Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-01 / 50. szám

­ / / u / ■.Magyar Nemzet =­­A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA ] Együtt a dolgosokkal Úgy gondolom, érdemes visszatérnünk arra a beszél­getésre, melyben Dimény Imre mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter a szo­cialista brigádvezetők előtt ismertette az élelmiszeripar eredményeit és a további fejlődés lehetőségeit. Ennek a beszámolónak volt olyan mondata, amelyet nem lehet eléggé hangsúlyozva ismé­telni, már csak azért sem, mert érvényessége egyálta­lában nem szorítkozik az élelmiszeripar területére. Azt mondotta ugyanis a mi­niszter, hogy a dolgozók szé­leskörű bevonása nélkül nincsen tartós gazdasági, társadalmi, vagy politikai eredmény. Ez csak természetes — mondhatná valaki. Elmélet­ben valóban az. A gyakorlat­ban azonban sokszor és sok­felé — sajnos — más a hely­zet. Ezért jó, hogy a minisz­ter beszélt róla, és ezért nem felesleges, ha kissé tovább fűzzük a szavai nyomán fel­törő gondolatokat. . Pillanatig sem kétséges, hogy az utóbbi években több vonatkozásban valóban fo­kozottan meghallgatják a dolgozók ötleteit, vélemé­nyét, javaslatait. Sőt egyre több példát tudok magam is, arra, hogy a meghallgatáson túlmenően alaposan megvi­tatják a felmerült ötleteket, kiválasztják közülük a meg­­valósíthatókat és hozzá is látnak azok kipróbálásához. Figyelemre méltó eredmé­nyek is születtek már ennek következtében, olyanok, amelyek nyilván elmaradtak volna, ha a vezetőség a ma­ga abszolút bölcsességében bízva nem kíváncsi a má­sok véleményére. Legutóbb egyik nagy vállalatunk ve­zérigazgatójának noteszébe pillantottam be. Munkahe­lyenként részletezve feljegy­zéseket találtam ott arról, hogy az elmúlt évben szak­­szervezeti gyűléseken, ter­melési értekezleteken, vagy akár személyes beszélgeté­sek során milyen ötletek merültek fel — és melyek azok, amelyeket már meg is valósítottak. Nem akarok most erősza­kolt összefüggéseket keresni, és nem állítom, hogy a szó­ban levő vállalat ennek a módszernek köszönheti él­üzemmé válását. Bizonyára sok minden közrejátszott ele­tjén. De hogy a dolgozók vé­leményének kikérése, figye­lembe vétele nem volt aka­dályozó körülmény, az két­ségtelen. Az érem másik oldalát te­kintve viszont ugyanilyen bizonyos, hogy számos vál­lalat ki nem elégítő műkö­désének, kedvezőtlen ered­ményének, tervlemaradásá­nak egyik fő oka a vezetők és az egyes munkahelyek beosztottjai közötti kapcso­lat helytelen volta, esetleg teljes hiánya. Nem vitás, hogy az igazgatói, vagy az osztályvezetői íróasztalok mellől sokkal átfogóbb kép nyerhető az üzem egészének tevékenységéről, célkitűzé­seiről, perspektívájáról. Ah­hoz azonban, hogy a terve­ket, a megoldásra váró fel­adatokat az élettel összehan­golják, a gyakorlati lehető­ségekhez alkalmazzák, fel­tétlenül szükséges az egyes munkahelyek vezetőinek és dolgozóinak bevonása, a tervkészítésbe csakúgy, mint azután a tervek felbontásá­ba, a teljesítés menetközben való ellenőrzésébe, az esetle­ges akadályozó körülmények feltárásába és elhárításába, egyszóval a mindennapok gyakorlati munkájába. Mert ahol ez elmarad, ott a végén kellemetlen meglepetés ér­heti az egyébként talán he­lyes tervek összeállítóit, ki­dolgozóit. Gyakorlati példával is szolgálhatok, a vendéglátó­­ipar köréből. Ezen a terüle­ten nagyon elharapódzott az íróasztal melletti tervkészí­tés éppen nem szerencsés szokása. Ismerek vállalato­kat, melyeknél teljesen ki­ment a divatból a tervek elő­zetes megbeszélése a dolgo­zókkal. Kiküldenek értesíté­seket — ezekből az egyes üzemek megtudhatják, mi­lyen forgalmat „kell” elér­niük. Vállalják, keveslik, so­kallják — senki sem kérdi tőlük. Azután múlnak a hó­napok, a központi illetéke­seknek eszükbe sem jut a helyszínen meggyőződni ar­ról, hogy megy-e a munka, van-e valamilyen