Magyar Nemzet, 1966. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1966-04-13 / 86. szám

Svertia, M66. április 11. Állami-díjasok Hétköznapi emberek Bege Tamás vájárt, az ajkai Jókai bányaüzem csapatvezető frontmesterét és két társát, Bán Józsefet, Tornavölgyi Kál­mánt a korszerű biztosító be­rendezések és bányagépek al­kalmazásáért, az ifjú bányász­nemzedék neveléséért az Álla­­mi-díj vn. fokozatával tüntet­tek ki. — Az életem? Hát, tessék csak felírni: születtem 1924- ben, Erdélyben, 42 éves va­gyok, nős, családos, az ajkai bányában 1946. szeptember 23. reggeli 5 óra 30 perc óta dol­gozom ... — elneveti magát, legyint. — Ugyan! Nincs eb­ben semmi érdekes. Nem is az életünket tüntették ki, hanem a munkánkat. Alacsony, korai őszülő em­ber, lágy, harmonikus voná­sok, csendesen mosolyog: “Ta­más bá'« — Bege Tamás vá­­j­ár-csapatvezető. A bányaház élett üres tér­­ség, szemben meredek, száler­dős hegyoldal, a fák között szürke vastorony, a »régi­ ak­na­*. Süt ránk a nap, állunk, beszélgetünk. A „Dobson", a fronton ' 84 októberében hozták ide ezt az új angol Dobson-gé­­pet. 136 darabból áll, és az­előtt sose láttunk ilyet. Jöttek­­vele angol mérnökök, magya­rázhattak is, de hát angolul, nem sokat értettünk belőle. De azért azt láttuk, hogy nagyon elégedettek, mikor 8 nap alatt -napjamról" beszereltük az új masamat. Tudja, ez egy ilyen automatikus-hidraulikus bizto­sítóberendezés. Nem kell fa­­támokkal, dúcolással kínlódni, és ami a legfontosabb: a fej­tés ponlaszítását is maga végzi. Képzeljen el egy sor vaspil­lért, amit dugattyúk fölfelé meg oldalt­a mozgatnak. Na, mármost, ha egy telepet kibá­nyásztunk, akkor ez a Dobson­­gép . . — a frontmester hom­lokát ráncolja. .!’r— Nehéz ezt így el­agya­­rázni — mondja —, meg kel­lene nézni. Megnéztük. A front 250 mé­terre van a föld alatt. 54 em­ber dolgozik itt, Bege Tamás csapata. Lejtős, szűk folyosó tart lefelé — a szénben. Szén a padozat, kétoldalt fekete, tö­mör szénfalak, nedves szénpor pereg a hajunkra az ácsol® tok közül. Bányászlámpák csillan­nak: »Jó szerencsét!« — szól felénk a köszöntés, a sötétség mögül, innen is, onnan is, lent­ről, fentről, mellékvágatok­­ból. — De jó, hogy látom, Ta­más? így legalább nem kell tásata inget húznom, hogy meg­gratulálhassam — nyújtja te­nyerét egy ölestermetű vájár, hétrét görnyedve a szűk járat­ban. — Nekem már azt mond­ták, hogy végleg fennmarad Pesten a szépasszonyok közül Nem is jön vissza közénk! — Jövök, dehogynem jö­vök, még viccből se gondolja­nak ilyet — védekezik zavar­tan Tamás bá’, ahogy a töb­biek is odagyűlnek. — Penn­­jártunk Pesten, meg itt is volt ünnepség, úgy, hogy harmadik napja nem voltam siklán, vagyis, hát műszakon — ma­gyarázza nekem restelkedve. Előre megyünk a frontig. — Épp most szerelik itt át az új fejtésbe a­­Dobsont-t. Ugye, milyen egyszerű? — mu­tatja a frontmester. — Ezeket a vastámokat szeleprendszer­rel mozgatom le, fel, előre, hátra. Mindig ott tartja, bizto­sítja fejtés közben a­­mennye­zetet", ahol éppen szükséges. — Okos, jó gép! — bólogat­nak a többiek. — Az igaz, de tudja, én azért ann­yit idegeskedtem, mi­óta meghozták, mint