Magyar Nemzet, 1969. október (25. évfolyam, 228-254. szám)

1969-10-10 / 236. szám

- Magyar Nemzet » A HAZAFIAS NÉPFRONT LAPJA » Tűs a kazánban Még a nagy francia forra­dalom esztendejét élte az emberiség, amikor Galvani olasz tudós a békacomb rán­­gatódzásából a légköri elekt­romosság létezését olvasta ki. De csak a XX. század eleje lehetett a tanúja an­nak, hogy a villamos világí­tás tömegméretekben elter­jedt. A tranzisztornak már két évtizedre sem volt szüksége arra, hogy szinte mindenesként vonuljon be életünkbe, s az iparilag fej­lett országokban úgy gyárt­sák mint a kockacukrot. A lasersugárnak pedig, amely a 60-as években villant fel először, a hegesztéstől az or­vostudományig vagy a Föld—Hold távolság pontos megméréséig máris sokféle alkalmazási területe nyílt. E három példa mondat­ja, hogy a ma tudománya, felfedezése, találmánya hol­napra már mindennapi éle­tünk megszokott tartozéka lesz. Ilyen szemmel tekintve a tudományra és technikára, viszonyára a termeléshez, gyakran közvetlen értékal­kotó jellegére, mindjárt fontosabbnak tűnik, hogy milyen hatásfokkal is „tü­zelünk” ebben a „kazán­ban”. A vizsgálatot elvégez­te a Magyar­­ Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága, amikor több mint másfél éves széles körű fel­mérés alapján június végi ülésén irányelveket fogadott el Ezek azóta tudománypo­litikai irányelvek néven jár­ják be az információs csa­tornákat, jutnak el azokhoz, akiknek közvetlenül is ré­szük lehet a megvalósításá­ban, de olyanokhoz is, akik közvetve, saját büdzséjükön keresztül mérhetik majd le, hogyan sáfárkodtak javaik­kal. A tudománypolitikai irány­elvek szervesen beleillesz­kednek az új gazdaságirányí­tási rendszer kereteibe. Azo­kat a felismeréseket tartal­mazzák, amelyek az utóbbi években törtek utat maguk­nak fejlődő életünkben. A tudományos élet felső fóruma, Akadémiánk előtt Acgél György, az MSZMP Központi Bizottságának tit­kára július 9-én számolt be az irányelvek megszületésé­ről. A Társadalmi Szemle most megjelent októberi szá­mának vezető cikkét pedig dr. Ajtai Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának pót­tagja, a Minisztertanács el­nökhelyettese írta „A ma­gyar tudománypolitika né­hány időszerű kérdése” címmel. Az irányelvek is­meretében és e cikk tükré­ben érdekes megvizsgálni tudományos életünknek azo­kat a csomópontjait, ame­lyekből nagy és hasznosít­ható energiák sugároznak. Az oktatás-kutatás egy­másra hatásának és állandó kapcsolatának megteremté­se nagyon sokat javíthat tu­dományos munkálkodásunk hatásfokán, és az utánpótlás jobb válogatási lehetőségeit kínálja. Aki oktat, kutasson is, aki kutat, oktasson is — így fogalmazhatnak a köve­telmény alapel­vét. Senki sem állíthatja, hogy az állami költségvetésből való gazdálkodás holttenger­­simaságú állapotokat bizto­síthat egy-egy kutató­inté­zetnek, de azt sem, hogy az ilyen „túlbiztosított” at­moszférában folyó kutatás nem hozhat komoly sikere­ket. De ha az ipar „vihara” korbácsolja fel az állóvize­ket, mozgásba lendülnek a mélyben rejlő rétegek is. Az ipari kutató intézetek álta­lános finanszírozását az új gazdaságirányítási rendszer megszüntette. Ezek ma már jobbára üzemi rendelésekből tartják fenn magukat. Ezzel