Magyar Nemzet, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-24 / 303. szám

4 Tudományos könyveink a nagyvilágban Az Akadémiai Kiadó eredményei — Az Akadémiai Kiadó évi termésének igen tekintélyes, mintegy 35—40 százaléka idegen nyelvű könyv — tájékoztatnak a kiadó propaganda osztályán. — Azt is hozzátehetjük, hogy ez az arány a jövőben még inkább növekedni fog. Nyelvi szempontból — harmincegy nyelven jelennek meg nálunk művek — a vezető helyet éveken át a német foglalta el, újabban azonban mintha egyre jobban előretörne az angol nyelv. Utána az orosz, majd a francia következik, de megjelent már — sok egyéb mellett kínai, szlovén, a.görög, sőt, héber nyelvű könyvünk is. Wroclawtól Oxfordig, Moszkvától New Yorkig . Számos olyan mű van, amelyet valamely nagy külföldi kiadóval, vagy terjesztővel közösen bocsátunk a közönség elé, és ez mind hírnév, mind példányszám tekintetében előnyös számunkra. Ilyen kapcsolataink vannak, hogy csak néhányat említsek, a B. G. Teubner Verlagsgesellschaft-tal Lipcsében, a düsseldorfi VDI Verlaggal, a New York-i Academic Press-szel, a párizsi Gauthier-Villars kiadóval, a wroclawi Ossolineummal, az oxfordi Pergamon Press-szel. Külön szeretném hangsúlyozni azt a számos előnyt, amelyet számunkra — különösen a testvérországokban — a szovjet Mezsdunarodnaja Knyiga terjesztő munkája jelent. — Annak érdekében, hogy kiadónkat világszerte széles körben megismerjék, már akkor, amikor egy-egy jelentősebb mű előkészületei folynak, elküldjük a kiadóknak annak szinopszisát, ismertetjük a szerző rövid életrajzát, munkásságát és néhány oldalas szövegfordítást is mellékelünk. Ebben az évben eddig 107 prospektust bocsátottunk ki és ebből 87 idegen nyelvű, 80—100 000 címből álló névsorunk van a világ minden tájáról, azokról a tudományos érdeklődésű olvasókról, akiket egy-egy megjelenő műről tájékoztatunk. A legjelentősebb világlapoknak sajtópéldányt juttatunk el és többek között ezeknek is köszönhető, hogy a külföldi sajtóban évi 1000— 1200 recenzió lát napvilágot könyveinkről. — Igen nagy jelentősége van kiadványaink szempontjából a Varsóban, Frankfurtban, Lipcsében, Belgrádban, Londonban és más városokban megrendezett nagy nemzetközi vásároknak. Ezeken rendszerint üzleti tárgyalásokra is sor kerül és új kapcsolatok egész sora születik meg. Igen eredményesek a Kultúrkapcsolatok Intézetének kiállításai is — legutóbb például Milánóban volt —, ahol mi is bemutattuk kiadványainkat. Egy-egy tudományág nemzetközi kongreszszusára és értekezletére is igyekszünk a témának megfelelő könyveket eljuttatni. Ez évente 30—40 igen jó alkalmat jelent munkásságunk megismertetésére. Nagy könyvsikerek — Szeretnénk valamit hallani magukról a művekről is. Úgy tudjuk, a kiadó főként eredeti magyar és csak igen kevés idegenből fordított művet jelentet meg. — A mi feladatunk az — válaszolják a kiadó vezetői —, he a publikációinkon keresztül a magyar tudomány fejlődését dokumentáljuk. A külföldi művek közvetítésére elsősorban az egyes szakkiadók hivatottak. A hagyományos magyar tudományágak közül az egyik első helyet az orvostudomány foglalja el, amelynek irodalmát mindig sok értékes munkával gazdagítottuk. E területen most is számos olyan művet találunk, amely már öt-hat, sőt, tíz—húsz, esetleg még több kiadást ér meg külföldön. Ezek közé — a természetesen több nyelven megjelenő — könyvek