azelőtt 15 év alatt se — mondta Bege Tamás. — Mégiscsak tízmillió forintba került és nemigen is­mertem még a­­természetét". Na, most átmegyünk a felső­szintre, megnézzük a fejtést, a Borostyán-telepen. Azért hív­juk így, mert olyan borostyán­­szerű kövületeket lehet ott né­ha találni. Majdnem függőleges, szűk­­lyukon, száz és száz, víztől, sártól nedves keskeny lépcső­fokon kapaszkodunk fel. — Alig pár éve még itt ado­gattuk fel a bányafákat. Vé­­gigálltunk a lépcsőn és kéz­ről kézre adogattuk a dúcokat, néha öt-hat órán keresztül is — szól hátra Tamás bá’. Másféle bánya Lábunk előtt fut a végtelen szalag, viszi a szenet a­­nap­szintre", hatalmas láncpár mozgatja a gyalut, az automa­tikus fejtőberendezést. Durrog, ropog a szénföl, úgy érzem, az egész bánya menten a fejemre omlik. — Álljunk csak­ hátrébb! — húz magával a frontmester. — Nem a Váci utca ez, ügyelni kell itt minden lépésre. Ször­nyű feszültség van ám a szén­­falban. Ahogy sejtjük, ki-ki­­vágódik egy darab, olyan az, mint a srapnel. Ilyen törte el nekem is két éve az ujjamat. Hatalmas robajjal omlik le a gyalu előtt szinte az egész szénföl, mázsás széndarabok hullanak — és tűnnek el egy perc alatt: magával ragadja őket az örökmozgó szállítósza­lag. — Nem lát itt csillét, buli­­zást, gyötrődést. Akár egy uj­jal se nyúljunk a szénhez! Fej­tést, rakodást, szállítást gép végzi, a Dobsonnál még a biz­tosítást is. Tudja — ráncolja szokása szerint homlokát Be­ge Tamás —, ez most már egé­szen másféle bánya, mint ami­be én lejöttem negyvenhatban. Pedig hát mégis ugyanaz, sok helyütt még az emberek is ugyanazok. És mégis, vagy azt a régit, vagy ezt a mostanit valahogy nem is lehet elhinni. Napi 2300 tonna szenet terme­lünk, a termelés 50 százaléka automatizált. Az emberek is mások, nyugodtak, elégedet­tebbek. Olyan természetes, rendezett lett itt minden. — Kicsit elhallgat — Ha igaz, 67- ben 20 millió forint költséggel felszereljük a központi irányí­­tó-el­len­őrző rendszert, ipari tévével. — A gyerekek! —­int egy csoport felé a frontmester. — Háromszázhatvan műszakot csinálnak, aztán, ha minden rendbe megy, segédvájárok lesznek, megint háromszázhat­van műszak, és vájárok. Per­sze, ezt így mondani könnyű. Mert van azért ez néha három év is! Nem könnyen adják a vájárságot. Máskülönben — teszi hozzá —, rendes fiúk, fa­lusi gyerekek, nemigen van bennük amolyan városi csi­­bészség, érti, ugye, mire gon­dolok? Meg aztán a legtöbb­nek a családja is bányász! Szó­val, rendesek, csak hát más­különben ... — Máskülönben? — kérde­zem. — Hát — von vállat a mes­ter —, mostaniak. Már ezt a bányát ismerik, meg ezt az életet. Természetes nekik, amiért mi még küszködtünk. De hát nem panasznak mon­dom, nekik ez azért természe­tes , mert tényleg természe­tes, így van rendjén. Milyen ember Bán József? Újra süt a nap, a bánya el­marad a hátunk mögött, kertes kis házak közt járunk. — Hétezren vagyunk Ajkán bányászok, a legtöbbjének van már háza. Az enyém arra van följebb, Tornavölgyiéké meg ezen a soron. Mindjárt oda­érünk. Majd dicsérje a kacsáit, valami különleges dél-ameri­kai színes kacsákat nevel, na­gyon büszke rájuk, meg