Magyar Nemzet, 1969. december (25. évfolyam, 280-303. szám)

1969-12-03 / 281. szám

5 Kilencven kilométer hosszú víztávvezeték A Bakony karsztvizeinek útja a Balaton déli partjáig A Balaton nyugati és déli partján levő településeket — a Badacsonytól, Keszthelyen és Fonyódon át Balaton­­őszödig — látja majd el az a mintegy kilencven kilométer hosszúságú távvezeték, amely Nyirádnál már épül, hogy a bakonyi bauxitbányákból ki­emelt nagy mennyiségű karszt­vizet a balatoni regionális vízellátás céljaira hasznosít­sák. Pohl Károly okleveles bányamérnöktől, az Alumí­niumipari Tervező Vállalat műszaki igazgatóhelyettesétől hallottuk ezt az érdekes hírt, amikor legutóbb érdeklőd­tünk: vajon még mindig fel­használatlanul folyik-e a Ba­latonba az a hatalmas víz­­mennyiség, amelyet a bakonyi bauxitbányákból emelnek ki esztendők óta a bányaműve­lés folyamán. Tudvalevő, hogy a Dunán­túli-középhegységben talál­ható bauxit kevés kivé­tellel a dolomit- és mészkő­hegyek üregeiben, repedései­ben tárolt, úgynevezett karszt­víz szintje alatt van. A száz­ötven-háromszáz méter mély­ségben létesített bauxitbá­nyákra ez a víz állandó fe­nyegető veszélyt jelentett, mert amint a bauxittermelés során megközelítették a dolo­mitot, vagy a mészkövet, ezek repedéseiből víz tört be a bányákba, és ha a mennyi­sége több volt, mint az előre elkészített szivattyúkapacitás, a a bánya a víz alá került. Ilyenkor a bányákban dolgo­zóknak igyekezniük kellett, hogy az e célból kiépített riasztórendszer figyelmezte­tésére a menekülő útvonala­kon, megelőzve a víz emel­kedését, mielőbb kikerülje­nek a bányából. A vízbetöré­sek után , rendszerint csak hosszadalmas, nagy erőfeszí­téseket igénylő munkával és súlyos anyagi áldozatok árán lehetett a bányát ismét üzem­be helyezni. SJVlM­­Ut-s­­,* V­ízbán­­y­ászat Csaknem tíz év telt el a víz ellen változó eséllyel fo­lyó küzdelemben, amíg a bauxitbányászat szakemberei kidolgozták azt a vízvédelmi rendszert, amely mellett biz­tonságosan, veszteség nélkül, kedvező munkafeltételek mel­lett lehet a vízveszélyes mély­ségekben található bauxitot kiemelni. Ezt a rendszert ne­vezik aktív vízsüllyesztéses rendszernek — más néven ak­tív vízvédelemnek —, amikor ugyanis szándékosan, tehát nem várva meg véletlenszerű vízbetöréseket, előre megter­vezett helyen és időben csa­polják meg a hegység mélyén áramló vízjáratokat, a vizet tároló kőzetbe lemélyített vagy lefúrt, két-öt méter át­mérőjű, kétszáz-háromszáz méter mély aknákkal és fo­lyosókkal. Ezekbe az aknákba nagy teljesítményű szivattyú­kat építenek be, amelyekkel megkezdik a hegységben tá­rolt víz szivattyúzását, ami­nek következtében a víz szintje lesüllyed, ennélfogva a bauxitrétegek fokozatosan a kőzetben tárolt víz szintje fölé kerülnek és így vízve­szély nélkül „szárazon” ter­­melhetők ki. Az Alumíniumipari Tervező Vállalat,­* ahol nagy szakérte­lemmel foglalkoznak az erő­sen vízveszélyes bauxitelő­­fordulások aktív vízvédelmi rendszerrel történő feltárási és kitermelési terveinek ké­szítésével, két vízszintsüly­­lyesztési rendszer terveit dol­gozta ki. Az egyik rendszer a nyirádi dolomit megcsapo­lására alkalmas, ez a Ba­konyi Bauxitbányák területe, a másik rendszert pedig a Székesfehérvár melletti Kin­csesbányán valósítják meg, a Fejér megyei Bauxitbányák területén. A nagy vízfogyasztók A két vízszintsüllyesztési rendszer közül a nyirádi rendszer a jövőben nagy­mértékben megjavítja a Ba­­laton-parti települések ivóvíz­­ellátását, a Nyirádról már épülő távvezeték útján. Az alumíniumipar ugyancsak épít egy vezetéket napi negyven­ezer köbméter víz szállítására Ajka irányában, amely az ajkai térség rohamosan fej­lődő iparának vízellátása mel­lett a város és az útbaeső községek, mint Nyirád, Ha­­limba, Szőc kulturált vízellá­tására is lehetőséget nyújt. Ezen a területen még jelen­tős vízfelesleg van, erre a vízfeleslegre további vízmű­veket lehet tervezni, a Bala­tonba elfolyó felesleggel me­zőgazdasági öntözőművek, ipa­ri üzemek — így elsősorban Fűzfő — és üdülőövezetek (a siófoki vízmű útján) látha­tók el. A Kincsesbányán —■ Iszka­­szentgyörgyön — megvalósuló vízszintsüllyesztési rendszer legnagyobb vízfogyasztója Székesfehérvár lesz, amely­nek vízigénye 1985-re eléri a­­ A napi hatvanezer köbmétert. A város már jelenleg is napi húszezer köbméter vizet kap Kincsesbányáról egy hatvan centiméter átmérőjű vezeté­ken. Másik nagy vízigénylője a Kincsesbányán megvalósuló vízsüllyesztési rendszernek a péti új műtrágyagyár lesz, amelynek 1974-ben mintegy napi harminchatezer köbmé­ter víztöbbletre lesz szüksége. Ha a Kincsesbánya—Pét kö­zötti vízvezeték megépül, ezt már úgy méretezik, hogy az útbaeső Várpalota és Inota vízellátását is megoldják. — Mennyire becsülhető az a vízmennyiség, amelyet a két bányaterületen az Alu­míniumipari Tervező Vállalat által kidolgozott vízsüllyesztő rendszerrel kaphatunk? — kérdeztük Pohl Károly bá­nyamérnököt. jelenleg ismert bauxittelepe­­ket lefejtik. A vízszintsüly­­lyesztési rendszerek tervezé­sénél az Alumíniumipari Tervező Vállalat figyelemmel volt arra, hogy a kitermelt víz tiszta maradjon, azt a bányában folyó munka során ne szennyezzék be. Ezt azzal érték el, hogy ezek a vízak­nák nincsenek összekötve a bánya termelő részeivel. A vízszint lesüllyesztése so­rán a két bányaterületen hu­szonöt-harminc millió tonna bauxit kerül „szárazra”, ami­ből mintegy öt-hat millió tonna alumíniumot lehet a hazai szükségletek kielégíté­sére és export célokra gyár­tani. Ugyanakkor több mint napi kétszázezer köbméter vi­zet is adnak a bányák a fo­gyasztóknak.­­ A hegységből kitermelt karsztvíz miatt nem apad­nak-e el a bányák környékén levő kutak és források? — Ez bekövetkezik, de csak azoknál, amelyek karsztvíz­ből táplálkoznak —­ hangzott a válasz. — Ezért a közeli te­lepüléseknek a vízellátásáról a bányák még a vízelvonás bekövetkezése előtt gondos­kodnak. Vannak közeli terü­letek, ahol a kutak nem a mészkőből vagy a dolomitból kapják a vizet, hanem az alaphegységtől független ka­vics- vagy homokrétegekből, ezek vízhozamát nem befo­lyásolja a bányászat, hanem a csapadékviszonyok hatása alatt állnak és szárazság ide­jén katasztrofális helyzetbe kerülhetnek, mint például 1968-ban. Ezért ezek vízellá­tását is célszerű a bányából megoldani, mert egészsége­sebb, kulturáltabb, olcsóbb és legfők­ént biztonságosabb víz­ellátásra nyílik lehetőség, mint a gyakran fertőzött ta­laj vízkutakból, amelyek leg­többször már mennyiségileg sem elégíthetik ki az igénye­ket. Gazdaságosan A bányákból kitermelt víz­ből lényegesen gazdaságosab­ban lehet a nagy fogyasztó­kat kielégíteni, mint több kis helyi vízmű bekapcsolása esetén, még akkor is, ha húsz­huszonöt kilométer távolság­ra kell a vizet elvezetni. Kedvező helyzetet teremt, hogy a két bauxitbánya ma­gasabban fekszik, mint a vi­zet igénylő városok, így a leg­több esetben a bányákból szi­vattyúzás nélkül továbbít­ható a víz a felhasználók gyűjtőmedencéibe. A bauxitbányák mellék­üzemága, a „vízbány­ászat” már a közeljövőben gyümöl­csözte­tően érezteti hatását. A bauxitbányák korábban félel­metes eleme: a karsztvíz így lesz a műszaki tudomány se­gítségével nagy területeken a fejlődés éltető eleme. Környei Elek Napi kétszázezer köbméter — A két bányaterületen ez­zel a módszerrel több mint napi száz- százezer, tehát napi kétszázezernél több köb­méter, jó minőségű vizet fog­nak tartósan kiemelni az ez­redfordulóig, amikorra is a az OMNIA és a RIO kávé után a COMFACK IIj különleges kávéterméke Sárospataki elvárások Örömmel olvastam a Magyar Nemzetben a „Sárospataki el­lentmondások” című cikket. Természetesen nem az „ellent­­m­ondások” miatt, hanem azért a megtisztelő figyelemért, amelyben a lap ezt a kissé a „múltban felejtett” várost ré­szesítette. A cikkíróval körülbelül egy­­időben jártam én is a város­ban. Úgy érzem, hogy Sáros­patakkal szembeni kötelezett­ségeinknek a vár mintaszerű restaurálásával és a hivatalos várossá nyilvánítással még kö­zelről sem tettünk eleget Sá­rospatakot fényes történelmi múltja többre teszi jogosulttá. Nemcsak a várnak és a Boros­tyán Szállónak, hanem ennek az egész kisvárosnak egy való­ságos építészeti ékszerdobozzá kellene válni a Hegyalja lan­káin. A „Sub rosa” terem ablakai­ból ugyanis nem a legfeleme­­lőbb látvány kinézni a Bodrog­­híd környékére. Összeroskadt házak, ólak, aki­k merednek a nézelődőre. Úgy gondolom, hogy Sárospatakon a vár res­taurálásán kívül is még sok szép feladat várna a „műemlé­kesekre”, akárcsak Kőszegen. A parasztbarokk sok apró egy­emeletes kis borkereskedő, gazdálkodó házát kellene ki­szabadítani a romlásból és a szemétből a hídfeljáró környé­kén és másutt is. Aztán ott van a híres sáros­pataki kollégium. Műemléknek ugyan elbűvölő, de ha arra gondol az ember, hogy ebben az évszázados épületben még ma is közel ezer diák tanul, akkor a tanárok minden jó­­szándék­ú erőfeszítése ellenére sem hiszem, hogy itt a modern oktatás követelményei bizto­sítva vannak. Jó volna, ha a sárospataki kollégiumot nem­csak Comenius Ámos János idejében, hanem most­ is kor­szerű tanintézetnek tarthat­nánk. Köztudomású, hogy a kultú­ra felvirágoztatásához fejlett gazdasági alapokra is szükség van. Ezért felvetnék néhány gondolatot Sárospatak régen vaj­údó iparosításával kapcso­latban is. Fontolóra kellene venni az 50-es években felve­tődött sárospataki papírgyár felépítésének kérdését.­­Em­lékszem, 1953-ban nekem már megmutatták, hová tervezik az új papírgyárat, amely sajnála­tos okok miatt elmaradt.) Sá­rospatak ma sem képzelhető el egy modern könyvnyomda nélkül. Közismerten szűk a nyomdaipari kapacitásunk. Miért ne lehetne Sárospatak — miként a régmúltban — számos nagyszerű magyar könyv szülőhelye. Lehetne ide telepíteni iskolai szemléltető­eszköz-gyárat, iskolabútorgyá­rat is. Iparművészeti igé­nyességgel fel kellene ele­veníteni a híres pataki kerá­miakultúrát. Nem tudom, mi van a Csepel kerékpárgyár ot­tani üzemtelepítésével? Mosta­nában keveset hallani róla. Azt hiszem, nem én vagyok az egyetlen, aki Patak „mozdulá­sairól” több híradást szeretne olvasni. Szeretném, ha úgy Pesten, mint az ország legtá­volabbi zugában általánossá válna az a felismerés, hogy „Patak miénk, országunk büsz­kesége”, akárcsak Sopron vagy Kőszeg. A cikkíróval csupán csak ab­ban nem értek egyet, hogy Patak fejlesztési lehetőségeit Sátoraljaújhely „szívta” el. Ez a szomszédvári torzsalkodás sok helyen kísért az országban. Nem tápláljuk ezt. Sátoralja­újhely sem kapott annyi és olyan beruházást, amelyet tisz­ta lelkiismerettel irigyelhet­nénk tőle. Pataknak nem az a fejlesztés hiányzik, amit Új­­hely kapott, hanem az, amely­ben egyikük sem részesült. Sárospataknak, véleményem szerint, Kőszeghez hasonló fej­lesztésre lenne szüksége. En­nek a terveit kell minél előbb elkészítenünk és rajta legyünk, hogy mielőbb meg is teremt­hessük ennek gazdasági alap­jait. Nem utolsósorban az ipar­ban és az ide irányuló idegen­­forgalomban. Tisztelettel: Dr. Zoltán Zoltán közgazdász, Cegléd „Frappáns idegenforgalmi propagandát” Dr. Steiner Béla aláírással meg­jelent olvasólevélre válaszolva Kö­zöljük, hogy az IBUSZ a maga ré­széről örömmel veszi a hasonló pozitív segítséget és a hivatkozott Hemingway-idézetet külföldi vásá­rokra szán­t leporellóknál fel is használja. IBUSZNémeth Márta, prop. esop, vez. KATHERINE ANNE PORTER VILÁGHÍRŰ REGÉNYÉNEK MAGYARUL BESZÉLŐ AMERIKAI FILMVÁLTOZATA Rendezte: STANLEY KRAMER Főszerepben: Simoné Signorét. Oscar Werner, Heinz Rühmann, Vivien Leigh Gyártó: Stanley Kramer Forgalmazó: Columbia Pictures BEMUTATÓ: DECEMBER 4 Szerda, 1969, dee«*»!** & A 92-es busz A 92-es autóbuszjárat nona-tercz­ei temetőhöz való meghosszabbítá­sát a lakosság többször kérte és annak lehetőségét a helyszínen megvizsgálták. A jelenlegi Sza­badföld út megállóhely és a te­mető közötti távolság 300 méter­­ami a meghosszabbítás esetén for­dulónként 1,6 többlet km-t jelent. A környék eléggé ritkán lakott terület, ami a meghosszabbítást nem indokolja, így jelenlegi adott­ságaink mellett a kérést teljesíte­ni, sajnos, nem áll módunkban. Budapesti Közlekedési Vállalat- Pásztor Lajosné, Panasziroda vezetője Világítás panasz a XV. kerületből Az Elektromos Művek XV. kerü­leti kirendeltsége nem ad utcai vi­lágítást a XV., Radda Barmen­tu 34 sz. ház előtt. Ma, amikor a fő­város utcáit, útjait már higany­gőzlámpák, vagy neonfény világít­ja meg, számunkra még egy élet­képes villanyégő sem akad. Elkép­zelhető­, milyen veszélyes ez a kö­zeli megállóhoz sietőkre nézve, de nagyon veszélyes közbiztonsági szempontból is. Tamás István, lakóbizottsági elnök A MÉH és a rongyátvétel költözés előtt állnak szüleim. Ki­sebb lakásba mennek és ezért sok holmijuk fölöslegessé vált. A már rossz állapotban levő ruhane­műk nagy részét elvitték a Victor Hugo utcai MÉH-fiókba. Körülbe­­lül 8 kg-os csomag volt. A fiók­ vezetője nem volt hajlandó átven­ni, arra hivatkozva, hogy nincs elég pénz nála. A kifizetendő „összeg” 5—6 EX körül mozgott. Ugyanakkor mások vashulladékot hoztak, és azt bevette. Türelmet­len hangon beszélt. Azt mondta, hogy vigye haza idős édesapám a nehéz csomagot és majd hozza el más alkalommal. Édesapám békés természetű ember és hajlandó lett volna hitelben is otthagyni a ron­gyot, mert nem volt kedve fölös­legesen cipekedni. Csak hosszas szóváltás után sikerült célját elér­ni. Z­uszter Ildikó, Budapest .Hat nyelvet tanulnak a kőbányai diákok* Mi, a Budapest, X., I. Lász­ló Gimnázium igazgatója és tanárai, örömmel olvastuk lapjuk 1969. november 25-i számában megjelent fenti cí­mű­­cikket. Jóleső érzéssel töl­tött el bennünket az, hogy lap­juk ismét elismerően ír a pe­dagógusok, közelebbről a nyelvtanárok erőfeszítéseiről, munkájáról. Problémáink megoldásához ezzel is segítsé­get nyújtottak. A cikk több mint 1000 fős iskolánk tanulói és szülei között, valamint szak­mai körökben is élénk vissz­hangot keltett. " Köszönjük szíves érdeklődé­süket, a nyelvek tagozatos for­mában történő tanítását oly szakszerűen és a reális hely­zetnek megfelelően tárgyaló írásukat, az így kapott segít­séget. I. László Gimnázium, Dr. Kovács Péter, igazgató Dr. Katona Ferenc, Ogonovsky Istvánné, Szirbek Vilmosné, tanárok * „Nem véletlen tehát, hogy az is­kolareform egyik fő feladata a nyelvoktatás minél szélesebb kö­rűvé tétele, a nyelvi tagozatos osztályok fejlesztése . . .« „Közis­mert, hogy heti 2 órában nem le­het egy nyelvet elsajátítani” — ír­ják november 25-i cikkükben. Miért csak a nyelvi tagozatos osztályok bővítése a fontos? Én heti két órában tanulom az olasz nyelvet. Nagyon tetszik és szíve­sen tanulom, de mit érek vele? Érettségizni szeretnék belőle, de heti 2 óra mellett nagyon nehéz lesz. Iskolám kérte a minisztériu­mot, hogy indíthasson olasz tago­zatos osztályt, de nem engedé­lyezték. Vajon miért nem? Ha he­ti 6 órában nem is, de legalább heti 4 órában tanulhatnánk! így nem lehet egy nyelvet megtanul­ni! Tudom, hogy nem önökhöz kell fordulni ezzel a problémával, de ez kapcsolódik cikkükhöz. Gondolom, hogy nemcsak a kő­bányai László Gimnáziumban fon­tos, hogy a diákok nyelveket ta­nuljanak, hanem az egész ország területén. Török Sára, a Teleki Blanka Gimnázium II. osztályos tanulója : Hány­osságok a kelenföldi új lakótelepen Boldogan költöztünk be az új lakásba két hónappal ezelőtt, de azóta egyre gyakrabban bukkan­nak elő a hiányosságok. Alig van itt üzlet és ha van is — miután a telep nagy — mindenért sorba kell állni, különösen a hét végén. Kevés a zöldségbolt, a cipész, a női fodrászat. Röltéx-üzlet egyál­talán nincs, a Patyolatfiók olyan kicsi, hogy még az utcán is ál­lunk. Úgy látjuk, hogy az építők erre előbb is gondolhattak, mikor egy 7000 lakásból álló városrészt terveztek. A lakók száma kisebb vidéki városnak is beillene. Kelle­ne egy kisebb vásárcsarnok, mert így villamossal megyünk a piacra, ami egyáltalán nem könnyű, mert a 4-es és 47-es zsúfolt és ritkán közlekedik. Messze van a körzeti orvosi rendelő és a patika is. Kér­jük, foglalkozzanak ezzel az ille­tékesek. Herendi Istvánné, XI., Szakasits Árpád u. 33. A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Központi Anyagmozgatási és Csomagolási Bizottsága A VI. ORSZÁGOS ANYAGMOZGATÁSI KONFERENCIÁHOZ KAPCSOLÓDÓAN RENDEZI MEG A „MAGYAR ANYAGMOZGATÓ GÉPEK ÉS BERENDEZÉSEK” KIÁLLÍTÁSÁT 1969. december 3—11 között a BNV 41. és 42. sz. pavilonjában (a kiállítás nyitva 10—16, szombaton 9—14 óráig, vasárnap zárva) ANYAGMOZGATÁSI KÖNYV, FOLYÓIRAT ÉS PROSPEKTUS KIÁLLÍTÁSÁT 1969. december 3—5-ig a Technika Házában A kiállítások megnyitásának napján, 1969. decem­ber 3-án a BNV 43. sz. pavilonjában kerül lebonyo­lításra a II. Targonca vezetői verseny döntője

Next