közé tartoznak például Radnót Magda A szembetegségek atlasza című könyve, Hajts Antal-nak a vese kórtanával foglalkozó művei, Kerpel-Frónius Ödön munkája, amely a szervezet víz- és sóháztartását elemzi, vagy Szentágothai János—Flerkó Béla—Mess Béla és Halász Béla a hipofízisről írt könyve. A hagyományos magyar tudományágak igen keresettek. Ilyen a matematika és fizika is, amelyek közül az előbbi hallatlan mértékben előretört. Matematikai könyveinket szinte méglábon veszik meg úgyszólván minden mennyiségben. Kiemelkedik közülük Fejes Tóth László német és angol nyelven megjelent, idén nívó díjban is részesült műve, a »Regulare Figurent. Mint érdekességet említem meg a Studia philosophica sorozat rendkívüli sikerét a nyugati államokban. Ez a sorozat, amely természetesen a marxista filozófia kérdéseivel foglalkozik, német, francia és orosz nyelven jelenik meg és különösen Olasz- és Németországban népszerű. Ugyanaz vonatkozik — ha ez nem is olyan meglepő — a Studia historica és az Archaeologica hungarica sorozatra is. — Nagy sikere van Sík Endre A Fekete-Afrika története című könyvének is. Több kiadásban, francia és angol nyelven jelent meg és töméntelen megkeresés érkezik hozzánk a műre vonatkozólag. Még Afrikában tevékenykedő misszionáriusoktól is kap a kiadó megrendelő leveleket. A sikerekben jelentős szerepe van könyveink szép és ízléses külsejének, jó tipográfiájának is. Erről számos első díjunk és egyéb kiváló versenyeredményünk tanúskodik. A The Scotsman könyvborító versenyéről például két első díjat is elhoztunk, noha nagy és tekintélyes konkurrenciánk volt közvetlen érdekeltség . Milyen irányban hoz majd változást az új gazdaságirányítási rendszer a kiadó életébe? — Remélem, nem veszik szerénytelenségnek — mondják a kiadó vezetői — ha erre azt feleljük, hogy mi már akkor elkezdtük az ez irányú munkát, amikor önálló kezdeményező szerepet vállaltunk annak érdekében, hogy a tudományos irodalmat nemzetközi viszonylatban és idegen nyelven is ipari méretekben adjuk ki. Természetesen a meglevő hibák kijavítása, a jobb és jobb módszerek kialakítása és tökéletesítése, a továbbfejlődés minőségi és mennyiségi tekintetben továbbra is feladatunk marad. A változás többek között abban mutatkozik majd meg, hogy mindazt, amit eddig ügyszeretetből, lelkesedésből és előrelátásból tettünk, az most jóval nagyobb mértékben beleszól az életünkbe. Hiszen, hogy mást ne mondjunk, a jövőben mindannyian közvetlenül is érdekeltek leszünk a devizahozamban. S ennek a mi kiadónknál valóban igen nagy a jelentősége. Komor Vilma A RÁDIÓZENEKAR vasárnap délelőtti koncertje telt ház előtt és a nagy siker jegyében zajlott le. Vezényelt Breitner Tamás zongorán közreműködött Szegedi Anikó. A műsoron Schumann művei szerepeltek. Mindenekelőtt a zongoraversenyről kell szót ejtenünk, erről a remekműről, amelyet újra és újra nagy örömmel hallgatunk meg, különösen, ha olyan jó előadásban hangzik fel, mint ezúttal. Szegedi Anikót magát és művészetét a közönség már igen jól ismeri, kofliutek egész sorát hallottuk tőle, tehát kitűnő szereplése nem jelentett meglepetést. Ennek ellenére érdemes elidőzni ennél a produkciónál, mivel benne a művészi attitűd egy bizonyos fajtáját ismerhetjük fel. A magyar zongoristákra igen jellemző, hogy az előadott mű alapos tanulmányozása helyett inkább a koncerteken, a közvetlen közönség-kontaktus