Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-12 / 212. szám

4 MA ÖTVEN ÉVE Égnek a máglyák Fél évszázaddal ezelőtt, a Tanácsköztársaság megszűnés­­e után az egész vonalon ki­bontakozott a terror. A leg­­világosabban a kultúra terü­letén jelentkeztek az elnyomó intézkedések. Szakács Andor, az új kor­mány sajtófőnöke, aki valami­kor a háború utolsó napjaiban a képviselőház újságíró karza­tán megszer­vezte a sajtósza­badság melletti tüntetést és az újságíró egyesületben kimon­datta, hogy „cenzúra nincs más, mint a magyar sajtó lel­kiismerete”, most röviden, de érthetően kijelentette: — Nincsen és egyelőre nem te lesz szabad sajtó. Ez az elv a gyakorlatban is jelentkezett. Az ellenzéki la­pok napról napra beszámol­nak arról, hogy vidéken önké­nyesen elkobozzák a Buda­pestről érkező újságokat. Tata­bányán, Bicskén, Balassagyar­maton fehér tisztek cenzúráz­zák a lapokat és megsemmisí­tik azokat, amelyek nem nye­rik meg a tetszésüket. A nem­zeti hadsereg fővezérsége 1309/V. számú rendeletével megtiltja a következő újságoló árusítását: Az Újság, Nép­szava, Az Est, Pesti Napló, Világ, ezenkívül több hetilap. A tilalom ellen vétők letartóz­tatását rendeli el. Egymás után jelentkeznek a lapok kiadó­­hivatalaiban a vidéki bizomá­nyosok, akik szerint „levélben nem közölhető okok miatt” az újságot egyelőre nem árulhat­ják. „Vessék máglyára a betűt!” A Világ „Égnek a máglyák" címmel vezércikket ír. Szerte az országban lángok lobognak fel. Magyar szót, magyar gondolatot menteni igyekvő magyar akaratot ítél­nek tűzhalálra a nemzeti esz­me inkvizítorai... Tapossanak el, égessenek el bennünket, öl­jék meg a szót, vessék máglyá­ra a betűt, de tegyék le végre a nemzeti szabadság álarcát és álljanak nyíltan elénk, mint az inkvizíció fekete lovagjai! Lobogjanak a máglyák szerte a magyar ég alatt, maholnap úgysem lesz egyéb melegség és fény, amiben ők sütkérezhet­nének... "Falus Ferenc riportban szá­mol be Miskolcról, hogy végig­nézte, amint Szim Lőrinc fő­hadnagy intézkedésére eléget­ték a Világot és a Népszavát Magyaróvárnál leszedik a vo­natról a külföldi lapokat. Pápán megmotozzák a Pestről érkezőket és megverik, akinél Népszavát találnak. Az Egri Népújság írja: „Kísérjük fi­gyelemmel azokat, akik a Nép­szavát olvassák.” A Nemzeti Demokrata Polgári Párt a lap­üldözések ellen a budapesti antantmisszió vezetőihez for­dul. A tiltakozást többek kö­zött Bárczy István, Vázsonyi­ Vilmos, Ugron Gábor és Sán­dor Pál írja alá. Az egyik lap riportja szerint egész sor újságíró az ügyész­ség fogházában ül. Közöttük van Gábor Andor, Gellért Osz­kár, Magyar Lajos, Kéri Pál Göndör Ferenc és mások ellen elfogató parancsot adnak ki. „Nyomban megsemmisíteni” De nemcsak az újságok el­len indul hajsza. A Budapesti Közlöny rendeletet hoz nyil­vánosságra: „A közrendet és a közbizton­ságot veszélyeztető kommu­nista, bolsevista, anarchista irányú nyomdai termékek bir­toklása és forgalombahozatala tilos.. Az ilyen termékeket a rendőrhatósághoz be kell szol­gáltatni Ha az a gyanú merül fel, hogy valaki ilyen nyomdai terméket tart birtokában, en­nek megállapítása