 / 215. szám

Arat 1 forintMai Nemzet A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Vasárnap 1965 . szeptember 12 XXI. év, 215. szám Bonni nosztalgia Alig két évtizeddel a mo­dern Apokalipszis kefebajuszú lovagjának donjuani elenyé­­szése után (a tűzvész vele együtt országokat és ember­milliókat nyelt el) egy elegáns nyugatnémet pártvezér idézte meg alakját. A szellemidézés színhelye a Rheinischer Merkúr című lap hasábja, elkövetője Franz Josef Strauss, a bajor Keresztény Szociál Unió elnö­ke. A korrupciós botrányok hősét, az egykori bonni had­ügyminisztert az az indítvány hozta ki a sodrából, amelyet az amerikai kormány képvi­selője tett le a genfi leszere­lési értekezlet asztalára. Strauss szerint a javaslat megnehezíti az amerikai atom­erő kiépítését. Nekünk ugyan más a véleményünk, de ez nem gátolta meg őt abban, hogy kifejtse: Washington "ka­tonai Versailles-t" akar rá­kényszeríteni az NSZK-ra, a világ harmadik legerősebb ipari hatalmát tétlenségre kí­vánja kárhoztatni, ami lidérc­nyomásként nehezedik "az ész­szerűen gondolkodó németek­re". Hogy mi az ésszerű és mi nem az, arról Strauss-szal a legkevésbé sem érdemes vitat­kozni. Az viszont tény, hogy ezzel a lidércnyomással egy nagyon is egyértelmű fenyege­tést állított szembe. "Pusztán a történelmi tapasztalatok alapján ki lehet számítani, hogy jönni fog egy új Führer, aki atombombát, vagy még an­nál is szörnyűbb dolgot ígér és ígéretét teljesíti is.­" Nem tudjuk, hogy ezt a sze­repet önmagának szánta-e az ambiciózus müncheni sörki­rály. (Nota bene, a régi Füh­­rert is intim kapcsolatok fűz­ték a müncheni sörhöz.) Min­den esetre van néhány gya­nús kísérőjelenség. Nem csak arra gondolunk, hogy idézett cikkében az ABC-fegyverek gyártásáról való önkéntes le­mondás visszaszívását sürgeti és közreműködést ajánl az atomfegyverek gyártásában. Ez az a "nagy terv", amelyet most megjelent könyvében részletesen kifejt. S ha ehhez hozzátesszük a Bayern Kurier szavait, amelyekkel ötvenedik születésnapja alkalmából kö­szöntötte a CSU vezérét , "nem pályafutásának végén áll, hanem nagy feladatok kü­szöbén, , akkor a straussi Führer-várost komolyan kell venni. Annál is inkább, mert törté­nelmi tapasztalataink nekünk is vannak. Bonni politikusok, diplomaták, sőt üzletemberek gyakran teszik szóvá, hogy közeledési kísérleteiket bizal­matlanul fogadják Kelet- Európában. Holott ők úgy mondják, hidat akarnak verni Kelet és Nyugat között. Mi még nem felejtettük el, hogy Európa hídjain — és a miein­ken is — pár évtizede csuka­szürke és feketeegyenruhás rablólovagok meneteltek, bajt és szenvedést hozva a világ­ra. Az olyanfajta hídverésből éppen ezért nem kérünk, ahol az egyik oldalon a múltjával szembefordult szocialista Ma­gyarország áll, a másik olda­lon viszont egy olyan NSZK, amelyet Führer-nosztalgiák és birodalmi ábrándok hatnak át. Ebből a szempontból nem is az a lényeges, hogy a mai vi­lágban van-e realitása egy újabb hitlerizmusnak. Hány­szor hallható az az érv, hogy a Führer tipikus válságtünet volt, a harmincas évek gazda­sági összeomlásának káoszá­ból emelkedett ki, most vi­szont a kapitalizmus az egész világon és Nyugat-Németor­­szágban is prosperál. Ez így igaz. De ne tévesz­­szük szem elől azt a kö­rülményt, hogy a nyugat­német szakszervezetek balol­dalinak nem minősíthető ve­zetősége milyen fő kifogást emel az előkészületben levő Notstandgesetz ellen. A fém­ipari szakszervezet minap megtartott kongresszusán az­zal az i''',''"'jossal hirdették meg a ti"­-­t a newro’SkiVnit ál­lapotról szóló törvények el­len, hogy