által létrejövő teremtő pillanatok ihletére bízzák magukat, attól várnak segítséget még olyan problémák megoldásában is, amelyek mindenekelőtt a mű elsajátítása által oldhatóak meg. Szegedi Anikó ilyen tekintetben a kivételek közé tartozik. A zongorázás szakmai kérdéseiben tökéletesen biztonságos, semmit sem bíz a véletlenre, s ezzel alaposan előkészíti az imént említettteremtő pillanat létrejöttét, ő tudja, hogy az ihlet csak akkor jön, ha hívják; sőt, azt is tudja, hogy a hívásnak csak akkor engedelmeskedik, ha mindenféle akadályt félregördítünk útjába. Ami most már a schumanni remekmű teljes értelemben vett művészi megoldását illeti, ehhez mindenekelőtt érzékenységre van szükség. Szegedi Anikó valóban érzékenyen tárta fel a zongoraverseny legfontosabb rétegeit Ha bizonyos mozzanatok talán még elkerülték, figyelmét ha a legbensőbb lírikus gesztusok még csupán nyomaikban jelentek meg, ezt az ő esetében úgy kell értékelni, mint a jövőben kétségkívül tovább érlelődő, tovább mélyülő interpretációt És erre az a tény kényszeríti a hallgatót, hogy a művésznőtől sohasem hall álmegoldást, hanem mindvégig bizonyos marad abban, hogy hiányosságait ő maga tudja-ismeri a legjobban. Ez továbbfejlődésének fedezete. Külön ki kell emelni a második tétel szép indítását valamint a csillogóan virtuóz és ugyanakkor elmélyült harmadik tételt Utóbbi egyben a szólistának a zongorára való alkati rátermettségét is bizonyította. Breitner Tamás a TV. szimfónia karmestereként, ha talán nem nyújtott is olyan egyértelmű és egyenletes produkciót, mint azt tőle a legutóbbi időkben megszoktuk, néhány igazi felfedezés birtokosának bizonyult Egészen meglepő szépséggel, Schumann legsajátabb hangján szólt például a mű lassú bevezetője. Ezt Breitner mindenekelőtt azzal érte el, hogy nem az egyes hangokra, hanem a zenekari szólamok teljes vonulatára koncentrált szinte a zene lélegzetét dirigálta. A gyors tételekben érzésünk szerint némileg engedett az indulószerűség csábításainak. Igaz, erre Schumann muzsikája már anyagánál fogva is meglehetősen szilárd alapot nyújt — a témaanyag szimfonikus fejlesztése azonban a túlságosan éles és hajszolt előadásban nehezebben jön létre. A Rádiózenekar győzte a rendkívül nagy tempókat és így a koncert jelentős sikert aratott. FERENCSIK JÁNOS az Állami Hangversenyzenekar élén adott Beethoven-hangversenyt hétfőn az Erkel Színházban. A Házavatás-nyitány, annak ellenére, hogy időről időre előadásra kerül, valóban egyike Beethoven legkevésbé sikerült alkotásainak. Persze érthető az előadóknak az a törekvése, hogy valamilyen módon megközelítsék és megjelenítsék a zenetörténet egyik legnagyobb mesterének ezt az alkotását. Sőt: e próbálkozások mögött dicséretre méltó szerénység gesztusát pillanthatjuk meg. A karmester így gondolkodik: ■►Mint a zenetörténet számtalan remekművénél, talán itt is arról van szó, hogy még nem találtuk meg azt a bizonyos megszólaltatási formát, azt az egyedül lehetséges interpretációs módszert, amelyre Beethoven gondolhatott művének megalkotásakor." Egyelőre azonban ez még valóban ismeretlen. A nyitány anyagában van valami megfoghatatlan, pontosabban: nincs benne olyan tematikus mag vagy drámai folyamat, amely megragadna a hallgató emlékezetében, meg tud benne kapaszkodni, amire támaszkodni tud, hogy azután belőle kiindulva az egész tételt birtokba vehesse. A II. és