Magyar Nemzet, 1965. december (21. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-05 / 287. szám
® VASÁRNAPI KÖNYVESPOLC AUSZTRIA Padi Ferenc könyve A Kossuth Könyvkiadó immár méltán népszerű Egy ország — egy könyv sorozatában a nagy téli könyvvásárra Padi Ferenc Ausztriája jelent meg. A szerzőt nem kell bemutatni a Magyar Nemzet olvasóinak. A magyar szocialista külpolitikai hírlapírásnak egyik vezető egyénisége, cikkeire külföldön is felfigyelnek, elsősorban egyéni hangja és gondolatteli okfejtése miatt Eiz teszi nemcsak tanulságos könyvvé, hanem élvezetes olvasmánnyá is ezt a terjedelemben viszonylag szerény, tartalomban azonban annál gazdagabb politikai tanulmányt. Hiszen arról van szó, Paál Ferenc százegynéhány oldalon fogja át Ausztria történelmének csaknem fél évszázadát, markánsan jellemzi a leglényegesebb irányzatokat és vonja le következtetéseit. Munkájában érvényesül az a mindig hangoztatott szándéka, hogy közvéleményünk még ma is ható romantikus történelemszemléletével szemben valóságos tények alapján, a vizsgálódás legfontosabb társadalmi szempontjainak figyelembevételével nézzünk vissza a magunk és más népek múltjára. Ausztria esetében ez csaknem ugyanolyan lényeges, mintha Magyarországról beszélnénk. Nem egyszerűen a földrajzi közelség és a szoros szomszédság miatt Országunk és Ausztria között a történelemnek olyan hosszú és szellemiekben még nagyon sokáig ható közös korszaka volt, amely szinte szükségessé teszi a világosan látást szomszédunk ügyeiben. Igaz, Paál Ferenc könyve ott kezdődik, ahol a történelmi-szervezeti kapcsolat véget ért — a monarchia fölbomlásával, az utódállamok leszakadásával. De az ezt követő negyedszázad nemhogy gyöngítette volna, sok tekintetben erősítette az ellenforradalmi magyar uralkodó osztályok és az ausztrofasizmus rokon vonásait Egyik nagy érdeme a könyvnek, hogy erre a kölcsönhatásra rámutat, világosan vázolja Bethlen István szerepét a Hitlert megelőző korszak Róma—Bécs—Budapest tengelyének létrejöttében. A más irányú hatás, amely szomszédunk fővárosából hozzánk átsugárzott, a magyar munkásmozgalomban érvényesült, tetézve azzal, hogy az osztrák szociáldemokrata mozgalomban sok magyar emigráns tevékenykedett. Paál Ferenc ezt a témát közvetlenül nem érinti, viszont érvelése, már említett marxista történelemszemlélete az elvekben leplezi le az ausztromarxizmus elméletének és gyakorlatának káros vonatkozásait, felelősségét Ausztria sorsának szerencsétlen fordulatában. Igaz, könyveinket ma már jobbára az a nemzedék olvassa, amely nem élte át ezt a korszakot, személyes tapasztalatai nincsenek. Annál fontosabb, hogy számára világosan áttekinthető képet adjunk, hiszen az a bizonyos romantikus történelemszemlélet hatásában ma is él és óriási szolgálat szertefoszlatása. A könyv befejező része, a mai Ausztria gazdasági, társadalmi és politikai viszonyainak elemzése, a világpolitika egészét áttekintő publicistát mutatja. Az író korunk osztrák közéletének nagy ismerője. Bennfentesként igazodik el a koalíciós vetélkedések labirintusaiban, a becsületes és kevésbé becsületes szándékok megítélésében. Korántsem egysíkúan, nagyon is árnyaltan és sokoldalúan vizsgálja a semlegességi irányzatot erősítő, vagy éppenséggel az azt gyöngítő törekvéseket és ez a reális elemzés túllép