Magyar Nemzet, 1965. szeptember (21. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-12 / 215. szám
Vasárnap, 1965. szeptember 12. Magyar Nemzet Az alkalmazotti réteg a nemzeti egységben Az alkalmazotti rétegek mind a szocialista, mind a tőkés társadalmakban egyre nagyobb szerepet játszanak. Bár jó ideje tekintélyes politikai erőt képviselnek, mégis jelentőségüket igazán csak a legutóbbi időkben kezdik méltányolni. Jellemző például, hogy Angliában 10—11 millióra becsülik az alkalmazottak számát. E réteghez tartozónak minősítenek minden irodai dolgozót, technikai és tudományos szakembert, orvost, nevelőt, közhivatalnokot, kereskedelmi ügynököt bolti elárusítót és a szolgáltató iparok dolgozóinak tekintélyes részét is. Osztályhelyzet meghatározásban két alapvető jellemvonás fűzi össze őket a polgári társadalmakban: nem birtokosai a termelőeszközöknek és általában nem vesznek részt közvetlenül a termelésben. Mégis tevékenységük rendkívül fontos, a modern ipari társadalom nem boldogul nélkülük. Mind jelentősebb kérdés, hogy a társadalom egészét átfogó alkalmazotti réteg valójában hol áll politikailag. Bár önálló politikai erő tekintetében nem hasonlítható a hatalmat kézbentartó burzsoáziához, vagy a hatalom megragadásáért küzdő forradalmi munkásosztályhoz, mégis mindkettő igyekszik maga mellé állítani az alkalmazotti réteget, angol kifejezéssel élve az “upper middle class«-t és a “lower middle class"-t, azaz a felső és az alsó középosztályt. A mi szocializmust építő társadalmunkban is határozottan nő az alkalmazotti réteg szerepe. Sőt, erősödik az a meggyőződés, hogy a szocialista nemzeti egység kibontakoztatásának, a tömegbázis kiszélesítésének, vagyis az aktív népfrontpolitikának mindinkább kulcskérdése az értelmiségi-alkalmazotti réteg viszonyának tisztázása a szocializmushoz, illetve helyzetének pontos meghatározása a szocializmus teljes felépítéséhez vezető korszak társadalmi szerkezetében. A társadalomtudomány a legfontosabb társadalmi rétegképző jegyeknek — mint ez jól ismert — az anyagi-gazdasági viszonyok különbségét tekinti és kiemelkedő jelentőséggel vizsgálja a tulajdonviszonyokat. A mai magyar társadalom strukturális modelljét ezért a következőkben szokás megrajzolni: 1. A szocialista állami szektorban bérből és fizetésből élők; 2. A mezőgazdasági, illetve kisipari szövetkezetek tagjai; 3. Kisiparosok, kiskereskedők és egyénileg dolgozó parasztok. Százalékosan ez nagyjából így alakul: a kereső 60 százaléka az állami, 35 százaléka szövetkezeti, 5 százaléka a magánszektorban dolgozik. Bár a felsorolt három réteg között társadalmunkban nincs éles érdekellentét, mégis a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyzetükben, anyagi-gazdasági viszonyaikban, életmódjukban, társadalmi törekvéseikben oly mértékben figyelhetők meg eltérő vonások, hogy ez indokolja bizonyos mértékben önálló társadalmi rétegként való nyilvántartásukat. Ugyanakkor mindinkább kitűnik, hogy ez a modell csupán az alapvető tájékozódáshoz elegendő, az egyes rétegek valóságos ideológiai alkatát nem világítja meg kellőképpen. Ha csak a tulajdonviszonyok szerinti rétegződést vennénk figyelembe, nem tudnánk megérteni a társadalom mozgását, az életmódban, a magatartásokban, az értékítéletekben meglévő különbségeket. Az ideológiai határok valahol máshol húzódnak, mert a társadalmi átrétegződés bonyolult folyamatában