akadály, szükség van-e valamilyen segítségre. Pedig, ha kis fá­radsággal időnként körül­néznének a területen, sok ér­dekes tapasztalatot szerez­hetnének a tervek teljesíté­sének útját álló akadályok­ról. Például arról, hogy a kerületi termelő üzem olyan silány minőségű árut gyárt, amelyet a közönség nem haj­landó megvásárolni. Vagy a sörgyár elfelejt szállítani és ezért napokon keresztül ki­esik a bevételből a sörfo­gyasztás összege. Vagy a he­lyiség fűtési lehetősége olyan gyatra, hogy a vendégek ka­bátban dideregnek és inkább oda járnak, ahol meleg fo­gadtatás várja őket... És így, szinte oldalakon át foly­tathatnám azoknak az „ob­jektív körülményeknek” fel­sorolását, amelyek mind döntő módon hozzájárulnak a terv teljesítéséhez, vagy nem teljesítéséhez. És ame­lyek nagy részén kétségkívül segíteni lehetne, mégpedig idejében, ha meglenne ama bizonyos, már említett egész­séges kapcsolat a központ és az egyes munkahelyek fele­lős irányítói között. Egyetlen kiragadott példán igyekeztem ezt a problémát megmutatni. De már ez a példa is bizonyítja: mennyi­re általános érvényű a me­zőgazdasági és élelmezési miniszternek az a megálla­pítása, hogy a dolgozók szé­leskörű bevonása nélkül tar­tós eredményre semmikép­pen sem számíthatunk. Kemény István A szovjet kormány állásfoglalása a nyugat-berlini militarista tevékenységgel szemben A külpolitikai helyzet ■ ■ ■ A FRANCIA—AMERIKAI KAPCSOLATOKBAN — pári­zsi politikai megfigyelők szerint — fontos állomást jelent Ni­­xon elnök látogatása, amely egész nyugat-európai körútjának minden bizonnyal legkényesebb szakasza. A gaullleista La Na­­tion vezércikke megállapítja, hogy nyolc év óta először került sor amerikai elnök franciaországi utazására. A lap szerint csodákat nem lehet várni a párizsi megbeszélésektől, „sok kérdést ugyanis a két ország diplomáciája túlságosan is egy­mástól eltérő módon közelít meg ahhoz, hogy összehangolni lehetne. Ráadásul a két ország földrajzi helyzete és érdekei sem teljesen azonosak. A lényeges azonban, — írja a la­p —, hogy most már jobban megértik egymást”. Roger Massip a Figaróban kifejti: „Nixon elsősorban arra törekszik, hogy megvizsgálja de Gaulle elnökkel az Atlanti Szövetség átalakí­tásának és korszerűsítésének lehetőségeit, amit az Egyesült Államok és többi európai szövetségese akar, de amihez Fran­ciaország hozzájárulását nagyon fontosnak tekinti.” A Combat vezércikkében arról ír, hogy rendkívül szűk azoknak a kér­déseknek a köre, amelyekben a két fél megállapíthatja a né­zetazonosságokat. A valóságban a NATO, a közel-keleti vál­ság, a nemzetközi valutahelyzet, a kelet-nyugati enyhülés elősegítése tekintetében az elvi egyetértés sem takarhatja el a módszerekben fennálló ellentéteket, hiszen nagyon távol áll egymástól Nixon és de Gaulle álláspontja. Ugyancsak Nixon körútjával áll összefüggésben Kiesin­ger bonni kancellár tévényilatkozata, amelyet Nyugati-Berlin­ben adott. A kancellár sajátos értelmezésben két szempontból tartja különösen jelentősnek az Egyesült Államok elnökének­ útját. Mint mondotta, mindenekelőtt azért, mert Nixon ezzel kifejezésre juttatta: „tisztában van vele, hogy az Egyesült Ál­lamok a nyugati szövetség vezető ereje”, másodszor pedig azért, mert elismerte, hogy „a nyugati szövetségesek között felléphetnek véleménykülönbségek”. Az amerikai hivatalos köröket az elnök útjával párhuza­mosan igen élénken foglalkoztatja a dél-vietnami hadihelyzet alakulása. Az MTI washingtoni tudósítója szerint a lapok egy része, kormánykörökre hivatkozva azt jelenti, hogy a Nixon­­kormány „,nem tartja szükségesnek a VDK elleni légiháború felújítását” a szabadságharcosok legújabb támadásai miatt. A New York Times úgy értesült, hogy Nixon tanácsadói — ha­sonlóan Clark Clifford volt demokrata hadügyminiszterhez — csak a Saigon, Hué, vagy Da Nang elleni „nagyszabású