párhuzamosan az a tapasz­talat is leszűrhető, hogy mozgékonyabb, „versenyké­pesebb” lett ipari kutató in­tézeti hálózatunk. A tudományos apparátus hatásfokának növeléséhez változtatásra van szükség a tudomány irányításában szervezésében. Ezért az irányelvek az A­kadémia olyan reformját is tervezik, amely kettéválasztja a tu­dományos fórumot a pénz­ügyi, adminisztratív irányí­tástól. Mindkét irányú te­vékenység természetesen az Akadémia hatáskörében ma­rad. Tudományunknak még fokozottabban a nemzetközi együttműködésre kell építe­nie, elsősorban a szocialista országokkal. A KGST kere­tében megvalósuló integrá­ció a legfontosabb mind az együttműködés mélységét, mind az információcsere szélességét tekintve. A hatásfok javulásában is nagyságrendi változást hoz­hat a nemzetközi kooperá­ció. Szellemi exportunk ter­vezett növelését is elsősor­ban ezen az úton tudjuk el­érni. Most­­készül hazánk 15 éves távlati fejlesztési ter­ve, amely 1971-től 1985-ig terjed. A gazdasági alapjain­kat kiszélesítő távlati fej­lesztési terv időtartamára szól majd a távlati tudomá­nyos kutatási tervprogram is, ezzel kétoldalú kölcsön­hatást lehet megvalósítani. A tudománypolitikai irányelvek néhány átfogó részét érintettük. Abból az alkalomból, hogy most új, fontos szakasz kezdődött a megvalósításban. A megala­kult Tudománypolitikai Bi­zottság megkezdte munká­ját, s mint erről Ajtai Mik­lós miniszterelnök-helyettes említett cikkében beszámol, munkatervébe felvette a többi között az új távlati tu­dományos kutatási terv ké­szítését. Ugyanakkor az irányelveket különböző szin­teken most tárgyalják. Ezzel egyidőben az állami szervek is megkezdték a realizálás­hoz szükséges előkészítő, jogalkotó munkát Az a kölcsönhatás, amely a pártvezetés és a döntésben érdekeltek között eddig is megvolt, most, az irányel­vek megtárgyalásával to­vább erősödik. A tárgyalá­sokba a pártbizottságok be­vonják a területükön műkö­dő intézmények vezetőit, képviselőit, akik az irány­elvek megállapításait saját tapasztalataikkal gazdagít­ják. Így ötvöződik egybe az elmélet a gyakorlattal, s kap tudományos életünk olyan lendítő erőt, újabb rakétafokozatot, amely a gondolattól a megvalósításig vezető utat a korunkra jel­lemző, egyre gyorsuló sebes­séggel teszi meg. Nagy István Véget ért az ENSZ-közgyűlés általános politikai vitája Gromiko és Schumann megkezdte tárgyalásait A külpolitikai helyzet s AZ ENSZ-KÖZGYŰLÉSBEN befejeződött az általános po­­litikai vita. Szerda délután a plenáris ülésen Portugália, Kuba, Honduras, és végül Algéria képviselője fejtette ki or­szága álláspontját nemzetközi kérdésekről — hozzátéve véle­ményét a már elhangzott 113 felszólaláshoz. A kommentátorok többsége úgy véli, a vita hű képet adott arról, mi nyugtalanítja ma leginkább a világ közvéleményét: szinte minden hozzászó­lás az Egyesült Államok vietnami agresszióját és az elmérge­sedő közel-keleti helyzetet tárgyalta részletesen. Megállapít­ható volt, hogy az amerikai politikát Vietnamban csak az ag­resszió közvetlen részvevői támogatták és még az amerikaiak NATO-partnerei közül is többen ellenvéleményt nyilvánítottak. A genfi leszerelési bizottságban nagy érdeklődés fogadta a közös szovjet—amerikai szerződéstervezetet a tengerfenék denuklearizálásáról — állapítja meg a Pravda csütörtöki szá­mában.