Magyar Nemzet, 1966. december (22. évfolyam, 283-308. szám)
1966-12-11 / 292. szám
4 Gépesített ügyintézés A periféria már belvárossá fejlődött, de az apróka postát itt felejtették, két munkahely, egy telefon az egész, ha a szomszéd asztaltól jönnek telefonálni, áll az üzem, csak az óra ketyeg és az ügyfelek morognak. De hát az ügyfelek mindig morognak, ezen az új szabályrendelet sem tudott változtatni, sőt... Értetlenek az ügyfelek, pedig a rendelet olyan szépen szabályozta, hová írják a címet, a feladót, jegyzékbe foglalják a feladni kívánt pénzküldemények öszszegét, elrendelt mindenfélét, tekintettel a gépesített ügyintézés kívánalmaira. Éppen állt az üzem, az egyik rokonszenves hölgy gépesítve intézte ügyeit, ez lehet a főnöknő, mert ő árulja a lottócédulákat is, a másik hölgy nem tudott dolgozni a telefon miatt. — ... Még egyszer mérd meg a lázát, ha nincs, akkor fürdesd meg, langyos víz, érted, langyos, nem forró, öltöztesd fel, egyen, aztán vidd be, add rá a piros kabátot, mond el a nőnek, mi történt, útközben mutasd meg a mamának is, megint meg van sértve, szólj be a házmesterének, hogy ha jön a gázos, tudjon rólad, erről jut eszembe, oltsd el a gázt, csak délben futs be, a tisztítóból hozd el... nem veszekszem, nem követelőzöm, csak te ne kiabálj, mert itt vannak az ügyfelek... mindég elfelejtesz valamit és én vagyok a hibás, örökké nem telefonálhatok... szórni mérd meg a lázat, tapogasd meg a fiaskóját, mert ha kemény, mégis kell szólni az orvosnak ... nem érted, hogy itt vannak az ügyfelek, ez nem szórakozás, ez hivatal... Az óra ketyegett, az ügyfelek morogtak, csak a sorban első öregúron látszott, hogy lélekben kaptákban áll az anyai gondosság és feleségi keserűség előtt, amiről a telefon árulkodik. Kezében csekklapokkal, jegyzékkel, pénznemek szerint osztályozott bankókkal várakozott, nézte az órát, de türelmesen, mert ha az ember 70 körül jár, tíz perc se ide, se oda. — Ez az élet... — mondta szelíden, bele a levegőbe, hogy nyugtassa a többi várakozót, s együttérzését fejezze ki a hölgynek, aki végül is befejezte családi gondjai gépesített intézését, kiragadta az öregúr kezéből a bankókat. A felek úgy benne voltak a mozgásban, hogy rá se rántottak az öregre, viszont a postás hölgy felcsattant: — Nem azért vagyunk itt, hogy társalogjunk! Az üzem megindult _______________(cikl) — Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke Felső-Volta nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Sangoule Lamizana köztársasági elnököt — A II. kerület fejlődéséről és jövőjéről nyílt kiállítás szombaton a népfront Radnótiklubjában. A megnyitón jelen volt Sarlós István, a fővárosi tanács vb-elnöke is. A látogatók a többi között megismerhetik az új, csaknem kétezer lakásos vízivárosi lakótelep terveit, s megtudhatják, hogy a következő esztendőkben a Marcibányi téren elkészül a kerület új művelődési központja, az Ifjúsági ház, a Rózsadombon pedig felépül a SZOT-szálló. Az Operaház és az Operett tataház neves művészeinek fellépésével december 12-én, hétfőn este az Operaházban jutalomműsort rendez a VI. kerületi tanács a tanácstagok, lakóbizottsági elnökök részére, jó munkájuk elismeréseként. Füredi László dr., a vb. elnöke mond bevezető beszédet. — Az árvíz sújtotta firenzei úttörőknek csomagot küldtek a kecskéd, úttörők. Mellékelt levelükben megírják, hogy az egyforintos csokikból összegyűjtött kétkilónyi csokoládét tiszta szívből küldik firenzei pajtásaiknak, s remélik, örömet szereznek vele. Elutazott hazánkból szombaton Giacomini Agostino, San Marino Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, aki pártjának képviseletében részt vett az MSZMP IX. kongresszusán. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Molnár Endre, a XIX. kerületi pártbizottság első titkára. — Szófiából szombaton hazaérkezett a magyar szakszervezeti küldöttség, amely Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével részt vett a Szakszervezeti Világszövetség főtanácsának 16. ülésszakán. — A népművelők nemzetközi konferenciája, amely négy napig tanácskozott az Akadémián, szombaton befejezte munkáját. Az utolsó nap előadásai a gazdasági vezetők továbbképzéséről és az üzemi nevelés pszichológiai elveiről szóltak. — A csehszlovákiai magyar dolgozók kulturális egyesülete, a Csemadok kilencedik közgyűlése szombaton nyílt meg Pozsonyban. A közgyűlésen megjelentek Szlovákia Kommunista Pártjának és a társadalmi szervezeteknek küldöttségei. A közgyűlést Lőrincz Gyula, a Csemadok elnöke nyitotta meg, majd dr. Szabó Rezső, a Csemadok vezető titkára tartott beszámolót. A közgyűlés ma fejeződik be. A szállodák szakmai nívókövetelményeit szabályozza a most megjelent belkereskedelmi miniszteri utasítás. A rendelkezés kimondja, hogy a szállodák a mindenkori nemzetközi ízlést, a vendéglátóipar üzleti szempontjai vonatkozásában pedig a hazai szokásokat és jellegzetességeket tükrözzék. A tervezettnél százezer köbméterrel több gázt ad naponta a Dunai Vasmű vegyiművének gázüzeme a fővárosi háztartásoknak. Mostanában óránként átlagosan 15 000 köbméter gáz áramlik a távvezetéken a Dudai Vasműből a fővárosba, 50—60 kilométeres óránkénti sebességgel. Sikeres véradónapot tartottak a Budapesti Műszaki Egyetem Duna-partii új diákotthonában. Száztíz hallgató jelentkezett véradásra, s a helyszínre kivonult orvosok mintegy 40 liter életet mentővért gyűjtöttek palackokba a beteg embertársaikért áldozatot hozó fiataloktól. A decemberi csúcsforgalom könnyebb lebonyolítása érdekében a Fővárosi Mérték utáni Cipőkészítő Vállalat nyolc fióküzlete december 11-én, vasárnap 10 órától 18 óráig a megrendelők, vásárlók rendelkezésére áll. A vasárnap nyitva tartó üzletek a következők: V., Váci utca 9. és Váci utca 17., VII., Lenin körút 41., V., Petőfi Sándor utca 3., VIII., József körút 9., VII., Üllői út 54—56., VI., Marx tér 3. és H., Mártírok útja 20. — Mesterszakács címet adományoznak évente a vendéglátóipar arra legérdemesebb konyhafőnökeinek. Az idén Miklós Bálint, a Palace szálló konyhafőnöke, Jung Márton, a Pannónia Vállalat és Máté János, a XIII. kerületi vendéglátó vállalat hidegkonyhájának főszakácsa nyerte el a kitüntető címet. A régi hagyományokat felelevenítve az újdonsült mesterszakácsok mestermunkájukkal a közönség előtt is vizsgáznak. A mesterszakácsok vacsoráját kedden este, a Royal szálló első osztályú éttermében rendelhetik meg a vendégek. — A televízió műsora vasárnap: 8.40, Iskola-tévé. Kémia (középisk. I. oszt.). 9.00: Orosz nyelv (középisk. Il.IV. oszt.). 9.25: Műsorismertetés. 9.26: Hétmérföldes kamera. Úttörőhíradó. 9.40: Monte Christo grófja. Magyarul beszélő, angol filmsorozat, IV. rész (ism.). 10.30: Mesélő muzsika... Az Országos Filharmónia ifjúsági hangversenyének közvetítése a Zeneművészeti Főiskoláról. A szünetben: Tíz perc alatt a világ körül. 13.53: Műsorismertetés. 13.55: Gusztáv beleszól. Magyar rajzfilm (ism.). 14.00: Mezőgazdasági szakfilmsorozat. 14.25: A Magyar Hirdető műsora. 14.40: NDK—Magyarország nemzetközikézilabda-mérkőzés közvetítése Schwerinből, felvételről. 15.50: Foxi Maxi kalandjai. Magyarul beszélő amerikai rajzfilmsorozat. 16.15: »Képzőbűvészet.« Rodolfó bűvésziskolája (Ism.). 16.25: A TV könyvesboltjában. 1966. Karácsony. u.25: Nótaszó. 