munkások, parasztok, értelmiségiek, kispolgárok és a volt uralkodó osztály tagjai egyaránt megtalálhatók a legmagasabban kvalifikált és a kvalifikálatlan alkalmazotti kategóriákban is. Másrészt, ha a tulajdonviszonyok tekintetében van is különbség mondjuk egy szövetkezeti vendéglő és egy állami étterem vezetője között, gyakorlati tevékenységüket, céljaikat, vagy akár gondolkozásukat illetően valójában azonos társadalmi csoporthoz tartoznak. Az alkalmazotti réteg politikai jelentősége jóval nagyobb, mint ahogy az a társadalmi termelésben elfoglalt helyéből következik, mert széles területen kapcsolódik a két nagy osztályhoz, a munkásosztályhoz és a szövetkezeti parasztsághoz. Mindezen túl ebben a rétegben helyezkedik el a volt “középosztály" tagjainak zöme is. Mai társadalmunk alkalmazotti rétegének vizsgálatához nem kezdhetünk tehát hozzá a volt középrétegek — tudománytalanul “középosztály" — múltbeli helyzetének, szerepének vizsgálata nélkül. Nem mintha az alkalmazotti réteg valamiféle “jogutódja" lenne a régi “középosztálynak", hanem mert itt élnek leginkább még a jó és rossz hagyományok, a hibás előítéletek, a régi rend ideológiai és életforma-maradványai, ez a réteg a legérzékenyebb a nyugati fellazítási törekvésekkel szemben is. A volt „középosztály“ arculatának megrajzolásánál a nehézségek már ott mutatkoznak, amikor meg akarjuk vonni a határokat alul és fölül. Problémát jelentett ez Szekfű Gyulának is, aki az értelmiségen kívül ide sorolta az őstermelő és iparos-kereskedő intelligenciát, tehát birtokos és tőkés elemeket, önállókat és alkalmazottakat egyaránt. E heterogén elemek egyetlen összekötő kapcsolatát történelmi múltjukban és heves nemzeti érzésükben kereste. Kornis Gyula pedig arra a kérdésre, hogy mi a középosztály, így válaszolt: közepes nagyságú jövedelem, szellemi műveltség és hagyományos ,szellemi-erkölcsi habitus. Talán még nehezebb reális számadatot kapni a “középosztály" nagyságáról. Szekfü a “középosztály" számát az eltartottakkal együtt 6 000 000 főre becsülte, Pándi Ilona a “Századokéban megjelent tanulmányában nyolcszázezres tömegről ír, Balázs Béla pedig (“A középrétegek szerepe társadalmunk fejlődésében") a középrétegek milliós tömegeit említi. Mindenképpen megállapítható tehát, hogy a háború előtti nyolcmilliós Magyarországon igen széles volt ez a középréteg, de politikai befolyása, éppen pozicionális helyzeténél fogva messze meghaladta a számszerűségét. Ebben a rétegben szinte már a felismerhetetlenségig egybevegyültek a vármegyei birtokosok köréből származó és hivatalnoki pályára szorult igazi dzsentrik, a polgárságból és a kispolgárságból felemelkedő, dzsentrit utánzó értelmiségiekkel. Ez a réteg a monarchia idején gazdasági érdekeinél fogva a dualista rendszer fenntartása mellett foglalt állást, az ellenforradalmi rendszerben pedig még inkább jobbratolódott, a fasizálódó uralkodó osztályok befolyása alá került és nagyrészt magába fogadta a nacionalistasoviniszta eszméket, a kommunistaellenességet, az antiszemitizmust. A középrétegek politikai állásfoglalásának kialakításában igen jelentős volt a tisztviselői társadalom befolyása, számuk — mint Pándi Ilona tanulmányában olvasható — 1930-ra már 253 000-re emelkedett, a családtagokkal együtt csaknem háromnegyedmilliós réteg, amelynek feltétlen hűségére az uralkodó osztály nagy súlyt helyezett és ez az apparátus a politikai