Magyar Nemzet, 1969. december (25. évfolyam, 280-303. szám)

1969-12-03 / 281. szám

1 ­­­ ismételte a nyugatnémet állás­pontot, amely szerint egyidő­­ben, azaz egymással párhuza­mosan kell megoldani az angol belépés és az agrárpiac problé­máját. Hágában egyébként ál­talános az a benyomás, hogy a kezdeményezést Párizs és Bonn párbajában ezúttal Bonn ragadta magához. Alátámaszt­ja ezt az érvelést, hogy a kan­cellár a francia elnöknél jóval hosszabb, alaposan felépített és határozott Hangú beszédé­ben sorra vette azokat a gon­dokat, amelyekkel a Közös Piacnak szembe kell néznie. Megoldásként a nyugatnémet kancellár a már ismert bonni javaslatokat ajánlotta, megle­petést keltett viszont a több­szöri határozott utalás a kelet -nyugati kapcsolatok fejlesz­tésére. (A többi felszólaló nem tért ki erre.) Ebből a szem­pontból is figyelmet érdemel Brandtnak az a megjegyzése, hogy a közösség „ne legyen új tömb”, hanem az összeurópai békerendszer egyik építő ele­mévé váljék. Erőteljesen húzta alá Brandt a brit belépés fontosságát. A barmi álláspont szerint bebizo­nyosodott, hogy a szigetország nélkül előbb-utóbb megbénul a közösség; az angol­ csatlako­zás „megfelel a Közös Piac ér­dekeinek” azért is, mivel je­lenleg „olyan időszakot élünk, amelyben — mint a kancellár mondotta — szorosabb együtt­működésre törekszünk a Kelet és a Nyugat között”. Végül pe­dig Bonn gazdasági erejére célzott: akiket ez aggaszt — mondotta ■—, azoknak kapóra jöhet a londoni belépés. Rányomta bélyegét a keddi tárgyalónapra is az engedmé­nyek és a kompromisszumok körüli huzavona. A tanácsko­zás részvevői Moro olasz kül­ügyminisztert bízták meg az­zal, hogy közvetítsen a záró­közlemény megszövegezésében. A kétnapos Közös Piac-talál­kozó végső, s talán legfonto­sabb tanulsága, hogy a „hatok” történetében lezárult a kérlel­hetetlen,­ határozott állásfogla­lások korszaka, a Közös Piac hajója a jövőben az engedmé­nyek és kompromisszumok ke­vésbé viharos vizein próbál majd előre haladni. A csúcsértekezlet kedden este befejezte­­ munkáját, az utolsó ülés több mint négy órát tartott. A csúcstalálkozó befe­jeztével közös közleményt hoz­tak nyilvánosságra. Ez a többi között bejelenti, hogy már 1970. január 1-e előtt életbe léptetik a mezőgazdasági fi­nanszírozásának új rendszerét. Martin József Nem csökkenti európai csapatainak létszámát az Egyesült Államok Kóserű külügyminiszter elutazott a NATO miniszteri tanács ülésére Washingtonból jelenti az AP és Reuter. Az Egyesült Álla­moknak nincs szándékában amerikai katonákat kivonni Európából az 1970—71-es pénz­ügyi évben — közölte az ame­rikai külügyminisztérium szó­vivője sajtóértekezletén. A szóvivő kijelentette: a Nixon- kormány álláspontja szerint az amerikai csapatok „az Egyesült Államok bizton­sági érdekeinek megfelelően tartózkodnak Európában és tel­jesítik a kormánynak a NATO- val kapcsolatban vállalt köte­lezettségeit”. Rogers amerikai külügymi­niszter, aki kedden délután in­dult el Washingtonból, hogy részt vegyen az NATO minisz­teri tanácsának Brüsszelben csütörtökön kezdődő ülésén, ezt az ígéretet viszi tarsolyá­ban az Egyesült Államok szö­vetségeseinek. Rogers a ta­nácskozást követően rövid idő­re megáll majd Bonnban és Párizsban, hogy tanácskozzék a nyugatnémet és francia veze­tőkkel. A NATO minisztereinek brüsszeli tanácskozását előké­szítendő megkezdődtek a NA­­TO-tagállamok vezérkari főnö­keinek megbeszélései a­ „kö­zép-európai katonai egyensúly problémáiról”. Jelentéseiket a csütörtöki ülés elé terjesztik. Gyakorlatias, konstruktív légkör a helsinki tárgyalásokon Helsinkiből jelenti a TASZSZ. A szovjet és az amerikai kül­döttség kedden a szovjet nagy­­követségen tartott újabb talál­kozót és tárgyalt a hadászati fegyverek korlátozásáról. A sajtó továbbra is nagy fi­gyelmet szentel a megbeszélé­seknek. A lapok hangsúlyoz­zák, hogy a tárgyalások gya­korlatias, konstruktív légkör­ben folynak. Helsinkiben megelégedéssel hangoztatják, hogy az egész vi­lág reménykedik a megbeszé­lések kedvező eredményében. Figyelemre méltó tény viszont, hogy a nyugati sajtó egyes, nyilvánvalóan tendenciózus jellegű cikkei igyekeznek gya­nakvást kelteni a Szovjetunió igazi céljait illetően, hogy mér­gezzék az előzetes tárgyalások kedvező légkörét. Magyar Nemzet NDK-javaslat­­ Rendezze államközi szerződés a két német állam határforgalmát A bonni kormány ta­nulm­án­yozza a tervet Bonnból jelenti az MTI. Az NDK és az NSZK között egy ideje folyó közlekedésügyi tár­gyalások érdekes fordulatot vettek. Bonnban hivatalosan közölték, hogy az NDK kor­mánya a határforgalom szabá­lyozásával kapcsolatban meg­állapodástervezetet terjesztett elő, amelyben azt javasolta, hogy a határforgalmi megálla­podás­ megkötésére Walter Hilbricht és Gustav Heinemann hatalmazza fel a két közleke­désügyi minisztert, és a megál­­modást a két állam parlamentje ratifikálja. A bonni jobboldali körök azonnal riadót fújtak, hangoz­tatva, hogy egy államközi meg­állapodás megkötése voltakép­pen az NDK de jure elismeré­sével lenne egyértékű. Ezért a javaslat elvetését követelik. A kormány szóvivője azonban csak annyit volt hajlandó mondani, hogy a kormány az NDK-ja­vaslatot „tanulmányoz­za”. Nagy meglepetés erejével hatott, hogy Egon Franke, a delnémet kapcsolatok ügyei­nek minisztere kedden a Stutt­­garter Zeitungnak adott nyilat­kozatban üdvözölte az NDK javaslatát, mint kiindulási pontot a belnémet kapcsola­tok megjavítására. „Az NDK javaslatában — mondotta — tárgyalási alapot látok. A to­vábbi eszmecserék feladata lesz megvizsgálni és megálla­pítani, milyen területen lehet megegyezést elérni.’* Franké nyilatkozatában az az érdekes, hogy nem zárkózik el olyan állam­ jog­egyezmény megtárgyalásától, amely — ál­lamfői megbízatás és parla­menti ratifikálás révén — tel­jesen szabályszerű államközi szerződés jellegű lenne. Tárgyalások Londonban• A gibraltári fő­miniszter elveti a szikla atlantizálását Londonból jelenti az MTI. Robert Pelizza gibraltári fő­miniszter kedden megkezdte londoni tárgyalásait a brit kormány vezetőivel. Diplomá­ciai megfigyelők szerint a ko­ronagyarmat miniszterelnöke Stewarttal és társaival folyta­tott megbeszélésen értékelni fogja a spanyol kormányban beállt változásokat és megvizs­gálják az esetleges kompro­misszumos megoldás lehetősé­geit. Castiella spanyol külügymi­niszter távozása és Lopez Bravo, az angolbarátnak tar­tott új külügyminiszter kine­vezése óta érezhető enyhülés állt be Madrid és London vi­szonyában, s mind többet be­szélnek olyan általános rende­zésről, amely a Gibraltári­­szikla atlar­tizálásán alapulna. Madrid ugyanis régóta olyan megjegyzéseket tesz a nyugati hatalmaknak, hogy nem fog tiltakozni Gibraltár NATO-tá­­maszponttá való változtatása ellen, ha Spanyolországot fel­vennék az észak-atlanti kato­nai tömbbe. Pelizza főminiszter a jelek szerint minden áron meg akar­ja akadályozni ezt az eshetősé­get. Ifinlmorelandi tábornoki Az Egyesült Államok túlértékeli a saigoni rezsim katonai erejét Dél-vietnami szenátusi vizsgálat a Myr Lai-i véren­gzéseiről Washingtonból jelenti az AP és Reuter­ Westmoreland tá­bornok, a Vietnamban állomá­­­sozó amerikai csapatok volt fő-­­parancsnoka, a képviselőház egyik albizottságában október 8-án nyilatkozatot tett, amelyet hétfőn hoztak nyilvánosságra. Ebben kijelentette, hogy „a vietnami háború már minden bizonnyal véget ért volna, vagy végéhez közeledne, ha az Egye­sült Államok nem hagyta vol­na abba a VDK bombázását”. A továbbiakban kijelentette, a múlthoz hasonlóan most is úgy véli, hogy az Egyesült Ál­lamok lebecsüli az ellenfél ere­jét és túlságosan nagyra érté­keli Dél-Vietnam képességét, hogy szembeszálljon a szabad­ságharcosokkal.­­ Laird hadügyminiszter hét­főn a My Lai-i tömeggyilkos­­ságról szólva újságíróknak ki­fejtette: „Nem állíthatom, hogy ez az ügy árt Nixon elnök vietnami programjának, de azt sem mondhatom, hogy se­gíti.” A Saigonban Tran Van Don szenátor, a My Lai-i tömeg­gyilkosság­ ügyét vizsgáló dél­vietnami parlamenti bizottság vezetője kijelentette: „Kezde­nek meggyőződni arról, hogy a vérengzés úgy folyt le, aho­gyan az újságírók elmondot­ták.” A „svéd példa” és másolai Divatba jött Nyugaton a svéd mintájú szocializmus, vagy legalábbis, amit annak neveznek. A de gaulle-ista in­dítású francia kormányzat „új társadalmának” meghirdetése­kor a „svéd példából” indult ki, miközben az ellenzéki Szo­cialista Párt , a középpolgár­ságot tömörítő Radikális Párt ugyancsak a svéd gyakorlatot helyezi szembe a kormány irányzatával. A Német Szövet­ségi Köztársaságban a szociál­demokratákból, és a kapitalis­ta verseny alapján álló liberá­lisokból alakult kiskoalíció ugyancsak svéd változást igyekszik kialakítani a mono­polizált nagytőke „ellenőrzésé­re”, és természetes, hogy az an­gol Labour Partyt is megkísér­ti stockholmi testvéralakula­tának eddigi politikája. Azt mondhatnánk, hogy Nyugat- Európa nagy része „svéd láz­ban” ég. Programokat alakítanak ki, de a valóság egészen mást mutat Olaszországban az el­múlt hetekben minden eddigit fölülmúló sztrájkmozgalom sö­pört végig. Nyugat-Németor­­szágban a választások és az új kormány megalakulása óta csönd van, de mindenki tudja, hogy a szeptemberi „vad sztrájkok” problémái koránt­sem oldódtak meg, a szociális helyzet még mindig feszült a márka fölértékelés után. Fran­ciaországban nagy erőpróba van kibontakozóban az álla­mosított szektor dolgozói és a kormány között, az elektro­mos- és gázművek sztrájkjai alaposan megviselték a hata­lom idegeit Ennek tulajdonít­ható, hogy a kormánypártnak minap véget ért országos érte­kezlete fölelevenítette a régi kommunistaellenes hangot, a feszültség okait elfödve, min­den gondért az „agitációt” akarják felelőssé tenni. Nincs meg tehát az „osztálybéke”, amit a legjelentősebbnek tar­tanak a svéd példából, ehelyett inkább olyan jelenségekről ér­keznek jelentések, amelyek az osztályharc éleződéséről tanús­kodnak.­­ A válság, miután láncreak­­ciószerűen alakul ki, fölveti azt a kérdést hogy mi is vég­tére az a bizonyos „svéd szo­cializmus”, és imitálható-e a mai nyugat-európai viszonyok között Az első gondolkodó elme, aki merészen válaszolt erre a dilemmára a francia Maurice Duverger professzor, kimondván a király mezítelen­ségét Tétele igen egyszerű, sőt még gyakorlati példákkal is alátámasztja. Svéd szocializ­mus nem létezik — hangsú­lyozta a Le Monde-ban meg­jelent cikkében —, mert a szo­ciáldemokrata kormányzással irányított Svédország ugyan­olyan kapitalista állam, mit akármelyik más nyugati or­szág, amely most vágyakozón gondol a másolásra. A társadalmi rendszer teljes azonossága mindazonáltal nem jelenti azt, mintha ne lenné­nek lényeges különbségek Svédország és a vele azonos úton haladó tőkés államok kö­zött A negyvenöt esztendő óta hol abszolút hol csak egyszerű többséggel rendelkező stock­holmi szociáldemokrata kor­mányzat a szociális reformok­nak egész sorozatát dolgozta ki és ültette át a gyakorlatba, így a svéd dolgozók vitathatat­lanul nagyon­ előnyöket élvez­nek akár az angolokénál, akik­nek bérkövetelési jogait a munkáspárti kormány nyirbál­ja meg, vagy a franciákénál, ahol a jobboldal most bonta­koztatott ki támadást a sztrájk­jog megszorításával fenyege­tőzve Svédországban a jöve­delemelosztás igazságosabb, mint más kapitalista ország­ban. A társadalombiztosítás szélesebb jogokat ad minden­kinek, a közoktatás demokrati­kusabb, az öregek visszavonu­lása jobban védi az érdekeket, fölszámolták a telekspekulá­ciót a házhelyek községesí­­tésével, végül alaposan kidol­gozott tervek alapján harmo­nikus városokat építenek. Ez a szociális helyzet úgy alakult ki, hogy a svéd szociál­demokrácia sokkal ügyeseb­ben manipulálta a tőkés tár­sadalmi rendszert, mint akár­melyik más kapitalista kor­mány. A társadalmi képlet le­egyszerűsödött azzal, hogy a monopoltőke erősen koncent­rált és összpontosított, alig húsz család tartja kézben a gazdaság döntő szektorait Ahol a tőkét ennyire koncent­rálták, és nem a különböző ér­dekcsoportok állnak szemben egymással, nyilvánvalóan a problémákat is leegyszerűsítik. Ennek másik oldalaként a szociáldemokrácia a szakszer­vezeti mozgalmat is centrali­zálta, a mintegy 1 600 000-res taglétszámot képviselő szak­szervezetek egységes irányítás alatt állnak. Ilyen alapon min­den három esztendőben fölül­vizsgálják a kollektív szerző­déseket, új megegyezéseket kötnek, s ezeket aztán mind­két fél az időtartamon belül végrehajtja. Mégsincs minden rendben a svéd társadalomban, s ezt mutatja: az ifjúság sze­xuális szabadossága a lázadás jellegét ölti, az alkoholizmus roncsolja a középkorúakat és a fiatal nemzedéket. Holott Svédország nemcsak abban különbözik a többi tőkés országtól, hogy belső életében az ellentétek lekerekítésével viszonylagos harmóniát te­remtett, hanem egészen más külpolitikát is követ, mint Nyu­gaton sok más kormányok. Itt kell aláhúzni, hogy a belső vi­szonyok kialakulását meghatá­rozta a svájcitól is lényegesen eltérő semlegesség, amely im­már hosszú évtizedek óta min­den háborútól távol tartotta ezt a „békeszigetet”. Ma vi­szont, a nemrégen hatalomra került Olof Palme kormányfő valósággal kihívta az Egyesült Államokat először csak azzal, hogy tüntető menetben vett részt az amerikaiak vietnami agressziója ellen, majd diplo­máciai kapcsolatot létesített Hanoival, végül gazdasági se­gítséget ajánlott föl a VDK új­jáépítésére. Emiatt haragosan hazahívták Stockholmból az amerikai nagykövetet, majd pedig a segélyek folyósításá­nak fölfüggesztésével fenyege­tőztek. A svéd példához — mellékesen — ez is hozzátarto­zik, míg az utánozni kívánó kormányok többsége ezzel homlokegyenest ellenkező poli­tikát követ Van-e mód rá, hogy Nyu­­gat-Európában akárhol másutt átvegyenek valamit a svéd mintából? Ami Franciaorszá­got illeti, Duverger professzor már említett cikkében kifeje­zetten azt hangoztatja, hogy a belátható jövőben erre alig van lehetőség. A tőkés társadalom jellege is olyan, hogy még nem alakult ki a trösztöknek az a koncentráltsága, mint Svédor­szágban. .Sőt, a Közös Piacon belül hovatovább azt tartják az együttműködés legnagyobb akadályának, hogy az össze­hangolás helyett inkább a ki­éleződő konkurrencia érvénye­sül; még a tagországokban is dúl a küzdelem a piacért, a társaságok a régi módszerek­kel állnak egymással szemben. A monopol tőkével összefonó­dott állam éppen az ipari kon­centráció kialakítására törek­szik, ami kettős ellentéteket teremt. A likvidálásra szánt tőkés vállalkozások ellenállnak a fölülről­ rájuk nehezedő nyo­másnak, a munkásosztály pe­dig természetesen határozott osztályellenállással felel arra, hogy a koncentrációt az ő ter­hére hajtsák végre Ennélfogva a munkásmozgalmon belül is dúl a harc a jobboldali oppor­tunista, valamint a szélsőséges csoportok ellen, a következete­sen forradalmi irányvonal ér­vényesüléséért. Korábban vol­tak kísérletek a korporációs szervek kialakítására, a svéd mintájú, osztály együttműkö­désre kész mozgalom megte­remtésére, amivel aztán a nagytőke szót érthetne, de ezek a kezdeti lépések kudarc­ba fulladtak, sőt a polarizáció jut mindinkább érvényre a munkásmozgalomban. A tervek tehát összeomlanak a kemény gazdasági­­és társa­dalmi realitásokon. Illúziók hullanak szét. Meglehet, a kez­deti forró őszi hónapokat az osztályharc frontjain ugyan­csak meleg tél követi, mígnem az egész beletorkollik egy szikrázó tavaszba. A hangulat már ma erre mutat, és ezzel magyarázható, hogy miközben nemzetközi síkon a kormány­szintű párbeszéd nyomul elő­térbe a Kelet és a Nyugat vi­szonyában, az egyes tőkés or­szágokban a belső ügyekben ismét erősödik a „hivatalos kommunistaellenesség”. Olasz­országban megpróbálták a kommunistákra hárítani a fe­lelősséget a milánói összecsa­pásért, Franciaországban most sztrájkellenes hangulat kiala­kításával próbálkoznak, előko­torva a legrosszabb hideghábo­rús esztendők szóhasználatát Azt mutatja ez, hogy a svéd mintájú kísérletek csődöt mon­danak, nem csodagyógyír a tő­kés társadalom krónikusan je­lentkező bajaira. Svédország a mai politikai értelemben vett Nyugat-Európában egyszeri és megismételhetetlen jelenség. Nem is szólva arról, hogy a­­Duverger professzor szavai­val — minden tagadhatatlan szociális vívmányai ellenére Svédország kapitalista ország, és természetesen még szociál­demokrata kormányával is ai marad. • Várkonyi Tibor Feloszlatták a japán törvényhozást December végén tartják az új választásokat Macuda, a japán képvi­selőház elnöke, a császár rendeletének megfelelően, kedden feloszlatta a képvi­selőházat, és bejelentette, hogy december 27-én új vá­lasztásokat tartanak. A parlament mindkét háza az ellenzék kívánságára szom­baton gyűlt össze, rendkívüli ülésszakra. Az egyedüli napi­rendi pont Szato miniszterel­nök november végi washing­toni tárgyalásának megvitatása volt A két legjelentősebb ellenzé­ki párt, a Szocialista és a Szo­ciáldemokrata Párt javaslata érthetően következett a japán lakosság közhangulatából, ab­ból, hogy a Szato-Nixon meg­beszélések eredményeként lét­rejött kompromisszum nem váltotta be a haladó erők re­ményeit. A washingtoni tár­gyalások központi kérdése az okinawai amerikai támaszpont volt. A Tajvan közvetlen kö­zelében fekvő stratégiai fon­tosságú sziget, ahonnan Dél- Vietnam és Dél-Korea megkö­zelíthető, az 1951-es amerikai —japán biztonsági szerződés értelmében Washington köz­­igazgatása alá tartozik. Az oki­nawai támaszpont-hálózaton negyvenezer amerikai katona és kisegítő személyzet állomá­sozik, a VDK bombázásának idején a B—52-es gépek egyik legfontosabb kiinduló bázisa volt. Különleges jelentőségét és egyúttal a japán lakosság tiltakozó mozgalmát még az is növeli, hogy a szigeten nukleá­ris töltetű fegyvereket raktá­roznak. A háború után hozott japán alkotmány tiltja a nuk­leáris fegyverek tárolását, Okinawa viszont amerikai stá­tusából következően kivétel ez alól A japán haladó erők követe­lésének hatására az Egyesült Államok még a nyáron tett bi­zonyos ígéretet arra, hogy a szigetet Japánnak visszaadják. Lényegében ezt a megegyezést kellett most a Szato-Nixon találkozónak véglegesen rögzí­tenie. A homályosan megfogal­mazott közlemény szerint az Egyesült Államok legkésőbb 1972-ig visszaadja Okinawa közigazgatási jogait Japánnak, viszont ezután is fenntartja katonai támaszpontjait. A köz­lemény ugyanakkor nem utalt egyértelműen arra, hogy vajon ennek értelmében az ameri­kaiak továbbra is tarthatnak-e nukleáris fegyvereket Okina­­wán. Megfigyelők mindeneset­re azt a következtetést vonták le, hogy Szato a jövő évben sorra kerülő amerikai—japán biztonsági szerződés meghosz­­szabbítása mellett még erre is hajlandónak mutatkozott. A haladó japán lakosság és így a jelentős politikai erőt képviselő ellenzéki pártok szá­mára elfogadhatatlanok a wa­shingtoni megegyezés pontjai. A kormányzó Liberális De­mokrata Párt éppen ezért fo­lyamodott ahhoz a módszerhez, hogy egyrészt időhúzással, másrészt a december 27-ére bejelentett képviselőházi vá­lasztásoknak számára esetleg pozitív eredményével igazolja Washingtonhoz fűződő politi­káját. Szató kétségtelenül szá­míthat elsősorban a nagytőke köreiben fokozódó nacionalis­ta hullámmal, amely az­­ame­rikai elképzelésekkel össz­hangban arra irányul, hogy Japán gazdasági súlyának meg­felelően növelje „felelősségét az ázsiai biztonság megőrzésé­ben”. Az ellenzéki erők, mint ahogy erre Narita, a Szocialis­ta Párt elnöke is rámutatott, tisztában vannak a december, végi választások jelentőségé­vel, amelyek kimenetele dön­tő lehet Japán jövője szem­pontjából. Csehszlovákia­­ A belső piac és az ellátás helyzetével foglalkoznak a vezető szervek Prágából jelenti az MTI. Gazdasági kérdésekkel foglal­kozott hétfői ülésén a CSKP KB elnöksége. Megállapította, hogy a Központi Bizottság­­szeptemberi plénumának fel­hívására kibontakozó munka­kezdeményezési mozgalom meghozta az első konkrét gaz­dasági eredményeket. Ezek mindenekelőtt abban nyilvánulnak meg, hogy ter­ven felül 500 millió korona ér­tékű közszükségleti cikket ad­tak a belső piacnak, és a szén­bányászat is túlteljesítette a tervelőírásokat. Pozsonyból jelenti a CTK. A lakosság vásárlóképességé­nek nem kívánatos növekedé­se folytán tavaly és az idén súlyos nyomás nehezedett a közszükségleti cikkek belső­ piacára Szlovákiában . "J­­­­­lentette ki Barbirek szlovák kereskedelemügyi miniszter a pozsonyi Pravdának adott nyi­latkozatában. Barbirek kijelentette, hogy a pártszervek, a szövetségi kor­mány és a nemzetiségi kormá­nyok nagy figyelemmel foglal­koznak a belső piac és az el­látás helyzetével. Máris tettek néhány intézkedést a legha­­laszthatatlanabb problémák gyors megoldására. Szerda, 1969. december .

Next