17.50: Mai vendégünk: Bondor József építésügyi miniszterhelyettes. 18.10: Fejezetek a fizika történetéből. II. 18.40: Ruhabemutató. Praktikus téli öltözködés. 19.20: Esti mese. 19.30: TV-Híradó. Sporthírek. 19.50: Az érem harmadik oldala. Komlós János műsora. 20.00: Tiszán innen, Dunán túl . . . Tizenkét megye rádió-vetélkedője. Döntő 22.40: TV-Híradó — 2. kiadás. 23.00: Jó éjszakát, felnőttek. Gusztáv jobban tudja. Magyar rajzfilm. — A Lengyel Nemzeti Egységfront Országos Bizottsága Lengyelország népszerűsítéséért és a lengyel állam millenniumának megünneplésével kapcsolatos tevékenységük elismeréséért "Lengyelország Millenniumi Emlékérmét" adományozta több magyar művésznek, műfordítónak, újságírónak és társadalmi munkásnak. Az emlékérmeket szombaton délután, a Lengyel Kultúra budapesti helyiségében rendezett ünnepségen, Jan Kiljanczyk, a Lengyel Népköztársaság budapesti nagykövete adta át a kitüntetetteknek, a többi közt Rajcsányi Károlynak, a Magyar Nemzet helyettes főszerkesztőjének és Ruffy Péternek, a Magyar Nemzet főmunkatársának. A munkavédelem az iskolában című vándorkiállítást, amelyet a Pedagógusok Szakszervezete, a Művelődésügyi Minisztérium és az Állami Biztosító rendezett, már 10 megyeszékhelyen mutatták be. Eddig több mint 150 ezer tanuló tekintette meg a gazdag anyagú kiállítást, amely átfogó képet nyújt arról, mik a legfontosabb tennivalók az iskolában a balesetek megelőzésére. — Az Operaház közli, hogy 13-án, kedden este a Giselle előadása elmarad. Helyette a Diótörő kerül színre. — Az I. kerületi műemléképületek felújítására több mint 25 millió forintot költött az idén a fővárosi tanács műemléki osztálya. A tatarozási listán a többi között az Úri utcának 15, a Táncsics utcának hét, a Tárnok utcának és az Országház utcának négy-négy, a Fortuna utcának és a Bécsikapu térnek pedig két-két épülete szerepel. — Új járatot indít 71-es jelzéssel a Fővárosi Autóbusz Üzem december 12-én, hétfőn üzemkezdettől Csepel Tanácsház tér és X. számú révátkelő között. Az első kocsi a Tanácsház térről 5.00 órakor, az utolsó 23 órakor, a X. számú révátkelőtől pedig az első kocsi 5.15 órakor, az utolsó pedig 23.15 órakor indul. Megkezdték az új párizsi repülőtér építését Párizstól 22 kilométerre, Roissy-en-France közelében. 1970-ben már itt fognak leszállni az első kísérleti Concorde gépek, két évvel később pedig az első rendszeres járatú szuperszonikus repülőgépek is. A Paris-Nord repülőtér kifutói és berendezései 3500 hektár területet foglalnak el és fokozatosan tehermentesítik a jelenlegi Bourget repülőteret. A másik nagy párizsi repülőtérrel, Orlyval egyetemben becslések szerint évente 15 milliós utasforgalmat fog lebonyolítani. A MALAUT közli, hogy a 2-es számú főút megnyitása folytán a Budapestről induló krakkó—Zakopanéi, tátralomnici, besztercebányai, lévai, nyitrai nemzetközi és a salgótarjáni, balassagyarmati, váci, dunakeszi, kisalagi, valamint mogyoródi belföldi járatai ismét eredeti útvonalukon és menetrendjük szerint közlekednek. — Szentendrén 2,5 millió forintos beruházással gépkocsi- és motorkerékpár-szervizt létesít a Vas- és Kazánipari Ktsz. A telepet a jövő évben helyezik üzembe. — Az Országos Filharmónia közli, hogy Mircea Popa betegsége miatt a Téli bérlet IV. és Egyetemi bérlet I. sorozat december 12-i zeneakadémiai hangversenyét Emanuel Elenescu vezényli. A műsor változatlanu . — A könnyűipar november végéig termelési programját 3,2 százalékkal túlteljesítette és termelése 6,1 százalékkal haladta meg a múlt évit. A könnyűipar több üzeme már jelentette, hogy eleget tett exportkötelezettségének. Országos