végett sze­mélyi motozást és házkutatást lehet tartani nála A­ beszolgál­tatott vagy felkutatott ilyen irányú nyomdai termékeket nyomban meg kell semmisí­­teni” De ezzel sem elégednek meg. A belügyminiszter, és a közoktatási miniszter rendele­tet intéz a törvényhatóságok vezetőihez. A rendelet jegy­zőibe foglalva felsorolja az elkobzandó könyveket, de hoz­záfűzi, hogy ezeken felül le-­ foglalandók és megsemmisí­tendők azok is, amelyek a jegyzékben ugyan nem szere­pelnek, de kommunista irá­nyúak. A Fővárosi Könyvtár, Szabó Ervin alapítása, listát állít össze „a jogbiztonságra és jogrendre” káros könyvekről. Mintegy háromezer cím szere­pel a jegyzékben. Közöttük vannak Szabó Ervin művei is. A szabad gondolat elleni harc nem maradhat következ­mények nélkül. A főiskolákon egymás után be kell szüntetni az előadásokat, a jobboldali diákság terrorja miatt. Az egyetemek és az irodalmi tár­saságok sorra kizárják tagjaik közül a baloldali gondolkodá­­súakat. Mit vétettek? Hajsza indul a tanárok és tanítók ellen is. Az egyik leg­véresebben uszító újság, a Szózat szerint „a főváros taná­csa vissza akarja állítani a fő­városi tanítóság régi jó hírne­vét, el akarja választani a ta­nítókat a tanbetyároktól és az utóbbiakat egyszer s minden­korra el akarja bocsátani a szolgálatból.” Az a benyomá­sunk, teszi hozzá, hogy a pol­­ gármester eddig kevés tanító ellen rendelte el a vizsgálatot A Népszavában Somogyi Béla, a Tanítók Szakszervezetének elnöke „Mit vétettek az üldö­zőbe vett tanítók?” címmel ar­ról ír, hogy az új rendszer több ezer tanító és tanár ellen indított vad hajszát A Zeneakadémia vezető nél­kül marad. Dohnányi külföl­dön turnézik és nem akar ha­zajönni. Kodály Zoltán aligaz­gatót szabadságolják „a le­folyt rendszerváltozásból ki­folyólag”. A Nemzeti Színházban Hevesi Sándor „Császár és ko­médiás” című darabját adják. Paulay Erzsi játssza Helénát Amikor megjelenik a színpa­don, nagy tüntetések robban­nak ki: Szégyellje magát, kom­munista ! Hagymákat dobnak a művésznő felé. A botrány rendezői a laptudósítások sze­rint „valamennyien katona­­tiszti uniformisban voltak”. Botrány tör ki az Operaházban is, mert Környei Béla és Rózsa Lajos fellépését hirdették, ők azonban nem voltak hajlandók a kiélezett hangulatban szere­pelni. A gyenge pótlékokat a közönség viharos füttyel fo­gadja. Egyetemi hallgatók a Vígszínházban A tanítónő, Bródy Sándor darabja ellen tüntetnek, és követelik, hogy a darabot vegyék le a műsor­­ra. Az Ébredő Magyarok Egye­sülete küldöttségben keresi fel Ballagi Aladár rektort. Azt kö­vetelik, hogy a jövőben zsidó doktorjelölteket ne avassanak fel. A rektor a kívánságot el­utasítja, mire kijelentik, hogy meg fogják akadályozni a doktoravatás megtartását A­­ rektor Huszár Károly közok­tatási miniszterhez fordul, aki elrendeli az egyetem bezárá­sát „Visszapereljük” A Tanácsköztársaság idején egész sor íróval kötöttek szer­ződést megírandó műveikre. Szükség is volt erre, hiszen az új helyzetben átmenetileg meg­nehezedett a könyvkiadás és az írók jövedelem nélkül ma­radtak. Magyary Zoltán mi­niszteri tanácsost az ellenfor­radalmi