Magyar Nemzet, 1969. március (25. évfolyam, 50-74. szám)

1969-03-25 / 69. szám

t Bumedien - Ibéria politikájáról A mezőgazdasági reform sikerét csak a gondos előkészítés biztosíthatja Moszkvából jelenti az MTI. „Algéria erőt gyűjt’’ — ezzel a címmel közölte a Pravda hét­fői száma azt a beszélgetést, amelyet munkatársa Huari Bumediennel, a forradalmi ta­nács elnökével, Algéria állam­főjével folytatott. Bumedien hangsúlyozta: Al­gériában erőfeszítések történ­nek a nyersanyagkitermelő­ipar megteremtésére, különö­sen az olaj és a gáz vonatko­zásában. Az iparosításra irá­nyuló figyelem — tette hozzá — korántsem jelenti, hogy csak az iparral törődünk. Al­géria parasztország, az algériai forradalom parasztforradalom. Mindenekelőtt a fellahok vol­tak katonái és önkéntesei. Az algériai mezőgazdasági reform­mal kapcsolatban kiemelte, hogy csak a gondos előkészítés biztosíthatja sikerét. A pa­rasztok és munkások legszéle­sebb körében helyesléssel ta­lálkozó önigazgatási vállala­tokról kijelentette: ezek vál­nak a gazdálkodás alapjává Algériban. Az önigazgatás megerősödését az országban a kollektivizmus győzelmének nevezte a magántulajdonosi elemek fölött. Az ország gazdaságának függetlensége mellett hitet té­ve Bumedien hangsúlyozta: az utóbbi hónapokban szándéko­san olyan híreszteléseket ter­jesztenek, hogy készek va­gyunk engedményeket — még­pedig alapvető engedményeket — tenni a külföldi tőkebefek­tetőknek. Semmilyen ilyesfaj­ta engedményt nem teszünk — húzta alá Bumedien. Miután állást foglalt a viet­nami nép hősies harca mellett, Bumedien foglalkozott a Föld­közi-tenger medencéjének problémájával. Hangsúlyozta: amellett szállunk síkra, hogy ez békés tenger legyen. Ezért mindenekelőtt az szükséges, hogy ne állomásozzék ott a 6. amerikai flotta, felszámolják az összes amerikai és NATO katonai támaszpontot Spanyol­­országban, Olaszországban, Gö­rögországban és Törökország­ban. Csak a Földközi-tenger térségében levő külföldi tá­maszpontok teljes felszámolá­sa hoz majd tényleges békét és nyugalmat Afrika északi ré­szének és a Közel-Keletnek. Tökéletesen megértjük, hogy ez létszükséglet. Bármiféle be­széd a Földközi-tengeri NATO- féle „egyensúlyról” helytelen. Per Algériában Oranból jelenti a Reuter és az AFP. Az orani forradalmi bíróság hétfőn 56 személy ügyének tárgyalását kezdte meg. Valamennyiüket azzal vádolják, hogy összeesküvést szőttek Algéria államrendje ellen. A vádlottak között van Krím Belkaszem, az egykori algériai ideiglenes kormány miniszter­elnök-helyettese, aki jelenleg Franciaországban él. Béka­szemnek és hat más társának ügyét távollétükben vizsgál­ják. Az algériai hivatalos hír­ügynökség közleménye szerint a vádlottak külföldön tartóz­kodó „hatalomra éhes” ele­mek felbújtására és „bizo­nyos külföldi hírszerző szer­vek” megbízásából cseleked­tek. Nixon folytatja tanácskozásait Vietnamról Washingtonból jelenti az AFP. Nixon amerikai elnök, aki a hétvégét Kaliforniában töltötte, visszaérkezett Wa­shingtonba. Kaliforniában a vietnami kérdésről tárgyalt Rogers külügyminiszterrel, Bunker saigoni nagykövettel,, Goddpasterrel, a vietnami amerikai haderők helyettes fő­parancsnokával és Kissinger­­rel, a Fehér Ház nemzetbiz­tonsági tanácsadójával. A megbeszélésekről nem ad­tak ki közleményt. Ronald Ziegler, a Fehér Ház szóvivő­je csupán annyit közölt, hogy a hét folyamán Nixon újból tárgyal Bunkerrel. Hanoiban