Magyar Nemzet, 1969. július (25. évfolyam, 150-176. szám)

1969-07-15 / 162. szám

Kedd, 19 69. július 15. Kék dosszié, három lila pecsét A Győri Textilipari Vállalat érdekes fejlesztési programja A parlamenti folyosó a ta­nácskozások szünetében érde­kes találkozások, eszmecserék színhelye. A törvényhozóknak alkalmat ad a miniszterekkel, a főhatóságok vezetőivel törté­nő beszélgetésekre, a folya­matban levő ügyek iránti pu­hatolózásokra. A nyári ülés­szakon a Győr-Sopron megyei képviselők közül Marton Já­nos az egyik szünetben dr. Bí­ró József külkereskedelmi miniszterrel beszélgetett, mi­közben az egyik képviselő megjegyezte: bizonyára a Győri Textilipari Vállalat be­ruházása a beszélgetés témá­ja. A szünet hosszabbra nyúlt és én is faggatni kezdtem Marton Jánost, a Győri Tex­tilipari Vállalat műszaki igaz­gatóját, mi a beruházás vál­lalati és népgazdasági jelen­tősége, amelyről az egyik me­gyei képviselő olyan hangsú­lyozottan szólt. Marton Já­nossal a folyosó egyik csöndes zugában letelepedtünk. Akta­táskájából elővett egy kék dossziét, kiteregette, majd hosszabb fejtegetésbe fogott. Vállalati és népgazdasági együtthangzás Konszonancia, együtt­hangzás a vállalat és a nép­­gazdasági célkitűzések között — ez a mi beruházásunk lé­nyege, összevág az imént el­hangzottakkal. Marton János ezzel célzott Fehér Lajos mi­niszterelnök-helyettes alig pár perce elhangzott beszédének arra a részére, amely a beru­házásokkal foglalkozott és bí­rálta azt a szemléletet, amely a struktúrajavításnak egyedüli módszerét a nagy beruházá­sokban látja. „Vállalataink sokkal helyesebben tennék, ha a rekonstrukcióra helyeznék a fő hangsúlyt. Elsősorban re­konstrukció útján, minimális építéssel oldják meg a műsza­ki fejlesztést, a fogyasztási struktúra változtatását, a pia­ci versenyképesség javítását’’ — mondotta a miniszterelnök­­helyettes. Marton János országgyűlési k­épviselő nemcsak helyesli, elfogadja ezt a módszert, ha­nem igyekszik megvalósítani. Nem állíthatja senki róla: vi­zet prédikál és bort iszik. Le­het, hogy talán banálisan hangzik ez a megállapítás egyeseknek, de álljanak itt a tények bizonyítékul. Előfeltétel az alapos előkészület A Győri Textilipari Válla­lat feltérképezte az új gazda­sági mechanizmus előtt — 1967 utolsó negyedében — a feladatait, és a körültekintően megfogalmazott koncepció jó minősítést kapott a Könnyű­ipari Minisztérium iparfejlesz­tési főosztályától, Lehr Fe­renc miniszterhelyettestől 1968 tavaszán. Nyomban kapcsolat­ba léptek a Technoimpex Gépipari Külkereskedelmi Vállalattal, hogy tervük meg­valósításához szükséges beren­dezéseket, gépeket beszerez­zék. Még mielőtt külföldre utaztak volna a gyár képvi­selői, katalógusokat, prospek­tusokat kaptak a Technoim­­pextől, így módjuk nyílt arra, hogy kellő áttekintésük legyen a nyugati cégek gépeiről, amelyek révén műszaki fej­lesztésüket megvalósíthatják. A Technoimpex időközben ajánlatokat szerzett be a tex­tilgépgyártó cégektől. Amikor már minden együtt volt, fel­keresték Darvas László külke­reskedelmi miniszterhelyettest. Részletesen elmondották ja­vaslataikat és a miniszter­­helyettes megadta hozzájáru­lását. — Nem kevés devizáról volt szó. Igényünk 471000 dollárt tett ki, ezt kértük a Magyar Külkereskedelmi