Magyar Nemzet, 1968. július (24. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-03 / 154. szám
Szerda, 1968. július Kiesinger kancellárt tanúként hallgatják ki két náci tömeggyilkos perében 1997 novembere óta folydogált már szép csendesen — szinte a nyilvánosság legkisebb érdeklődése nélkül — egy náci bűnügy a Majna-Frankfurt-i bíróság egyik esküdtszéki tanácsa előtt A figyelmet még inkább elvonta erről a mostanában ugyanabban az épületben megkezdődött Krumey—Hunsche per. Váratlanul azután olyan bírósági döntésről szivárgott ki hír, amely a közvélemény érdeklődését egy csapásra az előbbi per felé irányította. A vádlottak padján ketten ülnek. Az elsőrendű vádlott a jelenleg 66 éves Adolf Heinz Beckerle.öt éppen Majna- Frankfurtból, az ottani rendőrség elnöki állásából küldötte Hitler szófiai nagykövetének. A háború elvesztével szovjet fogságba került. Katonai bíróság előtt bebizonyultak náci bűncselekményei, s 25 évi kényszermunkára ítélték. A többi náci háborús bűnössel együtt azután 1950-ben őt is átadták a nyugatnémet hatóságoknak, hogy ott vonják felelősségre mindnyájukat Jellemző, hogy csak 1959 szeptemberében indítottak ellene eljárást. Letartóztatták, majd röviddel később már szabadlábra is helyezték. Holott az ellene emelt vád igen súlyos volt: bűnrészesség tömeggyilkosságban. Ezt azzal követte el, hogy 1943 április 5-ig a bolgár cár és kormányának ellenzése dacára a szerbiai hadjárat után a nácik által Bulgáriának juttatott macedóniai területről 7122, az ideig szerbiai, a tráciai területről pedig 4221, addig görög állampolgárságú zsidót Treblinka megsemmisítő táborába deportáltatott. Valamennyiüket szelektálás nélkül azonnal elgázosították. Vádlott-társa Friedrich- Gebhardt von Hahn, a ribbentropi külügyminisztériumban a zsidó ügyek referenseként működött. A mai nyugatnémet viszonyokra jellemzően, közismert náci múltja ellenére Strauss 1958-ban az akkor vezetése alatt állott bonni hadügyminisztériumban „Oberregierungsrat”-tá való előléptetés mellett reaktiválta. Vezető állásából — erélyes sajtótámadások után — csak 1963-ban mentették fel. Ekkor már a vizsgálat oly sok terhelő adatot produkált ellene, hogy helyzetét még pártfogója, Strauss miniszter is tarthatatlannak volt kénytelen elismerni. A von Hahn elleni vádak: a fenti 11343 bolgár állampolgárságúvá vált egykori szerb és görög zsidó megöletésében való bűnrészességen kívül, Szalonikiből 50 000 görög zsidónak Auschwitzba való kiszállítását is ő szorgalmazta. Ezeket is elgázosították. A vádlottak a deportálás tényét a bíróság előtt ismertetett német dokumentumok ellenében nem tagadhatták. Védekezésük egyrészt arra irányult, hogy a deportálási akcióban való egyéni részvételüket igyekeztek letagadni, és e bűncselekmények elkövetését másokra áthárítani. Másrészt azt állították: nem tudtak arról, hogy a deportáltakra Lengyelországban milyen sors vár. Előttük — bizonyítgatják — a különböző koncentrációs táborokban történt tömegmészárlásokat elhallgatták. A vádhatóság által a bíróság elé tárt német dokumentumok azonban bizonyítanak. Világosan feltárják a ribbentropi külügyminisztérium által a tömeggyilkosságok céljait szolgáló deportálásoknak minden megszállt európai államban való kierőszakolását. A német