Magyar Nemzet, 1967. április (23. évfolyam, 77-101. szám)

1967-04-09 / 83. szám

*vas­ári lap, 1966 április 9. Acawfra Kitekintek az ablakon, a tavasz smaragdjában szétszó­ródott már az arany. Virágba borult a Forsythia. A Forsy­thia, amit nálunk aranyesőnek mondanak, holott igazában aranyfa a neve. De hiszen más fában s más virágban is téve­dünk: a mi jázminunk sem az igazi jázmin, legfeljebb illata hasonlít a görögéhez, olajfánk sem olaj, hanem csak ezüstfa. Lenn, a Vérmező pázsitján, fönn, a Rózsadombon, kint a Rákosok homokján, vázában, piacon, szerte a hazában lila ibolya mellett tavaszi hírlel ez aranyfa aranya. S mikor Szirmai oly békésen halnak el a zöld füvön, Móra Ferencre kell gondolnom. Neki volt ez kedves virágja. Egyszer régen, amikor ott üldögéltünk valamelyik gepi­da vagy avar ős sírjának pe­remén és a vallatás mikéntjét magyarázta, azt találtam kér­dezni az ő szivarszünetében: melyik a kedves virágja. — Úgy illenék, hogy azt mondjam: a szűz-virág — mo­solygott —■, amit posztóra hí­meztek. De, ha már igazi vi­rágot kérdez, akkor a For­­sythiát mondanám. Érezte, hogy milyen finom az illata is? Nemcsak a virágja szép? Talán azért is kedves volt előtte az aranyfa virága, mert egyik első belépője ez volt a nyomtatott világba; erre em­lékezett valamelyik első cikké­ben, amikor elbúcsúzott a ta­nárságtól, hogy újságírónak menjen. Arról az aranyfáról írt, amely gyerekkorában ott fénylett-aranylott a szegedi park élén. Filológus keze az embernek tán elő is keresné az aranyfa-cikket, az emléke­ző léleknek azonban legyen ennyi is elég: ez volt Móra kedves virágja. Hideg február volt, amikor haldoklott. S barátja, a bota­nika-professzor egy szál arany­ágat tett betegágyára. Kinyi­totta szemét, köszönete csak egy szótlan mosoly volt. Temetése napjára a botani­kus kert üvegházában aranyfa­­vesszőket hajtattak ki gyors mesterséggel, megelőzve ta­vaszt, érlelő napot, meleget s ezeket hintették jó barátok bú­csúzóul az örök virágoskertbe távozott nagy Szegedi ember sírjára. Arannyal szórták tele az­­Aranykoporsó szerzőjét. Hintsd csal, aranyszirmaid, arany fa! (-fhyrí­l •) A budapesti közalkalma­zottak szakszervezeti küldött­közgyűlésén 300 szakszerveze­ti aktivista tanácskozott szom­baton. A küldöttközgyűlés megválasztotta a szakszerve­zet 45 tagú budapesti bizottsá­gát, továbbá az SZBT közel­gő értekezletének és a Köz­­alkalmazottak Szakszervezete ősszel sorra kerülő VI. kong­resszusának küldötteit. A Köz­­alkalmazottak Szakszervezete budapesti bizottságának titká­rává ismét dr. Zsiga Jánost választották meg, de­ a Víz-csőépítési miatt április 10-től körülbelül há­rom heti időtartamra a 6-os, 60-as, 84-es és 86-os autóbuszok útvona­lát úgy módosítják, hogy a jára­tok kocsijai az Árpád fejedelem úton és a Tímár utcán át érik el eredeti útvonalukat.