Magyar Nemzet, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)

1967-08-01 / 179. szám

­ Magyar Nemzet sii­mi mi i ni ii inni....... mii —in mii niiimi ......... wmiiiiiiii imiii­i imihiii 11 nn m 111 i iihw i w mn m i ................. mi­i ...........mii mii,­­ A HAZAFIAS NÉPFRONT LAP­JA • Plakátok az autóbuszon Hosszú utat tettem meg az autóbusszal, bőven volt idő a nézdegél­ődésre. Kis plakátok sorakoztak az ülések felett, közöttük persze a különböző szórakozásokat hirdetők. De ezúttal nem ezek keltették fel figyelmemet, hanem azok, amelyeknek jóval prózaibb volt a tartalmuk. Állást hir­dettek, még­hozzá a legválto­zatosabb szakmákból, terüle­tekről. Ott volt a munkahe­lyet kínálók között a MÁV Landler Jenő járműjavítója és a Papíripari Vállalat, az EL­­ZETT Fémlemezipari Művek és a Budapesti Helyiérdekű Vasút, a Fémbútor- és Drót­­szövetgyár és a Fővárosi Gáz­készülékgyártó Vállalat, meg a többi, összesen tizenegy ilyen hirdetést számoltam meg, kettő közülük még arra is vállalkozott, hogy betanít­ja a jövő szakmunkásokat, a tizenkettedik pedig egyenesen a fiatalokhoz fordult. "Gyer­tek építőipari szövetkezetekbe szakmát tanulni!« Feljegyez­tem azt is, hogy az egyes gyá­rak és vállalatok milyen munkaerőket keresnek. Akad közöttük forgácsoló, esztergá­lyos, autogénhegesztő csak­úgy, mint mérnök és techni­kus, gyakorlott gép- és gyors­írónő, kocsivezető, kalauz és sok más. Mi ebben az új? — kérdez­hetné valaki, hiszen eddig is megjelentek állást kínáló hir­detések az újságokban. Ez bi­zonyos mértékben, igaz, csak éppen az­­eddig is a fogalmát kell közelebbről meghatároz­nunk. Mert még nagyon em­lékszünk azokra az időkre, amikor a hirdetők nem a munkahelyeket kínálók, ha­nem az azokat keresők közül kerültek ki, ha ugyan volt annyi pénzük, amennyiből egy-egy ilyen közlés díjaira futotta. De akad más különb­ség is az egyszerű apróhirde­tés és az autóbuszokban, vil­lamosokon kifüggesztett pla­kátok között. Az előbbiek nyilván arra számítanak, hogy egy-két nap alatt meg­oldják munkaerő problémáju­kat, míg az utóbbiak huzamo­sabb ideig tartó toborzásra számítanak. Nem egy, nem is két dolgozóra van bizonyára szükségük és tudják, hogy a jelentkezőket el tudják he­lyezni akkor is, ha esetleg csak hetek múlva kopogtat­nak vállalatuk kapuján. Az autóbuszok és villamo­sok már-már állandósuló pla­kátjai több fontos tanulságot rejtenek magukban. Mindenekelőtt azt — és ez nagyon megnyugtató dolog—, hogy aki dolgozni akar, az vá­logathat a munkahelyek kö­zött. Szakmunkásokra nagyon nagy szükség van, ezt bizo­nyítják az állásokat kínáló közlések, amelyek a legkülön­bözőbb kedvezmények kilátás­ba helyezésével igyekeznek munkaerőt szerezni. Az is ör­vendetes, hogy eközben nem ragaszkodnak a már előzőleg megszerzett képesítéshez, ha­nem ők maguk, saját hatás­körükben hajlandók a jelent­kezőket a megfelelő szaktu­dásra megtanítani. Ennek a gyár és a vállalat szempont­jából sok előnye van, ami az oktatásra fordítandó időt, pénzt és energiát bőségesen behozza. A helyszínen történő oktatás nem általános szak­mai tudnivalókat ad, hanem pontosan azt, ami abban a gyárban, abban a munkakör­ben szükséges. A második tanulság az, hogy nemcsak érdemes, hanem kell is tanulni. Ma már bizony egyre nagyobbak a követelmé­nyek, mind több helyen kí­vánnak magasabb fokú képe­sítést, szaktudást. És nem