táma­dást tekintik kulcsfontosságúnak”. A vietnami konfliktus rendezésének esélyéről is beszélt Senanayake ceyloni miniszterelnök abban az interjúban, ame­lyet az MTI tudósítójának adott. A kormányfő kifejezte re­ményét, hogy a párizsi béketárgyalások eredményének jelen­tős hatása lesz Délkelet­-Ázsia jövőjére. Véleménye szerint a tárgyalások megindulása csökkentette a feszültséget és a nagyhatalmak beavatkozásával járó közvetlen katonai konf­liktus veszélyét. A közel-keleti helyzet robbanékonyságára utalva, a miniszterelnök rámutatott: „A közel-keleti tűzszü­net állandóan ismétlődő megsértése veszélyezteti a békét. A Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozata a legmeg­felelőbb alap a rendezésre. A négy nagyhatalom most meg­egyezett, hogy összeül és kidolgozza a közel-keleti helyzet rendezésére vonatkozó egyezmény alapjait, az ENSZ keretén belül. Ha ez megtörtént, a Biztonsági Tanácsnak rá kell bír­nia a feleket, hogy tárgyaljanak és törekedjenek a békés rendezés elérésére." A szovjet kormány jegyzéke az NDK kormányához Berlinből jelenti a TASZSZ. Abraszimov berlini szovjet nagykövet pénteken felkereste Otto Wintert, a Német De­mokratikus Köztársaság kül­ügyminiszterét és átnyújtotta neki a szovjet kormány alábbi jegyzékét: „A szovjet kormány számos bizonyítékkal rendekezik ar­ra, hogy egyre nagyobb ará­nyúvá és egyre tűrhetetleneb­bé válik a Német Szövetségi Köztársaság hatóságainak ar­ra irányuló tevékenysége, hogy bevonják Nyugat-Berlinit revansista háborús készülődé­seikbe. A városban szintében-hosz­­szában törvényellenesen fia­talokat­­ toboroznak a nyugat­német hadseregbe. Bonni hi­vatalos személyiségek kijelen­tései szerint eddig már több ezer nyugat-berlini lakos ka­pott katonai kiképzést a Bun­­deswehrben és a nyugatnémet hadsereg kiképzett tartalékát alkotja. A bonni hadügyminiszté­riumnak, a Bundeswehr pa­rancsnokságának és a nyugat­német rendőrhatóságoknak a megrendelései alapján számos nyugat-berlini vállalatnál megszervezték a stratégiai rendeltetésű hadi- és egyéb termékek gyártását, beleértve radarberendezéseket, rádió-és telefonfelszereléseket, optikai eszközöket, légi fényképezés­hez szükséges eszközöket, ten­geralattjárókhoz és hadiha­jókhoz szükséges különleges felszereléseket, lőszereket. E katonai rendeltetésű árukat azután titokban a Német Szö­vetségi Köztársaságba juttat­ják a Német Demokratikus Köztársaság területén át ve­zető útvonalakon, amit csak az említett útvonalakkal való kirívó visszaélésnek lehet te­kinteni. A nyugatnémet hatóságok­nak és a kezükre játszó nyu­gat-berlini szenátusnak ezek a lépései szöges ellentétben áll­nak a leszerelésről és a demi­­litarizálásról szóló nagyhatal­mi rendelkezésekkel, amelyek teljes mértékben vonatkoznak a megszállási rendszer alatt álló Nyugat-Berlinre is. Az említett lépések közvetle­nül megsértik mindenekelőtt a potsdami egyezményt és a Szövetséges Ellenőrző Tar­ács ezzel kapcsolatban 1945. no­vember 30-án kiadott 8. szá­mú törvényét a katonai ki­képzés megszüntetéséről és el­tiltásáról; 1946. augusztus 20-i 34. számú törvényét a Wehr­­macht felszámolásáról; 1956. december 20-i 43. számú tör­vényét, amely megtiltja hadi­anyagok és a mellékelt lajst­romban felsorolt egyéb kato­nai célú anyagok előállítását, kivitelét, behozatalát, szállítá­sát és tárolását, s végül 1946. október 2-i 39. számú utasítá­sát, amelynek értelmében fel kell számolni a német hadi­ipari potenciált. Tekintettel nemzetközi kö­telezettségeire és felelősségére azzal kapcsolatban, hogy ne engedje meg a militarista és revansista erők újabb agres­sziójának veszélyét, továbbá a Szovjetunió és az NDK 1964. június 12-én kelt barátsági, kölcsönös segélynyújtási és együttműködési szerződéséből kiindulva a szovjet kormány felkéri a Német Demokrati­kus Köztársaság kormányát, hogy az NDK