külügyminisztérium illetékes osztálya, a Deutschland III — amelyet azután egy átszervezés folyamán az Inland II váltott fel — kizárólag ilyen ügyekkel foglalkozott. A balkáni zsidók deportálását von Hahn intézte. Állandóan leiratokkal ostromolta Beckerle nagykövetet a deportálásnak Bulgáriában való keresztülhajszolására. Beckerle — saját jelentéseinek tanúsága szerint — azután nagy igyekezettel és megfelelő terrorral tett eleget megbízatásának. A bíróság előtt ismertették az elsőrendű vádlott Beckerle 1943 május 24-én a Birodalmi Biztonsági Főhivatal (BSHA) vezetőjéhez intézett mentegetőző jelentését is: „Munkánkat nagymértékben akadályozza a bolgár lakosság, amely nem részesült olyan ideológiai felvilágosításokban, mint a német nép. A bolgárok az örményekkel, görögökkel és cigányokkal együtt lettek önálló nemzetté, s a zsidóban sem látnak olyan hátrányos népet, amely külön rendszabályainkat velük szemben jogossá tenné”. Beckerle egyik védője kérte, hogy idézzék meg a jelenlegi nyugatnémet kancellárt, Georg Kurt Kiesingert tanúként. Bizonyítani kívánja vele, hogy a náci külügyminisztérium által gyűjtött külföldi sajtóközlések és rádiósugárzások anyagát a német követségekkel nem közölték és a vádlottak azokat nem ismerhették meg. Ezért nem is tudhattak arról, hogy mit közöltek a külföldön a zsidók megsemmisítéséről. A bíróság ezt az indítványt azzal utasította el, hogy felesleges a tanú kihallgatása, mert a vádlottak más forrásból is tudomást szerezhettek a tényállásról. A védők elfogultsági kifogást nyújtottak be. Ennek a bíróság nem adott helyt Dr. Gies védő ekkor a német perrendtartásnak azt a lehetőségét kívánta igénybe venni, amely a védőügyvédnek módot ad bármely tanú közvetlen megidézésére, akinek meghallgatását a bíróság elutasítja. Bejelentette, hogy végrehajtó útján fogja kézbesíttetni Kiesinger kancellárnak az idézést. Ekkor megszólalt a bonni minisztertanács is. Akárcsak Lübkellnie esetében, most is elvi okokból nem engedélyezte Kiesingernek tanúként a bíróság előtti megjelenését. Hivatkoztak a perrendtartás 50. §-ra, amely „államérdek megsértésének” lehetősége esetében ilyen döntés hozatalára módot ad. A múlt hét végén azonban az esküdtbíróság elnöke kihirdette végzését. — A bíróság egyik bíráját, Landgerichtsrat Bauert megbízta azzal, hogy Kiesinger kancellárt hivatalában hallgassa ki. A tanúkihallgatás végső határidejéül e hó végét jelölték meg, s felkérték Bauer bírót, hogy e célból a kancellárt Bonnban, hivatalában keresse fel. A bíróság végzésében nem közölte, de Frankfurtban úgy tudják, hogy az érdekes tanúkihallgatáson a vádhatóság részéről Joachim Richter első államügyész és a védelem részéről dr. Egon Geis ügyvéd is jelen lehet. Kérdéseket azonban a perrendtartás értelmében csak közvetve, vagyis az eljáró bíró útján és fogalmazásában intézhetnek a kancellárhoz. Ezzel nyilván elkerülhetik, hogy annak náci múltjáról, 1933-ban való belépéséről az NSDAP-ba és hasonló kérdésekről is szó essék. A bíró maga, utasításai szerint ugyanis kizárólag az iránt fog érdeklődni, hogy Kiesinger — aki tudvalévően Ribbentropék külügyminisztériumában a háború végéig a rádiós osztály helyettes vezetője volt — mit tud a külföldön működő német missziók tájékoztatásáról? A megidézett 