Magyar Nemzet, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

­ l \ \s •a Magyar Nemzet ss A HAZAFIAS NÉPFRONTLAPJA " « Washingtoni kérdőjelek Az Egyesült Államok hosszú hónapok óta egyre mélyülő politikai válsága Lyndon Johnson március 31-i éjszakai bejelentésével drámai ponthoz érkezett. A háborúban levő ország elnö­ke bejelentette, hogy „nem keresi és nem fogadja el pártja jelölését az elnökvá­lasztásokon”. Aligha más ez, mint keserű beismerése nem­csak egy politika helytelen­ségének, hanem sikertelen­ségének is. Az 52 hónap és 10 nap, amióta Johnson be­tölti az Egyesült Államok legmagasabb hivatalát, az amerikai tekintély példát­lan hanyatlásának, a poli­tikai bűnök, sőt mi több hi­bák halmozásának elképesz­tő időszaka volt. E bejelentésével együtt Johnson — mint mondotta — részleges bombázási szü­netet rendelt el a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen folytatott légiháború­ban. Mindkét bejelentés azt a látszatot igyekszik kelteni, hogy az elnök valamilyen kiutat keres abból az egyre reménytelenebb helyzetből, amelybe a vezetése alatt álló csoport sodorta az Egyesült Államokat az országon be­lül és kívül, politikailag, katonailag egyaránt. Elemzésre szorul minde­nekelőtt a beszéd Vietnamot érintő része. A teljes szöveg tanulmányozásából nagyban és egészben az a kép bonta­kozik ki, hogy inkább hatá­sos gesztusról, semmint az érdemi tárgyalásokat beve­zető, átgondolt politikai ak­cióról van szó. Az elnök ugyanis nem titkolja, hogy a TET-offenzíva eredmé­nyei késztették elsősorban eddigi tevékenységének „gyötrelmes újraértékelésé­re”. Sok jel mutatja azon­ban, hogy az „újraértékelés” inkább látványos, semmint valóságos. Továbbra is ra­gaszkodik ugyanis a múlt augusztusi, úgynevezett San Antonio-i formulákhoz, szű­kített mértékben, de tovább folytatja a bombázásokat, újabb katonai erősítéseket szállít Dél-Vietnamba, min­den támogatást megad a sai­goni kormányerők jelentős létszámnöveléséhez és a VDK-t vádolva továbbra sem érti meg a Délen folyó népi szabadságharc lénye­gét. Vajon elképzelhető-e, hogy bármely szuverén or­szágot elégedetté lehetne tenni azzal, ha területének 10 százalékát bombázzák? Mindenesetre a bombá­zással összefüggő elnöki el­határozást az az egyre nö­vekvő nyomás váltotta ki, amely az Egyesült Államok­ra nehezedett a nemzetközi politikában és amelyet az amerikai közvélemény gya­korolt a kormányra és a De­mokrata Pártra. Az Egye­sült Államok vietnami ag­ressziójának következtében szétzilálódtak az imperialis­ta szövetségi rendszerek, egyre erősödő aggodalom vált úrrá a NATO-országok egész sorában, mind éleseb­ben ítélték el az amerikai politikát a semleges és nem semleges északi államok — egy svéd miniszter Stock­holmban háborúellenes nagygyűlésen bírálta az amerikai politikát, az igen óvatos Svájc is érintkezésbe lépett a VDK-val — és még határozottabb volt a tilta­kozási hullám Ázsia és Af­rika el nem kötelezett orszá­gaiban. Ami Johnson visszalépési szándékát illeti, itt két moz­zanatra kell felhívni a fi­gyelmet. Az első nemzetközi jellegű, és célja nyilvánva­lóan az, hogy nyomatékot adjon a bombázási célpon­tok szűkítésének. A máso­dik az amerikai belpolitika jelenlegi helyzetéből követ­kezik. Johnson népszerűségi százaléka az eddigi mély­pontra zuhant, s ma már ott tart, ahol 1952-ben Tru­­man az elnökválasztásokat megelőző hónapokban. A Demokrata Párt-gépezet be­folyásos emberei — főleg McCarthy szenátor, s még inkább Robert Kennedy in­dulási bejelentése után — óhatatlanul arra a következ­tetésre jutottak, hogy a párt belső meghasonlása csak vá­lasztási vereséggel végződ­het. A választást megelőző taktika tehát azt követeli, hogy az Egyesült Államok történetének legnépszerűtle­nebb háborúját jelképező Johnsont vonják ki a szava­zatgyűjtő hadjárat tűzvona­lából. A Demokrata Párt semmiképpen sem enged­heti át a „tárgyalások párt­ja” díszítő jelzőt a republi­kánusoknak. Ugyanakkor végveszélybe került John­son személyes politikai jövő­je is, a párton belüli vesze­delmet elsősorban Robert Kennedy jelenti. A szenátor röppentyű tüzének közép­pontjában az elnök vietna­mi politikája áll. A John­­son-bejelentés — a bombá­zások részleges beszünteté­se és a visszalépés a válasz­tásoktól — éppen Kennedy leghatásosabb választási fegyverének élét tompítja el. Sok a valószínűsége annak, hogy Johnson — fogadkozá­sai ellenére — legbelül szá­mít elhatározásának meg­változtatására. Éppen ezért nem lehet kirekeszteni azt a lehetőséget, hogy bonyo­lult választási manőverrel állunk szemben. Nixon ma­ga is azon a véleményen van, hogy Johnson ezzel a lépésével megerősítheti hely­zetét a pártban. Az AFP egyenesen felteszi a kérdést: „Johnson elhatározása hit­vallás volt-e, vagy politikai­diplomáciai manőver?” A váratlan elnöki bejelen­tés nyomán nem emelkedtek az amerikai politika rész­vényárfolyamai. A nemzet­közi közvélemény változat­lan aggodalommal szemléli, hogy ily kiszámíthatatlan és felelőtlen kézben van a vi­lág egyik legnagyobb, raké­ta-nukleáris fegyverekkel rendelkező katonai gépeze­te, hogy ily kevés hozzáér­téssel és csekély lelkiisme­rettel intézik a tőkés világ vezető országának ügyeit. A Johnson-beszéd semmikép­pen sem erősíti a Dél-Viet­­namban harcoló amerikai csapatok és a saigoni zsoldos haderők morálját, nem erő­síti a dollár helyzetét, s még zavarosabb helyzetet teremt az amerikai belpolitikában. Bármi legyen is az elnöki bejelentés valóságos indító­oka, az mindenesetre bizo­nyos, hogy a béke és hala­dás erőinek állhatatos küz­delme jelentős állomáshoz érkezett. És az egész világ­közvélemény előtt igazolást nyert, hogy egy, a szabadsá­gáért, függetlenségéért har­coló hősi nép győzelmi aka­rata világtörténelmet befo­lyásoló tényező. Pethő Tibin- Visszalépés, vagy választási manőver Johnson nem jelölteti magát az elnökválasztáson A külpolitikai helyzet JOHNSON VISSZAVONULÁSÁNAK a hírét az Egyesült Államokban a közvélemény meglepetten, megdöbbenten és hi­tetlenkedve fogadta­k közük a nyugati hírügynökségek, ame­lyek természetesen rendkívül bő részletességgel ismertetik a va­sárnap éjszakai beszéd nemzetközi visszhangját. A DPA tudó­sítója összefoglalójának ezt a címet adja: »A Johnson-korszak vége.­* A DPA megállapítja, hogy az utóbbi hetekben az ame­rikai elnök népszerűsége mélypontra zuhant. A közvélemény borúlátóan ítélte meg Washington vietnami politikáját, nem számított arra, hogy Johnson befejezi ezt a háborút. Az elnök bejelentése — állapítja meg a Reuter — ,drámai elismerése annak, hogy az amerikai népet mindinkább megosztja a viet­nami háború és az elnök népszerűsége egyre inkább elenyé­szik**. A UPI jelentéséből az derül ki, az elnök kortesvezérei a beszéd ellenére sem hisznek abban, hogy Johnson elhatáro­zása végleges. Erre a kérdésre George Christian, az elnök sajtó­titkára sem tudott százszázalékos választ adni az újságíróknak, jóllehet hangsúlyozta, hogy Johnson döntése­­visszavonhatat­lan**. A Reuter itt megjegyzi, hogy az elnök bejelentése nem volt annyira kategorikus, mint William T. Sherman tábornoké, aki egy évszázada így utasította vissza az elnökjelölést: “Ha jelölnek, nem indulok — ha megválasztanak, nem vállalom.