hétfőn nyilvános­ságra hozták annak a közle­ménynek a szövegét, amelyet a DNFF küldöttségének észak­vietnami látogatásáról adtak ki. A történelem bebizonyította­­— írja egyebek között a közle­mény —, hogy Vietnam min­den tekintetben egy, a viet­nami nemzet egy. Az egész vietnami nép egy emberként kelt harcra, hogy vereséget mérjen az amerikai imperia­lista agresszorokra. Minden vietnaminak joga van arra, hogy hazája földjén bárhova odamenjen, ahol ellenség van, aki ellen harcolni kell. Ez a vietnami nép szent önvédelmi joga — mutat rá a közlemény. A rakéta­vita árnyékában Washingtonban tárgyal a kanadai kormányfő Washingtonból jelenti az MTI. Pierre Trudeau, kanadai miniszterelnök hétfőn kétna­pos hivatalos látogatásra Wa­shingtonba érkezett. Ez az el­ső tanácskozás a kanadai kor­mányfő és az új amerikai kor­mány tagjai között. Trudeau három ízben találkozik Nixon elnökkel, kedden megbeszélést folytat Agnew alelnökkel. Több tanácskozás lesz a kana­dai miniszterelnök és a Nixon­­kormány tagjai: Rogers kül­ügyminiszter, Laird hadügy­miniszter és Kennedy pénz­ügyminiszter között is. A washingtoni megbeszélé­seknek nincs kötött napirend­jük. Hivatalos személyiségek szerint „szabad véleménycse­re” folyik a legfontosabb nem­zetközi kérdésekről, és a két ország viszonyáról. Központi helyet kap a vitában Nixon elnök terve a „Safeguard” ra­kétaelhárító rakétarendszer kiépítéséről, amellyel szemben Kanadában rendkívül nagy az ellenállás. A rendszer első ki­lövőpadjait ugyanis közvetle­nül a kanadai határ közelébe telepítik, és adott esetben a ra­kéták nukleáris töltetei kana­dai terület felett robbannának fel. Az ottawai parlamentben a képviselők követelték, hogy Trudeau kérjen magyarázatot Nixon­tól a Kanada megkérde­zése nélkül hozott döntésre. A miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy tájékozódik az ame­rikai elhatározás katonai és politikai motívumairól, s ezt követően dolgozza ki Kanada állásfoglalását. Kiritikus szakaszban az amerikai*k spanyol támaszpont­­tárgyalások Castiella külösyminiszter W­­ashingtonban New Yorkból jelenti a TASZSZ. Castiella spanyol külügyminiszter hétfőn Wa­shingtonba repült, hogy ked­den tárgyalásokat kezdjen a spanyolországi amerikai tá­maszpontokról szóló szerző­dés meghosszabbításáról. Az úgynevezett spanyol— amerikai biztonsági szerződés értelmében — amelyet a két ország katonai vezetői 1953- ban kötöttek meg, majd 1963- ban további öt évre meghosz­­szabbítottak — Spanyolország területén három amerikai légitámaszpont van, valamint egy, Poláris típusú rakéták­kal felszerelt atomten­gera­latt­­járó-támaszpont. A szerződés meghosszabbí­tása fejében a Franco-rezsim óriási összegeket követel. Az amerikai hatóságok visszauta­sították a „túlzott követelé­seket”. Ugyanakkor feltétle­nül­ meg akarják tartani spa­nyolországi támaszpontjaikat. A vita most kritikus szakasz­ba jutott, mivel a szerződés e hét szerdáján jár le. Ha szer­dáig nem sikerül megegyezés­re jutniuk, az Egyesült Álla­mok kénytelen lenne még az idén kiüríteni és felszámolni a támaszpontokat. Az amerikai sajtó hangot ad annak a meggyőződésének, hogy az ellentétek ellenére az alkudozás végül is a szer­ződés meghosszabbítását fog­ja eredményezni. Magyar Nemzet 4 francia népszsavazási csata A­lk­otmány­el­lenesnek minősítette az Államtanács a kormány tervezetét Párizsból jelenti az MTI. A francia minisztertanács