Banktól. Március 31-én benyújtottuk a gépbeszerzési hitelkérelmet. Meglepően gyorsan letárgyal­ták az ügyet és május 22-én értesítettek a kedvező döntés­ről. A Magyar Külkereskedel­mi Bank a gépek beérkezésé­től számított három évre ad­ta a devizahitelt évi 9 száza­lékos kamatra. Amint értesültem, a hitel­ügylet rövid idő alatti eldön­tését kedvezően befolyásolta az a tény, hogy a Győri Tex­tilipari Vállalat benyújtott koncepciójában minden „klap­polt”. Még hozzátenném: a vállalat eddigi eredményei is hozzájárultak a hitelnyújtás­hoz. 1968-ban nyugati export­ja révén 1,6 millió dollárt szerzett a népgazdaságnak. Most pedig a vállalat ígéretet tett, hogy nyugati export­ját tovább emeli és a bevételi túlteljesítésekből egyenlíti ki a kapott 471000 dollár hitelt. Marton János műszaki igaz­gató a közelmúltban három hétig külföldön járt. Angliá­ban, a Német Szövetségi Köz­társaságban és Svájcban gyá­rakat látogatott, hogy a már korábban kiválasztott gépeket, berendezéseket közelebbről megismerje. A hazai vásárlónak is előnyös — Olyan berendezéseket, gépeket vásárolunk — vette át a szót ismét —, amelyek­kel 240 centiméter széles ágy­neműt készíthetünk. Eddig a legnagyobb szélesség 180 cen­timéter volt és mivel külke­reskedelmi partnerünk, a Hungarote­x Textilipari Kül­kereskedelmi Vállalat előnyö­sebben tudja elhelyezni a nyu­gati piacokon az extra széles­ségű ágyneműtextilt — elhatá­roztuk, hogy valóra váltjuk korábbi elképzelésünket. A beruházás az export növelése oldaláról is jelentős, de kor­szerűség tekintetében is előre­lépés. A műgyantás, nemes kikészítés révén az ágyneműt mosás után nem kell vasalni, ez a háziasszonyok számára könnyebbség, időmegtakarí­tás is, ezen felül pedig az így kikészített ágynemű mindössze 2 százalékot zsugorodik a ko­rábbi 8—10 százalékkal szem­ben. — Mennyi lesz az ilyen kor­szerű termékük évente? — Négy—négy és fél mil­lió négyzetméter. — Ebből kaphat-e a belke­reskedelem? — A kérdést azért tettem fel Marton János országgyűlési képviselőnek, mert a parlamentben is több­ször elhangzott: az ipar a kor­szerű terméket főleg exportra gyártja és a minőség is há­romféle, nyugati exportminő­ség, szocialista minőség és a leggyengébb minőségű itthon marad.­­ Nekünk az az érdekünk, hogy a hazai vásárló ne csak a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállítási vitrinjeiben csodál­ja újdonságainkat, hanem meg is vásárolja. A belkeres­kedelemmel sokat hadakoz­tunk a múlt évben is, mert sok exporttermékünket nem volt hajlandó átvenni. Az volt a szemlélete, a hazai vá­sárlónak ez nem kell és ezért nem rendelt. Ezen a maradi szemléleten már történt némi változtatás, de több hazai partnerünk nem akarja még most sem átvenni a korszerű, divatos, keresett textíliákat. Vályi Péter pénzügyminiszter, a kormány elnökhelyettese a mostani parlamenti ülésszakon ajánlotta a kereskedelemnek az elmélyültebb, rugalmasabb piackutatást — remélem, a ja­vaslat követőkre talál idehaza is. A győri vállalat az új gépe­ket, berendezéseket a beérke­zéstől számított három hónap múlva üzembe helyezi. Ebben a munkában segítenek a kül­földi gyárak szakemberei, a vállalat dolgozói is, akik a gé­peket szállító nyugati cégek költségén ismerkednek meg külföldön 10—14 nap alatt az új technológiai követelmé­nyekkel. Minimális építéssel — Még egy fontos „vizsga­tételt" szeretnék megvitatni: mennyi az építési hányad a mostani beruházásnál, amely­ről sokan beszéltek a parla­menti ülésszakon. — A gépalapozásoktól elte­kintve gyárunkban nem ke­rül sor építésre. Belső szerve­zés-átcsoportosítás révén old­juk meg a fejlesztést. — Mi lesz, ha a terv nem sikerül? Nem izgul emiatt? — Egyáltalán nem vagyok izgatott. Eddig is dolgoztunk, de a munka java még ez­után következik. A beruházás megvalósítása, a gyártás. De addig sem tétlenkedünk. Az új textilfajtákból néhányat al­kalmasnak tartunk arra, hogy női felsőruházati cikk készül­jön belőlük. A Soproni Ruha­gyárnak mintákat küldünk és valószínűleg blúznak dolgoz­zák fel. Ezeket az újdonságo­kat a szeptemberben nyíló Budapesti Őszi Vásáron állít­juk ki. — Növelik-e a létszámot? — Gyárunkban 3800 a lét­szám. Jövőre sem szándéko­zunk új dolgozókat felvenni ezen a kereten túlmenően. A termelést növeljük, de ezt tel­jes egészében a termelékeny­ség adja. Befejezésül részletesen ta­nulmányoztam a kék dosszié tartalmát. Kezembe került a legfontosabb okmány, a hitel­­nyújtásról. Rajta a Győri Textilipari Vállalat, a Magyar Külkereskedelmi Bank és a Hungarotex Textilkülkereske­delmi Vállalat lila pecsétje és a szokásos hivatalos aláírások. Körültekintéssel, műszaki előrelátással, gazdaságossági számításokkal készült. Amikor Marton János, kép­viselő az okiratot visszatette a kék dossziéba , megszólalt a csengő. A képviselő felállt. Hívta a kötelesség. Elindult az ülésterembe. Vig István Magyar Nemzet Premier Pakson Fűszeres kaparillat száll a levegőben azon a délelőttöm, amikor megérkezünk Paksra, az évi 4500 vagon kapacitású konzervgyár termelési pre­mierjére. Kródi József, a Pak­si Konzervgyár főmérnöke fo­gad. A Paksi Konzervgyár 1932- ben két szeszkereskedő pálin­­kafőzdéje volt. A környék ba­rack, gazdag szilva termésé­ből és a törkölyből főztek pá­linkát Aztán a II. világhábo­rú alatt kifejlesztették zöldség­szárító üzemmé is. Hagymát, sárgarépát, szeletelt burgonyát szárítottak. A fejlődés néhány érdekes számszerű adata: 1951-ben 149 dolgozója volt a Paksi Konzervgyárnak, ma pe­dig a téli idényben is 1800-an dolgoznak itt, a nyári főidény­ben pedig 2100-an. 1954-ben évi 495 vagon konzerv ké­szült Pakson, egy évvel utóbb, amikor már úgynevezett ste­ril árut is készítetek 722 va­gon, az 1965-ös évi rekonst­rukció kezdetén 2200 vagon, most pedig, amikor korsze­rűen gépesített, szép új épü­letekben dolgozik a teljesen új üzem 4500 vagon konzerv kerül ki a paksi gyárból. Mi lesz a gyümölcslével Megkóstoljuk a vegyes gyü­mölcslevet. Hízelgés nélkül ál­líthatjuk, hogy remek üdítő ital, a meggy, a szamóca és az őszibarack szerencsés vegyíté­séből keverték. — És ennek az üvegenként 2,50 forintba kerülő italnak egyelőre feléje se néz a nagy­kereskedelem — panaszolja Örvös Ferenc igazgató. — Húsz vagon vár eladásra a raktáron. Furcsa dolog, hogy amikor a közönség közismer­ten annyira keresi a jó ízű gyümölcsle­veket, és kénytelen sokszor szintetikus összeállítá­sú szörpöket inni, mert azt kapja, akkor mi teljes propa­gandaerőnket bevetve is kény­telen-kelletlen tárolunk húsz vagonnyit És már jön utána az új termés, amelyből már