Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-30 / 74. szám

Vasárnap, 1969. március 36. 5 Magyar Nemzet A Magyar Nemzet napirendjén ALAKÁS A házgyár és a városkép *K. G. építészmérnök, nyug­díjas közalkalmazott leveléből: „Nem zavartalan az örömöm, amikor olvasom, hogy tíz esz­tendő alatt felépül 600 ezer la­kás, majd a negyedik ötéves tervben 400 ezer. Meg hogy hány szobás legyen és milyen a felszerelése. Attól félek, hogy csak lakást építünk és nem vá­rost. S mire elkészül az egy- milliomodik, akkor fogunk rá­ébredni, hogy menthetetlenül elrútítottuk az országot.- S. I. írja: „Szerencsére nem­csak a lapjuk napirendjén van a lakás. Ezzel a párt és a kor­mány igen behatóan foglalko­zik. Önök miért nem inkább Budapesttel, a városképpel tö­rődnek? A házgyárak egyen­ruhába öltöztetik a várost.” ' Indokolt-e ez az aggodalom? Válaszoljanak erre- a Tipuster- vező Intézet vezetői: Hegedűs Ernő, Katona József, Csordás Tibor, Csaba László, Farkasdy Zoltán, akik beosztásuknál fontosabbnak tartják, hogy ok­leveles építészmérnökök. Mi­után nézeteltérések nem vol­tak közöttük, válaszaikat egy cikkbe ötvöztem. Paneles nagyhatalom A paneles technológia nem magyar sajátosság. Az egész világon elterjedt. Két okból elsősorban: mert termeléke­nyebb minden eddigi építési módnál, és mert véget vetett az építőmunkások „nomadizá- lásának”. A házgyár csarno­kaiban olyanok a munkafelté­telek, mint más üzemben. Nemcsak ' nálunk, másutt is, például Svédországban az épí­tőipar átjáróház volt, állandó munkaerőhiánnyal birkózott. Svédországban és Angliában igen sokfajta paneles technoló­giát alkalmaznak, egyebek kö- •zött házgyárakat. Az építő vállalatok a versenyben min­dent elkövetnek, hogy az épí­tészek igényeit kielégítsék. Azok pedig ellene szólnak a nagy szériák gyártásának. A Larsen—Nielsen rendszerű üzemek között a budapesti ál­lítja elő a legtöbb lakást: évente 1800-at. Franciaország­ban egy-egy nagyobb építkezés helyén is létesítenek házgyá­rat, amelyet akár egy poligon üzemet, a munka végeztével . leszerelnek. Mindebből követ­kezik, hogy ezekben az orszá­gokban változatosan építenek, ám a kis szériák "miatt meg­lehetősen drágán. Magyarország valóságos *pa- neles nagyhatalommá" válik. Sehol a világon nem olyan nagy az évente előállított ház­gyári lakások aránya, mint ná­lunk lesz a negyedik ötéves tervben, öt-tíz esztendő alatt egy új iparág létesül, amely kitermeli, kiműveli a szak­ipari gárdáját, s ezzel egyide­jűleg az e technológiára építő, azt változtató, fejlesztő terve- sőapparátust is. Ha csak az iparon múlna, meglehet, hogy uniformizálód­nék az ország; hiszen a nagy sorozatok állnak érdekében. De nemcsak rajta múlik! Meg fogják határozni, meddig fut­hat ki egy széria, és mikor kell új sorozatra váltani; tekintet­tel mind az ország teherbíró képességére, mind a városok arculatára. Azt mondják, Nyugat nagy­városai változatosabbak, mint Budapest. Valóban azok. S hogy arrafelé szebben építkez­nek. Mag ahol! Óriási különb­ség van az előkelő negyedek és ama városrészek között, ame­lyekben az úgynevezett szo­ciális lakásépítkezés folyik. Amit ma Budapesten építünk, az valóban jóval szerényebb kívül és belül is, mint az Antonioni-filmekből ismert Monté Parioli, de sokkal jobb minőségű, mint a szintén ró­mai Inacasa lakónegyed házai, és lakásainál is sokkal jobb felszerelésűek a mieink: S áll- juk a versényt nem egy fran­cia lakóteleppel is. A tömeges lakásépítkezés termékei megjelenésükben vi­lágszerte hasonlítanak egy­máshoz. Amiben különbség van, az az ip^r színvonala, amely a szerkezeteket előállít­ja és az ország gazdasági hely­zete. Svéd és angol szakembe­rek, akik nálunk jártak, elis­merően nyilatkoztak a főváros kompozíciós értékéről, az egyes épületekről és a lakások minőségéről. Csak azon cso­dálkoztak, hogy ilyen szép és jól felszerelt lakásokat „ingyen adunk”. (Tegyük hozzá ezek­hez a megállapításokhoz: ha az átadás idején és még né­hány évig jó minőségű -is az a ház, az a lakás, de a mai kö­rülmények között képtelenek vagyunk megóvni ezt a minő­séget.) Ami pedig a szobaszámot il­leti: Budapest épülő lakóne­gyedeiben a lakások fele már nagyobb kétszobásnál. E te­kintetben a negyedik ötéves tervben elérjük a Német Demokratikus Köztársaság, Ausztria és Franciaország szo­ciális lakásépítésének színvo­nalát. A legnagyobb vállalkozás Az állami lakástervezés húsz esztendős. Érdemeiről megem­lékeztek születésnapján, ezért most csak a konfliktusaira tér­nek ki. Az első ellentét az öt­venes évek elején éleződött az erőltetett klasszicizmus és a korszerű lakásfunkciók, vala­mint a gyorsfalazási módsze­rek között. A második 1953 után jött létre, midőn monu­mentális épületkompozíciókat, aprócska, sőt Cs-lakásokkal tömtek meg. A harmadik el­lentét és eleddig a legtermé­kenyebb most robbant ki, ami­kor a legnagyobb vállalkozás­ba kezdtünk: a tömeges lakás­termelésbe. 1965 és 73 között 10—12 házgyár létesül az or­szágban. A lakástervezésnek, a városrendezésnek és szépítés­nek, a tudománynak és az iparnak meg kell teremtenie a technika és a humanizmus új szintézisét. Az első ipari forradalom óta féltik a technikától a szépsé­get és vallják, hogy a tömeg- gyártás uniformizálja az em­bert. Holott azt látjuk, hogy az ipari termékek állandóan szépülnek, legyen az külföldi bútor vagy egy magyar tévé- készülék, és a választékuk is egyre nagyobb. A tipizálás pedig régebbi, mint ^ gyáripar, már a gótika is tipizált; a francia gótikus székesegyházakat nehéz egy­mástól megkülönböztetni. A velencei Szent Márk téren is egyazon elem ismétlődik. Párizs egyik legszebb terét, a Piacé des Vosges-t egyforma házak övezik, egyforma fran­cia ablakokkal. Ám csak mívesen és egy bi­zonyos határig lehet tipizálni. S akár a zenében, sem csupán az azonos motívumok ismét­lődnek, hanem kontrapunkt is van, úgy egészítjük ki, min­den egyes lakónegyedben a házgyári termékeket a más technológiával készült épüle­tekkel. . Cifra-palota S ami a legfontosabb: a házgyári technológiát is meg lehet szelídíteni. A változatos­ságot tekintve eddig minden újabb házgyár jóval többet adott a réginél. Az első még hatféle lakást és három lakó­ház alaptípust volt képes gyártani. A harmadik, ame­lyik Újpalotát építi, már 18— 20-féle lakást és 10—12-féle lakóház alaptípust állít elő. Az eddigi 100 helyett 400 elem gyártását vállalta. Igaz, ezál­tal a gyáron belül némileg csökken a termelékenység, a gyáron kívül azonban növek­szik. Egy átlag lakás előállí­tásához már nem 800, hanem 600 órára lesz csak szükség. (A hagyomáynos építési mód­dal 1500 órába „került” egy lakás.) S a negyedik budapesti házgyártól, amelyet most ter­veznek, még nagyobb rugal­masságot és változatosságot vár el egy Építésügyi és Vá­rosfejlesztési Minisztérium. Egyesek már attól tartanak, hogy az egyhangúságtól való aggodalmukban Újpalota cif­rapalotává válik, s nem a mo­notoniának, hanem a tarka­ságnak kell hadat üzenni. Ma, a minisztérium és a ter­vezők serkentik az építőválla­latokat — no,‘meg saját am­bícióik is —, hogy időnként megújítsák technológiájukat és más lakástípusokat állítsa­nak elő. Néhány esztendő múlva remélhetőleg úgy vál­tozik az ipar szervezete, hogy a verseny is buzdít. Egyelőre azonban az uniformizálás in­kább más oldalról fenyeget: a szakipari szerkezetek gyártása elmaradott, hogy csak a leg­egyszerűbbet említsük, ablak­ban és ajtóban is kicsi a vá­lasztók. S egy másik szépé­szeti követelmény: a lakóhá­zak bejáratára, a lépcsőházak­ra, a felvonókra és a panel­felületekre többet kellene ál­dozni, mint eddig Sokat beszélünk arról, hogy a vidéki városok új vonzás- központokként versenyezhet­nek Budapesttel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy lemásol­ják a főváros arculatát. A házgyárakkal és más panel­üzemekkel együtt a tervezést is decentralizálni kell, hogy minden város és körzet ki­alakíthassa saját „egyénisé­gét”. Az ember teszi a várost Ma joggal mondhatjuk, hogy az új lakások civilizációs szintje már kielégítő. Arra kell törekednünk, hogy az ember tágabb környezete is derűsebb, hangulatosabb, jellegzetesebb legyen. Ez azonban nemcsak a lakóházakon múlik. A lakó­ház háttér egy korszerű vá­rosban, az urbánus élményt a középületek, az iskola, a ta­nácsháza,’ a mozi, a színház, a sporttelep, a bevásárló köz­pont és az emberi léptékű kis terek adják. S az utcákon nyüzsgő, a kirakatok előtt bá­mészkodó, a mozikból kitóduló emberek, a közöttük kialakuló sokfajta kapcsolat. Az új lakónegyedekben alig vannak munkahelyek, na- , gyobb vállalatok, holott mi­lyen könnyebbség volna a nőknek, ha lakásuk közelében dolgzohatnának. S ha ott min­dent megvásárolhatnának, amihez kedvük van. Nálunk vita folyik akörül, hogy Új­palotán kell-e hentesüzlet, vagy sem. Annyira megszo­kottá vált, hogy ki-kd a mun­kahelyéhez közel vásárol. A szórakozás pedig annak, aki a város peremén lakik, utazás is egyben, ezért gyakran le is mond róla, s megelégszik a tévével. így válnak új város­negyedeink — divatos minősí­téssel élve — „alvó városok­ká”. Hogy „felébresszük őket”, ki kell építeni a központjaikat, méghozzá többet rááldozva, mint eddi&. Kelenföld köz­pontjára pusztán 300 lakás árát szánták. S egy másik meggondolás: ha a Belváros­ban és környékén drágábbak volnának az üzletbérek, a vál­lalatok is másképp fejleszte­nék bolthálózatukat. Svédor­szágban például emiatt látnak fantáziát a cégek abban, hogy a periférián is. üzleteket és áruházakat létesítsenek. S ét­termeket, szórakozóhelyeket, amelyek szintén divatossá vál­nak. A városképet tehát nem egyedül az építész alakítja. Ö csak keretet teremt, ame­lyet az ember tölt meg tarta­lommal. S az ember is felelős azért, hogy a szépséget megóvja. Kovács Jtfdit Elkészült a balatoni nyári program Májusban kezdődik; őszig tart, s számos érdekességet, művészi élményt és szórako­zást tartogat a nyaralóknak ebben az esztendőben is a Balaton nyári programja, A tervek szerint ebben az esztendőben 115 különféle ren­dezvény várja majd a tó part­ján pihenő vendégeket. Meg­rendezik az idén is a nagy si­kert aratott tihanyi, kőröshe­gyi és veszprémi hangverse­nyeket; s jelentkezik műso­raival az Országos Rendező Iroda is. Nem lesz hiány a folklórműsorokban sem. Az Állami Népi Együttés és a Budapest Táncegyüttes számos előadást tárt majd. A nyári hónapokban öt színház tart majd előadásokat a balatoni üdülőhelyeken: a kaposvári, a veszprémi, a győri színház, a Mikroszkóp Színpad, valamint az Egyetemi Színpad társulata. Keszthely programjának most is a Helikon-ünnepségek je­lentik a fénypontját. A hatvani huzavona A hajdani Hatvani pro­fesszor személyéhez ördöngős rejtelmeket fűzött a regény­írói képzelet. A mai Hatvan­ban, a hajdani Hatvani pro­fesszor névadó városában is történnek ördöngős rejtelmek, amelyek azonban korántsem a regényírói képzelet szülöttei. Az alábbi történet azt igazolja, hogy napjainkban az ördöngős rejtelmek nem a regényíró képzeletében születnek, hanem a bürokrácia tekervényei kö­zött. De lássuk a medvét! 