­* “Johnson elnök manőverezik”, ezzel a címmel közöl kom­mentárt a TASZSZ washingtoni tudósítója az eseményről. Idézi Johnsonnak azt a kijelentését, mely szerint parancsot adott az amerikai repülőgépeknek és hadihajóknak, hogy­­ne hajtsanak végre többé támadásokat Észak-Vietnam ellen, ki­véve a demilitarizált övezettől északra fekvő körzetet-t. Az amerikai elnök azonban nem közölte — írja a TASZSZ tudó­sítója, milyen időtartamra korlátozzák a légitámadások ará­nyait. Azzal, hogy nem hajlandó teljes mértékben beszüntetni a Vietnami Demokratikus Köztársaság barbár bombázását, az Egyesült Államok továbbra is semmibe veszi a VDK kormá­nyának és a világ egész közvéleményének azt a jogos követe­lését, amelynek értelmében teljesen és feltétel nélkül be kell szüntetni a bombázásokat és a vietnami nép elleni háború minden egyéb aktusát. Miként,a múltban nemegyszer megtör­tént, az elnök most is megismételte azt a kijelentését — idézi a továbbiakban a TASZSZ —, amely szerint az Egyesült Álla­mok “hajlandó elküldeni képviselőit, hogy bármely időpont­ban, bármely fórumon megvitassák, miként lehetséges véget vetni ennek a háborúnak**. Ámde Washington előző “békelépé­seihez** hasonlóan, Johnsonnak a bombázások csökkentésére irányuló elhatározását most is az agresszió eszkalációjára teendő újabb intézkedések bejelentése kísérte. Az elnök közölte, hogy az Egyesült Államok meggyorsítja a saigoni hadsereg felfegyverzését, s ugyanakkor az amerikai kormány a legközelebbi hónapokban további 13 500 katonát küld Dél-Vietnamba. Az Egyesült Államoknak az agresszió ki­­terjesztésére irányuló szándékát bizonyítja az ,a tény is, hogy a most folyó pénzügyi évben a vietnami háborúra további két és félmilliárd dollárt, a következő pénzügyi évben pedig még további 2,6 milliárd dollárt irányoznak elő. Amikor ezt beje­lentette, Johnson újból határozottan hangsúlyozta, hogy kor­mánya szorgalmazza a jövedelemadó felemelését és a nem há­borús célokra szóló kiadások csökkentését. Egyelőre nehéz meg­ítélni — állapítja meg végül a TASZSZ —, vajon Johnson be­jelentése, hogy nem szándékozik elnökjelöltséget vállalni az ez évi választáson, nyilvános beismerése-e a vietnami politika kudarcának, vagy pedig csak választási manőver. Az amerikai politikai harcok gyakorlatában többször előfordult, hogy a pá­lyázók lemondtak a jelöltségről, utána pedig fokozott energiá­val léptek fel megválasztásukért. A­ ­z amerikai politika kudarcának beismerése Johnson nem indul az elnökválasztáson Johnson elnök vasárnap es­te rádió- és tévé­beszédben je­lentette be, hogy nem jelölte­ti magát újra az idei elnök­­választáson. Az elnök egyút­tal azt is közölte, hogy részle­ges bombázási szünetet ren­delt el a VDK elleni légihábo­rúban. Az amerikai hadiflotta és a légierő egységei a továb­biakban csak a demilitarizált övezettől közvetlenül északra eső részeket támadják. Az el­nök azonban bejelentette, hogy újabb csapatokat rendel Vietnamba és megnöveli