Magyar Nemzet, 1967. augusztus (23. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-22 / 197. szám
Kedd, 1967. augusztus 28- S PORT Kilenc pontra nőtt a Ferencváros előnye A labdarúgó NB I. tizenkilencedik fordulója — mármár hagyományosan — ismét szállította a maga meglepetéseit. Kevesen számítottak arra, hogy az elmúlt hetekben már kiegyensúlyozottabb formában játszó Vasas mindkét, pontot otthagyja Komlón, és hogy a Honvéd nem bír a kiesés ellen küzdő Egerrel. Az eredmények: FTC—Pécs 2: 1 (1:0). Népstadion, vezette: Müncz. Gólszerzők: Varga, Albert, ill. Dakia. Szeged—MTK 2:0 (1:0). Szeged, vezette: Wottava. Gólszerzők: Kozma és Arató. Komló—Vasas 1:0 (0:0). Komló, vezette: Soós. Gólszerző: Kerkai. Eger—Bp. Honvéd 4:3 (1:3). Eger, vezette: Almási Gólszerzők: Kovács Gy. (2), Rajna, Faliszek, ill. Fekete, Komora, Tóth K. Dunaújváros—Diósgyőr 3:1 (2:0). Dunaújváros, vezette: Gere. Gólszerzők: Kiss, Végh, Mártha, ill. Sikora. Tatabánya—Szombathely 1:0 (0:0). Tatabánya vezette: Szilvási Gólszerző: Bencze. A 19. forduló már el is döntötte a bajnoki cím sorsát A Ferencváros kilencpontos előnnyel vezet és emberi számítás szerint sem a Dózsa, sem a Vasas nem hozhatja be hátrányát. Tizenegy mérkőzése van hátra mindegyik csapatnak s az FTC akár még négy vereséget is szenvedhet, de ha a vetélytársak újabb pontokat adnak le — és ez valószínű — az eddiginél is könnyebbé válik a ferencvárosiak helyzete. Az FTC egyébként nem szerezte meg könnyen a két pontot a Népstadionban. Egész a hajráig, az utolsó negyedóráig a Pécsi Dózsa egyenrangú ellenfél volt Ezúttal nemcsak jól védekeztek a pécsiek, hanem veszélyesen is támadtak, de gólhelyzeteiket sorra kihagyták. Volt rá példa, hogy Dunai még az eléje futó Géczi mellett is elhúzta a labdát és egyedül állt a kapuba rohanó Szűccsel szemben, de .Végül pontosan a ferencvárosi játékosba rúgta a labdát A második félidő közepén Daka kiegyenlítette a ferencvárosiak előnyét A bajnokjelöltet ez a gól nem törte le , és épp ebben van idén a Ferencváros ereje: a játékosok akkor tudtak erősíteni, amikor arra nagy szükség volt. Egy ideig még kiegyenlített volt a küzdelem, de azután egyre látványosabban, lendületesebben játszott az FTC és parádés akcióval megszerezte a győzelmet. Rákosi a pécsi térfél közepetáján jobbra cselezett, balra előreadta a labdát Vargához, ő hátrahúzva, egyből ugratta ki Albertét. A középcsatár futtából átvette a labdát és máris egyedül volt a kapussal szemben. A későn kimozduló Rapp már nem tudott védeni. A Vasas balszerencsés mérkőzést vívott Komlón. Igaz, hogy a bajnokcsapat nem játszott olyan jól, mint az utóbbi hetekben, a komlóiak pedig nagy odaadással küzdöttek, de kétségtelen tény, hogy Mészöly sérülése éppen akkor következett be, amikor a Vasas kezdte átvenni a játék irányítását Ez az első félóra elteltével történt és természetesen a sérülésnek pszichikai hatása is volt A Vasas-játékosok ugyanis csak azt látták, hogy Mészölyt hordágyon viszik el, majd értesültek róla, hogy mentőautón kórházba szállították. Mészöly sérülése egyébként