vágathajtási rekordot ért el Csákvári István szocialista brigádja Tatabánya legfiatalabb bányájában, a 15/c aknában. A brigád a pártkongresszus tiszteletére felajánlotta, hogy eléri a havi 209 méteres előrehaladást. Az utóbbi négy hét alatt vállalásukat túlszárnyalva, 209,6 méter nagyszelvényű vágatot hajtottak ki. A nagyszerű eredményért megjutalmazták a brigád tagjait. Kattalálatos lottószelvény nincs a 49. játékhétre beérkezett 5 744 772 darab szelvény között. Négy találatot 44 fogadó ért el, a nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után 78 338 forint. Három találata 4585 fogadónak volt, a nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után 373 forint. A kéttalálatos szelvények száma 136 695 darab, ezekre a nyereményösszeg 16 forint. A vakok és a csökkentlátók egy része fehér bot nélkül közlekedik az utcákon. Ez elsősorban rájuk nézve jelent veszélyt, de akadályozza a közforgalom lebonyolítását is, mert a járművezetők nem veszik észre, hogy fehér bot nélküli vak személy közeledik az úttesten. A rendőrség átirattal fordult a Vakok Szövetségéhez és intézkedését kérte a fehér bot használata érdekében. Felméri a nők és fiatalok helyzetét a celldömölki járási népfrontbizottság és a nőtanács közösen, kísérletként, 11 községben. A kezdeményezés célja: megvizsgálni, mit lehet tenni a falvak elöregedése, elnéptelenedése ellen, mi ebben a nők szerepe, feladata, milyenek a lehetőségek, ezenkívül vizsgálják azt is, hogyan lehetne elősegíteni a falusi női munkaerő rendszeres foglalkoztatását. — HALÁLOS baleset történt szombaton reggel a gyulai vasútállomáson. Ifj. Nagy János gyulai másodéves technikumi hallgató felugrott egy mozgó vonat utolsó kocsijának lépcsőjére. Ugrás közben nagy lendülettel a vonat oldalához vágódott és fejsérülésébe a helyszínen belehalt. — EGY HŰTLEN FÉRJET villanyárammalgyógyítottak meg az angliai Shrewsbury Sheldom kórházában, megmentve 10 éves házasságát. Valahányszor a hűtlen férj megpillantotta kedvesének fényképét, a csuklójára szerelt vezetéken át 70 volt erősségű áramütés érte. Ezt követően felesége arcképét mutatták neki, miközben magnószalagról egy meggyőző hang közölte, még megmentheti házasságát, ha újra kedves lesz feleségéhez. A férj már az első kezelések után súlyos bűntudatot érzett, hat hónappal a kezelés befejezése után pedig egykori szerelme eszébe sem jutott. — A halálbüntetés újra bevezetését követelik Nyugat- Németországban a taxisofőrök egy nyugat-berlini taxisofőr meggyilkolása után — Egy ismeretlen tettes agyonütötte és kifosztotta 54 éves társukat, Alfons Rosenthalt, akinek két kisgyermeke maradt árván. A rendőrség egyelőre nem tudott a gyilkos nyomára akadni. 174 új agrármérnök kapott diplomát szombaton délelőtt a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Dr. Tóth Mihály, a mezőgazdaságtudományi kar dékánja búcsúztatta a végzett hallgatókat, akik közül 150-en a nappali, 24-en a levelező tagozaton tanultak. A fiatal szakemberek nagy része társadalmi ösztöndíjasként kerül első munkahelyére. Idei exporttervüket a vállalt határidő előtt öt nappal teljesítették a Szerszámgépipari Művek dolgozói. Az év végéig a felajánlott 40 millió helyett 45 millió forint értékű exportárut gyártanak terven felül. — A Naphegy környékének gázellátását javítják, mert a jövő évben a Hegyalja úton kicserélik a gázvezetéket. — Az iskolásgyerekek élelmezéséről folytatott vizsgálatot a nyugatnémet Élelmezésügyi Társaság. Megállapították hogy a gyerekek számára elengedhetetlenül szükséges, hogy iskolába menet előtt bőséges reggelit kapjanak. Sajnos, a gyerekek jó része reggeli nélkül, vagy csak fogyatékos reggelizés után érkezik az iskolába, s ennek következtében szervezetükben a vércukor szintje hirtelen leesik és képtelenek figyelni az oktatásra. Az viszont helytelen, hogy a legtöbb gyerek túlzottan bőséges vacsorát kap, s az iskolaorvosok egyre több túltáplált gyereket találnak a növendékek között . A lemezradiátorgyár építését jövőre megkezdik a Dunai Vasműben. Az új gyár megszünteti majd a radiátorimportot és dunaújvárosi lemezből elégíti ki az ország egyre növekvő radiátor-szükségletét A terveket a Dunai Vasmű tervező irodájának szakemberei készítették. A gépeket az NSZK-ból szerzik be és 1968 tavaszán kezdik meg a termelést. Az amerikai Ats mesterséges hold, amelyet kedden bocsátottak fel, 37 000 lm magasságból felvételeket készített Észak-Amerika déli részéről, Közép-Amerikáról és a chilei partvidék egy szakaszáról. A pénteken készült felvételeket a NASA szombaton tette közzé. — A Directomat nevű robotgép fogadja az utasokat ezentúl az angol repülőtereken. A gép 120 kérdésre képes válaszolni angol, francia és német nyelven, általában olyan kérdésekre, amelyeket az érkező utasok szoktak feltenni. A megfelelő gombot le kell nyomni, s a gép három másodperc alatt írásban megadja a választ. — Angol, francia, német, orosz nyelvű színházi előadásainkhoz műkedvelő színjátszókat keresünk. Megbeszélés 5—9 óráig minden csütörtökön a Royalban, minden vasárnap a Zöldfa Étteremben, az idegen nyelvű klubban. — A mezőgazdasági mérnök-továbbképző tanfolyam, amelyen hét megye tsz-szakemberei vettek részt, szombaton befejeződött Szegeden, a Dél-alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben. A háromhetes tanfolyam hallgatói megismerkedtek az újabb hazai és külföldi növénytermesztési, ta-lajművelési, gépesítési, valamint üzemszervezési eljárásokkal. — Gárdony és Pákozd községek határában a dinnyést Fertőt és környékét, mint a Velencei-tavon fészkelő ritka madarak táplálkozóterületét, természetvédelmi területté nyilvánították. — ELLOPTA ASZTALTÁRSA ORKÁNKABÁTJÁT Lipták György 31 éves, büntetett előéletű diósgyőri lakos egyik este a helyi étteremben, amikor asztaltársa táncolni ment. A kabátot megtalálták lakásán. A miskolci járásbíróság visszaesőként elkövetett lopásért Lipták Györgyöt 10 hónapi szabadságvesztésre ítélte. A hűtőkompresszorok gyártását az idén befejezik a Mosonmagyaróvári Fémszerelvénygyárban. A jövő évtől kezdve Egerben készítik ezt a terméket. A mosonmagyaróvári gyárban a következő évben fokozzák a különböző háztartási cikkekhez és lakásépítkezésekhez szükséges szerelvények gyártását. Itt készítik, a többi között, a gáztűzhelyek csapjait, a propán-bután gázpalackok szelepeit és a nyomáscsökkentő alkatrészt is, amelyekből 25 százalékkal többet gyártanak a következő évben, mint idén. Mackót, az óriási házőrző komondort évek óta ismerem. Nagy, lompos jószág, éber és hűséges. Úgy őrzi a rozoga palánk mögött az öreg, külvárosi házat, akár egy pusztai tanyát. Mackót egy éve nem láttam. Gyanakodva léptem be a kapun, vajon megismer még, s nem ugrik nekem félelmetes fogaival? Mackó előjött a házából, jött egyenesen felém, busa fejével beleütközött a térdembe és szomorúan megállt. Jött a gazdája. — Mi történt a Mackóval? — A tavasszal megvakult... Már arra gondoltam, hogy hívom az állatorvost, adjon neki egy injekciót, ne kínlódjon. Előbb azonban szereztem egy puli-kölyköt, legyen utóda Mackónak... — És a puli? — Figyeljen... Füttyentett s a bokrokból kipattant egy kis fekete puli. Körülszaladta Mackót, belecsaholt a fülébe jobbról, aztán balról. Belekapott a vastag loncsos szőrébe és vezetni