Magyar Nemzet, 1967. február (23. évfolyam, 27-50. szám)

1967-02-12 / 37. szám

Vasárnap, 1967. február ** _________________________________Mamr Nemzet____________________________________ ■ínllCSMl líl FŐMÉ IÉrt ifi Tennessee Williams drámája a Vígszínházban A MISSISSIPPI-DELTA leg­nagyobb gyapotültetvényén, hétezer hektárnyi nagybirto­kon játszódik ez a dráma. És ezúttal ez egyáltalában nem mellékes. Nyomatékosan fel kell hívni rá a figyelmet. Mert a felületesebb szemlélőnek esetleg úgy tetszhetik, hogy az ágyban, de legalábbis az ágy körül játszódik. Úgy tetszhe­tik neki, csak arról szól, hogy a birtokos kisebbik fia látens homoszekszuális, és ez az aber­ráció bizonyos nehézségeket szerez a házasságában. Úgy tetszhetik, hogy mindaz, ami a drámában erre a kényes szek- stuál-patológiai kérdésre teke­­redik, ennek a beteges hajlam­nak a következménye. Tévedés. Az aberráció Itt nem ok, hanem következmény. Az alkoholizmust sem lehet belőle eredeztetni, ahogyan nem lehet a dráma többi összetevőjét, rengeteg ugrásra kész, kirobbanó, elcsituló, nyugtalan konfliktusát sem a férfi lappangó beteges hajla­mából származtatni. Tennessee Williams drámája nem attól dráma, hogy ferde benne eg a házasság. Hanem attól, hogy ferde alatta a társadalom. FERDE ALATTA az a hét­ezer hektár gyapotültetvény. Ferde alatta az a tér, amelyet nem lehet területmértékkel, négyszögölben, holdban, hek­tárban mérni, hanem pénzben, betétben, részvényben, vagyon­nal csak. A Macska a forró te­tőn című dráma ezen a tár­sadalmi területen játszódik — így is mondhatni: dolláralapon játszódik. Korántsem az ágy­ban hát, egészséges vagy egész­ségtelen erotikák tollal, pe­­hellyel bélelt fészkében, hanem egy társadalmi tenyészetben. S ha már mindenáron ragasz­kodunk az ágyhoz — hát me­legágyában a hazugságoknak, az érdekeknek, a kapzsiságok­nak, a csömöröknek, a túlla­­kott gazdagság dekadenciájá­nak Nem kén­yés ke­d­ésekről beszél Tennessee Williams, nem amolyan "tizenhat éven felülieknek­ való dolgokról. K­oméry kérdésekről beszél. Műve ennek fordulópontján egy szereplőnek írt szerzői utasí­tásban meg is mondja, mi a szándéka és mit akar, kimon­datlanul is­ eljátszatni a figu­ráival: "Az a madárka, m­el­yet e darab hálójával meg szeret­nék fosni, nem egyetlen em­ber pszichológiai problémájá­nak memldia Egy egész cso­port embernél szeretném az igazi élményszerűséget meg­mutatni élő fmW-l­­­én­yek za­varos , múló vínlédre, de vad feszültséggel fal­at* egymásra ható—'­ közös krízis vihar­­felh * - ét-win. — A közös krízis, amely eze­ket a színpadon élő emberi lé­nyeket gyötri, a gazdagság. "Jól jönne nekem az ilyen gyötrelem­ — mondhatnák so­kan. De ha csakugyan végig­gondolják, miket okoz a va­gyon ebben a drámában — mi­ket okoz odakinn, a világban! —, rá kell döbbenjük, hogy ez a fajta megállíthatatlan gya­rapodás van olyan pusztító, mint egy elharapózó daganat a szervezetben. Nézzék meg, milyen szomorú tőle a Mississippi-delta óriás ültetvényének ura, Polliit, a dúlt és zajos családi körben hatvanötödik születésnapját ülő­­atyás­. Tízéves korától túrta a földet s egy napon azt kellett észrevennie, hogy a gyarapodása éppoly megfékez­­hetetlen, mint a belei közt ter­jedő rák. A betegségéről nem tud, de tud a családját rágó nyavalyákról. Arról, hogy negyven évig feküdt egy ágy­ban egy asszonnyal, akit so­ha nem szeretett Fölnevelte a