hatalom szerves része volt. Bár az anyagi helyzet tekintetében nagy különbségek mutatkoztak, hiszen a 150— 200 pengő fizetésű kishivatalnokok, különösen ha többtagú családot tartottak el, a proletárszinthez közeledtek, mégis valami összetartotta őket a II—IV. fizetési osztályba sorolt magas rangú tisztviselőkkel, s ez pedig Kornis Gyula szerint a konzervatív világnézet egyneműsége volt-e. A közigazgatásban dolgozók számára végső fokon az ellenforradalmi rend egyet jelentett a biztos egzisztenciával és a szabadfoglalkozású értelmiség is bizonyos mértékig haszonélvezője volt a tőkés rendszernek. Felmerül már most az a kérdés, hogy a középrétegek alsó szintjén álló kispolgári elemek miért alkották az ellenforradalmi rendszer bázisát? A fasizmus egyik erőforrása éppen a kispolgárság nacionalizmusa, hiszékenysége és a proletárforradalomtól való félelme volt. Ez a kispolgárság az ország súlyos helyzetéért, sorsa roszszabbodásáért a bukott forradalmat tette felelőssé, felemelkedését pedig az ellenforradalmi rendszer belső és külső sikereitől várta. Mindenképpen igyekezett az "úri" osztályhoz tartozni, s a mesterségesen terjesztett “elit gondolat" nagyrészt elmosta a határvonalat a hatalmat ténylegesen birtokló osztály s az azt kiszolgáló réteg között. Egy 1941-es statisztikai szerint a birtokos osztály és a polgárság, amely a lakosság 43,6 százalékát tette ki, adta a főiskolai hallgatók 94,6 százalékát. A szellemi műveltség tehát osztályprivilégium volt és a nevelés fő célját a rendszer megszilárdítása alkotta. A hagyományos szellemi és erkölcsi habitus így alakult ki és valóban létezett. Az életstílus dzsentri jellegű volt még akkor is, amikor a dzsentri, mint szociális réteg már nem volt jelentős. Erősen megtévesztette ezt a réteget a "középosztály" vezető szerepéről hangoztatott frázis is. Az uralkodó osztály taktikájához tartozott ennek az illúziónak állandó táplálása és erősítése. A “középosztálynak" vezető szerepe csak annyiban lehetett, amennyiben következetesen képviselte az uralkodó osztályok érdekeit. Ez arra is alkalmas volt, hogy leplezze a rendszer valóságos osztálytartalmát. Az ilyen ideológiai arculatú “középosztály" a felszabadulás után úgy vélte, hogy elvesztette hatalmát éppen, mert — helytelenül — az uralkodó osztályhoz tartozónak számította magát. De nagyrészt odaszámították tagjait a forradalmat végrehajtó munkás- és paraszttömegek is. Ez annak volt a következménye, hogy a felszabadulást követően a szocialista erők elméletileg nem tisztázták a középrétegek valóságos helyzetét és szerepét. A “középosztályt" bűneiért és mulasztásaiért legszigorúbban talán éppen Szekfű Gyula marasztalta el, nála jobban senki sem ismerte ezt a réteget. De erre szükség is volt, hiszen Kölcsey azokat, akik a magyarságról csak jót tudtak mondani, egyenesen álhazafiaknak, frázislovagoknak tekintette. Az “osztály", amely sohasem volt valóságban osztály, alkotóelemeire bomlott és tagjai egyénileg próbáltak beilleszkedni az új helyzetbe. Az osztályharc helytelen értelmezése ezt hosszú éveken keresztül rendkívül megnehezítette. A volt “középosztály" tagjai általános bizalmatlansággal találkoztak, félelem bénította meg őket, bizonytalanságban éltek, nem találták meg szociológiai értelemben vett “státusukat”, vagyis helyüket, illeszkedésüket, értelmes rendeltetésüket a társadalomban. A régi politika hibáinak és