III. szimfónia természetesen ennek épp ellenkezője. Az interpretációs probléma itt éppen fordítva vetődik fel: a számtalan “felfogás" között kellene megtalálni azt az egyet, amely magában tartalmazza a többieket. Mert az új, a szó teljes értelmében modern előadás nem valami teljesen egyéni és soha nem látott “felfogás" lesz, hanem minden eddigi felfogás szintézise. Az egyéni értelmezés — korunkban gyakran tapasztalható — túldicsőítése nem egyéb, mint annak nyílt beismerése, hogy előadóművészeti ideálunk a romantikus egyéniség-kultusz jegyében áll. Az említett két mű közül az Eroica, tehát a III. szimfónia, sikerült jobban. Ferencsik János kétségkívül minden eddigi produkciójánál közelebb jutott e monumentális mű megoldásához. A mutatós helyett a tartalmas értelmezésre koncentrált, s ennek köszönhető, hogy a mű gerincében álló és egyben a legnagyobb előadóművészeti problémát jelentő gyászinduló valóban megrázó hatást tett. De már az első tétel is ezt a Ferencsikhez méltó, magas színvonalat jósolta: ha a kissé súlytalan indulástól eltekintünk és főként a kidolgozási részre emlékezünk, vagy a visszatérés nyugalmát idézzük, megannyi szép zenei élmény birtokosaiként távozhattunk a koncertről. Pernye András bél BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN NAPLÓ december 24 Konsztantyin Szimonov Katonának nem születnek című regényéből Alekszandr Sztolper filmet rendez a MOSZFILM stúdióban. A komlói kórház parkjában állítják fel Bors István készülő szobrát. A művész a marcali gimnázium részére Kadi János portréját mintázza meg. Lawrence Oliviernek, Anglia nagy Shakespeare-színészének na, Richard, ötéves korában fellépett egy karácsonyi játékban és nagy sikert aratott. Apja így nyilatkozott: -Korán kel kezdeni ezt a pályát. Én csak nyolcéves koromban léptem színpadra és úgy érzem, máig sem tudtam behozni a késedelmet." Thomas Mann szobrát készíti el Józsa Bálint. A kőbe faragott szobrot a debreceni gimnázium kertjében állítják fel. A nálunk is vendégszerepelt torinói Teatro Stabile műsorára tűzte Anton Csehov Sirály című drámáját. Rendezi Franco Enriquez, Irina szerepét Ingrid Thulin alakítja. A firenzei múzeumokat újra megnyitották. A nagy értékű képek egy részét megrongált állapotban állították ki. Január 20-án a múzeumokat ismét bezárják, s a külföldi restaurátorok hozzákezdenek a képek helyreállításához. Szakértők szerint az árvíz a firenzei műkincsekben mintegy 150 millió dollárnyi kárt okozott. A hétfejű sárkány mesefiguráját mintázta meg Miró Eszter szobrászművész a szombathelyi Domonkos utcai óvoda számára. A művet az óvoda belső udvarán állítják fel. Jacqueline Kennedy nővére, Lee Radziwillné színészi pályára lépett. Chicagóban próbálja a Philadelphia Story című vígjáték főszerepét, amelyet annak idején Catherine Hepburn játszott. 75 játékfilmet és 680 rövidfilmet fognak készíteni Bulgáriában 1970-ig. Idén 12 játékfilm, 137 dokumentum-, rövid- és ismeretterjesztő film forgatását tervezték. Max Reinhardt, a két világháború közötti időszak világhírű rendezője, aki a fasizmus elől Amerikába menekült, s ott is halt meg, értékes dokumentumot hagyott hátra. Elmélkedéseit és tanításait a színészetről, különösképpen a rendezés művészetéről annak idején viaszlemezre vették fel. A régi felvételt most mikrolemezre ültették át és nagy példányszámban sokszorosították. Peukert Károly festőművész