Magyar Nemzet, 1967. január (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-10 / 8. szám
A RÁDIÓ MELLETT Az Apostol Gyula Halt — aki a több részes rádióadás érdekes, figyelem-ébresztő bevezetőjét írta — hogy Petőfi Sándornak ez a műve méltatlanul él az irodalomtörténet és a köztudat perifériáján. Holott a forradalmár költőnek egyik legnagyobb formátumú vállalkozása ez, ars poetica és ars vivendi egyszersmind, ami különben Petőfinél, olyannyira, mintt senki más költőnél, tökéletesen egyet jelent. Minden eszméje, törekvése, emberi-költői programja megjelenik ebben az elbeszélő költeményben, költői értékén túl szinte manifesztációnak is tekinthető. Hatalmas feszültségek, roppant erők munkálnak benne. A Rádió újabb merész vállalkozásai közé sorolható, hogy az Isteni színjáték és a Toldi után ennek a poémának a rádiófeldolgozását is hallhattuk. Szolidan és nagy hozzáértéssel, csonkító operáció nélkül nyúltak a költeményhez, tartózkodván az erőszakolt dramatizálástól: ahogy az anyag kínálta, úgy bontották fel — nem drámai szerepekre, hanem hangokra — a művet. Ez feltehetően nagyrészt a rendező, Bozó László érdeme, aki ezeknek a rádiófeldolgozásoknak immár legavatottabb szakértője. A versmondó hangok közül — többen voltak — elsősorban két interpretálót kell kiemelnem: Básti Lajost, aki szép versmondásával, értelmezésével egybeabroncsozta a rádióváltozatot, és Latinovits Zoltánt, aki Apostolként, belső feszültségével, szenvedélyével, hajtóereje volt az előadásnak. Az Ember élete Az Ember élete felálltt mégis különös módon rímel Petőfi Apostolával a századelő nagyhatású orosz írójának, Leonyid Andrejevnek műve, Az Ember élete. Még bizonyos motívumaiban is — például az átoknál — felfedezhetjük a hasonlóságot, bár Andrejevből hiányzik az a forradalmi indulat, ami Petőfi Apostolát fűti. Drámájában Andrejev nem egy ember, hanem az Ember életét kíséri a bölcsőtől a koporsóig. Ez a koncepció tehát általánosít, szükségszerűen kissé elmosott szimbolikában jelenik meg a drámai folyamat, az ember, minden ember, nagy életállomásait sorakoztatja fel, a siker és a megtaposottság, a hatalom és a kiszolgáltatottság változataiban. Szimbolikája és expresszionizmusa néha idegenszerű, hiányoznak avalóságos kontúrok; a darabnak mégis ereje van s ez az erő hat ránk és megráz. A nagy szimbólumszerkezet árnyékában mégiscsak születnek jellemek, sorsok, egyéni arcok, megrendítő emberi küzdelmek. Jó a fordítás — Csorna Sándor munkája — és bravúros a rádió-adaptáció. Elbert János érzékletesen és hitelesen hangszerelte át a drámát rádiószínpadra. László Endre rendezése lendületes és magas hőfokú, egy-két helyen éreztem csupán túl patetikusnak. A szereplők közül Gábor Miklós, Ajtay Andor, Vass Éva és Somogyi Erzsi alakítása volt a Legmaradandóbb élmény. Két új hobby-műsort hadd üdvözöljem örömmel az Autósok és motorosok klubját. Egyszer régen született már egy kísérlet, de hamarosan ki is múlt, érthetetlen okból. A nagy és hosszadalmas vajúdás eredményeképpen most végre itt van egy kurta tizenöt perces műsorocska. És az üdvözlés után hadd folytassam máris dohogással: picike, torz, angolkóros dolog ez így. Azt hiszem, a legfőbb baj ott keresendő, hogy hobbyműsornak készül. Ebből a szempontból tehát, a horgászok vagy a bélyeggyűjtők ötpercét tekintve, ez a tizenöt perc valóban szinte mammutidőnek számít. Csakhogy felmerül a kérdés: hobby az autó és a motor? Van, akiknek az is. Ez azonban elenyésző szám a több százezer autóvezető — hiszen nemcsak a százezer magángépkocsit számolom — és a még több motoros mellett. Ha tehát ezek közül csak a hobby-rétegnek szarva,két az adásokat akkor - mint a példa is bizonyítja — az egész műsort egy valótlan koncepció béklyózza. Hobby-műsorokat adni, helyes