kormány megbízza az­zal, hogy ezeket az írói szerző­déseket vizsgál­ja át Nyilatko­zik az újságokban: — A szovjet állammal kötött szerződéseket semmiseknek te­kintjük. Felelősségre vonjuk azokat, akik az utalványozáso­kat végezték. Ezenkívül min­den szerzőtől visszapereljük a felvett honoráriumot mai va­lutában, mert az jogtalan gaz­dagodás volt az állam, terhére. Végezetül még egy rövid, de jellemző hír. A különböző szer­vezetek egymás után köztik felhívásaikat az újságokban: a közönség jelentse be haladék­talanul, ha a szervezetben dol­gozók valamelyikéről olyan adatot tud, amely szerint az illető a Tanácsköztársaság in­tézkedéseit valamilyen módon szolgálta. Ezrek és tízezrek ellen indul meg a hajtóvadászat. K­emény István Magyar Nemzet FOLYÓIRATSZEMLE Fegyvertársak Gaál Gábor halálának ti­zenötödik évfordulója szolgált alkalommal a Kortárs szerkesztőségének, hogy a fo­lyóirat új számában három írást szenteljenek emlékének. A nagy szerkesztő és kritikus aktualitása azonban — mint E. Fehér Pál is utal rá tanul­mányában — nem egyszerűen dátumokhoz kötött. És nem azért, mintha Gaál tevékeny­sége hibátlanul tökéletes lett volna. E. Fehér nem rejti vé­ka alá, hogy Gaál és fegyver­társai —­­különösen a húszas évek vége táján” — meglehe­tősen türelmetlenek voltak. Az igazi aktualitás nem a té­vedhetetlenséghez, hanem Gaál Gábor nehézségeket, el­lentmondásokat legyőző fejlő­désének példájához kapcsoló­dik. Ahhoz a folyamathoz, ahogy türelmetlensége „foko­zatosan váltott át elvi vitába, a meggyőzés szükségességébe, a fegyvertársak keresésébe”. Gaál Gábor is volt hát tü­relmetlen, s helyes erről is­ szólni. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy nem­csak a Gaál Gábor szerkesz­tette Korunk volt néha nem elég megértő értékes művek­kel szemben, hanem a mosta­nában sokat emlegetett Erdé­lyi Helikon című folyóirat is gyakran értetlen volt. Ám a szerzőnek azt a túl sommás fogalmazását, miszerint a Helikon „atig törekedett ér­zésre”, akkor sem lehet elfo­gadni, ha konkrét példája ta­láló. Arról szól ugyanis E. Fe­hér, hogy amikor „Gaál kö­szöntötte Markovit® Rodion Szibériai garnizon­jában a valóságébresztést — a Helikon figyelemre sem méltatja az akkor nagy port kavart, de máig érdekes eszmeiségű könyvet. De amikor Marko­vi­ts megírja az Aranyvonat­ot, amelyben messze eltávolodik a Szibériai garnizon mondan­dójától, és nem megérti, hanem rágalmazza az orosz forradalmat — a Helikon kö­szönti és védelmébe veszi a haladás frontján árulóvá lett írót — Gaál Gáborral szem­ben.” E. Fehér megállapítja, hogy tévedés a Korunk­at kizáró­lag irodalmi folyóiratként lát­ni és láttatni. Gaál tudatosan vállalta a „világnézeti szemle” szerkesztését, bár maga első­sorban irodalmár volt. Ligeti József — a jeles szín­padi szakember — arra emlé­kezik, amikor — 1926 őszén — Hatvany Lajos társaságában Gaál Gábor megérkezett Ko­lozsvárra, Ligeti rögtön be­vonta őt abba a „Stúdió” ne­vű művészeti csoportba, amelynek Aradi Viktor volt a pártösszekötője. Gaál Gábor itt „búgó baritonján csodála­tosan szavalt, beszédtechniká­ja tökéletes és a