Magyar Nemzet, 1967. október (23. évfolyam, 232-257. szám)
1967-10-15 / 244. szám
Vasárnap, 1967. október 15.. Az ember, akit nem lehet megírni Prof. dr.Pető András Egyik munkatársa azt mondta, hogy húsz éve ismerte, de nem tudja, ki volt. Egy másik, régi munkatársa megjegyezte, hogy olyan volt, mint az a hegyvonulat, amelynek csúcsait látni már nem lehet. "■Azért, mert a felhők beborítják?«, kérdeztem. Nem, felelte. Hanem azért nem lehetett megismerni, s látni őt, mert a környezetének az ismeretei nem érték fel prof. Petőt. Egy orvosnő emlékezete szerint egyszer mondta azt egy cikkre, hogyez jó. E cikk egyik tanítványának a lutoni (Anglia) intézetéről, műhelyéről szól, rendkívül tömör, szűkszavú, rövid, a Timesban jelent meg idén. Tizenhét éves korom óta, harminchat esztendeje írok riportokat emberekről. Ilyen nehéz dolgom még nem volt. Kétségbeesetten ülök írógépem előtt, már-már hallani vélem a megjegyzést, hogy ő ilyet nem írt volna le, semmiféle személyeskedést nem tűrt. Indulatos volt, és szigorú, és angyali, és konok, és nagyszerű, és rendkívüli. Másokért élt. E két szót talán ő is helybenhagyná. Többet nem. Kettőt — talán — igen. Miután e két szó róla szól, talán mégennyit sem hagyna jóvá. A szerkesztőségben köszönetnyilvánítás került a kezembe:A Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetének dolgozói, Pető processzor öszszes munkatársai köszönetet mondanak mindazoknak, akik Pető professzor elhunyta alkalmával a magyar társadalmat, a gyermekeket és felnőtteket, valamint tanítványait ért kifejezhetetlen veszteség felett részvétüket nyilvánították. Ha valakit munkája, műve halhatatlanná tehet, ő bizonyára az...* Halhatatlan? Elgondolkoztam. Nem ismertem. Soha nem láttam. Lehet-e írni arról, akit nem ismertünk, soha nem láttunk? -Reménytelen-e, mondta vajaid. “Azok sem ismerték, akik ismerték már évek, évtizedek óta." Elindultam e reménytelenség, a halhatatlansága nyomában. Az életben van két hegycsúcs, teljesség s tisztaság a neve, amelyre ember ritkán jut föl. Prof. Pető András feljutott; a teljesség, a tisztaság embere volt. Egy író barátom, akit kedvelt és becsült, két alkalommal, s hosszú időn át mesélt róla. Petőt “Buddha-arcú, nagyszerű mérges embernek** nevezte. Prof. Pető halhatatlan munkásságának a színhelyén, a Villányi úti Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézetében, ahol egy délutánt töltöttem el, orvosai, konduktorai ehhez azt tették hozzá, hogy prof. Pető indulatai nem személyével, hanem azzal az üggyel, azzal a küzdelemmel függtek össze, amelyet vívott, amelyet képviselt. Mindig másokért volt “dühös”. ■ Hetvennégy éves korában, öt és fél órás tárgyalás után, szeptember 11-én délután az intézetében halt meg, a hetvennegyedik születésnapján. E szót, gyógyíthatatlan, nem ismerte. Ezt kimondani előtte nem lehetett. Ha mozgásképtelen, s lassan enni, inni, járni, mozogni, írni tanuló gyermekei közt ült intézetének valamely szobájában — velük énekelt, velük játszott, velük közösen végezte el a kijelölt mozgásfeladatot —, nem lehetett zavarni, nem ment a telefonhoz, akárki hívta. Intézetében e pillanatban kétszáz olyan gyermek él, akiket az intézet — orvos és konduktor — nevel. Nem gyógyít. Nevel. Ez nem orvosi intézmény, hanem pedagógiai.A mozgásképtelen vagy túlmozgásos gyermeket megtanítják étkezni. ..megtanítják őket járni, mozogni, ha mozogni nem tudnak. És megtanítják őket mozdulataikat fékezni, csökkenteni tudni, ha túlmozgásosak. Itt élni tanítanak. Mindig fázott. Stollár Béla utcai lakásán központi fűtés volt ugyan, de ő cserépkályhában fával is fűttetett, ezen kívül butánnal és még villannyal is. Lakása kilencven százalékát könyvek foglalják el. Egyik munkatársa azt mondta, hogy “ami az intézet anyagára, a mozgásterápiára vonatkozó szakirodalmat illeti, ez az egész országban egyedülálló, a legteljesebb, beleértve az egyetemi, kari könyvtárakat is*. “Ha róla ír, röviden írjon, s hosszasan gyötrődjék előtte*, kérte egy régi munkatársa. “A Times-cikk két kis félhasáb volt. Ezt nevezte ő jó cikknek.* De hogyan lehetnék tömör, mikor haló porában is árad, szinte hömpölyög felém nagy élete? ... Ilyet sem írt volna le. A szavakat nem szerette. A cselekedetet szerette. A munkát. A gyermekeket. A rendet szerette. A lényeget szerette. A teljességet. Csak rögtönzést ne! Csak ne blickfangos dolgokat! Író barátom szerint olyan könyvet nem olvasott, “amelyet kivonatolni lehet*. Ha egy könyv tartalmát húsz sorban el lehet mondani, akkor annak pontosan húsz sor — és nem ötszáz oldal — a mondanivalója. 3 Gyakran volt indulatos, nemegyszer használt fölfokozott hangot. Ö volt a világ egyik legfigyelmesebb embere. »Nem lehetett ajándékot adni neki.* Ö viszont “elviselhetetlen mennyiségben ajándékozott*. Mindenét szétosztotta. Akit tudott, segélyezett. Barátait rendszeresen felhívta, hogy érdeklődjék gondjaik, hogylétük felől. Orvosai, konduktorai, egész környezete rajongott érte. Legjobban a gyermekei rajongtak prof. Petőért. Rajongásban, indulatban, küzdelemben élt, dolgozott, nevelt, viaskodott Volt idő, mikor állandóan csúrdott. “Ezt is legyőzte.« A csuklásokat senki sem tudta leállítani, õ sem. Talán rekeszizomgyulladás okozta. De ez is csak föltételezés. “De minek emlegetni ezt?“ Közel hat hónapig tartott. De legyőzte. Panaszt nem ismert. Betegségnek oda nem adta magát. Ha igen súlyos napja volt, s a házban, ahol lakott, nem járt a lift, az ötödik emeletre mentőkkel vitette föl magát. Panaszkodni nem tudott. Egész életében saját személyét kikapcsolva élt és dolgozott. Miért tette? Ezt mind miért tette? Az intézetért? A gyermekekért? Azért, hogy bebizonyítsa, e szó: “gyógyíthatatlan”, ostobaság? S nincs ilyen? Az emberekért tette? Az emberiségért? Soha nem felelt volna rá. De amit teremtett, az intézet, a világon egyedülálló, s a hasonló lutoni intézet is az ő példája, munkássága nyomán született. “Húsz éve ismerem. De nem tudom, ki volt.« Síkságon élek. S időről időre, újra meg újra rádöbbenek arra, hogy ez nem síkság. Piramisok, katedrálisok, hegycsúcsok, sejtesítes, magasba vesző, tiszta tetők közt élek, s botladozom. Egy orvosnő így fogalmazta meg egyéniségét: “Olyan sok hely volt benne, annyi mindenre.* Egy másik orvosnő azt mondta, hogy Pető élete a teljesség utáni hajthatatlan harc volt. A teljességet, a rendet kedvelte. Amire nem volt szüksége, elajándékozta. Semmi fölöslegeset nem szeretett. A fölösleges szavakat sem. De a hallgatást sem. Ha valakiben ki nem mondott gondolatot sejtett, ingerült lett. A humort szerette. A viccelést nem. Nem szerette, ha egy virágcsokor tarka volt. Csak a homogén dolgokat kedvelte. Intézetének kertjében gazt nem tűrt. Sehol sem tűrte a gazt. Füvét egyszer kiásatták, fűmaggal újra bevetették, jelentették, hogy szép a fű. Gaztalan. Nem tudta elviselni a szétszórt csikket. Azt, ha egy fehér köpenyről egy gomb hiányzik. Azt, ha