­­ Dr. Csáki Frigyes, a Bu­dapesti Műszaki Egyetem rek­tora, az automatizálási tan­szék vezetője a dán állami egyetem meghívására Koppen­hágába utazott, ahol több elő­adást tart legújabb kutatásai­nak eredményeiről. Lassan javul az idő Várható időjárás vasárnap estig. Időnként felszakadozó felhőzet, még többfelé esővel, záporesővel, délen egy-két helyen zivatarral. Mérsékelt, időnként megélénkülő szél. A nappali felmelegedés nyu­gaton kissé erősödik, máshol alig változik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet: 10—15 fok között. A Duna vízállása Budapestnél: 451 centiméter. N­API KRÓNIKA — A Csehszlovák Kommu­nista Párt pártmunkás kül­döttsége, amely Karel Kle­­caknak, a CSKP KB osztály­vezető-helyettesének vezetésé­vel tíz napot töltött hazánk­ban, befejezte látogatását. A csehszlovák vendégeket ma­gyarországi tartózkodásuk so­rán fogadta Biszku Béla, a Po­litikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára. A küldöttség szombaton délután elutazott hazánkból.­­ Együttműködési megálla­podást kötött a debreceni és a kijevi mezőgazdasági akadé­mia. A két agrárfelsőoktatási intézmény ez évi együttműkö­désének programját szomba­ton ünnepélyesen aláírta V. Peresupkin akadémikus, egye­temi tanár, az Ukrán Mező­­gazdasági Akadémia rektora és dr. Munkácsi Ferenc, a Debreceni Mezőgazdasági Aka­démia rektora.­­ A KGST-országok mező- és erdőgazdasági nemzetközi információs központjánál­ há­romnapos tanácskozása befe­jeződött Prágában. A részve­vők megvitatták a mezőgazda­­sági tudományos kutatómunka eredményeit.­­ Társadalmi munkanapok kezdődtek szombaton Vas me­gyében. A hagyományos tava­szi munkaakcióban a Haza­fias Népfront felhívására több mint 60 000 lakos vesz részt.­­Tavaszi nagytakarítást­ vé­geznek a városokban és fal­vakban, s egyúttal hozzálát­nak az idei községfejlesztési tervek megvalósításához. Szombaton több ezren láttak munkához a megye 231 tele­pülésén. — Üllő és Monor között, pálya­építés miatt, április 10-től előrelát­hatólag május 5-ig, hétfőtől pénte­kig, minthanapokon 15 órától 20 óráig, egyes monori helyi vona­toknál korlátozásokat léptet élet­be. Hétfői napokon a Debrecen— Budapest között közlekedő 1709 számú gyorsvonat — kerüítő út­irány miatt — a Kőbánya-alsó megállóhelyet nem érinti. A kor­látozásokról a Budapest és Szol­nok közötti állomásokon adnak bővebb felvilágosítást.­­ A Transelektro önálló ki­állítását szombaton nyitották meg a berlini Friedrichstras­­sen levő Internationale Aus­­etellung Zentrumban. A kiállí­táson bemutatásra kerül a magyar erősáramú villamos ipar teljes keresztmetszete: különböző különleges fúrógé­pek, az új középfeszültségű­ kapcsolócsalád legújabb tag­jai, nagyfeszültségű készülé­kek és egyéb ipari berendezé­sek.­­ Ifjúsági társasházakban 3500 családi otthont akarnak létrehozni Budapesten, 1970-ig. Erre a célra a városépítési szervek Pestlőrincen a Ki­nizsi Pál utcában mintegy kétezer lakás részére alkalmas területet, a pesterzsébeti Vé­­csey utcában pedig több mint ezer lakással beépíthető részt jelöltek ki. Ezenkívül a XI. kerületi Hengerhalom utcában 700, s Kőbányán a Kada ut­cában 300 családi otthon épül majd fel az ifjúsági szövetség védnökségével. — A televízió műsora vasárnap: 8.50: Iskola-tévé. Kémia (közép­­lak. X. oszt.). 9.15: Orosz nyelv (kö­­zépisk.­ai—IV. oszt.). 9.35: Műsor­­ismertetés. 9.36: Támadás a király ellen. Sakktanfolyam gyerekek­nek. 10.00: 133 nap. 10.30: A titok­zatos üzenet. Magyar kisfim. 10.45: A­­királylány elrablása, ken­gyel rajzfilm. 10.56: Tüskevár. If­júsági tévé­filmsorozat, 2. rés( ism.). 15.28: Műsorismertetés. 13.30: Telitalálat... Popeye-sorozat (ism.). 15.35: A Magyar Hirdető műsora. 15.45: Oly sorban él­tünk ... Tévé­film, HI—IV. rész (ism.). 18.10: Nótaszó. 