és Nyugat-Ber­­lin közötti útvonalak fölött gyakorolt ellenőrző funkciók­nak megfelelően, vegye fonto­lóra olyan intézkedések foga­natosítását, amelynek célja meghiúsítani a Német Szövet­ségi Köztársaság és Nyugat- Berlin hatóságainak és polgá­rainak a szocialista államok biztonságát és az európai béke érdekeit sértő törvénytelen militarista tevékenységét. Az ilyen intézkedések össz­hangban állnának a Nyugat- Berlin státusát meghatározó nemzetközi egyezmények be­tűjével és szellemével, előse­gítenék a helyzet egészségessé válását az egész szóban forgó térségben. Ezeket az intézke­déseket a Szovjetunió és min­den olyan ország, amely szí­vén viseli az európai béke és biztonság érdekeit, teljes mér­tékben támogatná." Az NDK miniszterelnökségi sajtóosztályának közleménye Berlinből jelenti az ADN. A Német Demokratikus Köz­társaság állami szervei olyan megcáfolhatatlan bizonyítékok birtokában vannak, amelyek szerint Nyugat-Berlin gazda­sági életét a nyugatnémet Bundeswehr egyre fokozódó mértékben veszi igénybe, mint fegyverkezéshez szükséges anyagok szállítóját. A fentieket a Német De­mokratikus Köztársaság mi­niszterelnöksége sajtóosztályá­nak közleménye állapította meg pénteken. A közlemény a továbbiakban elmondja, az NDK illetékes állami szervei utasítást kaptak, hogy szigo­rúan tartsák be azokat az ér­vényben levő törvényes ren­delkezéseket, amelyek tiltják a Német Szövetségi Köztársa­ság katonai céljait szolgáló anyagok stb. szállítását a Né­met Demokratikus Köztársa­ságnak Nyugat-Berlin és Nyu­­gat-Németország közötti köz­lekedési útvonalain. A tila­lom különösen vonatkozik olyan fegyverekre és hadi­anyagokra, haditechnikai esz­közökre, hadfelszerelési tár­gyakra, illetve azok alkatré­szeire, amelyek a nyugatné­met fegyverkezést szolgálják. Jak­ubov Mik­lj és Szemjonov Berlinben Ulbricht tanácskozott a Varsói Szerződés főparancsnokával Berlinből jelenti az ADN. Jakubovszkij marsall, a Var­sói Szerződés egyesített fegy­veres erőinek főparancsnoka és Szemjonov szovjet külügy­miniszter-helyettes pénteken Berlinbe érkezett. Megérkezésük után fogadta őket Walter Ulbricht, az NDK államtanácsának elnöke. A megbeszélésen részt vett még Willi Stoph miniszterelnök, Erich Honecker, az NSZEP Po­litikai Bizottságának tagja, Központi Bizottságának titká­ra, Otto Winter külügyminisz­ter, Heinz Kessler vezérezre­des, nemzetvédelmi miniszter­­helyettes, vezérkari főnök; szovjet részről pedig Abraszi­mov, a Szovjetunió berlini nagykövete, Kosevoj marsall, az NDK-ban tartózkodó szov­jet hadseregcsoport főparancs­noka, Kurocskin hadseregtá­bornok és Malcev vezérezre­des. Kiesinger nyilatkozata Nyugat-Berlinből jelenti a Reuter és az AP. Kiesinger nyugatnémet kancellár, aki csütörtökön Nixon kíséreté­ben rövid látogatást tett Nyu­­gat-Berlinben, visszatérése után televíziós nyilatkozatban beszélt az elnökválasztás Nyu­gat-Berliniből való esetleges áthelyezéséről. Kiesinger Ca­­rapkinnal folytatott megbe­széléseire utalva elismerte, hogy a Szovjetunió őszintén óhajtja a válság rendezését. Mindazonáltal, bár rendkívül óvatos formában, de tudtul adta, nem tartja valószínű­nek, hogy a hátralevő rövid idő alatt megállapodás szület­hessen ebben a kérdésben. „Úgy mondanám, az a benyo­más alakult ki bennünk, hogy a szövetségi gyűlés március 5-én Nyugat-Berlinben kerül megtartásra” — mondotta. Kiesinger üdvözölte Nixon­­nak azt a szándékát, hogy ta­lálkozik és tárgyal a szovjet vezetőkkel. Schütz nyugat-berini kor­mányzó polgármester pénte­ken délben Nyugat-Berlinben a sajtó képviselői előtt kije­lentette: „Feladta a reményt”, hogy megegyezésre jutnak az NDK-val a határátlépési en­gedélyekre vonatkozó tárgya­lások megindulása ügyében, s ezért most már eldöntött kérdésnek lehet tekinteni, hogy az NSZK elnökválasz­tásra március 5-én Nyugat- Berlinben kerül sor.

Next