1968 júliusának végén Lo- vass Árpádné Hatvan, Bercsé­nyi u. 58. szám alatti lakok, aki ebben az időben Siófokon vállalt idénymunkát, arról ka­pott értesítést, hogy a fenti cím alatt fekvő kétszobás csa­ládi házát tulajdonostársai — akik nem laktak a házban —, feltörték, lakása egyik szobá­ját, konyháját, kamráját kiürí­tették, berendezését az udvar­ra kiszórták, a háznak a társ- tulajdonosok birtokában levő részét eladták és a vevőt a ki­ürített lakásba beköltöztették. A társtulajdonosokat egyálta­lán nem zavarta, hogy az adásvételi szerződés a Polgári Törvényköny 143. paragrafu­sának b) pontja értelmében érvénytelen, a betelepedés a Legfelsőbb Bíróság 787/31 pa­ragrafus Polgári Kollégiumi döntése értelmében jogilag megengedhetetlen. Lovassné: Hatvanba uta­zott. A rendőrség a tanácshoz utasította panaszával s a vá­rosi tanács lakásügyi és igaz­gatási- osztályának vezetője, Deákné kiszállt a helyszínre, jegyzőkönyvben szögezte le, hogy a beköltözés jogtalan s felszólította a betelepedett Deli Jánosnét, hogy a lakást három nap alatt ürítse ki. Deliné a jegyzőkönyvet aláírta, Lovasné pedig három nap múlva meg­jelent a tanácsnál, ahol közöl­ték vele,» hogy az ügyet „bo- nyolúltsága miatt’ a bíróság­hoz tették át. Lovassné jogi képviselője útján előterjesztett panaszára a tanács megállapí­totta a törvénysértést és uta­sította az igazgatási osztályt, hogy Delinét lakoltassa ki. A rendelkezés alapján a tanács 1968. október 21-ére a kilakol­tatást kitűzte. Deliné haladé­kot kért, de — eredményte­lenül. Október 21-én megjelent a Bercsényi u. 58. szám alatt Orbán Lajosné tanácsi tisztvi­selő s felvett egy jegyzőköny­vet, amely szerint a tanács a kilakoltatási határozatot visz- szavonja, mivel a birtokhábo- rítási ügyet hivatalból áttette a hatvani járásbírósághoz s egyazon ügyben két helyen in-' tézkedni nem lehet. Az érde­kelt tulajdonos tiltakozása el­lenére jegyzőkönyvbe vették, hogy a felek között a konyhát közös használatra bocsátják a várható bírói határozatig. LÓ- vassné kénytelen volt a jegy­zőkönyvet aláírni, de azonnal panasszal is élt a tanácsnál, az ügyészségen és panaszát a bíróság előtt is elmondta. Ok­tóber 25-én a járásbíróság el­rendelte, hogy Deli Jánosné tekintet nélkül a rendelkezés­re, a lakást ürítse ki és bo­csássa Lovass Árpádné ren­delkezésére. A járásbíróság megkereste a tanácsot, amely­nek a 35/1956. MT. 80 §-a 6. bekezdése alapján kellett vol­na cselekednie. A határozat kimondja, hogy „azt, aki va­lamely helyiséget jogtalanul, önkényesen elfoglal, a helyi­ségből a végrehajtásra vonat­kozó szabályok mellőzésével előző lakásába, vagy ha ez nem lehetséges, akkor más la­kás biztosítása nélkül hala­déktalanul ki kell költöztetni.” A Polgári Törvénykönyv és a Tanácstörvény idevágó parag­rafusai arra kötelezik a taná­csot, hogy ezt a rendelkezést három nap alatt hajtsa végre, az eredeti állapot helyreállí­tásával. A tanács a bírósági hatá­rozatot nem hajtotta végre. A titkárság vezetője azt állította,’ hogy a bírói határozatot nem kapták kézhez. A vétív alap­ján azonban kiderült, hogy a határozatot az vette át, aki ta­gadta az “átvételt. Ezután a titkárság vezetője kijelentette, hogy a kilakoltatási határozat leírás alatt van. Hogyan — ho­gyan nem, a határozat kiadás­ra nem került, legalábbis az érdekeltek -sohasem kapták kézhez, a tanács azonban — a senkitől sem látott határo­zatban felhívta Deli Jánoso­kat, hogy 1969. január 6-án költözzenek ki. Egy hónappal korábban, ugyanaz a tanács, amely január 6-ára felhívta Delióket a kiköltözésre — 1709—4/1968. számú határozata szerint egyetért ugyan a bí­rói határozattal, de mivel megfelelő lakás nem áll ren­delkezésére, — a határozatot nem hajtja végre. Felmerül ezután a kérdés, milyen meggondolásból szüle­tett ugyanezen tanács 1968. december 17-én kelt 1300— 6/1968. számú határozata, amely azt állapítja meg kissé meglepő okfejtéssel, hogy a bí­rói határozatot megelőzően a felek egyezséget kötöttek a konyha közös használatát ille­tően, amiből — a tanács sze­rint — az következik, hogy ha Lovassné konyhahasználatot engedélyezett Deliéknek, akkor a szobahasználatba is bele­egyezett. A tanács a lakás- használatról szóló „egyezsé­get” úgy mérlegelte, hogy a felek nem egy ideiglenes bí­rói intézkedésre, hanem vég­leges bírói határozatra gondol­tak ennél az „egyezségnél”, tehát az ügyet a tanács a ma­ga részéről lezárta. Lovassné újabb panasszal él s december végén a sza­badságáról visszatérő dr. Lu­kács vb-titkár azonnal intéz­kedik, 1969. január 6.-ára ki­tűzik a karhatalmi kihelye­zést. Január 4-én Lovassné befizeti a kilakoltatás költsé­geit és megkérdezi dr. Zol­iéi osztályvezetőt, megtörté­nik-e a kilakoltatás? Az osz­tályvezető így válaszol: — Hétfőig még sok idő van, majd meglátjuk. 1969. január 6-án előáll a rendőri karhatalom, megér­keznek a szállítókocsik s a tanács megbízottja egy eny­hén szólva meglepő újabb ha­tározottal, amely szerint az önkényes és jogtalan beköl­töző kilakoltatását a közelgő télre való tekintettel — hat­van napra elhalasztja. Bár a törvény ilyen halasztást nem ismer s a soron kívüli bírói határozat a károsult érdekeit védi a közelgő télre való te­kintettel, a lakás tulajdonosa fedél nélkül marad, a jog­sértő érdekében pedig hatvan­napos halasztó határozat szü­letik. A károsult Lovass Ár­pádné természetesen felleb­bez, beadványát azonban a tanács nem terjeszti tovább, hanem levélben értesíti Lo- vassnét, hogy jogi képviselője „fellebbezésnek nevezett be­adványát” csak akkor tekin­ti fellebbezésnek, ha az ügy­fél saját kezűleg aláírja, mi­vel 406-4/1968. szám alatt az ügyvéd képviseletét a Tanács- törvény 15. §-ának 3. bekez­dése alapján visszautasította. Furcsa értelmezése ez a megfogalmazás a Tanácstör­vény idézett paragrafusának, amely kimondja, hogy a kép­viselet visszautasítható, amennyiben „a képviselő fia­tal kora, vagy testi, illetve szellemi fogyatékossága miatt alkalmatlan a képviselet ellá­tására”. Lovassné egy har­minchat tagú budapesti ügy­védi munkaközösséget bízott meg képviseletével. A hatva­ni tanács törvényértelmezése szerint tehát ez “az ügyvédi munkaközösség fiatalkorú, testi vagy szellemi fogyaté­kosságban szenved. Újabb beadvány, ezúttal a Legfőbb Ügyészséghez, amely 1969. február 15-én kelt AFL A Legfőbb Ügyészségtől ka­pott közlemény szerint a Leg­felsőbb Bírósághoz törvényes­ségi óvást nyújtottak be az ásotthalmi „boszorkányüldö­zés” ügyében. A Magyar Televízió március 23-án „Középkori história” címmel dokumentumfilmet su­gárzott a Csongrád megyei Ásotthalom községben az el­múlt év augusztus 12-én tör­tént „boszorkányüldözésről” A napilapok és a sajtó cikkei­re a Legfőbb Ügyészség meg­vizsgálta a szegedi járási ügyészség eljárását, valamint 93/1/1969. szám alatt a követ­kezőket állapítja meg: „A hatvani tanács Vb. igaz­gatási osztályának egyes mun­katársait súlyos felelősség terheli azért, mert a lakás­bérletről szóló 35/1956. MT számú rendelet 80. §-ának 6. bekezdésében foglaltak fi­gyelmen kívül hagyásával 1968 július óta mind ez ideig nem tettek hatékony intézke­dést az önkényes beköltöző eltávolítása érdekében. Ezért a vizsgálat adataira figyelem­mel a Heves megyei Fő­ügyészség nyomozó csoportja hivatali hatalommal való visz- szaélés bűntette miatt Nyom. 15,006/1969. szám alatt nyomo­zást indított. Egyidejűleg Deli János és társai ellen büntető eljárás van folyamat­ban magánlaksértés bűntette miatt a Hatvani Városi-Járási Ügyészségen B. 10,312/1968. szám alatt. Az ügy kivizsgá­lása során a megyei tanács titkársága közölte a főügyész­séggel, hogy a megyei tanács vb. igazgatási osztálya a ki­lakoltatást felfüggesztő első­fokú határozatot megsemmisíti és elrendeli az önkényes be­költöző soron kívüli eltávolí­tását.” A Heves megyei Főügyész­ség Nyíl. 30,088/1969. számú határozata a következőket mondja: „Az Ügyészség hivatali visz- szaélés bűntette miatt elren­deli a nyomozást. Vizsgálni és értékelni kell a feljelentett bűntett tárgyi, társadalmi ve­szélyességével kapcsolatban a bírósági szervezet tekintélyé­nek káros hatását, és emel­lett a feljelentőnek okozott egyéni sérelmet és vagyoni kárt.” >1 Heves megyei Fő­ügyészség polgári felügyeleti értesítése Á 13/1969. szám alatt leszögezi, hogy a Heves megyei Tanács vizsgálatot folytat a hatvani városi ta­nács vb. azon dolgozói éllen, akik az ügy elhúzódásában részt vettek, s megállapítja, hogy a 15/1957. Kormányren­delet 159. §-ának 1. bekezdé­se értelmében a felfüggesztő határozat meghozatalára csak a járásbíróságnak lett volna jogköre.. (Ezt a határozatot azonban a hatvani tanács hozta.) A Heves megyei Tanács határozatban kötelezi a hat­vani tanácsot a kilakol­tatás végrehajtására, ame­lyet a városi tanács 1969. március lO.-ére 700/1969. szá­mú határozatával ki is tűz. 1969. március 8-án Lovassnét a hatvani tanács táviratban értesíti arról, hogy a kilakol­tatás ügyész óvás miatt elma­rad. Megállapítást nyer, hogy Deliék, a jogsértő önkényes beköltözők kilakoltatása, csak megfelelő lakás biztosítása mellett oldható meg. Ennek alapján a tanács új határoza­tot hoz, amelyben leszögezi, hogy nincs hová kihelyezni Deliéket, tehát az üggyel ér­demben nem lehet addig fog­lalkozni, amíg Lovassné nem szerez Deliéknek — lakást. A hatvani huzavona idesto­va nyolc hónapja tart. 1969. március 8-án Deliék tévé-tető­antennát szereltek a lakásuk­ra, evvel is hangsúlyozva fél­reérthetetlen szándékukat, hogy eszük ágában sincs ki­költözni. Birtokon belül van­nak, amit úgy is lehet monda­ni, hogy ők állnak az erdő felől. Barótí Géza a szegedi járásbíróság ez ügy­ben hozott megszüntető vég­zését. A Legfőbb Ügyészség meg­állapította, hogy a televízió és a sajtó figyelemfelhívása jo­gos, hasznos volt és március 28-án a Legfőbb Bírósághoz törvényességi óvás benyújtá­sára került sor. Az óvás elfogadása után az ügyészség gondoskodik a nyo­mozás lefolytatásáról. A tel­jessé tett nyomozás megálla­pításaihoz képest intézkednek az esetleg szükséges új bíró­sági felelősségre vonásról. Törvényességi óvást nyújtottak be az ásotthalmi „boszorkányüldözési” ügyben

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék