Magyar Nemzet, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-19 / 247. szám
ismértök, 1967. október 19. A kicserélt város Felelet a lüssCaftocím kétfelete(a*eU A Vizsla-parkban, Zalaegerszeg egyik új lakónegyedének parkjában áll Kisfaludi Stróbl Zsigmond térdelő nőalakot ábrázoló szobra. A szobor szép, illik a tér arculatához, de — s* ezt világért sem elmarasztaló értelemben mondom — híján van minden merészségnek, egy megállapodott, klaszszikusnak számító stílus jegyeit hordozza. Semmi okot nem ad arra, hogy látványán valaki is megbotránkozzék, a modern szobrászat alkotásaitól viszolygó szem sem találhat rajta kivetnivalót . S mégis, egyik zalai ismerősömtől azt hallottam, élnek olyan emberek Zalaegerszegen, akik megütköztek ezen a látványon, felrótták a szobor meztelenségét (!), s azt mondták, mégsem való egy ilyen dolgot nyilvános térre kitenni, ahol annyian megfordulnak. — No — gondoltam magamban —, nem szeretnék Zalaegerszegen képzőművész lenni, ha már ez a szép, mértéktartó szobor is méltatlankodásra ad okot. A Vizsla-parktól kétszáz lépésnyire van a Zalaegerszegi Cserépkályhagyár. A gyárral szemközt igénytelen földszintes épület áll, kopott, megviselt. A kályhagyár a város egyik jelentős üzeme, a ház a gyár formatervezőjének, Németh János keramikusnak a műterme. " Nem minden célzatosság nélkül jelöltem meg azt a távolságot, ami a műtermet elválasztja a Vizsla-parki kétkedőktől, hiszen Németh János művészete és e kétkedés között oly nagy távolság van, ami aligha fér bele kétszáz lépésbe s így szinte különösnek tekinthető, hogy ez a művészet mégis létezik. Magyarázatképpen kísérjük végig Németh János útját. 2. A Zalaegerszegi Cserépkályha gyárat Németh János nagyapja alapította a kilencszázas évek elején. 1951-ben az üzem 11 embert foglalkoztatott, most ötszázat A családban apáról-fiúra szállt a fazekas és kályhás mesterség. Németh János tízesztendős korában megtanult korongozni, s egy pillanatig sem volt vitás, hogy ő is ősei mesterségét folytatja majd. A vonzódás és a tehetség örökül maradt rá 1954-ben beiratkozott az Iparművészeti Főiskolára. Gádor István és Borsos Miklós volt a mestere, s így csöppet sem csodálkozhatunk, hogy az ősi szakma őbenne már egészen másképp virágzott tovább. A főiskola elvégzése után egy esztendeig állami ösztöndíjjal Budapesten dolgozott. A IV. országos iparművészeti kiállításon nagyméretű kerámia térplasztikával szerepelt. Nem sokkal később visszatért Zalaegerszegre, a cserépkályhagyárba, a tervezési és technológiai munkák irányításával foglalkozott. Hazatérésekor a városban művészeti élet nem volt. Így emlékezik azokra az időkre: — Döntenem kellett: vagy az akkori szokások szerint megpróbálok a fővárosban letelepedni, s majd előbb-utóbb valami műhelyhez jutok, vagy elfogadom azt a lehetőséget, amit Zalaegerszeg kínált: itt volt hol és mivel dolgoznom, hiszen a cserépkályhagyárban a keramikus megtalálja az eszközeit. Ez a lehetőség sem volt kockázat nélküli, hiszen bizonyos értelemben az egyedüllétet vállaltam. A vidéken való megtelepedéshez kell egy bizonyos konokság. — A művész végül is egyedül végzi a dolgát De kétségtelen, itt Zalaegerszegen nyomát sem lelhettem annak, ami Miskolcon, Hódmezővásárhelyen, vagy Pécsett létezik. Itt kevés embernek volt önálló véleménye a művészetről, tagadhatatlan, csak akkor ismernek el valakit, ha a főváros is elismeri. Ettől függetlenül már a legelső időkben is a város, a megye vezetői — főképpen a megyei pártbizottság — mindenben támogattak. 