egy politikai tanulmány határain. Mindennapi diplomáciánknak tesz nagy szolgálatokat vele, valamint azzal is, ahogy a magyar —osztrák kapcsolatok aktuális vonatkozásait tárgyalja. ___________ V. f. ERDŐS LÁSZLÓ Egy éjszaka története 1956. november 29-én este egy régi kommunistánál megjelenik néhai jóbarátjának a fia. Apja a személyi kultusz korszakának az áldozata lett, s ő most arra készül, hogy elhagyja hazáját. Míg reggelre letesz szándékáról, a néhány jelenlevő elbeszéléséből megismerhetjük a felszabadulás előtti évtizedek munkásmozgalmát, az 1945-öt követő boldog, mozgalmas esztendőket, majd a dogmatizmus ellentmondásos, áldozatokat követelő korszakát Az utóbbi években már több hasonló tematikájú írás jelent meg. Erdős László regénye ezek közül elsősorban hitelességével emelkedik ki. Az író egyéni élményei, a történelmi személyek és események észrevétlenül fonódnak össze az Egy éjszaka története című regény költött szálaival és szereplőivel. Nem kevés olyan problémát vet fel a regény írója, amelyet nemrég mégrázós«nak tartottak. Ma már ezekre nyíltan és fenntartás nélkül lehet feleletet adni, és Erdős őszintén válaszol is az általa felvetett kérdésekre, általánosításokra alkalmasan. E könyv kétségkívül a kor és az emberi magatartás dokumentuma, nemegyszer izgalmassá forrósodik, csupán azegy éjszaka kerete hat mesterkélten. (Magvető) A Magvető drámasorozata A Magvető drámasorozatában — amelynek olcsó kötetei iránt egyre növekszik az érdeklődés — most Illés Endre Az idegen című drámája és Örsi Ferenc Színház rivalda nélkül című televíziós játékainak gyűjteménye jelent meg. Az utóbbi kötet előszavában a szerző figyelemre méltó széljegyzeteket fűz a televíziós színjáték műfajához. JURIJ TRIFONOV Sirályok a sivatagban A fiatal szovjet író érdekfeszítő regénye, ez az ízig-vérig modern történet, az 1957— 58-as években játszódik le, Türkméniában. Itt épül a Kara-Kum csatorna, amely az éltető vizet viszi a sivatagba Az őszinte hangú könyv a maga valóságában ábrázolja azt a belső feszültségektől terhes, bonyolult lélektani átalakulást, amely az SZKP történelmi jelentőségű XX. kongreszszusa után ment végbe a szovjet társadalomban. Jurij Trifonov valóságos figurákat állít elénk. ■ Jó pszichológiai érzékkel megalkotott, élethű portrékat rajzol nőkről és férfiakról egyaránt Felsorakoztatnagy főnököket éskis beosztottakat, mérnököket, munkásokat, újságírókat, biológusokat Nem szépíti azokat az ellentéteket sem, amelyek a termelés vonalán és a szellemi tevékenységben letagadhatatlanul megnyilvánulnak. Kendőzés nélkül ábrázolja a főhősök magánéletét, szerelmi problémáit is. Az olvasmányos regényt Szirmai Mariann stílusos, szép fordításában jelentette meg a Kossuth Kiadó. Éjjeli őrjárat Barabás Tibor regénye Rembrandt életéről A maga nemében külön helyet és különleges figyelmet érdemlő könyv Barabás Tibor regénye Rembrandt életéről, művészetéről és koráról. Külön hely és különleges figyelem illeti meg az Éjjeli őrjáratot (Szépirodalmi) megírási módjáért és sűrítési eredményeiért egyaránt. A magyar szépirodalomban Bródy Sándor foglalkozott utoljára számottevően a halhatatlan holland festő alakjával. (Mellette említsük meg Gál György Sándor sikerült, színes ismeretterjesztő művét.) De az 1920-as évek elején megjelent Bródyféle