árt, ha napról napra többen vesz­­szük tudomásul, hogy nem csupán azért kell továbbképez­nünk magunkat, mélyíteni szakismereteinket, mert eset­leges munkahelyváltozásnál enélkül nem tudnánk megfe­lelően elhelyezkedni. Nem, már mostani beosztásunkban is szükség van arra, hogy ál­landóan figyelemmel kísérjük és elsajátítsuk azt, ami szak­mánkban új, a régitől eltérő. Végképpen elmúltak azok az idők, amikor valaki egy éle­ten át boldogulhatott azzal, amit az iskola padjaiban elsa­játított. Ma már az ilyesfajta felkészültséggel nem is kétsé­ges a lemaradás, sőt a bukás. De a legtanulságosabb az autóbuszhirdetések gondos ta­nulmányozása a fiatalok, a most pályaválasztás előtt ál­lók számára. Lehet, hogy ed­dig könnyedén, vállvonogatva tértek sokan napirendre a fi­gyelmeztetések felett, amelyek évek óta elhangzottak a pá­lyaválasztási eredmények nyilvánosságra hozatala után. Pedig most már világosan és félreérthetetlenül meg kell mondanunk, hogy nemcsak a népgazdaság és a társadalom egészének érdekében szüksé­ges változtatni a túlzottan előnyben részesített és az in­dokolatlanul elhanyagolt fog­lalkozások arányán. Ezt köve­teli mindenkinek saját jól fel­fogott egyéni érdeke is. Vala­mikor, a felszabadulás előtt a közhivatalok és az ügyvédi pálya irányában orientálódtak a fiatalok tömegei. Akkor is egészségtelen következmények jelentkeztek ennek nyomán: túlzsúfoltság, munkanélküli­ség és a "szellemi szükség­munkásság" rossz emléke még ma is él az idősebb korosztá­lyok gondolkodásában. Nem engedhetjük meg ma­gunknak, hogy is­mét ilyen hi­bás útra tévedjünk. A külön­böző statisztikai és egyéb fel­mérések perspektivikusan megmutatják: az egyes terüle­teken az elkövetkező években, sőt azon túl is milyen munka­erőigényekkel számolhatunk. Akarva, nem akarva, ehhez kell alkalmazkodnunk. Lehe­tetlen dolog például az, amit az egyik általános iskola jö­vőre végző diákjai a terveikre vonatkozó kérdésre válaszol­tak: az osztály fele értelmiségi pályák felé kacsint, a többi pedig csaknem kivétel nélkül autó- és motorszerelő akar lenni. Nyilvánvaló, hogy ilyen százalékban értelmiségit vagy autószerelőt semmiféle szocia­lista vagy kapitalista rend­szer nem bírna el. Ha fék nél­kül engednék tehát a pályák választását, az egyik oldalon hatalmas felesleg, a másikon ugyanilyen nagyarányú mun­kaerőhiány jelentkezne. Az utóbbit megsínylené egész gazdasági életünk, az előbbi az érdekeltekben sértődöttsé­get, kiábrándulást eredmé­nyezne, amely esetleg egész életükre kihatna. Nem először esik szó a pá­lyaválasztás ésszerű irányítá­sáról, nem is utoljára. De is­mételnünk kell az érveket fá­radhatatlanul, mert mindnyá­junk érdeke, hogy a közeli és távoli jövőben lehetőleg min­den szakma el legyen látva a szükséges számú szakember­rel. Ehhez pedig az kell, hogy a szakmunkás nevelést a le­hető legkorábban kezdjük el, amikor a fiatalok érdeklődése még szabályozható és amikor kilátásunk van arra, hogy a tanulás éveiben meg is szere­tik azt a foglalkozási ágat, amelynek mesterségbeli tit­kaiba, szép oldalaira — és melyik foglalkozásban nem lelhetők fel ilyenek? — az is­kolában és a gyakorlati órá­kon megtanítják őket. Az autóbuszok plakátjai fi­gyelmeztetnek: nemcsak a fa­vorizált szakmákban van ér­vényesülési lehetőség. Az el­­hanyagoltakban is. Talán még sokkal jobb és több, mint amazokban. Kemény István A Thant