kezdte... — Hát így — mondta a gazda —, a vak kutya, vakvezető kutyát kapott... A kis fekete kutya a vízhez terelte a vak öreget és inni kezdtek. (h. g.) — Családvédelmi bizottságot alakított a Vöröskereszt I. kerületi szervezete. Első munkájuk az állami gondozásban levő gyermekek szüleinek ellenőrzése. A továbbiakban részt vesznek az alkoholellenes küzdelemben. Milyen új építkezések kezdődnek a következő években Zuglóban, erre a kérdésre ad választ a XIV. kerületi tanács részletes terve. A zuglói lakótelepen, továbbá a Nagy Lajos király útja és a Fogarasi út mentén épülő városnegyedben a következő években 3000 családi otthont emelnek, s folytatódik a Kacsóh Pongrácz úti új körzetek kialakítása, ahol 1968-ig további 1400 lakást adnak át. Halálra ítélte a Legfelsőbb Bíróság Török Pétert, aki társával, Boros Gáborral augusztusban Pécsett meggyilkolt egy taxisofőrt és kirabolta. Boros Gábort húszévi szabadságvesztéssel sújtotta a bíróság , mivel a tett elkövetésekor még nem volt húszéves. Az ítélet jogerős. Az ítélet indokolásában a bíróság kifejtette, hogy az előre kitervelt módon és nyereségvágyból végrehajtott gyilkosság társadalmilag olyan veszélyes jellegű cselekmény, amely miatt enyhébb jellegű büntetés nem szabható ki. Furcsa tudományos kísérleteket folytat egy francia élelmiszerüzem: törpe sertéseket tenyészt. A kísérleteknek orvosi célja van: a sertésekről kiderült ugyanis, hogy a legalkalmasabb kísérleti állatok fogamzásgátló szerek kipróbálására. A közműves vízellátással kapcsolatos rendelkezések Pest megyében eddig községenként változóak voltak. Ahány községben működik vízmű, mindenütt más szempontok szerint állapították meg a mérés nélküli vízszolgáltatás mennyiségét, a vízdíjak kivetését és beszedését. Most elkészült Pest megye egységes közműves vízellátásáról intézkedő tanácsi rendelet. — Dr. Káldor István egyetemi adjunktusnak, az orvostudományok kandidátusának, a pozsonyi repülőszerencsétlenség egyik áldozatának hamvasztás előtti búcsúztatása december 12-én hétfőn délelőtt fél 12 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — HALÁLOZÁS. Mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és becsülték, hogy szeretett munkatársunk, Fodor István, szolnoki kirendeltségünk érdemes vezetője. 1965. december 6-án váratlanul elhunyt. Hamvainak elhelyezéséről később történik intézkedés. Gyapjú- és Textilanyag Forgalmi Vállalat vezetősége és dolgozói. X — Az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központ, valamint a gyászoló család tudatja, hogy a repülőgépszerencsétlenség áldozatává lett Galván Károlyné hamvasztás előtti búcsúztatása 1936. december 13-án, kedden, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. — Az Élelmezésipari Tervező Intézet Igazgatósága és dolgozói mélységes fájdalommal tudatják, hogy szeretett munkatársuk, Stanga Antal technológiai szakosztályvezető a pozsonyi repülőszerencsétlenség áldozata lett. A tragikus körülmények között elhunyt munkatársunkat f. hó 13-án — kedden — de fél 12 órakor temetjük, a Farkasréti temetőben. A N API KRÓNIKA ............................................ H5S5ESa5H5ESESESE525SSHS2S23a5E5HSHSH5E5E52SS5E5EF25ESHSESSZEMORVOSNÁL — Merre van a tábla, asszonyom?... (Vasvári Anna rajza) E5H5H5B5HSE5H5HS25HSHSS5H5252SE5H5HS55Zml5H5ESS5E5S5l£mJ5E5 Szeles, enyhe idő Várható időjárás vasárnaplig: változóan felhős, párás, az évszakhoz képest enyhe idő. Többfelé ismétlődő eső, a hegyeken havas eső, hó. Élénk, helyenként erős déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: plusz 3, plusz3 fok között. Magyar Nemzet. Vasárnap, 1966. december 3. KÉT KUTYA