Rembrandt — bármenynyire közel érezte is magához az író a holland művészt — nem annyira Rembrandtot örökítette meg, mint inkább az írót. Ezt a Rembrandt-regényt valahogy úgy tekinthetjük, mintha egy kicsit Rembrandt arcképe, de nagyon Bródy önarcképe, Rembrandtjelmezes portréja volna önmagáról. Barabás Tibor messzemenő hitelességre törekedett. Lélekrajzi, történeti és művészettörténeti hitelességet akart elérni. Tegyük hozzá, hogy — az az érzésünk — el is érte, amire törekedett Bródy Sándorban is, Barabás Tiborban is sokáig vajúdott a téma. Bródy Sándornál a Rembrandt-fejek című 1906-os tárca-stúdium teljesedett ki több mint másfél évtized múlva regénnyé. Barabás Tibornál a hozzá nagyon közel álló Nagy Lajos halálakor vetődött papírra az a novella-stúdium, amelyet az Éjjeli őrjárat első vázlatának tekinthetünk, a külföldi Rembrandt-regények többnyire szokatlanul vaskos köteteket telítenek meg. Barabás Tibor Éjjeli őrjárata pedig mindössze kétszázhatvan oldal. Ehhez még mintegy huszonöt oldalas Utószó járul. Ennek az utószónak az a magyarázata: az író nem akarta "beiktatott*" történelmi és helyrajzi kommentárokkal csökkenteni azt a kétségtelenül megvalósított drámai feszültséget, amely abból a módszerből következett, hogy lehetőleg csak a legmagasabb és a legmélyebb életmozzanatokat sűrítette a regénybe. Barabás Tibor joggal hivatkozhat arra, hogy mindig alárendelte a valóságnak a Rembrandtról szóló regény regényességét, és nem tért el sohasem a valóság ábrázolásától. Más lapra tartozik az a szuverén szépírók szabadsága, hogy a művészi élmény átérzett erejének döntő szerepet juttatott a valóságelemek kiválasztásánál. Az Éjjeli őrjárat szerzője nemcsak óvakodott, hanem egyenesen irtózott a hamis regényesítéstől és a tetszetős tanulságoktól. Az a Rembrandt, akit ebben a regényben látunk, nem előzte meg a kort, amelynek művészeként forgatta az ecsetet, hanem zsenijével kifejezte azt. Hű maradt hazájához. Nem szakadt el környezetétől. Nem tagadta meg származását. Azoknak, akik tanulmányai folytatására Itáliába akarták küldeni, azt felelte, hogy kár lenne eltávoznia Olaszkomba. A felhőtlen, derült itáliai ég — nem az ő ege. Az áttetsző, világoskék itáliai tenger — nem az ő tengere. Amszterdam és Haarlem, Delit és Groningen, Utrecht és Veere: elég holland témát, elég holland festői képet ad számára. Elég férfit és nőt, gyermeket és aggastyánt, rakodómunkást és parasztot, halászt és koldust, szerelmest és gyászolót, kegyest és kegyetlent, orvost és beteget láthat Német-Alföldön, sőt Amszterdamban néger, spanyol, portugál és zsidó modellek is akadnak. A regény címe Rembrandt egyik képének, az Éjjeli őrjáratnak feliratáról került át a könyv fedőlapjára. 1642 egyik tavaszán, több mint egy esztendei szakadatlan munka után készült el ez a festmény, amelyet az amszterdami polgárőrség vezetői rendeltek meg. Csakhogy ők szokványos v árura vágytak Rembrandt pedig nem a polgárőrség vezetőinek idealizált portréit festette meg, hanem a polgárőrség eszméjét, a város szeretetének érzését szó A Csendes, merengő szemű, cingár legényke volt Berkó Sándor, magyar gimnazista Losoncon, s költő és műfordító, amikor 1937-ben személyesen is megismertem egy losonci előadásom alkalmával. Megírta szerelmi vallomásait, megénekelte szülőföldjét, állást