18.30: A köl­tészet napja. 1967. Közvetítés a Ze­neakadémia nagyterméből. 19.28: Ivanhoe: Magyarul beszélő angol filmsorozat. 14. A Benedict-barát. 19.45: Esti mese. 20.00: TV-Hiradó. 20.20: Ungvári Tamás jegyzete. 20.23: Thomas Mari két műve a Th­ália Színház előadásában. Fio­­renza: Mario és a varázsló. 22.13: Sporthírek. 22.25: TV-Hiradó — 2. kiadás. — A lengyel kulturális na­pokat szombaton ünnepélye­sen megnyitották Miskolcon. Ebből az alkalomból Edward Debicki, a budapesti Lengyel Kultúra igazgatója sajtótájé­koztatót tartott, amelyen is­mertette az ezeréves Lengyel­­ország kulturális életét, s az elmúlt húsz év politikai és gazdasági eredményeit. A miskolci Szőnyi István-terem­­ben lengyel éremművészeti és grafikai kiállítás nyílt, a Béke filmszínházban, pedig a­­Bu­meráng* című lengyel film ős­bemutatójára került sor. — A falusi lányok, asszo­nyok életét megvizsgálja, fel­méri a Magyar Nők Országos Tanácsa. A következő napok­ban brigádok keresik fel Ba­ranya, Pest, Szabolcs, Tolna és Békés megye falvait és tsz-eit, hogy a helyszínen vizs­gálják meg, miként segítik a tsz-nőbizottságok kezdeménye­zéseikkel a termelési felada­tok megoldását, s hogy a tsz vezetőségek milyen mértékben veszik igénybe az asszonyok segítőkészségét.­­ AZ EURÓPAI REPÜLÉS TÖR­­TÉNETÉBEN példa nélkül álló eset fordult elő pénteken Ausztriában. A bécsi repülőtérről felszállt a lengyel légitársaság IL—18-as kü­­­löngépe, fedélzetén a hivatalos lá­togatásról hazatérő Piotr Lewins­­ki közlekedés- és vasútügyi mi­niszterrel. A gép azonban néhány perc múlva ismét leszállt — négy hajtóműve közül csak három mű­ködött. Az ok: az IL—18-as sere­­gély rajba került. A readártetemek megbénították az egyik motor munkáját, s miután a madarak továbbra sem tágítottak, a veszé­lyessé válható fejleményeket elke­rülendő, a pilóta a leszállás mel­lett döntött.­­• Vadászat előtt alkohol­szondázzák a vadászokat Csongrád megyében. Erre az intézkedésre azért került sor, mert már a jelenlegi vadá­szati szezonban is tíz, részben súlyos sérülés történt vadászat közben, s a legtöbb ittasság miatt. Ha a szondázás vala­kinél italos állapotot mutat ki, azt első esetben hazaküldik, de a visszaeső ittas vadászok­tól fegyverhasználati engedé­lyüket is bevonják, s kizár­ják őket a vadásztársaságok­ból. — A TORREY CANYONBÓL KI­ÖMLÖTT OLAJ olyan kárt oko­­zott a tengeri növény- és állat­világban, amit csak ah­hoz lehet hasonlítani, ha a hajótörés helyén atombomba robbant volna — je­lentette ki p pénteki sajtóértekezle­tén a Francia Természettudomá­nyi Múzeum igazgatóhelyettese.­­ Az idei oberthauseni rö­vidf­ilm-f­esz­ti­válon a kiosztott 18 díj közül tíz a szocialista országoknak jutott. A magyar Nepp József ezermárkás fődí­jat kapott öt perc gyilkosság című trükkfilmjéért. — Érettségi találkozó: 1917-ben, a Veres Pálné Leánygimnáziumban érettségizettek május 27-én talál­koznak. Érdeklődés: dr. Benesné, Victor Zsófiánál, Budapest VI., Lenin körút 79. Tel.: 312—794.