Magyar Nemzet, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-18 / 194. szám
_____ Beszélgetések a műhelyben A GRAFIKUS: Első pillanatra talán könynyű feladatnak látszik Kass János grafikusművésszel arról beszélgetni, amit csinál, hiszen annyi mindennel foglalkozik,és nem középiskolás fokon, hogy egy egész sorozatra is elegendő témát kínál. Nehéz azonban az »annyi mindenből" kikeresni azt, ami valóban elsőrendű a még fiatal, de beért művész munkásságában. — Szeretném, ha arról beszélgethetnénk — mondja —, amiről úgy érzem, még távolról sem hangzik el elég értékelő szó, amiről csak egyegy nagyobb nemzetközi elispenezés nyomán születik jól hallható visszhang: a magyar könyvművészetről. Talán különös és szokatlan, ha egy művészember a műhelyben először nem saját szülötteiről beszél, nem szívének legkedvesebb teremtményeit szólítja egymás után az érdeklődő elé, hanem száraz statisztikai adatokat sorakoztat fel helyettük. Én most mégis ezt teszem, és úgy érzem, joggal és okkal. Gutenbergtől a magyar könyvművészekig — a műhely asztalára — a tusrajzokkal, százszor elkezdett és százegyedszerre eltalált alakokkal telerajzolt lapok közé — angol, francia, soknyelvű rezümék, évzáró értékelések, felmérések oldalai siklanak; grafikonok, amelyek egytől egyig a könyv és a sajtó kiadványainak szédületes szaporodásáról, világméretű áradásáról adnak számot. — Gutenbergtől máig ezek a számok tükrözik azt a szédítő magaslatot, amelyre napjainkban a nyomtatott betű emelkedett. Ez a magaslat az utóbbi tíz—húsz év meredek felfelé ívelésével ma már szinte a felhőket ostromolja. És a gazdag, a mi kis országunkhoz képest hatalmas kincsekben dúskáló államok adatai között szinte Góliátot legyőző Dávidként állnak a mi könyvkiadásunk adatai és eredményei, amelyek — személyes tapasztalataim alapján nyugodtan mondhatom — őszinte csodálatra, sőt tiszteletre késztetik a művelt világot. Lipcse, London, Moszkva és Párizs falai között vettünk és veszünk át rendkívül tekintélyes nemzetközi díjakat, s a magyar könyvművészet mestereinek munkáit elismerő tekintetek kísérik a világ minden táján. Ez a magyar könyvművészet tartja hát bűvöletében Kass Jánost, vagy inkább fogalmazzuk így: ennek a magyar könyvművészetnek része, igen értékes része az ő sokszínű művészi egyénisége, tudatos művészi ábrázolásmódjának fokozatos, szinte mérhető kikristályosodása és letisztulása. Egyszóval: ez az a művészi munka, amely sok más mellett egyéniségének, sőt mondhatni, létének legszilárdabb alapjaira épül. — Tragikus sorsú elődöket vallhatunk mi, könyvművészek, a magunkénak — mondja elgondolkozva. — Misztótfalusi Kis Miklós, a nagy, magányos nyomdász és betűmetsző tragikus életútja után több mint két évszázadra homályba borult a pálya. És akkor váratlanul fellobbant a kialudtnak hitt láng: a nagy, ugyancsak tragikus sorsú Kner, Teván és Kozma tevékenysége nyomán virágba szökkent a magyar könyvművészet. — Én a felszabadulás után végeztem el a Képzőművészeti Főiskolát és egy új, bízvást mondhatjuk, szerencsésebb csillagzati nagy generáció, Lengyel Lajos, Haiman György és Szántó Tibor tanítványának és követőjének vallhatom magam. Főiskolai tanáraim közül Hincz Gyulát érzem magamhoz a legközelebb. Az utolsó két évtized, de különösen az 1957 óta eltelt időszak kivívta magyar viszonylatban azt a nemzetközi elismerést, amelyről beszélgetésünk elején szóltam. A belső feszítőerő . Hogy a magam munkájáról, az én műhelyem "titkairól is szóljak néhány szót, véleményem szerint -műhelytitkok ma már nincsenek, vagy legalábbis ez a szó teljesen új értelmet kapott. Mint ahogyan a csavargó, kicsapongó -bohém-, vagy a műtermébe zárkózó, csendesen meditáló művész ideje is lejárt. A művész kilépett a négy fal közül: az ezerarcú élet megismerésére indult. Ma már a művészet minden ága megköveteli az állandó tájékozottságot nemcsak a saját szakterületen, hanem a tudomány, a technika és az irodalom minden vonatkozásában. A grafika területén például a nyomdászattal éppúgy tisztában kell lenni, mint az űrhajózás vagy az atomkutatás legújabb eredményeivel, a múlt legértékesebb hagyományaival éppúgy, mint a jelen és a jövő kialakuló új jelképrendszerével. Maga az alkotás természetesen ennél is jóval bonyolultabb folyamat. Hogy a könyvművészetnél maradjunk, a tipográfia bizonyítja, hogy fehér felületen tisztán egy sor elhelyezésével, arányokkal egyensúlyt lehet teremteni. A rajz, a tónus és a szín összhangja eredményeiképpen jön létre az a tiszta csengés, amitől a mű alkotássá válik. Átélés nélkül azonban nem lehet igazán jó művet létrehozni. .Az igazi, tartalmas alkotást az különbözteti meg az üres manírtól, hogy a művész olyan kötőanyagot ad magába a munkába, ami a néző számára is élményt jelent és nem tudja magát kivonni a hatása alól. Üres szavaik még nem közölnek semmit, a tartalom a belső feszítőerőtől válik érthetővé. — Hogy mi az a belső feszítőerő? A forrása mindenkinél más és más. Én például szeretem a mozgást, lüktetést, az örökösen alakuló izgalmas életet, a mikrovilágot, ami körülvesz, a naponta ismétlődő megszokottat csakúgy, mint a soha nem látottat, a megsejtettet. Szeretem a számomra ismeretlent, az új embereket, idegen és megálmodott vidékeket, a kielégületlenséget, a felfedezések izgalmát, a várakozást, a rohanást. Szeretem a tervezgetést és a meglepetéseket, a kis problémákat és a nagy tragédiákat, a viták hevét.. . Fáj viszont a bánat, a pusztulás, a halál sokszor látott értelmetlen ismétlődése, fáj a könyörtelenség, a gőgös terpeszkedés, az erőszak, a butaság, ingerel a közöny, a tunyaság. A művész számára nincs és nem is lehet elefántcsont-torony. Kérdezőnek és egyben Felelőnek is kell lennie, az összefüggéseket kutatni, megérezni és kibontani. Szépet adni a szépre vágyónak, "►kibeszélni" a bánatot. Nem menekülhetünk el sehová a kínzó kérdések elől. A távolságok megszűntek, válaszolni kell. Tanúi és krónikásai vagyunk korunknak. Céltudat és önfegyelem — Ma a művész ismét hasonló a reneszánsz mesterekhez. A kornak ilyen vagy olyan formában szüksége van rá. Mindenről tudnia, mindent látnia kell és fel kell készülnie minden feladatra. De ennek a rengeteg fajta s kifogyhatatlan feladatnak szerintem csak úgy tud eleget tenni, ha szinte mérnöki pontossággal megtervezi, beosztja a rohanó időt, ha tudatosan szinte feltérképezi saját erőit, saját alkatát és ahhoz mérten elkészíti programját. Céltudatosság nélkül igényes művész ma már nem dolgozhat. És ehhez kapcsolódik szorosan az a másik fontos tulajdonság, amelyet ki kell alakítania magában: az önfegyelem. Én e téren rendkívül sokat köszönhetek mestereimnek, akik ma is igen szigorúak velem szemben. Sokan kérdezték például tőlem, hogy Madách, mint író-filozófus, közel áll-e hozzám, hiszen Az ember tragédiája legújabb kiadása, amelynek rézkarcait én készítettem, aranyérmet nyert Moszkvában és nagy sikere van a Mózesillusztrációknak is. Be