a sző­lőjére ... — De még nem mondta el! — szakítom félbe. — Mit? — csodálkozik rám a frontmester. — Ja, az élete­met?! Hát látta. Ami ott lent van, az az életem. Többet va­gyok a bányában, mint otthon. Ami velem van, az valahogy mindig a bányával kapcsola­tos. Én 46-ban úgy álltam a vi­lágban, mint az ujjam — te­szi hozzá kis töprengéssel —, a szüleim elhaltak, olyan sze­gény voltam, hogy egy bugyor­ban elfért minden holmim. Munkám se volt, pénzem se volt. Megnősültem , két sze­génységből csináltunk egyet. Nekem mindent ez a bánya adott vagyo­iban, emberség­ben együtt nőttem fel vele. Talán ezért érzem úgy, hogy nincsen nekem külön életem. Ülünk Tomavölgyiéknél a ház előtt, a napon. Tornavöl­gyi Kálmán — a másik kitün­tetett mester —, mintha ellen­pontja lenne barátjának, Bege Tamásnak. Magas, inas, haj­lott vállú, bajszos ember. — Ezt kóstolja meg, saját. Somlói fehér. Van olyan, mint a Badacsonyi — üveget tesz az asztalra. Ülünk a napon — és nagyo­kat hallgatunk. — Én már úgy vagyok — töri meg a csendet Kálmán bá’ —, hogy inkább lemegyek tíz siktre, mint hogy beszéljek magamról. Mert nemigen van mit!... Tudja, jönnek ide hoz­zám az ismerősök. Régiek. Hu­szonöt éve ismernek, aztán most úgy néznek, mintha egy­szerre olyan különlegesek let­tünk volna. Pedig hát, olyanok vagyunk, mint régen. Hát a kitüntetést is azért kaptuk, amit velük együtt csináltunk! — De hát, mégis! Húsz év a bányában! Mi volt az öröm, mi volt a legnehezebb? — Legnehezebb?­ Hát talán 53-ban, mikor műszak után el­vállaltuk, hogy felfalazzuk a lejta­knát... — Nem az — rázza meg a fejét Kálmán bá’ —, hanem mikor három éve betört a víz. Hajnali háromkor kezdett szi­várogni, aztán elnedvesedett a vágat, nyolcra ott volt a víz, percenként 30 köbméter karsztvíz, csak vitte, törte az ácsolatot... — És minek örültek legjob­ban? — Hát — gondolkodik mind a kettő —, én, amikor először leszedtem a saját szőlőmet, 58- ban, mikor megvettem a tévét, és — teszi hozzá Tornavölgyi Kálmán majdnem szégyenlő­sen —, mostan. Amikor jöttek mondani, hogy megkaptuk... mi, hárman. — Az asszony Szombathelyen van a kórház­ba, éppen április 1-én látogat­tam, mondom neki az újságot. Hát nem azt hitte, hogy bo­londját járatom vele? És tud­ja .. . Aztán már megered a szó, beszélgettünk szőlőről, borról, gyerekekről, hogy győz-e a Honvéd, hogy milyen bolond az időjárás és hogy mennyire múlik az idő ... — Hát, a jutalom? Azt mire szánják? — kérdezem. — Jó helyen van az a taka­rékkönyvben — legyintenek rá —, megvan most minden. Majd ha a gyerekek nősülnek, férjhez mennek. Meg ha nyug­díjba megyek — mondja Ta­más bá’. — Tudja, “lefelé" már eleget láttam a világból, szeretném kicsit vízszintesen is megismerni, kicsit utazgat­ni. Árnyék nyúlik a kerti ho­mokon, hűvösödik a levegő. — Hát a harmadik kitünte­tett? — jut eszembe Bán Jó­zsef. — Hol van? Milyen em­ber Bán József? — Hát, milyen — von vál­lat Kálmán bá’ —, mint mi, meg a többiek. Tamásnál ki­csit magasabb, nálam alacso­nyabb. Odahaza van most — teszi hozzá —, alszik. Egész éj­jel siktán volt, nem lenne jó, álmából felzavarni. Szász István A Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség budapesti bizottsága, és a Budapesti Fővárosi Tanács Mozgóképüzemi Vállalata A m. BUDAPESTI IFJÚSÁGI NAPOK KERETEIBEN IFJÚSÁGI FILM­HE­TE­T RENDEZ A TOLDI FILMSZÍNHÁZBAN ÁPRILIS 14-ÉN SODRÁSBAN ÁPRILIS 15-ÉN TILOS A SZERELEM ÁPRILIS 16-ÁN SZERELMES BICIKLISTÁK ÁPRILIS 17-ÉN SZEGÉNYLEGÉNYEK ÁPRILIS 18-ÁN NÉGY LÁNY EGY UDVARBAN ÁPRILIS 19-ÉN SZENTJÁNOS FEJEVÉTELE ÁPRILIS 20-ÁN ÁLMODOZÁSOK KORA _ MadarNHHzet____ Több önállósággal dolgoznak a műszeripari szövetkezetek Kedden az ÉDOSZ nagyter­mében tartotta egésznapos küldöttközgyűlését a Műszer- és Gépipari KISZÖV. Békés Miklós elnök megnyitó beszé­dében részletesen ismertette a szakmai szövetkezetek fej­lődését az elmúlt öt év alatt. Termelési értékük tavaly meg­haladta az 1,2 milliárd forin­tot. Ebből 380 millió volt az export, idén 430 milliós expor­tot irányoztak elő. A műszer- és gépipari szövetkezetek ex­portértékesítésének aránya öt év alatt 87 százalékkal emel­kedett. A szövetkezetek első­rendű feladatnak tekintették a gyártmányfejlesztést, amely­nek eredményeként az elmúlt években 357 új és mintegy 200 továbbfejlesztett terméket hoztak piacra. A jó eredmé­nyeket tanúsítja, hogy egész sor szövekezet nyerte el a Mi­nisztertanács vándorzászlaját, a Kiváló Szövetkezet címet. Felszólalt Erdős József, az OKISZ elnöke, aki kiemelte, hogy a műszer- és gépipari szövetkezetek a jelentkező ne­hézségek ellenére a belkeres­kedelmi értékesítést 5, az ex­portot 14 százalékkal túltelje­sítették, létszám- és bérmegta­karítás mellett. Ez a termelés gondos és szakszerű megszer­vezésének eredménye. Kiemel­te annak fontosságát, hogy fo­kozott mértékben veszik igény­be a formatervezést. A gazda­sági vezetés új módszere az intézkedések egész láncolatát igényli. Ebben az évben már több olyan intézkedés történt, amelyek az egyes szövetkeze­tek nagyobb önállóságát bizto­sítják. Javasolta, hozzanak lét­re célszövekezeti vállalatokat, hogy a szövetkezeti ipar köz­ponti pénzalapját,­­szövetkezeti célra szélesebb körben vehes­sék igénybe. HÁZIASSZONYOK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK A BELVÁROSI PILVAX BERLIN V., Szabadsajtó út V., Városház utca V., Szent István 5. sz. 10. sz. körút 13. sz. ÉTTERMEINKET KITŰNŐ MAGYAR ÉS FRANCIA KONYHA MENÜ : 14,60 Ft BŐ VÁLASZTÉKKAL Néhány szó a Duna kanyarról Itt a tavasz, a kirándulások, országjárások és az idegen­­forgalom fő időszaka. Szeret­ném felhívni a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal és a Duna-kanyar Intéző Bizottság figyelmét olyan kirívó állapo­tokra, amelyek az elmúlt év­ben fennálltak és gyors intéz­kedés híján ebben az évben is elkeseríthetik sok tízezer kiránduló és turista ünnep­napjait. A főváros lakosságá­nak két legnépszerűbb kirán­dulóhelyéről, Dobogókőről és V­is­egv­ád­ról van szó. A Pilis-hegység és a nép­szerű Dobogókő bejárata Po­ntoznál van. Az itteni MÁVAUT-pálya­udvaron ha­talmas tócsákon, méteres göd­rökön keresztül lehet csak megközelíteni a járműveket. Minden elhaladó autóbusz után porfelhő kerekedik és a környéken mindenfelé rozzant kerítések, kőhalmazok és szeméthegyek fogadják a