74 tanú legnagyobb részét egyébként már kihallgatták, s így előreláthatóan Kiesinger vallomásának nyílt tárgyaláson való ismer- t tetését rövidesen a perbeszédek és ezt az ítélet kihirdeté-i se fogják követni. Lévai Jenő EGÉSZ BUDAPEST ELRAGADTATÁSSAL BESZÉL AZ AEROS CIRKUSZ NAGY ATTRAKCIÓIRÓL, A RAGYOGÓ ARTISTÁKRÓL ÉS A REMEK ÁLLATIDOMÍTÁSOKRÓL Előadások naponta fél 4-kor és fél 8-kor a Ligeti Sátorcirkusz helyén a Városligetben Magyar Nemzet Se pénz — se posztó, lebukott a „vállalkozó!' „Az emberi butaságra, hiszékenységre mindig lehet számítani!” — gondolta — oly sok csalótársához hasonlóan — Varga Vilmos, harminchatéves építésztechnikus. És két teljes éven keresztül — míg le nem bukott — nem is kellett csalódnia; úgy ment minden, mint a karikacsapás. 1966 nyarán elhatározta: otthagyja állását, és „önállósítja” magát. Lévén építésztechnikus, a legtöbb fantáziát a társasház-építkezésben látta. Kezdetben csupán szakipari munkákat vállalt, amit aztán maszek kisiparosokkal csináltatott meg. 1967 tavaszán, a XV. kerület, Körvasútsor 35—36. szám alatti nyolclakásos társasház körüli manipulációkkal indult be igazán az üzlet. Egy neki lekötelezett tervezőbarátjával készíttette el a terveket, az ígért, sőt nyugtázott 28 000 forintot azonban sohasem adta át. Néhány hónap alatt 574 000 forintot gyűjtött össze hiszékeny ügyfeleitől. Egy emeletnyi volt meg a házból, amikor kitört a botrány, illetve kiderült, hogy „se pénz, se posztó”. Varga nem tudott elszámolni a felvett pénzzel, 90 000 forintot elsikkasztott. Ez a kis kudarc természetesen nem szegte kedvét. Múlt év őszén újabb „vállalkozásba” kezdett. Egy vidéken élő férfitől megvette zuglói telkét — elvben — 50 000 forintért. 10 000 forintot fizetett ki, mondván: a többit majd később. Egy idő után azonban a telektulajdonos — Varga halogató taktikája láttán — közölte: nem adja el a telket. Varga Vilmos úgy tett, mintha tudomásul venné, őszinte sajnálkozását fejezte ki. Aztán feladott egy újsághirdetést, amely szerint ezen a már birtokában nem levő telken, a XIV. kerület, Kerékgyártó út 45/d-ben hamarosan négylakásos társasházépítkezés indul. Az érdeklődők 80—90 000 forint „belépődíj” ellenében megtekinthették Varga korábban már sikerrel forgatott „propaganda-anyagát”! A három jelentkező öszszesen 183 000 forintot adott oda Vargának. Az alapozási munkákat elkezdték, tekintettel azonban arra, hogy Varga 90 000 forintot itt is elsikkasztott, az építkezést folytatni nem tudták... Varga Vilmos ügyét személyi tulajdon elleni csalás, sikkasztás és üzérkedés alapos gyanúja miatt vádemelési javaslattal adják át az ügyészségnek. (b) 200 bejelentés a 07-en Országszerte keresik az eltűnt kisfiút és az ismeretlen férfit A történetet ma már szinte mindenki ismeri: június 16-án vasárnap délután a Népligetben az Építők Napját ünneplő forgatagban eltűnt Blázsik István 12 éves kisfiú. A gyerek megkérte szüleit, 8 éves húgával együtt hadd menjen a céllövöldéhez játszani. A kisfiúnak jól ment a céllövészet, egyre több nézője akadt. Köztük egy barnainges, rövidnadrágos, erősen lebarnult — több mint valószínű — tetovált karú, ősz hajú férfi, aki újabb és újabb menetet fizetett a játékba egyre jobban belemelegedő gyereknek. Később kishúga