­­ A szerződés, amelynek a végrehajtás ellenőrzéséről szóló cikkelyek fontos részét alkotják, semmiben sem érinti a szerződő államok jogait a part menti vizek használatára, nem akadályozza a tengerek mélyén folytatott gazdasági vagy tudo­mányos tevékenységet. Sokan úgy vélik, hogy a javaslat már a közeljövőben az ENSZ-közgyűlés elé kerül. Majdnem bizo­nyos, hogy a leszerelési bizottság tagjai támogatják és jóvá­hagyják a szöveget. EURÓPÁBAN a nemzetközi élet leglényegesebb eseménye a francia külügyminiszter moszkvai útja. A francia köz­vélemény a két ország barátságának és együttműködésének továbbfejlesztését várja a látogatástól. A gaulleista Nation egyenesen az együttműködés új szakasza megnyitásának minő­síti Schumann útját. Hangsúlyozza, hogy a két ország baráti kapcsolatainak fejlődése nem korlátozódik a két államra, hanem egyik megnyilvánulása annak az enyhülési politikának, amelyet Franciaország a szocialista országok összességének javasol. Az együttműködés a Szovjetunióval számos téren, első­sorban a kereskedelemben, igen gyorsan fejlődik. Ami Schu­mann tárgyalásait illeti, ő elsősorban politikai kérdésekről tanácskozik szovjet partnerével, Gromiko külügyminiszterrel. Az együttműködés, amely­ igen­ fontos tényező az európai, és nemcsak az európai politikában, ugyanis ezen a területen is fejlődik. Gyakran történik ma már meg, hogy a két ország dip­lomáciája nagyjából egy irányban keresi a megoldásokat a vi­lág számos feszültséggel terhes térségében. Említést tesz a Ha­tfon arról a látogatásról is, amelyet valószínűleg a jövő évben tesz Pompidou köztársasági elnök a szovjet földön. Amíg a moszkvai látogatás egyengeti a szovjet—francia együttműködést, Párizsból arról érkeznek hírek, hogy növek­szik az egyenetlenség a kormányzó gaulleista párt különböző csoportjai között. Pompidou szerdai kijelentéseivel — amelyek­kel cáfolta, hogy bajok lennének az országban, vagy hiányozna a határozottság a kormányon belül — lapvélemények szerint elsősorban a kormánytöbbséget kívánta figyelmeztetni. A kije­lentések akkor hangzottak el — írja a Paris Jour —, amikor a nemzetgyűlés folyosóin a kormánytöbbség számos képvise­lője kezdte kétségbe vonni, hogy egyetértés uralkodik Chaban- Delmas miniszterelnök és a köztársasági elnök között. Minden­esetre a költségvetés most kezdődő parlamenti vitája megmu­tatja majd, hogy elismerik-e az új államfő tekintélyét a gaul­leista párt az elnök irányában fenntartásokkal viseltető tagjai. Be­fejeződött az á­ltalános politikai vitat A szovjet javaslatok keltették a legnagyobb érdeklődést Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti New Yorkból. Be­fejeződött az általános politi­kai vita az ENSZ-közgyűlés 24. ülésszakán. A vitában a 126 tagállamból 117 ország küldötte fejtette ki nézeteit a legfontosabb nemzetközi kér­désekről. A magyar küldött­ség nevében Puja Frigyes, a külügyminiszter első helyette­se, az ülésszakon részt vevő küldöttség vezetője mondott beszédet. Az általános politikai vita ez évben sem hozott jelentős fejleményeket. ENSZ-megfi­­gyelők­ a legfontosabb kezde­ményezésnek azokat a terveze­teket tartják, amelyeket Gro­miko