ven­dégeket. Néhány évvel ezelőtt itt egy bisztró-jellegű pavilon épült, amit minden természet­­járó örömmel fogadott. Azt gondolták, hogy a Pilis “ka­pujában" jólesik majd erőt gyűjteni friss kávéval, tejjel, kakaóval, üdítőitalokkal. Ehe­lyett ez a pavilon a pomázi “apák boltja” lett, ahol a né­hai Fehér ökörhöz hasonló szellem, kulturáltnak egyálta­lán nem nevezhető kiszolgálás és mértéktelen rövidital-fo­­gyasz a fő jellemzők. Kívánatos lenne ezt a pavi­lont eredetileg elképzelt cél­jára használni és a mögötte levő időszaki tavat — vendé­gek, turisták fel- és leszállóhe­lyét — sürgősen lecsapolni. A visegrádi autóút megépí­tésével a nagyvillámi turista­ház a forgalomnak még egyti­­zedét sem képes lebonyolítani. Feltétlenül kívánatos tehát vagy a turistaház bővítése, vagy az illetékes vendéglátó­­vállalat részéről végleges és korszerűen felszerelt új üzem­egység létesítése. Sok szép kilátópontja van a magyar középhegyeknek. Ezek közül is egyik legszebb a nagyvillámi. Túlzottan önké­nyesnek látjuk azt, hogy az it­teni kilátót elvonták a szabad forgalomtól. Pesten a Baross téren 1 forintért bemutatják a Holdat­ a krátereivel, a Sa­­turnust a gyűrűivel, a Jupi­tert a holdjaival, míg itt a Nagyvillámon a turisták szá­mára egyetlen körültekintés újabban 2 forintba kerül Kécsi Ferenc Balesetveszély! A Váci utca és az Irányi utca sarján álló általános is­kola Irányi utcai frontján igen keskeny, alig 1 méter széles­ségű járda halad. Az iskolás gyermekek egy része ezen köz­lekedik, más részük az Irányi utcát keresztezve a Váci utca felé igyekszik. Ugyanakkor az Irányi utcában a 15-ös és 2-es jelzésű autóbuszok robognak, nagy sebességgel. Nem kell lassítaniuk, mert elsőbbségi joguk van a Váci utcával szemben. Semmi nem korlá­tozza és nem figyelmezteti őket; a figyelmeztető táblát, mely évekig itt volt, tavaly leszerelték! A Váci utcai ol­dalon, ahol pedig sokkal ki­sebb a veszély, korlát védi a gyermekeket; az Irányi utcá­ban semmi, még egy tábla sem. Gyakran megfigyelhető, hogy iskolaidő kezdetén és végén a csúcsforgalmi időben, az is­kolából felszabadultan kiro­hanó gyermekek az utolsó pil­lanatban torpannak meg az Irányi utcából kirobogó autó­buszok és teherautók előtt. Ha hamarosan nem történik in­tézkedés, szomorú baleset fog­ja erre kényszeríteni az ille­tékeseket Korlátot kell szer­el­­ni az iskola Irányi utcai olda­lára is, ugyanakkor megállás­ra, de legalább óvatosságra kell figyelmeztetni az Irányi utcában haladó járművek ve­zetőit. Több szülő nevében: Dr. Kovács Ferencné, Mácsai István, Nagy Mihályné, Vadas Márton Lőrincze figyelmébe Húsvét hétfőjén, este 11 óra táj­­ban a Nagykörút és a Rákóczi út sarkán szakállas és serdülő legé­nyek, részegek és józanok, pisz­kosak és tiszták, s az illegális éj­szakai szakma hasonló, kevert mi­nőségű hölgyei fennszóval mond­ták egymásnak mindazt a mocs­kot, trágárságot, amit nyelvünk­ben megtalálni lehet. Hangosan, de harag nélkül, szenvedélytele­­nül mondták, egymást váltogatva, mint akik az ügyet az ügyért szol­gálják, s mintha nyilvános vizsgát tennének tudós professzorok előtt nyelvünk e nemben csodálatos