visszaszaladt megkérni édesanyját, hogy elmehessenek hintázni, ezalatt bátyja eltűnt a céllövő bódé elől. A Népligetben sokan látták a szép arcú kisfiút és a barnainges férfit, de hogy mikor és merre mentek, senki sem emlékszik. Két hete történt Az édesanyja, akit idegkimerüléssel betegállományba vettek, még éjszaka is kinn áll a kapuban, a X. kerület, Maláta utca 5. számú ház előtt, és hazavárja kisfiát. A rendőrség nagy apparátussal nyomoz az egész országban. Felkeresték a szemtanúkat, az ünnepélyen részt vevő építőipari dolgozókat, mindenkit, aki 16-án 2 és 4 óra között a Mutatványos tér környékén járt. Végigjártak már valamennyi rokont, jó ismerőst is. A szülőktől kapott ruhanemű alapján idomított kutyákkal és különleges mérőműszerek segítségével alaposan átkutatták a Népligetet és környékét, még a lezárt kutakat is megvizsgálják, valamint sorra veszik az ország összes barlangját. Felkérték az erdőigazgatóságokat, az erdők átfésülésében legyenek a rendőrség segítségére. Átvizsgálták valamennyi elme-, illetve ideggyógyintézetet: van-e, vagy volt-e kezelés alatt, illetve szökött-e ki valahonnan az ismert személyleírású férfi. És természetesen a Csatornázási Művek, és valamennyi közlekedési vállalat is munkában van. Kihallgatták a többi között Blázsik István osztályfőnökét is. — Csendes, zárkózott, tisztelettudó, jó képességű gyereknek ismertem meg Pistit. A kapott feladatokat mindig lelkiismeretesen elvégezte. Szülei is rendes, becsületes emberek, szinte minden szülői értekezleten ott voltak, érdeklődtek a gyerek tanulmányi eredménye iránt. A gyerek soha nem panaszkodott, hogy szülei rosszul bántak volna vele, mindennap rendes öltözetben jelent meg az iskolában. Ez év végén tanulmányi átlageredménye 3,9 volt. A kisfiút ismerve nem hiszem, hogy kalandvágyból csavargott volna el Vasárnap — június 30-án — reggel a napilapok közölték annak a férfinak a mozaikképét, akivel utoljára látták Blázsik Istvánt — Hány bejelentés érkezett vasárnap óta, és milyen jellegűek, milyen eredményt hozott az eddigi nyomozás? — kérdeztük a Budapesti Rendőrfőkapitányság bűnüldözési osztályán. — Vasárnap kora reggel óta a 07-es telefonon kapott bejelentések száma már túl van a kétszázon. Természetesen sok köztük az úgynevezett megfoghatatlan bejelentés. Van, aki villamoson, autóbuszon, esetleg cukrászdában, különböző utcákban, vagy éppen a Puskin moziban vélte felfedezni a gyanús személyt. Sőt, akadt telefonáló Zala megyéből és a Balaton mellől is. Az eddigi bejelentések közül 70 volt konkrét, kézzel fogható, ellenőrizhető. Többségük pontos névvel, lakcímmel ellátott. Pillanatnyilag 31 lezáratlan, tehát további nyomozásra érdemes bejelentésünk van. Az esetek többségében beteges hajlamú egyénről van szó. — Minek alapján szűrik a gyanúsítottakat ? — Mindenekelőtt azt kutatjuk, van-e, illetve volt-e az illetőnek a személyleírás szerinti ruhája, és hol tartózkodott a kritikus időben- 16-án 2 és 4 óra között? — Vannak-e egyező, ugyanarra a személyre vonatkozó jelentések? — Egy férfi van, akire hétfő estig négy bejelentés érkezett. A kedd reggel megkezdett nyomozás eddigi eredménye: az illető pillanatnyilag a hárshegyi Országos Elme- és Ideggyógyintézet zárt osztályán van. 20-án szállították be közveszélyes