nagyobbik fiát, aki másra se, csak az apja halálára speku­lál. Fölnevelte a kisebbiket, aki undorában a sok hazugságtól egy elfajzott szerelembe, on­nan meg az alkoholba mene­kült Ez az öreg ember most, élete végén szomorúan kényte­len kimondani a bölcsességét — s vele az író intelmét, amit lehet, egy ilyen erős drámai élmény után sem sokan vesz­nek majd figyelembe —, hogy csak­­az élet ér valamit, sem­mi egyébhez nem érdemes úgy ragas­todni mint az élethez­. A földhöz se, a vagyonhoz se a t­étező- ös vtjá­hoz se ebben az amerikai Kánaánban, a Louisiana és IVississipni álla­­mak írott buzgón terve délvi­déken. Szomorúan tudja, hogy ő a dollárral puskázta úgy el az életét, ahogy a kedvesebbik fia a whiskyvel fogja. A LEGYŐZŐITEK VARÁ­ZSA, az öregek vagy a gyó­gyíthatatlan betegek bús va­rázsa borong e kisebbik fiún, Bricken. Gyémánt, amelyben megvakult a fény. ő legalább undorodik a hazugságtól, amelyben pedig a többiek élvezettel pancsol­nak. Ő tudja, hogy körülötte minden hazug: a házassága, a házassága terméketlensége, az apja élete és közelgő halála, a bátyja, Gooper, termékeny­sége az öt gyerekkel s a kö­zelgő hatodikkal, akik csak azért születnek nyakra-főre, hogy több szájjal lehessen be­leharapni a hétezer hektárba. Hazug minden ebben a világ­ban, s ez elől a mindenfelől támadó szenny elől irtózva kell lehunyni a szemet. A szenny ebben a világban akkora, hogy Brick véleménye szerint — és talán Tennessee Williamsé sze­rint is — ebben a világban a legfényesebb pont, a legtisz­tább kapcsolat még mindig az a homályos és tisztázatlan viszony, amely lappangó ero­tikával két férfi közt szövő­dik. Lesújtóbb ítéletet, mint amit az író ezzel kimond, alig­ha lehet hozni erről a világ­ról. Erről a világról? De melyik­ről? Az egészről? Minden em­beri társadalomról? Mindegyik ilyen hazug? Tennessee Wil­liams pontosan és félreérthe­tetlenül körülhatárolja, me­lyikről beszél. A hétezer hek­tárok világáról, az ültetvé­nyesek­­világáról, arról, ahol mindez a bomlás, erkölcsi szétesés, a morális emberi ér­tékrend felborulása, a mene­külés szeszbe és perverz sze­relembe, a dekadencia, a va­gyon és túllakottság következ­ménye. Brick felesége, Mag­­gie, határolja ilyen határozot­tan körül ezt a züllő tenyésze­tet. Nem jobb ő sem a Deákné vásznánál — hazudik ő is, de legalább nem hunyja le a sze­mét a mocskos valóság előtt Van benne annyi tisztaság és életerő, hogy küzdjön az éle­tért. A szegénységből jött, nem kapta készen a Missis­sippi-delta délibábjait, s nem is ring együtt velük. Ő mond­ja ki, melyik világról beszél az író. Ezt mondja: "Kimond­­tam az igazságot, pedig a ti közös világotokban nem lett volna szabad beszélni róla.­­A ti közös világotok — ez nem a nashville-i, nem a memphisi szegények világa, ahonnan Maggie jött, hanem az övéké, a Delta gazdagjaié, a Pollistoké, *atyusé­, Brické, Gooperé,­­anyusd*, a többie­ké, ahol az igazságról nem szabad beszélni, de ha mégis beszélnek róla, ez a világ azonmód szétmállik tőle. Ezt a szétmállást ábrázolja Tennessee Williams Strind­­bergtől örökölt szenvedéllyel, az élethazugságok pusztt­ó ha­tását Ibsentől örökölt tisztán­látással, az emberi lélek rej­télyes működését O’Neilltől örökölt, aprólékos megfigyelé­seivel. Ettől ilyen összetett megrázó és leleplező ez a drá­ma. Ettől terjednek messze túl egy hálószoba fülledt fa­lainál, ki­ a fülledt világira a határai, a