szerencsére nem olyan súlyos, mint az első pillanatban látszott , de nem is gyógyul meg pár nap alatt. Ugyanaz a lába sérült meg amelyik már sokat kellemetlenkedett neki. A legváratlanabbul az egri mérkőzés eredménye alakult A Honvéd a 36. percben már 3:0-ra vezetett és úgy játszott, hogy az egriek közönsége újabb katasztrofális vereségtől tartott Az Egri Dózsa azonban páratlan lelkierővel nemcsak behozta hátrányát, hanem megszerezte a győzelmet jelentő gólt is. Ehhez a különleges bravúrhoz azonban partnerre is szüksége volt: olyan ellenfélre, amely 3:0-ás vezetés után sem volt képes kézbentartani a mérkőzést Az egriek vasárnapi győzelmükkel elkerültek az utolsó helyről és helyüket a Tatabányán sikertelenül küzdő szombathelyiek foglalták el. Az Egri Dózsának és a Szombathelyi Haladásnak mind nehezebb lesz a helyzete, hiszen nagy ponthátrányt kellene behozniuk tapasztalt, jól képzett csapatokkal szemben. Zs. R.* A labdarúgóműsor szerdán előkészületi mérkőzésekkel folytatódik. Az A-csapat Dunaújvárosban, a B-válogatott Annavölgyön, az utánpótlás csapat Székesfehérvárott vendégszerepel. A labdarúgó NB I. állása 1. FTC 19 1 3 48:11 36 2. I. Dózsa 19 12 3 4 50:19 27 3. Vasas 19 12 3 4 39:19 27 4. Győr 19 9 6 4 47:23 24 5. DVTK 19 8 4 7 33:31 20 6. Bp. Honvéd 19 7 4 8 34:31 18 7. Tatabánya 19 5 8 6 23:24 18 8. Szeged 19 6 4 7 21:38 18 9. Dunaújváros 19 6 5 8 24:27 17 10. Pécs 18 5 8 7 18:21 16 11. MTK 19 4 7 8 23:28 15 12. Salgótarján 19 6 3 10 25:39 15 13. Csepel 19 3 9 7 18:30 15 14. Komló 18 6 3 9 23:41 15 15. Eger 19 3 5 11 20:38 11 16. Szombathely 19 4 2 13 19:45 10 Három magyar csúcs az NDK—Magyarország úszóviadal második napján Az első nap kellemes meglepetései után a második nap is hozott örvendetes eredményeket az NDK—Magyarország úszóviadalon. Turóczy Judit ezúttal a 200 m-es vegyesúszás, Fodor pedig a 400 m-es gyorsúszás országos rekordját adta át a múltnak, s jóval 18 perc alá vitte Hevesi László az 1500 m-es gyorsúszás ifjúsági csúcsát. A pontversenyt végül az NDK 155:143 arányban nyerte meg A 3. nap eredményei. NDK, 400 m gyors: 1. voigt (n), 5:00.9 p, 2. Fodor 5:02,8 p, új felnőtt és ifjúsági csúcs. 200 m hát: 1. Kohardt (n) 2:34,8 p, . . . 3. Pók 2:39,6 p. 200 m vegyes: 1. Turóczy 2:33,2 p, országos csúcs. 100 m mellúszás: 1. Kovács E. 1:21,3 p. 4X100 m: 1. Magyarország 4:19,9 p. FÉRFIAK. 200 m gyors: 1. Csatlós 2:05,7, ifj. csúcs beállítás. 1500 m gyors: 1. Mittbauer m) 17:46,6 p. . . . 3. Hevesi 17:53, országos ifjúsági csúcs (régi 18:12,4 p). 100 m pillangó: 1. Csaba L. 1:01,8 p. 200 m hát: Matthes (n) 2:13,1 p, . . . 3. Borlóy 2:21 p. 100 m mell: Csinger 1:13,4 p. 200 m vegyes: 1. Lázár 2:19,4 p. 4X100 m gyorsváltó: 1. NDK 3:46,3 p, 2. Magyarország 3:46,7 p. 4X100 m vegyesváltó: 1. NDK 4:12,9 p, 2. Magyarország 4:14,6 p. Cordatic rallye 1287 km-en Nemzetközi Fiat-találkozó Budapesten Az országos rallye-bajnokság 3. futamaként augusztus 25-én és 26-án kerül sor a Cordatic rallye-ra a Magyar Autó Klub és az Országos Gumiipari Vállalat rendezésében. A már hagyományos viadalt ezúttal csehszlovák, lengyel és NDK-beli versenyzők részvétele avatja nemzetközivé. A versenytávja 1287 km, s a részvevőknek 20 órán át kell vezetésből vizsgázniuk. Az útvonal az ország északi hegyvidékén vezet keresztül. A rajt pénteken 11 órakor a Normafánál, a cél szombaton 10 óra után a Városmajorban, a VTSK székháza előtt lesz. Még egy nemzetközi eseményük van a magyar autósoknak. Vasárnap kezdődött meg és 6 napon át tart Magyarországon a nemzetközi Fiattalálkozó, amelyet a torinói gyár és a Magyar Autó Club közösen szervez. A szomszédos szocialista országokból, valamint Ausztriából, az NSZK- ból, Svájcból, Franciaországból és természetesen Olaszországból száznál több Fiat-kocsi érkezett Budapestre , mintegy háromszáz vendéggel. A találkozó részvevői hétfőn városnézésen vettek részt, ma délelőtt 10-kor pedig ügyességi versenyen szerepelnek a Népligetben. . Mwrslevizts___ Az aldershoti félsikerről A magyar ifjúsági öttusaválogatott világbajnoki szereplése messze elmaradt a várakozástól. Az együttes — amely tavaly aranyérmet nyert — ezúttal csak harmadik lett, az egyéni versenyben pedig egyetlen magyar sem került a dobogóra, holott indult a világbajnoki cím védője is. A legfeljebb »félsikernek« minősíthető szereplésről Gaál Ferenc szövetségi főtitkár, az aldershoti VB-n járt csapat vezetője elmondta, hogy a legnagyobb ellenfelek (NDK és Szovjetunió) lényegesen jobban időzítettek és küzdőképességben is messze felülmúlták a magyarokat. A magyar együttesben csak Muskovszki nyújtotta azt, amit vártak tőle a szakvezetők. Kelemen gyengébb szereplését sérülése részben menti, de Bakó gyenge eredménye még most is megmagyarázhatatlan. ! SPORTNAPLÓ A labdarúgó NB I/B-ért: Miskolc —Nyíregyháza 6:2 (3:9). Várpalota —Egyetértés 0:0. Pécsi Bányász— Ganz-MÁVAG 2:0 (1:0). Oroszlány —Debrecen 4:1 (2:1). Debrecen— Kecskemét—Bp. Spartacus 1:0 (0:0). Szállítók—Budafok 5:0 (1:0). Budafok. A Pécsnek, Oroszlánynak, Egyetértésnek és Székesfehérvárnak 25—25, a BVSC-nek és Szállítóknak 24—24 pontja van. Az országos teniszbajnokság vasárnap kezdődött. Hétfőn már bekapcsolódtak a Debrecenben szerepelt versenyzők is. (A debreceni emlékversenyt egyébként Gulyás István biztosan nyerte.) A bajnokság néhány érdekesebb eredménye: Gulyás—Nagy 6:4, 6:0, 6:2, Hámori—Machán F. 6:2, 0:6, 9:7, 6:2, Komáromy—Várhidi 6:4, 7:5, 6:3, Mayer—Prichradny 6:0, 7:5, 6:4. A margitszigeti nemzetközi koronglövő-versenyen az NDK csapata győzött Magyarország és Ausztria előtt. Egyénileg Bartels (NDK) szerepelt a legjobban, a magyar Váry a 4. helyre került. A Labdarúgás című lapban Ilovszky Rudolf nyilatkozott a válogatott csapatról és a Vasasról. Illovszky kijelentette az interjúban, hogy a klubérdeket minden esetben a válogatott érdek mögé helyezi, Bronstein visszalépett. A szovjet nagymester családi gyásza miatt a napokban hazautazott a debreceni sakkversenyről és most értesítette a rendezőséget, hogy nem tudja folytatni a versenyt. Miután Bronstein játszmáinak felét még nem játszotta le, eddigi eredményeit törölték. A visszalépés