torzításainak kiküszöbölése után és a nemzet minden osztálya és rétege számára helyes politika kialakításával megkezdődött a lelki görcsök feloldódása és a “státus" megtalálása. Mivel az alkalmazotti rétegre a régi “középosztályi" ideológia még mindig hatást gyakorol, egyáltalán nem közömbös, milyen ütemben halad előre ez a folyamat. Nagymértékben függ ez a marxizmus a leninizmus helyes elvi és gyakorlati alkalmazásától. “A marxizmus — mondja Barbusse — olyan tudomány, amelynek a valósággal való szakadatlan párharcában állandóan feltalálókra és gondolkodókra van szüksége. Éppen ezért mindenkinek, aki őszintén munkálkodik a szocialista nemzeti egység további kiépítésén, napról napra a maga tevékenységi területén egy kicsit feltalálónak kell lennie. Pethő Tibor A nemzetközi tudományos együttműködés helyzetéről tanácskoznak Budapesten A Tudományos Munkások Világszövetsége Budapesten tartja szeptember utolsó hetében soron következő közgyűlését és szimpozionát. A szimpozionon előreláthatólag 200 külföldi tudós, szakember vesz részt. A szimpozion két plenáris üléssel kezdi meg munkáját, majd a különböző szekciókban 10 előadás hangzik el. Ezt követően vitaülések lesznek, a megbeszélések eredményeit pedig záróülésen foglalják össze. A plenáris ülésen J. D. Bernal professzor a fejlődésben levő országok tudományos kutatásáról számol be, I. I. Artobolevski professzor, a tudomány szerepéről, Bognár József professzor pedig, a tudomány és a gazdasági fejlődés kapcsolatáról tart előadást. A közgyűlés és a szimpozion szervezését a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, mint a Tudományos Munkások Világszövetségének tagszervezete végzi.. Befejeződött az idegenforgalmi tudományos szakászok kongresszusa Egészhetes tanácskozás után szombaton véget ért a Gellért Szállóban rendezett üléssel az idegenforgalmi tudományos szakértők 16. nemzetközi kongresszusa. A záróülésen felszólalt dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter is és a kongresszus a nemzetközi egyesület tiszteletbeli tagjáváválasztotta dr. Vitéz Andrást, az Országos Idegenforgalmi Hivatal vezetőjét. A kongresszuson megvitatták az idegenforgalom rohamos fejlődéséből eredő problémákat, s többek között hasznos útmutatásokat adtak a felszólalók a magyar idegenforgalom fejlesztésére is. Ünnepség a balassagyarmati határállomáson Balassagyarmaton szombaton délben ünnepélyesen fogadták a csehszlovák—magyar határon átlépő 250 000 külföldi turistát, Kulchownjew Boleslawot, a varsói televízió műszaki munkatársát. Feleségével először látogatott el hazánkba, hogy itt ünnepelje meg házasságának tizedik évfordulóját. Budapestre és a Balaton környékére indultak. A határállomáson tartott ünnepségen ajándékkal lepték meg a lengyel házaspárt, gyorsfőzővel, édességgel és itallal teli díszes kosárral, míg az úttörők virágcsokrokat nyújtottak át, s népi zenekar játszott magyar és lengyel nótákat. Megkezdődtek a Népfront-,,parlamentek" Az ősz küszöbén a népfrontbizottságok munkája is megélénkül: többfelé rendeznek a megyei népfront-bizottságok úgynevezett kis parlamenteket. Az első ilyen tanácskozás Pakson nyílt meg, ahol megtárgyalták a paksi járás falvainak és a Duna-menti községeknek kulturális terveit, Őcsényben a községfejlesztést és a társadalmi munka lehetőségeit vitatják meg a közeli napokban, Szekszárdon pedig az őszi és téli tennivalókról tanácskoznak. Népfront-parlamentet rendeznek Kocsolán, Szakcson és Mázán is. Huszonhat versenyző a nemzetközi klarinétverseny első napján Szombat délelőtt a Zeneművészeti Főiskola tanácstermében megtartotta első ülését a nemzetközi klarinétverseny zsűrije, amelynek elnöke Balassa György, a Zeneművészeti Főiskola tanára. Ezután megkezdődött a verseny elődöntője. Az első napon huszonhat versenyző mutatkozott be. Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem új tiszteletbeli doktorai Az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem tanácsa szombaton rendkívüli ülést tartott, amelyen megjelent dr. Csanádi György, közlekedési- és postaügyi miniszter is. Ott voltak az egyetem tudományos ülésszakán részt vett külföldi vendégek, továbbá a hazai társegyetemek rektorai, tudományos munkatársai. Jelen volt a budapesti diplomáciai képviseletek több tagja. Dr. Hazai István rektor megnyitó szavai után az egyetem mérnöki karának és a közlekedési üzemi mérnöki karának dékánjai terjesztettek elő javaslatot a tiszteletbeli doktorrá választásra és ismertették a jelöltek tudományos munkásságát. A javaslatok alapján az egyetemi tanács ünnepélyesen tiszteletbeli doktorrá avatta A. A. Gvorgyev professzort, a műszaki tudományok doktorát, a Szovjetunió beton- és vasbetonintézete vasbetonelméleti laboratóriumának vezetőjét, dr. Hetényi Miklós professzort, az Illinois-i tudományos akadémia tagját, a standfordi egyetem műszaki mechanika- és szerkezetépítés tanárát, dr. Németh Endre profeszszort, a műszaki tudományok doktorát, az EKME nyugalmazott tanárát, a Grenoble-i tudományegyetem díszdoktorát, a toulouse-i tudományos akadémia levelező tagját és dr. Ing. Gerhart Potthoff professzort, a drezdai közlekedési főiskola professzorát, a közlekedéstechnikai tanszék dékánját Új orvosokat avatnak A Budapesti Orvostudományi Egyetem doktorrá avató nyilvános rendkívüli tanácsülést tart ma, vasárnap délelőtt az Erkel Színházban. Ez alkalommal gyémánt és arany jubileumi díszoklevéllel tüntetnek ki több idős orvost és felavatják az idén végzett orvosokat és fogorvosokat. Gyémánt diplomát kap dr. Vas J. Jenő, akit 1905-ben avattak doktorrá az egyetemen. Arany jubileumi díszoklevelet kap 33 orvos. Ugyanakkor avatásra kerül 338 orvos és 161 fogorvos. Dr. Simon Béla aranydiplomás orvos Szálfaegyenes tartás, derűs, biztató tekintet, rugalmas léptek; ugyan, ki hinné, hogy ez az élete delén járó orvos ötven éves munkával most érdemelte ki az arany diplomát?! Legvalószínűtlenebb a félévszázados évforduló magának a jubilánsnak, dr. Simon Béla professzornak, a Központi Stomatológiai Intézet tudományos osztálya vezetőjének. Hiszen most történt mindaz, amit átélt, alig néhány év alatt... De a diploma elsárgult papírja árulkodik: pontosan fél évszázaddal ezelőtt keltezték. — Már annyi ideje lenne?! Hogy szaladnak az évek! Még ma is hallom Jendrasiknak, a nagy belgyógyásznak a hangját, amint a betegekkel való bánásmódra oktat, meg Verebély Tibor professzorét, akitől a tudományos rendszerezés alapelvét kaptuk annak idején. Jó iskola volt! — nyúl vissza emlékezetének tárházába az aranydiplomás orvos. A hivatás töltötte be egész életét, ezt bizonyítja az is, hogy családjának minden tagja az egészségügy szolgálatában áll. A felesége gyógyszerész, a fia orvos, s a lánya is rövidesen megszerzi az orvosi diplomát. Most dolgozik a hetedik tudományos