törekvés, nem tartom antidemokratikusnak. De egy olyan témát hobbyként kezelni, ami nem az: antidemokratikus elképzelés. Nem beszélve arról az általánosabb haszonról, ami egy ilyen műsor nagyvonalúbb és vonzóbb kialakításából származnék. A közlekedés életünk fontos és egyre veszélyesebb eleme. A számszerű fejlődés mellett azonban elmarad a közlekedési kultúra fejlődése. És ez elsősorban nem technikai, hanem emberi magatartásbeli kérdés. És ennyiben mindanynyiunkat érint, akár autózunk-motorozunk, akár nem. Végre volna egy fórum, ahol az autómárkák, legújabb típusok, praktikus tanácsok, autós világhírek és jó zene vonzó együttesében természetes lehetőség kínálkoznék arra, hogy a minden embert érintő, ön- és közérdekű közlekedési morálról lehetne beszélni, a rádió roppant publicitásával. És akkor ezt a lehetőséget fellobbyzzuk. A bevezető mondatok rendkívül elővigyázatos magyarázgatásaiból, hogy kiknek és mivégre szól ez a műsor, úgy éreztem, nagyon félnek az arisztokratizmus vádjától. De vajon nem éppen ez a szűkmarkú, mesterségesen hobbyra zsugorított koncepció arisztokratikus? Természetesen egészen más a Magaslesen című sorozat, a vadászok hobby-műsora. A Vadgazdálkodás tegnap és ma című téma már megért a Rádiónak húsz percet is. (A riport és a téma egyébként érdekes — ha kevesebbeket érint is, mint az előbbi — tehát nem a műsort kifogásolom önmagában, csupán a kétféle mértéket.) A sorozatot szerkesztői “nemcsak a vadásztársadalom, hanem azok figyelmébe is ajánlják, akik még soha nem jártak puskával, de szeretik a természetet«. Nem lehetne ezt a koncepciót — mutatis mutandis — átültetni a másik, sokkal kevésbé hobbynak számító, sokkal fontosabb témájú sorozatba? Görgey Gábor Lioné Daydé vendégjátéka Koncertműsor és Giselle Nem először és feltehetően nem is utoljára írom le, milyen nagy jelentősége van a külföldi vendégművészek fellépésének, hiszen szereplésük élményt ad, tájékozódni, öszszehasonlítani és mérni segít. Mégis, aránylag kevés a táncos vendégünk, s a legjobbak főként a Szovjetunióból jönnek el hozzánk... Ez viszont két dologgal is jár: valóban a legjobb klasszikus táncosokat láthatjuk, s másrészt felfokozott várakozás előzi meg minden nyugati vendég fellépését, mert oly ritkán kerül rá a sor. Igaz, ebben az évadban láthattunk már egy jó együttest, kitűnő szólótáncosnőkkel, s egy valódi világsztárral: Alicia Alonsót és kubai balettegyüttesét. Ez a legutóbbi élmény szovjet mértékkel mérve is megint kissé elkényeztetett a klasszikus tánc színvonalát és tisztaságát illetően — s ezután jött el hozzánk másodszor Lione Daydé, párizsi táncművésznő. Daydé öt évvel ezelőtt már fellépett nálunk. Akkor láthattuk, hogy a gyermekesen törékeny, könnyed, virtuóz és fürgelábú, igen tág mozgású és jó lábtechnikájú táncosnő válla, háta és karja alkatilag előnytelen és kiképzetten (erre Franciaországban nem mindig fordítanak kellő figyelmet és munkát), s ez megbontja táncának belső egységét, összhangját. Most objektív hibái még jobban kitűntek, s ráadásul még lábmunkája is visszaesett, bizonytalanságot és pongyolaságot mutatott, amit a művésznő gyakran alkalmazott külsőséges eszközei nem tudtak feledtetni. Koncertestjén a Chopinianában és a Don Quijote kettősben lépett fel, mindkét esetben Róna Viktor partnereként. A Chopinianát nálunk szépen, stílusosan táncolják — ebben a “közegben” jelent meg Daydé valamilyen saját számával, úgy, hogy tánca az érzelmesen áradó, romantikus stílustól teljesen elütött. Vele szemben Dvorszky Erzsébet, Menyhárt Jacqueline, Kaszás Ildikó, Boross Erzsébet és Sebestyén Katalin stílusos és tisztavonalú tánca valóban a maradandó értékű Fokin-koreográfia hangulatát árasztotta. A Don Quijotét nálunk vendégművészként legutóbb a kubai Loipa Araujo és Aurora Bosch táncolta — nagyszerűen. Daydé alakításában itt még fel-fel villant valami egyéni tehetségéből: a kecses tartásban és lendületben, a gyors és virtuóz forgásban és néhol a lábmunkában is. Róna Viktor jól ismert, színvonalas és kiegyensúlyozott formáját mutatja. Kitűnő volt Budaváry Rudolf fergeteges Gopakja, a koncertműsor biztos száma, és igen jó a Koldusdiák stílusos és nagyon zenei táncainak előadása, Kaszás Ildikó, Sipeki Levente, ill. Erdélyi Aliz, Rácz Boriska, Balogh Ágoston és Bozsó Árpád alakítása. A szépséges Gluck Melódia még nehéznek bizonyult a Metzger Mária—Péter Zoltán párnak. A Poloveci táncok ereje: Szumrák Vera és Havas Ferenc dinamikus tánca, Sebestyén Katalin ízléses erotikája most is magával ragadó volt. Tetszett Fráter Gedeon és Tóth Péter karmesteri munkája is. A nagy produkciónak természetesen a második est, a Giselle ígérkezett. Itt jó emlékeink maradtak Daydé előző budapesti fellépése szerepfelfogásáról, metszetszerű pózairól és egy sor technikai megoldásáról, amelyek igazolták korábbi nagy nemzetközi sikereit. Mostanra mindebből — legalábbis ezen az estén — alig maradt. Talán csak a hosszúra nyúló, statikus őrülési jelenet színészi játéka fogott meg és a második felvonás néhány táncos mozzanata. Nagy kontraszt jött így létre Róna Viktor harmonikus és pontos tánca — különösen a második felvonásbeli variációja —, valamint a Dvorszky Forgách pár szép és nívósparaszt pas de deux--je, Boross Erzsébet jó Mirtha, Sebestyén Katalin és Pártay Lilla harmonikus “két Viki” alakítása között. Zilahy Győző erdésze igen jó színészi munka. Fráter Gedeon a kubaiakhoz hasonló drámaiságot vitt a muzsikába. Az Erkel Színház közönsége megérezte a nyilvánvaló különbséget a mieink javára, s az operai Giselle előadása közben jóízléssel is reagált a teljesítményekre. Végül azonban a minden eszközt felhasználó, előzetes hírverés hatására irreálisan nagy ünneplés bontakozott ki, ami — mondjuk meg — a híres név iránti elfogultsággal magyarázható. S legfőképpen talán azzal, hogy az igazi nagyokat, ide értve a hazaiakat is, valószínűleg kevésszer láthatták. A párizsi Operaház prímabalerináját, Claire Motte-ot például igen jó lenne vendégül látni, aki valóban nemzetközi klasszist képvisel. Körtvélyes Géza NAPLÓ Január 10 A Szovjet írószövetség elnöksége határozatot hozott a negyedik össz-szövetségi írókongresszus megrendezéséről. A kongresszust, amint a Lityeraturnaja Gazeta jelenti, május 22-re hívták össze. A francia film 1966. évi nagydíját a párizsi zsűri a Keserű gyümölcsök című filmnek ítélte. Főszereplő: Colette Audry. Ma van Madarász Viktor festőművész halálának 50. évfordulója. Ebből az alkalomból a fővárosi tanács síremléket állíttatott a művésznek a Kerepesi temetőben levő sírjára. A festőállványt jelképező emlékműre helyezték Madarász Viktor bronzból készült dombormű portréját. A reliefet Vigh Tamás szobrászművész, az architektúrát Bálint Jenő építész tervezte. Az Oscar-díj történetében először fordul elő, hogy a legjobb színészi alakítás kategóriájában két nővér versenyez az idén a díj elnyeréséért. Vanissa Redgrave, a Morgan, és Lynn Redgrave, a Georgy Girl című film főszereplője.Gádor Magda szobrászművésznő Fekvő anya című munkája kőbe faragva kerül felállításra a Váci utcai Ápolónő- és Szülésznőképző Intézet belső udvarában. Bernáth Aurél Kossuth-díjas festőművész megbízást kapott figurális freskó készítésére. A freskó a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportjának Úri utcai épületében a lépcsőházat díszíti majd. Homérosz Iliászáról tart előadást a József Attila Szabadegyetemen (ELTE, Jogi Kar, Egyetem tér 1—3.) ma délután hat órakor Devecseri Gábor. Közreműködik Marton Éva és Bánffy György. Goethe sem