következtében Szilágyi vezet 4,5 ponttal, utána Kluger következik 3,5 ponttal, egy függővel. A motocross világbajnokság utolsó futamát 26 000 néző előtt futották le Wohlenben. A svájci nagydíjat az NDK-beli Paul Friedrichs nyerte meg, aki ezzel megszerezte a világbajnoki címet is. Az ezüst- és bronzérmet angol versenyzők (Smith és Bickers) vitték haza. A csapatvilágbajnokságot — amelyet Holicében rendeztek — Svédország válogatottja nyerte Csehszlovákia és a Szovjetunió előtt. Tízezer néző tekintette meg a szegedi nemzetközi gokart versenyt. Egyéniben a szovjet Szafanov, csapatban a Szovjetunió szerezte meg a győzelmet. Helsinkiben rendezték meg a mű- es toronyugró Európa Kupa versenyeit. Férfi toronyugrásban az olasz Dibiasi győzött, a nőknél meglepetésre a 15 éves csehszlovák Dubova szerezte meg az aranyérmet. Férfi műugrásban a svéd Andersen, női műugrásban az NDK-beli Gulbin nyert aranyérmet. A nemzetek Európa Kupájának végeredménye: 1. Szovjetunió, 2. NSZK, 3. Olaszország. Bukarest csapata nyerte a nemzetközi férfi kosárlabdatornát Leningrád, Athén és Budapest előtt. A női ifjúsági kosárlabda EB-n Magyarország válogatottja 62:30 (39:15) arányú vereséget szenvedett a Szovjetunió együttesétől. Világcsúcs-dömping Philadelphiában. Az Egyesült Államok úszóbajnokságán az amerikai úszónők három nap alatt hét világrekordot állítottak fel. 200 m gyors: Pam Kruse 2:09,7 p. 100 m mellúszás: Cathie Ball 1:14,5 p. 400 m vegyesúszás: Claudia Kolb 5:08,2 p. 400 gyors: Deborah Meyer 4:29 p. 200 m vegyes: Claudia Colb 2:25 p. 4X200 m gyorsváltó: Santa Clara Úszó Club A csapata: 8:53 p. 200 m mellúszás: Cathie Ball 2:39.5 p. 1500 m: Deborah Meyer 17:50,2 p. Az ausztrál vízilabda-válogatott vasárnap Egerben a Dózsa ellen vendégszerepelt és jó játékkal 6:5 arányban nyert. Ragyogó játékkal búcsúztak a Magyarországon vendégszereplő szovjet női utánpótlás kosarasok: a Sportcsarnokban 103:32 arányban győztek a magyar utánpótlásválogatott ellen. Kiss Antal, a Tatabánya versenyzője nyerte a Debrecenben megrendezett 20 km-es gyaloglóbajnokságot Dalmati (Honvéd) és Antal (Szegedi VSE) előtt. Nem volt telitalálat a totón. A 12 találatos szelvényekre 32 571, a 11 találatosakra 707, a 10 találatosakra 123 forintot fizetnek. így kellett volna tippelni: 1, 1, 1, 1, 1, 1, X, 2, 2, 1, 2, 2, 2 -i X. virágos sarok Nemes ciklámenek szaporítása A nyár utolsó harmadában nyílik némely kertben, és kapható Budapesten kívül egyes városok, különösen Sopron, Pécs, Kőszeg, Szombathely virágárusainál, apró csokrokban egyik jellegzetes, közép-európai honosságú, hegyvidéki virágos növényünk, a bíborpiros virágú, kellemesen illatozó ciklámen. Ezek a nagy virágú, erős fejlődésű, nemes ciklámenek a növénynemesítés remekei. A különböző mediterrán fajok és Kisázsia, főleg Perzsia hegyi erdeiben honos, apró levelű és keskeny, hosszan kihegyezett szirmú, fakó pirosas ibolyaszín virágú Cyclamen persicum keresztezéséből, kezdetben az angol, később a német kertészek kifejlesztették a mai nagyszerű fajtákat, amelyek színük szerint