elmozdítják egyik könyvét. Ne legyen gaz. Legyen rend. Nemcsak a kertben, nemcsak a köpenyen, és nemcsak az asztalokon. Ha bejött, nem köszönt. Ha elment, nem köszönt. Csak olyan idegennek köszönt, aki az intézetbe bejött. Azt mondta, ő akkor is itt van, ha elmegy. Ő soha innen nem megy el, akkor sem ment el, ha elment. Ha beteg volt, ha lakásán ágyhoz láncolva élt, gyermekeiről mindig mindent tudott. Azt is, hogy egyik mozgásképtelen gyermeke a szék támlájába kapaszkodva, reggel nyolctól tizenegy óráig, a szoba falától már a szoba közepéig elért, s szeme a sikertől fényleni kezdett. Azt is, hogy egy másik gyermeke, aki hallott ugyan, de beszélni nem tudott, egy égő gyertyát tartva és arra biztatva, hogy a lángot fújja el, lassan, de az örömnek valami földöntúli sugárzásában kimondta az f betűt. Ő mindig mindenkiről mindent tudott. »Nagyon vigyázzon ezzel a cikkel. Petőt kivonatolni nem lehet. Petőről írni nem lehet. Petőt megírni reménytelen.* 5 Több ezer kéziratlap, tudományos jegyzet, feladattár, gyakorlattár, s számos ki nem adott vers, dráma maradt utána. Gyakran írt németül. Életrajzát Nachtigall, Csalogány címen akarta megírni. »Privat« feliratú kis doszsziéjában a többi közt egy Hölderlin-verset is leltek. A vers az életről, s a halálról szól, a professzor úr egyik noteszébe másolta be. Volt a dossziéban egy hároméves kislánytól származó rajz is. A gyermekrajzot, amely nagy bajuszú utcaseprőt ábrázol, amint a temetőben faleveleket seper, a professzor úr már tíz éve őrizte. Itt pihen a többi közt Ilku Pál egyik levele. A művelődésügyi miniszter 1963. szeptember 11-én a 70 esztendős prof. Petőt köszöntötte: “Sok nehézséggel és meg nem értéssel kellett önnek megküzdenie, de ma már világos, hogy az ön által alkalmazott nevelői módszert széles körben meg kell valósítani. Tisztelem az ön erejét és kitartását, amellyel a valóban nemes célokat szolgálta.« A miniszter a professzor tevékenységét egyedülállónak nevezi levelében. Iratai közt pihen agy gépek “önéletrajza” is. Harminckilenc sor. Szombathelyen született, édesapja vegyeskereskedő volt, édesanyja tanítónő. Pesten érettségizett, Bécsben végezte az egyetemet. Ausztriában, a többi közt a bécsi egyetem élettani tanszékének a tanársegéde, később a kreuzeni és a raaueri gyógyintézetek igazgató főorvosa volt. 1922- ben a semmeringi gyógyintézetben kezdett mozgásterápiával foglalkozni. 1938-ban, a fasizmus elől menekült haza. 1947-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola mozgásterápiás tanszékének a tanára lett, ugyanakkor megbízták a Gyógypedagógiai Intézet mozgásterápiás osztályának a vezetésével. Ebből alakult ki a főiskola mozgásterápiás intézete, később az Országos Mozgásterápiás Intézet, végül a Művelődésügyi Minisztérium segítségével megteremtett Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézete, amelynek Pető dr. az alapítója, s élete utolsó pillanatáig igazgatója és főorvosa volt. Szovjet, német, amerikai, angol szakemberek jártak tanulni hozzá. Amit a gyermekekért tett, azt én leírni nem tudom. Csak gyermekei ragyogó szemeire emlékezem, miután órákon át jártam köztük az intézetben. E szemek azt közölték: már tudok enni! Járni! Beszélni! írni! Élni! Megkérdeztem, hogy mikor, s hol indult ez a világon egyedülálló munka, hivatalos szóval a “konduktív mozgáspedagógia”? Azt a választ kaptam, hogy a háború után tizenhárom gyógyíthatatlannak tartott gyermeket adtak át a professzor úrnak, ő a tizenhárom gyermeket a Gyógypedagógiai Intézet két pincehelyiségében kezdte el ... azt akartam leírni, hogy gyógyítani. Nem gyógyítani. Nevelni. A gyermekek — egy kivételével — felnőttek, dolgoznak, “mind csinál valamit”. “Reménytelen munkába kezdett. Őt megismerni sohasem sikerült senkinek.* Nem lehetett megismerni, nem lehet megírni. De lehet feltekinteni elégett porára, amely a magas tisztaságban a teljességre való törekvés emlékét őrzi. Ruffy Péter FELHÍVJUK AZ ÉRDEKELT VÁLLALATOK ÉS INTÉZMÉNYEK SZAKEMBEREINEK FIGYELMÉT, hogy SNV-50 és SNV—100 típusú 50, ILLETVE 100 AMPER TERHELHETŐSÉGű TIRISZTOROK 1968. ÉVI SZÁLLÍTÁSÁRA F. ÉV NOVEMBER 30-IG RENDELÉST FOGADUNK EL! TIRISZTORAINK — 50—800 V zárófeszültséggel készülnek — alkalmasak nyugati típusok kiváltására — SEC előírások szerint mért 18 paraméterre vonatkozó mérési lappal kerülnek átadásra — hazai erősáramú diódák rögzítési módjával egyező kivitelűek — 6 m/sec sebességű léghűtést igénylő hűtőtönkkel kerülnek szállításra — alkalmazásával kapcsolatban, illetve speciális paraméterekre is készségesen adunk felvilágosítást (VKI Félvezető Laboratórium 155—210, 166—269, Pálfy Miklós) Külön kívánság esetén zárófeszültség sortól eltérő speciális paraméterek szerint válogatott tirisztorokra is elfogadunk rendelést RENDELÉSEKET AZ ALÁBBI CÍMRE KÉRJÜK MEGKÜLDENI: VILLAMOSIPARI KUTATÓ INTÉZET FÉLVEZETŐ LABORATÓRIUM BUDAPEST, XII., ISTENHEGYI ÚT 29. ü&díj ViM* EZEN A HÉTEN MEGJELENIK A DELTA tudományostechnikai magazin első száma Üvegszilánk árulta el a tettest Hosszas nyomozás után elfogták a tiszaföldvári három zoros kéjgyilkost Az utóbbi évek legizgalmasabb nyomozása után leplezte le a rendőrség a tiszaföldvári rémet, akinek három kéjgyilkosság terheli a lelkiismeretét. Áldozatai nők voltak, akiket megfojtott, meztelenre vetkőztetett, majd a vízbe dobott. Az első áldozat Sípos Ilona tiszaföldvári leány, akinek holttestét még 1962 áprilisában fogták ki a Tiszából. Csuklóján és nyakán zsinegfoszlány volt, de ennek ellenére azt sem zárta ki az orvosi vélemény, hogy öngyilkosság történhetett. Sérülést ugyanis nem találtak a testén s öngyilkosságra engedett következtetni az is, hogy a boncolásnál kovamoszatot fedeztek fel benne, ami annak a jele, hogy még életben került a vízbe. A gyilkosság mellett szólt viszont az, hogy szája a melltartójával volt betömve. A tettes nem került kézre. Három évvel később, 1965- ben, ugyancsak tavasszal, kifogták a Tiszából Méhész Éva 15 éves tiszaföldvári kislány lemeztelenített holttestét. Sérülést csak a mellkasán találtak, de ez se olyan volt, ami feltétlenül gyilkosságra utalhatott volna. Ennek ellenére ezt az esetet már bűntettként kezelték. A gyilkos most sem került rendőrkézre, de az áldozat kerékpárját és fél pár cipőjét később megtalálták Martfű alatt. Az idén június 20-án reggel, öcsöd és Kunszentmárton, között, az öcsödi közúti hídtól 7 kilométerre, a Körös fövenyén meztelen nő megcsonkított holttestére bukkantak. Az áldozat Szekeres Károlyné, született Pénzes Teréz 28 éves tiszaföldvári elvált asszony volt. Szekeresné a martfűi cipőgyárban dolgozott, s a gyilkosság napján, június 19-én, este 10 órakor fejezte be munkáját. Azt mondta, randevúra megy. , A gyilkosságot követő napon, az esti órákban egy járókelő jelentette, hogy az öcsödi híd közepe táján vérfoltokat látott. A vérfoltok mellett üvegszilánkokat talált a rendőrség, felturti autóüveg szilánkjait. Hasonló üvegszilánkot találtak az áldozat körme alatt is. A nyomozásba bekapcsolódott az országos rendőrfőkapitányság is. A gépkocsik százait ellenőrizték, mert nyilvánvaló volt, hogy az áldozat csak járművel juthatott el élve vagy halva Martfűtől az öcsödi hídig, ahol vízbe dobták. A gépkocsik ellenőrzését az egész országra kiterjesztették, hangyaszorgalommal, kitartó munkával gyűjtötték a legapróbb adatokat is a nyomozók, míg végre siker koronázta munkájukat. A gyanú Kovács Péter 34 éves tiszaföldvári gépkocsivezetőre irányult. Ő ugyanis régebben a 7-es AKÖV-nél dolgozott és a cipőgyárba volt vezényelve állandó munkára. Június 19-én, a gyilkosság napján Kovács a gyárba igyekezett. Elromlott közben a fékberendezése, s a kapu sorompójának ütközött. Ekkor tört ki a jobb oldali ajtó üvegje. A törmeléket a portás segítségével összesöpörte és a szemétre dobta. A véletlen összejátszása folytán gépkocsija a gyilkosságot követő nap az Autójavítóhoz került Budapestre általános generálozásra. Kovács ugyanakkor állandó alkalmazást nyert a cipőgyárban. A rendőrség a kocsi nyomába eredt. S bár a teherautót időközben átszerelték, lefestették, kijavították, jobb oldali ajtajának ablakfészkében találtak néhány apró szilánkot. A laboratóriumi vizsgálat kétséget kizáróan megállapította, hogy ez is ugyanabból az üvegből származik, mint az öcsödi hídon, a nő körmei alatt és a gyár szeméttelepén talált szilánk. Kovács eleinte alibit igazolt, de ez később megdőlt, kiderült, hogy a gyilkosság éjszakáján csak reggel felé ért haza. őrizetbe vétele után eleinte tagadott, majd megtört a bizonyítékok súlya alatt és elismerte, hogy ő gyilkolta meg Szekeresnét. Megfojtotta, meztelenre vetkőztette, mellét megcsonkította és a vízbe dobta. A gyilkosságot a vezetőfülkében hajtotta végre. Beismerte a gépkocsivezető a másik két gyilkosságot is. Azt vallotta, ellenállhatatlan szexuális kényszer hatása alatt követte el tettét. Az orvosszakértő véleménye szerint a háromszoros gyilkos teljesen épelméjű és tettének elkövetésekor ura volt akaratának. (1.) Befejezte budapesti látogatását az ecuadori gazdasági küldöttség Jaime Nebot, az állami terv- és koordinációs bizottság elnöke vezetésével tíztagú ecuadori gazdasági delegáció tartózkodott Budapesten. Látogatásuk célja a két ország közötti kereskedelmi forgalom kibővítése volt. Eszmecserét folytattak a többi között arról, hogy a magyar iparvállalatok vasúti és közúti járművek, víztisztító, híradástechnikai és villamos berendezések szállításával részt vegyenek Ecuador fejlesztési terveinek megvalósításában. A delegációt fogadta Szálát Béla külkereskedelmi miniszterhelyettes és Sós Iván, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnökhelyettese. Svéd kereskedelmi delegáció tárgyalt Budapesten A stockholmi kereskedelmi kamara 18 tagú delegációja ötnapos üzleti tárgyalás után szombaton elutazott Budapestről. A delegáció tagjait fogadta Szalai Béla külkereskedelmi és Kocsis József kohó- és gépipari miniszterhelyettes, Karádi Gyula, az Országos Tervhivatal elnökének első helyettese és Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke. ÚJ NÉV ÚJ NÉV ÚJ NÉV Régi, kifogástalan minőség! 1968. JANUÁR 1-TŐL BUDALAKK FESTÉK- ÉS MŰGYANTAGYAR CÍMÜNK TOVÁBBRA IS: BUDAPEST IV., DUNASOR 11. FESTÉSI-MÁZOLÁSI SZAKTANÁCSADÁS A FOGYASZTÓKÖZÖNSÉG RÉSZÉRE 1967. OKTÓBER 20-TÓL FESTÉK MINTABOLTBAN VII., Dohány utca 68. LAKK- ÉS FESTÉKIPARI VÁLLALATBUQALAJIÍ7 .