ezek létükben fe­nyegetik a még meglevő de­mokratikus intézményeidet. Magyarán, a Notstandgesetz egy fasiszta típusú diktatúra árnyékát vetíti előre. Vajon a szakszervezeti ve­zetők rémképeket látnak-e? A szovjet képviselő a genfi le­szerelési értekezleten azt mon­dotta: "Bonn visszatért ahhoz a politikához, amelyet har­minc éve folytatott, midőn Hitler uralomra került." Poli­tikai hallucinációi lennének mindazoknak, akik osztják Carapkinus nézetét? Ha a nyu­gatnémet imperializmus ve­szélyének kritériumaként meg­határozott számú hadosztályt és a tömegpusztító fegyverek birtoklását tekintenék, akkor jogos lenne az észrevétel, hogy túl korán kongatjuk a vész­harangokat. De a legfőbb ve­szély forrása nem a fegyver­­készlet nagysága, hanem a nyugatnémet politikát átható szellem. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, csak mennyiségi fokozatot jelent, hogy mekkora a hadsereg és milyen annak a felszerelése. A lényeg az, hogy a szándék: nagy hadat teremteni, tömeg­­pusztító fegyverekhez jutni és ezek segítségével kicsikarni­­a nemzeti célokat”. Ezekről a célokról egyébként nem ke­vésbé szavahihető tanú vallott, mint az adenaueri Németor­szággal való szövetség meg­kötője, Charles de Gaulle. Strauss és a hozzá hasonlók bizonyára nem idéznék a múlt szellemét, ha nem számítaná­nak honfitársaik együttérzésé­re. Ne tévesszen meg senkit, hogy Enzensberger, Boli, az intelligencia színe-java szinte mazochista szenvedéllyel osto­rozza a múlt bűneit. A politi­kusok csak megvetően legyin­tenek rá, a tömeg pedig tap­sol, hogy "jól odamondogat­nak ezeknek a fontoskodó za­varosfej­űeknek­. A New Sta­­tesman című angol hetilap tudósítója írta a közelmúlt­ban az Auschwitz-perrel kap­csolatban, hogy őt nem is a megbánás tökéletes hiánya rendítette meg, amit a vádlot­tak részéről tapasztalt, hanem a nyugatnémet közvélemény döbbenetes közönye a per és az ott feltáruló szörnyűségek iránt. A napokban az NSZK harminc városában készülnek bemutatni Peter Weissnek a per tárgyalási anyagából ké­szült hátborzongató dokumen­tumjátékát. Rendkívül ta­nulságos ezzel kapcsolatban az, amit Joachim Kaiser, a Süddeutsche Zeitungban ír. Vajon a koncentrációs tábo­rok borzalmainak színpadi orgiája nem amolyan kom­penzációféle azért, hogy Bonn elmulasztotta a nyugatnéme­tek gondolkodásmódjának gyökeres átformálását? — te­szi fel a kérdést. Éppen e "koncentrált bűn­tudat" ellen indított harcot a most alakult Nemzeti Demok­rata Párt, amelynek legfőbb választási érve: "Két évtizede a kollektív bűntudat bénítja a német politikát; elegünk van belőle, hogy az emberi­ség szégyenpadján üljünk«. Egyik gyűlésüket Lansberg­­ben tartották, ahol a Mein Kampf íródott és ahol a náci háborús bűnösök egy csoport­ját felkötötték. Róluk mondta a gyűlés szónoka: "Azokra emlékezünk, akiket az önkény erőszakkal megfosztott életük­től. Miközben az egész világ a dachaui és a bergenbelseni áldozatokra emlékezik, őróluk elfeledkeznek". Bárcsak így volna. De a volt nácikból rek­­rutálódott párt éppen a nem­zeti szocializmus emlékeit éb­­resztgeti és a párt elnöke szerint­­ez az igazi német ha­zaszeretet*. Pontosan az efféle­­hazaszeretet* burjánzása miatt érezzük rendkívül ag­gasztónak a straussi koncep­ciót: Führer­re várva... Zala Tamás Koszigin üzenete az indiai miniszterelnökhöz és a pakisztáni elnökhöz A külpolitikai helyzet AZ INDIAI—PAKISZTÁNI KONFLIKTUS változatlanul­­ első helyen foglalkoztatja a hét végén a világközvéleményt. Ami a fegyveres harcokat illeti, a különböző hadszíntereken lezajló eseményekről ellentmondó