csoportosítva különböző neveken kerülnek a forgalomba. A pompás fajtáknak az előállítása nem volt könnyű munka, mert alig van olyan kultúrnövényünk, amely a rossz tulajdonságokat, illetve a fajtahibákat anynyira átörökítené, mint a ciklámen, s ezért a magtermesztésnél a szülőnövények kiválasztását a legnagyobb körültekintéssel és szaktudással kell elvégezni. A ciklámen vetési ideje rendszerint augusztus, szentember, de júliusban vagy októberben is vethető. A júliusi vetésből korábban virágzó, de hamarább megöregedő növényünk lesz, a későbbi, októberi vetésből származóból pedig később virágzó, de kisebb méretű növény válik. Finomra rostált lombföld, lehetőleg tölgyfalombföld, hangaföld vagy tőzegkorpa, homok és kevés faszénpor keverékével megtöltött szaporítóládikában 2 cm távolságú barázdákba fél, egy centiméterenként rakjuk egyenként az előzetesen 24 órán át langyos vízben áztatott magot, majd a földkeverék vékony rétegével befedjük és akkor a földet megpermetezzük. A kész vetést, vagy itatópapirossal, vagy pedig vastagon mohával kell befedni és ezen keresztül öntözni, 18—22 C fok hőmérsékletű helyiségben. A mag 4—5 héten belül kicsírázik. Ekkor a szaporítóládikáról eltávolítjuk a mohatakarót és világos helyre állítjuk. Hat héttel a kicsírázás után a kis növények annyira megerősödnek, hogy áttűzdelhetjük egy másik szaporító ládikába vagy cserépbe, 3—4 cm tőtávolságra. Az áttűzdelt palántákat világos helyen, közel az ablakhoz, 16—18 C fokos hőmérsékleten tartsuk. Az első áttüzdelés után, hat hét múlva következik a második áttűzdelés, április derekán pedig a harmadik, amikor a kis növények már 6—8 cm átmérőjű cserépbe kerülnek, amelynek földjébe már jó minőségű gyepszínföldet is keverünk. A cikláment gyakran kell öntözni, mégpedig mészmentes, lágy vízzel N.-N. M. 7 AZ OLIMPIAI TÁRGYSORSJÁTÉK augusztus 20-án megtartott sorsolásának nyeremény jegyzéke 00 462 05 Grenoble-i téli olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 00 515 95 Mexikói olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 06 245 28 Moszkvics 408, személygépkocsira utalvány és utánfutó lakókocsi 12 507 32 Trabant Limousine személygépkocsira utalvány 12 748 31 Grenoble-i téli olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 40 503 41 Mexikói olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 44 023 97 Trabant Limousine személygépkocsira utalvány 61 790 46 Mexikói olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 87 353 94 Mexikói olimpiára utazási utalvány (egy személy részére) 96 496 31 Budapest, VIII., Luther u. 4—6. sz. társasház épületében a uI. em. 14. sz. alatti azonnal beköltözhető berendezett öröklakás 00 001 minden osztályból Rádió 00 218 minden osztályból Fényképezőgép 02 097 25 Televízió 02 235 13 Hűtőgép 02 442 25 Televízió 02 921 28 Televízió 03 565 minden osztályból Divatcikkek 05 296 32 Televízió 06 505 minden osztályból Háztartási cikkek 06 670 minden osztályból Bőrdíszműáruk 06 840 minden osztályból Mosó- és piperecikkek 07 922 minden osztályból Divatcikkek 08 416 minden