Magyar Nemzet, 1968. június (24. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-01 / 127. szám

- ■ Magyar Nemzet sá A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA . Szabad szombat­ i ötnapos munkahéttel dolgozó vállalat azonnali be­lépéssel felvesz­i.Sok üzem, vállalat hirdet most így újságokban, plakátokon. A csökkentett munkahétnek varázsa és hatása van a dol­gozókra. Nagy kedvezmény ez, amelyért érdemes egy ki­csit többet tenni, jobban ki­használni a munkaidőt. A január 1-vel a 44 órás mun­kahétre áttért 70 vállalat túl­nyomó többségének sikerült is jól megoldani ezt a fel­adatot. A munkások magu­kénak érzik a csökkentett munkahétből adódó tenniva­lókat, látják, hogy saját, ja­vukat szolgálja társadal­munknak ez az új vívmá­nya. Ez a kedvező, fogadtatás, hozzáállás a Minisztertanács tegnap megjelent állásfogla­lásában számokban is kife­jeződik. „A 70 vállalatnál 8,3 százalékkal csökkent a munkaidő, ennek ellenére a múlt év azonos időszakához képest a termelés 5,9 száza­lékkal, a termelékenység 3 százalékkal emelkedett.” A munkaügyi miniszter­nek és a SZOT elnökségé­nek előterjesztése azonban nemcsak az eredményekről szól, hanem a hiányosságok­ra is rámutat. Vannak pél­dául vállalatok, amelyek nem egyeztették időben a felkészülési tervüket a köz­lekedési, a kereskedelmi és a tanácsi szervekkel, sem a ve­lük kooperáló vállalatokkal. Emiatt­ akadozott a szállítá­suk, nem jól látták el szol­gáltatási feladataikat, bo­nyodalmakat okoztak part­nereik­ munkájában. Némelyik vállalat meg­gondolatlanul, nagyvonalú­ságból, vagy különböző nyo­másoknak engedve nemcsak 44 órára szállította le a he­ti munkaidőt, hanem 40—42 órára, amire a rendelet nem ad módot. Ennél is rosszabb: egyik-másik üzem — a rosz­­szul értelmezett önállóság jelszavát hangoztatva — ön­kényesen vezette be a mun­kaidő-csökkentést az elmúlt másfél évben, anélkül, hogy erre felettes szervektől en­gedélyt kért volna. A munkaidő-csökkentés­nek rejtettebb fogyatékossá­gaival is találkozni néhol. A legfontosabb mutatók lát­szatra rendben vannak. Ön­erőből érték el, hogy nem csökkent sem a termelés, sem a dolgozók fizetése. Csak ha megnézzük a túl­órák alakulását, akkor meg­állapítható, hogy jelentősen megnőtt a számuk a tavalyi évhez viszonyítva. Máshol létszámnöveléssel tudták csak elérni a korábbi terme­lési szintet, vagy oly módon, hogy emelkedett a termelés önköltsége. Az ilyen esetek a munkásokat is megtévesztik, ők csak azt látják, most nem csökken sem a terme­lés, sem a bérük, de év vé­gén kevesebb lesz majd a nyereség, kevesebb pénz fordítható átlagbér-fejlesz­tésre, é­s ilyenformán amit a munkások nyertek a réven, azt elveszítik a vámon. A visszásságok közé tar­tozik : némelyik vállalatnál az alkalmazottak munka­idejét csökkentették, de a termelésben dolgozók szá­mára nem tudták megterem­teni a csökkentés feltételeit. Vagyis a legkönnyebb utat választották, amihez sem műszaki fejlesztésre, sem üzemszervezésre, sem nor­marendezésre nincs szükség. Ide kívánkozik a csepeli gyárigazgató véleménye: „Vannak hivatalok, intézmé­nyek, irodák, amelyeknek alkalmazottai a napi 8 órá­ból jelenleg sem töltenek 5 —6 óránál többet hasznos munkával. Társadalmi igaz­ságtalanság lenne, ha az ő munkaidejüket csökkente­nék először, és nem azét az