kell vallanom, hogy egyáltalán nem. Nehéz küzdelemmel hatoltam be mélységeibe, de úgy érzem, megérte a fáradságot. "Megérte". Ez az a szó, amiben összesűríthetem, miért áll hozzám a könyv művészete a legközelebb. Mert megéri. Megéri, mert általa időben és kilométerekben is a leghihetetlenebb távolságokra jutok el és ugyanakkor a legközelebbre is: az olvasók közvetlen közelébe, az emberi szívek legmélyébe. Szeretném hinni, hogy műveim hatása szinte mérhetően munkál azokban, akik számára készült, s felszívódva tudatukba visszatükröződik apró megnyilvánulásaikban, mindennapi cselekedeteikben. Erre most egy nagyon hétköznapi, számomra mégis megható példát mondok: pillanatnyilag több más mellett a kisiskolások harmadik osztálya számára készülő olvasókönyvet illusztrálom. Jövőre jelenik meg, éppen akkor, amikor az én leányom is a harmadik osztályba kerül és ez bevallom, végtelenül jóleső tudat számomra... — Talán sikerült elmondanom, miért áldozok én a könyv, a betű művészetének, s a nagybetűs Nyomdának oltárán. Pablo Neruda írt erről egy csodálatos verset, amely a Helikon általam illusztrált kötetében jelenik majd meg. Befejezésül talán ennek néhány sorát idézném, hiszen úgy érzem, az én művészi hitvallásom is kicsendül belőle: »Egy percre áldozz / annak, ki rendbe / tereli a betűket, / a szedőnek, / ki lámpással kezében, / révkalauzként, / a nyelv viharzó s hullámai fölött vezérli / a szél s a tajték, / csillagfény és homály közt / a könyvet: / az embert, / ki újból / összefog az acéllal / a titkok / fekete szárnya ellen, / hajózva, / küzdve / és teremtve. / Nyomda, / én költő vagyok csak, / de te a szellem / tömör világa, / az értelem / hírvivőinek / gyors futása, / ki sose rettensz / se tél fagyától, / se éjszakától. Komor Vilma Fehér lapon egy sor Magyaremzet. Muzsikáló tábor Pécsett Áradó muzsika és csengő kacagás; e kettő jellemzi a Pécs Városi Tanács végrehajtó bizottságának és a Jeunesses Musicales Magyarországi Szervezetének rendezésében megnyílt első nemzetközi zenei tábort. 21 országból 125 zeneszerető fiatal adott itt egymásnak találkozót, hogy zenéléssel-dalolással, tapasztalataik kölcsönös kicserélésével, s mellette pihenéssel és szórakozással töltsenek együtt tizenhat kellemes napot. — A Fédération Internationale des Jeunesses Musicales, a muzsikáló fiatalok nemzetközi szövetsége — tájékoztatott Szávainé Demény Magda, a Magyar Zeneművészek Szövetségének titkára, egyben a tábor vezetője — az UNESCO keretében működő nemzetközi szervezet. Célja, hogy megismertesse és megkedveltesse az értékes zenét a fiatalokkal, fogékonnyá tegye őket a művészetek, elsősorban a zene iránt, és kapcsolatot teremtsen a világ különböző tájain élő zenekedvelő fiatalok között. Ma már 43 ország működő, illetve alakulóban levő csoportjai vesznek részt a világszervezet munkájában. 1965-ben, a bécsi világkongresszuson hazánkat is felvették a tagok sorába, így a magyar Ifjú Zenebarát mozgalom hivatalosan is részese lett e szervezetnek. A tábori élet gerincét természetesen a muzsika képezi A vonós-kamarazenét Sándor Frigyes és Graef Matild, a fúvós- kamarazenét pedig Maros Rudolf és Barth István, a Zeneművészeti Főiskola tanárai irányítják. A hivatalos együtteseken kívül számos alkalmi csoport működik; személyes szimpátia, vagy az egyes művek iránti érdeklődés hozza össze a fiatalokat. Nagy vonzóerőt gyakorolt a hallgatókra a szolfézsmódszertani szeminárium, ahol a részt vevők, Agócsy László főiskolai tanár vezetésével megismerkedtek a ma már világhírű magyar iskolai ének-zenetanítás legkorszerűbb módszereivel Antal György Liszt-díjas karnagy a kórusmuzsikába vezeti be mintegy félszáz hallgatóját. Bach és Händel művei mellett magyar mesterek — Bartók, Kodály és Bárdos Lajos — alkotásait dalolják nagy buzgalommal. Ottjártamkor Bartók: 4 szlovák népdal című művének második tételét tanulták éppen. (Magyarul! "Havasi legelőn ..azazhavasi legelőn . ... — fújták lelkesen, és bizony csóválták a fejüket a számukra szokatlan, változó ütemek láttán.) A 60 tagú nemzetközi szimfonikus zenekar vezetője, Sándor János karmester maga is fiatalember. Szakmai biztonsága, meglepően kiforrott pedagógiai érzéke és nem utolsósorban vonzó egyénisége előtt azonban fejet hajtanak az együttes tagjai. Három nyelven oktat, mgyaráz, utasít, és zenészei szívesen követik mozdulatait. Bartók: Két arckép című művének próbáján időnként a nagy hangversenyek légkörére emlékeztető feszültség keletkezett. Jelkép is volt e zenélés. Amikor a német koncertmester hegedűjén megszólaló dallamot sorra vették át a különböző nemzetiségű hegedűsök, brácsások, gordonkások, amikor a román hárfáslány ujjai alatt felzengett a hangszer, és a ködgomolyagból előragyogott az ideális arckép, akkor a művészetben egybeforrott ifjúság dalolt a szépség és a humánum eszméjéről. Ezt éreztük az esti házi hangversenyen is, amikor a francia gitáros, a magyar klarinétos és az ördöngös technikájú ifjú szovjet zongoraművésznő műsora után vörösre tapsoltuk a tenyerünket, és ezt, amikor az esti tábortűz körül táncoló, önfeledten kacagó, vidám fiatalokat néztük. És amikor a jugoszláv gitáros muzsikájára együtt dúdolt bolgár és olasz, szovjet és monacói, vagy amidőn a magyarokkal együtt nótáztak a többiek, hogyA bárnai kertek alatt, ej, jajajajaja, Folyik a szerelempatak, ej, jajajajajaja ..." — most értettük meg igazán, hogy ezek a fiatalok közös nyelvre találtak. — Rengeteg ötletet kaptam ezen a tanfolyamon, nagy segítség lesz további tanári munkámhoz — nyilatkozta a norvég Inger Stray. — Ilyen barátságos, vendégszerető néppel, mint a magyarok, még sohasem találkoztam — jelentette ki Zwissig Jean- Marc svájci orvostanhallgató, aki pincérkedéssel és kuliszszatologatással kereste meg azt a pénzt, amiből a zenei táborozás költségeit fedezte. — Érdemes mindent elfelejteni, amit eddig otthon tanultunk, és a magyarok módszerét elsajátítva, új alapokra helyezni a gyermekek zeneoktatását — lelkesedett az NDK-beli Carola Marchardt. A nyugat-berlini Ursula Wydler pedig ezt mondta: — Nagyon tetszett, hogy a különböző országok fiataljai közös nyelvre leltek a zenében! Friss Gábor Látogatás a Szőnyi Emlékházban Közgyűjteményeink ma új múzeummal gyarapodnak: Zebegényben, Szőnyi István, az 1960-ban elhunyt festőművész egykori otthonában nyílik meg ma délelőtt — Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrászművész emlékező szavaival — a Szőnyi Emlékház állandó kiállítása. A tárlat, amelyet a mester emlékének ápolására hozott létre a Művelődésügyi Minisztérium, és rendeztek be a Nemzeti Galéria munkatársai, hazánk egyik legszebb festői műhelyében állandóan emlékeztet a táj és népe halk hangú krónikására, Szőnyi Istvánra, s a művészetével oly szorosan összeforrt vidék szépségeire. A művész múzeuma Zebegény múzeuma is egyben, s nem csupán azért, mert a falu élete, szépségei a festő műveinek kiapadhatatlan forrását adták, hanem