Magyar Nemzet, 1968. augusztus (24. évfolyam, 179-204. szám)

1968-08-04 / 182. szám

Világpolitika kötőszavakban A lengyel emigránsok Pá­rizsban megjelenő lapjában, a Kultúrában Juliusz Mie­­roszewsky rezignáltan pa­naszolja, hogy most itt vol­na az alkalom az európai „status quo” megváltozta­tására, de az amerikaiak tétlenek és elszalasztják a kínálkozó lehetőséget. Ko­rántsem arról van persze szó, mintha az Egyesült Ál­lamokban mindenki béké­sen beletörődött volna ab­ba, hogy Közép- és Kelet- Európa a második világhá­borút követő fejlődés során kiszakadt a tőkés világ­­rendszerből. Ma is akadnak jócskán olyanok, akik nem bocsátják meg Franklin Roosevelt jaltai „árulását”, és revansot követelnek.­­De a hivatalos politika az ötve­nes évek végefelé már tisz­tába jött azzal, hogy a ka­pitalizmus és a szocializ­mus között húzódó válasz­tóvonal Európában olyan határ, amelyet legalábbis katonai értelemben célszerű tiszteletben tartani. Ha e felismerés okaira vagyunk kíváncsiak, kár lenne nemes indítékokat ke­resni. A dolog nyitja egy egészen egyszerű prózai kényszerűség, amit néhai Kennedy, még mielőtt el­nökké választották volna, frappáns történelmi hason­lattal világított meg honfi­társai előtt. 1958 augusztu­­sában az amerikai szenátust em­lékeztette arra, hogy 1558-ban Anglia elvesztette Calais-t és ezzel megszűnt az a hídfőállás, amelynek birtokában az angolok szin­te kényük-kedvük szerint alakítgathatták az európai politikát. Amerika Calais-ja a tömegpusztító fegyverek monopóliuma volt, s amikor ezt elveszítette, „alapvető katonai és politikai straté­giája alól rántódott ki a ha­talmi bázis”. Az erőviszonyokat ponto­san, grammra mérni, termé­szetesen nem lehet. A Pen­tagon időről időre közzéte­szi a maga becsléseit, de ezek a mérlegek mindig rej­tenek magukban bizonyos politikai célzatosságot. Még­is, ha egy évtizedre vissza­menőleg átnézzük a hivata­los amerikai értékeléseket, megállapíthatjuk, hogy az erőviszonyokat univerzális méretekben kiegyenlítettek­nek tekintik, s azok az apró­­cseprő eltolódások, amelye­ket időről időre kimutatnak, az egyensúlyhelyzetet alap­jában nem billentik ki. Mostanában emlegetnek egy új elemet, amely még in­kább indokolja Washington számára az óvatosságot. Amerika Calais-jétől a leg­utóbbi időkig a szovjet in­terkontinentális föld-föld ra­kéták folytán volt sebezhe­tő az Egyesült Államok. Ma már azonban teljesen fel­nőtté vált a szovjet hadiflot­ta, amely otthonosan mozog valamennyi világóceánon, tengeralattjárói keresztül­­kasul szelik az összes tenge­reket, s hatékony védővona­lat kiépíteni a róluk kilőhe­tő víz-föld rakéták ellen, még kevésbé lehet, mint föld-föld rakéták ellen. McGeorge Bundy ezeknek a materiálisan is tapintható változásoknak a vizsgálata alapján jutott arra a követ­keztetésre, hogy vége a vagy-vagy korszaknak a vi­lágpolitikában. A tekinté­lyes Foreign Affairs hasáb­jain megmagyarázza, mit ért azon, hogy a világpoli­tika lényegét már nem a „vagy-vagy”, hanem az „és” kötőszó fejezi ki. A magya­rázat veleje, hogy nem egye­dül az Egyesült Államok dönti el, mi történjék és ho­gyan a világban. Az alap­képlet eszerint a világpoliti­ka bipolaritása. A világpolitika kétköz­­pontúsága problémákat okoz azoknak az elkötelezettsé­geknek a vonalán, amelyek a szuperhatalmakat szövet­ségi vagy együttműködési kapcsolatba hozzák más or­szágokkal. A pólusok körül több koncentrikus kör he­lyezkedik el, a legbelsőt a katonai szövetségekben levő országok alkotják, s a leg­külső körben vannak olyan országok, amelyek ingadoz­nak az erőtérben és hol az egyik, hol a másik pólus vonzásába kerülnek. Ezáltal a kölcsönös függések bonyo­lult hálózata jön létre, amit az angolok az „interdepen­­dence” szóval fejeznek ki. A hatásoknak és ellenhatások­nak szüntelen áramlása te­szi ellentmondásossá a világ­­politikát. Gondoljunk csak az ame­rikaiak vietnami politikájá­nak labirintusára: Washing­ton tiltakozik Saigonnál az ellenzéki elnökjelölt Dzu el­ítélése miatt. Johnson újabb katonai lépéseket helyez ki­látásba, ha Saigon úgy lát­ja, hogy a szabadságharco­sok tevékenységének élénkü­lése ezt megköveteli. Humphrey a szabadsághar­cosok politikai