Magyar Nemzet, 1969. szeptember (25. évfolyam, 203-227. szám)
1969-09-11 / 211. szám
4 A HÉT FILMJEI Sziget a szárazföldön Magyar film Az éles napfény csíkjában, félig lefüggönyzött szobában, varázstáncot járnak a porszemek. Megcsillan rajtuk a sugár, mintha nem is porszemek volnának, hanem finom drágakő morzsád. Ilyen furcsa, porszemekből álló, s a ráeső fényben mégis tündérivé finomuló világ Mándy Iváné. Terek és tökmagmozik. Fülledt levegő, zsúfolt szobák. Magányos emberek, fáradtság, céltalanság, zárkózottság, vágyakozás, szeretet, tisztaság. Mándy varázslóként megérinti mindezt, s a porszemekben megcsillan a drágakő. Mándy írásaiban a költészet csodája valósul meg; sosem nehezedik a földre, lába nem érinti, de arasznyira fölötte suhanva, mozgásán és rezdülésein kirajzolódik az út minden egyenetlensége. Ellentétekből ötvöződik költészetté Mándy István világa: szomorkás derűlátással, mozdulatlan szárnyalással, arasznyi magasságban csúcsok fölé emelkedve. Vérbeli Mándy-témát adott Elek Judit neki, hogy a Sziget a szárazföldön forgatókönyvét formálja meg belőle. Migányos kis öregasszony, a régi világ fényt kereső porszeme, félig lefüggönyzött életében életet keres. Kicsiny életének tágas már a lakás, s mert irigy szemmel nézik, alkalmasabb méretűt keres magának, levegősebbet, emberibbet. De az emberek nem emberibbek, csak a maguk hasznát nézik, a kicsi öregaszszonyt kihasználják, a magányból kilépve még nagyobb magányba téved. Költői téma ez Elek Judit eddigi rövidfilmjeiben, amelyek közül a legsikeresebb a Meddig él az ember című A fehér falú kórházi elkülö, nítő szoba, aholnap, csak szűk folyosót látni, megfelelő hely és alkalom az életút végiggondolására, magyarán az önvizsgálatra. Korunkban az önvizsgálat — így, vagy úgy — történelmi tanulságok kutatása. Ezt keresi a — Bulgária felszabadulásának ünnepére bemutatott —, A fehér szoba című film is. Az emberöltő, amelyet élünk, bővelkedik történelmi drámákban. Különösen döbbenetes, hogy vannak, akiknek minden történelmi színváltozás újabb megpróbáltatást jelent. A mi mai napjainknak viszont történelmi érdeme, hogy a sebek gyógyítására törekszik; nemcsak az ellenséges, sötét idők okozta sebekre keres gyógyírt, hanem a magunk korának fényes napjaiban, az építés árnyékában ért bajokra is: önmagunkat legyőzni, hibáinkkal szembenézni, a torzulásokat helyrehozni, az okozott fájdalmat megszüntetni — ez őszinteség, bátorság, igazság és erő dolga. A szocialista építésnek ezt a humánus feladatát teljesítik a ikerfilmje, vonzódott a költészet felé. Vonzódott, határait súrolta, de az ő filmvilága a cinéma-vérité, a valóság közvetlen ábrázolása. Ugyanazokat a helyeket járja be, mint Mándy, ugyanolyan embereket vesz szemügyre, de az ő figyelme, az ő látása nyersebb, közvetlenebb, érzései öltözetlenül mutogatják magukat műveiben, nézőjére szinte rákiált Rokon ez a világ Mándyéval és mégis más. Ez az ellentmondás feszül Elek Judit és Mándy Iván közös filmjében is: a Sziget a szárazföldön jelképes történet, amely nem tud elszakadni a közvetlen valóságtól. Magában véve értékes és érdekes ■ jelenetek szakadnak így ki az egészből, mint a vendégeskedés szinte halál táncképe, a lakásbörze cinéme-vérité jelenetsora, döbbenetes szociológiai mikrocenzus, hogy divatos hasonlattal éljünk — megfosztva a költőiségtől, vagy legalábbis egészen másképp, vaskosabbam, csillogás nélkül költőien. Az öregasszony, aki nem leli helyét a világban, csak botladozik, szeretetét kínálja és szeretetet vár, emlékeit fölcsillantani keres lefüggönyzött életében keskeny napfénycsíkot: Kiss Manyi. Körülötte kiváló színészek raja kering Ferencz Lászlóval, Máriáss Józseffel, Soós Edittel, Margittay Ágival az élen — kering ugyan, de valóság