esztergályosét, marósét, csi­szolóét, szerelőét és a többi munkásét, akik teljesít­ményben dolgoznak, nehéz fizikai munkát végeznek. Itt természetesen nehezebb a feltételeket megteremteni, mert sok gépet nem lehet gyorsabb fordulatra állítani, sok normából sem lehet a szükséges 8—10 százalékot levenni.” Ez a dolog egyik része. Más oldalról: a hiva­talok és intézmények töme­ges áttérése a 44 órás mun­kahétre kellő koordináció nélkül problémát okozna a szolgáltatásoknál, az ügyin­tézésnél, a kereskedelemben. Azoknak a vállalatoknak, amelyek engedélyt kaptak a munkaidő-csökkentésre, nincs megkötve a kezük sa­játosságaiknak megfelelő munkarendek bevezetésé­ben. De csak ott nem okoz később sem fejfájást a veze­tőknek ez a feladat, ahol el­képzeléseiket egyeztetik va­lamennyi érintett szervvel, ahol a problémákat, tenni­valókat őszintén megbeszé­lik a munkásokkal.. Így si­került például elérni több üzemben, hogy bár eltértek a legmegfelelőbbnek tűnő minden második hét szabad szombatjától,­­ van, ahol a napi munkaidőt rövidítet­ték, néhol évszakonként más és más lett a munkahét hosszúsága, van olyan gyár, ahol a holtszezonban egy­szerre kívánják kiadni az összegyűjtött szabadnapokat­­, a munkások mégis ma­gukénak érzik az új munka­rendet, és nem emel vétót sem a minisztérium, sem a tanács, sem a szakszervezet. Azok a hiányosságok, amelyekről a Miniszterta­nácsban szó volt, a már csökkentett k­nikaidőben dolgozó vállalatok kis há­nyadánál tapasztalhatók. Ezenkívül azt is látni kell, a 70 vállalat kísérleti alany szerepét tölti be. Miért szü­letett mégis gyors és hatá­rozott kormányintézkedés a hibák kijavítására, az azzal magyarázható, hogy a mun­kaidőt ezután csökkentő vállalatok véletlenül se a rossz irányba indulókat kö­vessék. A tömeges áttérés a 44 órás munkahétre ugyanis ez év második felében kezdő­dik. Mintegy 550—650 000 dolgozó munkaidejének a csökkentése szerepel a ter­vekben, s sok üzemben, vál­lalatnál nem olyan kedve­zőek a körülmények, mint a kísérletre kijelölt vállalatok­nál. Ezért az áttérés még alaposabb előkészítést, gon­dosabb szervezést kíván­­ a vezetőktől. A Minisztertanács állás­­foglalása figyelmeztető e vállalatok számára, hogy ne tévesszék szem elől a mun­kaidő-csökkentés fő célját, követelményét: nyerjen ve­le az egyén, de ne károsuljon se a vállalat, se a népgaz­daság. Keserű Ernő Átalakították a francia kormányt A VDK külügyminiszterének nyilatkozata a tárgyalásokról és a katonai helyzetről A külpolitikai helyzet PÁRIZS ÁLL VÁLTOZATLANUL a nemzetköz érdeklő­dés középpontjában, miközben az amerikaiak konok maga­tartása miatt semmivel sem haladnak előre a VDK és az USA képviselőinek előzetes tárgyalásai, a francia belpolitikai élet­ben sem láthatók még egyelőre a kibontakozás távlatai. Tovább tart az általános sztrájk, a diákegyesületek újabb tüntetések­kel fenyegetőznek, a hírügynökségek pedig arról számolnak be, hogy a kormány a főváros közelében minden eshetőségre ké­szen, de főként fenyegető tendenciával csapatmozdulatokat rendelt el. A szakszervezetek mindent megtesznek, hogy elő­segítsék a konszolidációt, a CGT főtitkára például kijelentette, hogy hajlandó tovább folytatni a kormány és a munkaadók képviselőivel a további tárgyalásokat, ha remény van a dolgo­zók helyzetének kielégítő