Magyar Nemzet, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-28 / 305. szám

4 A 111 eleWízió műsoráról aiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiimiiiiiiiiiiiimitniiiiHiiiiiiiiiiiiiiiiiniiininiHiiiin Tea dr. Bors igáknál Heinrich Böll-lel most is­merkedett meg a Magyar Te­levízió közönsége. Két művét is játszották karácsonykor. A szombati nyugatnémet tévé­­film, a Tea dr. Borsigéknál, csalódást keltett. Böll, a hala­dó nyugatnémet írók egyik legjobbja, ebben az -egy csé­sze teában-a kora és hazája ér­telmiségének jellegzetes konf­liktusát ábrázolja. A reklám­főnök és a fiatal író kapcsola­tában az önmagukat eladó, ha­zug eszméket, üzleti érdekeket kiszolgáló művészekre céloz. Ettől válik drámaivá a vita, hogy elmenjen-e a fiatal író, Borsighoz teára, írjon-e rek­­lámverset. Ezért küzd olyan hevesen a trösztöinek és a reklámfőnök a tehetséges író­val, s akarja rávenni minden­áron a nagytőke érdekeinek szolgálatára. A látszatra jelentéktelen konfliktus tehát társadalmi drámát takar. Kérdéses azon­ban, hogy ebből a társadalom­kritikai mondanivalóból meny­nyi jutott felszínre a tea­délután és a reklámversikék jelképein keresztül. Vajon a karácsonyi vacsorák, ajándé­kozások hangulatában lekö­tötte-e a figyelmet a vontatott tempójú tévé­játék? Valószí­nű, hogy a szimbólumokban jelentkező, elvont mondani­­aló nem talált széles vissz­­ongra, a közönség inkább malmasnak tartotta a filmet Világirodalmi Magazin A Világirodalmi Magazin­om is kiemelkedő helyet fog­lalt el Böll. Késdobáló című novellájának tévéváltozata Sipos Tamás átdolgozásában megrendítő élmény, a műsor csúcspontja. A sorozat második számá­ban már kialakult a tolmácso­lás egységes stílusa. Sipos Ta­más írói munkáját, Horváth Tibor rendezését, a vezető­operatőr, Lukács Lóránd te­vékenységét a bensőséges hangvétel, az érzelmekkel fű­tött mély gondolatiság jellem­zi. A rendező sikerrel alkal­mazza a képi ,kifejező eszkö­zöket drámai tartalmak köz­vetítésére. Hatásosan tolmá­csolja a drámát például a kép eléletlenítése, forgása, majd újra felerősítése a Késdobáló­­ban, az ugyancsak eléletlení­­téssel ábrázolt délibáb az Út­közben című novellában, a két képből szerkesztett érdekes előtér-háttér variáció a Ve­rem­ben, a fény-árnyék és a látószög különleges megvá­lasztásával keltett hatás Az ugató nő és az automata ana­litikus­ jeleneteiben, amelyet ötletes gépmozgás vezet be. Kiemelkedő színészi alakítás Kálmán Györgyé és Bánki Zsuzsáé, a Gaston-ban. Kitűnő Molnár Tibor és Tomanek Nándor a Késdobáló­ban, Demján Edit és Mensáros László mint “Ugató nő* és­­automata­ ember*. Kedvesen komédiázik Ruttkai Éva és La­­tinovits Zoltán a Moravia no­vella tévé-változatában. Bartha László néhány díszlete is segí­ti a mondanivaló kifejezését, például a Késdobáló második képe vagy Az ugató nő fény­reklám háttere. Kevésbé sike­rült a Talizmán díszletmegol­dása. A kiemelkedő részletek és az igényes művészi tolmácso­lás ellenére nem egyértelműen jó a Világirodalmi Magazin műsora. A karácsony jegyé­ben ugyanis a szerkesztésben, és némiképp a rendezésben is, túladagolták az érzelmességet. Egyetlen könnyítő, indító rész­let a kilenc mű között Moravia kibékülés­e. A többi mű más együttesben talán nem így ha­tott volna, de ebben a sor­rendben, különösképpen a mű­sor