de Gaulle elnökletével hétfőn dél­előtt rendkívüli ülésre ült ösz­­sze az Elysée-palotában, hogy az Államtanács véleménye alapján megvizsgálja és végle­ges formájában jóváhagyja az április 27-re tervezett népsza­vazásra bocsátandó törvény szövegét, a területi közigazga­tási reformról és a szenátus átalakításáról. Az Államtanács véleménye titkos és a kormányra nézve nem kötelező. A kiszivárgott értesülések szerint azonban az Államtanács bírálta a kor­mány tervezetét, helytelenítet­te, hogy a választóknak a két kérdésre csak egyetlen választ lehet adniuk. Az Államtanács a javaslat sok rendelkezését, különösen a szenátusra vonat­kozókat, alkotmányellenesnek minősítette. Mivel azonban a kormány nem köteles figye­lembe venni az Államtanács véleményét, nem valószínű, hogy lényeges változtatásokat eszközölnek a tervezeten. Időközben a kormány teljes erővel megkezdte a propagan­dakampányát az „igen”-sza­­vazatokért. A kormány nagy­szabású propaganda-erőfeszí­téseit nem kismértékben in­dokolja, hogy a közvélemény­kutatások első eredményei nem túlságosan biztatók. A Figaro hétfői számában nyil­vánosságra hozta a Sofres köz­­véleménykutató intézet vizs­gálatának eredményét. E sze­rint a megkérdezettek 58 szá­zaléka alakította már ki a vé­leményét. Közülük 44 százalék kívánt „igen”-nel, 39 százalék pedig „nem”-mel szavazni. A szavazástól való tartózkodást pedig 17 százalék választotta. Ceausescu Törökországban Bukarestből jelenti az MTI. Nicolae Ceausescu, a román Államtanács elnöke, hétfőn feleségével hivatalos látoga­tásra Törökországba utazott. A látogatás március 24-től 29-ig tart. Útjára elkísérte Ilie V­erdét, miniszterelnök­helyettes, Manescu külügy­miniszter, Octavian Groza villamosenergiaügyi miniszter és Nicolae Nicolae külkeres­kedelmi miniszterhelyettes. Ilyen szintű­ látogatásra most először kerül sor a két ország viszonylatában. A két ország miniszterelnöke, vala­mint külügyminisztere koráb­ban már kölcsönösen felke­reste egymást. Ceausescu kü­lönben első ízben látogat el tőkésországba azóta, hogy az Államtanács elnöki funkció­jába lépett. Mindezeknek megfelelően mind román po­litikai, mind török politikai körökben jelentőséget tulaj­donítanak az utazásnak, amely „új szakasz” a két or­szág amúgy is jó kapcsolatai­nak történetében. Ezzel kapcsolatban Romá­niában utalnak Ceausescu vá­lasztási beszédére, amelyben a balkáni országok fokozott együttműködését szorgalmaz­ta, és emlékeztetnek a román kormánynak az utóbbi évek­ben tett ilyen célú különböző kezdeményezéseire. Áttelepít­­ések a szovjet Távol-Keletre Új családok­at M Jsszari völgyében Vlagyivosztokból jelenti a TASZSZ. Az utóbbi időben több száz család települt át a Szovjetunió távol-keleti részé­nek déli kerületeibe, ahol a kolhozokban és az állami gaz­daságokban (szovhozokban) mindenütt szeretettel fogadták őket. Az érkezőket az Usszuri völ­gyében, az Imán- és Hanka-tó térségében levő gazdaságok helyezték el. Az egyik ilyen áttelepülő családfő kijelentette a TASZSZ tudósítójának, hogy az Usszu­­ri völgyben igen termékeny a föld, kitűnő az éghajlat és na­gyon jók az anyagi feltételek, ezért jöttek tehát Távol-Ke­letre, ez vonzotta őket ide. A család az ukrajnai donyecki szénmedencéből jött. A telepesek ingyen vonatje­gyet, továbbá az utazás idő­tartamára a családfő részére 20 rubelt, a családtagok részé­re pedig fejenként 10 rubelt kapnak. Amikor