állapotban. Jelenleg tehát kihallgathatatlan. Csupán a környezetét, lakhelyét, ismerőseit stb. tudjuk felkeresni. E nyomozás oroszlánrésze tehát még hátra van. H. L Fogalomzavar Aránylag egyszerű helyzetekről van szó. Az ún. „szolgáltató ipar” terén elharapódzott, bizonyos fogalomzavarokról. Vannak, akik összetévesztik a saját jogaikat a másokéival, s a saját kötelességeiket át akarják ruházni arra , akinek ez esetben inkább csak jogaik vannak. Hadd meséljek el két, azt hiszem jellegzetes, apró példát. A bizományi áruházban történt az első eset. Egy kislány — az elárusítónő-széken állva, mint egy dirigens szemléli, hogyan akasztják a vevők le és vissza az erre a célra közszemlére tett ruhát. Ezenközben ilyeneket mond: Ne tessék gyűrni! Rendesen akassza vissza! Odahaza is így szokja?! Mindezt a legkellemetlenkedőbb, gúnyos, fölényes hangnemben. Amikor hozzám ért , éppen kihúztam és visszaengedtem egy ruhát, amikor még élesebben az addigiaknál rámszólt: „Ha nem rendesen teszi vissza, nem fogom engedni, hogy maga válogasson, csak majd én mutatom a ruhákat, aztán állhatnak itt sorba délig..Nem idézem az ezután következő dialógust. Csak annyit: a leány szemmel láthatólag azon téves elgondolásból indult ki, hogy neki valamiféle fegyelmező, pedagógusi szerepköre van, holott ugyebár nem erről van szó! A gyakorlat célja az, hogy a ruhákat eladják ... Nem is beszélve arról, hogy mindenütt a világon a „solde”-ok és „sale”-ek publikuma úgy gyűri és dögönyözi az árut, ahogy ehhez kedve van. A másik taxitörténet. A Lenin körút 9-be akartam menni. De mert tudom, hogy ott nem lehet parkírozni, merő puszta segíteni akarásból azt javasoltam a sofőrnek, álljon meg a túloldalon a taxiállomásnál, inkább átkelek gyalog. Ám ott sem volt parkolóhely. Ekkor a sofőr ordítani kezdett (a JA 42—79-es volt). „Könnyű magának! Maga csak fizetni akar! De hogy én hol tudok megállni, arra fütyül.. Megjegyzésemre, hogy én nem vagyok köteles parkolóhelyet találni, sem a KRESZ-szabályokat tudni, a sofőr visszaszólt, magasra emelt hangon: „De igenis, az utas legalább annyit tudjon, hogy hová akar menni, és ott hol lehet megállni! Aki még ennyit sem tud...” Ekkor kiszálltam. És természetesen borravalót is adtam, amit a sofőr köszönés nélkül zsebre gyűrt. Ezúton szeretném közölni: nem kell fejlett üzleti érzék ahhoz, hogy kiszámítsuk: az köteles a raktárt rendben tartani, aki a cégtől ezért fizetést kap. Budapest parkolási földrajzát is csak az köteles tudni, akinek ez a foglalkozása. f. i. Napirenden kell tartani! A balatoni M 71 -es autópálya ügyének a Magyar Építőművészek Szövetségében lefolyt vitáján nem voltam jelen, az újságból értesültem róla. A konkrét terveket sem ismerem, s így nem volna helyes, ha azokhoz hozzászólnék, még ha a település elkerülését elvileg helyesnek is kell hogy tartsam; legutóbb ezt láttam a dalmáciai tengerparton is, ahol az autópálya a hegyoldalban, s bizonyára nagyobb költséggel létesült, lecsatlakozásokkal a parti településekhez. A vitában azonban egy lényeges tényezőt nem értek, az olvasottak alapján: főútvonal átvezetése település belterületén, még ha autópályáé is, a település rendezési tervének része, a város-, illetve községrendezésnek pedig éppen az az értelme és