csúcspontja, a Böll-novella utá­n, a második rész öt novel­lája szirupos masszává olvad össze. Némi kajánsággal, Steinbeck után szabadon, így képzelném el a Világirodalmi Magazin­­vezéreinek­ első ér­tekezletét: — Szerkesztő anyu­ka, szeretnék egy limonádét csinálni a művelt nagypapám­nak. — Magadnak is fiam. El­végre karácsony van. Megyek, hozom a könnyfacsarót és a poharat. S­trasznov Strasznov Ignác ismét di­vatba jött. Két könyv is fog­lalkozott pályájával a közel­múltban, és most Bencsik Im­re írt forgatókönyvet hírhedt csínytevéseiről. A történetet Keleti Márton azzal a rende­zői biztonsággal vitte képer­nyőre, amelyet oly sokszor méltattunk és tőle immár ter­mészetesnek veszünk. Benkő Gyula elegáns, sok­színű megformálásában Strasz­nov és Márkus László pompás egyéni kis játékokkal teletűz­delt alakításában a nyomozó Mikola párviadala végülis kel­lemes szórakozást nyújtott. Még kellemesebb lett volna, ha a forgatókönyvből kihagy­ják a cselekményt fölöslegesen visszatartó, magyarázó motí­vumokat. A kettős keretjáték, amelyhez minduntalan vissza­térnek, megszakítva a törté­net fonalát, valósággal béklyó­kat vet Strasznovra. A legen­dás szélhámos lassan, körülte­kintően poroszkál keresztül a ferencjózsefi Magyarországon. Talán, ha nem kétszer egy órát kap erre az útra, hanem mondjuk egyszer másfelet, ő is, mi is jobban jártunk volna. Röviden két operabemutatót is beik­tatott a televízió gazdag kará­csonyi programjába. Ránki György Muzsikus Péter-e a Gyermekszínház ismert, nagy sikerű műsordarabja. A tévé­változatban Szinetár Mik­lós rendezésében elragadóan kedves, ötletgazdag játékkal mutatkozott be a képernyőn. A televízió számára készült Hidas Frigyes miniatűr víg­operája, Az asszony és az igaz­ság, amelynek szövegét Ka­rinthy Frigyes novellájából Kristóf Károly írta. Borsos tréfa ez a válóperes komédia, pikáns szituációkkal, pergő v­e-sekkel. Talán inkább a szilveszterhez illett volna, mint a karácsonyhoz. Hidas melodikus, gunyoros muzsiká­ja, a jellemeket és a helyzete­ket szellemesen kifejező effek­tusok éppúgy a szatíra idéző­jelébe tették a történetet, mint Bednai Nándornak a zene rit­musához, hangulatához alkal­mazkodó, ironikus rendezése, Váradi Hédi, Egri István és a többi közreműködő ének-, il­letve játékstílusa. . Akik még ezután is bírták szemmel és aggyal, negyed­­tizenkettőkor megnézhették Bóka László karcolatának tévé­változatát, a Diniz királynőt, amely Pap Éva főszereplésével az Irodalmi miniatűr-sorozat eddig elkészült legkedvesebb darabja. Könnyed, mai törté­net egy fantáziál a kislányról. A fiatal rendező, Esztergályos Károly, a film eszközeivel öt­letesen mutatja be a fantázia és a valóság párhuzamát, és kapcsolatát. Vilcsek Anna h. gy. Bornemisza László festőművész kiállítása A Kulturális Kapcsolatok Intézete Dorottya utcai kiál­lítótermében — az év utolsó kiállításaként — Bornemisza László festőművész mutatja be képeit. Ezt a hazai tárlatot számos külföldi bemutató előzte meg: műveit nemrégi­ben Upsalában, Helsinkiben és Stockholmban láthatta a közönség. A most bemutatott képek javarészt az utóbbi hónapok­ban készültek, néhányuk visel csak régebbi dátumot. Élmény­anyagukat a skandináv orszá­gokban és Itáliában tett uta­zások szolgáltatták — váro­sok, tájak. Bornemisza szub­jektív hangon, átalakítva