szervezetének részvételével választásokat javasol Dél-Vietnamban. Mindez egyetlen napon, s ezek az ellentmondó tények az International Herald Tri­büne augusztus 1-i számában a címlapon egymás mellett olvashatók. A Washington és Saigon viszonyában mutat­kozó zavarokból ugyanarra lehet következtetni, amire egyéb jelek is utalnak: a ki­sebb országok lázadoznak a világ bipolaritása ellen. A világ békéje tehát nem­csak azon múlik, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok képes-e megtalálni és tartósítani a modus vi­­vendit. Múlik azon is, hogy a köréjük épült szövetségi rendszerekben megvan-e a hajlandóság a józan együtt­élésre. A Neue Zürcher Zei­tung a minap így fogalmaz­ta meg ezt a problémát: a kis országoknak politikájukat a nagy politikai realitások maximális figyelembevételé­vel kell formálniuk, s a szu­perhatalmaknak maximális megértéssel kell viseltetniük partnereik nemzeti törekvé­sei és nemzeti érdekei iránt. Ami a szocialista világ­­rendszert illeti, ezen belül a kapcsolatok milyenségének az egész világra kiható je­lentősége van. Ha az inter­nacionalizmus harmonikus együttműködést biztosít, az eltérő érdekek minden érin­tett fél számára előnyös összhangját hozza létre, ak­kor ezáltal elmélyül az egy­ség, nő az erő, növekszik a szocializmus vonzereje az egész világon. Zala Tamás A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA Nyilatkozat elfogadásával befejeződött a pozsonyi tanácskozás A külpolitikai helyzet Általános nemzetközi érdeklődés közepette ült össze Pozsonyban hat testvérpárt küldöttsége, hogy meg­beszéléseket folytasson az ágesernyői találkozót jellemző őszin­teség, a barátság és kölcsönös megértés szellemében a testvéri szocialista országok együttműködésének elmélyítéséről, a Varsói Szerződés és a KGST további megerősítéséről. A pozsonyi ta­nácskozás nem csupán a szocialista országok életében volt igen jelentős esemény, hanem nemzetközi szempontból is fontos vé­leménycserének számított. Ezért érthető, hogy olyan megkü­lönböztetett és fokozott figyelemmel fordult a magyar közvéle­mény is a Duna partján összejött pártvezetők munkája felé. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak képviselői szombati tanácskozásuk befejeztével nyilatkozatot fogadtak el és hoztak nyilvánosságra. A nyilatkozat — amely­nek teljes szövegét lapunkban ismertetjük — a jelenlegi bonyo­lult nemzetközi helyzetben rendkívül fontos állásfoglalásokat tartalmaz. Kitűnik belőle, hogy a baráti pártok megvitatták a szocializmusért vívott harc, a szocialista együttműködés to­vábbi erősítése, a kommunista világmozgalom időszerű kérdé­seit, s kicserélték nézeteiket a világpolitikai kérdésekről és az imperializmus elleni harc fokozásáról. A találkozó részvevői kifejezésre juttatták szilárd elhatá­rozásukat, hogy országaikban fejlesztik és védelmezik a szocia­lista vívmányokat, s újabb sikereket érnek el a szocializmus építésében. Mint a nyilatkozat egyik leglényegesebb megfogal­mazásában olvashatjuk: a testvérpártok soha senkinek sem engedik meg, hogy éket verjenek a szocialista államok közé, aláássák a szocialista rendszer alapjait. Minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy elmélyítsék országaik sokoldalú együttműkö­dését. Részletesen foglalkozik a nyilatkozat a szocialista országok két- és sokoldalú gazdasági együttműködése fejlesztésének szükségességével. A jelenlegi nemzetközi helyzet legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban is leszögezi a találkozón részt vett kommunista és munkáspártok világos álláspontját. A részvevők pártjaik és népeik nevében további teljes támogatásukról biztosítják a vietnami nép hősi harcát, síkraszállnak az izraeli agresszió következményeinek felszámolásáért. Elítélik a nyugatnémet neonácizmus, militarizmus és revansizmus erőinek aktivizáló­dását Határozottan támogatják a Német Demokratikus Köz­társaságot. Szorgalmazzák az európai biztonság megteremtését. Rendkívül lényeges fejezet foglalkozik a Varsói Szerződés megerősítésének fontosságával, hiszen ez a szerződés valameny­­nyiünk közös ügyének legbiztosabb védelmezője, a világbéke fenntartásának záloga. Véget ért a pozsonyi tanácskozás Pozsonyból jelenti