kerülhette el sorsát: musical lett a Faustból. Új címe: Az ördög, Margit és a kutya. Mefisztó, azon kívül, hogy ördög, még tőzsdés is benne. Az új Faust-musical cselekménye napjainkban játszódik. Szövegét Fred Henger és Max Colbert írta. Az Akadémiai Kiadónál angolul jelenik meg Vargyas Lajos Kutatások a népballada középkori történetében című munkája. Francia szöveggel adják ki az Esztergomi Keresztény Múzeum képtára című kötetet. Megjelenik a többi között Rényi Alfréd népszerű könyve, a Dialógusok a matematikáról, valamint a nagysikerű Ultraibolya színképatlasz VIII. kötete. Erdey- Grúz Tibornak az anyagszerkezet alapjairól írt könyvét németül adják ki. •Kedd, 1967. január 10. Magyar Nemzet. A DIÉTÁS ÉTELEK elkészítése ... tálalása... FELSZOLGÁLÁSA... szakképzett diétásnővérek felügyelete mellett január 10-től AZ OTTHON ÉTTEREM, DIÉTÁS ÉTTERMÉBEN (VIII., József körút 46.) KÉSZPÉNZÉRT VÁSÁROLUNK kombinált és háromajtós szekrényeket, kárpitozott garnitúrákat, rekamiékat, fotelokat, modern kisbútorokat Használ lakk A Telefon: 341-746 Meghalt Ohlopkov Nyikolaj Ohlopkov, a Szovjetunió népművésze, a világhírű szovjet rendező és színész 67 éves korában elhunyt. Nyikolaj Ohlopkov a szovjet drámaművészetnek azokhoz a nagy újítóihoz tartozott, akik a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat követő esztendőkben formai és tartalmi kísérletekkel, új művészi elképzelésekkel forradalmasítani kívánták a realista orosz színházat. Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics Dancsenko köréhez tartozott, s fiatal korától kezdve jelentős szerepet játszott a szovjet színházi életben. Rendezéseiért, filmszerepeiért hatszor tüntették ki Állami-díjjal. A magyar nézők is jól ismerik színészi alakításait néhány jelentős szovjet filmben, a Lenin októberében, a Lenin 1918-ban, A jégmezők lovagjában és az Egy igaz emberben például. Szocialistarealista rendezői elveit az elmúlt negyedszázadban a Majakovszkij Színházban, a régebbi Forradalmi Színházban valósította meg, amelynek 1943 óta igazgatója volt. Nyikolaj Ohlopkovot a magyar színházi szakemberek nemcsak kitűnő színészként és rendezőként, hanem kiváló színházi teoretikusként is nyilvántartották. A Színháztudományi Intézet Korszerű színház című sorozatában két kötete is megjelent, a Dráma és játéktér, 1959-ben — ennek két év múlva újabb kiadása látott napvilágot magyarul — és A képzeletszerűségről 1960-ban. Ez utóbbit először a Tyeatr című szovjet színházi folyóirat tette közzé, vitairatként; nyomában öt hónapon át folyt a tartalmas vita Ohlopkov realista színpadi elveiről. Ebben az utóbbi kötetében olvashatjuk Ohlopkov gondolatébresztő elképzeléseit a színháznak arról a funkciójáról , amely elképzelés egyébként Brechtével rokon —, hogy lehetőséget kell adni a nézőnek, sőt rá kell kényszeríteni, hogy a színpadon látottakat saját képzelete segítségével továbbfejlessze. A színpad hatalmas erejébe vetett hite csillan meg ezekben a soraiban: “Csodálatosan nagy a színház ereje! Szárnyakat tud adni a népnek, fel tudja gyújtani nagyszerű eszméivel, mélyén lélekbe tud markolni lángoló gondolataival és érzéseivel, nagy tettekre tudja lelkesíteni egyetlen szavával... Képzeletének szárnyán a színház el tudja röpíteni a nézőket távoli országokba, idegen tájakra, s “láthatatlanná” varázsolva a nézőt, be tudja vezetni bármilyen közösségbe, bármilyen családba, bármilyen környezetbe, bármely korba és bármely nép közé. Nincs az emberiségnek jobb barátja a színháznál...” A színházi művészetnek ez a tudósa és rajongója, teoretikusa és gyakorlati művésze halt meg most, nagy veszteségére nemcsak a Szovjetunió, hanem az egész világ színházi művészetének. Zbigniew Cybulski halála Szerencsétlenség áldozata lett a nagy lengyel