FÜLLEDT VILÁGOT sűríti bele ebbe a ésvidéki éjsza­kában álmatlanul hánykolódó hálószobába a Vígszínház szín­padán Horvai István rendezé­se. Munkájában az a nagy­­szabású, hogy míg a figurák minden sóhajának, minden cselekvésének lélektani hát­tere van s nem a pillanatnyi szituációból vagy kedélyálla­potból erednek, hanem min­dig a tulajdonságaikból, addig mögöttük is szinte hallani a birtok, a vagyon nehéz, nagy lélegzetét, a végtelen földek mozdulását. A gondosan ár­nyalt lélekrajz mögött súlyos, óriás tömbökben áll a környe­zet, a társadalmi osztály. Mintha a rendezés monolitok­ra vésett volna finom, hajlé­kony frízeket és apró medail­­lonokat. Hogy a dráma masszív tömbje ilyen engedelmesen képlékeny lett, a színészeken is állt. A legtökéletesebben ki­munkált, részletes, de nem részletező alakítás Paper An­talé­­atyus­ szerepében. Go­rombaságait az egész játékán elömlő, mély szomorúság teszi líraivá, szomorúságát a színé­szi ereje drámaivá. A halál­sejtelem, ez a fekete gond, ül mögötte a nyeregben akkor is, ha szavaiban a legmerészeb­ben vágtat s ez a halálsejte­lem nemcsak az övé, a beteg emberé, hanem mindazoké a mohó erőseké, akik kíméletlen szerzésük közben sejtik, hogy elmulasztják miatta az életü­ket. A pusztulás, a gyönyörű és riasztó pusztulás rajzolódik ki Darvas Iván Brick-alakításán, az a dús arabeszk, amelyet az emésztő salétrom és penész mar a falba s amelynek min­tázatába szörnyű és szelíd ví­ziók egyaránt beleképzelhetők. Csakugyan­­a legyőzőttek va­rázsa­ ragyog a játékában, a romlás virágai hajtanak s hervadnak benne. Ruttkay Éva Maggie-je már nem ennyire hiánytalan s bár­mennyire tele van is a figura valódi, élő, nagyon változato­san megszólaltatott tulajdon­ságaival, egy döntő vonás hiányzik belőle: ennek a női típusnak az erőszakos és győ­zelmes keserűsége. A nyers és közönséges életerő, amely fog­gal-körömmel, elszánt érzéki­séggel mégis igazra tudja for­dítani, ami hazug s vissza­rabolja magának az elvesztett életet. "Anyus­ szerepét Bulla El­­ma játssza igen nagy, mély­ről dübörgő drámai erővel, amelyben még a komikus ele­mek, az örökös, tartalmatlan locsogás, a folytonos, céltalan tevékenység is, egységesen tra­gikus sorssá állnak össze. Az élethazugágok túlbuzgó takar­­gatását az ő játékában érezni a legerősebben, az övé a leg­telj­es tibb ibseni alakítás eb­ben a Williams-drámában. Tö­menek Nándor, mint Gooper, remekül mutatja meg, hogy ennek a vagyonnak ő lenne a legméltóbb örököse, mert ben­ne összeszegeződnek a legalja­sabban osztálya tulajdonságai. A felesége szerepében Földi Teri villantja ki hitelesen el­lenszenves modorban a kis­polgár fogafehérjét s egy-egy ragyogó jellemábrázolás Pethes Sándoré és Zách Jánosé eb­ben a szinte hibátlanul egysé­ges előadásban. Czimer József fordításában a saját nyelvén beszél. Láng Rudolf kosztümjeiben a saját ízlése szerint öltözik. Szinte Gábor díszletei közt a saját lakásában és a Macska a forró tetőn saját családi körén mesz­­sze túlterjedő reménytelen társadalma. Mátrai-Betegh Béla nemzet cs­amráiában­ A családban vitatkoznak Princről. — Kedves — mondják sokan. — Naiv — hangoztatják mások. Többen mulatságosnak tartják, jóné­­hányan ostobának. Princ megforgatja derékszí­ját a huligánok feje felett — Igaza volt — hirdetik harcia­san a családban. — Nem volt igaza — ért egyet a család má­sik része a filmbeli hatóság