feladata, hogy egyoldalúság helyett a különféle szempontokat egyeztesse. Ezért a tervek egyeztetésére, jóváhagyására, módosítására törvény és rendeletek intézkednek, megszabják különféle hatóságok szerepét Egy szakminisztérium, bármilyen fontos kérdést is, önmagában nem dönthet el, sem a városrendezésben érdekelt más főhatóságok, sem a jóváhagyásra általában illetékes tanácsok nélkül. Nem tételezve fel, hogy törvénysértés történt volna, csak azt gondolhatom, hogy e döntés még nem lehet végleges, legfeljebb akként interpretálták, látszólagosan hatalmi szóként, vagy pedig — s ez a kevésbé valószínű, de fájdalmasabb volna — már az előírásoknak megfelelően ekként korábban megtörtént. A vitatást, és a kérdés napirenden tartását — más parti helyek vonatkozásában is — tehát fontosnak vélem. Dr. Granasztói Pál Nem értem! Nem értem, hogyan tervezhetnek új autópályát községen keresztül? A világon mindenütt arra törekednek, hogy a gyorsforgalmi utakat a településeken kívül vezessék. Itt pedig legfőbb érvként meri kimondani az UVATERV osztályvezetője, hogy mindez a gyorsabb gépkocsiforgalom érdekében történik — és a KPM főosztályvezetője bólogat hozzá... Egyébként, biztos-e, hogy a külföldi autósok 110 km/óra sebességgel kívánnak végigrohanni a Balaton partján? Vagy lehetséges, hogy épp azért jöttek Magyarországra, mert természeti szépségeinkben is gyönyörködni akarnak? Bármelyik oldalról nézem az elfogadott tervet, csak egy végső következtetést tudok levonni, ezt nem szabad megengedni. Kiss Júlia, Budapest KERESÜNK ÁTVÉTELRE VAGY MEGVÉTELRE 4—600-as löketű HARÁNTGYALUT, használt, de üzemképes állapotban. Típus és árajánlatot kérünk VÉRTESI ERDŐGAZDASÁG Tatabánya 5. posta 5 Az érdekeltek figyelmen kívül hagyása Sem autó-, sem balatoni telektulajdonos nem vagyok. Így hitt mint kívülálló szeretnék a fenti témához hozzászólni. Mint közepes keresetű ember, az utóbbi időkben megengedtem magamnak egy-egy külföldi utazást, de csak vasútra telt. Jártamban mindenütt azt tapasztaltam, hogy az autóutakat szinte a végtelenségig fejlesztik, de azért azok nem zavarják a nagyközönséget, vagy a helyi lakosságot. Ügyesen érintik a központokat, vagy a látnivalókat, de nem szelik át a helységeket. Panorámát nyújtanak az autótulajdonosoknak, akiket bizony a parkok, vagy a nagyközönség kedvéért gyakran háttérbe is szorítanak. Ismétlem, mint kívülálló, nem ehhez a részhez kívánok megjegyzést tenni. Egyáltalán nem lepődtem meg az ügynek az ilyen elintézési módján. Vannak, ha nem is ilyen irányú és súlyú ügyintézési tapasztalataim. Egy példa az érdekelteknek a figyelmen kívül hagyására. A Mester utca és Angyal utca sarkán megszüntettek egy tejcsarnokot. Tanácstagi beszámolón — többek kívánságára — szóvá tettem, miért nehezítik meg a dolgozó asszonyok második műszakját. (Kevesebb bolt, egyben több vevő, és ezáltal több idő, meszszebbről kell hazavinni az árut, stb.) A hivatalos válasz: „A közönség igényelte a tejcsarnok helyett az ott megnyitott fagyizót. Ezt a cukrászda bevétele is igazolja.” Lehetséges, hogy nyáron szép bevétele van a fagyizónak, de vajon télen is? Az ilyen intézkedések kedvetlenítik el a lakosságot, ha így veszik figyelembe az ő érdeküket. Szentes Ágoston, Budapest minta szerda dé, fél 5 órakor