Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)

1969-10-01 / 228. szám

- M % (íya r Vöm isít —■—• 80 fi­ léi* Ilii ^ypF V||| m Bt*® Hl f­­ lg­ ® S XXV. év, 228. szám A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA­i A termelékenység titkai Aligha akad kérdés, amely annyit foglalkoztatja mos­tanában a gazdasági munka irányítóit, a termelés ala­csonyabb és magasabb ran­gú vezetőit, mint a termelé­kenység. A múlt évi, majd az idei első fél évi eredmé­nyek tanulmányozása során ugyanis kitűnt, hogy az je­lenleg a gazdaság egyik leg­gyengébb, legbizonytala­nabb láncszeme. Jobban mondva, nem is egyetlen „láncszem”, hanem bonyo­lult összefüggés, sőt, az összefüggések egész sora, amely számos módon köze­líthető és mérhető. A folyamatban levő elem­zések máris tanulságosnak bizonyultak. Kiderül pél­dául, hogy a termelékeny­ség kedvezőtlen alakulását korántsem szabad egyértel­mű összefüggésbe hozni a végrehajtott munkaidő­­csökkentésekkel. A nehéz­iparban például, ahol a vál­lalatok nagy hányadát érin­tette a munkaidő-csökken­tés, a népgazdasági átlagnál lényegesen jobb termelé­kenységgel dolgoztak tavaly is, idén is. Más iparágakban, más vállalatoknál pedig, ahol nem változott a mun­kaidő, romlott a termelé­kenység. És bár az erre vo­natkozó vizsgálatok még nem fejeződtek be, annyi bi­zonyos, hogy a munkaidő­­csökkentés ösztönözheti a termelékenységet, más ese­tekben viszont hatástalan le­het rá, sőt, ronthatja is azt, ha megfontolás nélkül veze­tik be, vagy figyelmen kívül hagyják a termelékenységet alakító egyéb fontos ténye­­zőket. . Ilyen természetesen szá­mos akad, különösen a munkaerő-gazdálkodás kö­rében. Maga, a manapság talán túl sokat emlegetett munkaerőhiány is változatos következményekkel járhat. Hadd utaljunk először a kényszerhelyzetre, amely adott esetben nem teszii le­hetővé, hogy a vállalat ex­­tenzív úton növelje a ter­melést — példa rá számos budapesti és vidéki nagyvá­rosi gyár­­—, s ez kedvező módon befolyásolja a ter­melékenység alakulását. Nagy hiba volna azonban kizárólag ebben bízni, még­pedig nem csupán azért, mert a munkáshiány megle­hetősen relatív és koránt­sem egyértelmű. A munka­erőhiány ugyanis — amint ez a népgazdaság több fon­tos területén bebizonyoso­dott — akadályozhatja a termelés jelentékenyebb mértékű növelését. Márpe­dig, ha a termelés stagnál, vagy alig növekszik, nem várhatunk sokat a termelé­kenység alakulásától sem. Más káros következmé­nye is van az erős munka­erő-keresletnek, sőt a hiány eltúlzásának és szüntelen hangoztatásának is: a mun­kafegyelem, a munkamorál romlása. A munkásvándor­lás, az úgynevezett fluktuá­ció, mint ismeretes, igen nagymértékben megnőtt, és ez a termelésre is, a terme­lékenység alakulására is messzemenően kedvezőtle­nül hatott. Meglehetősen következetlen e téren a vál­lalatok magatartása. Arány­talanul sok energiát fordíta­nak új munkások, alkalma­zottak szerzésére, hogy ne mondjuk, csábítására, a meglevők megtartására pe­dig meglepően keveset. Pe­dig az utóbbi jóval kifize­tődőbb. Igaz, a tárgyilagosság kedvéért meg kell állapíta­nunk, hogy általában a köz­­gazdasági szabályozók nem segítik megfelelő mérték­ben az intenzív munkaerő­­gazdálkodást, a hatékony termelési gyakorlatot. És itt nem egyszerűen az átlagbér szabályozásáról van szó. Sokkal inkább arról, hogy a vállalatoknak kifizetődőbb létszámnöveléssel fokozni termelésüket, mint új gépek beszerzésével, korszerűsítés­sel. A belső tartalékok fel­tárása, az átlagbérek szük­ség szerinti emelése pedig különösen költséges. Pedig a műszaki fejlesztés, a gépe­sítés az egyik oldalon, a fo­kozott takarékoskodás az élőmunkával a másikon — ez a kettős irányú „táma­dás” mozdíthatja csak ki a termelékenységet jelenlegi állapotából. Ám, ha a jelenlegi ösz­tönzési