megérkeznek új lakóhelyükre, lakás, családi ház várja őket, amelyeknek költségeit felerészben az ál­lam viseli. Az új tulajdonosok az összeg fennmaradó részét öt év múlva kezdődően, 15 év alatt törlesztik le. Minden egyes család ház­táji kertet kap, állatvásárlási segélyt folyósítanak számukra. Nagy kedvezmény, hogy men­tesülnek a mezőgazdasági adó alól. A szovjet kormány eleget tesz minden olyan parasztcsa­lád kérésének, amely át akar települni Távol-Keletre. A ha­tárterület déli járásaiban új mezőgazdasági bázist hoznak létre. Deportált görög asszonyok segélykiáltása Rómából jelenti az MTI. Az Olasz Általános Szakszer­vezeti Szövetség közzétette egy Görögországból érkezett, titokban kicsempészett levél szövegét. A levelet 137, a vi­lágtól elzárt görög nő írta alá. A levél a többi között így hangzik: — Jarosz konár szigetéről, ahol 16 hónapon át tartottak bennünket fogva a legsúlyo­sabb körülmények között, augusztus 29-én Halikarnasz­­szosz szigetének börtönébe szállítottak át bennünket. Nincs módunk fizikai mozgás­ra. Az eső és a hideg beha­tol az épületbe és mi meg­fagyunk celláinkban. Nincs fűtés, sohasem kapunk meleg ételt, sem pedig meleg vizet a mosdáshoz. — Néhány hónappal ezelőtt mindezt jelentettük a hatósá­goknak és továbbra is em­lékeztetjük őket helyzetünk­re, de egyetlen felelős személy sem válaszol nekünk és sen­ki sem foglalkozik velünk. Vannak köztünk súlyos bete­gek, mint Eleni Anagosztopal, aki Jaroszon tüdővérzést ka­pott, ma pedig másik tüdejé­ben kavernája van. A mi­niszter elutasította kérését, hogy egészségi okokból bo­csássák szabadon. Nem adtak neki helyet a szanatórium­ban és látjuk, amint előttünk sorvad el. Eftikia Coka szin­tén tuberkulózisban szenved, napról napra fogy és nem kap kezelést. — Evangelia Duduni, Anna Szibli, Aliki Szpiridaku­ és más nők az őrület határára jutottak és életük is veszély­ben van. Étrek­kreffikitések­, lifejezések, élve elégetések Pakisztán a terror légkörében ünnepelt A Reuter jelentése szerint Karachiban katonaság őrzi a stratégiai központokat és a főváros üzemeinek nagy több­ségében áll a munka. A Ka­­rachi gyárai képviselik a pa­kisztáni ipar 40 százalékát. Feltűzött szuronyú, géppiszto­­lyos katonák állnak őrséget a pakisztáni rádió, a televízió és a posta épületei, valamint más kulcsfontosságú helyek előtt. Tájékozott források szerint a katonaság az Ajab Khán hivatalától kapott uta­sítás szerint a helyi vezetők tanácsának engedelmeskedik, ha ez szükségessé válik. A pakisztáni elnök vasárna­pi üzenetében, amely az ez­úttal parádék nélkül lezaj­lott ünnepen hangzott el, ko­mor képet festett az ország állapotáról: „Az emberek a terror légkörében élnek és a gazdasági élet a bénulás felé halad. Mindenkit felhívok az ország megmentésére”. A Reuter szerint az Ajab Khán tízéves erőskezű uralma elle­ni mozgalom a terror, a rab­lás, a gyújtogatás hullámával öntötte el Kelet-Pakisztánt, ahol több mint 140 ember halt meg márciusban. Volt, akit keresztre feszítettek, le­fejeztek, élve elégettek, illet­ve agyonvertek a Kelet-Pa­­kisztán fővárosától, Daccától északra fekvő területen. Kedd, 1969. m­á­r­ci­u­s 15. VILÁGGAZDASÁG A FORD-SZTRÁJK ÉS DETROIT Először fordult elő a Ford­­gyárak történetében, hogy az összes angliai leányvállalat be­szüntette a munkát, és néhány napra teljesen megbénult a termelés. 1911 óta, amikor a szigetországban dolgozni kezd­tek a Ford-művek, nem volt példa ilyen nagyarányú sztrájk­ra. A megegyezés valóban a 24. órában jött létre, mert a to­vagyűrűző sztrájkmozgalom miatt Londonban és Detroit­­ban egyaránt komolyan ag­gódni kezdtek; innen is, on­nan is erélyes hangok hallat­szottak. A Ford huszonhárom angliai leányvállalatának munkásai nem egyszerre szüntették be a munkát, hiszen a sztrájk he­lyi jellegű mozgalomnak in­dult. Az angliai üzemek egymás után álltak le a ter­meléssel, mígnem összesen 46 000 dolgozót érintett a mun­kabeszüntetés. A termelés új­rakezdéséig 23 nap telt el, s a kiesés — számítások szerint —­40 millió fontba került, hozzávetőlegesen 45 000 gépko­csinak kellett volna ez idő alatt elkészülnie. A kár tehát így is tetemesnek mondható, s ehhez még hozzávehetjük a Ford egyik szóvivőjének már­cius 18-án, a megegyezés nap­ján tett nyilatkozatát: „Nyil­vánvalóan, néhány nap kell még ahhoz, hogy az egész rendszer maradéktalanul visz­­szatérjen a régi kerékvágásba, de lehetővé akarjuk tenni, hogy már 48 óra múlva napi kapacitásunknak legalábbis a felét — 1500 gépkocsit — elő tudjunk állítani.” Harmincra kerekíthetjük te­hát a veszteséges munkanapok számát, de még így is örülnek a Ford-cég igazgatói, mert a sztrájk félidejében a kibonta­kozásnak még leghalványabb jelei sem mutatkoztak a hori­zonton. (Egy szakszervezeti vezető: „A legtökéletesebb csőd. Az ellentétek áthidalá­sára nem látok lehetőséget.”). A munkások követelései, me­lyeknek sztrájkkal igyekeztek érvényt szerezni, két csomó­pont körül sűrűsödtek. Az egyik: a magasabb bér. A Ford-művek dolgozói órabérük 7—10 százalékos emeléséért szálltak síkra, arra hivatkoz­va, hogy más angliai autógyá­raikban kétszer, sőt háromszor annyit keresnek mint ők, s heti 10 fontos fizetésük a leg­alacsonyabbak közé tartozik az angol iparban. A követe­lések másik részében a mun­kások erélyesen tiltakoztak a Ford-gyáraik új rendelet­­tervezete ellen. A sztrájk ki­robbanása előtt néhány nap­pal kitudódott: a gyárak úgy akarják elejét venni a sztráj­koknak hogy az illegális mun­kabeszüntetések részvevőitől különböző kedvezményeket vonnak meg. Az egyik ilyen kedvezményes összeget az évi szabadság idejére utalják ki, a másikat akkor adják a s mmun­­kásnak, amikor a gyár hibája miatt kénytelen elhagyni munkahelyét. Az igazgatók az­zal fenyegetőztek, hogy min­den olyan gyárban, ahol sztrájkot hirdetnek, az összes munkástól megvonják az emlí­tett összegeket. Különösen két szakszervezet, az öntödei mun­kások és a szállítási dolgozók szervezete tiltakozott. A több hetes huzavona után végül is a gyár engedett, a bérkövete­lést teljesítették, s visszavon­ták a sérelmesnek talált ren­deletet is. A módosított változat sze­rint az „ipari akciók” (magya­rul sztrájkok) okozta kár ará­nyában csökken a kedvez­mény, de legalább 15 font üdülési osztalékot mindenki­nek kifizetnek. Győzelmet könyvelhetnek el tehát a mun­kások, bár a Ford-gyár veze­tői „szószegéssel” vádolták az általuk „militánsnak” nevezett szakszervezeti vezetőket. Az új sztrájk azonban messze túlve­zet a szakszervezetek és a Ford-gyár torzsalkodásán Ezért is nem nézte tétlenül a brit kormány az egyezkedési huzavonát; maga Barbara Castle miniszterasszony segí­tette tető alá hozni a komp­romisszumot. A munkáspárti kormányban mind többen kezdtek aggódni a sztrájkok miatt, s indítványoznak „re­formokat” a sztrájkjog meg­szigorítására. Foglalkozott