foglalt nemzeti és társadalmi kérdésekben, szegény volt és nagyon szerette édesanyját. Verseit és fordításait pozsonyi magyar lapokban közöltem, néhány fordítását elküldtem Petr Bezrucnak, a kiváló cseh költőnek, mert az ő verseit tolmácsolta előszeretettel s az öregúr érthetően megörült a ténynek, hogy fiatal magyar költők, József Attila után, újra foglalkoznak vele. Éreztem: költői mondanivalója József Attila és Radnóti Miklós líráján bátorodva eredeti magasságok felé száll. Nem a vérbő típusú költői tehetség volt, hanem a rejtőzködő, szemérmes, egy-egy kép és gondolat tisztaságának örülő lélek, törékeny és szilárd egyszerre, s nem úgy sóhajtozott, mint a gyávák, ezt mondta: férfi legyek a férfiak közt, mert így kívánja ezt korom: acélozd meg szivem s karom gyermeki puha izmait. Pedig tudta, amit Radnóti Miklós régen a háború kitörése előtt úgy határozott meg önmagáról, hogy •■halálraítélt*'. Halálra ítélt volt a kis losonci fiú, az özvegy varrónő fia, a gyűlölet fuvallatában énekelt 1938 őszén eltűnt szemem elől. Csak 1945 végén, mikor kerestem, értesítettek losonci barátaim, hogy Berkó Sándor nem tért vissza a háborúból. 1940-ben bevonult munkaszolgálatosnak, még 1942-ben is küldött verseket a Népszavának, aztán vége szakadt leveleinek. Eltűnt valahol a frontom, ahová magyarokat dirigált ki a német hadigépezet Most megindultam gondolok rá, hogy elolvastam összes föllelhető versét, melyeket Csanda Sándor gyűjtött össze s adott ki magyarázó utószóval Nem vagy magadban címmel a Szépirodalmi Könyvkiadónál. Alabástrom szobor-torzóhoz hasonló kis életmű ez, a húszonkét-húszon három éves korában már halott költő könyve, második és utolsó kötete egyben. L,légtétellel önmagamnak ol■l-vastam el Berkó Sándor minden sorát. Nem tévedtem megítélésében, igazán költő lett, gyors futamban érett meg, mint az esős, hideg nyár utáni napsütötte őszben a zamatos, aranyló almák. Az ő napsütése azonban nem külső napfény volt, amely zöldből aranysárgává cirógatja az almát, hanem bensőjének, lelkiismeretének, emberségének fénye volt, mely a háború és a megalázás gyötrelmei között lobbant fel. Körülötte a lövedékek embert és Európát pusztító robbanásai viharzottak, fagy- és tűzhalálba roskadt a világ, a fiatal költőben vakító fényexplóziók követték egymást, az embertelenségen felülemelkedő emberség, a poklokon túlszárnyaló szépség, erő és tisztaság. Szinte nőies, ellágyuló a szerelmi vallomása. Folyónak, medernek érzi magát a nő oldalán: -Elfáradtál? A partszegélyen puha moha nő, dőlj le szépen. Mélységemmel magamba húzlak. Kavicsaimmal összezúzlak.* S aztán a gyöngédség ilyen képét festi: Kékségem lesz a te kékséged, szépségem lesz a te szépséged, s partimban vígan kergetőznek fürge bogárkák, szendeszek. Költészete csupa monológ, csupa reflexió, csupa érzékeny játék a lélek húrjaival, de nem elvontan, hanem társadalmi és korbeli keretben. Tiszta becsületes megvallja szocialista meggyőződését. Nem véletlen, hogy Berkét Győry Dezső dunai sorslírája erősítette s a szlovákiai Sarlómozgalom eszmei utóhatásai érték meleg áramlat gyanánt. •Meztelen nyakam földhöz cövekelték Tátra fenyőivel*• — írja egyik, szülőföldjét vallató versében. Testvérnek érezte az embereket, még gúnyos mosollyal se bántja ellenségeit, pedig nem óhajt szelídebbnek látszani, mint társai, »a többi állat«. Mondanivalója, érzései és gondolatai nem elvontak. Érzékletesek, földiek, reálisak. Élete fordulhat gyötrelemre és a halál felé, élethite erős és tartós. Még a sóhaja is csupa ritmus és dal. »,mint izzadt testű néger rabszolgák éneke**. Sötétedő korban élt, de fehéren, tisztán lépegetett a halál peremén, mint egy angyal. Szalatnai Rezső lattatta meg a vásznon. Hiába háborodtak fel a megrendelők és hiába utasították vissza a honorárium kiegyenlítését, ma már mindnyájan tudjuk, hogy Rembrandt — a fény, a félhomály és a teljes homály változataival — legdrámaibb drámaiságú festményeinek egyikét teremtette meg. Aki a felvonuló polgárőrökre nézett, megérezhette: ezek csak előőrsei a felkelt népnek, a fegyverért kiáltó Amszterdaminak. Szinte kiáltásokat, puskalövéseket és dobpergést lehet hallani a bemutatott csapatból. Mennyi érdekes nő és férfi sürög-forog Rembrandt körül! Saskia és Hendrickje, Uriel de Costa és Miguel Lopez, dr. Tulp, a boncoló orvos és Baruch de Espinoza. Különösen Saskia és Hendrickje, a két múzsa, irodalmi portréjának megörökítését tartjuk rendkívül sikerültőnek.Hogy melyiket szerette jobban Rembrandt, azt ma már hiába kérdezzük, de hogy melyiknek tartozott többel a festő, arra Rembrandt maga válaszolt, amikor azért adta el Saskia nagytemplomi sírhelyét, hogy Hendrickjét illően eltemethesse** — írja Barabás Tibor. Valóban: Snökla a gondtalanság idejének, a fiatalkori sikereknek szerelmetes asszonyát jelentette, Hendrickje viszont megosztotta a gondokkal küzdő, érett férfival a roosengracti otthon nyomorúságát. Az Éjjeli őrjárat művészi erejének az a titka, hogy Barabás Tibor megtalálta a módot Rembrandt -fény—árnyék*törvényeinek irodalmi ábrázolására. Sós Endre Nem vagy magadban Berkó Sándor összegyűjtött versei A Magvető új almanachja Miben különbözik egy almanach egy antológiától? Az almanach adott időt ragad meg, azt fejezi ki, vagy azt követi. Az antológia pedig, ha szigorúan szerkesztik, egy gondolatot. Arra fűz fel verseket, elbeszéléseket, megszólaltat költői vagy prózaírói nemzedékeket, vagy a kettőt vegyesen. Az almanachnak az idő parancsol. Az antológiának a szerkesztést meghatározó gondolat. A gondolat természetesen az almanachtól sem lehet idegen s minden igazi antológia a kor sodrását, szellemét kell kifejezze. A Magvető új almanachja (1965 — 3) betartja a műfaj szabályait. Korunkhoz kötődik, a koron belül a nagyon is közeli, égő időhöz, s az időn belül két távolsága ellenére is közeli országhoz, Kubához és Vietnamhoz. Az első benyomás: a két ország, a két forradalom ügyének modern, érzékletes, kifejező megragadása. Ez amegragadás egyszerre jelent prózát, költészetet, tanulmányt, s finom illusztrációt (például Hincz Gyula vietnami grafikáit). Egy országot a műfajok sokaságával, a forma változatosságával, a kép és írás ölelkező eszközeivel megközelíteni és közvetíteni; a vállalkozás sikerült. A két baráti ország bemutatásán belül egy tanulmány ragadott meg legfőképpen, dr. Fidel Castro Ruz beszéde A művészet problémáiról. A beszéd (válasz egy vitában) még 1961-ben hangzott el a kubai művészértelmiség előtt, s azzal, a minden friss forradalomban visszatérő kérdéssel foglalkozik, hogy van-e művészi szabadság a forradalomban, van-e a