osztályból Turista felszerelés 10 826 25 Hűtőgép 10 962 04 Hűtőgép 11 612 minden osztályból Rövidáru cikkek 11 803 01 Televízió 11 851 38 Hűtőgép 12 036 minden osztályból Kon,hakellékek 12 538 07 Hűtőgép 13 142 24 Hűtőgép 13 910 minden osztályból Konyhakellékek 14 301 minden osztályból Bőrdíszműáruk 14 332 minden osztályból Konyhakellékek 14 815 06 Televízió 15 057 47 Televízió 15 785 39 Hűtőgép 15 806 minden osztályból Konyhakellékek 16 136 22 Hűtőgép 16 626 46 Televízió 17 349 minden osztályból Konyhakellékek 17 356 minden osztályból Konyhakellékek 17 931 minden osztályból Konyhakellékek 18 207 minden osztályból Divatcikkek 18 311 02 Hűtőgép 18 328 27 Hűtőgép 18 447 minden osztályból Divatcikkek 18 527 07 Hűtőgép 19 838 25 Televízió 20 035 46 Hűtőgép 20 663 minden osztályból Konyhakellékek 20 753 02 Televízió 20 813 minden osztályból Konyhakellékek 20 930 39 * Hűtőgép 23 445 minden osztályból Divatcikkek 23 767 46 Hűtőgép 23 841 34 Televízió 23 845 minden osztályból Kerékpár 24 443 minden osztályból Háztartási kisgépek 25 182 37 Televízió 25 220 20 Hűtőgép 26 029 minden osztályból Divatcikkek 26 307 minden osztályból Divatcikkek 26 525 17 Televízió 27 683 minden osztályból Divatcikkek 28 251 minden osztályból Turista felszerelés 28 273 minden osztályból Rövidáru cikkek 28 566 39 Hűtőgép 28 868 minden osztályból Konyhakellékek 28 977 minden osztályból Bőrdíszműáruk 29 309 minden osztályból Bőrdíszműáruk 29 526 08 Hűtőgép 29 832 28 Televízió 30 580 14 Televízió 30 793 17 Hűtőgép 30 833 minden osztályból Konyhakellékek 32 247 02 Televízió 32 588 39 Hűtőgép 32 761 50 Televízió 33 105 19 Televízió 34 123 31 Televízió 34 626 37 Televízió 34 896 minden osztályból Konyhakellékek 34 955 minden osztályból Bőrdíszműáruk 35 179 minden osztályból Konyhakellékek 35 632 42 Televízió 36 601 36 Televízió 37 336 16 Televízió 38 702 minden osztályból Divatcikkek 40 078 minden osztályból Rádió 40 782 37 Televízió 41 131 48 Televízió 42 169 24 Hűtőgép 42 767 04 Hűtőgép 43 445 11 Hűtőgép 43 534 28 Hűtőgép 44 318 minden osztályból Konyhakellékek A sorsjegy sorszáma osztály A nyeremény megnevezése száma 45 052 minden osztályból Bőrdíszműáruk 45 222 19 Hűtőgép 45 492 minden osztályból Konyhakellékek 45 826 minden osztályból Divatcikkek 46 061 minden osztályból Konyhakellékek 47 039 18 Hűtőgép 47 163 43 Televízió 47 638 minden osztályból Konyhakellékek 48 948 19 Televízió 49 360 minden osztályból Konyhakellékek 49 807 minden osztályból Konyhakellékek 50 740 minden osztályból Divatcikkek 51 757 minden osztályból Mosó- és piperecikkek 51 837 minden osztályból Konyhakellékek 52 494 47 Hűtőgép 53 175 01 Televízió 53 925 minden osztályból Divatcikkek 54 183 minden osztályból Bőrdíszműáruk 54 803 32 Televízió 55 280 minden osztályból Divatcikkek 55 483 38 Televízió 55 810 36 Televízió 56 266 31 Hűtőgép 56 384 minden osztályból Konyhakellékek 56 453 29 Hűtőgép 58 168 minden osztályból Bőrdíszműáruk 58 330 minden osztályból Divatcikkek 58 357 minden osztályból Háztartási kisgépek 58 480 09 Televízió 59 920 minden osztályból