­­ — A KGST-országok víz­ügyi vezetői április 3-tól 8-ig Budapesten tartották IX. ülé­süket, amelyen meghívott­ként jelen volt az ENSZ Európai Gazdasági Bizott­sága Titkárságának kép­viselője is. Az ülés a többi között jóváhagyta a tapasz­talatcserékre, valamint az ár­vizek elleni hatásos védeke­zésre vonatkozó javaslatokat. — Az új miskolci kiállítási csarnok kiviteli terveit társa­dalmi munkában elkészítette a Miskolci Tervező Vállalat munkaközössége. — A lottó 14. játékhetére beérkezett 6 046 389 lottószel­vény, öttalálatos szelvény nincs. Négy találatot 48 foga­dó ért el, a nyereményösszeg a nyereményilleték levonása után 75 580 forint. Három ta­lálatot 5101 fogadó ért el, nyereményösszegük az illeték levonása után 356 forint. A kéttalálatos szelvények száma 131 904, ezekre 17 forintot fi­zetnek. — »Új szívet" kap a Köz­ponti Fizikai Kutató Intézet atomreaktora. Az átalakítás lényege az, hogy az *-aktív zónát", a reaktor szívét új típusú elemekből építik fel. Ezzel a reaktor teljesítménye — neutronhozama — az ed­diginek kétszeresére nő. A reaktor régi »szíve« már meg­állt, az átalakítás megkezdő­dött. A kétszeres teljesítmé­nyű, s a feladatok szélesebb körének megoldására képes atomreaktor valószínűleg ok­tóberben kezdheti meg műkö­dését a Központi Fizikai Ku­tató Intézetben. — AZ 1967-ES MAGYAR STA­TISZTIKAI ZSEBKÖNYVET né­hány napon belül forgalomba hoz­za a statisztikai kiadó. A zseb­­könyv átfogó képet ad, s egyben sok érdekes részletet közöl az or­szág életéről. Hazánknak 1367. ja­nuár 1-én 10 197 000 lakosa volt, 36 000-rel több, mint egy évvel ko­rábban. A természetes szaporodás, amely 1962-ben érte el a mélypon­tot, egy kissé emelkedőben van. 1966-ban naponta átlag 380-an szü­lettek és 280-an haltak meg, átla­gosan tehát mindennap 100 fővel gyarapodott az ország lakossága. — Korszerűsítik a vasútvo­nalat Révfülöp—Badacsonyto­maj között. A nagyarányú ta­lajcserét az egyvágányú pá­lyán csak átmeneti, de teljes forgalomkorlátozás mellett tudják végrehajtani, ezért áp­rilis 10-től 25-ig Révfülöp és Badacsonytomaj között sem személy, sem tehervonatok nem közlekednek. A két állo­más között a forgalmat autó­buszokkal bonyolítják le és intézkedtek az expressz- és podgyászáruk továbbításáról is. Egyébként még az idén megkezdődik a balatonfüredi vasútállomás átépítése is. Az üdülőhely teljesen új állomást kap.­­ A kiváló ifjú mérnökök, technikusok és közgazdászok 1966. évi versenyének díjait szombaton ünnepélyesen ad­ták át. A SZOT elnöksége és a KISZ KB pályázatára 781 dolgozat érkezett. A zsűri 72 munka 91 alkotóját találta érdemesnek a díjakra, kül­földi társasutazásokra, illetve 800—2000 forintig terjedő ju­talmakra, amelyek együttes értéke meghaladja a százezer forintot. A díjak átadásánál jelen volt Méhes Lajos, a KISZ KB első titkára és dr. Horgos Gyula kohó- és gép­ipari miniszter is.­­ A budapesti pályaválasz­tási tanács szombaton megtar­totta idei első ülését, és az idei tanévben végző fiatalok elhelyezkedési lehetőségeiről, valamint a pályaválasztási előkészületekről tanácskozott. — AZ ÓNODI NAPOKAT — a haladó hagyományok ápolása je­gyében — május 28 és június 1 között megrendezik Borsod me­gyében. 260 évvel ezelőtt Ónod vá­rába hívta össze I. Rákóczi Fe­renc azt az országgyűlést, amely kimondta a Habsburg-ház trón­fosztását. Az évforduló alkalmá­ból a községekben kiállítást ren­deznek a Rákóczi-emlékekből. A Magyar Történelmi Társulat tu­dományos emlékülést rendez, amelyen magyar és szovjet törté­nészek ismertetik a Rákóczi sza­badságharc eseményeit és nemzet­közi vonásait.