1961-ben kiállításom volt a Göcseji Múzeumban. A gyártól, lehetőségeik szerint, műtermet, s alkotó időt kaptam,így egyedi darabok tervezésével is foglalkozhattam. Persze nem ment minden simán. Voltak olyan idők, mikor magányosnak éreztem magam s idegennek. Második kiállításomra csak most, hat év után került sor Zalaegerszegen. — A közben eltelt hat esztendő alatt mi történt? — Úgy mondhatnám, ez alatt a hat év alatt fejlődött ki Zalaegerszegen a kulturális élet igénye. Óriási tempóban fejlődik a város, korszerű épületek épültek, ezzel a fellendüléssel egyidőben szellemi pezsdülés következett be. Valamiképpen szüksége lett ennek a városnak a művészekre is. Most már nem vagyok egyedül. Több festő, szobrász és iparművész él itt, s így együtt könnyebben mennek a dolgok. Persze kapálózni kellett. Alakítottunk egy esztétikai bizottságot, a megyei tanács művelődési osztályával együttműködve. Mindenbe beleszóltunk, s most úgy néz ki, hallgattak ránk. Kitűnő építészek tervezték a város új épületeit, az ő jelenlétük, munkájuk hozzájárult a szellemi élet frissüléséhez. Jöttek a Göcseji Napok, abba is belevontak minket, a város most már igényt tart és számít ránk. 3. Németh János 1965-ben nagyméretű kerámia reliefjeivel vett részt az V. országos iparművészeti kiállításon. Tavaly — tanítványként — szerepelt Gádor Istvánnak az Ernst Múzeumban rendezett gyűjteményes kiállításán és munkái ott voltak Faenzában, a XXIV. nemzetközi kerámiakiállításon is. — Végső soron, az apró csüggedésektől eltekintve, sohasem volt okom megbánni, hogy Zalaegerszeget választottam. Mostani kiállításom sikere, látogatottsága, érzése azt bizonyítja, eljutottam odáig, hogy szülővárosomba végképpenbefogadjanak. — A város új épületeiben helyet kaptak-e faliképei? — Szombathelyen és Balatonföldváron vannak épületkerámiáim, Zalaegerszegen nincsenek. De most az építészek már ilyen értelemben terveznek, dolgoznak. Új tanácsház, fedett uszoda épül. Azt hiszem, azok falára talán már az én munkám kerül . Érzi-e hátrányát annak, hogy nem vehet közvetlenül részt a főváros művészeti életében? — Különösebb hátrányát nem érzem. Eddig is meghívtak a budapesti kiállításokra, tartom hivatalosan is a kapcsolatot, a barátaimmal is , gyakran találkozom. Szó van arról, hogy Zalaegerszegen művésztelep létesül. A műteremlakások építését már megkezdték, s elképzelhető, hogy néhány esztendő elmúltával ez a város is olyan otthona lesz a képzőművészeknek, mint Miskolc, vagy Hódmezővásárhely. Nagyon helyénvaló, hogy az épülő műteremlakások egyikét Németh János kapja meg. Ő volt az első a hazatérők közül. 4. Nem tudom, azok, akik kifogásolták a parkban felállított szobor látványát, vajon ott voltak-e Németh János kiállításán a Göcseji Múzeumban. Mert mindaz, amit a műtermében láttam, szép volt, korszerű, komoly tehetségről, a mai művészet áramában való élésről tanúskodott. Kisplasztikái, tárjai, reliefjei azt bizonyítják, magányosan, segítőktől és kétkedőktől körülvéve is megtalálhatja a művész a saját hangját, meglelheti sajátos formavilágát — Fazekasok voltak az őseim — mondta Németh János. — A mesterségük a véremben van. Egyszerűségre törekszem. A fazekashagyomány eszközeivel akarok valami újat csinálni ... Kristóf Attila Most, most, most, most! Most, most, most, most! MOTORALKATRÉSZ 50% ENGEDMÉNY K 55, K 115 VI. , Liszt Ferenc tér 2. DONGÓ VII. , Thököly út 28. JAVA PIONÍR VI., Nagymező u. 27. VIDÉKRE UTÁNVÉTTEL Most, most, most, most! Most, most, most, most! Magaz Nemüzet A