élesen bírálta az Egyesült Államok vietnami agresszióját Közlemény a magyar—japán külügyminiszteri tárgyalásokról A külpolitikai helyzet KÉT BESZÉD keltette föl leginkább a figyelmet a hét ele­jének nemzetközi megnyilatkozásai közül. Dean Rusk ameri­kai külügyminiszter televízió-nyilatkozatában nyomatékosan kiemelte, hogy az Egyesült Államok változatlanul folytatja vietnami háborúját és egyáltalán nincs szándékában délkelet­ázsiai­­katonai erőfeszítéseit­ csökkenteni. A State Department vezetője ezzel azokra a bírálatokra válaszolt, amelyek elsősor­ban az amerikai belső helyzet — súlyos szociális problémák, faji konfliktusok — miatt a »­deeszkalációt­« és a költségvetési kiadások átcsoportosítását sürgetik. Bush azt is elmondotta, hogy Koszigin Glassboróban fölvázolta Johnson elnök előtt a tárgyalások lehetőségét, ha Washington beszüneti régi agresszióját a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen. A külügyminiszter közölte a tévé­nézőkkel, hogy az elnök el­utasította az ajánlatot. Az amerikai­­héják­ követeléseit kielégítő nyilatkozatra szinte közvetlen válaszként érkezett U Thant ENSZ-főtitkár beszéde, amelyet Greensboróban, a kvékerek negyedik világ­­kongresszusán mondott el. A világszervezet első számú tiszt­ségviselője a leghatározottabban elutasította azt az amerikai álelméletet, amely szerint az Egyesült Államok Délkelet- Ázsiában a­­kommunizmus visszaszorításáért­ harcol. A dél­­vietnartti hazafiat­ küzdelmét U Thant nemzeti fölszabadítási háborúnak nevezte és éppen emiatt — mint kiemelte —, nem létezik katonai megoldás. Viszont el lehet érni Vietnamban a tisztességes békét, ha elhallgattatják a fegyvereket és kutat­ják a tárgyalóasztalhoz vezető utakat. Ha politikai tartalmá­ban nem is pontosan és nem azonos világnézeti alapokról ki­indulva, de az ENSZ-főtitkár lényegében ugyanazt mondta, mint Bush szerint Koszigin Glassboróban. A külügyminiszter tévé­nyilatkozata így, ha időben előbb is hangzott el, mint U Thant beszéde, elutasító válasznak tekinthető a főtitkár in­dítványaira. Johnson elnök hétfőn még közvetlenebbül válaszolt U Thantnak, amikor szokatlan gorombasággal elutasította a fő­titkár szavait. Ezzel minden bizonnyal tovább szélesedik az a szakadék, amely eddig is elválasztotta a világszervezeti főtit­kárt az Egyesült Államok álláspontjától a délkelet-ázsiai béke kérdéseiben. Az Egyesült Államoknak további diplomáciai gondokat okoz, hogy Európát illetően is rendezetlen problémái vannak. Erre utalt a legújabb események közül, hogy Washingtonban most tették közzé annak a májusi szenátusi vizsgálatnak az anyagát, amely fölfedi Bush külügyminiszter és McNamara hadügyminiszter nézeteit a Nyugat-Európában állomásozó amerikai csapatokról. A Johnson-kormány két vezető szemé­lyisége nem tartja lehetségesnek a Nyugat-Európában állomá­sozó egységek jelentős csökkentését. Ellenben panaszkodik a­miatt, hogy a NATO-partnerek nem mutatnak olyan kedvet katonai erejük növelésére, mint az Egyesült Államok, ezért bi­zonyos aránytalanság alakult ki a tömb keretében a tehervise­lés nagysága tekintetében. Nyilvánvaló, hogy a jegyzőkönyv publikálásának időzítése nem a véletlen műve. Két hét múlva esedékes Kiesinger bonni kancellár washingtoni látogatása és a Fehér Házban heves vi­ták várhatók Nyugat-Németország katonai teherviselése körül. Bonnban emiatt kisebbfajta