Magyar Nemzet, 1966. november (22. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-22 / 275. szám

4 A RÁDIÓ MELLETT I­Ii. - I Rendkívül moz- I hétvégé I­ga,ma is színes és változatos volt a szombat dél­utáni Hétvége a rádióban. Ez az a műsorfajta, amelybe a rádióműfajok egész skálája belefér, a riporttól a lírai írá­sig, a »mini-drámától« a kar­colatig. Néhány perces dráma volt például az a beszélgetés, amelyet a műsor "inspekciós" vezetője, ezúttal Rapcsányi László, folytatott Szepesi Györggyel, aki a firenzei ár­vízkatasztrófáról hozott ma­gával hangos, megrázó pilla­natfelvételeket A beszélgetés­ből egy város drámája bonta­kozott ki. Ahogyan magyar vá­rosok szombat délutáni élete és egész múlt heti munkája tükröződött a sárospataki, a váci, a Veszprém környéki ri­portokban. Így, ilyen változa­tosan, ilyen megkomponáltan és mégis rögtönözve kell szer­keszteni ezt a műsortípust — és tegyük hozzá: így kellene összeállania naponta a Petőfin a múltkor már megbírált Ket­tőtől—hatig című műsornak is. Lélekbúvár ,,,,,, , Az irodalom-Lélekbuvár , nincse. Etek véletlenek. Legalábbis szeretjük — és be is tudjuk — bizonyítani, hogy nincsenek. Aki ismeri Illyés Gyula régi és erős vonzódását Moliére-hez — pompás fordításait, sodró és elemző tanulmány-vallomását — és találkozott Lélekbúvár című darabjával: fel kell, hogy ismerje a véletlent kizáró ösz­­szefüggéseket. A Lélekbúvár mellére­i és szuverén egyszer­smind, ami legfeljebb a pe­dáns filozopter számára el­lentmondás, a színház több év­százados, sőt, évezredes hagyo­mányai szerint a műfaj egész­ségének és vitalitásának a je­le. Illyés kétségtelenül Moliér­e iskolájában dolgozik itt, de a maga teljesen szuverén vilá­gát formálja-vési a maga szer­számaival, melyeknek haszná­latát a mesternél tanulta meg. Egy váratlan és impozáns foly­tonosság tanúi vagyunk egy modern és új­ra­ fel­talált Tar­­tuffe komédiájában. A Lélek­búvár a harmincas évek mély­­lélektani divatjának Tartuffe­­je, a vulgár-freudizmus gúny­irata, ha úgy tetszik, a pszi­chológiai »kényeskedők« szatí­rája, társada­l­omraj­z, melyben a­­képzelt betege egészséges, az egészségét fitogtató társa­dalom pedig beteg, sürgős pur­­gálásra szorul. Ezt a purgálást szimbolikusan-vaskosan el is végzik azok a figurák, akiknek a mélylélektani szélhámosko­dásról egészségesen tömör vé­leményük van. Ez a divat elmúlt, de a je­lenség, egy bizonyos emberi magatartás változatai — mu­­tatis mutandis — élnek. És ez a döntő egy darab, egy szatí­ra divatot túlélő jövőjében. A Lélekbúvár konkrét tárgya — a vulgár-mélylélektan divat­ja — ragyogóan kihasznált ürügy csupán, hogy valami ál­talános érvényűt is kimond­jon. S a meghatározott témá­nak ez a továbbgyűrűzése ma is élvezetes, szatíraként tartja életben a darabot. A divatra a negyvenen aluli generációk nem is emlékezhetnek. De ki érti ma már pontosan szó szerint azo­kat a pamflet-vicceket, csip­kelődő aktualitásokat, melye­ket egy Shakespeare vagy Mo­­liére tűzdelt darabjaiba? És mégis élvezzük, mert a kora­beli ürügy elhalványult ugyan, de a magatartás, új korban, új formában, tovább él. A Lélek­búvár ma — azon kívül, hogy ama bizonyos divat ragyogóan konkrét gúnyrajza is — min­denfajta áltudományos, sarla­tán, aranyfedezet nélküli és sznob magatartás mulatságos kritikája, egy ma is élő, irtan­dó, tehát kinevetendő jelen­ség-csoport gyilkosan teliitalá­­latos szatírája. Ezért érthető és élvezhető azok számára is, akiknek az ürügyül szolgáló téma legfeljebb szociológiai adalékot jelent. Hiszen az iro­dalom, a művészet sohasem csak arról szól, amit kimond. Tartuffe, metamorfózisaiban, ma is él, annak ellenére, hogy azzal a bizonyos Tartuffe-el, aki Moliére színpadán is ürügy csupán, sohasem találkozunk. Tartuffe — hogy egy kis lélek­tani zsargonnal éljek — az em­beriség archetípusa. A Lélek­búvár főalakja pedig a tudo­mány Tartuffe-je. A Nemzeti Színházban 1948 őszén bemutatott darabot Il­­­lyés dolgozta át rádiószínpad­ra, ami egyúttal tömörítést, felfrissítést, egy kis korszerű­sítést is jelentett. Ebben a tö­mörített, tehát keményebb anyagú formában még jobb, még élesebb lett a darab. Cse­rés Miklós kitűnően látott munkához, kifejező kontrasz­tokkal dolgozott. A mélylélek­tani zavart leleplező részeknél átható, kemény fényeket al­kalmazott Az üdítően gyors pörgetés nemcsak technikai célt szolgált: groteszk ellen­pontja volt a mély­ hömpöly­­gésnek. Vígjátéki könnyedség, szatirikus és tökéletes egység­be ötvöződött az előadásban. A szereplők közül Major Tamást kell magasan kiemel­nünk. Tartuffe-i hangjait hoz­ta magával, őszintén és leple­zetlenül, de ugyanúgy transz­ponálva, átlényegítve, korsze­rűsítve ezeket az elemeket, ahogy Illyés tette az eleven színház jegyében. Kitűnő volt Mezei Mária osztálytípust és pszichózist megjelenítő alakí­tása. Halványabb színekkel dolgozott Torday Teri az egészségesek táborában, ahol is Szabó Gyula és Deák Sán­dor egy-egy erőteljes karak­teralakítással képviselte a tár­sadalom és a természet jó ügyét. És nagyon tetszett Bi­hari József markáns figurája. Görgey Gábor Megjelent franciául Az ember tragédiája Francia nyelven, Jean Rous­­selot — a nemzetközi költőta­lálkozó alkalmából nemrég hazánkban is járt kitűnő fran­cia költő — fordításában bo­csátotta ki a napokban Az em­ber tragédiáját a Corvina Ki­adó, idegen nyelvű könyveink gondozója. A francia olvasók számára megjelent kötetet a mű fordítója vezeti be egy 25 oldalnyi, alapos tanulmány­nak is beillő Tragédia-elem­zéssel. Jean Rousselot előszavában megkeresni törekszik Madách és Az ember tragédiája helyét a magyar és a világirodalom­ban, felsorolja fordításait, elemzi szerkezeti sajátosságait, jellegzetességeit. Madách Im­rét így mutatja be a francia olvasóknak: »Madách Imre a XIX. század egyik legnagyobb magyar költője Bár nem olyan raffinált és gazdag stílusmű­­vész, mint Arany János, nem olyan méltóságteljes epikus, mint Vörösmarty Mihály és benne nem találjuk meg Pető­fi Sándor magával ragadó hősi lendületét, de mégis van ben­ne valami, ami mindnyájuk­nál több: sokkal komplexebb náluk, fő művében Az ember tragédiájában kora nagy filo­zófiai, szociológiai és tudomá­nyos újdonságait foglalja ösz­sze. Művében megjeleníti az ember, a föld és a kozmosz jövőjét és a szellem történetét olyan erővel látja, mint Shakespeare, Goethe, Milton Blake és Hugó. Az ember tra­gédiájának költőjét prófétának láthatjuk."" Rousselot összehasonlítja a Tragédiát a világirodalom töb­bi alkotásával és úgy találja, hogy felelőssége és komplexi­tása egyenrangú a Faustéval, modernsége pedig Kafka, Sart­­re és a modern irodalom más nagyjainak társaságaiba emeli Madách Imrét. h. gy. A MAGYAR FOTÓMŰVÉSZET 125 ÉVE KIÁLLÍTÁS A MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN HAZAI ÉS KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR MŰVÉSZEK ALKOTÁSAI A DAGUERROTIFIAKTÓL NAPJAINKIG _____Maga Nemzet_____ ■Kedd, 19­. november *1. IMMSIMSM Új bűnügyi komédia a Kis Színpadon Nálunk az a szokás, hogy ha egy téma népszerűvé vá­lik, akkor kimeríthetetlen készleteket halmozunk fel be­lőle a végkimerülésig, tekin­tet nélkül arra, hogy a közön­ség még mindig igényli-e vagy sem. Hosszú és indokolatlan szünet után megindult szín­padjainkon, filmen, regény­ben, rádióban és televízióban a bűnügyi drámák sora, a krimi. Jó, hogy jött, mert a krimi is egyike a szórakoz­tató, pihentető műfajoknak. Megérkezett tehát a színpadra újból Agatha Christie, a tévé­be az Angyal-sorozat, a film­vászonra a Fény a redőny mögött és számos külföldi és hazai társa. Most legutóbb Róbert Thomas foglalta el uralkodó helyét színházaink­ban. A Szegény Dániel, ame­lyet az Ódry Színpad és nyo­mában több vidéki színhá­zunk mutatott be, e műfaj követelményeinek minden szempontból eleget tesz, ám a Kis Színpad új darabja, a Gyilkostársak, amelynek szerzője ugyancsak Robert Thomas, már kevésbé veszi tekintetbe, hogy mi kell a jó krimihez. Legalábbis ebben a formájában nem, ahogyan ez a darab a Kis Színpadon látható. A Gyilkostársak műfaja a színlap szerint bűnügyi komé­dia, de a hangsúly a bűn­ügyön van, már­pedig min­denféle dramatizált gyilkos­ság logikát követel. Még ak­kor is, ha a történetet komé­diás keretek között tálalják föl a színházban. Itt csak az alapötlet hibátlan: egy fran­cia városka három derék pol­gára feleségét, illetve nővérét nem saját maga teszi el láb alól, hanem szövetkezetbe tömörülve, kölcsönösen. Így mindig az a szövetkezeti társ gyilkol, aki a legkevésbé gya­núsítható a tettel. Közben a bűntett idejére a férj, illetve a fivér biztos alibit szerez. Mennyi pompás lehetőség kí­nálkozik itt az alibire, meg a keresztbe­gyilkolásra is! Még abban az esetben is, ha a szerző mindvégig a komédia határain belül marad. De Ro­bert Thomas nem is marad meg e keretek között; a ko­média állandóan kicsap med­véből, bohózat lesz belőle, meg bohóctréfák sorozata, a krimihez szükséges legkisebb logikai rend nélkül. Ismét csak azt kell mondanunk, amit más alkalmakkor már megjegyeztünk: hazai szerző bizonyára nehezebben jutna színpadhoz olyan darabban, amilyenben minden ötlet csak vázlat marad és a leglényege­sebb fordulatok is kimunká­­latlanok. Adódnék persze még egy le­hetősége a színháznak: bemu­tatni a műfaj paródiáját, hi­szen a Gyilkostársak erre al­kalmas is volna. Ez sem vado­natúj ötlet, de itt még nem fo­gyasztottuk el teljesen a kész­leteket. Csakhogy, ha ez pa­ródia lenne, akkor Kalmár Tibornak is így kellett volna megrendeznie a darabot, és a színészeknek is ezt a paródiát kellene eljátszaniuk. Talán csak Kabos László és Vass Mari használ föl néhány pa­­rodisztikus elemet ügyesen, a többiek: Fejes Teri, Csata Zsuzsa, Géczy Dorottya, Pong­­rácz Imre és Gálcsiky János korrektül végrehajtják a ren­dezői utasításokat. Korrekt a fordítás is, Semsey Jenő mun­kája, korrektül megcsinálták a díszleteket, Vogel Eric ter­vei nyomán, és tisztességesen mulattató itt minden. Csupán az hiányzik e korrekt előadás­ból, ami a darab bemutatását igazán indokolná. (g. i ) NAPLÓ November '1'| A Magyar Állami Hangver­senyzenekar vasárnap haza­érkezett az NDK-ból. Tíz nap alatt hat koncerten nagy si­kerrel vendégszerepeltek Lip­csében, Drezdában, Berlinben és Margdeburgban, Ferencsik János vezényletével és Siro­­kay Zsuzsa zongoraművész közreműködésével. Dévényi Iván Czóbel Béla művészetéről tart előadást az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban, a Szentendrei festők című kiállításon, no­vember 23-án délután öt óra­kor. Händel Julius Caesar című operáját november 25-én este mutatja be a Pécsi Nemzeti Színház. Az idei Goncourt-díjat egy női novellista, Edmonde Char­­les-Roux nyerte Obliez Paler­­me (Felejtsük el Palermót) című regényével. Az írónő egy diplomata lánya, évekig élt Olaszországban. Egy ideig az amerikai Vogue párizsi kiadó­ja volt. A kisipari szövetkezetek énekkarai koncertet adtak a vasas szakszervezet székházá­ban. Nyolc kórus közül a ka­posváriak Vikár Béla arany­­koszorús énekkara nyerte el az OKISZ elnökének vándordíját. A szarajevói merényletről most készül a huszonkettedik film. Jugoszláviában forgat­ják, a merénylet színhelyén, francia—olasz—német kopro­dukcióban. A szolnoki múzeum föld­szinti termeiben november 27-én délelőtt nyílik meg a megyei képzőművészek Téli tárlata. Megjelent az európai könyv­piacon ifjabb Sammy Davis világhírű néger színész me­moárja. A szerző őszintén fel­tárja, hogyan lett a félsze­mű, csúnya, külvárosi gye­rekből a világ egyik legjob­ban fizetett művésze. Ormándy Jenőt, a Phila­delphiai Filharmonikusok Európában turnézó karnagyát táviratilag visszarendelték, mert véget ért a zenekar he­tek óta tartó sztrájkja. A muzsikusok titkos szavazással, szótöbbséggel a munka felvé­tele mellett döntöttek. Tar­dos Béla Erkel-díjas zeneszerzőnek, a párt- és a munkásmozgalom régi harco­sának temetése ma délben fél tizenkettőkor lesz a Farkasré­ti temetőben, a fővárosi ta­nács által adományozott dísz­sírhelyen.­­ Vaszilij Akszjonov tíznapos tartózkodásra Bécsbe érkezett. A Palais Palffyban olvasott fel muztéiból az Osztrák— Szovjet Társaság estjén. No­vember 24-én osztrák írókkal és olvasókkal találkozik egy vitaesten.­­ A bécsi Collegium Hunga­­ricumban a Győri Kisfaludy Színház együttese két estén át nagy sikerrel adta elő a Sze­­listyei asszonyok című zenés játékot. A váratlanul megbe­tegedett Latabár Kálmán he­lyébe Ormay Miklós — a da­rab vendég­ rendezője — ugrott be és Mujkó szerepében mél­tán érdemelte ki a közönség elismerését. Mellette szép si­kere volt Kovács Ibi, Hadics László és Peczkay Endre ala­kításának. Marlene Dietrichet szerződtette egy müncheni filmproducer. A sa­ját életét elmesélő filmen kellett volna önmagát alakítania. A jobb­oldali lapok állást foglaltak a híres filmsztár ellen és tiltakozó levele­ket közöltek. A szereplés valószí­nűleg elmarad. Ők: Marlene Diet­­rich Hitler-ellenes propagandát folytatott a háborúban.