szavalókórus kísérete lenyűgözően szép volt”. (A nem ismert adathoz tegyük hozzá: a szavalókórus vezetője Szentimrei Jenő író volt.) Gaál Gábor azonban nem­csak mint szavaló működött közre a „Stúdió”-ban, hanem — mielőtt még a Korunk szerkesztője lett — részt vett a Kolozsvári Társadalomtudo­mányi Társaság megszervezé­sében is. (Gaál — ha elsősor­ban valóban „irodalmár” volt is — már ifjúsága óta úgy ké­pezte magát, hogy joggal le­hetett végül is egy a közgaz­daság, az esztétika, a szocio­lógia, a politika kérdéseivel komplex módon foglalkozó folyóirat szerkesztője. Gaál Gábor és a Korunk kapcsolatával foglalkozik Becsky Andor. Helyesen jegy­zi meg: „A minden hónapban pontosan megjelenő folyóirat bonyodalmas fenntartása, a munkatársak megszervezése, előfizetőinek megtartása nagy­ban akadályozta saját kikí­vánkozó műveinek megírásá­ban. Hatalmas, kincsekben gazdag hagyatéka így fogya­tékos maradt. Majdnem tor­zó, ha meg nem írt könyvek­re, regény-, vers-, színdarab­kötetekre bontjuk. Viszont több mint húszezer ív a tel­jesítmény, ha a Korunk ráeső évfolyamait számláljuk.” (Gaál Gábor régi fegyvertársának igaza van, hogy ha a lap íveit nem Gaál Gábor írta is tele, keze vonása, szelleme ott van azokon. De a „húszezer ív”-et mégis rosszul számlálta meg Becsky. A havonta egyszer megjelenő lap egy száma ugyanis maximum tíz nyom­dai ív. Nincs olyan évfolyam, amely száz ívnél több lenne. Tizenhat évfolyamról, tehát — maximum — ezerhatszáz ívről van szó. És a „húszezer ív” nem sajtóhiba, mert a ciik­k többször is említi ezt a Gaál Gábor életművének mi­nőségi teljesítményét semmi­képp sem érintő mennyiségi adalékot.) Ligeti József írása megem­líti Aradi Viktor nevét. Becsky Andor külön tanulmányt szen­tel ennek az érdekes egyéni­ségnek a Látóhatár 7—8-as számában. Aradi — aki 1883-ban született az Arad megyei Pankotán — már egész fiatalon foglalkozott nemzeti­ségi problémákkal. 1904-től kezdve az ártatlanul megvá­dolt rutén parasztok mellé állt ki a mármar­osszigeti úgynevezett „skizmapör”-ben. (A pörben — mint Becsky írja — „harminckét embert börtönre ítéltek, öten a csend­es kínzások miatt életüket vesztették. Egyúttal hajszát indítottak Aradi Viktor el­len”.) A rutén, román és szlovák szegényekért — többek között a Huszadik Század hasábjain — sokoldalú küzdelmet foly­tató Aradit, akit a magyar ki­rályi kormányok bebörtönöz­tek és „hazaáruló”-nak bélye­geztek, 1919 után Kolozsvárra került. Itt — mint Becsky fogalmazza — „a román oli­garchia vonszolta a vádlottak padjára”. Aradi azonban so­ha nem rettegett a hatalma­soktól, és mindig azt tette, amiről úgy érezte, hogy meg kell tennie. A proletárforra­­dalmárrá lett, a magyar és román dolgozók igazi egyen­jogúságát hirdető Aradi 1925- ben alapította meg Kolozs­várt a Jövő Társadalma című folyóiratot. A szerkesztő — aki már az első világháború előtt végzett Erdélyben „szo­ciográfiai kísérletek”-nek ne­vezett falukutatást — különö­sen sok cikket szentelt a tu­dományos értékű riport érde­kében, hogy Erdély társadalmi és nemzetiségi problémáit „a maguk teljességében” tárják az olvasók elé. Az erdélyi