szakkönyvön, amelynek témája az alkalmazott esztétika a fogorvosi gyakorlatban. Közel száz tudományos dolgozata látott munkássága alatt napvilágot. Pályája kezdete óta az volt egyik fő célja, hogy ezt a "félelmetes" szakmát félelem nélkülivé tegye, feloldja a fogorvosi széktől való irtózást a betegekben. A másik nagy cél: olyan fogorvosi gárda nevelése, amely képes ezt a szakmát ötven évvel előtti mélypontjáról a többi szakágak nívójára emelni. Hogyan valósultak meg ezek a célkitűzések? . . Úgy vélem, mindkettőt sikerült megközelítenem, hiszen ma már alig akad fogorvos, aki ne részesítené betegeit a fájdalommentes gyógykezelés áldásában! Sok száz tanítványom közül számosat tudnék felsorolni, akik tudásban és eredményekben túlszárnyalták tanítómesterüket, s mind itthon, mind határainkon túl, megbecsülést szereztek a magyar fogorvosi tudománynak. Igen szívesen tanítok még ma is: tanítványaim között sok olyan tehetséges fiatal van, akik kezébe nyugodtan átadhatom a stafétabotot, ötvenéves pályámnak ez egyik legnagyobb öröme. A másik pedig az, hogy szerencsés szemlélője és élvezője lehettem az orvostudomány olyan ötvenéves fejlődésének, amely eredményeiben meghaladta a megelőző 2000 év eredményeit. Az összes orvosi ágazatok, közöttük az én szakmám is, de különösen az immunbiológia és a szociálhygiene fejlődése és eredményei odavezettek, hogy eltűntek a járványok, nem fenyeget már például a gyermekbénulás és a vérbaj, és alig száz év alatt az átlagos emberi élettartam ideje megkétszereződött. Öröm végül, hogy munkaképesen érhettem meg ezt a kort és a napi 10—12 órás munkát,még mindig bírom. Napom nagyobb felét a kutatómunka tölti ki, de kollégáim tudományos érdeklődésének felkeltésével és félévszázados tapasztalataim átadásával is igen sokat foglalkozom. Dr. Simon Béla akkor kezdte pályáját, amikor még a magyar fogorvosi tudomány gyermekcipőben járt. A pionírok közé tartozik, akik segítettek fejleszteni ezt a tudományágat. Egy munkás élet szerény elismerése Simon professzor aranydiplomája. F. R. 3 Apró Antal látogatása Csongrád megyében Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyettese a hét végén Csongrád megyébe látogatott. Pénteken Szegeden, a Csongrád megyei pártbizottság székházában Csongrád megye és Szeged város párt- és állami vezetőivel folytatott megbeszélést a megyét érintő politikai és gazdasági kérdésekről. Apró Antal szombaton délelőtt a megyei tanács épületének nagytermében pártaktivista-értekezleten vett részt, ahol az időszerű gazdasági, valamint bel- és külpolitikai kérdésekről tartott tájékoztatót. A Politikai Bizottság tagja délután Győri Imrének, a Csongrád megyei pártbizottság első titkárának, dr. Komócsin Mihálynak, a Csongrád megyei pártbizottság titkárának, Perjés Lászlónak, a szegedi városi pártbizottság első titkárának és más helyi párt- és állami vezetőknek a társaságában Szeged egyik épülő új nehézipari üzemét, az Országos Gumiipari Vállalat Emergé gyáregységét kereste fel. A vendégeket itt Somogyi Pál, az Országos Gumiipari Vállalat vezérigazgatója, Rainer Károly, a szegedi gyáregység műszaki vezetője, Varga Pál, az üzem párttitkára és a gyáregység dolgozói fogadták. A többi között arról adtak tájékoztatást, hogy a lemezüzem szeptemberben rendszeresen túlteljesíti esedékes tervét, és így a termelésben az áttelepülés okozta korábbi elmaradást már fokozatosan csökkentik.