döntésével. S valakinek eszébe jut, hogyan kerülhetett Princ kezébe derékszíj, amikor elő­zőleg nem volt rajta. Mindkét félnek igaza van. Princ, a katona a tévé­sorozat­ban kedves is, naiv is, mulat­ságos is, ostoba is. Ami pedig a derékszíját illeti, igaza is volt, nem is. S hogy honnan vette? A fantáziából. A szerző. Örsi Ferenc képzeletéből. Ott volt a derékszíj, néhány festett liba, egy vicsorgó eb, s a na­pok alatt elkészült lakás mel­lett. Bernát tizedes lakására gondolok, azt küldte neki: zsipsz-zsupot, mennyből a szer­ző. Meg egy értekezletet is kül­dött nekünk, még a derékszíj­eset után. Két ezredes, szá­mos törzstiszt ült össze an­nak tárgyában, hogy mi történ­jen egy Rémai nevezetű hon­véddel. Ők sem tudtak meg­egyezni, akárcsak a nézők, s végül büntetésként Princ el­nyerte a legjobb beosztást, amit egy honvéd­sofőr elnyer­het. A hadosztály törzshöz ke­rült, az ezredes személygépko­csiját vezette Mindenki nyert a fordulat­tal. Természetesen elsősorban Princ, azután a szerző és a kö­zönség is, mert az ezredes ko­csiján a sofőr mindenhova el­juthatott, s mindenhol volt ideje várakozásra, kalandra. Mozgalmasabb, érdekesebb folytatásokat adhatott tehát a film. Elvégre a kaszárnya­­életben békében a közkatona legfeljebb libát festhet, rózsát lophat, tévedésből tűzriadót csinálhat. Szerencsés esetben hasznavehetetlen, tönkrement tragacsokat bütykölhet új cso­dakocsivá. Szemétdombra való tragacsot megjavítani ugyan­is sokkal nagyobb teljesítmény, mint egy hibás kocsit. S bizo­nyítani kellett, hogy ez a csin­talan Princ tehetséges fickó. Rosszul söpör, de jól javít. A­kik naivnak tartják Princ történetét, tulajdonképpen a filmet kérik számon rajta. Szorosabban véve a művésze­tet Mélységet, de legalábbis nagyobb feszültséget, több iz­galmat várnának tőle. Igaz, elődjének, a labancverő Ten­­kes-kapitánynak sem voltak nagyon izgalmas pillanatai. Ott fegyver helyett a labancok el­len is inkább sarat és karikás­ostort használtak. Csakhogy a­­Tenkes- gyerekek számára készült A Princ viszont fel­nőttekhez szól. Olyanokhoz, akik a Belphegort is kibírták. Nem mintha a Belphegor mű­vészileg értékesebb, társadal­milag hasznosabb, lélektanilag igazabb lett volna. Ellenkező­leg. Csak ügyesebb volt, leg­alábbis eleinte. Cinikus rutin­nal csinálták. Ponyva volt, de oda kellett figyelni. Akik a Princ-filmet naivnak tartják, valószínűleg elnézték volna, ha nem mutatja be olyan pontosan a valóság fel­színét. Például, ha Bernát ti­zedes nem kér engedélyt pa­rancsnokától ahhoz, hogy meg­csókolhassa szüleit vagy, ha a gázveszély sorsdöntő percei­ben a telefon- és rádióbeszél­getések kétharmad részét nem a formaságok töltik ki. Talán azt is elnézték volna, ha egy-egy gyakorlatban keve­sebb a gyakorlat és több a drá­mai cselekmény, s ha egyálta­lán izgalmasabb dolgok történ­nek, vagy ha bonyolultabban mutatkoznak­ meg ugyanazok a jelenségek. Mert — mondják az ellenkező családtagok — a Princ végül is játékfilm, te­hát a művészet "szolgálati sza­bályzata­ vonatkozik rá, amely nem azonos az életben érvé­nyes szolgálati szabályzatok­kal. Senki sem kétli, hogy egy hadseregben nélkülözhetetle­nek az üdvözlésnek, a távozás­nak, a jelentésnek bizonyos megszabott formái, hogy egy kaszárnyában nem lehet csak úgy ki-be sétálni, s egy katonai művelet irányításához szükség van bizonyos szakmai nyelvre A művészet le nem írt szolgá­lati