igyekszik közvetíteni benyo­másait. Képcímei — mint a Norvégiai jegyzet, vagy a Milá­nói jegyzet — ezt a személyes hangot ütik meg, és ezt a célt szolgálja a festmények forma­nyelve is, amelyet a szürrea­lizmus lírai ága nyomán ala­kított ki. Bornemisza László egy-egy világot akar megmu­tatni művein, az északi és az olasz emberek, országok életét tükrözni. Hatalmas témája azonban sokszor maga alá gyűri: a képek szétfolyóak, dekon­centráltak lesznek, a motívumokból hiányzik az összetartó erő. A művészi cé­lok pontosabb körülhatárolása remélhetőleg megoldja majd ezt a problémát, s a világos képi fogalmazás közelebb hoz­za a nézőhöz Bornemisza László műveit. __ MadarNwmzet ___ A RÁDIÓ MELLETT­ ­ Rádiószínház f­elkér­­dekes bemutatója volt Wolf­­gang Schreyer dokumentum­­játéka, A Walkür-akció. Az 1944-es, meghiúsult Hitler el­leni merénylet történeti anya­gát dolgozza fel a szerző, a tények és adatok mögött ter­mészetesen valami többet nyújtva mindezek puszta drá­mai összefoglalásánál: a tör­téneti események objektív közlési formájában értékel, ítélkezik, új összefüggéseket kutat és mutat fel. Ezért hallgatjuk feszülten az ese­ményjátékot — holott az ese­mények láncolatát ismerjük már. Nem az érdekel — mivel már ismerjük —, hogy «­mi történt azután], hanem a szer­ző következetes gondolati építménye, s ez a belső logika az ismert eseményeket is fe­szültséggel táplálja. A fegyel­mezetten pergő, hiteles hangú előadás Déri Éva rendezői munkája. A szereplők közül Kállai Ferenc, Ajtay Andor és Darvas Iván alakítását kell kiemelni. És külön említem B. Nagy László kiváló fordítását: nyelvi megoldásaival tudott jellemezni figurákat, szituá­ciókat, kort és atmoszférát. Vasárnap két japán rádió­játékot mutatott be a Rádió­­színház, mindkettő izgalmas meglepetés. Pontosabban nem meglepetés azoknak, akik már találkoztak a modern japán hangjáték, irodalom, film egy­­egy remekbe készült darabjá­val. Mindezeknek — legalább­is amit én ismerek — van egy közös vonása: a modern civilizáció mindennapjainak és valami ősi, mitikus­ népmesei költészetnek a találkozása, döbbenetes egymásra rímelése az elmerült múltnak és a nyugtalanítóan lüktető jelen­nek. Ezt a közös vonást ta­láltam meg ismét e két, té­májában, hangjában egymás­tól teljesen független, hang­­játékban. Kikuta Kazuo da­rabja — Dankuro, a galamb — egy tokiói it rag verek elté­vedt kedvencéről szól s az egyszerű, szimbolikus törté­netben a görög sorstragédiák kemény következetességével kiderül, hogy egy jelentékte­len tett is láncreakciót idéz­het elő, a világ egyetlen ideg­­hálózat-rendszerében minden összefügg. Ima Harube da­rabja pedig — Asszonykép a spanyolfalon — a civilizált svindlert hajszolja meg, saját államában, s a rossz töltő­tollakkal másokat bebóvlizó ügynök a maga torzsképét a legköltőibb álmok egyikében, amit valaha is hallottam, úgy pillantja meg, hogy az álom igazabb és valóságosabb, mint az igazi valóság. A két pompás művet Vaj­da Miklós fordította, szug­­gesztív költői erővel. Cserés Miklós nagy műgonddal dol­gozta ki e darabok árnyala­tait, tudatosan váltogatva a vastag ecsetvonások és a le­heletfinom tusrajz techniká­ját. Nagyon tetszett Agárdi Gábor, Schubert Éva, a kis Zeitler Zoli, Velenczei István, Olty Magda és Kemény Lász­ló alakítása. Petrovics