­­ Újabb gimnáziumokban engedélyezte a Művelődésügyi Minisztérium olyan nyelvi osztályok nyitását, ahol a diák­ok heti 12 órában, egész­napos formában tanulnak idegen nyelvet. Budapesten a következő tanévben három ilyen új típusú első osztályt nyitnak: a XXI. kerületi Jed­lik Ányos Gimnáziumban oroszt, a VII. kerületi Madách Imre Gimnáziumban angolt, a VI. kerületi Kölcsey Ferenc Gimnáziumban pedig franciát. Szegeden a Radnóti Gimná­ziumban szintén francia nyel­vű (,egésznapos­ osztály kez­di meg működését. — HÁROM ÉS FÉL MILLIÓ TU­RISTA járt az elmúlt évben Nor­végiában, csaknem annyi, mint amennyi az ország egész lakossá­ga. A turisták legnagyobb része i a szomszédos északi országokból llátogatott Norvégiába. — Az olimpiai sorsjegyek árusítását április 13-án kez­dik meg. A sorsjátékot a Ma­gyar Olimpiai Bizottság ren­dezi. Egy sorsjegy ára 4 fo­rint. — LEZUHANT SZÖUL KÜLVÁ­ROSÁBAN a dél-koreai légierő egyik C—46 típusú szállítógépe, szombaton reggel. Felszállás után az alacsonyan repülő gép egy templomtoronyba ütközött, majd egy fah­ázakkal borított térségre zuhant. Azonnal hatalmas tűz tá­madt, a főváros összes tűzoltója sem tudta megakadályozni mint­egy 70 épület leégését. A repülő­gépen utazó 13 dél-koreai katona életét vesztette és harmincnyolcan meghaltak az összerombolt épüle­tekben is.­­ A takarékszövetkezetek a lakásproblémák megoldásá­ra 10 000 forint összeghatárig adhatnak kölcsönt, amelynek lejárata legfeljebb 18 hónap lehet. A kölcsönt igénybe­vevő hitelt érdemlően tarto­zik igazolni, hogy az össze­get rendeltetésének megfele­lően használta fel. — ÖSSZEÜTKÖZÖTT EGY OL­­DALKOCSIS MOTORKERÉKPÁR­RAL a Vili., Kisfaludy utca és Nap utca kereszteződésében Kmett Ovó 32 éves gépkocsivezető, mo­torkerékpáron. Az összeütközés kö­­vetkezté­­ben az oldalkocsis jármű felszaladt a járdára, s elütötte La­sch József 66 éves segédmun­kást. A gyalogos súlyosan, a két motoros pedig könnyebben meg­sérült.­­ A balatoni üdülési idény vendéglátóforgalmának zavar­talan lebonyolítása érdekében ez idén is munkaerő-átcsopor­tosítást végeznek, önkéntes jelentkezés alapján május kö­zepétől 3—4 hónapi időtartam­ra a Balaton menti szállodák és éttermek szakácsokat, cuk­rászokat, konyhafőnököt, üz­letvezetőt, felszolgálókat, fel­­írókat, pénztárosokat, gazd­­asszonyokat keresnek.­­­ A Kozmosz—154 jelzésű mesterséges holdat szombaton Föld körüli pályára juttatták a Szovjetunióban, a szovjet űrkutatási program további folytatása céljából. A szput­­nyik rátért pályájára. Kerin­gési ideje 88,5 perc. Pályájá­nak a Föld felületéről számí­tott legnagyobb távolsága 232, legkisebb távolsága 186 kilo­méter. Hajlásszöge 51,6 fok. A szputnyik berendezése kifo­gástalanul működik. — Gyógyszernapot rendez­tek pénteken a bejrúti ma­gyar héten. A kiállítás látoga­tóinak bemutatták a magyar gyógyszeripar és gyógyszerku­tatás eredményeit. — Magyar villamosipari árubemutató nyílt meg a nyu­gat-pakisztáni Lahoréban. A megnyitón mintegy 200 meg­hívott vendég jelenlétében Müller Sebestyén kereskedel­mi tanácsos, majd M. Hami­­dudin nyugat-pakisztáni ener­giaügyi miniszter mondott be­szédet. — JOGOSÍTVÁNY nélkül ve­­ZETETT személygépkocsit Németh Imre 33 éves budapesti lakos. A Hungária körúton, közel a Kere­pesi úthoz kiszakadt a kocsi fék­­olajcsöve, Németh a járművel nem tudott megállni, s a gyalogosok kö­zé hajtott. Egy leányt elgázolt, aki megsérült. A baleset után Németh segítségnyújtás nélkül továbbhaj­tott, s akkor sem állt meg, ami­kor a szolgálatos rendőrjárőr meg­állásra szólította fel. A Központi Kerületi Bíróság egyévi és tízhó­­napi szabadságvesztésre ítélte Né­meth Imrét és öt évre eltiltotta a gépjárművezetéstől.