gazdagságáról. Lőrincze tanár úr számára is élmény lehetett volna kifejezéseik gazdagsága, bámula­tos szóbőségük. Azonban hiába néztem körül, sem nyelvhelyessé­günk népszerű őre, se más tudós nyelvész nem volt a közelben lát­ható. Sajnos, hatósági személy sem. K. L. 5 A szégyenkező Gül Baba Az idegenforgalmi kiadvá­nyok szerint a Margit utcából nyíló Mecset utca 14. szám alatt található Gül Baba sírja. Hosszas kérdezősködés után, házmestereknél való nyomo­zás, tájékozódás után el is jut az utas a Mecset utca hatal­mas romépületéhez, melyről azt gyanítja (mert a házszá­mot is lemosta az eső), hogy itt rejtőzhet valahol a rózsák atyjának türbéje. A kerten be­lül már elmosódott, celofán alatt liffegő, papírra rótt felirat hiányos útmutatása alapján, vagy négy tucat kanyargó, el­hanyagolt lépcső kaptatóján felbotorkálva, eljut az ember a romos ál-reneszánsz épület füves-szemetes udvarán a nyolcszögű, kupolás török építményhez, mely Budapest­nek egyik legfontosabb turko­lógiai műemléke, ritka ide­genforgalmi nevezetessége. Gül Babáról annyit kell tud­ni, hogy dervis volt, a XVI. századi török szellemi élet egyik vezető egyénisége, aki Evlia Cselebi feljegyzése sze­rint Buda 1541-es bevételének török hálaünnepén váratlan hirtelenséggel halt meg. Sze­mélye azóta is a mohamedán világ tiszteletének egyik kö­zéppontja. A szép kis nyolc­szögletű türbe, melyet Moha­med budai pasa 1548 körül­­ épített, ma ott szégyenkezik kapirgáló tyúkok, gondozat­lan, szemetes kerti utak kö­zött és eljutni hozzá valóságos felfedező-expedíció! A török kupola alatt per­­zsaszőnyegekkel letakarva egy kopjás, politúrozott szarkofág rejti Gül Baba testét. Egy tej­üvegre írt magyarázó szöveg elmondaná a hely történetét, Gül Baba históriáját, adatait, ha zömében nem volna olvas­hatatlanná kopva. Magyarázó szöveg, prospektus, levelező­lap-fotó nem kapható, a jegy­árusító annyit tud mondani, hogy a környező épület le­bontásra van ítélve, egyéb­ként Wagner múlt századi mű­építész magánkastélya volt. (Wagner többek között a Vi­gadó építkezéseinek volt kivi­telezője a múlt század máso­dik felének vége felé.) Benne jelenleg egy csomó bérlő, társ­bérlő és néhány szobrászmű­terem szorong, a pléh kályha­csövek a deszkával beszöge­zett ablakokon engedik ki több helyen a kályhák füstjét. A vendégkönyv bejegyzései (köztük sok arab írással írott szöveg is található) azt mu­tatja, hogy eldugottsága elle­nére is nap mint nap látogat­ják a fontos műemléket a kí­váncsi, vagy nemzeti-történeti kegyeletből ide érkező látoga­tók. Bejegyzéseikből is első­sorban az tűnik ki, mennyire rosszallják a hely siralmas el­hanyagoltságát. Mi sem zár­kózhatunk el rosszalló véle­ményük elől. Gül Baba sírja megérdemel­ne egy kis tereprendezést, megérdemelne néhány több nyelvű útjelző táblát már a Margit utca, illetve Mártírok útja felől, megérdemelne né­hány több nyelvű ismertető brosúrát (melyek közül török nyelvűnek sem volna szabad hiányoznia!), levelezőlapot, s főleg azt, hogy a belső térben elhelyezett, üvegre festett ma­gyarázó szövegét megújítva, több nyelvre fordítva, helyez­zék el rangos formában az épület falán. Dt­r j

Next