bronzsarlótól a kombájnig A Mezőgazdasági Múzeum 43 ezer mezőgazdasági munkaeszköz történetét gyűjtötte eddig össze Érdekes és figyelemre méltó munkát végez már ötödik esztendeje a Mezőgazdasági Múzeum. Dr. Balassa Iván tudományos kutató, főigazgatóhelyettes irányításával azon fáradoznak, hogy létrehozzák a mezőgazdasági munkaeszköz-archívumot, összegyűjtik a hazánkban használt mezőgazdasági eszközök, szerszámok megjelenéséről, elterjedéséről szóló adatokat, fényképeket. Eddig ha valaki tudományosan akart foglalkozni egy-egy munkaeszköz fejlődésével, történetével, akkor sorra kellett látogatnia a hazai múzeumokat A vásárosnaményi múzeumban találhatta meg az őskori sarlót, a veszprémiben a régi halászsúlyt, a tokajiban a hatágú kapát, s a Mátyás király Múzeumban Visegrádon a középkori patkót Ezt most mind egy helyre gyűjtik, fényképeken, kartonokon máris 43 ezer munkaeszköz történetét őrzik. Kiállításokon ezeknek mindössze csak öt százaléka látható, hiszen nem is lehet olyan nagy csarnokot elképzelni, ahol mindez elférne. De ez az öt százalék is ízelítőt ad arról a nagy és jelentős munkáról, amelynek során a kutatók a mezőgazdasági munkaeszközöket régészeti, történeti, néprajzi szempontok szerint elsőrendűen tudományos céllal feldolgozták és osztályozták. Munka-amely sosem ér véget A magyar anyag olyan gazdag, hogy hű képet nyújt a mezőgazdaság történetéről, s nyomon lehet követni a halászat, a vadászat, a méhészet, az erdészet, az állattartás fejlődését, valamint a közlekedés ezzel kapcsolatos vonatkozásait egész a napjainkig. — Ez a nagy munka, amit most végzünk, nemzetközi mozgalommá vált, amelynek itt, Budapesten fektettük le az alapjait az 1964-ben megrendezett konferencián — mondotta dr. Balassa Iván. — Tizenegy ország képviselői voltak jelen, s elhatározták, hogy a mi példánkat követve ők is megszervezik a mezőgazdasági munkaeszköz-archívumot. Ezt követően Moszkvában, a néprajzkutatók VII. nemzetközi világkongresszusán én magam ismertettem ennek a munkának a jelentőségét. Legutóbb Stockholmban, majd Prágában merült fel a kérdés fontossága. Ma már Csehszlovákiában, az NDK-ban, az NSZK-ban és Dániában a magyar elképzelések alapján folyik a gyűjtő és rendszerező munka. Mi már elérkeztünk az anyag összegyűjtésének és rendezésének körülbelül a feléhez. A munkát szakavatott muzeológusok végzik. Mikor fejezik be? — Soha! — mondja a főigazgató-helyettes. — Hiszen minden évben újabb ezer tárgy kerül elő, de azért három-négy esztendő múlva mégis elkészülünk a teljes felméréssel, s utána mindig csak az új anyagot kell összegyűjteni. Ez már könnyebb lesz. S akkor csak be kell ülnie a kutató tudósnak a Mezőgazdasági Múzeumba, s minden anyag rendelkezésére áll, amit csak tudni akar az eddig használt mezőgazdasági munkaeszközökről, megjelenéséről, elterjedéséről, szerepéről. — Készült már ilyen átfogó tanulmány valamilyen munkaeszközről ? — Igen. Én magam dolgoztam fel a magyar ekék történetét. Az eke története A három vaskos kötet még csak kéziratban látható, jövőre jelenik meg gazdag fényképillusztrációkkal. A tanulmány szerint ekéket nálunk i. e. a IV. vagy a III. században használtak bizonyíthatóan először. Az első ekevasakat a kelták hozták be. Baláca-pusztán (Veszprém m.), időszámításunk után a III. században, a rómaiak már az eketaligát is használták. Erre enged ugyanis következtetni több napvilágra került taligalánc. Három ilyen láncot ismertünk eddig az országban, de most, hogy a kutatók fel tudták mérni a teljes