Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-12 / 212. szám
4 MA ÖTVEN ÉVE Égnek a máglyák Fél évszázaddal ezelőtt, a Tanácsköztársaság megszűnése után az egész vonalon kibontakozott a terror. A legvilágosabban a kultúra területén jelentkeztek az elnyomó intézkedések. Szakács Andor, az új kormány sajtófőnöke, aki valamikor a háború utolsó napjaiban a képviselőház újságíró karzatán megszervezte a sajtószabadság melletti tüntetést és az újságíró egyesületben kimondatta, hogy „cenzúra nincs más, mint a magyar sajtó lelkiismerete”, most röviden, de érthetően kijelentette: — Nincsen és egyelőre nem te lesz szabad sajtó. Ez az elv a gyakorlatban is jelentkezett. Az ellenzéki lapok napról napra beszámolnak arról, hogy vidéken önkényesen elkobozzák a Budapestről érkező újságokat. Tatabányán, Bicskén, Balassagyarmaton fehér tisztek cenzúrázzák a lapokat és megsemmisítik azokat, amelyek nem nyerik meg a tetszésüket. A nemzeti hadsereg fővezérsége 1309/V. számú rendeletével megtiltja a következő újságoló árusítását: Az Újság, Népszava, Az Est, Pesti Napló, Világ, ezenkívül több hetilap. A tilalom ellen vétők letartóztatását rendeli el. Egymás után jelentkeznek a lapok kiadóhivatalaiban a vidéki bizományosok, akik szerint „levélben nem közölhető okok miatt” az újságot egyelőre nem árulhatják. „Vessék máglyára a betűt!” A Világ „Égnek a máglyák" címmel vezércikket ír. Szerte az országban lángok lobognak fel. Magyar szót, magyar gondolatot menteni igyekvő magyar akaratot ítélnek tűzhalálra a nemzeti eszme inkvizítorai... Tapossanak el, égessenek el bennünket, öljék meg a szót, vessék máglyára a betűt, de tegyék le végre a nemzeti szabadság álarcát és álljanak nyíltan elénk, mint az inkvizíció fekete lovagjai! Lobogjanak a máglyák szerte a magyar ég alatt, maholnap úgysem lesz egyéb melegség és fény, amiben ők sütkérezhetnének... "Falus Ferenc riportban számol be Miskolcról, hogy végignézte, amint Szim Lőrinc főhadnagy intézkedésére elégették a Világot és a Népszavát Magyaróvárnál leszedik a vonatról a külföldi lapokat. Pápán megmotozzák a Pestről érkezőket és megverik, akinél Népszavát találnak. Az Egri Népújság írja: „Kísérjük figyelemmel azokat, akik a Népszavát olvassák.” A Nemzeti Demokrata Polgári Párt a lapüldözések ellen a budapesti antantmisszió vezetőihez fordul. A tiltakozást többek között Bárczy István, Vázsonyi Vilmos, Ugron Gábor és Sándor Pál írja alá. Az egyik lap riportja szerint egész sor újságíró az ügyészség fogházában ül. Közöttük van Gábor Andor, Gellért Oszkár, Magyar Lajos, Kéri Pál Göndör Ferenc és mások ellen elfogató parancsot adnak ki. „Nyomban megsemmisíteni” De nemcsak az újságok ellen indul hajsza. A Budapesti Közlöny rendeletet hoz nyilvánosságra: „A közrendet és a közbiztonságot veszélyeztető kommunista, bolsevista, anarchista irányú nyomdai termékek birtoklása és forgalombahozatala tilos.. Az ilyen termékeket a rendőrhatósághoz be kell szolgáltatni Ha az a gyanú merül fel, hogy valaki ilyen nyomdai terméket tart birtokában, ennek megállapítása végett személyi motozást és házkutatást lehet tartani nála A beszolgáltatott vagy felkutatott ilyen irányú nyomdai termékeket nyomban meg kell semmisíteni” De ezzel sem elégednek meg. A belügyminiszter, és a közoktatási miniszter rendeletet intéz a törvényhatóságok vezetőihez. A rendelet jegyzőibe foglalva felsorolja az elkobzandó könyveket, de hozzáfűzi, hogy ezeken felül le- foglalandók és megsemmisítendők azok is, amelyek a jegyzékben ugyan nem szerepelnek, de kommunista irányúak. A Fővárosi Könyvtár, Szabó Ervin alapítása, listát állít össze „a jogbiztonságra és jogrendre” káros könyvekről. Mintegy háromezer cím szerepel a jegyzékben. Közöttük vannak Szabó Ervin művei is. A szabad gondolat elleni harc nem maradhat következmények nélkül. A főiskolákon egymás után be kell szüntetni az előadásokat, a jobboldali diákság terrorja miatt. Az egyetemek és az irodalmi társaságok sorra kizárják tagjaik közül a baloldali gondolkodásúakat. Mit vétettek? Hajsza indul a tanárok és tanítók ellen is. Az egyik legvéresebben uszító újság, a Szózat szerint „a főváros tanácsa vissza akarja állítani a fővárosi tanítóság régi jó hírnevét, el akarja választani a tanítókat a tanbetyároktól és az utóbbiakat egyszer s mindenkorra el akarja bocsátani a szolgálatból.” Az a benyomásunk, teszi hozzá, hogy a pol gármester eddig kevés tanító ellen rendelte el a vizsgálatot A Népszavában Somogyi Béla, a Tanítók Szakszervezetének elnöke „Mit vétettek az üldözőbe vett tanítók?” címmel arról ír, hogy az új rendszer több ezer tanító és tanár ellen indított vad hajszát A Zeneakadémia vezető nélkül marad. Dohnányi külföldön turnézik és nem akar hazajönni. Kodály Zoltán aligazgatót szabadságolják „a lefolyt rendszerváltozásból kifolyólag”. A Nemzeti Színházban Hevesi Sándor „Császár és komédiás” című darabját adják. Paulay Erzsi játssza Helénát Amikor megjelenik a színpadon, nagy tüntetések robbannak ki: Szégyellje magát, kommunista ! Hagymákat dobnak a művésznő felé. A botrány rendezői a laptudósítások szerint „valamennyien katonatiszti uniformisban voltak”. Botrány tör ki az Operaházban is, mert Környei Béla és Rózsa Lajos fellépését hirdették, ők azonban nem voltak hajlandók a kiélezett hangulatban szerepelni. A gyenge pótlékokat a közönség viharos füttyel fogadja. Egyetemi hallgatók a Vígszínházban A tanítónő, Bródy Sándor darabja ellen tüntetnek, és követelik, hogy a darabot vegyék le a műsorra. Az Ébredő Magyarok Egyesülete küldöttségben keresi fel Ballagi Aladár rektort. Azt követelik, hogy a jövőben zsidó doktorjelölteket ne avassanak fel. A rektor a kívánságot elutasítja, mire kijelentik, hogy meg fogják akadályozni a doktoravatás megtartását A rektor Huszár Károly közoktatási miniszterhez fordul, aki elrendeli az egyetem bezárását „Visszapereljük” A Tanácsköztársaság idején egész sor íróval kötöttek szerződést megírandó műveikre. Szükség is volt erre, hiszen az új helyzetben átmenetileg megnehezedett a könyvkiadás és az írók jövedelem nélkül maradtak. Magyary Zoltán miniszteri tanácsost az ellenforradalmi kormány megbízza azzal, hogy ezeket az írói szerződéseket vizsgálja át Nyilatkozik az újságokban: — A szovjet állammal kötött szerződéseket semmiseknek tekintjük. Felelősségre vonjuk azokat, akik az utalványozásokat végezték. Ezenkívül minden szerzőtől visszapereljük a felvett honoráriumot mai valutában, mert az jogtalan gazdagodás volt az állam, terhére. Végezetül még egy rövid, de jellemző hír. A különböző szervezetek egymás után köztik felhívásaikat az újságokban: a közönség jelentse be haladéktalanul, ha a szervezetben dolgozók valamelyikéről olyan adatot tud, amely szerint az illető a Tanácsköztársaság intézkedéseit valamilyen módon szolgálta. Ezrek és tízezrek ellen indul meg a hajtóvadászat. Kemény István Magyar Nemzet FOLYÓIRATSZEMLE Fegyvertársak Gaál Gábor halálának tizenötödik évfordulója szolgált alkalommal a Kortárs szerkesztőségének, hogy a folyóirat új számában három írást szenteljenek emlékének. A nagy szerkesztő és kritikus aktualitása azonban — mint E. Fehér Pál is utal rá tanulmányában — nem egyszerűen dátumokhoz kötött. És nem azért, mintha Gaál tevékenysége hibátlanul tökéletes lett volna. E. Fehér nem rejti véka alá, hogy Gaál és fegyvertársai —különösen a húszas évek vége táján” — meglehetősen türelmetlenek voltak. Az igazi aktualitás nem a tévedhetetlenséghez, hanem Gaál Gábor nehézségeket, ellentmondásokat legyőző fejlődésének példájához kapcsolódik. Ahhoz a folyamathoz, ahogy türelmetlensége „fokozatosan váltott át elvi vitába, a meggyőzés szükségességébe, a fegyvertársak keresésébe”. Gaál Gábor is volt hát türelmetlen, s helyes erről is szólni. Az igazsághoz azonban hozzátartozik az is, hogy nemcsak a Gaál Gábor szerkesztette Korunk volt néha nem elég megértő értékes művekkel szemben, hanem a mostanában sokat emlegetett Erdélyi Helikon című folyóirat is gyakran értetlen volt. Ám a szerzőnek azt a túl sommás fogalmazását, miszerint a Helikon „atig törekedett érzésre”, akkor sem lehet elfogadni, ha konkrét példája találó. Arról szól ugyanis E. Fehér, hogy amikor „Gaál köszöntötte Markovit® Rodion Szibériai garnizonjában a valóságébresztést — a Helikon figyelemre sem méltatja az akkor nagy port kavart, de máig érdekes eszmeiségű könyvet. De amikor Markovits megírja az Aranyvonatot, amelyben messze eltávolodik a Szibériai garnizon mondandójától, és nem megérti, hanem rágalmazza az orosz forradalmat — a Helikon köszönti és védelmébe veszi a haladás frontján árulóvá lett írót — Gaál Gáborral szemben.” E. Fehér megállapítja, hogy tévedés a Korunkat kizárólag irodalmi folyóiratként látni és láttatni. Gaál tudatosan vállalta a „világnézeti szemle” szerkesztését, bár maga elsősorban irodalmár volt. Ligeti József — a jeles színpadi szakember — arra emlékezik, amikor — 1926 őszén — Hatvany Lajos társaságában Gaál Gábor megérkezett Kolozsvárra, Ligeti rögtön bevonta őt abba a „Stúdió” nevű művészeti csoportba, amelynek Aradi Viktor volt a pártösszekötője. Gaál Gábor itt „búgó baritonján csodálatosan szavalt, beszédtechnikája tökéletes és a szavalókórus kísérete lenyűgözően szép volt”. (A nem ismert adathoz tegyük hozzá: a szavalókórus vezetője Szentimrei Jenő író volt.) Gaál Gábor azonban nemcsak mint szavaló működött közre a „Stúdió”-ban, hanem — mielőtt még a Korunk szerkesztője lett — részt vett a Kolozsvári Társadalomtudományi Társaság megszervezésében is. (Gaál — ha elsősorban valóban „irodalmár” volt is — már ifjúsága óta úgy képezte magát, hogy joggal lehetett végül is egy a közgazdaság, az esztétika, a szociológia, a politika kérdéseivel komplex módon foglalkozó folyóirat szerkesztője. Gaál Gábor és a Korunk kapcsolatával foglalkozik Becsky Andor. Helyesen jegyzi meg: „A minden hónapban pontosan megjelenő folyóirat bonyodalmas fenntartása, a munkatársak megszervezése, előfizetőinek megtartása nagyban akadályozta saját kikívánkozó műveinek megírásában. Hatalmas, kincsekben gazdag hagyatéka így fogyatékos maradt. Majdnem torzó, ha meg nem írt könyvekre, regény-, vers-, színdarabkötetekre bontjuk. Viszont több mint húszezer ív a teljesítmény, ha a Korunk ráeső évfolyamait számláljuk.” (Gaál Gábor régi fegyvertársának igaza van, hogy ha a lap íveit nem Gaál Gábor írta is tele, keze vonása, szelleme ott van azokon. De a „húszezer ív”-et mégis rosszul számlálta meg Becsky. A havonta egyszer megjelenő lap egy száma ugyanis maximum tíz nyomdai ív. Nincs olyan évfolyam, amely száz ívnél több lenne. Tizenhat évfolyamról, tehát — maximum — ezerhatszáz ívről van szó. És a „húszezer ív” nem sajtóhiba, mert a ciikk többször is említi ezt a Gaál Gábor életművének minőségi teljesítményét semmiképp sem érintő mennyiségi adalékot.) Ligeti József írása megemlíti Aradi Viktor nevét. Becsky Andor külön tanulmányt szentel ennek az érdekes egyéniségnek a Látóhatár 7—8-as számában. Aradi — aki 1883-ban született az Arad megyei Pankotán — már egész fiatalon foglalkozott nemzetiségi problémákkal. 1904-től kezdve az ártatlanul megvádolt rutén parasztok mellé állt ki a mármarosszigeti úgynevezett „skizmapör”-ben. (A pörben — mint Becsky írja — „harminckét embert börtönre ítéltek, öten a csendes kínzások miatt életüket vesztették. Egyúttal hajszát indítottak Aradi Viktor ellen”.) A rutén, román és szlovák szegényekért — többek között a Huszadik Század hasábjain — sokoldalú küzdelmet folytató Aradit, akit a magyar királyi kormányok bebörtönöztek és „hazaáruló”-nak bélyegeztek, 1919 után Kolozsvárra került. Itt — mint Becsky fogalmazza — „a román oligarchia vonszolta a vádlottak padjára”. Aradi azonban soha nem rettegett a hatalmasoktól, és mindig azt tette, amiről úgy érezte, hogy meg kell tennie. A proletárforradalmárrá lett, a magyar és román dolgozók igazi egyenjogúságát hirdető Aradi 1925- ben alapította meg Kolozsvárt a Jövő Társadalma című folyóiratot. A szerkesztő — aki már az első világháború előtt végzett Erdélyben „szociográfiai kísérletek”-nek nevezett falukutatást — különösen sok cikket szentelt a tudományos értékű riport érdekében, hogy Erdély társadalmi és nemzetiségi problémáit „a maguk teljességében” tárják az olvasók elé. Az erdélyi és régáti haladó magyar értelmiség élénken reagált a Jövő Társadalmára, és Aradi — a laptól függetlenül is — sikert aratott, „amikor megírta Varga Katalin nemesasszony történetét, akit 1847-ben börtönöztek be, mert a szerencsétlen sorsú, a későbbi skizmaperből ismert hasonló embertelen körülmények között élő mócok élére állt szabadságharcukban”. (Varga Katalin történetét román haladó körök is megismerhették, mert Aradi — „Catarina Doamna Noastra” címmel — románra fordította le könyvét.) Becsky — Aradi egykori munkatársa — elmondja, hogy Aradi a harcos, „nyíltsisakos” vita mestere volt .Állandó világnézeti-tisztogatási őrjáratot tartott, s nemcsak folyóiratokban, pamfletjeiben, különböző helyeken megjelenő dolgozataiban, hanem személyesen ment el és vitázni hívta ellenfeleit.” Az éjjel-nappal fáradozó — és saját anyagi problémáival a megvetésig nem törődő — „romantikus, hirtelen fellobbanó” ember közül „sok ifjúmunkás gyűlt, akikkel állandóan foglalkozott és akiket lelkesedéssel telített”. A „pillanatra nem bágyadó tevékenységű” Aradi volt a kezdeményezője a kolozsvári Munkás Kamaraszínháznak is. (Nagy István — akkor még nem ismert író, hanem ismeretlen asztalossegéd, Aradi egyik tanítványa — építette a színpadot.) 1930-ban egy kommunista „összeesküvési” vád központjába került Aradi. A királyi hadbíróság először tizenöt évre ítélte, ám aztán kénytelenek voltak felmenteni a vádlottak padját vádló fórummá átváltoztatót, aki 1933- ban, családjával együtt a Szovjetunióba emigrált. A tanulmány szerzője nem titkolja, hogy Aradi tevékenységében voltak bizonyos fantaszta vonások, volt valami rendszertelenség is. Mégis: „a kivételesek fajtájából, a született tisztakezűek fajtájából” való, „kora forradalmi típusának — és így Gaál Gábor korának is — egyik érdekes és hasznos előfordulása volt”. A Becsky által megrajzolt portréból kiderül, hogy bár Aradi sok vonatkozásában más volt, mint a rendszeres, higgadt, türelmessé mélyült Gaál Gábor, a Korunk szerkesztője nem keveset tanult a hosszú évek csendje után most ismét emlegetett Aradi Viktortól V. G. A HUNGARHOTELS szezonzáró bálokkal búcsúzik balatoni vendégeitől MŰSOROS BÁL A BALATONALMÁDI AURORA SZÁLLÓBAN SZEPTEMBER 20-ÁN BALATONFÜREDI MARINA SZÁLLÓBAN SZEPTEMBER 27-ÉN DÍSZVACSORA a 22 órakor kezdődő műsor előtt Részvételi díj személyenként az Auróra Szállóban 115,— Ft a Marina Szállóban 129,— Ft amely magában foglalja a díszvacsorát, a műsor megtekintését, a szállást, a vasárnapi reggelit és ebédet Helybiztosítás — személyesen — szeptember 8-tól a szállodák portáján, és a HUNGARHOTELS Információs Irodájában. Budapest, V. Petőfi Sándor utca 16. FELVILÁGOSÍTÁS A 180—642 TELEFONSZÁMON —Péntek, 1969. neptember 12. NAPLÓ ! Szeptember 11jj Bölöni György halálának tizedik évfordulója alkalmából az Írószövetség és a művészeti alap irodalmi szakosztálya koszorúzási ünnepséget rendezett csütörtökön a Kerepesti temető kolumbáriumában. Emlékbeszédet mondott Tamás Aladár.* A mai magyar képzőművészet tárlatát rendezik meg Prágában. Stuttgartban az alkalmazott grafikai tárlaton tíz magyar művész vesz részt A szeptember 30-án megnyíló párizsi biennálén fiatal művészeink állítanak ki a képzőművészeti, az építészeti, a zenei és a szcenikai szekcióban. A varsói kulturális napokat holnap nyitják meg a budapesti Lengyel Kultúrában. Megnyitó beszédet mond Révész Ferenc, a fővárosi tanács művelődésügyi állandó bizottságának elnöke. Felszólal Jolanta Matuszewicz, a varsói tanács kulturális osztályának vezetője. A műsorban Bodor Tibor, Petri Endre, Kohut Magda, Raffai Erzsébet és Pless László szerepel. é Pécsi papírra írt Belgrád város magisztrátusa is — állapította meg dr. Szita László kutató, a XVIII. és XIX. századi pécsi papírgyártás történetével foglalkozó érdekes művelődéstörténeti munkájában. A pécsi papírgyártás 1860-ban szűnt meg. éz Zalka Máté emlékére emléktáblát helyeztek el a kazahsztáni Talgan, városban azon a házon, ahol a magyar internacionalista író és harcos 1930-ban dolgozott. Zalka Mátéról Fejezetek Lukács tábornok életéből címmel könyvet írt Oleg Mackevics, Alma Atai újságíró. ■4" Balatonalmádin, 89 éves korában elhunyt Komáromi- Racz Endre festőművész, a régi Műcsarnok egyik népszerű kiállító művésze. Festészetében Benczúr hagyományait ápolta, s főképp realista felfogású, mély tónusú, alapos enteriőrjeivel aratott sikereket. Érdeklődése kiterjedt a portréra is. Néhány festményen kívül, melyeket a Nemzeti Galéria őriz, Hevesi Sándorról festett képmása a Színháztörténeti Múzeum tulajdonában via. * Géczy Éva, az Operaház balettmestere, egy évre a bonni Theater der Stadtba szerződött balettmesternek. Az elmúlt napokban Budapesten tartózkodott, hogy a táncművészeti hét programjában előadásra kerülő és az Erkel Színházból az Operaházba áthozott Fokinbalett, a Tűzmadár első próbáit levezesse. Tegnap visszautazott Bonnba. * Almásy László zongoraművész és Káté László hegedűművész szeptember 18-án szonátaestet ad a salzburgi Schlosskonzert-sorozat keretében. A műsoron Bach, Beethoven és Brahms művek szerepelnek. A józsefvárosi képzőművészeti kör kiállítását szeptember 19-én délután nyitja meg Búza Barna szobrászművész a VIII., Déry Miksa utcai művelődési házban. K A württembergi Művészeti Szövetség kiállítótermében, Stuttgartban George Grosz és John Heartfield műveiből kiállítás nyílt meg. KJ A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem főépülete mellé új épületet emeltek; itt helyezték el a természettudományi kar dékáni hivatalát, és több tanszékét is. A Zalaegerszeg színháza lesz a megyei művelődési központ épülete: a veszprémi, a kaposvári, a pécsi és a győri, valamint a Déryné színház — a most megkötött megállapodás szerint — az évad folyamán ötven előadást ad a zalaegerszegi közönségnek. SZÍNHÁZAK MAI MŰSORA Madách Színház: Il. Richárd (7) — Madách Kamara Színház: Léni néni IV — Vígszínház: A vörös postakocsi (7) — József Attila Színház: Valami mindig közbejön (V — Kis Színpad: Urak és elvtársak (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Tessék továbbmenni (fél 8).