színes grafikáiból rendezett első ízben állandó kiállítást a váci Madách Imre Művelődési Ház képzőművészeti klubja. A jövőben havonta más-más művész munkáiból rendeznek itt tárlatot .Szombat, 1969. december 24. Jan Van Heel holland festőművész kiállítása a Műcsarnokban Az európai festészet egyik legjelentősebb műhelyének, a holland művészetnek a kapuját nyitotta meg ez alkalommal a Kulturális Kapcsolatok Intézete előttünk. Mit tudunk a mai holland festők munkásságáról? Az utolsó művész, aki maradéktalanul eljutott hozzánk, Van Gogh volt, s bár a mai hollandok éppen a Van Gogh-i szenvedélyesség és a groteszk formákig hatoló expresszionizmus folytatói, az évtizedek alaposan átalakították ezt a hagyományt annyira, hogy a magyar néző bizonyos tanácstalansággal tekint a legfrissebb holland művészetre. Két fonalat kell visszagombolyítanunk a gyökerekig, hogy a modern holland festészet karakterét megérthessük. Az egyik a középkori németalföldi folklór öröksége, az a furcsa, mesés és játékosan groteszk világ, amit Hyeronimus Bosch, vagy Pieter Brueghel fantasztikus figuráiból és jeleneteiből is ismerünk. A másik fonál még régebbi időkre nyúlik vissza, a népvándorlás kor kelta—normann ornamentikájáig, a szalagfonatos díszítések végtelen kanyargásáig, ezt a modern művészetben Pollock és a nyomában kibontakozó kalligrafikus művészet elevenítette újra fel. A modern holland festők összefonták a nonfiguratív ornamentika és a németalföldi groteszk ábrázolás szálait. Már Van Gogh festményein is megfigyelhettük, hogy az ecsetvonások önálló ornamentikát rajzoltak a képre, és hogy az izzó Nap, vagy az alatta hajladozó figurák ebbe az expresszív formaörvénylésbe ágyazottan jelentek meg. A mai hollandok legjelentősebb művészcsoportjának, a x-Cobrának a tagjai — Appel, Cornaille, Constant — is éppen ilyen izzó, és szenvedélyesen örvénylő formákat festenek, s a formák absztrakt kavargása közt felismerhetők a mesés állatfigurák, a furcsa, bohócszerű emberek alakjai. Wagemaker, a legújabb törekvések képviselője pedig már súlyos, vakolt anyagú, szinte reliefszerűen plasztikus képeket állít össze, melyeken a boschi fantasztikum, a menny és a pokol víziói kapnak új formát. Jan Van Heel művészete is ehhez az expresszív iskolához kapcsolódik, bár az avantgarde élcsoportjához képest mértéktartóbb és higgadtabb eszközökkel él. Van Heel művein újra erősebb a holland művészet klasszikus vonása, a nyugodt, bensőséges líraiság. A középkor mesés groteszkjeit felelevenítő művészi ösztön azonban az ő képein is észrevehető , és ebben az ösztönben általános tendencia nyilvánul meg: a kissé kiszikkadt modern életforma feldíszítése valami kifejezőbb és dúsabb világgal, vérbő és vad, a természet és az emberi fantázia játékát nem szégyellő temperamentummal. (Van Gogh szilaj festményei is ilyen vérátömlesztést kíséreltek meg.) A kiállítás anyagában a két csoport képviseli méltó módon ezt a törekvést. Az egyik csaknem nonfiguratív kompozíciók sora, ezek a festmények a művész spanyolországi tanulmányútjának az eredményeit tükrözik: a kopár tájak, méltóságteljes formák költőiségét, a színek fakó, és mégis gazdag árnyalású skáláit. A másik csoport a játékok címet viseli, ezek a kisebb, majdnem grafikus könnyedségű képek találnak rá legsikeresebben a németalföldi folklór mesevilágára, arra a megifjodást kereső ösztönre, amely a