anyagot, kiderült, hogy 16 ilyen lánc van Magyarországon. A vidéki múzeumokban levő láncokról mostanáig nem mindenütt tudták megállapítani, milyen célt szolgáltak. A láncokat, s más munkaeszközöket főleg a Balaton vidékén találták. Római ekevasunk 17 darab van, s ez már szép gyűjteménynek számít. A régi Európában három nagy gabonatermő terület volt — mondja a szerző. — A Pó-vidék, Pannónia és a Rajna-vidék. A Dél-Olaszországban talált szerszámok nem nagy fejlődést mutatnak, ez azt bizonyítja, hogy az olaszok nem kedvelték különösebben a földművelést. Egy érdekes megfigyelés: a mai 10 síráson ekét ábrázoló rajz látható. Az i. e. 241-ben Szicíliában használatos eke formája szinte tökéletesen azonos a pénzen látható ekével. A cserpák és a csobolyó Nagyon figyelemre méltó megállapításra jutottak a kutatók az archívum rendezése során, amikor az anyagot összevetették a Kijev környékén talált mezőgazdasági eszközök anyagával. Kétséget kizáróan bebizonyosodott, hogy Magyarország területén a földművelés a honfoglalás előtt is nagyobb szerepet játszott, mint eddig gondolták. Az is egyre világosabb, hogy a magyarok az ukránokkal való érintkezések folytán ismerkedtek meg a földműveléssel. Dél-Ukrajnában magasabb fokon álló földművelési kultúra volt, mint nálunk vagy más szláv népeknél. A napokban megnyíló kiállításon, sok érdekes szerszám is szerepel a bronzsarlótól egész a legkorszerűbb gépig, a kombájnig. Közöttük természetesen egy sor olyan munk®- eszköz, amelyet már régen nem használnak. Honnan kerültek az archívumi gyűjtésbe a kihalóban levő eszközök? Nagy részük a vidéki múzeumokból. A tokaji múzeumban is őriznek például osztókét. Ma már alig használják, nincs szerepe a nagyüzemi földművelésben. Az ekevasat tisztogatták vele régen, ha ragadós volt a föld. De az állatok ösztökélésére ie felhasználták. A nyelv megőrizte, de mint munkaeszköz kihalt. Ugyanez mondható a cséphadaróról, is. . A nyelv tehátkonzervatívabb, lassabban változik, a technikai fejlődésgyorsabb. Egyik érdekes munkaeszköz volt — szintén Tokajon őrzik — a csinvágó balta A hordó végében levő bevágást nevezték csinnek, amibe a hordó lapját illesztették be. Ehhez kellett a balta. Ki ismeri már a cserpákot, amivel a mustot töltögették a hordókba? Vagy a livót? A csobolyó is csak a régi pásztorénekekben szerepel. Ezeknek a képét, leírását kartonok őrzik most Budapesten, de Tokajban, a régi, templomból lett múzeumban valóságban is láthatók. Egyébként érdekes története van ennek a múzeumnak is. Ismeretes, hogy az orosz cároknak szőlőjük volt hajdanában Tokajban. Őrzésére egy szakasz katonát vezényeltek ki. Voltak tisztviselők is, számukra a cári udvar pópát küldött és templomot épített. Amikor a XIX. században a Habsburgok összerúgták a patkót a cárokkal, megszűnt a szőlő, üresen maradt a templom. Tokaj megvásárolta, s ebben rendezte be a múzeumot, itt kapott helyet a Tokaji bor története című állandó kiállítás is. A múzeum gazdag anyaga most bekerült az archívumba és a többi vidéki múzeum eddig szinte hozzáférhetetlen anyagával együtt forrásává és segítőjévé válik a tudományos kutatásnak. Illés Sándor Az új vasúti árudíjszabás és a körzeti állomások kialakítása A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat közlekedési szakcsoportja szerda délután tartott kibővített vezetőségi ülésén dr. Turányi István, a műszaki tudományok doktora, Állami-díjas egyetemi tanár megnyitója után Rödönyi Károly közlekedés- és postaügyiminiszterhelyettes, a MÁV vezérigazgatója