Konyhakellékek 60 618 46 Hűtőgép 61 927 minden osztályból Konyhakellékek 62 055 minden osztályból Konyhakellékek 62 180 30 Televízió 62 908 30 Televízió 63 710 08 Televízió 64 014 45 Televízió 64 029 minden osztályból Mosó- és piperecikkek 64 367 minden osztályból Bőrdíszműáruk 65 687 minden osztályból Bőrdíszműáruk 65 976 38 Televízió 66 548 27 Hűtőgép 67 375 20 Televízió 67 423 minden osztályból Kerékpár 68 127 24 Hűtőgép 68 265 23 Hűtőgép 63 604 minden osztályból Konyhakellékek 69 101 minden osztályból Divatcikkek 69 226 15 Hűtőgép 69 504 10 Televízió 69 558 14 Hűtőgép 70 636 minden osztályból Karóra 70 722 20 Hűtőgép 70 796 minden osztályból Társasutazás 70 953 minden osztályból Konyhakellékek 71 169 minden osztályból Konyhakellékek 72 419 minden osztályból Divatcikkek 72 677 39 Hűtőgép 73 669 minden osztályból Filmfelvevőgép 73 677 minden osztályból Konyhakellékek 73 749 41 Hűtőgép 73 975 48 Hűtőgép 74 594 31 Televízió 75 008 minden osztályból Konyhakellékek 75 469 minden osztályból Rövidáru cikkek 77 171 23 Hűtőgép 77 352 minden osztályból Konyhakellékek 78 275 minden osztályból Fényképezőgép 78 377 minden osztályból Konyhakellékek 78 586 26 Televízió 79 422 17 Televízió 80 139 minden osztályból Konyhakellékek 80 180 minden osztályból Divatcikkek 80 257 50 Televízió 80 322 23 Televízió 80 917 minden osztályból Mosó- és piperecikkek 81 021 14 Televízió 81 166 34 Hűtőgép 81 600 35 Hűtőgép 82 676 minden osztályból Konyhakellékek 82 732 46 - 8 Hűtőgép 82 834 31 Televízió 83 772 minden osztályból Divatcikkek 83 921 minden osztályból Konyhakellékek 85 505 34 Hűtőgép 85 568 minden osztályból Turista felszerelés 85 583 minden osztályból Konyhakellékek 86 078 minden osztályból Textiláruk 86 501 16 Televízió 87 036 23 Hűtőgép 88 599 minden osztályból Turista felszerelés 88 693 23 Hűtőgép 89 126 minden osztályból Divatcikkek 89 189 01 Hűtőgép 89 416 minden osztályból Filmfelvevőgép 89 476 07 Televízió 90 081 minden osztályból Konyhakellékek 90 258 minden osztályból Rövidáru-cikkek 91 593 minden osztályból Divatcikkek 93 332 minden osztályból Konyhakellékek 93 675 30 Hűtőgép 93 916 minden osztályból Konyhakellékek 93 932 49 Televízió 95 173 minden osztályból Konyhakellékek 95 238 40 Hűtőgép 96 856 minden osztályból Konyhakellékek 97 198 45 Televízió 97 204 minden osztályból Háztartási cikkek 98 006 35 Hűtőgép 98 248 07 Hűtőgép 98 610 minden osztályból Társasutazás A gyorslista 5010 darab nyereményt tartalmaz. A kisorsolt sorsjegyek beváltása 1967. augusztus 25-én kezdődik és 1967. október 20-ig tart, a sorsjegyárusoknál kifüggesztésre kerülő hivatalos nyereményjegyzékben feltüntetett nyeremény beváltó helyeken. E határidőn túl minden igény elévül. Megsemmisült vagy elveszett sorsjegy alapján semminemű igény nem támasztható. A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült* az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. A sorsjegy sorszáma osztály- A nyeremény megnevezése száma __________ Mihail Romm emlékezetes szovjet filmjének felújítása. * Bemutató: augusztus 24.