a ka­tonai költségvetést. Johnson elnök bejelentése azt jelenti, hogy ez év decem­berével visszavonul a Fehér Házból. Az elnök azzal indo­kolta döntését, hogy “egyetlen percet sem akar elnökségéből személyes, vagy pártpolitikai kérdéseknek áldozni a jelen­legi helyzetben**. Hangoztatta: »nem fog törekedni arra, hogy a Demokrata Párt jelölje az elnökségre és nem fogadja el a jelölést­*. Egyúttal azonban intett attól, hogy visszavonu­lását a “gyengeség jelének** vegyék, és azt mondotta, hogy “egy erős, magabiztos és éber Amerika az, amely tisztességes békét keres és tiszteletben tartja kötelezettségeit, bármi­be is kerüljön ez**. Johnson beszédét előre je­lezték és másfél órával annak elhangzása után az újságírók rendelkezésére is bocsátották az előzetes szöveget. Ebben azonban nem szerepeltek meg­jegyzései arról, hogy nem je­lölteti magát újra. A bejelen­tés valóságos politikai bomba­robbanást jelentett Washing­tonban. Az elnök negyvenperces be­szédében azzal indokolta dön­tését, hogy az Egyesült Álla­mokban a mélységes megoszlás van­, és utalt arra, hogy egye­sek politikai szempontból akarják kihasználni a vietna­mi háborút. Johnson egységet követelt az amerikai néptől. A­z intézkedések nem felelnek meg a VDK álláspontjának Johnson beszédében azzal érvelt, hogy az Egyesült Ál­lamok az úgynevezett San An­­tonió-i formuláival már kísér­letet tett a béke helyreállítá­sára, a VDK azonban vissza­utasította ezt a javaslatot. Az elnök elismerte, hogy a dél­vietnami szabadságharcosok képesek a támadás felújításá­ra, s bár szerinte nem járnak sikerrel, “sok ember pusztul­na el mindkét oldalon**. “Erre nincs szükség. Nincs szükség arra, hogy továbbra is halasztást szenvedjenek azok a tárgyalások, amelyek véget vethetnek ennek a hosszú és véres háborúnak. Ezért ma es­te megújítom tavaly augusz­tusban tett ajánlatomat, Észak- Vietnam bombázásának­ meg­szüntetését. Azt kérjük, hogy a tárgyalások haladéktalanul kezdődjenek meg, s ezek ko­moly, a béke lényegére irá­nyuló tárgyalások legyenek. Feltételezzük, hogy e tárgya­lások alatt Hanoi nem szerez előnyt önmérsékletünkből. Abban a reményben, hogy ez a lépés gyors tárgyalások­hoz vezet, ma este megteszem a konfliktus dezeszkalációjá­­hoz vezető első lépést. Lénye­ges mértékben csökkentjük az ellenségeskedés jelenlegi szint­jét. Ezt egyoldalúan és azon­nal tesszük meg. Ma este elrendelem, hogy repülőgépeink és hadihajóink ne támadják Észak-Vietnamot, kivéve a demilitarizált övezet­től közvetlenül északra eső részt, ahol a folytatódó ellen­séges csapatösszevonások köz­vetlenül fenyegetik a szövet­ségesek előretolt állásait, s ahol a csapatok és az után­pótlás mozgása nyíltan fenye­gető jellegű**. Az elnök azt mondotta, hogy a bombázásoktól mentes terü­let “Észak-Vietnam lakosságá­nak 90 százalékát és területé­nek legnagyobb részét foglal­ja magában**. »Még ez a kor­látozott bombázás is befeje­ződhet, ha Hanoi megfelelő önmérséklettel válaszol a mi önmérsékletünkre** — mon­dotta Johnson, azt állítva, hogy nem tudta “nyugodt lel­kiismerettel elrendelni a tel­jes bombázási szünetet”. Mint ismeretes, a VDK ha­tározottan követeli, hogy egész területe ellen szüntessék meg a bombatámadásokat, és egyéb hadműveleteket. A VDK ve­zetői ismételten kijelentették, hogy ekkor rövid időn belül sor kerülhet tárgyalásokra. A Johnson által ismertetett in­tézkedések nem felelnek meg a VDK által ismertetett állás­pontnak. Növelik a vietnami csapatok létszámát Johnson kijelentette: “fel­szólítja az Egyesült Királysá­got és a Szovjetuniót, mint a genfi konferencia két társelnö­két és a Biztonsági Tanács ál­landó tagját, tegyenek meg mindent azért, hogy az egyol­dalú dezeszkalációs lépés álta­lános délkelet-ázsiai békéhez vezessen**. Az elnök közölte, Avarell Harriman nagykövetet jelöli meg személyes képvise­lőjeként mindenfajta tárgya-­ lásra és elrendelte, hogy Ele­­wellyn Thompson moszkvai nagykövet is álljon készenlét­ben, esetleges genfi tárgyalá­sokra. “Felszólítom Ho Si Minh elnököt, hogy pozitívan, kedvezően válaszoljon erre az új lépésre** — mondotta. Az elnök azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok bé­két akar ugyan, »de nem fo­gad el hamis megoldást ennek a hosszú és kegyetlen háború­nak befejezésére, s nem fog ilyen megoldást békének ne­­vezni«. “Amikor Hanoi kije­löli irányvonalát, nem lehet kétsége szándékaink felől. Nem szabad félremagyaráznia a választási évben jelentkező nyomást demokráciánkban** — mondotta. Johnson bejelentette, a ko­rábban engedélyezett 525 ez­res amerikai haderő létszámát tovább növelik. A szabadság­­harcosok nagysikerű offenzí­­vája után rendkívüli erősítés­ként küldött 11 000 tengerész­­gyalogoson és ejtőernyősön kí­vül újabb 13 500 katonát küld Vietnamba. Ezeknek egy ré­szét a jelenlegi alakulatokból, más részét egyes tartalékos egységek behívásával fedezik. Ugyanakkor intézkedéseket tesznek a saigoni rezsim had­seregének 135 000 fővel történő növelésére, a hadsereg újrafel­­fegyverzésére. Johnson dicsér­te a Thieuslp-féle rezsimet háborús erőfeszítéseiért. Az elnök közölte, hogy a megnövekedett kiadások fede­zésére a jelenlegi költségveté­si évben 2,5, az új költségveté­si évben 2,6 milliárd dollárra van szükség. Utalt a dollár megrendült helyzetére, amely szavai szerint fenyegeti az Egyesült Államok prosperitá­sát, és közölte, hogy a deficit csökkentésére újabb csökken­téseket haj végre a költségve­tés más tételeiben. Egyúttal is­mét sürgette a 10 százalékos háborús pótadó bevezetését. Az elnök követelte, hogy a kongresszus tegyen intézkedé­seket a költségvetés egyen­súlyba hozására, s ennek érde­kében szavazza meg a pótadót. Találgatások az elnök­jelölésről Johnson beszéde valóságos politikai bombarobbanást je­lent az Egyesült Államokban: visszavonulása, s egyben a vietnami rendezés érdekében tett lépése szöges ellentétben áll eddigi politikájával. Bár az elnök az egység megóvása ér­dekében tett lépésnek tüntette fel beszédében azt a szándé­kát, hogy nem jelölteti újra magát, s ezt a hirtelen politi­kai kommentárok egy része reálisnak fogadja el, más kom­mentárok máris azt hangoz­tatják, hogy Johnson a saját maga által tervezett és irányí­tott háborús politika veresége láttán jutott kényszerhelyzet­be, s nem volt számára más kiút, mint a visszavonulás. Az elnök a szabadságharcosok nagyszabású offenzívája után a politikai támadások kereszt­tüzébe került, erkölcsi veresé­get szenvedett az első elővá­lasztáson McCarthy szenátor­tól és komoly veszélybe jutott Robert Kennedy felléptével, bár esélyei az újrajelölésre még így is nagyok voltak. Johnson nem tudta volna el­viselni az esetleges veresé­get­­, állapította meg a CBS tv kommentátora az elnöki beszéd elhangzása után. Bár Johnson visszavonulá­

Next