dominókockák tarka pöttyeiből, vagy a játéklovak, madarak, lepkedobozok és képeskönyvek tarka seregéből állít össze karcsú formákat, játszi karneválokat. Van Heel művészetéből hiányzik minden harsányság és hatáskeresés. Képein a holland festészet mesterségbeli fegyelmezettsége, a színek hallatlanul mély és mégis hamvasan friss tónusai uralkodnak. Az olajfestés olyan természetes dolog számára, amit csak a holland művészet gazdag örökségével magyarázhatunk. A magyar művészek és a modern művészethez vonzódó hazai közönség bizonyára hamarabb talál majd rá ennek a mesterségbeli biztonságnak az ízeire, mint a bonyolultabb és ez előzmények ismeretét inkább feltételező speciális mondanivaló érdekességére. De Van Heel budapesti bemutatkozása talán éppen ezzel a hatással válhat gyümölcsözővé : egy hivatását komolyan vevő művész mutatja be a holland iskola erényeit, s olyan területen, ahol még lenne tanulni valónk: a modern táblakép műfajában. Perneczky Géza A Déryné Színház fiataljainak Ascher Oszkár emlékversenye Két napig tartott a Déryné Színház fiatal tagjainak vetélkedője az Ascher Oszkár emlékére rendezett előadói versenyen. A verseny alapgondolata Szécsi Ferencé, a színház vezető rendezőjéé. Megvalósításán Szalay Vilmos igazgató, dr. Kertész László főrendező és Lázár Egon gazdasági igazgató, Darvas Zsuzsa versenytitkárral együtt hónapok óta dolgozott. Célja az, hogy a Déryné Színház fiataljai Ascher Oszkár szellemében és az ő emlékére mérjék össze művészi erejüket. Annak az előadóművésznek emlékére, aki gazdag életének utolsó éveit a Déryné Színháznak szentelte és annak a küldetésnek, hogy a legkisebb falvakba is magas színvonalú kultúrát kell elvinni. A fiatalok feladata két részből állt. Egy kötelező részből, melynek során különböző szövegekből lehetett választani. A legtöbben József Attila Thomas Mann üdvözlése című versét választották, továbbá Karinthy Frigyes Barack című virtuóz teljesítményt követelő rövid prózaremekét és Petőfi Sándor 1847-ből való színikritikáját Shakespeare III. Richárdjáról. Móricz Zsigmond Tragédia című novellájára már kevesebben vállalkoztak. De mégis volt, aki ezt a próbára tevő szöveget megtanulta, és elmondta: Lukács József például ezzel a keserű, sötét, éhséget festő írással remekül birkózott meg. A Thomas Mann üdvözlése is nagyon kemény leckét jelent a maga fojtott feszültségével és lázadásával. A fiatalok tudásuk komoly próbáját adták azzal a munkával, mellyel a versre felkészültek. Érdekes volt megfigyelni, hogy a különféle egyéni temperamentumok hogyan érvényesülnek egyformán pontos szövegmondás és tulajdonképpen azonos iskolai felkészültség mellett. A szabadon választott művek során mai modern fiatal költők is szóhoz jutottak. A zsür, mely nemcsak a színház vezetőiből, hanem más szakemberekből is áll, elsősorban a szép magyar beszédet és a kifogástalan szövegmondást vette figyelembe, továbbá a mű megválasztását és azt a módot, ahogy annak eszmei tartalmát a versenyzőnek sikerül kifejeznie. A zsűri döntése alapján Papp Zoltán 2000 forintos első díjat nyert. Ezenkívül kapott még egy Ascher-plakettet is: Hetés György színész keramikus művét. Lukács József kitűnő teljesítményére való tekintettel a zsűri a második díjat is fölemelte 2000 forintra. A többi díjat Gyula, Oszlányi Mariann Dombóvári Ferenc .-s Rajna Mihály kapta, mint ezt már hírül adtuk. F. A.