jövőre préselünk gyümölcsle­vet MEGJELENT a Kossuth Könyvkiadó Könyvbarátai 10+1 AKCIÓJÁNAK ÖTÖDIK KÖTETE ESZTÉTIKAI KISLEXIKON A BORÍTÓN AZ 5. SZÁMÚ SZELVÉNY! KAUKÁZUS TISZTA LEVEGŐJE ÚT MESEORSZÁGBA Mesés uram­bánKS óra alatt odarepülök, ott vár a férjem, aki addig befejezi a munkáját az egyik KGST- konferencián — lesz egy sza­bad hete, amit Grúziában töl­tünk, s onnan megyünk a szomszédos Örményországba —, mert az atomenergia békés célú felhasználásával foglalko­zó állandó bizottságuk Jere­vánban tartja a 16. ülésszakát. Csupa mérnök és fizikus kö­zött leszek, mégis ősrégi vi­lágba készülök, mert valami­kor réges-régen, rögtön az érettségi után, egy évig hall­gattam a bécsi egyetemen Szcziigowsky professzor elő­adásait az ókeresztény örmény művészetről, ő maga is részt vett az ásatásokban, amikor­ a század elején kibontották ezer­éves sírjából ezt a csodálatos világot. Ma is hallom az ag­gastyán forrón lelkes hangját, látom a tíz, húsz négyzetméte­resre kivetített kőrózsa, napke­rék, indakoszorú, százféle kő­csipke gyönyörű képeit. Hol találták pontosan, a helyneve­ket elfelejtettem, csak Msatta, Msatta kattog az emlékezetem­ben. És milyen különös a ha­marjában felhabzsolt örmény képeskönyvek és prospektusok Msattát nem is említik. Vajon megtalálom ennek ellenére? És ha nem, kárpótol helyet­te más csoda, valamennyi közt legnagyobb, Noé apánk kikö­tője, az Ararát. Nézem a tér­képen: két tenger, a Fekete­tenger és a Kaspi-tó között áll, s elhiszem a bibliai törté­netet: lehetett egykor özönvíz, melyből csak ez az égig érő csúcs emelkedett ki... Mnevovát három éve lát­olOMlHtH­tam utoljára. Azóta persze megint nőtt. Most egészen új foltján állok: a KGST­alu-üveg toronyháza melletti hotel hetedik emeleti ablakából nézem a feldúlt kör­nyéket. Város méretű térre lá­tok, amit már letakarítottak, most égetik itt is ott is a ha­lomba hordott szuvas faanya­got. Ütemesen dobog, lüktet a kalapács, mely az építendő házak alá pilléreket ver a la­za talajba. A hosszú kerítés mögött folyik a Moszkva, melynek túlsó partján már óriás házhasábok sorakoznak. Ahogy az már turistához il­lik, végkimerülésig csavarog­tunk, utoljára a Kreml piros­­bástyás falán belül is, fényes templomokban, múzeumban­­ és áruházban. Végre megér­keztünk az ötezer szobás Ros­­sia hotelhez, de annak szép ét­termébe nem eresztettek be. Próbálják meg a második emeleten, kínálta a portás. Megpróbáltuk, az még szebb, s nagyobb terem tán, de hely szintén nincsen benne. Nagy­­nehezen megtaláltuk a harma­dik vendéglőt, majdnemhogy üresen. Csodálkoztunk, és örül­tünk a csöndnek. Kinéztünk a Moszkva-folyóra, szép pirossal futtatott és szürkülő ég alatt úszik egy kis hajó, a part kor­látjára szerelmesek könyököl­nek, s felettük körbe-körbe fé­nyes paloták, aranykupolás templomok színes képesköny­ve. RaDVrt00 délben a­lóhala­ndgJUgU­lában vágtat­­tünk ki a távoli repülőtérre , és ott aztán két órát vártunk a Tbiliszibe induló gépre. Mi­csoda kavargás! Országon be­lüli járatok pályaudvara, de a világ mindenféle­ fajta típusa türelmetlenkedik benne. Köz­tük szinte homogén folyóként ömlik át egy-egy nyugati tu­ristacsoport. A megafon sza­kadatlanul bőg, percenként in­dul valamelyik gép é s vég­re minket is terelnek kifelé, lefelé