és régáti haladó magyar értel­miség élénken reagált a Jövő Társadalmá­ra, és Aradi — a laptól függetlenül is — sikert aratott, „amikor megírta Var­ga Katalin nemesasszony tör­ténetét, akit 1847-ben börtö­­nöztek be, mert a szerencsét­len sorsú, a későbbi skizma­­perből ismert hasonló ember­telen körülmények között élő mócok élére állt szabadság­­harcukban”. (Varga Katalin történetét román haladó kö­rök is megismerhették, mert Aradi — „Catarina Doamna Noastra” címmel — románra fordította le könyvét.) Becsky — Aradi egykori munkatársa — elmondja, hogy Aradi a harcos, „nyíltsisakos” vita mestere volt .Állandó vi­lágnézeti-tisztogatási őrjáratot tartott, s nemcsak folyóiratok­ban, pamflet­jeiben, különböző helyeken megjelenő dolgoza­taiban, hanem személyesen ment el és vitázni hívta ellen­feleit.” Az éjjel-nappal fára­dozó — és saját anyagi prob­lémáival a megvetésig nem törődő — „romantikus, hirte­len fellobbanó” ember közül „sok ifjúmunkás gyűlt, akik­kel állandóan foglalkozott és akiket lelkesedéssel telített”. A „pillanatra nem bágya­dó tevékenységű” Aradi volt a kezdeményezője a kolozsvá­ri Munkás Kamaraszínháznak is. (Nagy István — akkor még nem ismert író, hanem ismeretlen asztalossegéd, Ara­di egyik tanítványa — építette a színpadot.) 1930-ban egy kommunista „összeesküvési” vád központjába került Aradi. A királyi hadbíróság először tizenöt évre ítélte, ám aztán kénytelenek voltak felmenteni a vádlottak padját vádló fó­rummá átváltoztatót, aki 1933- ban, családjával együtt a Szovjetunióba emigrált. A tanulmány szerzője nem titkolja, hogy Aradi tevé­kenységében voltak bizonyos fantaszta vonások, volt vala­mi rendszertelenség is. Még­is: „a kivételesek fajtájából, a született tisztakezűek fajtá­jából” való, „kora forradalmi típusának — és így Gaál Gá­bor korának is — egyik érde­kes és hasznos előfordulása volt”. A Becsky által megraj­zolt portréból kiderül, hogy bár Aradi sok vonatkozásában más volt, mint a rendszeres, higgadt, türelmessé mélyült Gaál Gábor, a Korunk szer­kesztője nem keveset tanult a hosszú évek csendje után most ismét emlegetett Aradi Viktortól V. G. A HUNGARHOTELS szezonzáró bálokkal búcsúzik balatoni vendégeitől MŰSOROS BÁL A BALATONALMÁDI AURORA SZÁLLÓBAN SZEPTEMBER 20-ÁN BALATONFÜREDI MARINA SZÁLLÓBAN SZEPTEMBER 27-ÉN DÍSZVACSORA a 22 órakor kezdődő műsor előtt Részvételi díj személyenként az Auróra Szállóban 115,— Ft a Marina Szállóban 129,— Ft amely magában foglalja a díszvacsorát, a műsor megtekintését, a szállást, a vasárnapi reggelit és ebédet Helybiztosítás — személyesen — szeptember 8-tól a szál­lodák portáján, és a HUNGARHOTELS Információs Irodájában. Budapest, V. Petőfi Sándor utca 16. FELVILÁGOSÍTÁS A 180—642 TELEFONSZÁMON —Péntek, 1969. nept­ember 12. NAPLÓ ! Szeptember 11jj Bölöni György halálának ti­zedik évfordulója alkalmából az Írószövetség és a művészeti alap irodalmi szakosztálya ko­­szorúzási ünnepséget rendezett csütörtökön a Kerepesti teme­tő kolumbáriumában. Emlék­beszédet mondott Tamás Ala­dár.