jelentések látnak napvilágot és ezért a katonai helyzet meglehetősen áttekinthetetlen. Diplomáciai téren viszont annál világosabban értékelhető kezdeményezéseknek lehetünk tanúi. Moszkvában nyilvános­ságra hozták Kosziginnak az indiai miniszterelnökhöz és a pa­kisztáni elnökhöz intézett üzenetét, amelynek szövegét lapunk­ban részletesen ismertetjük. Minden békeszerető ember csak őszinte helyesléssel és egyetértéssel fogadhatja a szovjet kor­mányfő állásfoglalását és a szembenálló felekhez intézett fel­hívását. A szovjet kormányfő üzenetének legjelentősebb pont­jai a hadműveletek megszüntetésére szólítják fel a feleket, szorgalmazzák a felmerült nézeteltérések tárgyalások útján, kizárólag békés eszközökkel történő rendezését. Ismeretes, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya a konf­liktusban Pakisztánt támogatja Indiával szemben. Ez a pekingi álláspont jut kifejezésre abban az Új-Kína-jelentésben is, amely bírálja a Szovjetunió állásfoglalását tartalmazó leg­utóbbi TASZSZ-nyilatkozatot. U Thant ENSZ-főtitkár a pakisztáni küldetés után most indiai földön folytatja erőfeszítéseit, hogy megoldást találjon a viszály békés nyugvópontra juttatására. Az ENSZ-főtitkár pakisztáni tanácskozásait ellentmondóan ítélik meg a helyszí­nen tartózkodó megfigyelők, akik általában eredménytelennek tartják közvetítési kísérletét. Maga a főtitkár azonban hasznos­nak minősítette Ajub Khannal folytatott megbeszéléseit.­­ DE GAULLE SAJTÓÉRTEKEZLETE UTÁN több ország,­­ köztük az Egyesült Államok, diplomáciai úton felvilágosí­tást kért Párizsban a köztársasági elnöknek az Atlanti Szövet­séget és a Közös Piacot érintő kijelentéseiről. A Quai d’Orsay szóvivője, külföldi újságíróknak tartott sajtóértekezletén ma­gyarázatot fűzött az elnök egyes megállapításaihoz. Hangsú­lyozta, hogy Franciaország nem szándékozik kilépni az Atlanti Szövetségből, de nem ért egyet a szövetség szervezetében, a NATO-ban fennálló helyzettel, amely alárendelt szerepre kár­hoztatja Franciaországot. Amennyiben ez a helyzet 1969-ig, az atlanti szerződés lejártáig nem változik meg, Franciaország ki­lép a NATO-ból. Ez azonban nem jelenti, hogy megszűnik az Atlanti Szövetség tagja lenni. A Közös Piac válságát illetően a francia kormány kész tárgyalni a társországokkal, sőt a de Gaulle által említett feltételek teljesítése esetén a brüsszeli tárgyalóasztalnál is hajlandó helyét elfoglalni. Párizsi diplo­máciai körökben rámutatnak, hogy a francia kormány által szabott feltételek súlyosak és nehezen fogadhatók el az európai integrációhoz ragaszkodó társországok számára. Nyilvánvaló, hogy a francia kormány mind az Atlanti Szövetségben, mind pedig a Közös Piacban fel akarja számolni mindazt, ami a tag­államok szuverenitását korlátozza. A bonni kormányt a választási hadjárat finisében különösen nehéz helyzetbe hozta de Gaulle állásfoglalása. Erhard kancel­lár szombaton a hamburgi Bildnek adott nyilatkozatában igye­kezett csökkenteni a francia elnök szavainak hatását é® kije­lentette: véleménye szerint Franciaország nem léphet ki az Európai Gazdasági Közösségből, mert a hat tagállam gazdasági összefonódása már olyan nagymértékben előrehaladt, hogy a kilépés súlyos károkat okozna magának Franciaországnak. A nyugatnémet lapok általában nem osztják a kancellár opti­mizmusát. A Frankfurter Rundschau vezércikkében kiemeli, hogy **a bonni politikának most búcsút kell vennie az eddigi reményektől, illúzióktól és álmoktól.* A szovjet kormányfő üzenete Moszkvából jelenti a TASZSZ. A szovjet külügy­minisztériumban szombaton sajtóértekezletet tartottak, amelyen Leonyid Zamjatyin, a külügyminisztérium sajtó­­osztályának vezetője ismer­tette Kosziginnek, a szovjet Minisztertanács elnökének a szovjet kormány nevében szeptember 4-én Sasztri in­diai miniszterelnökhöz és Mo­­hammed Ajub Khan pakisz­táni elnökhöz intézett üzene­tét. Az üzenet újból felszólítja az indiai miniszterelnököt és a pakisztáni elnököt, összpon­tosítsák erőfeszítéseiket arra, hogy »haladéktalanul meg­szűnjenek a hadműveletek, megálljanak a tankok, elhall­gassanak az ágyúk". A hadműveletek haladékta­lan beszüntetését követően — folytatja az üzenet — véle­ményünk szerint az első lé­pés lehetne a csapatok kölcsö­nös visszavonása arra a tűz­­szüneti vonalra, amelyet az 1949 júliusában India és Pa­kisztán között létrejött egyez­mény állapított meg. A szovjet miniszterelnök vé­leménye szerint­­a feleknek tárgyalásokat kellene kezde­niük a felmerült nézeteltéré­sek békés rendezésére. Ami a Szovjetuniót illeti, mindkét fél számíthat a Szovjetunió jó­indulatú közreműködésére, vagy mint mondani szokás, jószolgálataira; mi hajlandók vagyunk erre, ha mindkét fél hasznosnak tartja«. Koszigin annak a mély meg­győződésének ad hangot, hogy "bármely vitás kérdést, köz­tük a Kasmírral összefüggő kérdéseket is, csak békés esz­közökkel lehet a legeredmé­nyesebben megoldani«. Ha va­lamelyik fél fokozza a had­műveleteket, ez elkerülhetetle­nül maga után vonja, hogy a másik fél is ezt teszi. Az ered­mény a konfliktus kiszélese­dése és ki tudja, talán a há­ború. Az üzenet megállapítja, hogy Kasmír térségében a feszült­ség nem csökken, "hanem el­lenkezőleg, növekszik, s azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nagyobb arányú háborús kon­fliktussá fajul". ­ Heves pakisztáni—indiai tankcsata Az MTI jelenti: Az indiai— pakisztáni hadszíntérről érkező , hézagos és gyakran pontatlan hírügynökségi jelentések sze­rint a jammu—sialkoti arcvo­nalon a pakisztáni fegyveres erők ragadták magukhoz a kezdeményezést, helyi sikere­ket könyvelhetnek el. Mint az AFP francia hír­­szolgálati iroda beszámol ró­la, a nevezett térségben nagy­szabású páncélos ütközet bon­takozott ki. Az utóbbi pár órá­ban hét Centurion típusú in­diai tank semmisült meg. Ed­dig összesen 42 indiai páncé­los kiégett roncsát számolták össze a csatamezőn. A pakisztáni katonai szó­vivő azt jelezte, hogy „az in­diai egységek harcolva vonul­nak vissza a 80 kilométeres frontszakaszon”. A további pakisztáni előre­törés — írja az Associated Press hírügynökség katonai szemleírója — veszélybe so­dorhatja a rendkívüli fontos­ságú jammu—srinagari or­szágutat, amelyen a kasmíri völgybe érkezik az indiai után­pótlás. Új-Delhiben közölték, hogy a punjabi Jullundur közelé­ben „nagyszámú pakisztáni ej­tőernyőst ejtettek fogságba”. Az ejtőernyősök a jelentés sze­rint „szabotázscselekmények végrehajtására ereszkedtek le”. Ugyancsak új-delhi jelentés számol be arról, hogy a pakisz­táni tüzérség ágyúzza Gib­alda és Sámanura helységeket Ke­­let-Pakisztán és Assam hatá­rán. A Pakisztán és India kö­zött kirobbant harcok állásá­ról szombat este továbbra is csak egymásnak ellentmondó jelentések állnak rendelke­zésre. Egy Karachiban kibocsátott közlemény azt állítja, hogy az indiai hadsereg a Lahore tér­ségében történt visszavonulás után már csak védelmi har­cokat vív. Új-Delhiben ellen­ben azt közölték, hogy a pa­kisztáni csapatokat ismét si­került visszaverni. Ehhez hoz­záfűzték, hogy a Lahore kö­rül tomboló harcokban 12 pa­kisztáni páncélost megsemmi­sítettek. Sialkot körzetében még mindig tartanak a heves csatározások. Az indiai szó­vivő alaptalannak minősítette azokat a pakisztáni jelentése­ket, amelyek szerint a pakisz­táni egységek hídfőállásokat létesítettek indiai területen. Ezzel szemben a pakisztániak arról tájékoztatták a sajtótu­dósítókat, hogy az északi front­szakaszon „az indiaiakat majd­nem teljesen visszakergették a határon, és Pakisztán a déli körzetekben is ura a helyzet­nek.” A karachi rádió azt a köz­leményt sugározta, hogy a pa­kisztáni légierő repülőgépei Kelet-Pakisztánban lelőttek két indiai vadászgépet. Ezen­kívül bombatámadást intéztek az indiai Halwara légitámasz­pont ellen, súlyos anyagi ká­rokat okozva. A közlemény ta­gadja az indiaiaknak azt az ál­lítását, hogy a múlt éjjel in­diai repülők súlyosan megron­gálták a sargadhai pakisztáni légitámaszpont berendezéseit. A Reuter iroda tudósítója azt jelenti, hogy a Kelet-Pa­­kisztán térségében folyó had­műveletek eddig csak bomba­­támadásokra és légi párba­jokra korlátozódtak. Az AFP hírügynökség és a BBC angol rádiótársaság indiai és pakisz­táni jelentéseken alapuló tudósításai viszont már száraz­földi ütközetekről és tüzérségi párbajról is hírt adtak. „Törökország és Irán ma­gáévá teszi az ENSZ-nek Pa­kisztánhoz és Indiához inté­zett tűzszünet­ felhívását, de kész Pakisztánt támogatni” — hangzik a péntek este kiadott közös közlemény Ürgüplü tö­rök és Hoveida iráni minisz­terelnök ankarai tárgyalásai­ról. Az Új-Kína jelentése szerint Hszie Fu-csi kínai miniszter­elnök-helyettes egy Lhasszá­­ban megtartott nagygyűlésen kijelentette: „Az indiai reak­ciósok mindig terjeszkedő és agresszív becsvágyakat táplál­tak Kína tibeti és hszincsiangi területe ellen. Nem tanultak akkor sem, amikor 1962-ben kudarcba fulladt Kína ellen irányuló nagyszabású fegy­veres offenzívájuk. A kínai kormány és nép nem engedi meg nekik, hogy megsértsék Kína szuverenitását, aláássák a békét és biztonságot a ha­tárövezetben és veszélyeztes­sék a határvidék lakóinak biztonságát”. A Reuter az Antara indonéz távirati iroda jelentését idézve közli, hogy több indonéz szer­vezet önkénteseket ajánlott fel Pakisztánnak a Kasmírért vívott harcban. Koszigin felhívja a figyel­met arra, hogy a fegyveres konfliktus kiszélesedése fo­kozná az amúgy is feszült dél- és délkelet-ázsiai helyze­tet, amelyet az amerikai im­perializmus agressziója idé­zett elő. " Nem lennénk őszinték, ha nem mondanánk meg, hogy a kasmíri katonai konfliktus gondot okoz a szovjet kor­mánynak amiatt is, hogy olyan térségben keletkezett, amely közvetlenül a Szovjet­unió határai közelében fekszik — mondja az üzenet. A Sasztri miniszterelnökhöz és az Ajub Khan elnökhöz intézett üzenet szövege azo­nos. A sajtóértekezlet rész­vevői között szétosztották az üzenet szövegét. A tudósítók kérdéseire vá­laszolva Zamjatyin kijelentet­te, hogy a kasmíri konfliktus­ra vonatkozó szovjet javasla­tok érvényben vannak, füg­getlenül U Thant ENSZ-fő­titkár tárgyalásaitól. Egy kér­déssel kapcsolatban, amely U Thant Rawalpindiben és Új-Delhiben kifejtett tevé­kenységére vonatkozott, a szovjet szóvivő azt válaszolta, hogy a szovjet kormány és a szovjet közvélemény jóindu­lattal fogad minden olyan erő­feszítést, amelynek célja az indiai—pakisztáni konfliktus békés rendezése. Koszigin szombaton fogadta Triloki Kault, az Indiai Köz­társaság moszkvai nagyköve­tét. A nagykövet átnyújtotta Kosziginnak Sasztri indiai mi­niszterelnök üzenetét, amely­ben utóbbi köszönetét nyilvá­nítja, amiért a Szovjetunió felajánlotta jószolgálatait a két szomszéd állam konfliktu­sának rendezése érdekében.

Next