szabályzata azonban a töb­bi között azt vallja: kerülj minden fölösleges szót és moz­zanatot, mert ettől a mű tem­pója lelassul, fezültsége eltan-­­­kad. Továbbá: a művészetben minden mozzanatnak, képnek, szónak, jelzésnek a saját köz­vetlen jelentésén túl óhatatla­nul általánosító jelképes jelen­tése is van. Ha tehát bizonyos formaságok, jelentéktelen rész­letek túl sok időt foglalnak el a filmben, a néző hajlamos lesz rá, hogy ezeket túlértékel­je, s a film mondanivalójától eltérő következtetést vonjon le. A naturalista megközelítés­nek ez ellentmondása, veszé­lye, hibája, így a film, amely azzal a tiszta szándékkal ké­szült, hogy híven a valósághoz érzékeltesse, mit jelent ma a katonai szolgálat egy fiatalem­ber számára, milyen gondos­kodást, emberi, erkölcsi érle­­lődést, a felszínes részlethűség hajszolása következtében gyak­ran bürokratikus formaságokat hangsúlyoz, lényegtelent emel fontossá. A­z esztétika mérlegén köny­­nyű a Princ, még műfa­jához képest is, s ez akkor sem lehet közömbös, ha ezt a tévé­műsort más mérlegen mérjük. A tévé­néző családban ugyanis alighanem milliós számban vannak olyanok, akik elsősorban személyes tapaszta­lataikon, élményeiken mérik Princ történetét, ők kérdezik meg, honnan volt derékszíja, amikor nem lehetett, ők vitat­koznak arról, hogy igaza volt-e, amikor leütötte a huligánokat. Princ számukra nem egy ki­talált történet hőse, hanem élő figura, hasonló a szomszéd fiá­hoz vagy az unokahúg vőlegé­nyéhez. Nem műalkotásnak tartják a filmet, hanem annak, ami­ illusztrációnak. V valóságos funkcióját tekint-­­­ve talán a tévé népszerű pedagógiai műsorához áll leg­közelebb ez a sorozat, amely­ben hatásosan elkészített jele­netek illusztrálják a különbö­ző, lehetséges konfliktusokat egy-egy pedagógiai témakör­ben, szülő és gyerek kapcso­latában. A Princ természetesen jóval szélesebben, magyarázat s kommentár nélkül a társada­lom egyik nagy “nevelőottho­nát­ mutatja be. Felsorakoztat­ja benne aktuális társadalmi­­pedagógiai helyzetek, problé­mák egész sorát a huliganiz­mustól a lakáskérdésig. Ez a nagyszabású pedagógiai illuszt­ráció-sorozat élvezetes, köny­­nyed, helyenként humoros, kedves, sőt itt-ott drámai fe­szültséggel teli. Lehet rajta szórakozni és vitatkozni, mert olyan kérdéseket illusztrál, amelyek körülöttünk, a leve­gőben vannak. Ezért, amikor a képernyőn arról beszélnek, hogy Bernát tizedes elvegye-e állapotos menyasszonyát, ho­gyan oldják meg a lakáskér­dést, a nézők családjában so­kan nem a filmhez szólnak hozzá, hanem a párválasztás­hoz, a népszaporodáshoz, a la­kásépítkezéshez. I­smert jelenség ez a fejlett televízióval rendelkező or­szágokban. A tévé egész nap riportjaiban, híradásában, do­kumentumműsoraiban, isme­retterjesztő adásaiban közvet­lenül a valóságot mutatja, s a néző, aki folyamatosan nézi a műsort, különösképp mai tárgyú játékfilmeknél hajla­mos arra, hogy a játékot, a művészi tükrözést is közvetlen valóságként értékelje, kiküszö­bölve ítéletében a művészet áttételét. Nálunk is előfordult, hogy sokan elutasították egy­­egy tévé­dráma művészi meg­oldását, mert egyik része nem felelt meg közvetlen, szemé­lyes tapasztalataiknak. Nem mint művet bírálták tehát el, hanem mint dokumentumot. Nem kívülről, a néző szemszö­géből szemlélték a drámát, mint a színházban vagy a mo­ziban, hanem belülről, a cse­lekmény részeseként. Nemcsak nézői, hanem — lelkükben — szereplői is voltak a drámá­nak. A különböző rádió- és tévé­családok világsikere, elpusztít­­hatatlansága is nagy részt ezen alapszik. A közönség együtt játszik a szereplőkkel, akik ha felületesen is, az ő gondjait reprodukálják, majd aránylag egyszerűen, könnyen meg is oldják. Együttérzést keltenek tehát, s pillanatnyi megnyug­vást, akárcsak a megjavult, tisztelettudó, becsületes, sze­relmes Princ. Egyáltalán nem lepődnénk meg, ha nemsokára azt hallanánk, hogy a fiatal­ember leszerelt, beiratkozott a műszaki egyetem levelező ta­gozatára, elvált Pancsától és megkérte Szabó Icuka kezét Vulcsek Anna NAPLÓ február I. A lengyel lapok elismeréssel írnak a varsói Magyar Kultu­rális Intézetben rendezett ma­gyar grafikai kiállításról. Würtz Ádám, Szász Endre, Hincz Gyula könyvilusztrációi világszínvonalat képviselnek — hangsúlyozza a Trybuna Ludu cikke­ is Megnyílt szombaton a Szép­művészeti Múzeum Bruegeltől Rembrandtig című rajzkiállí­­tása. 195 művet mutatnak be a múzeum németalföldi gyűjte­ményéből. Tizennégy Remb­­randt-rajz látható a kiállítá­son.­ Franciaországi vendégsze­replésre utazik március elején az Állami Bábszínház együtte­se. Vincennes-ben, Lisieux­­ban és Caenban összesen IS előadást tartanak. A fából fa­ragott királyfi és a Petruska bábváltozatát mutatják be.­­­Ady portréját készíti el Ha­dik Gyula szobrászművész a szekszárdi Ady Endre iskola számára.# Karinthy Ferenc Négykezes címmel bemutatott két egyfel­­vonásosa iránt több külföldi színház érdeklődik. Az elmúlt héten Belgrádból, Londonból, Prágából és Bukarestből je­lentettek be igényt a művekre a Szerzői Jogvédő Hivatalnál.­­ Andrej Voznyeszenszkij nagy sikerű felolvasó estet tar­tott a Német Demokratikus Köztársaság fővárosában. A szovjet költőnek már több mű­ve jelent meg az NDK-ban kü­lönböző antológiákban. Idén adják ki önálló kötetét. » Lajtai Lajos és Kell­ér Dezső Három tavasz című revü ope­rettj­ét február 17-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Szín­ház. A főszerepet Perczess Zsu­zsa alakítja. • Tito Gobbi szombaton el­utazott Budapestről. Rómába majd New Yorkba készül, s mint elutazása előtt mondotta lehetséges, hogy még ebben az évben újra fellép Magyar­­országon. Simon István költői estjét február 28-án rendezi meg az Irodalmi Színpad. Bevezetői Benjámin László mond. Köz­reműködik Bánki Zsuzsa C­ser­us Mariann, Gordon Zsuzsa, Mikes Lilla, Szentpál Mónika, Bodor Tibor, Koncz Gábor, Kovács P. József és Tallós Endre.* Walt Disney hátrahagyott tervei alapján felépítik Flori­dában Disney Cityt, a­­"jövő városát«. A várost egészében üveg fedi majd és klímaberen­dezés gondoskodik a megfele­lő hőmérsékletről. A város fel­építése százmillió dollárba ke­rül. naw Az Irodalmi Színpad február 18-án, este fél 11 órakor meg­ismétli A pénz komédiája cí­mű műsorát.* Marc Chagallt megbízták, hogy az új izraeli parlament épülete számára nagyszabású dekorációs művet készítsen. * Szinte Gábor Munkácsy-dí­­jas festőművész a székesfehér­vári Könnyűfémmű üzletházá­ra tervezett mozaik-kompozí­ciót. Akvarellek Cézanne-tól Ma­­thieu-ig címmel vízfestmény­kiállítást készít elő a párizsi Musée d’Art Moderne.­­ A házasság felbontásáról szól Alberto Sordi filmje Mel­lette vagy ellene címmel. A színész második filmjét rende­zi már, a főszereplők­ Bibi Arterson, Anita Ekberg Sil­­vana Mangano és Tina Mar­­m­and.

Next