Magyar Nemzet, 1968. december (24. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-21 / 299. szám

Szombat, 1968. december 21. Napjaink szocialista Európája A leggyel ideológiai front Varsó, 1968 december A márciusi események döbbentették rá a lengyel pártvezetést, hogy miközben az energiák javarészét a gaz­daság problémáinak megoldá­sára használták föl, káros je­lenségek és irányzatok nyertek teret az ideológiai életben. A LEMP­ a történtek nyomán úgy értékelte az egyetemi diákság körében jelentkezett bizonyos nézeteket, hogy a társadalmi jobboldal szövetkezett a revi­zionista csoportokkal, és ennek nyomán az értelmiségi fiatal­ság nevelésében a marxizmus­sal ellentétes nézetek jutottak befolyáshoz. Ezzel párhuzamo­san azt hangoztatták, hogy a lengyel szellemi és közéletben meglehetősen hangadó szerep­hez jutott a cionizmus is, s ezt élesen elhatárolták attól, amit a nyugati propaganda-kam­pányban „antiszemitizmusnak” neveztek. A novemberi pártkongresz­­szus már mélyebben elemezte a tavasszal kibontakozott ideológiai harcot, és a győzel­met elsősorban annak tulajdo­nította, hogy a nehéz napok­ban a munkásosztály és a dol­gozó parasztság egyöntetűen a párt mögött sorakozott fel. Most bizonyosodott be igazán — emelte ki Gomulka —, hogy erőteljesen érvényesül a nem­zet életében a munkásosztály vezető szerepe, a munkásság a népi hatalom fő védelme­zője. A társadalmi aktivitás mozgósító ereje sok vonatko­zásban megmutatkozott. A po­litikai és ideológiai küzdel­mekben jelentős befolyásra tett szert a ZBOWID, a máso­dik világháborúban lengyel földön küzdő partizánok szer­vezete, amelynek elnöke Mie­­czyslaw Móczár tábornok. Móczár fejtette ki a szövetség tanácskozásain, milyen ve­szélyt jelent a közéletben a cionizmus befolyása, egyszer­smind a külpolitikai feladatok megoldására, a nyugatnémet militarista veszély elhárítására­, széles körű nemzeti egységet sürgetett. Móczár már koráb­ban részt vett a legfelsőbb szintű párt- és állami vezetés­ben — a belügyminiszteri poszt volt az övé —, tavasszal azon­ban a Politikai Bizottság pót­tagja lett, és a Központi Bi­zottság titkárává választották. A kongresszus megerősítette ebben a megbízatásában. A ZBOWID már jellegénél is, mint a második világhábo­­­rús honi partizánok szövetsé-­ ge, az idősebb korosztályokat­ tömöríti, de nézetei visszhango­­ra találnak a fiatalabb nemze­­­dékben. Március után a len­gyel szellemi életben lényeges személyi változásokat hajtot­tak végre. Szerkesztőségek élé­ről, művészeti alkotó műhe­lyekből, elméleti posztokról le­­úááltottak olyan vezetőket, aki-­ két revizionista és cionista né­zetek képviseletéért marasz­taltak el, helyükbe pedig fő-­­ként fiatal erők kerültek. Az Argumenty című elmé­leti folyóiratot áprilisban ugyancsak új főszerkesztő vet­­­te át, az ifjú marxista profesz­­szor, Wieslaw Mystek szemé­lyében. A korábbi materialista világnézeti lap ezáltal új jel­leget kapott, a harcos irányzat egyik szócsövévé vált. A Kul­túra és Tudomány Palotájában levő szerkesztőségben, Myslek kifejtette, hogy szerinte miben rejlik az ideológiai harc lénye­ge. Az ellentmondások — mint mondotta — azzal kezdődtek, hogy 1957-ben vezető szerep­hez jutott az elméleti életben Adam Schaff professzor, a Lengyel Tudományos Akadé­mia filozófiai és szociológiai intézetének egykori igazgatója. A párt 1957-es 9. plénuma a legfőbb politikai és