Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)

1969-09-11 / 211. szám

4 A HÉT FILMJEI Sziget a szárazföldön Magyar film Az éles napfény csíkjában, félig lefüggönyzött szobában, varázstáncot járnak a porsze­mek. Megcsillan rajtuk a su­gár, mintha nem is porszemek volnának, hanem finom drá­gakő morzsád. Ilyen furcsa, porszemekből álló, s a ráeső fényben mégis tündérivé fino­muló világ Mándy Iváné. Te­rek és tökmagmozik. Fülledt levegő, zsúfolt szobák. Magá­nyos emberek, fáradtság, cél­talanság, zárkózottság, vágya­kozás, szeretet, tisztaság. Mán­dy varázslóként megérinti mindezt, s a porszemekben megcsillan a drágakő. Mándy írásaiban a költészet csodája valósul meg; sosem neheze­dik a földre, lába nem érinti, de arasznyira fölötte suhanva, mozgásán és rezdülésein kiraj­zolódik az út minden egye­netlensége. Ellentétekből öt­vöződik költészetté Mándy István világa: szomorkás de­rűlátással, mozdulatlan szár­nyalással, arasznyi magasság­ban csúcsok fölé emelkedve. Vérbeli Mándy-témát adott Elek Judit neki, hogy a Szi­get a szárazföldön forgató­­könyvét formálja meg belőle. M­igányos kis öregasszony, a régi világ fényt kereső por­szeme, félig lefüggönyzött éle­tében életet keres. Kicsiny életének tágas már a lakás, s mert irigy szemmel nézik, alkalmasabb méretűt keres magának, levegősebbet, embe­ribbet. De az emberek nem emberibbek, csak a maguk hasznát nézik, a kicsi öregasz­­szonyt kihasználják, a ma­gányból kilépve még nagyobb magányba téved. Költői téma ez­ Elek Judit eddigi rövidfilmjeiben, ame­lyek közül a legsikeresebb a Meddig él az ember című A fehér falú kórházi elkülö­, nítő szoba, aholnap, csak szűk folyosót látni, megfelelő hely és alkalom az életút végiggon­dolására, magyarán az önvizs­gálatra. Korunkban az önvizs­gálat — így, vagy úgy — tör­ténelmi tanulságok kutatása. Ezt keresi a — Bulgária fel­­szabadulásának ünnepére be­mutatott —, A fehér szoba cí­mű film is. Az emberöltő, amelyet élünk, bővelkedik történelmi drámákban. Különösen döbbe­netes, hogy vannak, akiknek minden történelmi színválto­zás újabb megpróbáltatást je­lent. A mi mai napjainknak viszont történelmi érdeme, hogy a sebek gyógyítására tö­rekszik; nemcsak az ellensé­ges, sötét idők okozta sebek­re keres gyógyírt, hanem a magunk korának fényes nap­jaiban, az építés árnyékában ért bajokra is: önmagunkat le­győzni, hibáinkkal szembenéz­ni, a torzulásokat helyrehozni, az okozott fájdalmat megszün­tetni — ez őszinteség, bátor­ság, igazság és erő dolga. A szocialista építésnek ezt a humánus feladatát teljesítik a ikerfilmje, vonzódott a költé­szet felé. Vonzódott, határait súrolta, de az ő filmvilága a cinéma-vérité, a valóság köz­vetlen ábrázolása. Ugyanazo­kat a helyeket járja be, mint Mándy, ugyanolyan embere­ket vesz szemügyre, de az ő figyelme, az ő látása nyer­sebb, közvetlenebb, érzései öl­tözetlenül mutogatják magu­kat műveiben, nézőjére szinte rákiált Rokon ez a világ Mándyé­­val és mégis más. Ez az el­lentmondás feszül Elek Judit és Mándy Iván közös filmjé­ben is: a Sziget a szárazföl­dön jelképes történet, amely nem tud elszakadni a közvet­len­ valóságtól. Magában véve értékes és érdekes ■ jelenetek