Magyar Nemzet, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-03 / 154. szám

Szerda, 196 8. július Magyar Nemzeí Kiesinger kancellárt tanúként hallgatják ki két náci tömeggyilkos perében 1997 novembere óta foly- dogált már szép csendesen — szinte a nyilvánosság legki­sebb érdeklődése nélkül — egy náci bűnügy a Majna-Frank- furt-i bíróság egyik esküdt­széki tanácsa előtt A figyel­met még inkább elvonta erről a mostanában ugyanabban az épületben megkezdődött Kru- mey—Hunsche pör. Váratla­nul azután olyan bírósági döntésről szivárgott ki hír, amely a közvélemény érdek­lődését egy csapásra az előb­bi per felé irányította. A vádlottak padján ketten ülnek. Az elsőrendű vádlott a jelenleg 66 éves Adolf Heinz Beckerle. öt éppen Majna- Frankfurtból, az ottani rend­őrség elnöki állásából küldöt­te Hitler szófiai nagyköveté­nek. A háború elvesztével szovjet fogságba került. Kato­nai bíróság előtt beblzonyul- tak náci bűncselekményei, s 25 évi kényszermunkára ítél­ték. A többi náci háborús bű­nössel együtt azután 1950-ben őt is átadták a nyugatnémet hatóságoknak, hogy ott von­ják felelősségre mindnyáju­kat Jellemző, hogy csak 1959 szeptemberében indítottak el­lene eljárást. Letartóztatták, majd röviddel később már szabadlábra is helyezték. Holott az ellene emelt vád igen súlyos volt: bűnrészesség tömeggyilkosságban. Ezt azzal követte el, hogy 1943 április 5-ig a bolgár cár és kormá­nyának ellenzése dacára a szerbiai hadjárat után a ná­cik által Bulgáriának juttatott macedóniai területről 7122, az ideig szerbiai, a tráciai terű létről pedig 4221, addig gö­rög állampolgárságú zsidót Treblinka megsemmisítő tá­borába deportáltatott. Vala- mennyiüket szelektálás nélkül azonnal elgázosították. Vádlott-társa Friedrich- Gebhardt von Hahn, a rib- bentropi külügyminisztérium­ban a zsidó ügyek referense­ként működött. A mai nyu­gatnémet viszonyokra jellem­zően: közismert náci múltja ellenére Strauss 1958-ban az akkor vezetése alatt állott bonni hadügyminisztérium­ban „Oberregierungsrat”-tá való előléptetés mellett reak- tiválta. Vezető állásából — erélyes sajtótámadások után — csak 1963-ban mentették fel. Ekkor már a vizsgálat oly sok terhelő adatot produkált ellene, hogy helyzetét még pártfogója, Strauss miniszter is tarthatatlannak volt kény­telen elismerni. A von Hahn elleni vádak: a fenti 11343 bolgár állampolgárságúvá vált egykori szerb és görög zsidó megöletésében való bűnré­szességen kívül, Szalonikiből 50 000 görög zsidónak Ausch­witzba való kiszállítását is ő szorgalmazta. Ezeket is elgá­zosították. A vádlottak a deportálás tényét a bíróság előtt ismerte­tett német dokumentumok el­lenében nem tagadhatták. Vé­dekezésük egyrészt arra irá­nyult, hogy a deportálási ak­cióban való egyéni részvéte­lüket igyekeztek letagadni, és e bűncselekmények elköveté­sét másokra áthárítani. Más­részt azt állították: nem tud­tak arról, hogy a deportáltak­ra Lengyelországban milyen sors vár. Előttük — bizonyít­gatják — a különböző kon­centrációs táborokban történt tömegmészárlásokat elhallgat­ták. A vádhatóság által a bíró­ság elé tárt német dokumen­tumok azonban bizonyítanak. Világosan feltárják a ribbent- ropi külügyminisztérium által a tömeggyilkosságok céljait szolgáló deportálásoknak min­den megszállt európai állam­ban való kierőszakolását. A német külügyminisztérium il­letékes osztálya, a Deutsch- land III — amelyet azután egy átszervezés folyamán az In- land II váltott fel — kizárólag ilyen ügyekkel foglalkozott. A balkáni zsidók deportálását von Hahn intézte. Állandóan leiratokkal ostromolta Becker­le nagykövetet a deportálás­nak Bulgáriában való keresz- tülhajszolására. Beckerle — saját jelentéseinek tanúsága szerint — azután nagy igye­kezettel és megfelelő terrorral tett eleget megbízatásának. A bíróság előtt ismertették az elsőrendű vádlott Beckerle 1943 május 24-én a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (RSHA) vezetőjéhez intézett mentege­tőző jelentését is: „Munkán­kat nagymértékben akadá­lyozza a bolgár lakosság, amely nem részesült olyan ideológiai felvilágosításokban, mint a német nép. A bolgárok az örményekkel, görögökkel és cigányokkal együtt lettek ön­álló nemzetté, s a zsidóban sem látnak olyan hátrányos népet, amely külön rendsza­bályainkat velük szemben jo­gossá tenné”. Beokerle egyik védője kérte, hogy idézzék meg a jelenlegi nyugatnémet kancellárt, Georg Kurt Kiesingert tanúként. Bi­zonyítani kívánja vele, hogy a náci külügyminisztérium ál­tal gyűjtött külföldi sajtóköz­lések és rádiósugárzások anyagát a német követségek­kel nem közölték és a vádlot­tak azokat nem ismerhették meg. Ezért nem is tudhattak arról, hogy mit közöltek a külföldön a zsidók megsem­misítéséről. A bíróság ezt az indítványt azzal utasította el, hogy fe­lesleges a tanú kihallgatása, mert a vádlottak más forrás­ból is tudomást szerezhettek a tényállásról. A védők elfo­gultsági. kifogást nyújtottak be. Ennek a bíróság nem adott helyt Dr. Gies védő ekkor a né­met perrendtartásnak azt a lehetőségét kívánta igénybe venni, amely a védőügyvéd­nek módot ad bármely tanú közvetlen megidézésére, aki­nek meghallgatását a bíróság elutasítja. Bejelentette, hogy végrehajtó útján fogja kézbe- síttetnl Kiesinger kancellár­nak az idézést. Ekkor megszó­lalt a bonni minisztertanács is. Akárcsak Lübke élni* eseté­ben, most is elvi okokból nem engedélyezte Kiesinger­nek tanúként a bíróság előtti megjelenését. Hivatkoztak a perrendtartás 50. §-ra, amely „államérdek megsértésének” lehetősége esetében ilyen dön­tés hozatalára módot ad. A múlt hét végén azonban az esküdtbíróság elnöke kihir­dette végzését: — A bíróság egyik bíráját, Landgerichtsrat Bauert meg­bízta azzal, hogy Kiesinger kancellárt hivatalában hall­gassa ki. A tanúkihallgatás végső határidejéül e hó végét jelölték meg, s felkérték Bauer bírót, hogy e célból a kancel­lárt Bonnban, hivatalában ke­resse fel. A bíróság végzésében nem közölte, de Frankfurtban úgy tudják, hogy az érdekes tanú- kihallgatáson a vádhatóság részéről Joachim Richter első államügyész és a védelem ré­széről dr. Egon Geis ügyvéd is jelen lehet. Kérdéseket azonban a perrendtartás értel­mében csak közvetve, vagyis az eljáró bíró útján és fogal­mazásában intézhetnek a kan­cellárhoz. Ezzel nyilván elkerülhetik, hogy annak náci múltjáról, 1933-ban való belépéséről az NSDAP-ba és hasonló kérdé­sekről is szó essék. A bíró ma­ga, utasításai szerint ugyanis kizárólag az Iránt fog érdek­EGÉSZ BUDAPEST ELRAGADTATÁSSAL BESZEL AZ AEROS CIRKUSZ NAGY ATTRAKCIÓIRÓL, A RAGYOGÓ ARTISTÁKRÓL ÉS A REMEK ÁLLATIDOMfTÁSOKRÓL Előadások naponta fél 4-kor és fél 8-kor a Ligeti Sátor­cirkusz helyén a Városligetben lődni, hogy Kiesinger — aki tudvalévőén Ribbentropék külügyminisztériumában a háború végéig a rádiós osz­tály helyettes vezetője volt — mit tud a külföldön működő német missziók tájékoztatásá­ról? A megidézett 74 tanú legna­gyobb részét egyébként már kihallgatták, s így előrelátha­tóan Kiesinger vallomásának nyílt tárgyaláson való ismer- I tetését rövidesen a perbeszé­dek és ezt az ítélet kihirdeté­I se fogják követni' Lévai Jenő Se pénz — se posztó, lebukott a „vállalkozó1' „Az emberi butaságra, hi­székenységre minőig lehet szá­mítani!” — gondolta — oly sok csalótársához hasonlóan — Varga Vilmos, harminchat­éves építésztechnikus. És két teljes éven keresztül — míg le nem bukott — nem is kellett csalódnia; úgy ment minden, mint a karikacsapás. 1966 nyarán elhatározta: ott­hagyja állását, és „önállósítja” magát. Lévén építésztechni­kus, a legtöbb fantáziát a tár- sasház-építkezésben látta. Kez­detben csupán szakipari mun­kákat vállalt, amit aztán ma­szek kisiparosokkal csinálta­tott meg. 1967 tavaszán, a XV. kerület, Körvasútsor 35—36. szám alatti nyolclakásos tár­sasház körüli manipulációkkal indult be igazán az üzlet. Egy neki lekötelezett tervező­barátjával készíttette el a ter­veket, az ígért, sőt nyugtázott 28 000 forintot azonban soha­sem adta át. Néhány hónap alatt 574 000 forintot gyűjtött össze hiszékeny ügyfeleitől. Egy emeletnyi volt meg a ház­ból, amikor kitört a botrány, illetve kiderült, hogy „se pénz, se posztó”; Varga nem tudott elszámolni a felvett pénzzel. 90 000 forintot elsikkasztott. Ez a kis kudarc természete­sen nem szegte kedvét. Múlt év őszén újabb „vállalkozás­ba” kezdett. Egy vidéken élő férfitől megvette zuglói telkét — elvben — 50 000 forintért. 10 000 forintot fizetett ki, mondván: a többit majd ké­sőbb. Egy idő után azonban a telektulajdonos — Varga halo­gató taktikája láttán — közöl­te: nem adja el a telket. Varga Vilmos úgy tett, mintha tudomásul venné, őszinte sajnálkozását fejezte ki. Aztán feladott egy újsághir­detést, amely szerint ezen a már birtokában nem levő tel­ken, a XIV. kerület, Kerék­gyártó út 45/d-ben hamarosan négylakásos társasházépítke­zés indul. Az érdeklődők 80—90 000 forint „belépődíj” ellenében megtekinthették Varga korábban már sikerrel forgatott „propaganda-anya­gát”! A három jelentkező ösz- szesen 183 000 forintot adott oda Vargának. Az alapozási munkákat el­kezdték, tekintettel azonban arra, hogy Varga 90 000 forin­tot itt is elsikkasztott, az épít­kezést folytatni nem tudták... Varga Vilmos ügyét szemé­lyi tulajdon elleni csalás, sik­kasztás és üzérkedés alapos gyanúja miatt vádemelési ja­vaslattal adják át az ügyész­ségnek. (h) 200 bejelentés a 07-en Országszerte keresik az eltűnt kisfiút és az ismeretlen férfit Fogalomzavar A történetet ma már szinte mindenki ismeri: június 16-án vasárnap délután a Népliget­ben az Építők Napját ünneplő forgatagban eltűnt Blázsik István 12 éves kisfiú. A gye­rek megkérte szüleit, 8 éves húgával együtt hadd menjen a céllövöldéhez játszani. A kis­fiúnak jól ment a céllövészet, egyre több nézője akadt. Köz­tük egy barnainges, rövidnad- rágos, erősen lebarnult — több mint valószínű — teto­vált karú, ősz hajú férfi, aki újabb és újabb menetet fize­tett a játékba egyre jobban belemelegedő gyereknek. Ké­sőbb ltishúga visszaszaladt