és irrealitás szegélyén olykor mégis bicegve. Ragályi Elemér képein nyomasztó belső terek uralkodnak, még ha kilép is a téglafalak közül, az a bizonyos fénycsík ritkán esik rájuk, művészetek is; a szocialista országok filmművészetének számos maradandó műve fáradozott már ezért a közös célért. Méltán közéjük sorakozik A fehér szoba is. Indulatos ez a film, szenvedély és harag fűti, s indulatot akar gerjeszteni, humanista rokonszenvet, illetve humanista haragot, meg a kettőt egybekapcsoló cselekvő készséget. A film sem azt nem részletezi, hogy a főszereplő miért lett ellenálló annak idején, s mit tett valójában a szabadságért, de azt sem, hogy a szocializmus építésének időszakában miért szorult háttérbe, mindkét esetben megelégszik jelzésekkel, a társadalmi, történelmi, vagyis filozófiai okok elemzésében nem mélyül el Metodi Antonov rendező izgatott ritmusban vezeti a filmet, keményen vágja-illeszti egymáshoz az idő különféle síkjait, olykor a néző tájékozódását is megnehezítve. A főszerepben Aposztol Karamitev évtizedek széthulló esztendeit markolja egybe, s köti össze töprengéssel, műalkotásra vall. Katharzison vezet át, vagy — Bergmantól nem idegen a kifejezés: — tisztítótűzön és poklon, műről műre, Vergiliusként, csakhogy őt nem váltja föl Beatrice. A Bergman-életmű egységes és következetes, bugyorról bugyorra járja önmagunk poklát. Most éppen a háború szégyenére kényszeríti a tekintetünket. Ennek a bugyornak a határán már járt korábban is, a Csend afféle semleges svéd sziget volt, ahonnét a határon át a háborúra is rá lehetett látni; a Szégyen azonban a háború bugyrába lép, vagy a háború lép Bergman világába. A háborús filmek elemei is láthatók a filmen. Az unalomig ismert sablonok, amelyeket oly gyakran építettek, izgalomkeltésül, filmekbe, hogy immunissá váltunk velük szemben: fegyverropogás, bombarobbanás, megrokkanó falak, tankok, repülők, parancsnokság, kihallgatás, durva pribék, romos búvóhely, miegymás. Bergman alkalmazza ezeket az elemeket, sűrítmény gyanánt, s virtuozitására jellemző, hogy megrázó hatást ér el ezekkel a sablonokkal is. • Mint legutóbb (Farkasok óráján), most is egy szigetre helyezi a cselekményt, a tengerpartot, majd a tengert csak a film vége felé látjuk, még sincsen soha kétségünk afelől, hogy a helyszín: sziget. Afelől sem, hogy lényegtelen, valódi-e, vagy sem, mert — ez a döntő — előbb idill szigete ez. Háborútól körülhullámzott sziget, majd amikor az ár elönti az emberi elkülönülés szigetét, a pusztulás tengerén hányódó, kormányos nélküli ladikká szűkül a sziget világa. A szereplők: egy művészházaspár. A hegedűt azonban csak nézik, csodálják, históriáját emlegetik, a húrok már némák. A Szégyen művészei a városkától távol kertészkednek — „Műveljük kertjeinket” — s áfonyát visznek a polgármesternek, akitől valamivel magasabb árat kapnak érte, mint várták. A harmadik szereplő ez a polgármester, a régi világ megszemélyesítője, a negyedik pedig — elmosódó, háttérben maradó arc — békésen horgászgató ember, akiről egyszer csak kiderül, hogy partizán. Bennük, a polgármesterben és a horgászó partizánban, a régi, és a helyére törekvő világot absztrahálja Bergman. Kissé kedvez a régi világnak, röstellt nosztalgiával. Hiszen ez a régi világ a rend foszlányait őrzi, őrzi? Bergman kiábrándult: nem őrzi, legfeljebb hazudja. Fizikai terrort is alkalmaz, morálisan pedig rombol. Bergman víziójában ez félreérthetetlenül a fasizmus világára emlékeztet, bár nem erre korlátozottan. A felkelőkkel sem kíméletes Bergman: engedi, hogy föltételezzük, talán hazudnak is, a közömbösök kiszolgáltatottságával visszaélnek. Mégis, halvány utalásokban ezt a világot tisztábbnak és jobb szándékúnak érezteti, a jellemzés azonban