rendszer kereteit vesszük alapul, akkor is azt tapasztaljuk, hogy a válla­latok belső ösztönzési rend­szere kialakulatlan. Ahogy az egyik ipari tárca vezető­je nemrég mondotta: igen kevés még a lehetősége an­nak, hogy ha valaki többet akar keresni — természete­sen hatékonyabb, eredmé­nyesebb munkával—, ezt el is érhesse! Ez is oka a munkásvándorlásnak, és ha ezt adminisztratív úton akadályoznák meg, aligha jutnánk előbbre. Mindez bizonyítja, hogy igen nagy körültekintéssel szabad csak mérlegelni a termelékenység „mutatóit”. Már csak azért is, mert más a vállalati és megint más az iparági „mérce”, és a mód­szerek is különbözőek. A költségesebb anyagok fel­­használása, általában a na­gyobb mértékű anyagfel­használás, a kooperáció túl­zásai egyaránt alkalmasak arra, hogy jobb színben tűnjék fel a termelékeny­ség, holott ilyesmire aligha van szükség. Az ellentétes folyamatra, azaz a munka­igényesség növelésére, bizo­nyos ipari szolgáltatások be­vezetésére, a gyártmányok korszerűsítésére, a struktú­ra megváltoztatására, annál inkább, ez pedig — leg­alábbis átmenetileg — ront­ja a termelékenységet. Mindenesetre, a szabályo­zó rendszer fejlesztésére, ja­vítására irányuló törekvé­sek középpontjába a terme­lékenység kerül, az bizo­nyosra vehető. De a válla­latoknak már ma is éppen elég teendőjük van ezen a téren. Nem utolsósorban azért, mert felkészületlenül érheti őket a nagyobb ter­melékenység és hatékonyság várható, jóval kedvezőbb értékelése. Balog­ János Diszebéd a Parlamentben Kekkonen elnök látogatása új szakaszt nyit a magyar-finn kapcsolatokban mondotta Losonczi Pál A külpolitikai helyzet NYUGAT-NÉMETORSZÁGBAN a választások után most már a kormányalakítás áll a politikai élet középpontjában és foglalkoztatja a bel- és külföldi hírmagyarázókat. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a választások tulajdonképpeni vesztesei, a szabaddemokraták kezébe került a döntés. A nagykoalíció folytatása ma már — ebben egyetértenek a kommentátorok — egyik nagy párt számára sem vonzó, így az FDP, ma feltétele­ket diktálhat, az ő döntésétől függ, milyen kormány alakul. Kedden mindhárom bonni parlamenti párt vezetősége tanács­kozást tartott az új kormányról. Az SPD elhatározta, hogy tár­gyalásokat kezd a szabaddemokratákkal egy Brandt vezette kormány megalakításáról. Ezzel a szociáldemokraták véglege­sen döntöttek a kiskoalíció kérdésében, Brandt pedig megerő­sítette igényét a kancellárságra. A CSU elnöksége Münchenben ült össze és szintén, az FDP-vel alakítandó kormány mellett foglalt állást. A legnagyobb érdeklődés a Szabad Demokrata Párt tanácskozását előzte meg. A párt elnöksége úgy döntött, hogy először a szociáldemokratákkal tárgyal kormányalakítás­ról. A harminctagú elnökségből csak ketten (tehát a vártnál kevesebben) szavaztak a határozat ellen. Bár a CDU feltehe­tően mindent el fog követni megakadályozására, úgy tűnik, jelenleg az SPD—FDP kiskoalíció megalakulásának van a leg­nagyobb esélye. Ezt támogatták egyébként nagy többségben a keddi nyugat­német lapok is. A Frankfurter Rundschau azt írta: „A válasz­tók egyértelműen a hatalmi viszonyok megváltoztatásáért adták le szavazataikat” A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint is a választók többsége kiskoalíciós kormányt akar, felhívja azon­ban a figyelmet arra, hogy egy Brandt—Scheel-kormány kes­keny bázison tevékenykedhetne, és a CDU—CSU nem nézné tétlenül működését. Az NDK-beli véleményeket tükrözte a Neues Deutschland kommentárja. „Biztonsági ígéreteivel és kommunistaellenes ijesztgető propagandájával a CDU-nak sikerült ismét megsze­reznie a szavazatok többségét, de veszteségei a politikájával szemben támadt kétségeket is kifejezésre juttatják” — írta a lap és megállapította, hogy a választások eredménye