­­ Demjén Attila festőművész kiállítása a Csók István Galé­riában (V., Váci utca 25.) no­vember 25-én, pénteken dél­után fél 6 órakor nyílik meg. R BproművBSZBtivetfilkenő a Nemzeti Galériában Egyre jobban terjed a vetél­kedők divatja. Vetélkednek a szakma ifjú mesterei, az iro­dalom- és zenerajongók, me­gyék és városok, sőt — volt már példa rá a rádióban — olykor határon innenső és túli testvérvárosok is. Kedvelt szó­rakozása lett öregeknek és fia­taloknak, mert játszva lehet új ismereteket szerezni, felfrissí­teni a régi tudást, és megmu­tatni, hogy "ki mit tud". Mert bármilyen felnőtt is az ember, játszani szeret. A vetélkedők sorából a kép­zőművészet valahogy kima­radt. Nem érdekelné közönsé­günket a szépművészet? En­nek ellene mondanak a kiál­lítások vendégkönyvei, jelen­tősebb tárlatokon a türelme­sen várakozók hosszú sora. Nem elég élénk a művészeti élet? E kérdésre meg az or­szágszerte sűrűn megnyíló ren­dezvények felelik az ellenke­zőjét. A képzőművészet nem volna alkalmas vetélkedő té­májának? De hiszen a játékos asszociációkra, a tárgyi tudás és szubjektív élmény kifejezé­sére, a fantázia szárnyaltatá­­séra gazdag lehetőségei van­nak. S mégis, alig élünk ve­lük. Egy kisfiú két kép előtt A Nemzeti Galéria egyike azoknak az intézményeknek, amelyik meglátta a szépművé­szeti vetélkedőben az ismeret­­terjesztés egyik fontos eszkö­zét. Ötödik esztendeje rendez­nek Ifjúsági Művészettörté­neti Ismeretversenyt. Száz- százhúsz általános és középis­kolás diák küzd a helyezése­kért, a legjobb versenyző ki­tüntető címéért. A versenynek írásbeli és szóbeli része van. A jelentkezők néhány sorban válaszolnak 10—15 kérdésre, és a beküldött dolgozatok alapján­­ vehetnek részt a to­vábbi vetélkedőn. Általános és középiskolások külön csoport­ban versenyeznek, a kérdések nagy része a Galéria gyűjte­ményében levő műtárgyakra vonatkozik. Az általános iskolások XIX. századi festészetünkről és szobrászatunkról írták dolgo­zatukat. A legfiatalabb ver­senyző áll a zsűri előtt Szép, tiszta arcú kisfiú. A kérdésekre szinte­­kapásból" válaszol. Halkan, határozottan beszél. Munkácsy lépéscsinálókját és a Majálist hasonlítja össze. Szinyei képe szemmel látha­tóan közelebb áll a szívéhez, frissen és szeretettel beszél ró­la, látszik, a képen uzsonnázó, gondtalan, vidám társaság minden tagját személyes isme­rősének tekinti. — Ezt a festményt soha nem fogom elfelejteni — mondja. — Miért? — Mert nagyszerű, vidám. Csupa ragyogás. Tavasz. És én nagyon szeretem a tavaszt. Bittó Istvánné arcképéről beszél egy kislány. Hangja felerősödik és elhalkul, arca hol kipirul, hol elsápad. Izgul. A ruhát írja le, a merengő te­kintetet. Minden szava lírai vallomás — önmagáról. — Szép, mert olyan gyen­géd színekkel van festve. — Mit értesz gyengéd színe­ken? — Hát... Világos, puha és selymes fényű. A gyöngysor szinte ragyog a nyakában. A versenyzők dolgozataik alapján kapták feladataikat. Az 5—8 sor, amiben egy-egy kérdésre válaszoltak, részletes megfigyelésre és tömörségre késztetett. De hamar kiderült az­­illetéktelen" segítség is. Az egyik dolgozatíró megemlítet­te a szecessziót. De hogy mit is jelent, nem tudta. Annál szeb­ben beszélt egy kislány Fe­renczi István Pásztorlányka című szobráról, a klassziciz­musról, Canováról. A téma Fadrusz Mátyás szobra. Kisfiú felel, büszkén előretekint — mondja és ő is büszkén előrenéz. — Kiegye­nesedik, majdnem álló hely­zetben van a nyeregben, kezé­ben fejedelmi kardot tart. — A kisfiú kihúzza magát, této­va keresés után megtalálja a kardot tartó kezet, képzelet­ben most ő Mátyás király, aki fogadja alattvalói hódolatát. Az Agitátor középiskolás szemmel A középiskolások vetélkedő­jén a századvég és XX. század magyar művészete volt a té­ma. A műalkotásokról rövid jellemzést kellett írni, ami a tartalmon és a színeken túl a formára, a stílusra is kiter­jedt. Az írásbeli dolgozatok­ban összehasonlításra is nyílt alkalom. — Ellentmondás van az Agitátor eszmei mondanivaló­ja és a megfestése között. A téma forradalmi, emberi mon­danivalója határozott társa­dalmi tudatot tükröz, a festés­­mód ezzel szemben hagyomá­nyos. — Nyúlánk, 17 éves lány felel így. — Meg tudná mondani, hogy miért lehet ez? — Talán azért, mert Kern­­stok nemcsak a munkásokról, hanem a munkásoknak festet­te ezt a képet és azt akarta, hogy megértsék. Később Egry fényittas színeit, Medgyessy szobrainak méltóságteljes tö­mörségét szólaltatta meg egy­szerűen, találóan. A középisko­lások közül az egyik legszebb felelet volt az övé. Tárgyi tu­dás, elmélyedés, a művekhez fűződő érzelmi kapcsolat bon­takozott ki szavai nyomán. Válaszaiban és az övéhez ha­sonló feleletekben bőven ka­matozott a Galéria munkatár­sainak fáradozása. A jelentke­zőket tárlatvezetésekkel, meg­beszélésekkel készítették fel a vetélkedőre. A múzeum kezdeményezése hasznos. A Galéria a jövő mű­értő közönségének rendezi eze­ket, s a vetélkedő jó színvona­la mutatja, hogy fáradozásuk nem hiábavaló. Sárvári Márta Vásárolt áruját átveszi és felelősséggel házhoz szállítja a BOY-SZOLGÁLAT Megbízottak a budapesti üzletekben és áruházakban Kihirdették a pécsi Országos Bábjátékfesztivál eredményét Háromnapos országos báb­játékfesztivál fejeződött be va­sárnap Pécsett. Tíz együttes mutatkozott be, köztük a len­gyel Bialsko-Bialai Állami Bábszínház társulata is. A zsűri által odaítélt díjak a következőképpen oszlanak meg: irodalmi mű bábszín­padi adaptációjáért a 3000 fo­rintos díjat a Kecskeméti Mű­velődési Ház bábcsoportja, a magas eszmei mondanivalóért járó 2500 forintos díjat és az UNIMA oklevelét a budapesti Ifjú Gárda Művelődési Ott­hon Astra marionett-együtte­se és a versillusztrációknak megítélt 2000 forintos díjat az Egri Megyei Művelődési Ház bábegyüttese kapta. Egyéni díjakban részesült Kós Lajos rendező, Hevesi András zene­szerző, Kövér Béla és Várady Jenő bábjátékos, valamint Tóth Ilus és Erdős Irén. Nemzetközi balett- és koreog­ráfiai versenyt rendeznek ja­nuárban Moszkvában. A ver­senyen csak új művek vehet­nek részt. A nemzetközi zsűri elnöke Igor Mojszejev lesz. A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA MŰSZERÜGYI SZOLGÁLATA értesíti ügyfeleit, hogy a MŰSZER ÁTVÉTEL ÉS KIADÁS leltározás miatt­­december 1-8 között SZÜNETEL

Next