szovjet külügyminiszter terjesztett elő a nemzetközi biztonság megszilárdításáról, illetve a szocialista országok nevében a vegyi és bakterioló­giai fegyverek eltiltásáról. Ezeket a javaslatokat a köz­gyűlés napirendjére tűzték. A legtöbb felszólaló igen részletesen foglalkozott a kö­zel-keleti válsággal, mint olyan nemzetközi kérdéssel, amelynek megoldásában az ENSZ döntő szerepet tölthet be. A tagállamok jó része az eredménytelenséget Izrael vál­tozatlanul merev magatartásá­nak tulajdonítja, és több arab állam képviselője utalt arra, hogy a Tel Aviv-i kormány bátorítást kapott ehhez Wa­shingtontól, ahová Golda Meir miniszterelnök-asszony az ál­talános vita idején látogatott el. Nagy súllyal került szóba az általános politikai vitában a vietnami háború kérdése is. A felszólalások, más-más hang­súllyal ugyan, de többségük­ben a háború azonnali befe­jezését és a béke helyreállítá­sát követelték. A szovjetunión és a szocialista országokon kí­vül számos afrikai és ázsiai ország delegátusa mutatott rá a közgyűlésen, hogy a meg­oldás elmaradásáért egyedül az Egyesült Államokat terhe­li a felelősség. Szinte kivétel nélkül min­den felszólalás sürgette a ha­ladéktalan leszerelési intézke­déseket. Sok szó esett arról, hogy az ENSZ bizonyos értelemben válságban van. Az ENSZ-chip­ lomaták jó része nem ért egyet ezzel, s bár elismerik, hogy a világszervezet még korántsem tudja betölteni feladatát, rá­mutatnak arra, hogy változat­lanul fontos szerepet tölt be nemcsak a nemzetközi válsá­gok kiszélesedésének megaka­dályozásában, hanem a fejlett és a fejlődő országok közötti kapcsolatok kiépítésében és el­mélyítésében is. Schumann Moszkvában Párizsból jelenti az MTI. Maurice Schumann francia külügyminiszter — mint már jelentettük — csütörtökön reg­gel ötnapos látogatásra a szovjet kormány meghívására Moszkvába utazott. A francia küldöttség vezetőjeként részt vesz a szovjet—francia együtt­működési vegyes bizottság, az úgynevezett „nagybizottság” ülésszakának megnyitásán. A megnyitó ülés után a számos minisztert magában foglaló francia küldöttség vezetését Valery Giscard d’Estaing gaz­dasági és pénzügyminiszter ve­szi át. Amint a TASZSZ beszámol róla, Schumann csütörtökön reggel megérkezett Moszkvá­ba. A lobogókkal feldíszített seremetyevói repülőtéren And­­rej Gromiko szovjet külügy­miniszter és más hivatalos személyiségek fogadták. A je­lentés szerint a két külügy­miniszter azonnal megkezdte tárgyalásait. A kiadott közlemény sze­rint a Gromiko-Schumann­­eszmecsere meleg, baráti lég­körben folyt egyes időszerű, a feleket kölcsönösen érdeklő nemzetközi problémákról. Munkat­ársánk telefonjelentése Brigh­t­onből Színtelen vita a toryk kongresszusán Brighton, október 9. Brightonban a konzervatív konferencia csütörtökön ugyanabban az épületben, a „legmagasabb szintű­­szóra­koztatási központ” nagytermé­ben, nyílt meg, ahol a múlt héten ért véget a Munkáspárt tanácskozása. A színhely nem változott, de mások a díszítő feliratok. A legkevésbé sem hangulatos, rideg teremből el­tűntek a labourista tanácsko­zást körülvevő élénk színek, mindenütt halványkék alapon fehérbetűs jelszavak hirdetik: „Nagy-Britanniának jobb len­ne konzervatívokkal!” Figyelemmel kísérve a vitát