Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)
1969-10-10 / 236. szám
é A magyar nagykövet Bagdadban A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa a külügyminiszter előterjesztése alapján Nagy S. Lajos rendkívüli és meghatalmazott nagykövetet érdemei elismerése mellett felmentette bagdadi nagykövetségünk vezetésére kapott megbízatása alól. Egyben Horváth, Józsefet rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki és megbízta hazánk bagdadi nagykövetségének vezetésével. Nagy S. Lajos távozó bagdadi nagykövetünket búcsúlátogatáson fogadta Ahimad Hasszán al Bakr, az Iraki Köztársaság elnöke. Magyar-svájci árucsere-forgalmi megállapodás A Külkereskedelmi Minisztériumban dr. Szalai Béla miniszterhelyettes és dr. Richard Aman, Svájc budapesti nagykövete jegyzőkönyvet írt alá, amelynek értelmében a két ország közötti hosszú lejáratú árucsere-forgalmi és fizetési megállapodás további egy évre, 1970. szeptember 30-ig hatályban marad. Tüdőgyógyász nagygyűlés az Akadémián A „Korányi Frigyes*" Tbc. és Tüdőgyógyász Társaság 37. nagygyűlése csütörtökön délelőtt kezdődött meg a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Dr. Barát Irén, a Társaság elnöke megnyitó szavai után átnyújtotta dr. Nagy László docensnek, a szegedi Tüdőgondozó Intézet főorvosának a „Korányi Frigyes emlékérmet” a dél-magyarországi tbc elleni küzdelemben végzett kiemelkedő munkásságáért. Ezután került sor — a Társaság fennállása óta először — a tiszteletbeli tagok díszoklevelének átnyújtására, amellyel a magyar származású A. L. Bányai amerikai, G. Anetti francia, H. Friedel és P. Steinbürck NDK-beli, S. Goldmann jugoszláv, D. K. Hochlov és N. A. Smeljeto szovjet, dr. Krivinka cseh, dr. J. Patinila finn és M. Zierski lengyel professzorokat tüntették ki. Az ünnepélyes megnyitó után dr. Mosolygó Jénes az Egészségügyi Minisztérium főosztályvezető helyettese tartott bevezető előadást A nem tbc-s krónikus tüdőbetegségek járványtanáról címmel. ncMócsekk helyett deliszr postautalvány A postaforgalom korszerűsítése során a Postavezérigazgatóság a következő években gépesíti a postahivatalok pénzfelvételi és elszámolási munkáit. A gépesítés követelményeinek megfelelően a Posta egységesíti a feldolgozási rendszert és a befizetéshez szükséges űrlapokat. Ezért a jelenlegi, több részes, illetve különleges taglalású csekkbefizetési űrlapok helyett január 1-től egységes háromrészes „átutalási postautalvány”-t hoznak forgalomba. A jelenlegi csekkbefizetési lapok, több részes postautalványok 1970. december 31-ig használhatók fel. A Posta megszünteti a bianco befizetési lapokat is. Helyettük díjmentes „belföldi postautalványt”-t rendszeresítenek, ezekért azonban befizetéskor az utalványokra megszabott díjat számítanak fel. Amennyiben a számtulajdonostól kapott átutalási postautalványon történik a befizetés, azért díjat nem kell fizetnie a feladónak. Szép őszi idő Várható időjárás péntek estig: kevés felhő, eső nem lesz. Napközben megélénkülő, változó irányú szél. A reggeli órákban párásság, köd. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 1ó fok körül. A Duna vízállása Budapestnél csütörtökön 138 centiméter -----Magyar Nemzet---- NAPI KRÓNIKA mmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmimmmmmmmmmmmmmmmmmm — Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága nevében táviratban üdvözölte S. A. Dangét, az Indiai Kommunista Párt elnökét 70. születésnapja alkalmából. — Ho apó nevét vette fel — a vietnami nép elhunyt nagy fia tiszteletére — a dunaújvárosi Vasvári Pál Általános Iskolában az úttörőcsapat egyik raja. Az ünnepélyes rajgyűlésen megemlékeztek Ho Si Minh életútjáról. — Négytagú építészküldöttség utazott Buenos Airesbe, az Építészek Nemzetközi Szövetségének közgyűlésére és X. kongresszusára a Magyar Építőművészek Szövetsége elnökének, dr. Pogány Frigyes professzornak vezetésével. — Társadalmi változások a 25 éves népi Lengyelországban címmel dr. Wladyslaw Markiewicz professzor, a Lengyel Szociológiai Társaság elnöke hétfőn este előadást tart a Lengyel Kultúrában. A városiasodás eredményeivel és problémáival foglalkozó Magyar Urbanisztikai Társaság október 8—10 között három napos tanulmányi kirándulást szervezett Zala megyében. Az urbanisztika szakemberei az első két napon megismerkedtek Zalaegerszeg új városrészeivel, a tófeji kerámiagyárral és több község építészeti stílusával, majd a harmadik napon, ma Nagykanizsát keresik fel. KESZEGEN KÖTEKEDNI KEZDETT ismerősével, Sípos Erzsébettel a mezőtúri Napsugár cukrászdában Katona Ferenc 24 éves helybeli lakos, majd váratlanul előrántotta zsebkését és háromszor hátba szúrta a szerencsétlen nőt. Sipor Erzsébetet életveszélyes állapotban szállították kórházba. Katona Ferencet előzetes letartóztatásba helyezte a rendőrség. ■—* Katasztrofálissá vált a helyzet Tunéziában, ahol több mint két hete hatalmas árvíz pusztít. A halottak száma 425, az anyagi károkat 30 millió frankra becsülik. Az árvizek 40 hidat sodortak el, s használhatatlanná tették az úthálózat és a vasúti pályák jelentős részét. A kormány újabb felhívást intézett a világhoz nemzetközi segítséget kérve. A mentési munkákban részt vesz a légierő összes repülőgépe és helikoptere. A „mozdonypátriárkák” cseréje — amelyről lapunkban már hírt adtunk — ünnepélyes keretek között zajlott le csütörtökön délelőtt a soproni GYSEV-pályaudvaron. Az öreg mozdonyok, az ünnepség után „saját” kerekükön indultak új otthonukba, a bécsi Eisenbahnmuseumba illetve a budapesti Közlekedési Múzeumba, s rövidesen kiállításra is kerülnek. — A televízió műsora pénteken: 8.05: Iskolatévé. Matematika (ált. isk. Vin. oszt.). 8.30: Angol nyelv (középisk. ni—IV. oszt.). 9.05: Földrajz (ált. isk. VI. oszt.). 9.55: Magyar irodalom (ált. lsk. V. oszt.). 11.05: Fizika (ált. isk. VIII. oszt.). 13.10: Matematika (ism.). 14.05: Földrajz (ism.). 14.55: Magyar irodalom (ism.). 15.50: Fizika (ism.). 17.10: Pedagógus-továbbképzés. Hogyan tanítok televízióval? 18.00: Hírek. 18.05: Légy ember, Barankin. Magyarul beszélő szovjet kisfilm (ism.). 18.25: Reklámműsor. 18.30: Legkedvesebb kísérleteim. öveges professzor műsora. 18.50: Esti mese. 18.55: Bratislava Lyra ’69. 19.15: Vendégasztal. 20.00: Tv-Híradó. 2020: Fekete, fehér — igen, ném? n. elődöntő. A IX. és a XX. kerület vetélkedője. Kb 22.00- Tv*Híradó. — 2. kiadás — A Barátság 1. távvezeték Gödöllő határában felépült szivattyúállomásának próbaüzeme megkezdődött. Ezen a távvezetéken érkezik Csehszlovákián át hazánkba a szovjet nyersolaj, amelyet Százhalombattán és Szőnyben dolgoznak fel. Az új szivattyúállomás üzembe helyezésével a távvezetéken át annyival több nyersolaj érkezik majd hazánkba, hogy megszüntethetik a vasúti tartálykocsikban történő, költséges szállítást. Az egyházi gyűjtemények — könyvtárak, levéltárak, múzeumok — vezetői kétnapos értekezletet tartottak a Nemzeti Galériában. Prantner József államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettes is felszólalt az értekezleten, amelynek részvevői hangsúlyozták: szorosabb együttműködéssel szorgalmazzák, hogy az egyházak tulajdonában levő gyűjtemények a nemzeti kultúra közkincsévé váljanak. KÜLFÖLDI AUTÓBUSZT TÖRT FEL a Paulay Ede utcában Pirity Gábor 23 éves büntetett előéletű budapesti lakos és háromezer forint értékű csomagot lopott el belőle. A VI. kerületi rendőrkapitányság őrizetbe vette Pirity Gábort és megindította ellene a büntető eljárást. Műszaki-gazdasági kooperációról írt alá öt évre szóló szerződést a Budavox és a cannes-i Compagnie des Telephones telefonszerelő vállalat.