érdekes előadást tartott közlekedésünk és hírközlésünk néhány időszerű problémájáról. Elöljáróban utalt a gazdasági mechanizmus bevezetésével kapcsolatos előkészítő munkára, amely a közlekedés területén szélesen bontakozott ki. Ezután arról szólt, hogy az új gazdaságirányítási rendszerre való áttérés közlekedési problematikájának vizsgálata, a széles körű helyzetfeltárásokkal járó elemző és előkészítő munka, továbbá a felelősségteljes döntések meghozatala nagyobb részben megtörtént. A vasúti közlekedés nyeresége tekintetében például az az álláspont alakult ki, hogy nem lehet elsődleges cél a vállalati nyereség biztosítása, éppen asajátos termelési tevékenységből, az elsősorban közérdekű szállítási feladatok ellátásának kötelezettségéből kifolyóan. — Ez persze nem befolyásolja — mondotta a továbbiakban —, ama leghatározottabb törekvésünket, hogy a szállítási igények zavartalan kielégítése mellett biztosítsuk a vasútüzem gazdaságosságát. Ennek eszközei sokrétűek. Ide tartozik például elsősorban a vasút területén beruházott rendkívül nagy tömegű állateszköz legkedvezőbb kihasználása, vagy az általános termelői árrendezés kapcsán a jövő év elején életbe lépő új árudíjszabás, amely nemcsak fedezi a vasút költségeit, hanem szerény nyereséget is tartalmaz. Az új gazdasági mechanizmus talaján a közlekedési ágazatok között, vagy az árufuvarozásban a különböző gépkocsi közlekedési szektorok és egységek között bizonyos verseny várható. Ebben nemcsak a szocialista közlekedés viszonyainak általános hatásai játszanak közre, hanem az is, hogy az új díjszabás tételeiben az un. díjszabási koordinációra való törekvés érvényesül és olyan díjszinteket alakít ki, amelyek a fuvaroztató feleket szinte automatikusan a legmegfelelőbb, számukra fuvarköltségben legkedvezőbb, fuvarozási eszköz igénybevételére készteti. A miniszterhelyettes ezután a kiemelkedő nagyságú és jelentőségű komplex fejlesztési feladatról, a körzeti állomásrendszer kiépítéséről beszélt. Rödönyi Károly miniszterhelyettes ezután az egyéb időszerű közlekedési feladatokat ismertette. ÚJ NÉV ÚJ NÉV ÚJ NÉV Régi, kifogástalan minőség! 1968. JANUÁR 1-TŐL BUDALAKK FESTÉK- ÉS MOGYAN MAGYAR CÍMÜNK TOVÁBBRA IS: BUDAPEST IV. DUNASOR 11. FESTÉSI-MÁZOLÁSI SZAKTANÁCSADÁS A FOGYASZTÓKÖZÖNSÉG RÉSZÉRE 1967. OKTÓBER 20-TÓL FESTÉK MINTABOLTBAN ÜL, Dohányétej 68. LAKK- ÉS FESTÉKIPARI VÁLLALAT Kórházfejlesztési gondok Újpesten Az újpesti kórházak higiénés helyzetének javításáról tárgyalt a IV. kerületi tanács végrehajtó bizottsága legutóbb. Különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy az Árpádkórház szülőotthonában megakadályozzák a csecsemőkön időnként fellépő fertőző bőrgyulladást. Ezért a zsúfolt újszülött-részleget a meglevő lehetőségek felhasználásával kibővítik. Abban a helyiségben is kórtermet rendeznek be, ahol eddig gazdasági iroda volt, s a jelenleg éjjel-nappal üzemben levő autokláv mellé egy harmadikat is vásárolnak. Három műszakosra szeretnék bővíteni a városi kórház mosodáját, felújítják, korszerűsítik az Árpád-kórház belső csatornahálózatát A tanács igyekszik segíteni a Városi és az Árpád-kórház konyhájának nehéz helyzetén is. Az az elképzelés, hogy a Károlyi-kórház elavult konyháját felújítják, sbáziskonyhaként működtetik majd, az Árpád-kórházban és szülőotthonában pedig befejező konyhát létesítenek. A Városi kórház korszerűtlen tüdőpavilonját megszüntetik. Az elavult épületet eladták, helyette 134 személyes, modern, új tüdőpavilont építtetnek már a jövő évben. *