azért is, mert Szőnyi művészi kibontakozása elválaszthatatlan attól az otthonává vált környezettől. Az emlékház, Szőnyi életének e tárgyakból összegyűjtött krónikája hűséges tükre ennek a gondolatnak. Tárlatának rendezői jól sáfárkodtak a bőséges hagyatékkal: a környezet és a képek komplex bemutatása világosan sugallja a művész és környezete összefonódását. A ház most is olyan, mint Szőnyi István életében lehetett. A szobákban ott sorakozik a régi berendezés, a bútorok sokasága, a székek, a könyvekkel zsúfolt polcok, a fal mellett ott áll a régi, különleges zongora, a társalgóban a zöldcsempés szeneskályha, az udvari szobában a régi népi bútorok együttese. A múzeumnak azonban mindez csak hátterét adja, sőt azt sem teljesen, hiszen e háttérhez hozzátartozik az egész Zebegény, s a ház mögött hosszan elnyúló, dombra kúszó kert, ahonnan látni a Dunát, a szomszédos temetőt, a falut — a Szőnyi-képek megannyi "modelljét". És ez előtt a teljes, a lehető leggondosabban felvázolt háttér előtt ott állnak a múzeummá alakult ház falain Szőnyi István legszebb művei. A kis előszobában korai önarcképe fogadja a látogatót — alatta egy tárlóban kitüntetései, fontos okmányai, képviselői igazolványa, iratok a Kossuth-díj és a Kiváló művész cím adományozásáról, s a főiskolai tanári kinevezés. A ház utcai frontján levő két szobába lépve a látogatót híres Szőnyiképek csoportja fogadja, a Fázó kislány, a Zebegényi táj, a Reggel és a Kerti pad a társalgóban s a családi arcképcsarnok, a gyerekek portréi a kisebbik szobában. A ház udvari szárnyában a népi bútorokkal, ládával, festett asztallal, lócával, karszékekkel, szekrénnyel és ággyal berendezett szobában — Szőnyi kedvelt tartózkodási helyén újabb képek láthatók: a Beszélgető öregasszonyok és a Kivert kutya. A HÁZ SZOBÁIN végigsétálva most a két műterem következik: a régi "kis műterem — ahol a képek legnagyobb része megszületett — és a kertben felépült nagyobb, amelyben Szőnyi István már csak fél esztendeig dolgozhatott, közvetlenül a halála előtti hónapokban. A legnagyobb kincseket ez a két helyiség tartogatja a jövevénynek. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből ide hozták Szőnyi legszebb munkáit, amelyek már hosszú ideje a múzeum birtokában voltak. Az érintetlenül hagyott nagy műteremben, Szőnyi István állványának, festő- és rajzoló szerszámainak társaságában láthatjuk a híres Zebegényi temetés-t, a Zebegényi esté-t, a korai művek közé tartozó Danaé című vásznat, a Reggelt s Szőnyiné szuggesztív erejű, karakteres portréját. Végül a kis műteremben és az odavezető lépcsőházban — a grafikai alkotások legszebbjeivel találkozunk. Mellettük ismét az emlékeztető tárgyak sorakoznak: a rézkarcok sokszorosítására szolgáló prés, a metszőszerszámok és néhány kész lemez. (h. gy.) :Frataluraet. mgontast*. NAPLÓ Augusztus 18 John Reed Tíz nap, amely megrengette a világot című regényének színpadi változatát mutatja be a Magyar Néphadsereg Vörös Csillag Érdemrenddel kitüntetett művészegyüttese október elején. Új műsorával az együttes a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 50. évfordulóját köszönti. Ámos Imre emlékkiállítása augusztus 19-én délután nyílik meg a nyírbátori Báthory István Múzeumban. A kaposvári fazekasok népművészeti szövetkezetének egyik része Tihanyba költözik, a szabadtéri múzeum mellett épülő fazekas múzeum udvarára. Augusztus 19-től kezdve két héten át Tamás László, a népművészet mestere a