— André Watts megérkezett Budapestre. Szombaton a rádiózeneikar hangversenyén a Zeneakadémián mutatkozik be a magyar közönségnek. A kiváló zongoraművész önálló estjét kedden rendezik meg, ugyancsak a Zeneakadémián. A svájci tiszteletbeli konzul fiát, mint ismeretes, egy társával együtt álarcot viselő fegyveresek vasárnap elrabolták Caliban. A konzul most névtelen levelet kapott, amelyben értesítik, hogy fia kifogástalan egészségi állapotnak örvend, s negyedmillió dollár váltságdíjat követelnek szabadon bocsátásáért. — A fűszerpaprika szedése jó ütemben halad a vidéki gazdaságokban. A termésbecslések szerint az országos átlag hozzávetőleg 40 mázsa körül van holdanként. — Pénzbírsággal sújthatók azok a munkáltatók, akik a szakmunkástanulók gyakorlati képzésében a jogszabályokban meghatározott kötelezettségeiket megszegik, illetve, akik a tanulók számára előírt juttatásokat nem biztosítják. Az erről szóló kormányrendelet a hivatalos lap 77-es számában jelent meg. Az új rendelet alapján 1970. január 1- től a vállalatok, szövetkezetek is — tehát bármely kötelezettségét elmulasztó munkáltatót pénzbírsággal lehet sújtani. A pénzbírság maximuma háromezer forint. — Négyes erősségű földrengést jelentettek csütörtökön a nyugat-ausztrália Mackeringből. A földrengés 10 másodpercig tartott. Károkról eddig nem érkezett jelentés. A városban a múlt év októberében egy földrengéssorozat 300 hálát döntött romba ■ •— A bécsi Hofburgban ülésező nemzetközi értekezlet, amelyen a közép-európai térség államhatárokat átszelő távolsági autósztrádáinak hálózatáról tanácskoztak Ausztria, Magyarország, Jugoszlávia, Olaszország, Svájc, Lichtenstein, az NSZK és Csehszlovákia miniszteri szakbizottságai, csütörtökön véget ért. Hazánk képviseletében dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter írta alá a záróokmányt. Dr. Josef Klaus osztrák kormányfő a balhausplatzi kancellári hivatalban fogadta a konferencia részvevőit és villásreggelin látta vendégül a küldöttségeket vezető közlekedési minisztereket. A koreai mezőgazdasági küldöttség Kim Mon Gümnek, a KNDK mezőgazdasági bizottsága elnökének vezetésével csütörtökön kétnapos látogatásra Heves megyébe érkezett. A Csehszlovák Vasutak felsővezeték építői és a távközlésbiztosító rendszert szerelő vállalat szakemberei bekapcsolódtak Hajdúszoboszlón a Budapest—Záhony közti vasúti pálya villamosításának munkáiba. A csehszlovák szakemberek a Karcag—Debrecen közti munkálatokat segítik. A vonalszakasz teljes villamosítását Budapest és Záhony között a terveknek megfelelően a jövő év végére fejezik be. — Társadalmi változások a 25 éves népi Lengyelországban címmel dr.Wladyslaw Markiewicz professzor, a lengyel szociológiai társaság elnöke, a nyugati kutatóintézet vezetője tart előadást október 13-án, hétfőn este a Lengyel Kultúrában. — Az ICSOBA — a nemzetközi alumíniumipari szervezet második konferenciája nagy érdeklődés közepette zajlott a Technika Házában. Keddtől csütörtökig négy plenáris ülésen és három tagozatban 72 szekcióelőadás hangzott el. A konferencia tanácskozásai csütörtökön véget értek. A külföldi és hazai szakemberek ma tanulmányi látogatást tesznek Halimbán, Ajkán és Inotán. — A Vígszínház értesíti a közönséget, hogy az utcán látható színlapja téves, mert október 19-én fbrután fél 3 órakor az Ibérlet I. előadásában a Solness építőmester kerül színre. —* A fejlett országok tejtermék-feleslegeiket bocsássák a fejlődő országok rendelkezésére, ezt a javaslatot terjesztette a FAO egyik most ülésező bizottsága elé dr. A. H. Böerma, az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) vezérigazgatója. A rákospalotai új városrész közútfejlesztési és közlekedési terve elkészült. Az új városrész zavartalan közlekedése a helyi közutak jelentős fejlesztését igényli. A Szerencs utcát 25 millió forint értékű munkával kiépítik. Korszerűsítik a Csömöri utat és a Frankovics Mihály utcát. Ez a munka a Rákospatak és a körvasút feletti áthidalásokkal együtt körülbelül 70 millió forintba kerül majd. — A X. üzem egészségügyi tudományos ankét, amelynek előadásai az iparágban dolgozók egészségügyével és munkakörülményeivel foglalkoznak, ma kezdődik a Textilipari Dolgozók Szakszervezetének székházában. — Meghalt Csillag Dezsőné született Kalmár Lenke, október 8-án. Az elhunytban Csillag István kollégánk, a Magyar Hírlap munkatársa édesanyját gyászolja. A temetés október 12-én, Vasárnap 12.30 órakor lesz (X., Kozma utca 6.). — HALÁLOZÁS- Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy hőn szeretett feleségem, illetve nővérünk, Minkus Richardné szül. Kiinger Anna Zürichben hirtelen elhunyt. Drága hamvait okt. 14-én 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. — Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik itt. Fiánk Ernő ügyvéd elhunyta alkalmából részvétüket nyilvánították. özv. dr. Fiánk Ernőné, dr. Fiánk Gyu- KRIMI Hajlandó egy kicsit velem is foglalkozni?! (Hegedűs István rajza) IS. Péntek, 1969. október . SPORT A sportágak fejlesztéséről tárgyalt az MTS országos tanácsa Ma a labdarúgás szerepel a napirenden Kétnapos tanácsokzásra ült össze csütörtökön az MTS országos tanácsa. A Sportcsarnok vívótermében Egri Gyulának, az MTS elnökének megnyitója után a sportágak fejlesztésének programját tárgyalták meg. Csanádi Árpád, az MTS elnökhelyettese elmondotta, hogy az MTS második kongresszusának határozatai nyomán készült el a sportágak fejlesztésének távlati programja. A tervezet kidolgozásába bevonták a legjobb szakembereket. A program elkészítését elsősorban a nemzetközi versenysportban tapasztalható fejlődés, valamint az egyes sportágakban élesedő verseny tette szükségessé. A magyar versenysport élvonala, mind ez ideig eredményesen szerepelt a nagy világversenyeken. Több sportág azonban most már fokozottabb figyelmet, tudatosabb és tervszerűbb fejlesztést igényel. Problémát jelent többek között, hogy nem megfelelő létszámú és színvonalú az edzőgárda, kevés a fedett sportlétesítmény. Emellett az edzések színvonala és intenzitása a legtöbb sportegyesületben, sőt még az egyes válogatott kereteknél is elmarad a nemzetközi követelményektől. Az elemzések azt mutatják, hogy a jelenlegi szemlélet és a rendelkezésre álló feltételek mellett nem lehet lépést tartani a fejlődéssel. A távlati fejlesztési terv alapja, hogy tartsuk meg a már elért pozícióinkat és ahol lehet — főleg az olimpiákon — újabbakat szerezzünk. Ennek érdekében sok a tennivaló. Többek között a tudományos ismereteketkell jobban felhasználni, a sportorvosi kutatómunkát kell tovább fejleszteni. Szükséges a megfelelő számú és felkészültségű szakember képzése is. A fejlesztési program célkitűzéseinek megvalósításához a feltételeket mindenekelőtt a sportegyesületeknél kell biztosítani. Különös gondot kell fordítani az olimpiai játékok műsorán szereplő sportágak élvonalának. Folyamatosan fel kell számolni a válogatott keretekben és az egyesületekben folyó edzésmunka közötti különbségeket. Minden szinten fokozott gondot kell fordítani az egyesületek, a versenyzők, az edzők és a szakosztályok munkájának évenkénti értékelésére. Az MTI országos tanácsa kategorizálta a sportágakat Első helyen szerepelnek a sikeres olimpiai szereplést jelentősen befolyásoló sportágak: atlétika, birkózás, cselgáncs, evezés, kajak-kenu, kerékpár, labdarúgás, ökölvívás, öttusa, sportlövészet, súlyemelés, torna, úszás-műugrás, vízilabda, vívás. Ezután következnek a versenysport fejlesztését elsősorban mennyiségi vonatkozásban jelentősen befolyásoló sportágak: asztalitenisz, kézilabda, kosárlabda, röplabda, sakk, tájékozódási futás, teke, tenisz. Azok a sportágak, amelyek a sikeresolimpiai szereplést és a versenysport fejlesztését kevésbé befolyásolják, a harmadiktegóriába kerültek. Ezek gyeplabda, íjászat, jégkorong, korcsolya, könnyűbúvár sport lovaglás, modellezés, motorcsónak, motorsport, műkorcsolyázás, rádióamatőr sport, repülősport, sízés, tollaslabda, vitorlázás. Az MTI országos tanácsa ma a labdarúgósport helyzetéről tárgyal. El Salvador a mexikói döntőben Vélemények a Milán—Estudiantes mérkőzésről Anglia, Mexikó, Belgium, Uruguay, Brazília, és Peru után El Salvador válogatottja is biztosította helyét a jövő évi mexikói labdarúgó világbajnokság tizenhatos döntőjében. El Salvador és Haiti csapata semleges pályán, Kingstonban tízezer néző előtt mérkőzött a döntőbe jutásért. Előzőleg Haiti 3:0-ra, Salvador pedig 2:1-re győzött. A harmadik meccsen 90 percen át nem esett gól, a hosszabbításban azonban Martinez Haiti kapujába küldte a labdát, így El Salvador 1:0 arányban nyert. Európában a hét legjelentősebb futballmérkőzése a szerda esti ,milánói Világ Kupa döntő volt, amelyet az AC Milán 3:0-ra nyert az argentin Estudiantes ellen. — Magam is csodálkoztam rajta, mennyire ideges volt a csapatom — nyilatkozta Rocco, a Milán edzője. — A játékosok képességeit dicséri, hogy ilyen idegállapotban is biztosan nyertek a Világ Kupát védő argentinok ellen. Mangano, az Estudiantes elnöke ezt mondta a mérkőzésről: — Nagy kár, hogy egész könnyen elhárítható gólok miatt szenvedtünk súlyos vereséget. Abban azonban biztos vagyok, Argentínában n győzünk.* Érdekes jelentés érkezett Manchesterből. Johnny Gile, a Leeds United csatára, az ír válogatott tagja bejelentette, hogy tisztázták a helyzetet az ír labdarúgó szövetséggel, nem lépnek sztrájkba és a következő héten játszanak a Dánia elleni világbajnoki selejtezőn. Az ír válogatott 14 játékosa azért akart sztrájkolni, mert véleményük szerint az írek szövetsége nem törődik a válogatott csapattal. A labdarúgók egy bizottságot választottak, amelynek Giles is tagja volt Ez a bizottság tárgyalt a szövetséggel, és amint Giles elmondotta, a vezetők belátták hibáikat, több támogatást ígértek és így a neves játékosok a jövőben nem maradnak távol az ír válogatott mérkőzéseitől. Spartacus vagy BVSC, Statisztika vagy FTC Szombaton eldőlhet az asztalitenisz csapatbajnokság Két rangadóra kerül sor szombaton az asztalitenisz csapatbajnokságon és könnyen megtörténhet, hogy mind a férfi, mind a női bajnoki sorsa el is dől ezen a napon. A férfiak mezőnyében a bajnok Spartacus pontveszteség nélkül vezet, az őt követő BVSC pedig csak a Spartacustól szenvedett vereséget. Szombaton ismét találkozik a két csapat és ha a Spartacus nyer, nyilván megvédi bajnoki elsőségét. Ha a BVSC győz, teljesen nyílttá válik a verseny kettejük között. A vasutas csapatban Harangi, Rózsás, Bérczik, Juhos és Kovács, a szövetkezeti együttesben Pigniczky, Tímár, Marosffy, Kollár és Gutmayer játszik. A női bajnokságban a férfiakéhoz hasonló a helyzet. A Statisztika két ponttal vezet az FTC előtt és ha a szombati rangadón ismét legyőzi a ferencvárosiakat, akkor már bajnoknak tekinthető. Az FTC viszont még szintén bajnok lehet. A Statisztika csapatában Kisházi, Papp, Rózsásáé, Magos és Juhos, a FTC-ben Jurikné, Poór, Barta, Petrányi és Csőke szerepel. A Bp. Honvéd és a Lazio labdarúgócsapata megegyezett abban, hogy október 30-án Kispesten, november 19-én pedig Rómában játsszák le Középeurópai Kupamérkőzésüket. • A két másik magyar csapat már régebben rögzítette az időpontokat. A Csepel október 22-én Innsbruckban, egy héttel később Csepelen játszik, a Vasas november 12-én Budapesten, november 19-én pedig Skopjéban mérkőzik. Felavatták a Vasas több mint egymillió forintos költséggel újjáépített atlétikai pályáját. Az avató alkalmából a Pasaréti úti stadionban Kulcsár Magdolna az 1500 m-es síkfutásban rekordkísérletet tett, de 4:30.5 perces ideje három mp-cel elmaradt a csúcstól. A Ferencvárosi Motoros Klub JÖVŐ vasárnap tartja alakuló közgyűlését az MTI tanácstermében