­­ Aluljáró épül a visegrádi hajóállomás mellett vezető fő­útvonalnál, a balesetveszély elhárítására, hogy a hajóval érkezők biztonságosan juthas­sanak át az út Vár étterem felőli oldalára. Az aluljárót előreláthatóan április végén adják át rendeltetésének. O­TVANHOÉT JÁTSZOTTÁK A GYEREKEK Tatabányán, az Ipari Melléktermék Vállalat salakdomb­ján. A 14 éves Varga József egy hosszú rúddal­­vivot­t­­, amely hoz­záért a magasban húzódó villany­vezetékhez. A gyerek jobb olda­lát áramütés érte. A gyors segít­ségnek és orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy a fiú túljutott az életveszélyen, állapota azonban súlyos.­­ A tavaszi belvíz és a ma­gas talajvíz több lakóházat megrongált Nyíregyházán, a többi között özv. Rogoz Györgyné, hatgyermekes asz­­szonynak, az ÉM Építőipari Vállalat takarítónőjének Vas­vári Pál utca 82. szám alatti kis házát is. Az asszony az üzemi szakszervezeti bizott­sághoz fordult segítségért. A szakszervezet kérésére Vancsi­­sin István kőműves négysze­resen kitüntetett szocialista brigádja egy hét alatt újjá­építette a kis családi házat.­­— Átszaladt az úttesten • XIX., Vörös hadsereg útján Nagy Béla hétéves kisfiú és egy személygépkocsi elgázolta. A sú­lyosan sérült gyereket kórházba szállították. — Tisztújító közgyűlést tartott szombaton a Magyar Fotóművészek Szövetsége. A tagság megtárgyalta a szer­vezeti alapszabály módosítá­sát, majd megválasztotta a szövetség új vezetőségét.­­ LEESETT EGY PÓTKOCSIS VONTATÓRÓL a Ságvár és Nyir község közötti útvonalon Kiss Jó­­zsefné 47 éves asszony. A jármű halálra gázolta. GAZDA NÉLKÜL — Jelentkezz a Rádióba, a Szabó-családhoz!! (Takács Imre rajza) — HALÁLOZÁS. Dr. Pataki Ge­deon hamv­asz­tás utáni búcsúzta­tása f. hó 14-én, de. 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben. A gyá­szoló család. X — Tóth Lajos hajózástörténeti kutató rövid betegsége után 72 éves korában elhunyt. Búcsúzta­tása f. hó 10-én 13 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X — A­ KGM Gépi Adatfeldolgozó Vállalat párt- és vállalatvezetősé­­ge, valamint dolgozói mély meg­rendüléssel köztik, hogy a válla­lat személyzeti vezetője és párt­titkára, dr. Vukán Jenőné, április 6-án tragikus hirtelenséggel el­hunyt. Temetésének időpontját ké­sőbb közöljük.­­ — Mély fájdalommal tudatom, hogy Forgács Károly, imádott Ká­­rolyom 1967. XI. hó 16-án örökre elhagyott. Drága hamvainak elhe­lyezése IV. hó 14-én, péntek de­ fél 11 órakor a Farkasréti temető­ben. Soha el nem múló szeretet­tel gyászolják: felesége, szül. Haj­nal Irén, Fabritzky Imre és csa­ládja, Hajnal Ernő és családja, va­lamint Hirtenstein Andor és csa­ládja (Sao­ Paulo).­­ AZ UTOLSÓ VÉRBOSSZÚ Lenyűgöző szépségű tájak! Izgalmas, fordulatos csek­kmény! Egy tragikus szerelem költői története! Szélesvásznú szovjet film Operatőr : Georgij Cselidze Rendező : Sota Managadze FŐSZEREPLŐK: SZOFIKO CSIAURELI, TENGIZ ARCSVADZE BEMUTATÓ: ÁPRILIS 13

Next