filmművész Zbigniew Cybulski vasárnap tragikus szerencsétlenség áldozata lett. A világhírű lengyel filmművész Wroclawból a családjához akart utazni Varsóba; a mozgásban levő vonatra ugrott föl, megcsúszott és a kocsik közé esett. Kórházba szállítása után húsz perccel meghalt. Negyvenesztendős lett volna az idén novemberben. “... egész életem örökös versenyfutás az idővel« — így nyilatkozott még alig néhány hete egy magyar újságírónak, s most híre érkezett, hogy a versenyfutás az idővel Cybulski halálát okozta. A ma embere volt, bár világhírét egy tegnapi ifjú megformálásával szerezte meg. Maciek, Andrzej Wajda Hamu és gyémántjártak főszereplője, a tegnap embere volt, hiszen a film a második világháború közvetlen következményeit dolgozta föl, s Maciek akkor is a tegnapot, a régit képviselte. Különös, hogy negatív hőst formált meg ebben az első nagy szerepben, s mégis rokonszenvesen, úgy, hogy a nézőben sajnálkozást ébresztett, mivel ez az értékes fiatalember nem találta meg a holnaphoz vezető, helyes utat. Kamaszos mozgású, vidám és szomorkás volt, akár az Ártatlan varázslók fiatalemberét játszotta, akár az Éjszakai vonat maradatlan utasát, vagy a Húszévesek szerelmes ifjú hősét. A gyilkos és a lány nyomozóját, vagy a Szerelem című svéd film dekadens intellektuelját elevenítette is meg. Minden szerepe gondosan kidolgozott lélektani tanulmány, az emberábrázolás magasiskolája: mélységesen megértette azt, akinek életét a filmen magára vette. Közgazdaságtant tanult, újságíró lett, az egyetemen szatirikus színpadot alapított, s így iratkozott be a színművészeti főiskolára. A varsói Ateneum színház tagja volt. A lengyel filmmel szinte összeforrott a neve; vendégszerepelt francia, svéd, sőt, afrikai filmen is. »Tíz éve nem voltam szabadságon — mondta ugyanabban az interjúban, amelyben így is nyilatkozott: -Egész életem örökös versenyfutás az idővel.« (7.) Hétfő este elindult Moszkvába a Pécsi Balett A Moszkvába utazó magyar táncművészek tiszteletére hétfő délután fogadást adott F. J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. A fogadáson megjelent Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes. Hétfő este kéthetes vendégszereplésre Moszkvába indult a Pécsi Balett 44 tagú együttese. Az elindulás alkalmából Eck Imre, az együttes vezetője elmondotta, hogy Moszkvában, a balettvilág fellegvárában színpadra lépni minden táncművész számára megtisztelő feladat. Ezért a műsort úgy válogatták össze, hogy az általuk táncolt valamennyi stílus képviselve legyen, és az igényes moszkvai balettkedvelők átfogó képet kapjanak a magyar együttes művészi munkájáról. A Pécsi Balett búcsúztatására a Keleti-pályaudvaron megjelent a budapesti szovjet nagykövetség és a Művelődésügyi Minisztérium több vezető beosztású munkatársa. A szovjet főváros utcáin piros betűs plakátok hirdetik a Pécsi Balett január 13-án kezdődő moszkvai vendégszereplését. 1865-ben nagy sikerrel mutatkozott be itt a budapesti Állami Operaház balettegyüttese. A Pécsi Balett a Kreml színházában tíz estre tervezett három műsorának komoly sikert jósolnak szovjet színházi körökben. Moszkvai lapok nem egy ízben foglalkoztak a Pécsi Balett művészeti fejlődésével, bátor, új kezdeményezéseivel, s ennek megfelelően nagy a várakozás. Vittorio Gassman, aki négy év óta csak filmen szerepel, rövidesen ismét színpadra lép: kibérelte Róma egyik kis színháztermét és egyfelvonásosokat mutat be. Első műsorán Dosztojevszkij, Kafka, Becket és David Compton művei szerepelnek. Százhúsz játékfilmet készítenek ebben az esztendőben a Szovjetunióban. Ebből húsz ifjúsági film, tizenkét vígjáték lesz. Film készül Szerafimovics Vasáradat című regénye alakján valamint Tolsztoj Anna Kareninájából, Tatjána Szamojlovával a főszerepben.