kormányválság is dúlt. A magát nyugatnémet­­degaulleistának­ nevező Strauss heves kam­pányt indított a Washington kegyeit élvező Schröder hadügy­miniszter ellen és a költségvetési vitában mindenáron meg akarta nyirbálni a Bundeswehr kiadásait. Miután Strauss a kormánypárt revansista és militarista szárnyának egyik ve­zéralakja, a vita nem elvi kérdéseket érintett, csupán tükrö­zése volt a belső hatalmi harcnak. Schröder — mint kiszivár­gott — egy ízben leköszönt, de visszavonta szándékát, míg vé­gül kénytelen volt lemondani tervezett washingtoni útját, amely megelőzte volna Kiesinger amerikai látogatását. Jazzel a bonni kormány angolszász szárnya szenvedett vereséget. Kiesinger a vitában se hideg, se meleg véleményt nem nyilvánított, ingadozik a két szárny között. A washingtoni sze­nátusi vizsgálat publikálásának időzítése ezért tudatosan elébevág a kancellár washingtoni útjának, éppen abban az időpontban, amikor de Gaulle tábornok újabb támadást bon­takoztat ki az Egyesült Államok nemzetközi hegemonisztikus törekvései ellenében. (V. T.) U Thant: Vietnamban megtalálható a tisztességes béke alapja Johnson Ingerült válasza Greensboróból jelenti az AFP és a Reuter: U Thant ENSZ-főtitkár beszédével nyílt meg vasárnap az észak-karoli­­nai Greensboróban a bvéke­­rek negyedik vil­ágkongresszu­sa. Az ENSZ-főtitkár beszédé­ben annak a meggyőződésé­nek adott hangot, hogy az em­beri sorsokért való aggodalom és annak tiszteletben tartása minden másnál jobban meg­könnyítené a konfliktusok ren­dezését, mind Vietnamban, mind a Közel-Keleten. Vietnamról szólva U Thant élesen szembeszállt azzal az amerikai érveléssel, hogy a VDK és a Dél-vietnami Nem­ zeti Fel­szabadítási Front erő­feszítései arra irányulnak, hogy kiterjesszék a kommu­nista uralmat. Tisztában kell lenni azzal — hangsúlyozta —, hogy a Vietnamiban folyó háború nem a kommunizmus ellen vívott valamiféle keresz­teshadjárat, hanem ellenállási küzdelem a nemzeti független­ségért, minden idegen erővel, elsősorban az amerikaiakkal szemben. A háborúnak addig nem lesz vége — mondotta —, amíg az Egyesült Államok és szövetségesei ezt el nem isme­rik. Továbbra­­is az a meg­győződésem — hangsúlyozta U Thant —, hogy a háború foly­tatása teljes mértékben feles­leges és céltalan. A szemben­álló felek nyilvánosságra ho­zott nyilatkozatait elemezve meg lehet találni a tisztességes béke alapját. Az első feladat természetesen a harcok be­szüntetése és a probléma áthe­lyezése az értekezleti asztalra. A közel-keleti válságról U Thant ki­jelentette, parancso­­lóan szükséges, hogy új kísér­let történjék a béke helyre­­állítására, olyképpen, hogy tiszteletben tartják e térség országainak jogait. Meg lehet találni a válságra a megoldást, ha a kormányok teljesítik kö­telezettségeiket. E kötelezett­ségeket akkor vállalták, ami­dőn aláírták az alapokmányt, amelynek értelmében megte­remtik az igazságosság fenn­tartásához szükséges feltétele­ket és nemzetközi kapcsola­taikban lemondanak az erő­szak alkalmazásáról — jelen­tette ki a főtitkár. Johnson amerikai elnök hét­főn rögtönzött sajtóértekezle­tet tartott. Az elnök behívta irodájába az előszobában min­dig készenlétben álló újságíró­kat, és éles hangon elutasí­totta U Thant ENSZ-főtitkár előző este elhangzott beszédét. U Thant annak a véleményé­nek adott kifejezést, hogy a vietnami nép olyan harcot vív, amelyhez hasonlót 1776-ban az amerikai nép vívott az angol gyarmatosítók ellen. Johnson kijelentette: »Nem értek egyet vele (U Thanttal), de semmi kedvem sincs ahhoz, hogy leálljak vitatkozni egy EN­SZ-képviselővel, valahány­szor az véleményt nyilvánít.* Az­ elnök hangoztatta, vál­toztatás nélkül folytatni kí­vánja vietnami politikáját, an­nak ellenére, hogy a legutóbbi közvéleménykutatások szerint az amerikaiak 52 százaléka elégedetlen a háború irányítá­sával, és ellenzi az Egyesült Államok Dél-Vietnamiban har­coló csapatai létszámának nö­velését Rusk tévé­nyilatkozata Változatlanul a vietnami háború útján Az USA fontolóra veszi az izraeli fegyverszállítások felújítását Washingtonból jelenti a TASZSZ, a Reuter és az AFP. Dean Rusk, az Egyesült Álla­mok külügyminisztere vasár­nap este a CBS televízió-tár­saságnak adott nyilatkozatá­ban kijelentette, meggyőződé­se, hogy a kongresszus hozzá fog járulni a vietnami háború jelenlegi üteme finanszírozá­sának folytatásához. Az Egye­sült Államok közvéleménye az utóbbi időben — elsősorban a négerfelkelésekkel kapcsolat­ban — több ízben is követelte a katonai kiadások csökkenté­sét és a felszabadult összegek felhasználását az ország szo­ciális és gazdasági problémái­nak rendezésére. Bush visszautasította több szenátor és képviselő javasla­tát, hogy szüntessék meg a VDK bombázását. A külügy­miniszter a Glassboróban le­­zajlott Koszigin—Johnson ta­lálkozóra utalva elmondta, hogy a szovjet kormányfő ki­jelentette Johnsonnak: ha az Egyesült Államok feltétel nél­kül beszünteti Észak-Vietnam bombázását, ez megnyithatja az utat a tárgyalások előtt. Bush hozzáfűzte, hogy John­son elutasította Koszigdn in­dítványát, mondván, hogy az Egyesült Államok "­nem látja, milyen tényleges hatása lenne a bombázások beszüntetésé­nek". Dean Rusk utalt arra, hogy az Egyesült Államok fontolóra veszi a fegyverszállítások fel­újítását Izraelnek és az Ame­­rika-barát arab államoknak. A külügyminiszter ezt azzal in­dokolta, hogy a Szovjetunió fegyvereket és egyéb katonai felszereléseket szállít Egyip­tominak és Szíriának. Azt mon­dotta, hogy az izraeli agresz­­szió következményeinek felszá­molására és az agresszió súj­totta arab államok védelmé­nek fokozására tett szovjet lé­pések »megbontják a közel­­keleti erőegyensúlyt". Az utóbbi napok heves faji zavargásaival foglalkozva a külügyminiszter végül kijelen­tette, hogy azok semmi esetre sem lesznek hatással az Egye­sült Államok vietnami hábo­rús erőfeszítéseire, és megje­gyezte, tévednek azok, akik azt hiszik, hogy az Egyesült Államok nem tud egyidejűen hadat viselni Dé­l-Vietnamban és "rendet teremteni saját há­­za táján". Légiriadó volt hétfőn Hanoiban Johnson küldöttei Új-Zéland fővárosában A Vietnami Demokratikus Köztársaság fővárosában hét­fő reggel megszólaltak a sziré­nák. A légelhárító csapatok tűzfüggönnyel fogadták az amerikai repülőgépek több csoportját. A hainoi rádió je­lentette, hogy az eddig rendel­kezésre álló adatok szerint az ellenség egy repülőgépét lőt­ték le. Az utóbbi napokban az amerikai repülőgépek mind gyakrabban jelennek meg Ha­noi bejáratánál és »Strike» mintájú rakétákkal lövik a vá­ros külső peremét. Maxwell Taylor tábornok és Clark Clifford, Johnson elnök két különmegbízottja a Raireid Fiost ausztráliai miniszterel­nökkel folytatott kétnapos tár­gyalás után folytatta útját és

Next