forradalmat vezető pártnak joga korlátozni ezt a szabadságot, amennyiben korlátozza ezt a szabadságot a kubai párt, mi volt az oka a párt és a kubai művészértelmiség egy része közt támadt vitának, végül pedig, mi a szerepe, s van-e szerepe egy forradalmi korban, országban és társadalomban annak az írónak, művésznek, aki nem forradalmár? A szónok azt felelte, hogy egy forradalmi korban, forradalmi országban minden igaz embernek elsősorban a forradalmat, a forradalom vívmányait kell félteni; a nem forradalmár íróknak, művészeknek azt felelte, hogy egy forradalmi országban minden nem forradalmárnak is helye, szerepe van és lesz, ha tisztességes, végül pedig így sommázta a vitában a párt álláspontját:írjon mindenki azt, amit akar, de ha az, amit ír, nem megfelelő — magára vessen! Mi senkinek sem tiltjuk meg, hogy olyan témáról írjon, melyet szeret. Ellenkezőleg. És fejezze ki magát mindenki abban a formában, melyet megfelelőnek tart, szabadon fejtse ki a gondolatot, melyet ki akar fejezni. Mi a művét mindig a forradalom prizmáján keresztül értékeljük. Ez ugyancsak joga a forradalmi kormánynak, és ez épp annyira tiszteletben tartandó, mint az a jog, hogy mindenki kifejezheti azt, amit akar.Egyetlen idézet kevés ahhoz, hogy belevilágítson egy megnyilatkozás szellemébe, s felvillantson valamit is abból a légkörből, amelynek áramlatában a tanácskozás történt. Az egész beszédet végigolvasva, az az ember benyomása: a beszéd az egyik legokosabb és legtürelmesebb megnyilatkozás volt, amelyet egy forradalmi párt képviselője a művészértelmiség előtt tartott A Magvető új almanachja három figyelemre méltó, elmélyült, írott portrét is közöl. Az egyiket Dallos György készítette a Moszkvában élő Uitz Béláról, a másikat Gyergyai Albert Kassákról, a harmadikat Sik Csaba a Nyugaton élt s időközben elhunyt Kemény Zoltán magyar származású festőművészről, aki 1964-ben a Velencei Biennálé Nagydíját nyerte. Sok értéke, s a művészi erővel felfestett korabeli freskó mellett mi hiányzott mégis ebből az almanachból? Röviden fogalmazva: Mikszáth. Almanach-irodalmunknak voltak sekélyes, rossz hagyományai, de voltak ékesek is. Ilyen hagyomány a Mikszáthelőszavak gyűjteménye. Illés Béla néhány éve külön kötetbe gyűjtötte ezeket a rövid remekléseket, amelyeket Mikszáth almanach-előszóként 1888—1910 közt, évről évre írt. Végül is, néhány más írással együtt, Mikszáth ars poeticája rajzolódott ki az előszavakból. Mikszáth minden előszavában mondott valamit, amely kifejezte a légkört, kort, azt az időt, amelyben az almanach készült. Nem minden kor csiszol ki olyan embert, mint amilyen Szklabonya szegény fia volt. De egy hozzá némileg hasonló előszó írót talán föl lehetne kutatni. Aki elmondja azt az évet, a Magvető almanachjai esetében pedig azt a negyedévet, valami lényegest, megragadót vagy lesújtót arról az időről, amelyben a munka megszületett. Ez a szép — ha szabad azt mondani, okos — zászló hiányzik nekem e köteteik elejéről. A Magvető új almanachja míves gonddal készült, igen gazdag, tengernyi munka állhat mögötte. A kötetnek ötvenkét hazai és külföldi munkatársa (író, költő, színpadi szerző, képzőművész, közéleti férfiú) volt. Ez a nagy szám ennél a kötetnél nem csupán mennyiséget jelent. Az igényes munkát Várkonyi Mihály szerkesztette. (r. p.)