az MTI. Szombaton délelőtt pontban 10 órakor kezdődtek meg a hat testvérpárt vezetőinek tárgya­lásai. A tárgyalóasztal egyik oldalán a magyar, szovjet és NDK, másik oldalán a bolgár, csehszlovák és lengyel párt­küldöttség vezetői és tagjai foglaltak helyet. A megbeszélésekre a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozga­lom üdülőjében került sor, amely a 300 000 lakosú szlovák főváros egyik legfestőibb ré­szén, az úgynevezett Király­völgyben, egy domb tetején épült. Erkélyeiről kilátás nyí­lik a Dunára, Magyarországra és Ausztriára. Szombaton este Pozsonyban befejeződött a Bolgár Népköz­­társaság, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság, a Len­gyel Népköztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német De­mokratikus Köztársaság és a Szovjetunió kommunista és munkáspártjai vezető képvise­lőinek tanácskozásai. A tár­gyalások őszinte, elvtársi lég­körben folytak. A részvevők egyhangúlag közös nyilatkoza­tot fogadtak el, amelyet a po­zsonyi Óvárosháza tükörter­mében magyar idő szerint 20 órakor írtak alá. A pozsonyi tárgyalásokon részt vevő csehszlovák, bolgár, lengyel, magyar, NDK és szov­jet pártküldöttség a szombat délelőtti tanácskozások befe­jeztével koszorút helyezett el a Szlovákia felszabadításáért vívott harcokban elesett szov­jet hősök emlékművén, a Sla­­vin-hegyen. A szocialista országok kommunista és munkáspártjainak nyilatkozata 1968. augusztus 3-án Po­zsonyban tanácskozást tartot­tak a Bolgár Népköztársaság, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Lengyel Nép­­köztársaság, a Magyar Nép­­köztársaság, a Német Demok­ratikus Köztársaság és a Szov­jet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kommunista és munkáspártjainak képviselői. A tanácskozáson a követke­zők vettek részt: A Bolgár Kommunista Párt részéről: Todor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság Minisztertaná­nak elnöke; Sztanko Todorov, a BKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a BKP KB titká­ra; Pencso Kubadinszki, a BKP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnök­­helyettese, a Csehszlovák Kommunista Párt részéről; Alexander Dub­­cek, a CSKP Központi Bizott­ságának titkára; Oldrich Cer­­nik, a CSKP Központi Bizott­sága elnökségének tagja, a csehszlovák kormány elnöke; Josef Smrkovsky, a CSKP Központi Bizottsága elnöksé­gének tagja, a csehszlovák nemzetgyűlés elnöke; V. Bi­­lak, a CSKP Központi Bizott­ t­ sága elnökségének tagja, a Szlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára; Josef Lenárt, a CSKP KB titkára, elnökségének pót­tagja; továbbá Ludvik Svobo­­da köztársasági elnök, a Lengyel Egyesült Munkás­párt részéről; Wladislaw Go­­mulka, a LEMP KB első tit­kára; Józef Cyrankiewicz, a LEMP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Lengyel Nép­­köztársaság Minisztertanácsá­nak elnöke; Zenón Kliszko, a LEMP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a KB titkára; A. Starewicz, a LEMP KB titká­ra, a Magyar Szocialista Mun­káspárt részéről; Kádár János, az MSZMP KB első titkára; Fock Jenő, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a magyar forradalmi munkás­paraszt kormány elnöke; Ko­mócsin Zoltán, az MSZMP­ Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, a Német Szocialista Egység­­párt részéről; Walter S­lbricht, az MSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke; Willi Stoph, az NSZEP KB Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke; Erich Honecker, az NSZEP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára; Hermann Má­tém,, a Politikai Bizottság tag­ja, az NSZEP Központi El­lenőrző Bizottságának elnö­ke; Günter Mittag, a Politikai Bizottság tagja, az NSZEP KB titkára; Herman Axen, a Po­litikai Bizottság póttagja, az NSZEP KB titkára; a Szovjetunió Kommunista Pártja részéről; Leonyid Brezs­­nyev, az SZKP KB főtitkára; Nyikolaj Podgornij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Legfelső Tanács el­nökségének elnöke; Alekszej Koszigin, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnöke; Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagja, a KB titkára; Pjotr Seleszt, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, az Ukrán KP KB első titkára; Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára; Borisz Ponomarjov, az SZKP KB tit­kára. A szocialista országok kom­munista és munkáspártjainak képviselői — kiindulva abból, hogy a bonyolult nemzetközi helyzet, az imperializmusnak a népek békéje és biztonsága, a szocializmus ügye ellen irá­nyuló akciója a szocialista rendszerű országok további összefogását követeli meg, va­lamint számot vetve azzal, hogy a szocializmus fejlődése új feladatokat állít eléjük, me­lyek megoldásához elengedhe­tetlen a szocialista országok erőfeszítéseinek további egye­sítése — szükségesnek tartot­ták a jelenlegi pozsonyi ta­nácskozás összehívását. A hagyományok, a teljes nyíltság, elviség és barátság légkörében a baráti pártok megvitatták a szocializmusért vívott harc, a szocialista együttműködés további erősí­tése, a kommunista világmoz­galom időszerű kérdéseit. Ki­cserélték véleményüket a je­len nemzetközi helyzet problé­máiról és az imperializmus el­leni harc fokozásáról. A kommunista és munkás­pártok képviselői megtárgyal­ták a szocialista államok test­véri együttműködése erősítésé­nek és fejlesztésének útjait. Azoknak az éveknek folya­mán, melyek a fasizmus szét­húzása és a munkásosztály hag­y­zatomra kerülése óta teltek el, a szocializmus útjára tért európai országok népei a tár­sadalmi élet minden terüle­tén győzelmeket arattak. Ezek­ben az években — legyőzve a­­ nehézségeket és állandóan tö­kéletesítve a pártok munká­ját — minden szocialista or­szágban hatalmas ipart hoz­tak létre, átalakították a falu életét, szakadatlanul fejlődik a nemzeti jólét, virágzik a né­pek nemzeti kultúrája. A dol­gozók milliói öntudatos poli­tikai életre serkentek. Különö­sen nagy sikereket ért el a szocializmus és a kommuniz­mus építésében a Szovjetunió. Rendkívül megnőtt a szocialis­ta államok nemzetközi befo­lyása, szerepe a nagy világpo­litikai kérdések megoldásában. Valamennyi szocialista or­szág közös internacionalista kötelessége ezeknek a vívmá­nyoknak támogatása, megszi­lárdítása és védelme, amelye­ket valamennyi nép hősi erő-­­ feszítései és önfeláldozó mun­kája árán értek el. Ez az egyöntetű véleménye a találko­zó valamennyi részvevőjének, akik mind kifejezték azt a szilárd elhatározásukat, hogy országaikban fejleszteni és vé­delmezni fogják a szocialista vívmányokat, újabb sikereket érnek el a szocializmus épí­tésében. A testvérpártok történelmi tapasztalatok alapján meggyő­ződtek arról, hogy csak úgy haladhatnak előre a szocializ­mus és a kommunizmus út­ján, ha szigorúan és követke­zetesen szem előtt tartják a szocialista társadalom építé­sének általános törvényszerű­ségeit és mindenekelőtt erősí­tik a munkásosztály és él­csapata, a kommunista párt vezető szerepét, ugyanakkor a további szocialista fejlődés kérdéseinek alkotó szellemű megoldásán munkálkodva, mindegyik testvérpárt tekin­tetbe veszi a nemzeti sajátos­ságokat és feltételeket. A szocializmus állásainak szilárdításában és az imperia­lizmus kísérleteinek visszave­résében a sikerek biztosítéka a rendületlen hűség a marxiz­mus-leninizmushoz, a néptö­­­megeknek a szocializmus, a proletár internacionalizmus eszméi szellemében történő nevelése, valamint az engesz­telhetetlen küzdelem a bur­­zsoá ideológia, az összes anti­­szocialista erők ellen. A testvérpártok szilárdan és határozottan szembeállítják megbonthatatlan szolidaritásu­kat és magas fokú éberségüket az imperializmus, valamint a munkásosztály és a kommu­nista pártok vezető szerepét gyengítő minden más antikom­­munista erő bármiféle kísérle­tével. Soha senkinek sem en­gedik­­ meg, hogy éket verje­nek a szocialista államok közé, aláássák a szocialista rendszer alapjait. Az ilyen irányú test­véri barátság és összeforrott­­ság megfelel népeink létérde­keinek, és biztos alapot ad azoknak a társadalmi, gazda­sági és politikai feladatoknak megoldásához, amelyeken or­szágaink kommunista pártjai munkálkodnak. A testvérpártok kötelessé­güknek tartják, hogy állan­dóan gondoskodjanak a mun­kásosztály, a parasztság, az ér­telmiség és az összes dolgozók politikai aktivitásának növelé­séről a szocialista társadalmi rend minden irányú előrehalas

Next