idillikus, idealista vonásokat is hordoz Kétségtelen, hogy Bergman — egy nyilatkozata is utal rá — módosítva a hagyományos mondást, azt vallja: két verekedő között a harmadik szenved, de az is kétségtelen, hogy Bergman ezt megalázónak, embertelennek tartja, eszméltetni akar. Ezért vezet végül is a tengerre, ahol nem napsütés von hidat a hullámokra, hanem püffedt holttestek hídja — vagy gátja — vész a végtelenbe, talán a semmibe. Apokalipszis ez a film, pokoljárás. Kár vitatkozni arról, hogy reménytelenség eszméje szülte-e. A háborúval és a szégyennel szemben amúgy sem reménykedni kell, hanem cselekedni. A hét aranyember ,Groteszk az előbbiek után erről az olasz filmről beszélni. Ha a Szégyenről francia kritikusa azt írta, akkor kell megnézni, ha nem vagyunk fáradtak és nem nyomott a hangulatunk. A hét aranyemberre épp az ellenkezője illik. Fáradtan, nyomott hangulatban kikapcsolódás, jó szórakozás, gondűző. Színes, vidám krimi, egy percig sem lehet komolyan venni. Ez a jó benne.) Zay László A fehér szobai Ünnepi bolgár bemutató Szégyen Ingmar Bergman Időről időre odalép az emberhez, megrázza és egy tükörcserepet tart a szeme elé. Aici belenéz, megretten. Önmagunkat látjuk benne, és világunkat, múltat, jelent és jövőt, rémes mélységet, szorongató távlatot, sivárságot, szinte a reménytelenséget, riasztó alakban megtestesülve. „A Szégyent feltétlenül meg kell nézni, de olyan napon, amikor nem vagyunk fáradtak és nincs nyomott hangulatunk, s akkor is olyasvalaki társaságában, akivel együtt képesek vagyunk szembenézni Bergman apokalipszisével” — írta legújabb filmjének egy francia kritikusa, Jean-Louis Bory, s ezt az intelmet valóban meg kell szívlelni. Ellentmondás-e, ha ezek után így folytatjuk: Bergman műve felemelő hatású? Nem ellentmondás, sőt inkább igazi TEXTILHULLADÉK TemaForcT es ||g-----FONALOSZTÁLYOZÓ VÁLLALAT kéri SZÁLLÍTÓIT, MOHÁCSI ÜZEMÉBE SZEPTEMBER 15-TŐL OKTÓBER 5-IG — LELTÁROZÁS MIATT — ÁRUT NE ADJANAK FEL! Magyar Nemzet Galambdúc Tíz éve halt meg Bölöni Kolumbárium — galambdúc. Szárnya-nincsen fémgalambok ülnek számos ajtajában, tolluk borzad, nem repülnek, tikkadt csőrrel tátogatnak, hunyhatatlan szemmel néznek. És hegyükben fél marék por, fél marék por, átszitálva. György úrból is ez maradt meg. Most is szinte érthetetlen, hogy egy reggel — jól értsük meg, reggel volt még, épp oly reggel, mint a többi — megszűnt, és nem folytatódott. Mintha becsukják az ajtót, és az ablak súlyos szárnyát összehajtják, s összevonják függönyét is, s egyre vékonyabb csíkokban jön a fény, és lenn a pallón láthatatlan párolognak szétgurult napfénygolyócskák, majd sötét lesz. Mintha tíz év óta ott benn ülnék én e zárt szobában, vagy fordítva: mintha bennem zárult volna az az ajtó, és az ablak súlyos szárnya. Nem természetes halál volt. Hősi inkább. Itt a jobbak mások által, s önmaguktól gyilkolódnak, évszázadok óta szinte. György úr is, jóformán ifjan, szembenézett önmagával, tudva, másképp kell magyarnak lenni erre, mint szokás volt. Tettel kell és nem szavakkal György Így hát néhányadmagával vállát nehéz hámba fogta, s ámbár térdig érő dágvány cuppogott küllői közt is, Hunnia avítt batárja mozdult, nyögve vonszolódott. Jó néhány év ráment erre. Előbb Nyugatra tekintett, Párizs fénylő városára, majd Keletre. Mert a lényeget figyelte, s nem a külszínt. Sohasem divatszalonok tükrös termében kereste azt, mit korszerűnek hívnak. Modernség a gondolatban — ezt tartotta lényegesnek. És a legmodernebb eszme az, mely joggal és kenyérrel, könyvvel lát el milliókat. Ezért érdemes felhizzva, fehér fénnyel, mint a gyémánt, emésztődni és elégni. S égett is. És nem vigyázott arra, hogy csak kicsit égjen. Mintha kizárólag rajta múlt volna e nép jövője. Tudta persze, hogy