a kis nyitott omnibusz­ra, s azzal jó messze a szép ezüst madárhoz. Vagy másfél órát repültünk angyali békében a magas egekben. Alattunk, könnyű fel­legek fodrában, mintha vízben lebegne a gyönyörű nyáreleji százféle zöld világ. Most va­lami történt. Felhőbe hanyat­­lunk, rázkódik a testünk. A kékruhás lányok azt paran­csolják, hogy csatoljuk ma­gunkra az ülés szíjait, a me­gafon közli, hogy Tbilisziben vihar dúl, nem fogad, kény­szerű leszállás következik. Oly hirtelen ereszkedtünk, minden vérem a fülembe sza­ladt. Hol a napba véltem száll­ni, hol fordítva, rögtön a po­kolba. A pilóta akrobata mu­tatványt végez? Szent égek, hol érünk földet, réten, víz­ben, vagy a fák tetején? Egyszercsak ráfutottunk egy óriás repülőtér fehérre betono­zott útjára. Mineralnae Voda : Ásvány­vizek : Hévíz, vagy minek nevezzem a négy-öt fürdőhely közös állomását a széles lapá­lyon, melyből egy Badacsony­­forma emelkedik ki. Több gép áll a betonmezőn, mint Zürich repterén, folyton jön, s távozik valamelyik valami oly helyre, melynek még nevét se hallot­tam. Ebben az óriás országban fantasztikus érték a repülés, napokat, heteket, hosszú vona­tokat pótol. Igazán mesebeli táltos vagy csodamadár, hipp­­hopp ott tere­m, amire gondo­lok. De most a Kaukázus négy­öt-hatezer méteres falai közt őrjöng a szél, csattog a villám. Szép dolog. Itt fogunk éjsza­kázni? 0 ó 11 o m:i t tágas, de a ni­di­ánia, sok vihar elöl bekényszerült vendég megtöl­ti végig a teraszt és a forró, fülledt csarnokot. Az étterem egyelőre üres, vacsorára terí­tenek benne. Résen vagyunk és az első áradattal sodródunk be. Jön a második, harmadik, özönlik a nép és a pincérnők szeme rémülettel megnő. De összeszorított foggal nekigyür­­kőznek, s félóra múlva nekünk is dob asztalunkra egy mo­­kány, keménykezű zsonglőr lány rakott tálcát. Szomszédaink német fiata­lok. Úttól, s szerelemtől halá­losan fáradt szőke lányok, tü­relmes és türelmet könyörgő fiúk. Fordítjuk nekik az étla­pot. Jaj gyerekek, meddig spe­kuláltok? Azt kell elfogadni, amit a fekete lányok adnak. A feldúlt tengerben békés nyugalommal pezsgőzik egy helybeli társaság. Csodálatos, fekete szemű, fekete hajú grúz szépség, rövid fehér ruhás, hosszú lábán arany szandál, a fülében gyöngyös függő, igazi Seherezádé — fényes, vaskos férfiakra mosolyog, nem iszik, nem beszél, sugárzik. Ha egy zajt kihívnak, há­rom árad be helyette. Parasz­tos, fekete utasok. Sóhajtoz­nak, ácsorognak, rést keresnek, de hiába, csak vissza kell hú­zódniuk a piros galériára. Végre megint felszálltunk a haragos egekbe. A Kaukázus óriás hegyei között járunk, de semmit se látok belőlük. Fé­lelmes felhőkbe fúrjuk magun­kat, mint valami hegybe, me­lyet át meg át szaggatnak a fényes villámok. Koromsötét zuhogó esőben értünk le a földre. Atomfizikusok vártak ránk, szegények, órák óta. Nem cso­dálkoztak, igazgatójukért a napokban háromszor mentek ki, míg a vihart szóró nyárelő­ben a távoli Moszkvából a Mineralnye Vodáben töltött éjszakával, megérkezett. Csattogott­akrál,ha lámpák a feketére lak­kozott éjszakában. Enyhe magaslatról ereszkedtünk alá a dimbes és dombos Tbi­liszibe, melyről Zichy Mihály­­tól tudom, milyen szép város. Itt lakott valahol a lombos kertek közt valamelyik palo­tában az orosz cár udvari fes­tője — úgy is mondhatnám, fotóriportere —, mikor a grú­zok hőskölteményét, Rustaveli Párducbőrös lovagját illuszt­rálta. Élőképet is rendezett az operabálon, s annak akkora si­kere volt, hogy a bálozó ifjak lelkesedésükben százszor dob­ták fel a levegőbe. „Borzalmas volt — írta Zichy haza család­jának —, de még mindig jobb, mintha fenéken rúgnának.” Csupa mese: a tizennyolc emeletes fekete-szürke gránit­ból és márványból való hotel tetőteraszáról, villogó villámok között, súlyos mennydörgésben nézünk körül Kolkhiszban, hogy ugyan hol találjuk meg az aranygyapjút Medea és Já­­zon segítsége nélkül? Móricz Virág: A vitaminok birodalmában Négy gépsor fejezte be ép­pen ezen a napon a zöldborsó tartósítását, s most egy másik vitamindús főzelékfajta robog a szalagokon a mosdatóba, a vágóba, az üstökbe, a zöldbab. Szó szerint zöld és vajsárga, mert már a Juliskabab is be­érett. Kródi főmérnök, nagyot sóhajt a mondanivalójához: — Bizony, főtt a fejünk, amikor a prímőridőkben ké­sett a borsó, majd utána a bab is, aztán egyszerre zúdult a nyakunkba. De hát felké­szültünk az éjjel-nappali mű­szakra, így a felújított gyár premierjén nem buktunk meg. Különböző vásárlóknak ter­mészetesen más és más az íz­lése. Az angol kereskedelem például édeskésen kéri a sa­vanyú uborkát, a szovjet partner fokhagymával ízesítve. A német, a csehszlovák vásár­lók pedig magyaros módon, 75 százalék exportra A befőttek vegykonyháján már befejeződött a szamóca befőzése, s most éppen a mál­nát, a nagyszemű hevesi cse­resznyét és a kétféle meggyet, a pándit és a cigánymeggyet tartósítják. Rövid néhány hét és a kapros savanyúság s a barack átható illatát a paradi­csomos lecsó foglalja el. A nyersanyagot 50 kilomé­teres körzetből szállítják va­gontételekben az állami gaz­daságok és a termelőszövetke­zetek, a Paksi Konzfergyár vi­szont a készáru 75 százalékát exportálja. A megfiatalított gyár 24 ka­­tasztrális holdon terül el. Minden új már ezen a nagy területen: a szociális épület korszerű fehér-fekete öltözői­vel, orvosi rendelőjével, könyvtárával, hétszáz szemé­lyes éttermével, kazánházával, üzemépületeivel és raktárai­val. Új az út- és csatornahá­lózat, s minden hangulatos vi­rágágy. A Paksi Konzervgyár évi termelési értéke 300 mil­lió forint, méltó a külföldi és a hazai piacon is mind nép­szerűbb kezerviparunk rang­jához. Szabó József 5 Csütörtökön temetik Sós Endrét A Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége és a Magyar Írók Szövetsége közli, hogy Sós Endre újságíró temetése július 17-én, csütörtök délután 15 órakor lesz a Rákoskeresz­túri­ köztemetőben (Kozma ut­ca 6.). Megnyílt Pécsett a Népek Barátsága nyári egyetem. Vasárnap Pécsett megnyi­totta kapuit a „Népek Barát­sága” elnevezésű nyári egye­tem, amelyet az idén tizen­egyedik alkalommal rendezett meg a TIT. Az idén mintegy 120-an vesznek részt, nyolc európai és tengerentúli or­szágból. A két hétig tartó stú­diumon a hallgatók fele már több éve visszatérő vendég. Az idén megismerkedhetnek Magyarország, s elsősorban Pécs és Baranya gazdasági, társadalmi, kulturális életével és első ízben lehetőségük nyí­lik arra, hogy a speciális ér­deklődésű vendégek szakmai csoportokban tanulmányoz­hassák a földrajzi, jogi s egyéb kérdéseket."

Next