szakadnak így ki az egész­ből, mint a vendégeskedés szinte halál táncképe, a lakás­börze cinéme-vérité jelenetso­ra, döbbenetes szociológiai mikrocenzus, hogy divatos ha­sonlattal éljünk — megfoszt­va a költőiségtől, vagy leg­alábbis egészen másképp, vas­­kosabbam, csillogás nélkül költőien. Az öregasszony, aki nem le­li helyét a világban, csak bot­ladozik, szeretetét kínálja és szeretetet vár, emlékeit fölcsil­lantani keres lefüggönyzött életében keskeny napfénycsí­kot: Kiss Manyi. Körülötte ki­váló színészek raja kering Fe­­rencz Lászlóval, Máriáss Jó­zseffel, Soós Edittel, Margittay Ágival az élen — kering ugyan, de valóság és irreali­tás szegélyén olykor mégis bi­cegve. Ragályi Elemér képein nyomasztó belső terek uralkod­nak, még ha kilép is a tégla­falak közül, az a bizonyos fénycsík ritkán esik rájuk, művészetek is; a szocialista országok filmművészetének számos maradandó műve fára­dozott már ezért a közös cé­lért. Méltán közéjük sorako­zik A fehér szoba is. Indulatos ez a film, szenve­dély és harag fűti, s indulatot akar gerjeszteni, humanista rokonszenvet, illetve humanis­ta haragot, meg a kettőt egybe­kapcsoló cselekvő készséget. A film sem azt nem részletezi, hogy a főszereplő miért lett el­lenálló annak idején, s mit tett valójában a szabadságért, de azt sem, hogy a szocializmus építésének időszakában miért szorult háttérbe, mindkét eset­ben megelégszik jelzésekkel, a társadalmi, történelmi, vagyis filozófiai okok elemzésében nem mélyül el Metodi Antonov rendező iz­gatott ritmusban vezeti a fil­met, keményen vágja-illeszti egymáshoz az idő különféle síkjait, olykor a néző tájéko­zódását is megnehezítve. A fő­szerepben Aposztol Karamitev évtizedek széthulló esztendeit markolja egybe, s köti össze töprengéssel, műalkotásra vall. Katharzison vezet át, vagy — Bergmantól nem idegen a kifejezés: — tisz­títótűzön és poklon, műről műre, Vergiliusként, csakhogy őt nem váltja föl Beatrice. A Bergman-életmű egységes és következetes, bugyorról bu­gyorra járja önmagunk pok­lát. Most éppen a háború szé­gyenére kényszeríti a tekinte­tünket. Ennek a bugyornak a határán már járt korábban is, a Csend afféle semleges svéd sziget volt, ahonnét a határon át a háborúra is rá lehetett látni; a Szégyen azonban a há­ború bugyrába lép, vagy­­ a háború lép Bergman világába. A háborús filmek elemei is láthatók a filmen. Az unalo­mig ismert sablonok, amelye­ket oly gyakran építettek, iz­galomkeltésül, filmekbe, hogy immunissá váltunk velük szemben: fegyverropogás, bom­barobbanás, megrokkanó fa­lak, tankok, repülők, parancs­nokság, kihallgatás, durva pri­bék, romos búvóhely, miegy­más. Bergman alkalmazza eze­ket az elemeket, sűrítmény gyanánt, s virtuozitására jel­lemző, hogy megrázó hatást ér el ezekkel a sablonokkal is. • Mint legutóbb (Farkasok óráján), most is egy szigetre helyezi a cselekményt, a ten­gerpartot, majd a tengert csak a film vége felé látjuk, még sincsen soha kétségünk afelől, hogy a helyszín: sziget. Afelől sem, hogy lényegtelen, való­di-e, vagy sem, mert — ez a döntő­ — előbb idill szigete ez. Háborútól körülhullámzott sziget, majd amikor az ár el­önti az emberi elkülönülés szi­getét, a pusztulás tengerén há­nyódó, kormányos nélküli la­dikká szűkül a sziget világa. A szereplők: egy művész­­házaspár. A hegedűt azonban csak nézik, csodálják, históriá­ját emlegetik, a húrok már némák. A Szégyen művészei a városkától távol kertészked­nek — „Műveljük kertjein­ket” — s áfonyát visznek a polgármesternek, akitől­­ vala­mivel magasabb árat kapnak érte, mint várták. A harmadik szereplő ez a polgármester, a régi világ megszemélyesítője, a negyedik pedig — elmosódó, háttérben maradó arc — béké­sen horgászgató ember, akiről egyszer csak kiderül, hogy par­tizán. Bennük, a polgármester­ben és a horgászó partizánban, a régi, és a helyére törekvő vi­lágot absztrahálja Bergman. Kissé kedvez a régi világ­nak, röstellt nosztalgiával. Hi­szen ez a régi világ a rend foszlányait őrzi, őrzi? Berg­man kiábrándult: nem őrzi, legfeljebb hazudja. Fizikai ter­rort is alkalmaz, morálisan pe­dig rombol. Bergman víziójá­ban ez félreérthetetlenül a fa­sizmus világára emlékeztet, bár nem erre korlátozottan. A felkelőkkel sem kíméletes Bergman: engedi, hogy föltéte­lezzük, talán hazudnak is, a közömbösök kiszolgáltatottsá­gával visszaélnek. Mégis, hal­vány utalásokban ezt a vilá­got tisztábbnak és jobb szán­dékúnak érezteti, a jellemzés azonban idillikus, idealista vo­násokat is hordoz Kétségtelen, hogy Bergman — egy nyilatkozata is utal rá — módosítva a hagyományos mondást, azt vallja: két vere­kedő között a harmadik szen­ved, de az is­ kétségtelen, hogy Bergman ezt megalázónak, embertelennek tartja, eszmél­­tetni akar. Ezért vezet végül is a tengerre, ahol nem napsütés von hidat a hullámokra, ha­nem püffedt holttestek hídja — vagy gátja — vész a végte­lenbe, talán a semmibe. Apo­kalipszis ez a film, pokoljárás. Kár vitatkozni arról, hogy re­ménytelenség eszméje szülte-e. A háborúval és a szégyennel szemben amúgy sem remény­kedni kell, hanem cselekedni. A hét aranyember ,Groteszk az előbbiek után erről az olasz filmről beszélni. Ha a Szégyenről francia kriti­kusa azt írta, akkor kell meg­nézni, ha nem vagyunk fárad­tak és nem nyomott a hangu­latunk. A hét aranyemberre épp az ellenkezője illik. Fárad­tan, nyomott hangulatban ki­­kapcsolódás, jó szórakozás, gondűző. Színes, vidám krimi, egy percig sem lehet komolyan venni. Ez a jó benne.) Zay László A fehér szobai Ünnepi bolgár bemutató Szégyen Ingmar Bergman Időről idő­re odalép az emberhez, meg­rázza és egy tükörcserepet tart a szeme elé. Aici belenéz, meg­retten. Önmagunkat látjuk benne, és világunkat, múltat, jelent és jövőt, rémes mélysé­get, szorongató távlatot, sivár­ságot, szinte a reménytelensé­get, riasztó alakban megteste­sülve. „A Szégyent feltétlenül meg kell nézni, de olyan na­pon, amikor nem vagyunk fá­radtak és nincs nyomott han­gulatunk, s akkor is olyasvala­ki társaságában, akivel együtt képesek vagyunk szembenézni Bergman apokalipszisével” — írta legújabb filmjének egy francia kritikusa, Jean-Louis Bory, s ezt az intelmet való­ban meg kell szívlelni. Ellentmondás-e, ha ezek után így folytatjuk: Bergman műve felemelő hatású? Nem ellentmondás, sőt inkább igazi TEXTILHU­LLADÉK TemaForcT­ es ||g-----FONALOSZTÁLYOZÓ VÁLLALAT­­ kéri SZÁLLÍTÓIT, MOHÁCSI ÜZEMÉBE SZEPTEMBER 15-TŐL OKTÓBER 5-IG — LELTÁROZÁS MIATT — ÁRUT NE ADJANAK FEL! Magyar Nemzet Galambdúc Tíz éve halt meg Bölöni Kolumbárium — ga­lambdúc. Szárnya-nin­­csen fémgalambok ülnek számos ajtajában, tolluk borzad, nem repülnek, tikkadt csőrrel tátogat­nak, hunyhatatlan szem­mel néznek. És hegyük­ben fél marék por, fél marék por, átszitálva. György úrból is ez ma­radt meg. Most is szinte érthe­tetlen, hogy egy reggel — jól értsük meg, reg­gel volt még, épp oly reggel, mint a többi — megszűnt, és nem foly­tatódott. Mintha becsukják az ajtót, és az ablak súlyos szárnyát összehajtják, s összevonják függönyét is, s egyre vékonyabb csí­kokban jön a fény, és lenn a pallón láthatatlan párolognak szétgurult napfénygolyócskák, majd sötét lesz. Mintha tíz év óta ott benn ülnék én e zárt szobában, vagy fordítva: mintha bennem zárult volna az az ajtó, és az ablak súlyos szárnya. Nem természetes halál volt. Hősi inkább. Itt a jobbak mások által, s önmaguktól gyilkolód­­nak, évszázadok óta szinte. György úr is, jófor­mán ifjan, szembenézett önmagával, tudva, más­képp kell magyarnak lenni erre, mint szokás volt. Tettel kell és nem szavakka­l György Így hát néhányadma­gával vállát nehéz hám­ba fogta, s ámbár térdig érő dágvány cuppogott küllői közt is, Hunnia avítt batárja mozdult, nyögve vonszolódott. Jó néhány év ráment erre. Előbb Nyugatra te­kintett, Párizs fénylő vá­rosára, majd Keletre. Mert a lényeget figyel­te, s nem a külszínt. So­­hasem divatszalonok tükrös termében kereste azt, mit korszerűnek hívnak. Modernség a gondolatban — ezt tar­totta lényegesnek. És a legmodernebb eszme az, mely joggal és kenyér­rel, könyvvel lát el milliókat. Ezért érdemes felhizzva, fehér fénnyel, mint a gyémánt, emész­tődni és elégni. S égett is. És nem vi­gyázott arra, hogy csak kicsit égjen. Mintha ki­zárólag rajta múlt vol­na e nép jövője. Tudta persze, hogy nem így van, s tudta azt, hogy mégis így van. Magyar Messiás volt ő is, egyike a számosak­nak. Így lett végül fél ma­rék por, fél marék por, átszitálva. Így került ga­lamb hegyébe, szárnya­­nincsen fémgalambnak, hunyhatatlan szemmel néző, tikkadt csőrét ösz­­szezáró fémgalamb ezüst bögyébe. Kolumbárium — ga­lambdúc: Győre Imre A művészettörténet fővárosa lesz öt napig Budapest Dr. Vayer Lajos a nemzetközi művészettörténeti kongresszus programjáról Szeptember 15 és 20 között Budapest — talán némi túl­zással szólva — a művészet­­történet fővárosa lesz: az Akadémia Duna-parti palotá­jában 25 ország csaknem 700 művészettörténésze találko­zik egymással, hogy a XXII. Nemzetközi Művészettörténe­ti Kongresszus ülésein beszá­moljanak kutatásaik legújabb eredményeiről, terveikről és szándékaikról. Tanácskozásuk témáiról, napirendjéről, részvevőiről és a szóba kerülő legizgalmasabb problémákról tájékoztatta szerdán délelőtt a sajtó képvi­selőit dr. Vayer Lajos egyete­mi tanár, a kongresszus szer­vezője és elnöke, a Nemzet­közi Művészettörténeti Bizott­ság elnökségének tagja, a szervezet magyar bizottságá­nak elnöke. " Szakmánk művelői csak­nem száz esztendeje — 1873- ban Bécsben — rendezték meg első nemzetközi kongresszusu­kat, s azóta a különböző nem­zetközi szervezetek és fóru­mok szervezőmunkája révén — a világháborús évek kivé­telével — sorozatuk csaknem töretlennek mondható. Buda­pest egyébként ezúttal másod­szor látja vendégül a Nemzet­közi Művészettörténeti Kong­resszust. Az előzőt 1896-ban, a millennium idején rendez­ték — némiképp a nagy „ez­redéves” kiállotás művészettör­téneti rendezvényeihez kap­csolódva. Számunkra azonban fontosabbak az utóbbi eszten­dők összejövetelei: az 1959-es párizsi, az 1961-es New York-i és az 1964-es bonni kongresz­­szus. Folytatásként, most — első ízben egy szocialista or­szág fővárosában — Buda­pesten ülnek össze tanácsko­zásra tudományunk művelői. A kongresszuson — mint Vayer professzor elmondotta — 200 magyar és mintegy 500 külföldi szakember jele­nik meg. Tanácskozásukat szeptember 15-én délután ple­náris megnyitóüléssel kezdik. Ezen Vayer professzor, a kongresszus elnöke tart majd előadást a tanácskozás fő­témájáról , az egyetemes és regionális fejlődésről a művé­szettörténetben — különös te­kintettel Kelet-Európára. A hétfői megnyitó után, keddtől szombatig a kongresszus szek­cióüléseken folytatja munká­ját. Ezeken részint a művé­szetek történetének historikus, részint pedig metodikai prob­lémáiról hangzanak majd el előadások, illetve a vitákon hozzászólások. A tizenkét szekcióülés közül nyolc a képzőművészet történeti perió­dusaival — a kereszténység előtti népek művészetével, Bi­zánc művészetével, a román­kor, a gótika, a reneszánsz és a barokk művészet, valamint a XIX. és a XX. századi mű­vészet problémáival — foglal­kozik majd. A négy további szekció — módszertani kérdé­sekről tárgyal: a művészettör­ténet és a többi társadalom­­tudomány, elsősorban a szo­ciológia összefüggéséről, az iparművészet problémáiról, a múzeumi és a műemlékvédel­mi munka módszertanáról. A kongresszus tanácskozá­saival párhuzamosan a ren­dezők kiállításokon és kirán­dulásokon ismertetik meg a részvevőkkel a­ magyar mű­vészet eredményeit, múzeu­maink, gyűjteményeink kin­cseit. Közülük kettőt már most is láthat a közönség: a Szépművészeti Múzeumban ugyanis már szombaton meg­nyílt a tanulmányi gyűjte­mény legszebb képeinek és a grafikai osztály pompás raj­zainak bemutatója. A napok­ban megnyíló további kiállí­tásokon — a Budavári Palo­tában, az Ernst Múzeumban, a Műcsarnokban, az Iparmű­vészeti Múzeumban és a Nem­zeti Múzeumban — hazai kép­zőművészetünk fejlődéséről számolnak majd be a tárla­tok rendezői, a múzeumok szakemberei. A kirándulásokon vidéki múzeumaink bemutatóival , közöttük az esztergomi Szé­kesegyház kincstárának leg­szebb darabjaival, Székesfe­hérvárott a Festett táblák be­mutatójával és Vajda Lajos művészetével, Szentendrén pe­dig a művésztelep munkássá­gával­­, illetve román, gó­tikus, reneszánsz és barokk műemlékeinkkel ismerkedhet­nek meg a 25 országból ha­zánkba érkezett művészettör­ténészek. .Csütörtök, 1969. szeptember 11. NAPLÓ• Szeptember ifj Fenyő A. Endre festőmű­vész kiállítását a Csók István Galériában szeptember 12-én, pénteken délután fél 6 óra­kor Pogány G. Gábor, a Nem­zeti Galéria főigazgatója nyit­ja meg. A tárlat szeptember 28-ig marad nyitva.­­ George Höllering, a londoni Academy Cinema igazgatója, aki több, mint három évtizede Móricz Zsigmond forgató­könyve alapján készített fil­met a Hortobágyról, két év­vel ezelőtti debreceni tartóz­kodása emlékére a debreceni Művész mozinak ajándékozta Alakok és formák című kis­­filmjének egy kópiáját. A fil­met szerdán mutatták be a debreceni filmszínházban. ■ Népzenei gyűjtőmunka kez­dődött Somogyban a megyei népművelési tanács felhívásá­ra. Ének- és zenetanárok, honismereti gyűjtők keresik fel a megye „nótafáit”. A fel­jegyzett dalok, népzenei gyűj­temény kézikönyvben jelenik majd meg. Do Maurice Max-Ingrand, a vi­lágszerte ismert üvegfestőmű­vész 60 éves korában Párizs­ban elhunyt. Nevéhez több franciaországi templom mo­zaikjának restaurálása és ter­vezése fűződik. Művei ezen­kívül a világ számos városá­ban — így Bombayban, Sao­ Paulóban, Tokióban és Bu­karestben — is láthatók.­­? Másfél millió nézője volt — a most közzétett statisztikai adatok szerint — Párizs színházainak 1955 és 1965 között. A közvéleményku­tatás adatai szerint a nézők na­gyobb részét a színészek vonzzák a színházba, második helyen a da­rab írója szerepel a vonzóerők kö­zött; a rendező személye csak a nézők egy százalékát csábította az előadásokra. •1* A tiszta és virágos Debrece­nért mozgalomban kiváló rész­vevőket színházbérlettel jutal­mazza a városi tanács. Kárpát-balkáni geológiai kongresszus Budapesten Rendkívüli nemzetközi ér­deklődés kíséri a Magyar Földtani Intézet centenáriu­ma alkalmából Budapesten sorra kerülő IX. kárpát-bal­­­káni geológiai kongresszust, melyre a világ minden részé­ből összesen 400 szakember je­lentette be részvételét és amelyre kereken 200 tudomá­nyos dolgozatot küldtek be. Az értekezletsorozaton a kárpát­balkáni és Dinarida hegycso­portok rendkívül kiterjedt kutatásának legújabb ered­ményeit foglalják össze. A Magyar Tudományos Akadémián ma kezdődő ülés­szakon 9 különböző szekció keretében tárgyalják a prob­lémákat. Különösen jelentős a kőzetátalakulás és a hegység­­szerkezeti mozgások kérdéseit feltáró szakterület, melyet dr. Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus, a kongresszus el­nöke vezet, de nem kevésbé fontos — főleg a kiterjedt gazdasági vonatkozások miatt — a kőolaj és földgáz kelet­kezését és föld alatti vándor­lását tisztázó, s a geofizikai vizsgálatokat összegező két szakterület sem, melyeket dr. Dank Viktor vezérigazgató­helyettes, illetőleg dr. Egyed László akadémikus koordinál. A népes nemzetközi delegá­ciók tagjai a többi között P. A. Vinogradov, a Szovjet Tu­dományos Akadémia alelnöke, F. Spaak, az Ukrán SZSZK geológiai minisztere, J. Zeman bécsi professzor, R. D. Dekon bolgár miniszterhelyettes, va­lamint a kanadai Prof. Fol­linsbee és sokan mások. A kongresszus részvevői szeptember 17-ig négynapos geológiai kiránduláson ismer­kednek a Dunántúl és Észak- Magyarország geológiailag fontos területeivel s megtekin­tik az Alföld és a Dunántúl rendkívül gazdag és tanulsá­gos szénhidrogén-, valamint termálvíz-feltárásait. (Mr Sí SZÍNHÁZAK mai műsora József Attila Színház: Valami mindig közbejön (7)­­ Kis Szín­pad: Urak és elvtársak (fél 8) —­ Mikroszkóp Színpad: Tessék to­vábbmenni (fél 9).

Next