* A mai magyar képzőművé­szet tárlatát rendezik meg Prágában. Stuttgartban az al­kalmazott grafikai tárlaton tíz magyar művész vesz részt A szeptember 30-án megnyíló párizsi biennálén fiatal művé­szeink állítanak ki a képzőmű­vészeti, az építészeti, a zenei és a szcenikai szekcióban.­­ A varsói kulturális napokat holnap nyitják meg a buda­pesti Lengyel Kultúrában. Megnyitó beszédet mond Révész Ferenc, a fővárosi ta­nács művelődésügyi állandó bizottságának elnöke. Felszó­lal Jolanta Matuszewicz, a varsói tanács kulturális osztá­lyának vezetője. A műsorban Bodor Tibor, Petri Endre, Kohut Magda, Raffai Erzsébet és Pless László szerepel. é­ Pécsi papírra írt Belgrád vá­ros magisztrátusa is — állapí­totta meg dr. Szita László ku­tató, a XVIII. és XIX. századi pécsi papírgyártás történetével foglalkozó érdekes művelődés­történeti munkájában. A pécsi papírgyártás 1860-ban szűnt meg. éz Zalka Máté emlékére emlék­táblát­­ helyeztek el a ka­zahsztáni Talgan, városban azon a házon, ahol a magyar internacionalista író és harcos 1930-ban dolgozott. Zalka Má­téról Fejezetek Lukács tábor­nok életéből címmel könyvet írt Oleg Mackevics, Alma Ata­i újságíró. ■4" Balatonalmádin, 89 éves ko­rában elhunyt Komáromi- Racz Endre festőművész, a ré­gi Műcsarnok egyik népszerű kiállító művésze. Festészetében Benczúr hagyományait ápolta, s főképp realista felfogású, mély tónusú, alapos enteriőr­jeivel aratott sikereket. Érdek­lődése kiterjedt a portréra is. Néhány festményen kívül, me­lyeket a Nemzeti Galéria őriz, Hevesi Sándorról festett kép­mása a Színháztörténeti Mú­zeum tulajdonában via. * Géczy Éva, az Operaház ba­lettmestere, egy évre a bonni Theater der Stadtba szerződött balettmesternek. Az elmúlt na­pokban Budapesten tartózko­dott, hogy a táncművészeti hét programjában előadásra ke­rülő és az Erkel Színházból az Operaházba áthozott Fokin­­balett, a Tűzmadár első pró­báit levezesse. Tegnap vissza­utazott Bonnba. * Almásy László zongoramű­vész és Káté László hegedű­művész szeptember 18-án szonátaestet ad a salzburgi Schlosskonzert-sorozat kereté­ben. A műsoron Bach, Bee­thoven és Brahms művek sze­repelnek.­ A józsefvárosi képzőművé­szeti kör kiállítását szeptem­ber 19-én délután nyitja meg Búza Barna szobrászművész a VIII., Déry Miksa utcai műve­lődési házban. K­ A württembergi Művészeti Szövetség kiállítótermében, Stuttgartban George Grosz és John Heartfield műveiből ki­állítás nyílt meg. KJ A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem főépülete mellé új épületet emeltek; itt helyezték el a természettudo­mányi kar dékáni hivatalát, és több tanszékét is. A Zalaegerszeg színháza lesz a megyei művelődési központ épülete: a veszprémi, a kapos­vári, a pécsi és a győri, vala­mint a Déryné színház — a most megkötött megállapodás szerint — az évad folyamán ötven előadást ad a zalaeger­szegi közönségnek. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Madách Színház: Il. Richárd (7) — Madách Kamara Színház: Léni néni IV — Vígszínház: A vörös postakocsi (7) — József Attila Színház: Valami mindig közbejön (V — Kis Színpad: Urak és elv­társak (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Tessék továbbmenni (fél 8).

Next