nem így van, s tudta azt, hogy mégis így van. Magyar Messiás volt ő is, egyike a számosaknak. Így lett végül fél marék por, fél marék por, átszitálva. Így került galamb hegyébe, szárnyanincsen fémgalambnak, hunyhatatlan szemmel néző, tikkadt csőrét öszszezáró fémgalamb ezüst bögyébe. Kolumbárium — galambdúc: Győre Imre A művészettörténet fővárosa lesz öt napig Budapest Dr. Vayer Lajos a nemzetközi művészettörténeti kongresszus programjáról Szeptember 15 és 20 között Budapest — talán némi túlzással szólva — a művészettörténet fővárosa lesz: az Akadémia Duna-parti palotájában 25 ország csaknem 700 művészettörténésze találkozik egymással, hogy a XXII. Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszus ülésein beszámoljanak kutatásaik legújabb eredményeiről, terveikről és szándékaikról. Tanácskozásuk témáiról, napirendjéről, részvevőiről és a szóba kerülő legizgalmasabb problémákról tájékoztatta szerdán délelőtt a sajtó képviselőit dr. Vayer Lajos egyetemi tanár, a kongresszus szervezője és elnöke, a Nemzetközi Művészettörténeti Bizottság elnökségének tagja, a szervezet magyar bizottságának elnöke. " Szakmánk művelői csaknem száz esztendeje — 1873- ban Bécsben — rendezték meg első nemzetközi kongresszusukat, s azóta a különböző nemzetközi szervezetek és fórumok szervezőmunkája révén — a világháborús évek kivételével — sorozatuk csaknem töretlennek mondható. Budapest egyébként ezúttal másodszor látja vendégül a Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszust. Az előzőt 1896-ban, a millennium idején rendezték — némiképp a nagy „ezredéves” kiállotás művészettörténeti rendezvényeihez kapcsolódva. Számunkra azonban fontosabbak az utóbbi esztendők összejövetelei: az 1959-es párizsi, az 1961-es New York-i és az 1964-es bonni kongreszszus. Folytatásként, most — első ízben egy szocialista ország fővárosában — Budapesten ülnek össze tanácskozásra tudományunk művelői. A kongresszuson — mint Vayer professzor elmondotta — 200 magyar és mintegy 500 külföldi szakember jelenik meg. Tanácskozásukat szeptember 15-én délután plenáris megnyitóüléssel kezdik. Ezen Vayer professzor, a kongresszus elnöke tart majd előadást a tanácskozás főtémájáról , az egyetemes és regionális fejlődésről a művészettörténetben — különös tekintettel Kelet-Európára. A hétfői megnyitó után, keddtől szombatig a kongresszus szekcióüléseken folytatja munkáját. Ezeken részint a művészetek történetének historikus, részint pedig metodikai problémáiról hangzanak majd el előadások, illetve a vitákon hozzászólások. A tizenkét szekcióülés közül nyolc a képzőművészet történeti periódusaival — a kereszténység előtti népek művészetével, Bizánc művészetével, a románkor, a gótika, a reneszánsz és a barokk művészet, valamint a XIX. és a XX. századi művészet problémáival — foglalkozik majd. A négy további szekció — módszertani kérdésekről tárgyal: a művészettörténet és a többi társadalomtudomány, elsősorban a szociológia összefüggéséről, az iparművészet problémáiról, a múzeumi és a műemlékvédelmi munka módszertanáról. A kongresszus tanácskozásaival párhuzamosan a rendezők kiállításokon és kirándulásokon ismertetik meg a részvevőkkel a magyar művészet eredményeit, múzeumaink, gyűjteményeink kincseit. Közülük kettőt már most is láthat a közönség: a Szépművészeti Múzeumban ugyanis már szombaton megnyílt a tanulmányi gyűjtemény legszebb képeinek és a grafikai osztály pompás rajzainak bemutatója. A napokban megnyíló további kiállításokon — a Budavári Palotában, az Ernst Múzeumban, a Műcsarnokban, az Iparművészeti Múzeumban és a Nemzeti Múzeumban — hazai képzőművészetünk fejlődéséről számolnak majd be a tárlatok rendezői, a múzeumok szakemberei. A kirándulásokon vidéki múzeumaink bemutatóival , közöttük az esztergomi Székesegyház kincstárának legszebb darabjaival, Székesfehérvárott a Festett táblák bemutatójával és Vajda Lajos művészetével, Szentendrén pedig a művésztelep munkásságával, illetve román, gótikus, reneszánsz és barokk műemlékeinkkel ismerkedhetnek meg a 25 országból hazánkba érkezett művészettörténészek. .Csütörtök, 1969. szeptember 11. NAPLÓ• Szeptember ifj Fenyő A. Endre festőművész kiállítását a Csók István Galériában szeptember 12-én, pénteken délután fél 6 órakor Pogány G. Gábor, a Nemzeti Galéria főigazgatója nyitja meg. A tárlat szeptember 28-ig marad nyitva. George Höllering, a londoni Academy Cinema igazgatója, aki több, mint három évtizede Móricz Zsigmond forgatókönyve alapján készített filmet a Hortobágyról, két évvel ezelőtti debreceni tartózkodása emlékére a debreceni Művész mozinak ajándékozta Alakok és formák című kisfilmjének egy kópiáját. A filmet szerdán mutatták be a debreceni filmszínházban. ■ Népzenei gyűjtőmunka kezdődött Somogyban a megyei népművelési tanács felhívására. Ének- és zenetanárok, honismereti gyűjtők keresik fel a megye „nótafáit”. A feljegyzett dalok, népzenei gyűjtemény kézikönyvben jelenik majd meg. Do Maurice Max-Ingrand, a világszerte ismert üvegfestőművész 60 éves korában Párizsban elhunyt. Nevéhez több franciaországi templom mozaikjának restaurálása és tervezése fűződik. Művei ezenkívül a világ számos városában — így Bombayban, Sao Paulóban, Tokióban és Bukarestben — is láthatók.? Másfél millió nézője volt — a most közzétett statisztikai adatok szerint — Párizs színházainak 1955 és 1965 között. A közvéleménykutatás adatai szerint a nézők nagyobb részét a színészek vonzzák a színházba, második helyen a darab írója szerepel a vonzóerők között; a rendező személye csak a nézők egy százalékát csábította az előadásokra. •1* A tiszta és virágos Debrecenért mozgalomban kiváló részvevőket színházbérlettel jutalmazza a városi tanács. Kárpát-balkáni geológiai kongresszus Budapesten Rendkívüli nemzetközi érdeklődés kíséri a Magyar Földtani Intézet centenáriuma alkalmából Budapesten sorra kerülő IX. kárpát-balkáni geológiai kongresszust, melyre a világ minden részéből összesen 400 szakember jelentette be részvételét és amelyre kereken 200 tudományos dolgozatot küldtek be. Az értekezletsorozaton a kárpátbalkáni és Dinarida hegycsoportok rendkívül kiterjedt kutatásának legújabb eredményeit foglalják össze. A Magyar Tudományos Akadémián ma kezdődő ülésszakon 9 különböző szekció keretében tárgyalják a problémákat. Különösen jelentős a kőzetátalakulás és a hegységszerkezeti mozgások kérdéseit feltáró szakterület, melyet dr. Szádeczky-Kardoss Elemér akadémikus, a kongresszus elnöke vezet, de nem kevésbé fontos — főleg a kiterjedt gazdasági vonatkozások miatt — a kőolaj és földgáz keletkezését és föld alatti vándorlását tisztázó, s a geofizikai vizsgálatokat összegező két szakterület sem, melyeket dr. Dank Viktor vezérigazgatóhelyettes, illetőleg dr. Egyed László akadémikus koordinál. A népes nemzetközi delegációk tagjai a többi között P. A. Vinogradov, a Szovjet Tudományos Akadémia alelnöke, F. Spaak, az Ukrán SZSZK geológiai minisztere, J. Zeman bécsi professzor, R. D. Dekon bolgár miniszterhelyettes, valamint a kanadai Prof. Follinsbee és sokan mások. A kongresszus részvevői szeptember 17-ig négynapos geológiai kiránduláson ismerkednek a Dunántúl és Észak- Magyarország geológiailag fontos területeivel s megtekintik az Alföld és a Dunántúl rendkívül gazdag és tanulságos szénhidrogén-, valamint termálvíz-feltárásait. (Mr Sí SZÍNHÁZAK mai műsora József Attila Színház: Valami mindig közbejön (7) Kis Színpad: Urak és elvtársak (fél 8) — Mikroszkóp Színpad: Tessék továbbmenni (fél 9).