kitűnik: napjainkban a kon­zervatívoknak nincs igazi al­ternatívájuk, alig sorakoztat­nak fel konkrétumokat, inkább általánosságban körvonalazzák álláspontjukat. A toryk támadásainak leg­főbb céltáblája Harold Wil­son. Szinte senki sem akad, aki valamilyen formában ne akarna elégtételt venni a mi­niszterelnök minapi megjegy­zéseiért. Gyakran nyomdafes­téket alig tűrő sértegetéseket, gyanúsításokat zúdítanak rá, s történelmi példákkal élve még III. Richarddal is össze­hasonlítják, szószegéssel, szán­dékos kétértelműséggel vádol­ják. A kormányelnök ilyetén áb­rázolása után felvázolják Ed­­ward Heath konzervatív párt­vezér arcképét. „Ted” — ha hinni lehet híveinek — való­ban modern gáncs nélküli lo­vag: előrelátó, feltétlenül be­csületes, egyenes, szókimondó, nagy koncepciójú. Méltó a vá­lasztópolgárok teljes bizalmá­ra. A küldöttek — mint ki­domborították — remélik, hogy a következő pártkonfe­rencián már olyan igazi mi­niszterelnököt láthatnak, aki kormányfőhöz méltóan visel­kedik majd. Túlmenően a párt vezetői­nek szóló személyi hozsanná­kon és a vele kapcsolatos kombinációkon, a ssárt és a konferencia legvitatottabb alakja, Enoch Powel, a jobb­szárny vezére. Óriási üdvri­valgásban részesült, a küldöt­tek zajos kisebbsége helyéről felállva hosszasan ünnepelte, amikor a várakozásoktól elté­rően nem a nemzetközi kérdé­sek megtárgyalásakor a közös­­piaci vitában, hanem még csü­törtökön délelőtt a gazdasági napirendi pontnál szólalt fel Alig néhány perces mondóká­jában Powell hű maradt ön­magához mindent és minden­kit támadott. Jelszava ezút­tal így hangzott: „Kitörni és elmenekülni a jelenlegi si­kertelenségek szorító gyűrűjé­ből.” De hová? Erre nem adott választ. MacLeod, a konzervatív „árnyékkormány” pénzügymi­nisztere beszédének fő mottó­ja az volt, amiről már annyi szó esett: a konzervatívok kormányra jutásukkor a köz­vetlen személyi adózás csök­kentésével párhuzamosan a közkiadások jelentős lefara­gását ígérik, és a létfenntar­tási lehetőségek javítását he­lyezik kilátásba. A küldöttek szavaiból minduntalan kitűnt, a következő választásokat az­ a párt nyeri meg, amely hi­hetőbben tudja hirdetni: ural­mától a megélhetési költsé­gek, a magasba szökő árak, az inflációs jelenségek megzabo­­lázása várható. A néhány napja végrehaj­tott kormányátalakításhoz egyébként több megjegyzést is fűztek a konzervatívok, Selwyn Lloyd volt külügy- és pénzügyminiszter főként azt kifogásolta, hogy Wilson „megfojtotta saját gyerme­két” a gazdaságügyi miniszté­rium felszámolásával. A nemzetközi kérdések vi­tájának hivatalos vezérszóno­kaként Sir Alec Douglas- Home, a volt miniszterelnök lépett fel. Előtte összecsaptak a Közös Piac hívei és ellen­felei. A belépési kérelem tá­mogatói azt fejtegették: bár a Szueztől keletre fekvő tér­ség, a Közel-Kelet és Afrika is fontos az ország számára, Nagy-Britanniának elsősorban mégis Nyugat-Európában kell horgonyt vetnie. A Közös Piac Nagy-Britannia részvételével tud csak — szerintük — meg­erősödni. Mások viszont éppen az angol mezőgazdasági érde­kek védelmében abban fog­lalták össze nézeteiket: ha túl nagy lenne a csatlakozás ára, akkor az országnak az Euró­pai Gazdasági Közösségen kí­vül kell maradnia. Matolcsy Károly

Next