semmi­képpen sem jelenti a jobboldali erők megfékezését Nyugat-Né­­metországban és azt sem, hogy megszűnt az európai békét fe­nyegető­­ veszély. Ugyancsak élénk visszhangot váltott ki a bonni kormánynak az hétfői döntése, hogy a márka árfolyamát szabadon hagyja hullámzani. Az intézkedés azt jelenti, hogy Kiesinger és Strauss, akik május óta minden politikai akciójukat a márka­paritás változatlanul tartásához kötötték, kénytelenek voltak elismerni, hogy a szövetségi bank egyszerűen technikailag kép­telen ezt fenntartani. A Le Monde szerint ezzel az intézkedéssel a választás másnapján Schiller gazdaságügyi miniszter tézisei kaptak igazolást. Ilyen körülmények között — írta a francia lap — Kiesinger hátránnyal indul a kancellári székért folytatott versenyfutásban. Amerikai részről megelégedéssel fogadták a bonni intézkedéseket a nyugatnémet márka forgalmának fel­szabadítására. Megítélés szerint ez bevezetője a márka felérté­kelésének, amely számottevően javítana a dollár helyzetén, az amerikai exportlehetőségeken. Bonn politikai jövőjéről már megoszlanak a találgatások az Egyesült Államokban. A jelek szerint azonban Washington nem érzi veszélyben európai cél­kitűzéseit akkor sem, ha Brandt kerül a bonni kormány élére, sőt bizonyos értelemben helyesli az SPD „rugalmas külpolitiká­jának” alapelveit Európában. .Magyaromág vendégeinek keddi programja Díszdoktorrá avatás, • az Elnöki Tanács ebédje A látogatás Csepelen Kekkonen látogatásának ked­di eseményeit mindenekelőtt az a két beszéd jellemezte, amely az Országházban tartott ebéden hangzott el. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke azt emelte ki, hogy a mostani hivatalos látogatás új szakaszt nyit a magyar—finn kapcsola­tok fejlődésében, a finn állam­fő peddig az európai biztonság eszméjét állította válaszbeszé­dének középpontjába. A keddi program a Koltai Gyulánál, az országgyűlés el­nökénél tett látogatással kez­dődött. Itt szívélyes, baráti eszmecsere alakult ki, amiben ■ részt vett a k­ét külügymoniz­ter, illetve a két ország nagy­követe is. Ezt követően a ma­gas rangú vendég a budapesti Eötvös Loránd Tudomány­egyetemet kereste fel, ahol az állam- és jogtudományok dísz­­doktorává avatták. Kekkonen közéleti tevékenysége A bensőséges ünnepséget dr. Nagy Károly rektor nyitotta meg. Kekkonen elnök szemé­lyében — mint mondotta — nemcsak a rokonszenvel kí­sért államférfit, hanem annak a finn népnek hivatott képvi­selőjét is üdvözöljük, amely­ nek múltjában olyan sok a kö­zös vonás a magyar nép törté­neti életútjáral Őszinte nagy­rabecsüléssel követjük figye­lemmel Kekkonen elnök áldá­sos tevékenységét a finn és a magyar nép barátságának el­mélyítésére, az emberiség bé­kéjéért Az új díszdoktor életútját, tudományos tevékenységét, po­litikai és közéleti pályafutását dr. Sárándi Imre dékán ismer­tette. A többi között hangsú­lyozta, hogy Kekkonen nagy jogászi műveltségét, mint poli­tikus is nagyszerűen felhasz­nálta. A háború után a finn elnöknek nagy része volt a „Paasikivi—Kekkonen vonal” kidolgozásában. Ez a külpoliti­kai koncepció abból a felisme­résből indult ki, hogy Finnor­szág jövője és belső perspektí­vája a helyesen raegoulasztot külpolitika függvénye, s ennek lényege a megbékülés és a bé­kés együttműködés a szomszéd szovjet állammal, a vnn sem­legesség fenntartásával. Kek­konen mint államfő a nemzet­közi fórumokon, sokat tett a népek békés egymás mellett éléséért, a kölcsönös megér­tés légkörének kialakításáért Mint belpolitikus azért fárado­zott és tevékenykedik ma is, hogy urbanizáljanak, növeljék a társadalombiztosítási szol­gáltatásokat, új egyetemeket létesítsenek, államilag támo­gassák a szegény diákokat. A beszéd után Kekkonent az állam- és jogtudományok dísz­doktorává avatták, majd a rektortól átvette az erről szóló díszoklevelet. A jog és az élet A finn államfő a két ország kapcsolatairól, a jogtudomány szerepéről és a béke iránti fe­lelősségről szólt válaszában. Egyebek között hangoztatta, hogy Magyarország és Finnor­szág barátságának első szálait kivétel nélkül kiváló férfiak és őszinte hazafiak kötötték ösz­­sze, akik felismerték a nehéz megpróbáltatások nyilvánvaló hasonlóságát és abból merítet­tek hitet a jövőre, hogy mind­két nemzet meg tudja őrizni életerejét. — Manapság — folytatta Kekkonen —, amikor minden ország fejleszteni kívánja kap­csolatait, megmutatta hasznos­ságát a magyarok és a finnek immár százados munkája, amely anélkül törekszik a két ország kölcsönös kapcsolataira, hogy ezek bárki ellen is irá­nyulnának. A finn elnök ezután a jogtu­domány szerepével foglalko­zott és elmondotta, hogy a jog és az élet között mindig van bizonyos fokú feszültség. Az élet folytonos megújulása is változást követel, a társadalmi fejlődés nem áll­ meg soha. A jogtudomány egyik feladata­­kutatni, milyen mérvűek az el­lentétek a fennálló törvények és a társadalmi valóság között, s hogyan lehetne őket a leg­eredményesebben kiküszöböl­ni. — Gyakran hallani — fej­tette ki a finn elnök —, hogy a kis államoknak nincs lehe­tőségük a nemzetközi béke ügyének előbbrevitelére, azt a vonalat kell követniük, amely­nek útjelzői a nagy világha­talmak biztonsági szempontjai, céljai a bizalom hiánya és a kölcsönös bizalmatlanság. El kell ismernünk, hogy ez a kép nagyjából megfelel a mai világ realitásainak, ám ez nem akadályozhatja meg a béke javára kifejtett munkát, s kü­lönösen a kis népeknek kell hangjukat hallatniuk a béke megteremtésére irányuló erő­feszítésben. Hiszem, hogy a leszerelés egykor a kis orszá­gok oldalán kezdődik. Kekkonen gondolatmenetét azzal a megállapítással fejez­te be, hogy nem tartozik azok közé, akik a mai tagadhatat­lanul nyugtalan és aggodal­mat keltő korban pesszimiz­musba süllyednek. Őszinte együttműködési szellem Ezt követően rendezték meg az Országházban az Elnöki Tanács elnökének az ebédjét, amelyen részt vettek a finn elnök kíséretének tagjai is. Magyar részről ott volt Kádár János, Fock Jenő, Kállai Gyula, dr. Ajtai Miklós, Fehér Lajos, Tímár Mátyás, Kisházi Ödön, Cseterki Lajos, dr. Bíró József, Czinege Lajos, dr. Horgos Gyula, Nagy József­né, Péter János, valamint a po­litikai, a gazdasági és a kul­turális élet több más vezető személyisége. Az elhangzott pohárköszön­­­őben emelte ki Losonczi Pál, hogy a mostani látogatással új szakasz kezdődött a két or­­szág kapcsolataiban, nemcsak a közös történelmi múlt fel­idézése nyomán, hanem azért is, mert alkalom nyílt fel­mérni együttműködésünk je­lenlegi helyzetét, a továbbfej­lesztés lehetőségét mind a kétoldalú kapcsolatokban, mind a nemzetközi életben. A pohárköszöntő örömmel álla­pította meg, hogy a megbe­széléseket az együttműködést szorgalmazó és a baráti kap­csolatok elmélyítését őszintén óhajtó szellem jellemzi, amiért külön köszönet illeti Kekkonen elnököt. Losonczi Pál a nemzetközi kérdések megtárgyalása között külön hangsúllyal említette meg az európai békével és biztonsággal összefüggő prob­lémákat. Ebben a vonatkozás­­­ban — mint kiemelte — na­gyon közel került egymáshoz Budapest és Helsinki neve. A budapesti országgyűlés épüle­tében írták alá a Varsói Szer­ződés politikai tanácskozó testületének felhívását, a finn kormány pedig Helsinkit java­solta a felhívásban indítvá­nyozott konferencia színhe­lyéül. „Őszintén üdvözöljük, — mondotta — a finn kor­mány kezdeményezését, mert ez a lépés nemcsak a finn bé­­kepoltika következetességét bizonyítja, hanem felelősség­­érzetet és aggodalmat fejez ki kontinensünk békéjéért.” * Rekkonen elnök válaszában mindenekelőtt a két ország börténelm múltjára tekintett?

Next