Emil kitűnő zenéje modern és ősi rezonanciákat ébresztett, akár­csak a két japán szerző. ►►Japán miniatűrök* — ol­vashattuk a két bemutató összefoglaló címét. Fél óra egyik is, másik is. Szerény vé­leményem szerint eszményi rádiójáték-időtartam ez. Ne tekintsük miniatűrnek. Inkább valamiféle alap­mércének. Hátha gusztust csinálunk ve­le néhány túl bőbeszédű rá­diójátékírónak. Párbeszéd az éterben Ez a hétfő esti műsor nem­csak jól sikerült, hanem va­lóban esemény is a magyar rádiózás történetében. Buda­pest és Párizs két hullám­hosszán, két nyelven és egy­­időben hangzott el ez a mű­sor s mint a nemzetközi kap­csolatok és a tökéletes szel­lemi, technikai együttműködés példás megnyilvánulását üd­vözölhetjük. A francia műsor­vezető, Claude Rostand, aki egyébként a Figaro zenekri­tikusa is, és a magyar mű­sorvezető, Sediánszky János — aki ismét bebizonyította, hogy nemcsak kulturált, de kitűnő és talpraesett rádiós —, egyszóval ők ketten külön­­kütlen meglepetéseket tarto­gattak egymásnak, pontosab­ban a másik adó hallgatói­nak. A műsor rendkívül szín­vonalas volt és érdekes, íz­léssel kialakított arányokkal s a legnemesebb értelemben csinált jó propagandát ha­zánknak, kultúránknak. Két­szeresen élveztük tehát az összeállítást, először önma­gáért, másodszor azért a ké­pért, amit a francia hallga­tóknak közvetített.. A zökke­nő nélküli technikai lebonyo­lításért, a sima szinkron-tol­mácsolásért szintén elismerés illeti a rádió munkatársait, akárcsak Zoltán Pétert, aki szerkesztőként az egész mű­sort előkészítette és kézben tartotta. Görgey Gábor NAPLÓ Michael Guttenbrunner köl­tő, Kurt Schmidek zeneszer­ző, Gotthard Muhr és Arnulf Rainer festőművész kapta meg az idén a 25 ezer schillinges osztrák Állami Díjakat. Udvardy Tibor és Koltay Valéria kanadai vendégsze­replését Torontóban dalesttel kezdte meg. Fölléptek a mo­soly országa főszerepeiben is; Torontóban és Montrealban egyaránt nagy sikert arattak. Kilencvenedik születésnap­ján a bécsi Staatsoper tiszte­­letbeli tagjává nevezték ki Viktor Madin operaénekest, akit még Gusztáv Mahler szer­ződtetett a társulathoz. Madin 1959-ben vonult nyugalomba. 1777-szer lépett fel az opera­házban.­­ Történeti kincsek a Szovjet­unióból címmel a zürichi Kunsthausban kiállítás nyílt meg. A történelem előtti kor­tól az ikonfestészetig terjedő idő képzőművészetét mutatja be a gazdag tárlat. Elhunyt Gáspár Cassado, a világhírű spanyol csellómű­­vész. A 69 éves művész egy ideje Firenzében élt Pablo Casals egyik kedvenc tanítvá­nya volt. Nyolcvanezer kötettel 2,7 millióra gyarapodott 1966-ban a demokratikus berlini Staats­­bibliothek állománya. A könyvtár épületét az Unter den Linden-en rövidesen föl­­újítják és újra megépítik a 34 méter magas kupolatermet. Derem Orr Itt­ Bóka László tízezer kötetes könyvtárát hagyatékából meg­szerezte a nyíregyházi tanár­képző főiskola. Az ily módon hetvenezer kötetesre gyarapo­dott könyvtár megkezdte az új szerzemény rendszerezését. ★ Római város romjaira buk­kantak a régészek a Vörös­­tenger partján, Hurghadától hetven kilométernyire, egy dombtetőn. A város feltehe­tően a Claudianus nevet viselte az ókorban. Brecht művei három nyu­gatnémet fesztiválon is szere­pelnek 1967-ben: a Kurázsi mama Bad Hersfeldben, a Svejk a második világháború­ban a Ruhr-fesztiválon és az Antigoné-átdolgozás a Schwa­­bisch Hallban. 