Magyar Nemzet, 1968. április (24. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-14 / 88. szám

Vasárnap, 1968. április 14. Madarofl vizet Mint amikor az ember szemébe vág a fény Azt a háborút, amely tör­ténetünk alaphelyzetét létre­hozta, már nem is igen em­legetjük, hiszen a másik há­ború történései feledtettek minden előzőt. A most folyó távoli emberölések, csonkítá­sok és vakítások is csak a szá­munkra legutolsó háborúhoz hasonlítva képzelhetők el, ha­bár ez a legutolsó is távolodik már, történelemmé enyhül, s olykor úgy véljük, időben és térben egyaránt mentesek va­gyunk az ahhoz hasonló dol­goktól. Pedig élnek, csonkíta­nak és vakítanak korunkban is, mindenfajta emberi fogad­kozás és meggondolás ellené­re, s csak azért nem borza­dunk el, mert tízezer erősza­kos halál úgy látszik elvisel­hető és egymilliárd elképzel­hetetlen. Mindenfajta sorvadás — ideértve a halált, a csonku­­lást, a vakságot is — az em­berek előtt csak akkor fedi fel végképpen taszító arcula­tát, ha elveszti különleges, rit­ka — így hát érdekes —­­Vol­tát és természetessé, általános­sá válik. Az egyedi történe­tek sohasem elég borzalma­sak, mert érdekességük a va­lóságot valamiképpen elfedi. A vak ember az árkádos ház udvarán ül, elhúzódva a fénytől. Beszél és néha sza­badkozva elmosolyodik, ha mozdulásom neszéből úgy ér­zi, hogy belefáradtam a fi­gyelésbe. Ilyenkor fekete szemüvegét az arcomra emeli, mintha a tekintetemet keres­né. Viszonzom a pillantását, pedig ugyanilyen figyelemmel bámulhatnám a kert zsendülő bokrait, a bársonyosan izzó eget, nem jelentene többet, vagy kevesebbet sem az egyik, sem a másik. Miféle régi történet ez? (Hi­szen Austerlitznél is megva­kult Napóleon egyik gránáto­sa.) Mikor a szemgolyó kifor­dul a szemüregből, az rémsé­­ges pillanat lehet, dehát oly régen, 1916. január 14-én rob­bant fel az a kézigránát. (És sok hasonló gránát robbant fel akkor, de azóta a hadiárvák is felnőttek.) Langer Lajos 17 esztendős hadnagy 1916. január 14-én elvesztette szemevilágát. Nem sokkal később értesítés jött az orosz frontról, hogy bátyja, Langer Jenő 19 éves főhad­nagy hősi halált halt A vak 1919-ben Csongrádon dohányárusítási engedélyt ka­pott Elsajátította a világtala­nok rendkívüli éberségét, a tapintás, hallás és szaglás biz­tonságát, s bizonyos idő el­múltával otthonosan mozgott abban a fénytelen világban, ami sajátos elégedettségektől, örömöktől és bánatoktól ter­hes, ötvenkét év múlt el így, s akkor tudomást szerzett arról, hogy a testvére él. Olyan ez, mint amikor hir­telen harang kondul a köd­ben. A régvolt napok ismét itt vannak közelünkben, a múlt iszonyú nyújtózással a jelenig ér, a jelen magához ragadja a múltat. Esemény történik. Pél­daszerű jelenség jön létre. A háború különös arcát mutat­ja, fél évszázadra elzár egy­mástól embereket s azután egymás felé taszítja őket — a béke. Történetünk a békét példázza, a jelen állapotait — így érvényes csupán, s így ér­demes meghallgatásra. Kísérjük végig e két egy­­helyről indult sors­változá­st Langer Lajos a kézigránát robbanása után kórházba ke­nül, egyik szemgolyóját el­vesztette, a másik szeme is megsérült, de azt csak ké­­őbb, műtéttel távolították el. Még az azt megelőző időkben­örtént, hogy a sors különös fegyelme vagy kegyetlensége olytán néhány percig ismét ázott A Bécs felé tartó gyors­­onaton játszódott le ez a kül­önös esemény, útitársai döb­­enetére. Azután már semmi­­hez hasonló változás sem ecsegtette, a végleges sötét­ég megszokottá vált, úgy vú­gy, ahogy megszokottá vált testvér halála. A csongrádi trafikban dolgozott példás igyekezettel, a napi bevételt minden­­ este postára adta, olyankor is, amikor a címzett már nem vehette át a pénzt, a címzett talán már nem is létezett. Postázta a bevételt az elkövetkező háború végórái­ban, akkor is, amikor a posta már nem továbbította a kül­deményeket, bármiféle rend­ellenességben ő megtartotta a rendet maga körül, mások számára talán érthetetlen fe­gyelemmel. "Érn úgy cseleked­tem mindig, mintha megvolna az összeköttetés­". Panasz soha­sem volt rá, az összesítésnél egyetlen fillérrel sem téve­dett, a Csongrád megyei Do­ha ílylövedék legbiztosabb em­bere volt. Memóriáját a tökélyig fej­lesztette, ötjegyű számok szorzása sem okozott számára nehézséget, a városi sakk-kör­ben vakon játszott szimultá­nokat. Őrizte emberi tartását és képességeit. 1919-ben meg­nősült, négy gyermeke szüle­tett, végül csak egy maradt életben. Diákokat tanított ma­tematikára és irodalomra. Nem vesztette el kapcsolatát a világgal. A felesége minden történésről tájékoztatta, s ha­bár ez a tájékoztatás szükség­szerűen szubjektív volt, való­jában nem befolyásolta a vé­leményét. Lassan elsajátította azt a különös képességet, ho­gyan kell az embereket a hang­jukról megítélni, s hogyan kell megítélni az eseményeket. A hang immár képpé alakult benne, s úgy jelent meg szí­nekben, fényekben és formák­ban, ahogy talán a mi megszo­kásainktól különböző helyzet­ben a valóság jelentkezik. Így élt, s ha azt mondanánk: csöp­pet sem boldogtalanul, talán nem is ütközne ki szavaink­ból a látók fölénye. A bátyja 19 esztendős volt legutolsó ta­lálkozásukkor és ahogy a hol­tak nem vénülnek, nem vé­nülnek a holtnak a hitt eleve­nek sem. Nem öregedett,az az érzés, ami egykor egymáshoz fűzte őket. Langer Lajos a harmincas évek elején Berend Lajosra magyarosította nevét, felettesei sugalmazására, mert "rosszul hatott volna", ha egy magyar hadirokkant dohány­árus idegen csengésű nevet vi­sel. Langer Jenő 1916. június 6-án az orosz fronton egész ez­redével együtt fogságba esett. Később Voronyezs környékén dolgozott egy bojár birtokán, 1917 őszéig. Részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom eseményeiben, a polgár­­háború idején harcolt a fehé­rek ellen. Orosz lányt vett fe­leségül, ahogy a levelében ír­ja: »Családja befogadott.­ Nem akart visszatérni Magyar­­országra, hiszen sorsa úgy ala­kult, hogy elkötelezte magát az akkor itt idegen eszmék­nek. Ismert ember volt. Halál vagy börtön várta volna, ha visszatér. Titokban kerestette a családját, de azok közben el­származtak a Felvidékről, s egy idő után végképp eltűntek a szeme elől. Őt halottnak hit­ték, s ismerve a Magyarorszá­gon lejátszódó eseményeket, nevével, hitével nem akart bajt hozni rájuk. 1945 után arra gondolt, most megpróbál­hatná újra összekapcsolni az elszakadtnak hitt szálakat, de nem tudott az öccséről sem­mit. Még azt sem, hogy meg­vakult. Nem sejthette, hogy az elmúlt idő mennyire távolí­totta őket el egymástól, a Horthy Magyarországon élő Langer mivé lett, ha él. Egé­szen különböző társadalmak­ban telt el a férfikoruk, és kapocsnak elég-e az ifjúság? A múlt év őszén a Hadtör­téneti Múzeum egyik munka­társa — ő maga is a Langer­­család közeli rokona — egy újságcikk kapcsán megsejtet­te, hogy a Szovjetunióban élő magyar internacionalista vete­rán Langer Jenő azonos azzal a fiatalemberrel, akit 1916 óta halottnak hisznek. Felkereste Berend Lajost s elmondta ne­ki feltevéseit. Nem sokkal később megér­kezett a Szovjetunióba az a le­vél, amelynek megszólítása a rég értelmetlennek hitt szó volt: Bátyám! — Kétségekkel teli válasz érkezett — mondja Berend Lajos —, de a kétségek re­ménykedést takartak, hátha valóban testvérek vagyunk. Én akkor már biztos voltam a dologban, következő leve­lemben régi emlékekről tet­tem említést, olyanokról, amikről csak mi ketten tud­hattunk. És a válasz ezekkel a szavakkal kezdődött: "Ked­ves öcsém!.. .* — Milyen érzés volt a bizo­nyosság? — Nem hasonlíthatom más­hoz, mint ahhoz, amikor egy­szer a vonaton látni kezdtem. — A vak ember ismét rám­emeli fekete szemüvegét. — Olyan érzés volt, mint ami­kor hirtelen az ember szemé­be vág a fény. Kristóf Attila Kortársak költészete Bemutatkozott a Fiatal Előadóművészek Köre Az első kimondás, az Első Ének hamva, a fiatalság szeiz­mográf­ érzékenységű világ­­szemlélete, az őszinteség ereje, a frisseség és tisztaság va­rázslata ragadta magával az Egyetemi Színpad költészet napi közönségét. Bátor kez­deményezésnek, kétszeres pre­miernek voltunk részesei ezen az esten. Kortársak találkoz­tak, a pódium és a nézőtér ugyanazoké volt, az ifjúságé , a mai huszonéveseké. E nemzedék költői és előadó­­művészei fogták meg egymás kezét, hogy együtt mutatkoz­zanak be kortárs­ közönségük­­nek. »Kortársak vallanak kortár­­sak által, s ez a magyar vers­mondás viszonylag rövid tör­ténete során többé-kevésbé mindig így volt. Ódry Árpád, Ascher Oszkár, Péchy Blanka a maguk fiatalsága idején a velük együtt fiatal kortársak, a Nyugat-nemzedék első meg­­szólaltatói voltak; a Vajda Já­nos Társaság, a negyvenes évek elején — mint ismeretes — József Attila, Radnóti Mik­lós és más kortársak verseit tűzte műsorra. Ezt a hagyo­mányt akarja folytatni a Fia­tal Előadóművészek Köre, amelynek ez a bemutatkozó estje, s amelynek tagjai — Csaplár Katalin, Cserhalmi Anna, Márai Enikő, Sólyom Kati, Egressy István, Fodor Tamás és Kovács P. József — mind e színpad neveltjei* — mondta az est bevezetőjé­ben Surányi Ibolya előadó­­művész, e kör vezetője. Haladó hagyomány folytató­dik tehát. Az az eleven, egy­mást ihlető, segítő kapcsolat, amely költőket és előadómű­vészeket szinte egy lélekké tesz. Az a lelkesedés, az az egymás gondolataira rezonálni tudás és akarás, amelyre fia­tal kortárs­ művészeket egy­más megismertetésének és megszerettetésének vágya ösz­tönöz. Induló költők szólaltak meg ezen az esten, jórészt az Első Ének című most megjelent antológia fiataljai, akik ön­álló kötettel még nem büsz­kélkedhetnek, de érzik és ér­teni akarják korukat, gyűlölik a közönyt, tagadják a megal­kuvást, és állítják az őszinte­séget, keresik nemzedékük út­ját s önmagukat, önmaguk többé-kevésbé világmegváltó helyét — igazi szerepet a köz­életben, s igaz boldogságot a magánéletben. S mert fiata­lok, mindezt a felnőttéválás életkori forradalmiságával, lendületével, tisztaságával. Tenni szeretnének és tenni akarnak valamit, mert elektro­mossággal vannak teli, mert — Pass Lajos estet záró szavai­val — "...azt akarom: te több legyél, mint kedves, mint kedvesem, több és / Töb­bet akarj, mint örömet tőlem, s hogy alább adjam, ne en­gedd! / Mert láthatod már: trikómban perceg a villamos­ság, ha levetem este. / És tu­dod, hogy nem hűlhetek ki én, csontként se hűlhetek ki.­" Az estet, amelynek örül­nénk, ha folytatása következ­nék, Fodor Tamás rendezte: Hefmann Ildikó s Hetek óta sorbaállást figyel­hettünk, meg különösen a dél­utáni és esti órákban a cipő­üzletek előtt. Fő okát abban lehet lelni, hogy az üzletekbe megérkeztek a tavaszi divat­cipők. A fővárosi üzletek ki­rakatai zsúfoltak, lehet dús­kálni, válogatni a hazai és im­port cipőkben. Különösen a nőknek nincsen okuk most pa­naszra. Ilyen választékbőség még soha nem volt. Az új belkereskedelmi poli­tika — a vásárlók érdekeit he­lyesen képviselve —, a cipő­gyárakkal már kezd dűlőre jutni és az is kétségtelen, hogy a külföldről behozott divatos cipők is serkentik a cipőgyára­kat Lendület A cipőválaszték bővítéséhez a Sz­obathelyi Cipőgyár is hozájárult. Sokféle modelljé­vel és azzal is, hogy egy-egy modellből többet gyárt. A programban szereplő 3,9 mil­lió párral szemben az elmúlt évben kereken 200 ezerrel több női, férfi- és gyermekcipőt ál­lítottak elő a szombathelyi központban és a körmendi gyáregységben. Vas megyére, Szombathely­re, több községre — az elmúlt évek fejlődését több oldalról viz­­álva —, a dinamizmus a jellemző. Lendületes munkát, előrehaladást tapasztaltunk a Szombathelyi Cipőgyárban is. Jó kezekben van az irányítás, a gyár 4000 dolgozója sikerrel zárta az elmúlt évet, a cipők­kel idehaza és külföldön — a termékeknek több mint 25 szá­zalékát külföldé szállítják — megbecsülést szerzett. Jó a múlt évi gazdasági bizonyít­vány is. A tervezett­­22,1 mil­lió forint nyereséggel szemben 35,7 millió forintot értek el, tehát 13,6 millió forinttal töb­bet. A dolgozók átlagban 18,5 nap nyereségvisszatérítést kap­tak, összesen 3,8 millió forin­tot osztottak ki. Vas megyét az országgyűlés­ben tíz küldött képviseli. Köz­tük van Rujsz Lászlóné tech­nikus, a gyár egyik részlegé­nek vezetője. Kíséretében te­kintettem meg a gyárat és az első téma, amelyről érdeklőd­tem a minőség volt. A parla­mentben éveken át napirenden szerepelt a gyermekcipők si­lány minősége, a mindennapi beszélgetésben — noha külön­böző megnyugtató kijelenté­sek, ígérgetések sokszor el­hangzottak — változatlanul té­ma a beázott cipő, főleg talp. Egyes iparágakban három­féle minőség a divat. A sor­rend így alakul: nyugati ex­portra, szocialista rendelésre és belföldi áruminőség. Sokan természetesnek tartják, hogy a kereskedelemben kapható áru minősége messze elmarad a többi mögött. A téves szemlé­let ellen hadakozunk, de ke­vés eredménnyel. Csak egyféle Divat-e a háromféle minő­ség a Szombathelyi Cipőgyár­ban? A válaszokból megállapítot­tam, hogy a minőség évek óta napirenden szerepel a gyár­ban. Az exportra készülő ci­pők anyaga, tehát bőre, jobb, ez igazodik a külföldi rendelő kikötéseihez. A munkában, a kidolgozásban azonban nin­csen különbség a külföldi és a hazai áru között. A Savaria márka becsületére nagyon vi­gyáznak. Ez a téma a nemrég tartott műszaki konferencián is fő helyet foglalt el, köze­lebb került a dolgozókhoz, hi­szen ha minőségi kötbért kell fizetniük, ezzel csökken a vál­lalat nyeresége, tehát a kioszt­ható részesedés is. A fiatal országgyűlési kép­viselő megmutatta a gyár idei programját, amelyből megtud­tam, hogy erre az évre 31 mil­lió nyereséget terveznek, 18— 24 nap közötti nyereségrésze­sedést és a harmadik fontos adat: ez év második felében áttérnek a 44 órás munkahét­re, ha a felső fórumok ehhez hozzájárulnak. A 4,2 millió pár cipő előállítását új gépek­kel, új technológiák alkalma­zásával és korszerű munka­­szervezéssel kívánják elvégez­ni. A dolgozókból nem hiány­zik az igyekezet, a kellő szín­vonalú szakmai felkészültség. Azt mondhatnám: belül rend van. Kívül azonban még nem. Így fogalmazhatom meg tömö­ren a vállalat helyzetét. Miről van szó lényegében, mit kell tenni, hogy kívül is rend le­gyen? Konfliktusok Több segítséget vár a Szom­bathelyi Cipőgyár a partne­rektől, azoktól a vállalatoktól, amelyek a Könnyűipari Mi­nisztériumhoz tartoznak. A Bőripari Vállalatról és a Bőr­ipari Fakelléktermelő Vállalat­ról van szó. A szombathelyiek innen kapják a bőrt, a kapta­fát, a cipősarkot. A kapcsolat a vállalatok kö­zött eddig is sok bonyodalom­mal járt. Nincsenek csodák napjainkban, az új gazdasági mechanizmusban nem oldód­nak meg a nehézségek, konf­liktusok maguktól. A Szombathelyi Cipőgyár rugalmasan igazodik a keres­kedelem tempójához. A keres­kedelem felhagyott a hathóna­pos rendeléssel, egy hónapra adja fel a rendelést. Hiába dolgozik a Szombathelyi Cipő­gyár lendületesebben, ha a két másik partnere nem veszi át ezt a kívánatos ütemet. A szombathelyiek elmondották: ha van bőr, nem jutnak kapta­fához, fasarokhoz; ha mindhá­rom megvan, nem kapják meg idejében a kívánt műanyagot. Nem folytatom a variálási le­hetőségeket, mi hiányzik az ütemes munkához, a termelé­kenység növeléséhez; mi ne­hezíti a folyamatos munkát; a dolgozók idegállapotát milyen problémák befolyásolják. Bizonyára a két partnernek is megvan a maga gondja­­baja, problémája, nehézsége. A "labdát" tovább tudja adni másnak... A felelősséget meg lehet osztani, át lehet hárítani másra, de ez nem vezet ered­ményre. Hallottam azt is, hogy a Bőripari Vállalat és a Bőr­ipari Fakelléktermelő Vállalat monopol helyzetben van, oly­kor olyan a látszat, hogy "Szí­­vességet tesz­", pedig a Szom­bathelyi Cipőgyár pénzéről van szó... Bűvös kör Az új gazdasági mechaniz­mus sokféle módon veti fel az ellentéteket a kooperáló part­nerek között, a konfliktusokat azonban meg lehet és meg kell oldani. A Pécsi Műbőrgyár nemrég kilépett a bűvös kör­ből, monopol helyzetéből, fel­kereste szombathelyi partne­rét és együttesen tisztáztak egy látszólag nem nagy ügyet. A szombathelyiek azt kérték a pécsiektől, hogy a műbőrt ne táblában, hanem folyóméterben, tekercsekben szállítsák. Erre a pécsiek — technika okokból — nem vállalkoztak. Közös nevezőre jutottak, de lehet, hogy a későbbiekben mégis teljesítik a szombathelyiek ké­rését. Lehetne a két nagyvállalat­nak a pécsiek módszerét kö­vetni, elsősorban azzal, hogy a megbízottak utazzanak Szombathelyre. Egy másik megoldási lehe­tőség: nemrég hallottuk, hogy a Mezőgazdasági és Élelmezés­­ügyi Minisztérium gépgyártó vállalatai egyesülés létrehozá­sát tervezik. A közös érdek ko­vácsolja majd ki a társulást meghatározott időre, vagy hosszabb időszakra. Ha két vi­lág — két idegen minisztérium —, de egy népgazdaság érde­keinek szem előtt tartása ilyen "érdekházasságot" tud kialakítani, úgy hisszük, sok­kal könnyebb egy miniszté­riumon belül megszervezni. Az anyagi érdekeltség megterem­tése az út a közös nevezőre jutáshoz. A piac, a vásárló igényei­hez alkalmazkodik a Szom­bathelyi Cipőgyár azzal is, hogy az új cikkeket hamarabb kívánja az üzletekbe eljuttat­ni. Meg akarják valósítani — a külföldön már bevált — a cipőszerelést a gyártás helyett. A cipő különböző tartozékait nagy tömegben úgy szabják ki és készítik elő, hogy a gyár­tás jóval gazdaságosabb lesz. Divatosat, sokfélét A belkereskedelem megren­delésére a könnyű, ragasztott női cipőkből nagy mennyisé­get gyártanak. Lakk- és box­­bőrből fűzős és perrisz lábbeli­ket. Négyféle orrformában és tízféle sarokkal. Ahhoz, hogy a kereskedelem a kért idő­pontban megkapja a divatos női cipőket , bőr, sarok, kap­tafa, műanyagdísz idejében szükséges. A partnerek nélkül ez lehetetlen. Jártam a gyár minta­termé­ben, ahol az új cipőmintákat mutatják be. Láttam egy téli gyermekcipőt, amilyent eddig a szaklapokban vagy a kül­földi kirakatokban lehetett lát­ni. Gumitalpú, fehér bőrű, be­épített sarkú gyermekcipőt mutatott egy dolgozó. Végre ilyet is gyártunk, minden szü­lő és gyermek örömmel fo­gadja. — Mikor kerül az üzletek­be? A kérdésre senki nem tu­dott választ adni. Csak any­­nyit tudtam meg: ilyen sarok előállítását nem vállalják. Elszomorodtam. Eszembe ju­tott a sok otromba gyermek­cipő, bakancsnak is beülő láb­beli. Lenne végre egy ízléses, könnyű és vizet át nem eresz­tő, ugyanakor a gyermekek bo­káját is megtámasztó cipő. — Kin múlik a cipősarok előállítása? Víg István HOL SZORÍT A CIPŐ A Szombathelyi Cipőgyár lendületét fékezi az akadozó kooperáció GÉPKOCSIT­ULAJDONOSOK! FONTOS ÉRTESÍTÉS! Az Állami Biztosító a nyári nagyobb for­galomból adódó torlódások elkerülésére ÁPRILIS 16-TÓL OKTÓBER 1-IG több helyütt szemléli meg a budapesti és Pest megyei üzembentartók sérült gép­járműveit A budai kerületekben és a budai járásban lakók: Budapest, XII., Magyar Jakobinusok tere 2—3. sz. alatt Pesti kerületekben és Pest megye többi járásában lakók: Budapest, XIV.­, Telepes utca 1/a sz. vagy Budapest, XIX. (Kispest), Vöröshadsereg útja 105. sz. alatt hétköznap 8—16.30 óráig szombaton 8—13 óráig szíveskedjenek esetleges gépjárműkárai­kat bejelenteni A kár bejelentéséhez szükséges okmányai - a biztosítási kötvény, - a baleset előtti utolsó biztosítási díjfizetési igazolás, - a forgalmi engedély, - a gépjárművezetői igazolvány - és a kötelező gépjárműszavatossági biztosítási igazolás ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ

Next