múzeum udvarán korongoz majd, és köcsögvásárt is rendeznek a különféle népművészeti munkákból. Ha Bozay Attila vonósnégyesét is bemutatják azon a fesztiválon, amelyet október 4—20. között Prágában tartanak. Ekkor rendezi meg a Jelenkori Zene Nemzetközi Társasága közgyűlését Prágában, amelyen többek között részt vesz Sárai Tibor, a Magyar Zeneművészek Szövetsége főtitkára.Sa El Cordobes, a világ legnépszerűbb torreádorja, a spanyolnemzeti hős könyvet irt -Vagy gyászolni fogsz ..címmel. A kötetet nemcsak a bikaviadalok kedvelői vették meg, hanem rajtuk kívül még sok százezren, franciák és angolok is. Három országban bestseller lett a könyv. A híres torreádor nyilatkozatot tett közzé:ez a könyv csupa hazugság, nem én írtam, semmi közöm hozzá.* Meg is nevezte a szerzőket, akik rábeszélték, hogy engedélyezze a könyvet. Vácott, és környéken élő képzőművészek munkáiból nyílik meg kiállítás a váci Madách Imre Művelődési Házban augusztus 20-án délelőtt. Megnyitót mond dr. Végvári Lajos, a Képzőművészeti Főiskola tanszékvezető tanára. a Moszkva, Cannes, Velence, Berlin és San Sebastian fesztiváljainak díjnyertes filmjei találkoznak Acapulcóban, ahol ősszel megrendezik a kitüntetett filmek fesztiválját. Két nemzetközi zenei versenyt rendeznek szeptember első felében Münchenben és Bukarestben. A müncheni versenyen Ferenczi Anikó oboa-, Körmendi Klára és Lux Erika zongora-, valamint Nagy Vidor brácsaművész képviseli a fiatal magyar művészeket. Bukarestben énekeseink közül Marton Éva, Miller Lajos és Kovács Eszter, a zongoristák sorában Kiss Gyöngyi és Baranyai László, a hegedűsök képviseletében Homoki György indul. A versenyzők előzőleg bemutatják műsorukat a hazai közönségnek: a Münchenbe indulók augusztus 22-én a Zeneművészek Házának kamaratermében, 23-án a MÚOSZ klubjában lépnek fel. Grafikai albumot jelentetett meg a debreceni Medgyessyterem és a Képcsarnok Vállalat Debrecen és környéke nevezetességeiről. Szombattól: városligeti hetek Augusztus 19-én, szombaton kezdődnek a városligeti hetek. Az évenként visszatérő, háromhetes kulturális programról csütörtök délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Mezőgazdasági Múzeumban Gonda Lajos, a XIV. kerületi tanács vb-elnökhelyettese és Lengyel Józsefné, a népművelési osztály vezetője. A közönséggel szeretnék megismertetni a XIV. kerületnek hagyományokban és szépségekben gazdag részét, visszaszerezni számára a korábbi népszerűséget. E cél érdekében összefogtak mindazok a szervek, múzeumok, kulturális és szórakoztató intézmények, s a kerületi tanács, amelyek szívükön viselik a Városliget sorsát. Hangversenyeket, kiállításokat, ismeretterjesztő sétákat, különféle érdekes, szórakoztató műsorokat rendeznek majd a három hét alatt. A háromhetes program kiemelkedő eseménye a Közlekedési Múzeumban augusztus 19-én megnyílóZugló fejlődése és a Városliget a művészetben« című kiállítás, amely a kerület és a liget fejlődésének dokumentumait tárja a látogatók elé. A Nemzeti Galéria és a Kiscell Múzeum anyagából képeken és rajzokon megelevenedik a Városliget. Kiállítják például Barabás Miklós, Derkovits Gyula, Kmetty János, Pór Bertalan és Hermán Lipót munkáit. Érdekes színfolt lesz a szombat délután 6 órakor kezdődő jelmezes felvonulás is. Szeptember 8-án gyermekrajzverseny lesz a Hősöik tere betonján, ahol a gyermekeknek a helyszínen elhangzott verseket kell illusztrálniuk. A Vajdahunyad várában szimfonikus hangversenyt rendeznek.