4* Pablo Picasso egy Interjúban elmondotta, hogy a versírás e­­yik­ legnagyobb szenvedélyei közé tartozik. Már jó néhány verses­kötete jelent meg. Most egy drá­mát fejezett be, amelyet spanyol nyelven írt, címe: Graf d'Orgas temetése és Barcelonában jelenik meg.• Gertrud Wagner, a nemrég elhunyt Wagner-unoka, Wie­­land Wagner özvegye Genf­­ben rendezi Richard Strauss Salome-jét. Utána lemondja minden külföldi szerződését és átveszi férje “­örökségét*, a bayreuthi ünnepi játékok irá­nyítását A Pécsi Orvostudományi Egyetem részére dekoratív jel­legű lemezdomborítást készí­tett Nagy József ötvösművész. Szerda, 1966. december 28. Tőkés Anna halálára A Nemzeti Színház igazga­tósága és társulata mély meg­rendüléssel tudatja, hogy Tő­kés Anna Kossuth-díjas, a Ma­gyar Népköztársaság kiváló művésze, a Nemzeti Színház tagja december 25-én türelem­mel viselt hosszú betegség után elhunyt. A magyar szín­játszás kiváló képességekkel megáldott rendkívüli tehetsé­get veszített el benne. Tőkés Anna 1925 óta volt tagja a Nemzeti Színháznak és négy évtizedes művészpályáján em­lékezetes alakítások sorával gazdagította a magyar szín­házművészetet. Tőkés Annát a Nemzeti Színház saját halott­jának tekinti, temetéséről ké­sőbb történik Intézkedés. * »Elhallgatok.* Közönség előtt ejtett szavai közül szinte ez volt az utolsó. Volumnia, Coriolanus anyja, hallgat el ezzel a szóval a Shakespeare-tragédiában. Tő­kés Anna ezt a nagy szerepet játszotta utoljára néhány év­vel ezelőtt a rádió Shakes­­peare-ciklusában. Akkor már hosszabb ideje csak nagyrit­kán léphetett színpadra, a Nemzeti Színház színpadára, mert csodálatosan hajlékony, zúgni és suttogni egyforma szépséggel és erővel tudó hangja mögül el-elfogyott a lé­legzet. Mondatait, az iramló Racine-monológokat, a görög tragédiák hősnőinek tirádáit, az áradó shakespeare-i szöve­geket fullasztotta, fojtogatta a szívbaja. A nagy tragikai in­dulat színpadi kísérője, a ne­­héz lélegzés a sűrű drámai légkörben, átköltözött lassan­ként a magánéletébe és utol­só éveiben nemegyszer egy pohár vizet is csak zihálva tu­dott kérni. Pedig amikor Erdélyből, szülőföldje színpadairól, Ma­rosvásárhely és Arad színhá­zából fiatalon, húszegynéhány évesen, a húszas évek derekán Budapestre került, az egész­ségét hozta. A telj,­őserejű egészségét fizikai értelemben és a játék romlatlan, ösztö­nös, egészséges kedvét művészi, színpadi értelemben. A kicsat­tanó, roppant frisseségére fi­gyeltek föl először színigazga­tók és nézők a fővárosban, mikor az egykori Renaissance Színházban első döntő sikerét aratta Crommelynek Csoda­­szarvas című drámájában. Mintha egy almafa pattant volna ki teljes, érett pompá­jában hirtelen a Nagymező ut­cában, szegénylombú városi fiú között. Hirtelen felsister­­get a pályája az első siker után — Tőkés Anna Után kap­tak a színházak, felléptette vendégként előbb a Nemzeti kamaraszínháza a Solness épí­tőmester Hildájában, a Víg­színház a Cseresznyéskertben, a Magyar Színház a Danton halálában, vendégszerepelni vitte egy évre Amerikába Be­regi Oszkár s hazajövet szer­ződtette a Nemzeti. Tőkés An­nában azt kapta a közönség, ami a színpad elsőrendű szük­séglete: a szépség és az egyé­niség kettős vonzóerejét, a drámai erőt és a folyvást