rendezésére. Pompidou miniszterel­nök ugyanakkor sorozatos tárgyalásokat folytatott, majd pén­teken átalakította kormányát. A nemzetközi és a francia sajtó érdeklődésének középpontjá­ban is természetesen a franciaországi események állnak. A pén­tek reggeli francia lapok közül egyedül a Figaro üdvözli fenn­tartás nélkül de Gaulle tábornok csütörtökön bejelentett dön­tését. A többi lap pártállásától és színezetétől függően, fenn­tartásokkal él, nyugtalanságot tükröz, egyes kérdésekben ellen­­véleményt vagy nyílt elutasítást nyilvánít. A szocialista Popu­­laire vezércikkében azt hangsúlyozza, hogy­­a válság demokra­tikus megoldását csak a baloldal segítheti elő”­. A Combat ve­zércikke szerint de Gaulle, a katona "az erőt és a támadást választotta", most megnyert egy menetet, de kérdés, hogy győztesként kerül-e ki a küzdelemből. A jobboldali Aurora vezércikkében azt írja: az igazi problémák fennmaradtak. A lap helyesli a választások kiírását, hozzáfűzi azonban, hogy voltaképpen nem is volt más út, amióta a válság az egész rend­szert vonta kétségbe. A lap egyébként szemére veti az elnök­nek, hogy a francia politikát sommásan továbbra is közte és a kommur­izmus közötti összecsapásnak igyekszik feltüntetni. Ezzel foglalkozik vezércikkében René Andrieu, az Humanité főszerkesztője is és megállapítja, hogy sohasem volt ilyen nyil­vánvaló a szakadék az államfő és a nemzet fő erői közt, mint ebben a válságban. Érdekes módon a New York Times is szembeszáll de Gaulle kommunistaellenes demagógiájával. Többek között ezt álla­pítja meg: »De Gaulle erőfeszítésének, hogy a sztrájkokat kom­munista összeesküvésként tüntesse fel, kevés köze van a té­nyekhez. Az elnök abban reménykedik, hogy kommunistaelle­nes érzelmek mozgósításával sikerül visszaállítania azt a gaul­­leista parlamenti többséget, amelyet követői a múlt évi válasz­tás során elvesztettek." Hasonlóképpen vélekednek az olasz és az angol lapok is. A Munkáspárthoz közelálló Sun ezen túlmenően felveti a kér­dést: helyreállíthatja de Gaulle a rendet, ha a diákok és a sztrájkolók tovább tüntetnek? Vajon az elnök fontolóra ve­heti-e csapatok bevetését francia állampolgárok ellen? Ha ezt megteszi, a keserűség még nagyobb kirobbanásának kockáza­tát vállalhatja — írja a munkáspárti lap. A Pravda pénteki számában rendkívül terjedelmes jelen­tésben ismerteti az eseményeket. A beszámoló, amelynek címe: ►"A válság növekszik", filmszerűen pergeti a történteket és is­merteti a válságban szereplő erők állásfoglalását. Párizsban csakúgy, mint egész Franciaországban, feszült és súlyos a hely­zet. A dolgozók tudatára ébredtek annak — írja —, hogy az országban csak mélyreható politikai változások hozhatnak győ­zelmet. A franciaországi helyzet fejleményei A szakszervezetek hajlandók folytatni a tárgyalásokat Tárgyalások a baloldali szervezetek között Georges Séguy, a Francia Általános Munkásszövetség fő­titkára, pénteken sajtóértekez­leten közölte: a CGT a maga részéről kész folytatni a kor­mány és a munkáltatók képvi­selőivel a tárgyalásokat egy olyan egyezmény elérése érde­kében, amely megfelelne a dolgozók követeléseinek. A nagy francia baloldali szak­­szervezet főtitkára közölte, hogy a CGT-nek nem áll szán­dékában akadályozni a válasz­tások lefolyását. A CGT közleményt adott ki arról a találkozóról, amely csütörtökön a szakszervezeti központ, a kommunista párt és a Demokrata-Szocialista Bal­oldali Szövetség képviselői kö­zött lefolyt. A találkozón a CGT küldöttségét Georges Sé­guy, az FKP-ét Waldeck Ro­ckét, a szövetségét Guy Mollet vezette. A találkozón a CGT küldöttsége ismertette a két baloldali párt képviselőivel azokat a lényeges követelése­ket, amelyekért a dolgozók harcolnak. A három küldöttség megál­lapította, hogy törekvéseik a jelenlegi körülmények között azonosak, s állandó érintke­­­zésben maradnak egymással, hogy szembenézhessenek bár­milyen eshetőséggel. A Reuter beszámol arról, hogy csütörtökön este a diák­negyedben felismerték Fran­cois Mitterrandot, a Demok­rata-Szocialista Baloldali Szö­vetség vezetőjét, aki egy, a la­kásától nem messze fekvő ét­teremben vacsorázott és haza­indult. A javarészt jobboldali tüntetők megakadályozták, hogy beszálljon gépkocsijába és beszorították egy mellékut­cába. Mitterrandot hívei vé­dőgyűrűvel vették körül és mintegy negyedórás tárgyalás után elérték, hogy a jobbolda­li tömeg szabadon bocsássa. Csapatmozdulatok Az UPI felelős katonai for­rásokra hivatkozva, pénteken reggel azt jelentette, hogy az elmúlt két-három nap során erős francia katonai erőket irányítottak Párizs körzetébe. Az UPI a párizsi Le Monde­­ra hivatkozva jelenti, hogy a csapatmegmozdulásokban gya­logos, ejtőernyős és légiszállí­tású egységek is részt vesznek. Az amerikai hírügynökség frankfurti irodája szerint az NSZK-ban állomásozó 55 000 főnyi francia katonaság riadó­készültségben áll, hogy átlépje a Rajnát abban az esetben, ha de Gaulle parancsot ad. A Reuter ugyancsak arról számol be, hogy jelentések ér­keznek Párizs környékén vég­rehajtott csapatmozdulatokról. Párizsi megbízható források szerint két harckocsizó egység — mindkettő létszáma mint­egy ezer fő — a főváros kör­zetébe érkezett A valutaműveletek állami ellenőrzése A francia kormány a rend­kívüli helyzetre való tekintet­tel csütörtökön este elhatároz­ta, hogy id­eglenesen visszaál­lítja a valutaműveletek álla­mi ellenőrzését. A francia hivatalos lap pén­teki száma közli a rendeletet, amelynek célja megakadályoz­ni a tőke spekulatív kiáramlá­sát. Az AFP hangsúlyozza, hogy az­ intézkedés ideiglenes jellegű. A valutaátváltás el­lenőrzését Franciaországban egyébként 1966. december 28-án szüntették meg. A hivatalos lapban megje­lent rendelkezés szerint a frankbeváltási, valamint a Franciaországban élő és kül­földön tartózkodó személyek közötti pénzügyi műveletek, tőkemozgások a jövőben csak a pénzügyminisztérium előze­tes engedélyével és a pénzügy­minisztérium által erre felha­talmazott közvetítők révén bo­nyolíthatók le. Franciaország mindent el fog követni azért, hogy fenn­tartsa a francia frank jelen­legi hivatalos — 1 dollár — 4,937 frank — árfolyamát —, közölte a Reuter szerint a Francia Ban­k egyik vezetője pénteken. Folytatódik a sztrájk A hírügynökségek jelentése szerint pénteken reggel válto­zatlan erővel folytatódott a franciaországi általános sztrájk. A sztrájk egyik következ­ményeként egyre nehezebb benzint szerezni. A néhány, még működő párizsi benzinál­lomás előtt végtelen autósorok várakoznak órákon keresztül, s a vezetők kézzel tolják a ki­kapcsolt motorú kocsikat a pumpák felé. Ugyanakkor ki­alakul a benzin feketepiaca, ahol a normális 1 frankos ár helyett 3,5 frankért árulják az üzemanyag literjét. De Gaulle szerdán Baden-Badenban járt De Gaulle tábornok szerdán rövid időre Baden-Badenban tartózkodott. Ezt Diehl állam­titkár, a bonni kormány szó­vivője pénteki sajtókonferen­ciáján bejelentette. Közlése szerint a francia elnök Massu tábornokkal, a Nyugat-Német­­országban állomásozó francia csapatok parancsnokával ta­lálkozott, majd egy helikopte­ren átrepült Elzászba, ahol, mint ismeretes, több tábor­nokkal tanácskozott. Csütörtö­kön Bonnban hírek terjedtek el arról, hogy a franciák ki­vonják Nyugat-Németország­­ból csapataiknak a felét, mint­egy 30 ezer embert. A bonni francia nagykövetség megcá­folta ezeket a híreket Pompidou átalakította kormányát ,­ebré az új külügyminiszter Lehel Miklós, az MTI pári­zsi tudósítója jelenti: Lénye­gesen megváltozott formában péntek délután megalakult Georges Pompidou új kormá­nya. Ugyanakkor június 23-ára és 30-ra tűzték ki a francia­­országi nemzetgyűlési válasz­tásokat. Georges Pompidou új kor­mányában a legérdekesebb változás, hogy Michel Debré pénzügyi és gazdaságügyi mi­niszter, valamint Maurice Couve de Murville külügymi­niszter tárcát cseréltek. René Capitant, az úgynevezett bal­oldali gaulle-isták vezetője, aki a legutóbbi bizalmi vita során a Pompidou-kormánnyal való egyet nem értése miatt lemon­dott képviselői mandátumáról, igazságügyminiszterként belé­pett a kormányba. Belügymi­niszter Raymond Marcellin ed­digi tervezési miniszter lett. Az oktatási tárcát Frangois- Xavier Ortoli volt lakásépítés­ügyi miniszter kapta meg. Maurice Schumant szociális ügyekkel megbízott állammi­niszterré nevezték ki. Tájékoz­tatásügyi miniszter Yves Gué­­na, eddigi postaügyi miniszter lett. A korábbi kormány neve­sebb tagjai közül változatlanul megtartotta tárcáját André Malraux, a kulturális ügyek államminisztere, Pierre Mess­mer hadügyminiszter, Edgar Faure földművelésügyi minisz­ter. Több más miniszter pedig tárcát cserélt, és még néhány új ember került a kormányba. Így Albin Chalandon bankár, a gaulle-ista párt egykori fő­titkára iparügyi miniszter lett Az előző kormány ismertebb tagjai közül kimaradt a kor­mányból Christian Fouchet belügyminiszter, Jean-Marcel Jeanneney, a szociális ügyek minisztere, Louis Joxe igaz­ságügyminiszter, Geor G­or­se tájékoztatásügyi miniszter, Roger Frey, a parlamenti ügyekkel megbízott állammi­­niszter és Pierre Billotte tá­bornok, a tengerentúli ügyek­kel foglalkozó államminiszter. Mint ismeretes, Alain Peyre­­fitte, közoktatásügyi miniszter már néhány nappal ezelőtt le­mondott. Az új kormány összetétele arra mutat, hogy egyrészt igyekeztek belőle kihagyni azokat a minisztereket, akik a legutóbbi eseményekben leg­inkább kompromittálták ma­gukat, másrészt pedig — te­kintettel a választásokra — igyekeztek bevenni a kor­mányba a gaulle-isták minden irányzatát. • Semmivel sem szaladnak előre a vietnami-amerikai tárgyalások A következet ü­lés­t szerdán Párizsból jelenti az AFP 4 t és a Reuter. A Vietnami T­eokratikus Köztársaság és­­ Egyesült Államok küldöttségei pénteken megtartották a pári­zsi előzetes tárgyalások 6. ülé­­st. Az ülés három és fél óra hosszat tartott. Befejeztével Nguyen Thanh Le, a VDK kül­döttségének szóvivője elmon

Next