a sztrájkkal egyik beszédében Wilson mi­niszterelnök is. Hangoztatta, hogy a detroiti Ford-cég eset­leg függetlenítheti magát az angol üzemektől. Vi­tathatatlan, hogy a miniszter­elnök nem légből kapott ér­vekre támaszkodott. A Ford­­gyárak európai leányvállalatai ugyanis láncszerűen kapcso­lódnak egymáshoz, és az egyik legerősebb láncszem éppen Anglia. A kapcsolat oly erős, hogy az angol sztrájk követ­keztében Belgiumban és az NSZK-ban több Ford-üzem kénytelen volt csökkenteni termelését mert nem kaptak elegendő al­katrészt a szigetországból Megszólalt Detroit is, az ame­rikai autógyártás fellegvára. Nem hivatalos szóvivői nyilat­kozatok szerint a Ford-gyár szokásos évi jelentésében rész­letesen kitér majd a kedve­zőtlen angliai helyzetre. Hoz­záfűzték még: a Ford-vezérek közül sokan már hosszabb ideje nem örülnek annak, hogy az európai ügyek központjává éppen Nagy-Britanniát tették meg. A külföldi tőkebefektetések kedvező és kedvezőtlen hatá­sát egyszerre mutatja meg a Ford-sztrájk, hiszen az angol autóipar nem kis mértékben függ az amerikai tőkétől. (A detroiti „három nagy”, a Ford, a General Motors és a Chrys­ler futószalagjairól kerül ki a Nagy-Britanniában előállított gépkocsik fele.) A kétségtele­nül kedvező hatást — pusztán a Ford-gyárak naponta egy­millió fonttal járulnak hozzá Nagy-Britannia külkereskedel­mi bevételeihez — ellensúlyoz­za a túlzottan erős függőt, amely egyik napról a másikra kész helyzet elé állíthatja az angliai autógyártást. A Ford-sztrájk jól jött az európai cégeknek. A nyugat­európai autós horizonton egy mammut cég — jelenleg még halvány — körvonalai bonta­koznak ki. Az NSZK-beli NSU Motorenwerke AG részvényeit a második legnagyobb európai cég, a Volkswagen vásárolta fel, de az NSU továbbra is fenn akarja tartani kapcsola­tait a francia Citroennel. Az viszont köztudott, hogy a Fiat és a Citroen fúzióra lépett egymással A Fiat jelenleg Európa legnagyobb autógyá­raival rendelkezik (intenzív kapcsolatot épített ki több szocialista országgal is). Mi­közben a Ford Japán felé tesz lépéseket — két japán céggel akar közös gyárat létesíteni —, a nyugat-európai cégek -­ el­sősorban a Fiat — közelebb kerültek ahhoz, hogy betörje­nek a „három nagy” közé. A Ford-sztrájk idején tett aggó­dó nyilatkozatoknak tehát ilyen értelemben is van alap­juk; a Ford és másik két tár­sa nem ok nélkül féltik hege­móniájukat. Martin József O (Moszkva, TASZSZ) Fo­gadást adtak hétfőn a Kreml­ben a nemzetközi előkészítő bizottság munkájában részt vett pártküldöttségek tisztele­tére. A megjelenteket Brezs­­nyev üdvözölte. Kibtbricht Moszkvába és Moszkvából jelenti a TASZSZ-­ Walter Ulbricht, a Német Szo­cialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, a Német Demokratikus Köztár­saság Államtanácsának elnö­ke, hétfőn Moszkvába érke­zett. Részt vesz a Kommunis­ta Internacionálé megalakulá­sának 50. évfordulója alkal­mából rendezendő tudomá­nyos ülésszakon. Szovjet szakszervezeti küldöttség Varsóban Varsóból jelenti az MTI. Alekszandr Selepinnek, az SZKP PB tagjának, a Szov­jet­ Szakszervezetek Központi Tanácsa elnökének vezetésével szovjet szakszervezeti küldött­ség érkezett Varsóba, a Len­gyel Szakszervezetek Központi Tanácsának meghívására. A szovjet delegáció a két ország szakszervezeteinek együttmű­ködéséről és a nemzetközi szakszervezeti mozgalom idő­szerű kérdéseiről folytat meg­beszéléseket.

Next