meg­újulásra kész alakítóképessé­get. Így tudott egyik nap sze­rény, igénytelen, józan vidéki tanítónő lenni. Ínken a Nap­lemente utánban a Vígszínház színpadán, másnap megrendí­­tően és megejtően tébolyult, klasszikus Ofélia a Hamletben a Nemzetiben, néhány év múl­ta­ fenségesen büszke, börtö­nében és a vérpadig is paran­csoló királynő a Stuart Mária címszerepében. Pályájának alakításaiból összeáll a nagy tragikus szí­nésznők életműve: Lady Mac­­beth, Regan a Lear királyban, Gertrud a Hamletben, Gertru­­dis a Bánk bánban, Éva a Tragédiában, századunk drá­mai nőalakjai közül Bernarda Alba a Lorca-drámában, Re­­becca a Salemi boszorkányok­ban és végül, szinte utolsó nagy tragikai alakítása Tőkés Annának, a Phaedra a Nemze­ti Színházban. Hatalmas ív ez, kivált, ha beleszámítjuk a köz­bülső színpadi műfajokat, a társalgási színműveket s a két háború közti színháznak azo­kat a szerepköreit, amelyek­nek a határai elmosódnak s hol csak egy szépasszony mo­dorát és viselkedését fogják körül, hol pedig sorsot és jel­lemet is tartalmaznak. Tőkés Anna minden szerepre, még az üresebbekre is, ráérzett pályája kezdetén, azután mind többet tudott is arról a környezetről, amelyben a szín­padon élt, abból a figurából, amelyet meg kellett teremte­nie, akár a történelem nőalak­ja volt a szerep, akár a pilla­natnyi társadalom egy jelen­sége vagy típusa. Mondják, ösztönös színésznő volt, s ez a kategória, ahon­nan egyszerű sorsból csak­ugyan elindult a színészete, rá is csukódott lassan. Pedig akik látták Lóczy Lajos utcai házá­ban a könyvei közt s hegyek­re néző teraszán tanulni, tud­ják, hogy ez az­­ösztönösség­­mennyi, s az évek során egy­re több, felkészülésből állt össze. Mennyi tárgyi adatból, mekkora kicsiszolt, tudatossá tett stílusérzékből kerekedett­­ ki egy-egy klasszikus alaku­l­­jj­­a s hogyan állított minden szerepe mögé mind szélesebb történeti és lélektani hátteret. Tőkés Anna azt az utat jár­ta be rendkívül szívós erőfe­szítéssel, amelyet példaképe, Jászai Mari megtett ön­műve­lésben. A végére nem ért, mert a művelődés minden forduló­jából újabb végtelenbe nyíl­nak az utak. De művészeté­ben beteljesítette a példakép pályáját s ma már, lezárt élet­művével,­­ maga lehet példa­képe a magyar tragikai színé­szet egymást váltó nemzedé­keinek. M. B. B. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Állami Operaház: Orfeuez (H. béri. 4.) (7) — Erkel Színház: Tos­­ca (Takács béri. 4. és Főisk. béri. IX. sor. 2.) (7) — Nemzeti Szín­ház: Máró bácsi (Dundo Maroje) (7) — Katona József Színház: Az ifjúság édes madara (7) — Ma­dách Színház: Hamlet (7) — Ma­dách Kamara Színház: A bolond lány (7) — Vígszínház: Az ördög ügyvédje (C. bér­. 3.) (7) — Thália Színház: A tanítónő (7) — József Attila Színház: A kaktusz virága (7) — Fővárosi Operettszínház: Marica grófnő (7) — Vidám Szín­pad: Nyugalom, a helyzet válto­zatlan! (fél 8) — Kis Színpad: Gyilkostársak (7) — Egyetemi Színpad: Menserow László előadó­estje (7) — Kamara Varieté: Gebá­­nes Varieté (du. 6 és fél 9). AZ ÚJ ESZTENDŐ ÚJDONSÁGA HAZÁNKBAN ELŐSZÖR JELENIK MEG ANGOL ÉS NÉMET NYELVŰ NAPILAP . DAILY NEWS NEUESTE NACHRICHTEN VILÁGPOLITIKA, BELFÖLDI HÍREK, SPORT, TELEFOTÓK JANUÁR 3-TÓL kezdve kapható MINDEN ÚJSÁGÁRUSNÁL ELŐFIZETHETŐ — HAVI 30 FORINTÉRT — BÁRMELYIK POSTAHIVATALBAN

Next