ideológiai veszélyként a revizionizmust jelölte meg. De rögtön a plé­­num után Schaff professzor cikket közölt a Polityka című hetilapban, s elmélkedésében kifejtette, hogy miután a Köz­ponti Bizottság a tüzet a revi­­zionizmusra irányította, a har­cosoknak most már a dogma­­tizmus ellen kell fordulniuk. Myslek szerint ez volt az első lépés, amellyel Schaff defor­málta az ideológiai életet. A következő lépés a neveze­tes Marxizmus és egyén című könyv megírása volt. Schaff ebben a munkájában szembe­állította a fiatal Marxot az idősebbel, kimutatta, hogy a marxizmus „humanista tartal­ma” legalább olyan fontos, mint a későbbi gazdasági elemzések, a tőkés társadalom törvényszerűségeinek föltárá­sa. Schaff könyve heves bírá­latot kapott, a párt elméleti folyóirata, a Nowe Drogi rög­tön megcáfolta érveléseit. De a professzor nem állt egyedül. Zelkiewski, aki a Központi Bizottság kulturális politiká­jának egyik meghatározója volt, a tömegkultúrával szem­ben a „kiválasztott elit” fogal­mát hirdette; néhány kivált­ságos hivatása, hogy megszab­ja az irányt, a tömegeknek ezt kell követniük. A teória a „kultúra autonómiáját” hir­dette, a párttól, függetleníteni akarta az alkotó tevékenysé­get. Bauman a nyugati szocio­lógia átplántálását kívánta a lengyel szocializmus viszonyai közé, a burzsoá jog propagáló­ja volt, a nyugati demokráciát tekintette mintának, tagadva a proletárdiktatúrát. Eltávolításukat ez indo­kolta — fejtette ki Wieslaw Mystek. Schaff és Zólkiewski professzort a kongresszust megelőző napokban kizárták még a régi Központi Bizott­ságból, elszigetelték őket az ideológiai életben. Ez nem je­lenti azt — hangoztatják —, hogy tudományos munkássá­gukra nem tartanak igényt. Schaff professzor például a Tudományos Akadémia kere­tében folytatja nagy érdek­lődéssel várt szemantikai ku­tatásait, amelynek eredménye bizonyosan a lengyel tudo­mány jelentős gazdagodását hozza majd. Csupán a fiatal­ságtól szigetelték el Schaffot, és a többi revizionizmussal vádolt professzort, mert neve­lő munkájuk súlyos károkat okozott. Ez az ideológiai őrségváltás, Myslek véleménye szerint rendkívül áldásos lesz a szel­lemi életben. Előtérbe kerül­tek azok a tehetséges, nagy marxista felkészültséggel ren­delkező fiatal tudósok, akik eddig háttérbe szorultak, a „nagyok” árnyékában sokszor még ösztöndíjhoz sem jutot­tak. Ezek között említette Ju­­liusz Waclaweket, aki az Ar­­gumenty hasábjain máris fi­gyelemre méltó tanulmányt publikált arról, hogy a re­­vizionizmus és a dogmatiz­­mus ugyanazokból az osztály­gyökerekből — a kispolgári­­ságból­­— táplálkozik, s noha mint irányzat a kettő elválik egymástól, lényegében ugyan­annak a gondolatnak kétféle tolmácsolása. Nagy feltűnést keltett Stanislaw Kozyr-Ko­­walskinak Max Weber és Karl Marx című könyve, és érdek­lődéssel várják Wieslaw Iskra docens munkáját a KGST- országok ipari fejlődéséről. E fiatalok nagy erényét az Argumenty főszerkesztője ab­ban látja, hogy — az ő sza­vaival — radikalizálják a marxista szociológiát, s ennek a párt gyakorlati politikájára is hatása lesz. A kongresszusi tézisek között is szerepel, hogy új munkatörvényköny­vet dolgoznak ki, s ebben már szerephez jutnak ezek a ra­dikális nézetek. Például foko­zatosan fölszámolják a szel­lemi és a fizikai munka el­lentétét, ami eddig a munkás­­osztályt hozta kedvezőtlenebb helyzetbe egyes értelmiségi vívmányokkal szemben. Álta­lában — véli Myslek — az ifjú teoretikusok tevékenysé­ge máris radikalizálta osz­tályszempontból a pártprog­ramot. Miután az ideológiai kér­dések állnak most a lengyel közélet előterében, érthetően ezek domináltak a pártkong­resszuson is. A Központi Bi­zottság úgy értékeli, hogy a cionizmus elleni harc Len­gyelországon belül már lezá­rult, nem kell tovább beszél­ni róla. Ezt dokumentálta, hogy Gomulka beszámolójá­ban — szemben más felszóla­lásokkal — csupán egy ízben hangzott el a szó, akkor is a közel-keleti helyzet vonat­kozásában és nem belső szem­pontból. A Gomulka-társsló más tekintetben is helyére tette a vita bizonyos elemeit. A párt első titkára nyomatéko­san felhívta a figyelmet, hogy a revizonizmus elleni harc nem lehet egyszerűen a jelen­ség kritikája. Nem vezethet személyes küzdelemre sem a revizionista eszmék propagálói ellen. A revizonizmus elleni harc — mondotta Gomulka — széles fronton kibontakozta­tott ideológiai küzdelem. Az­zal kell együtt járnia, hogy pozitívan és építő módon ve­tik föl azokat a problémákat, amelyeket az élet és a szo­cialista építés folyamata föl­vet. A revizionista torzítás el­len nem lehet­ hathatósan küzdeni a marxista gondolat építő fejlesztése nélkül. Ezt a fölfogást egyaránt érvénye­síteni kell mind a tudomány­ban, mind a gyakorlatban. A vélemények konkrét vitájára van szükség, olyan vitákra, amelyek ezerszer fontosabbak, és ezerszer hatásosabbak a szervezeti és adminisztratív tilalmaknál. E viták bizonyosan még hosszú ideig meghatározzák az eleven lengyel ideológiai életet. A kongresszuson a LEMP igen határozottan megtagadta az elméleti mun­ka irányítását, és vállalko­zik rá, hogy meggyőzéssel, érveléssel lenyesegesse a túl­zásokat, amelyek bizonyosan a nagy lendülettel jelentkező ifjú nemzedék túlfűtöttségé­ből is fakadnak. A párt ha­tározottan tudja, hogy az in­ternacionalista nevelés szel­lemében küzdenie kell az el­vek egységes értelmezéséért, a nacionalista jelenségek el­len, amire éppen a napokban lezajló történész tanácskozá­sok nyújtanak alkalmat. A harc hatásosságának biztosí­téka, éppen az új Központi Bizottság első ülésén megvá­lasztott Politikai Bizottság összetétele, Gomulka nagy tapasztaltsága a párt élén. Várkonyi Tibor A TERMÉSZET­­TUDOMÁNYI LEXIKONBAN TERMÉSZETESEN BENNE VAN Régi jelszavunk időszerűbb, mint valaha, mert most már mind a 6 kötet megjelent Természet­tudományi Lexikon 6 KÖTETBEN A hat kötet összesen 922,— FI AKADÉMIAI KIADÓ BUDAPEST Ungvári Tamás a SZÜNII regény (18) Az igazi baj akkor kezdő­dött, amikor a Beatlest bemu­tatták Sir Dávid Ormsby-Go­­re-nak, a kitűnő diplomatá­nak, az Egyesült Királyság amerikai nagykövetének, a Beatles tiszteletére adott kok­télon. Sir Dávid ugyanis kü­lönleges Szívélyességről és fi­gyelemről tett tanúságot, ami­kor a fiúkat elébe vezették, felismerte őket. Megoldotta a riporterek eddigi problémáját. Az azonos hajviselet és az azonos ruha megtévesztően hatott mindenkire. George-ot Faulnak, Pault Johnnak, Johnt pedig Ringónak nézték a tá­jékozatlanok. Csak szorgos Beatles-rajongók tudták őket kapásból megkülönböztetni. Az angol diplomáciai testüle­tet eleddig nem lehetett Beatles-rajongással vádolni és Sir David Ormsby-Gore-nak más munkája is akadt ezek­ben a nehéz napokban, mint­hogy a négy sztárt megkülön­böztesse egymástól. Mégis, amikor Sir David Ormsbey-Gore széles mosollyal üdvözölte John Lennont, ak­kor Lennon merő játékból azt mondta: — „Én nem vagyok John, engem Charlienak hív­nak. Ez a John” — és ezzel George-ra mutatott. Egy diplomatát azonban nem lehet megzavarni. Azon­nal feltalálja magát, nem sér­­tődékeny. Akire rámutattak, hogy John, azt is keresztne­vén szólította és egy angol „hellóval” üdvözölte. George, aki már a kocsiban kötekedett, aki folyton az iránt érdeklődött Sommerville-nél, hogy a nagykövet akkor lett-e góré, amikor lovaggá ütötték — tovább játszott. — Én nem vagyok John, engem Frank­nak hívnak” — ez itt a Joh­n és rámutatott Paulra. Az angol humort nem sza­bad alábecsülni. Túlbecsülni sem. Az Egyesült Államokba rendszerint rangidős diploma­táit küldi a királynő kormá­nya. És az nem kétséges, hogy nem a humorérzékükkel érték el magas posztjukat. Minden­esetre nem ülik velük szem­ben a figyelmességet ekkora tréfával, vagy ekkora figyel­metlenséggel viszonozni. Mit törődött a Beatles az illemmel? A Beatles a nagy export­cikk, éppúgy lovaggá ütik őket, mint ahogy Ormsby-Go­­re-t egykor lovaggá ütötték. A nagykövet tehetetlenül felkiáltott és ezzel máris be­ismerte vereségét. „Sohasem tudok megjegyezni egy nevet. Feleségem sokkal jobb emlé­kezőtehetséggel rendelkezik.” Erre az emlékezőtehetségre Lady Ormsby-Gore-nak meg­lehetős szüksége lett. Az alsó­ház felszólalói nem engedték elfeledni a nagykövetné asz­­szonnyal és a nagykövettel, hogy a követség személyzeté­nek egyik legfontosabb embe­re, a katonai attasé a fogadás előtt Beatles-parókát öltött és úgy állt a fényképészek len­cséi elé. Ha egy nagykövetet nem a humoráért neveznek ki, akkor bátran mondhatjuk, hogy a katonai attasénak mind a hu­mor, mind a színjátszás távol áll eredeti hivatásától. A ka­tonai attasék dolga nagyon sokféle, beletartozik a legális tevékenység, sőt olykor némi illegális tájékozódás is. Min­denféle titkos tevékenységük között azonban egyetlen dolog bizonyos, Beatles-parókában fényképészek előtt pózolni, ezt még a legliberálisabb kor­mányzat is rossz néven vette volna. A fogadás zavarosan kezdő­dött — egy hölgy például Rin­gót kezdte el üldözni és a tás­kájából hirtelen ollót vett elő, hogy a hajtincséből egy arasz­nyit lenyiszáljon; ezt a fiú ne­hezményezte, s miként a fil­mekben, menekülni kezdett. A fogadás többi vendége egysze­rűen kabarénak tekintette az egészet: elhangzottak az untig ismert kérdések: „Hogy maga most melyik? én magukat nem tudom megkülönböztetni!” — A fiúk alig tudtak az étellel roskadásig megrakott aszta­lokhoz férni, s végül csalódot­tan és rosszkedvűen igyekez­tek elbújni a tolakvó sereg elől. A­ bálteremben és a hallban óriási tömeg tolongott, eny­hén részeg volt mindenki. A Beatlest fellépésre kérte a nagykövet és ezt John először megtagadta. Később ráállt. Utána következett a tombola, melyben Beatles-lemezeket sorsoltak ki. A játékban, s ün­neplésben kimerült fiúk bú­csúzni kezdtek a nagykövet feleségétől. És még a nagykö­vetné szabadkozott, hogy mennyire unhatták ezt­ a kis partyt és mennyire terhükre lehetett az egész — mire a fiúk megnyugtatták, hogy hoz­zászoktak már mindehhez. Az ajtóban hátrafordultak és rá­néztek Sir David Ormsby- Gore-ra. Ringó, hogy befejez­ze a tréfát, odafordult hozzá és azt mondta: „Mondja, ma­ga tulajdonképpen mit csinál itt?” —­s ezzel Anglia képvi­selői bevágták az ajtót Anglia hivatalos képviselője előtt. Volt tehát mit kérdezniük a képviselőknek az angol alsó­­házban. De a képviselők a til­takozáson kívül immár sem­mit sem tehettek. A Beatles­­ről különben is Anglia legna­gyobb óriásai vettek tudomást , és mindnyájan a maguk módján igyekeztek kedvesked­ni nekik. Winston Churchill szivart küldött a Beatlesnek ajándékba. Montgomery, az El Alameini győző, a kiváló katona, szintén nyilatkozott róluk, és azt mondta, hogy már neki is meg kell hallgat­nia őket és egy hétvégére meg­hívja őket vidéki kastélyába. A Beatles már nem játszott vidéki kastélyokban. Nem hagyta magát politikusoktól körülfogni. Pályájuk legérde­kesebb vonása az, hogy minél nagyobb elismerésben része­sültek hivatalos köröktől is, annál szemtelenebből nyilat­koznak minden politikáról, önálló nagyhatalommá nőttek és éppen a politikában csaló­dott emberek tömegétől nyer­ték nagy hatalmukat. Függet­lenségüket a vagyon, népsze­rűségüket a szolgálni kész saj­tó könnyebben biztosította, mint akármelyik politikusét. A Beatlesról persze minden nyilatkozat, hír és újságcikk megemlíti, hogy hatásuk csak „időleges” lehet. Tehetségük gyors felfutása, ez a meredek érvényesülés automatikusan ébreszti a hitet, hogy csillag­képük pusztuló tünemény a közvélemény egén. A meteorok sorsa vár rájuk, fényes zuhanás. A különös az, hogy az el­múlt nyolc esztendőben a csillagjósokra jártak kemé­nyebb idők. Díjakat adó mi­niszterek tűntek el, közéleti férfiak, nagy hírű muzsikusok, híres énekesek, filmsztárok és bokszolók. A Beatles­­ ma­rad. S ahogy az apokalipszi­sekben is minden próféta új­ra jósolja a világvégét,­ mert a korábbi jóslatot egyszerűen meghaladta az idő — ugyan­úgy tűnnek fel igehirdetők, akik friss időpontokkal szol­gálnak a Beatles hanyatlásá­ra. Megcsúfolták az időt: ez a kor­szerűségük. Kívül maradtak rajta, mint a politikán. Állan­dóságuk a folytonos változás; változásuk, hogy változatlanul szerepelnek, gyarapodnak, s minden esztendő már a meg­maradás di­csőségét is koszo­rújukba fűzi. S marad a magatartás csü­­föndárossága is. John Lennon hazug prófé­táknak nevezi a politikusokat, akik talmi ígéretekkel veze­tik félre a népet. A Beatles műfaja az ígéret nélküli csalfaság, a hazugság nélküli illúzió. A négy fiú belső szereposz­tásában Ringó az, akire a kel­lemetlenség kimondása jut. Ő az­ esetlen, ő a kedves és ő a legkisebb. Ezért Ringó volt az, aki a lovagi címet adó alsó­házban ülésező angol kor­mányról azt nyilatkozta: „Amihez ez a kormányzat hozzányúl, az nem arannyá, hanem sz.. .-rá változik.” A kifejezés meglehetősen erős, a gondolat tartalma még erősebb. A négy modern Mi­­dás király, aki mindent arannyá változtat, ismeri a varázslás titkát. Ráronthatnak hát kamaszos nyugtalansággal a politika nagyképűségére. Megcsúfolhatják a hivatal képviselőit, Johnsont, David Ormsby-Gore-t és azt a Doug­­las Home-ot, aki az amerikai elnökkel tárgyalva a Beatles sikeréről is (Fol­ . . Magyar Nemzet Első fokú készültség a Szovjetunióban a Hong Kong-i influenzajárvány ellen A szovjet egészségügyi ható­ságok december végére, január elejére jósolják a Hong Kong-i influenza betörését a Szovjet­unióba. A lapok valósággal a hadi jelentések nyelvén fogal­mazzák meg a Hong Kong-i vírus előrenyomulásáról szóló híreiket. Eszerint az új influ­enzajárvány, miután Hong Kongból kiindult, s „elfoglal­ta” Dél­kelet-Ázsiát, előretört az Egyesült Államokba, majd onnan Mexikóba, s az utóbbi napok során Hollandiában is felbukkant. A szovjet egészségügyi ható­ságok elrendelték az „elsőfokú harckészültséget” a Hong Kong-i vírus ellen. Az óvintéz­kedések közé tartozik egy szé­les körű információs hálózat kiépítése a járvány terjedésé­nek pontos regisztrálása céljá­ból. Az influenza elleni harc központjába a Szovjetunió összes nagyobb városaiból na­ponta futnak majd be helyzet­­jelentések a Hong Kong-i ví­rus felbukkanásáról. Már meg­kezdődött a gyógyszertartalé­kok képzése.­­Az orvostudósok új oltóanyagokat és vegyi ké­szítményeket dolgoznak ki. Halálra ítélték a kétszeres gyermekgyilkost A Budapesti Fővárosi Bíró­ság pénteken ítéletet hirdetett Bodgál Zoltán ügyében, akit a Fővárosi Főügyészség, aljas indokból, több emberen elkö­vetett emberöléssel vádolt. A sokszorosan büntetett elő­életű Bodgál Zoltán csaknem 18 esztendőt töltött börtönben, de szabadulása után életmód­ján semmit sem változtatott. Idejét csavargással töltötte, nem dolgozott, csak esetenként vállalt alkalmi munkát. Június 16-án, az építők nap­ján a Népligetben ünnepség volt, ahol megjelent Bodgár Zoltán is. Blázsik István 12 éves tanuló szüleivel ugyan­csak a Népligetben szórako­zott. A kisfiút szülei a céllö­völdéhez engedték, s mivel pontosan célzott, a közelben álldogálók felfigyeltek rá. Bodgár szintén próbálkozott, de kevés sikerrel, ezért fel­ajánlotta a gyermeknek, szóra­kozzanak együtt. Pénzt adott Blázsik Istvánnak, aki ered­ménnyel lőtt tovább, s több nyereményt­árgyat szerzett. Bodgár később magával csalta a gyermeket Csepelre, s ott egy bisztróban málnaszörppel kínálta, majd egy bokros aká­cos helyre csalta, ahol meg akarta rontani. A gyermek el­lenállt, mire Bodgál megfoj­totta, s testét elásta. Augusztus 23-án levelet írt a kisfiú szü­leinek, amelyben közölte, ne keressék gyermeküket, mert megölte. Szeptember 10-én Csepelen, az egyik bisztróban borozott. A helyiség előtt várakozott az alig 13 éves Nagy József. Bod­gár beszédbe elegyedett a kis­fiúval, majd elcsalta arra a helyre, ahol korábbi áldozatá­val járt. A gyermekkel erősza­koskodni kezdett, majd meg­fojtotta. A kisfiú holttestét egy kézzel kapart gödörbe húzta be. Az elmeorvosi szakértői vé­lemények szerint Bodgár Zol­tán sem a bűncselekmények elkövetése idején, sem ez idő szerint nem szenved elmebe­tegségben. Beszámíthatóságát gyengeelméjűség, illetve tudat­zavar sem korlátozta. Büntető­jogi felelősségre vonásának te­hát nincs akadálya. A Budapesti Fővárosi Bíró­ság széles körű bizonyítási el­járás alapján állapította meg a tényállást és Bodgár Zoltán bűnösségét. Bodgárt aljas in­dokból, több emberen elköve­tett emberölés miatt halálra ítélte. Az ítélet ellen védelmi fellebbezést jelentettek be. Rendelet az áruk minőségének jelöléséről Kormányrendeletet adtak ki a termékek minőségének fel­tüntetéséről. A rendelet — amelyet a Magyar Közlöny is­mertet részletesen — megha­tározza, hogy a szocialista szervezetek közötti szerződéses forgalomban és a kiskereske­delemben egyaránt az eladó köteles közölni a vevővel a termékek­ pontos tulajdonsá­gait. A kiskereskedelmi forga­lomra különleges előírásokat is tartalmaz a rendelet. A fo­gyasztási cikkek minőségét a terméken feltüntetett adatok­kal vagy a minőségi jellel kell a vevővel tudatni. Szükség esetén műszaki leírást, hasz­nálati vagy kezelési utasítást is kell adni. 5

Next