megkérni édesanyját, hogy el­mehessenek hintázni, ezalatt bátyja eltűnt a céllövő bódé elől. A Népligetben sokan lát­ták a szép arcú kisfiút és a barnainges férfit, de hogy mi­kor és merre mentek, senki sem emlékszik. Két hete történt Az édes­anyja, akit idegkimerüléssel betegállományba vettek, még éjszaka is kinn áll a kapuban, a X. kerület, Maláta utca 5. számú ház előtt, és hazavárja kisfiát. A rendőrség nagy appará­tussal nyomoz — az egész or­szágban. Felkeresték a szemtanúkat, az ünnepélyen részt vevő épí­tőipari dolgozókat, mindenkit, aki 16-án 2 és 4 óra között a Mutatványos tér környékén járt. Végigjártak már vala­mennyi rokont, jó ismerőst is. A szülőktől kapott ruhanemű alapján idomított kutyákkal és különleges mérőműszerek se­gítségével alaposan átkutatták a Népligetet és környékét, még a lezárt kutakat is megvizsgál­ják, valamint sorra veszik az ország összes barlangját. Fel­kérték az erdőigazgatóságokat, az erdők átfésülésében legye­nek a rendőrség segítségére. Átvizsgálták valamennyi el­me-, illetve ideggyógyintéze­tet: van-e, vagy volt-e kezelés alatt, illetve szökött-e ki vala­honnan az ismert személy­leírású férfi. És természetesen a Csatornázási Művek, és va­lamennyi közlekedési vállalat is munkában van. Kihallgatták a többi között Blázsik István osztályfőnökét is. — Csendes, zárkózott, tiszte­lettudó, jó képességű gyerek­nek ismertem meg Pistit. A kapott feladatokat mindig lel­kiismeretesen elvégezte. Szü­lei is rendes, becsületes embe­rek, szinte minden szülői ér­tekezleten ott voltak, érdek­lődtek a gyerek tanulmányi eredménye iránt. A gyerek soha nem panaszkodott, hogy szülei rosszul bántak volna vele, mindennap rendes öltö­zetben jelent meg az iskolá­ban. Ez év végén tanulmányi átlageredménye 3,9 volt. A kisfiút ismerve nem hiszem, hogy kalandvágyból csavar­góit volna eL Vasárnap — június 30-án — reggel a napilapok közölték annak a férfinak a mozaikké­pét, akivel utoljára látták Blá­zsik Istvánt — Hány bejelentés érkezett vasárnap óta, és milyen jelle­gűek; milyen eredményt ho­zott az eddigi nyomozás? — kérdeztük a Budapesti Rendőr- főkapitányság bűnüldözési osz­tályán. — Vasárnap kora reggel óta a 07-es telefonon kapott beje­lentések száma már túl van a kétszázon. Természetesen sok köztük az úgynevezett meg­foghatatlan bejelentés. Van. aki villamoson, autóbuszon, esetleg cukrászdában, külön­böző utcákban, vagy éppen a Puskin moziban vélte felfe­dezni a gyanús személyt. Sőt, akadt telefonáló Zala megyé­ből és a Balaton mellől is. — Az eddigi bejelentések közül 70 volt konkrét, kézzel fogható, ellenőrizhető. Többsé­gük pontos névvel, lakcímmel ellátott. Pillanatnyilag 31 le­záratlan, tehát további nyomo­zásra érdemes bejelentésünk van. Az esetek többségében beteges hajlamú egyénről van szó. — Minek alapján szűrik a gyanúsítottakat ? — Mindenekelőtt azt kutat­juk, van-e, illetve volt-e az illetőnek a személyleírás sze­rinti ruhája, és hol tartózko­dott a kritikus időben -- 16-án 2 és 4 óra között? — Vannak-e egyező, ugyan­arra a személyre vonatkozó jelentések? — Egy férfi van, akire hétfő estig négy bejelentés érkezett. A kedd reggel megkezdett nyomozás eddigi eredménye: az illető pillanatnyilag a hárs­hegyi Országos Elme- és Ideg­gyógyintézet zárt osztályán van. 20-án szállították be köz- veszélyes állapotban. Jelenleg tehát kihallgathatatlan. Csu­pán a környezetét, lakhelyét, ismerőseit stb. tudjuk felke­resni. E nyomozás oroszlán- része tehát még hátra van. H. L Aránylag egyszerű hely­zetekről van szó. Az ún. „szolgáltató ipar” terén el­harapódzott, bizonyos foga­lomzavarokról. Vannak, akik összetévesztik a saját jogai­kat a másokéival, s a saját kötelességeiket át akarják ruházni arra — akinek ez esetben inkább csak jogaik vannak. Hadd meséljek el két, azt hiszem jellegzetes, apró példát. A bizományi áruházban történt az első eset. Egy kis­lány — az elárusítónő-széken állva, mint egy dirigens szemléli, hogyan akasztják a vevők le és vissza az erre a célra közszemlére tett ruhát. Ezenközben ilyeneket mond: Ne tessék gyűrni! Rendesen akassza vissza! Odahaza is így szók ja?! Mindezt a leg- kellemetlenkedőbb, gúnyos, fölényes hangnemben. Ajni- kor hozzám ért — éppen ki­húztam és visszaengedtem egy ruhát, amikor még éle­sebben az addigiaknál rám­szólt: „Ha nem rendesen te­szi vissza, nem fogom enged­ni, hogy maga válogasson, csak majd én mutatom a ru­hákat, aztán állhatnak itt sorba délig..Nem idézem az ezután következő dialó­gust. Csak annyit: a leány szemmel láthatólag azon té­ves elgondolásból indult ki, hogy neki valamiféle fe­gyelmező, pedagógusi sze­repköre van, holott ugyebár nem erről van szó! A gya­korlat célja az, hogy a ru­hákat eladják ... Nem is be­szélve arról, hogy mindenütt a világon a „solde”-ok és „sale”-ek publikuma úgy gyűri és dögönyözi az árut, ahogy ehhez kedve van. A másik taxitörténet. A Lenin körút 9-be akartam menni. De mert tudom, hogy ott nem lehet parkírozni, merő puszta segíteni akarás­ból azt javasoltam a sofőr­nek, álljon meg a túloldalon a taxiállomásnál, inkább át­kelek gyalog. Ám ott sem volt parkolóhely. Ekkor a sofőr ordítani kezdett (a JA 42—79-es volt). „Könnyű magának! Maga csak fizetni akar! De hogy én hol tudok megállni, arra fütyül.. Megjegyzésemre, hogy én nem vagyok köteles parko­lóhelyet találni, sem a KRESZ-szabályokat tudni, a sofőr visszaszólt, magasra emelt hangon: „De igenis, az utas legalább annyit tudjon, hogy hová akar menni, és ott hol lehet megállni! Aki még ennyit sem tud...” Ekkor kiszálltam. És ter­mészetesen borravalót is ad­tam, amit a sofőr köszönés nélkül zsebregyűrt. Ezúton szeretném közölni: nem kell fejlett üzleti érzék ahhoz, hogy kiszámítsuk: az köteles a raktárt rendben tartani, aki a cégtől ezért fizetést kap. Budapest parkolási földrajzát is csak az köteles tudni, akinek ez a foglalko­zása. f. i. Napirenden kell tartani! A balatoni M—71 -es autó­pálya ügyének a Magyar Épí­tőművészek Szövetségében le­folyt vitáján nem voltam je­len, az újságból értesültem ró­la. A konkrét terveket sem is­merem, s így nem volna he­lyes, ha azokhoz hozzászól­nék, még ha a település elke­rülését elvileg helyesnek is kell hogy tartsam; legutóbb ezt láttam a dalmáciai tenger­parton is, ahol az autópálya a hegyoldalban, s bizonyára na­gyobb költséggel létesült, le­csatlakozásokkal a parti tele­pülésekhez. A vitában azon­ban egy lényeges tényezőt nem értek, az olvasottak alap­ján: főútvonal átvezetése tele­pülés belterületén, még ha autópályáé is, a település ren­dezési tervének része, a vá­ros-, illetve községrendezésnek pedig éppen az az értelme és feladata, hogy egyoldalúság helyett a különféle szempon­tokat egyeztesse. Ezért a ter­vek egyeztetésére, jóváhagyá­sára, módosítására törvény és rendeletek intézkednek, meg­szabják különféle hatóságok szerepét Egy szakminiszté­rium, bármilyen fontos kér­dést is, önmagában nem dönt­het el, sem a városrendezés­ben érdekelt más főhatóságok, sem a jóváhagyásra általában illetékes tanácsok nélkül. Nem tételezve fel, hogy tör­vénysértés történt volna, csak azt gondolhatom, hogy e dön­tés még nem lehet végleges, legfeljebb akként interpretál­ták, látszólagosan hatalmi szóként, vagy pedig — s ez a kevésbé valószínű, de fájdal­masabb volna — már az elő­írásoknak megfelelően ekként korábban megtörtént. A vi­tatást, és a kérdés napirenden tartását — más parti helyek vonatkozásában is — tehát fontosnak vélem. Dr. Granasztói Pál Nem értem! Nem értem, hogyan tervez­hetnek új autópályát közsé­gen keresztül? A világon mindenütt arra törekednek, hogy a gyorsforgalmi utakat a településeken kívül vezes­sék. Itt pedig legfőbb érvként meri kimondani az UVATERV osztályvezetője, hogy mindez a gyorsabb gépkocsiforgalom érdekében történik — és a KPM főosztályvezetője bólo­gat hozzá... Egyébként, biztos-e. hogy a külföldi autósok 110 km/óra sebességgel kívánnak végig­rohanni a Balaton partján? Vagy lehetséges, hogy épp azért jöttek Magyarországra, mert természeti szépségeink­ben is gyönyörködni akarnak? Bármelyik oldalról nézem az elfogadott tervet, csak egy végső következtetést tudok le­vonni: ezt nem szabad meg­engedni. Kiss Júlia, Budapest KERESÜNK ÁTVÉTELRE VAGY MEGVÉTELRE 4—600-as löketű HARÁNTGYALÜT, használt, de üzemképes állapotban. Típus és árajánlatot kérünk VÉRTESI ERDŐGAZDASÁG Tatabánya 5. posta Az érdekeltek figyelmen kívül hagyása S«m autó-, sem balatoni telek- tulajdonos nem vagyok, Így hitt mint kívülálló szeretnék a fenti témához hozzászólni. Mint közepes keresetű ember, áz utóbbi időkben megengedtem magamnak egy-egy külföldi uta­zást, de csak vasútra telt. Jártam­ban mindenütt azt tapasztaltam, hogy az autóutakat szinte a vég­telenségig fejlesztik, de azért azok nem zavarják a nagyközönséget, vagy a helyi lakosságot. Ügyesen érintik a központokat, vagy a lát­nivalókat, de nem szelik át a hely­ségeket. Panorámát nyújtanak az autótulajdonosoknak, akiket bi­zony a parkok, vagy a nagyközön­ség kedvéért gyakran háttérbe Is szorítanak. Ismétlem, mint kívülálló, nem ehhez a részhez kívánok megjegy­zést tenni. Egyáltalán nem lepőd­tem meg az ügynek az Ilyen el­intézési módján. Vannak, ha nem is ilyen irányú és súlyú ügyintézési tapasztalataim. Egy példa az érde­kelteknek a figyelmen kívül ha­gyására. A Mester utca és Angyal utca sarkán megszüntettek egy tej- csarnokot. Tanácstagi beszámolón — többek kívánságára — szóvá tettem, miért nehezítik meg a dol­gozó asszonyok második műszak­ját. (Kevesebb bolt, egyben több vevő, és ezáltal több idő, mesz- szebbről kell hazavinni az árut, stb.) A hivatalos válasz: „A közönség igényelte a tejcsamok helyett az ott megnyitott fagytzót. Ezt a cuk­rászda bevétele is Igazolja.” Le­hetséges, hogy nyáron szép bevé­tele van a fagylzónak, de vajon télen is? Az Ilyen intézkedések kedvetlenítik el a lakosságot, ha Így veszik figyelembe az 0 érde­küket. Szentes Ágoston, Budapest 5 mrnrn szerda do. fél 5 óraksr

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék