Magyar Nemzet, 1970. február (26. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-21 / 44. szám
A kltelevízió öt képzőművészeti műsora Két hét nem nagy idő. Ezért hát tulajdonképpen merészségnek is mondhatná valaki, ha éppen akadékoskodni akarna, hogy most e rövid tizennégy napos időszak alapján akarjuk áttekinteni a televízió képzőművészeti műsorainak rendszerét, szemügyre véve koncepciójukat, magvalósításukat, vizuális kultúránk fejlesztésében játszott szerepüket — egy szóval kritikát írni róluk. Válaszképp e — reméljük pusztán képzelt — ellenvetésre csak ennyit: időben természetesen lehetett volna tágítani a nagyító alá vett műsorok körét, témáiban azonban aligha — hiszen ez az időszak többé-kevésbé kimerítette tematikailag és műfajilag egyaránt az ilyen jellegű műsorok skáláját. Több műsorról tehát beszélhetnénk egy esetleges hosszabb periódus lezárása után, ám más műsorokról aligha. Másrészt éppen most, a múlt vasárnap egy olyan műsorsorozat indult útjára a képernyőn, amely kibontakozásával bizonyosan új színt fog hozni a képzőművészeti adások spektrumába, vagy legalábbis — mivel a Vasárnapi vendégségben... sorozata inkább zenei, mint képzőművészeti súlypontú műsor — tanulságaival friss gondolatokat kölcsönöz majd a képzőművészeti műsorok szerkesztőinek is. A műsorok elemzésére térve mos már, célszerűnek látszik tájékozódásunkat némi statisztikával kezdeni. Két hét alatt öt képzőművészeti témájú adás került képernyőre: összesen százötven perc, azaz két és fél óra „terjedelemben” (ide számítva a február 15-én látott „Vasárnapi vendégségben Borsos Miklósnál” című zenei jellegű műsor adásidejét is). A televízió képzőművészeti rovata tehát — előző lehetőségeihez viszonyítva s társműsoraival együtt — bizonyos mértékig előrelépett, hosszabb műsoridő áll rendelkezésére, mint legutóbbi cikkünk idején. Az időtartamok összevetése azonban csupán a műsorok mennyiségéről informálhat bennünket, de nem minőségükről, s nekünk, mivel számunkra, mint minden televíziónéző számára, elsősorban hatásuk a fontos, ez utóbbi tényezőt kell fokozottabb figyelemmel kísérnünk. E szempontból közelítve a műsorok sorozatához, a legfontosabb — régen kifogásolt — statikus jellegük feloldódása, a száraz, vagy legfeljebb érzelmes semmitmondással „fűszerezett” előadásjelleg felszámolása. Több lett a „kép” az adásokban, s így végre valóban kezd vizuálissá válni ez a szemünk nevelését a leghatékonyabban szolgáló műsorsorozat. Tulajdonképpen tehát elégedettek lehetünk ezzel a kéthetes periódussal, amelyben folytattuk az „ismerkedést a szobrászattal”; megismerkedtünk egy fiatal művésszel a Tévé Galériájában; halálának fájdalmas alkalmából láttuk a Konecsni Györgyről készített kitűnő portréfilmet; a Kompozíció sorozat ez évi második adásában információt kaptunk az újonnan megjelent képzőművészeti könyvekről, az éppen nyitva levő kiállításokról, s végül szép szobrokkal és szép muzsikával zártuk le a sort, Borsos Miklós műtermében. De valóban elégedettek lehetünk-e? áll elénk önkéntelenül is a kérdés, miközben jegyzeteinket rendezgetve felidézzük a látottakat. Kezdjük talán a sort a február 4-én sugárzott Ismerkedés a szobrászattal című műsorral, amelyben Somogyi József szobrászművész kalauzolt végig bennünket a bronzszobrok születésének sokágú, sokrétű folyamatán. Vele máris kétségessé válhatik az örömteli „igen”, amelyet készséggel adtunk volna válaszul az imént feltett kérdésre. Mert ennek a műsornak, sajnos, alapvető hibái voltak, akár rendezését, akár szerkesztését, akár operatőri munkáját vizsgáljuk, s engedtessék meg, hogy egy szubjektív élményre hivatkozva — Somogyi Józsefnek egy körülbelül másfél esztendeje végignézett és hallgatott korrektúrájára emlékezve — megkockáztassuk a kijelentést: felületesség volt minduntalan belefojtani a szót a megszólaltatott művészbe, érzelmes semmitmondással váltva fel, ki tudja miért, Somogyi töredékeiben, összevissza „vágva” is érdekes vallomását. A bemutatott szobrok egy részének teljességgel élvezhetetlen fényképezése pedig több mint bűn, hiba volt! A szerdai csalódásért némiképp kárpótlással szolgált a szombaton, február 7-én kora délután sugárzott Kompozíció 70 Kft című képzőművészeti magazin. Az előző műsor hibáit persze itt már nem lehetett korrigálni, de ebben legalább azt kaptuk, amit szerkesztőitől és rendezőitől megszoktunk: korrekt információkat az elmúlt időszak tárlatairól, és más képzőművészetünk életében fontos eseményeiről Egy dolgot, bár nem túl jelentősen mégis megjegyeznénk : ha már magazin a Kompozíció ... sorozat, nem lenne baj, ha tovább oldanák munkatársai a néha még túl feszes, protokolláris hangot, ínycsiklandóbb körítéssel tálalva e jól válogatott szellemi táplálékot. A Tévé Galériájáról senki sem tehet. Olyan, amilyenre immár tizennegyedszer sikerült: még mindig kísérleti stádiumban van, s gondolom, így is fog maradni hosszú időre. Ahhoz ugyanis, hogy ezekben az élő adásokban minden , klappoljon” és megfeleljen a műsor eredetileg kitűzött céljának, három dologra volna szükség. Először is nem hajuknál fogva előráncigált debütálókra, hanem olyan művészekre, akik már valamit le is tudnak tenni az asztalra a szimpla reménységen kívül. Azután egy olyan riporterre, aki egyformán ért a képzőművészethez és az élő televíziós adás kézbentartásához (a szakértők szerepeltetése most sem hozott megoldást). Végül pedig koncepcióra, s az olyan „mellékes” kérdések megválaszolására, hogy vajon gratulálni, bírálgatni, vagy valóban beszélgetni, vitatkozni, tájékozódni gyűlik össze a közönség havonta egyszer a Derkovitsteremben!? Konecsni György portréfilmje, amely, sajnos, emlékműsorként került a képernyőre, ismét tiszta örömöt adott nézőinek. Plakátművészetünk néhány napja elhunyt kitűnő mestere a nemrég rendezett tárlatának anyagát mutatta meg a tévénézőknek. Szinte barátokként fogadott és kalauzolt bennünkért műtermében, életművében, s plakátművészetünkben, fájdalmasan emlékeztetve mindannyiunkat ismét arra a veszteségre, amelyet halála okozott. Egyébként nem állhatom meg, hogy most azonnal ne emlékeztessek az Ismerkedés a szobrászattal című sorozat, e cikkben elsőként említetett adására. A Konecsni György műtermében készített riport ugyanis világosan bizonyítja: a szerkesztő munkája nem abból áll, hogy összevissza forgatja a filmek interjúalanyainak mondanivalóját. Kellő tisztelettel és egyenrangú együttműködéssel is lehet flmet készíteni — különösen akkor, ha a műsor készítői pontosan tudják, mit is akarnak. A Vasárnapi vendégségben Borsos Miklósnál a tihanyi műteremben, olyan műsor volt, amelyben Czigány György — akinek, mint rádióhallgató lelkes híve és hallgatója vagyok — nevezetes „házimuzsikáját” plántálta át a képernyőre. Olyan műsorhoz juttatta így végre a televíziót, amely komplex módon egyesítheti magában a szép zene és a jó képzőművészet élvezetét. Ami azonban jó a rádió házimuzsikájában, azt bizonyos fokig adaptálni kell a televízióra. — S ez már a tévérendező dolga. Mert Borsos Miklós kertje valóban szép, de a rotundájában megjelenő Veszprémi Kamarakórus idegenül hatott a malomkő asztal mellé telepedve folytatott beszélgetés során. És kár volt a filmen egy képi közhelyért: a tihanyi templom jól ismert barokk belső terének részletes fényképezéséért az orgonamuzsika alatt, elcserélni Borsos Miklós új szobrai bemutatásának a lehetőségét. Hisz harmóniájukkal, ritmusukkal ezeknek a szép szobroknak is van közük a zenéhez. Sőt, talán nem lett volna reménytelen ezt is kifejteni a beszélgetés során. Ezzel bizonyosan egyformán nyert volna a zene és a képzőművészet, ha már ezúttal a vendégfogadó személye ilyen szerencsésen összekapcsolta a kettőt. Két hét öt műsora alapján természetesen nagyfokú felelőtlenség volna azt állítani, hogy baj van a tévé képzőművészeti műsoraival. Egy évben ötvenkét hét van és háromszáznál több adásnap. S ennél az egyenetlenül sikerült tizennégy napnál bizonyosan akad jobb periódus is. Horváth György MAGYAR FILM 25 ÉVE KIÁLLÍTÁS AZ URÁNIA filmszínházban Színészfotók árusítása Művész—közönség találkozók 25 év népszerű filmzenéje Közönség—kritikusok találkozói ÉRDEKLŐDJÉK AZ URÁNIA FILMSZÍNHÁZBAN Nyitva! naponta 14 órától A megtekintés díjtalan Magyar Nemzet BUDAPEST HANGVERSENYTERMEIBEN FERENCSIK JÁNOS hétfőn az Erkel Színházban Britten Háborús Requiem-jét vezényelte az Állami Hangversenyzenekar és a Budapesti Kórus élén. A kamarazenekart Jancsovics Anitás vezette. Britten művét e sorok írója immár harmadszor hallotta és ez alkalommal minden eddiginél előnyösebb benyomást nyert. Érdekes jelenség: az új mű valóságos értékét akkor nehéz felismerni, ha 1. teljesen új eszközökkel építkezik, vagy 2. ha semmiféle új eszközt nem használ. Britten Háborús Requiem-je az utóbbi csoportba tartozik. Kétségtelen, hogy a hallgatót megtéveszti az a technikai-mesterségbeli biztonság, elegancia és olajozottság, ahogyan a szerző a zenei anyagot kezeli, hajlamos arra, hogy ezt az egyszerűséget minden további nélkül felületességként értékelje. Pedig Britten a szó legjobb értelmében véve mesterien komponál és azt a keretet, amelyet saját maga és kompozíciója számára megteremt, mesterien tölti ki. Mindezen felül teljesen őszinte zene benyomását kelti, igen jelentős melódiainvencióval és kitűnő anyagszerűséggel. Sem a kórustól, sem az énekes szólistáktól nem kíván mást, mint ami az emberi énekhang valóságos természetéhez tartozik. Ami valóban újszerű ebben a műben — tehát a nagyzenekari és különválasztott kamarazenekar, amely két szólistával kommentálja a liturgikus szöveget — szintúgy zenetörténeti múltra tekinthet vissza, ha áttételesen is, de a reneszánsz-barokk egyházi, illetve világi concerto gyakorlatában gyökerezik. A szóban forgó előadás éppen azzal tárta fel Britten művének egyszerű szépségét, hogy egyszerű és szép volt. Nem volt benne semmiféle különleges hatásvadászat, csupán lelkes, odaadó muzsikálás és rendíthetetlen hit abban, hogy Britten Requiem-je igen jó darab. A Budapesti Kórus kissé bizonytalan indítás után pillanatról pillanatra emelkedő színvonalú produkciót nyújtott. A XIX. kerületi Hunyadi János zenei általános iskola énekkara (kar Igazgató: Szabó Helga) kristálytisztán és kitűnően énekelt. Ugyanezt mondhatjuk a szólistákról is. Bende Zsolt, Bartha Alfonz és Werner Mária — utóbbi a megbetegedett Galina Visnyevszkaja helyett — bensőségesen és szépen énekelt. Werner Máriát még külön ki kell emelnünk a „Lacrymosa” és a „Benedictus” élményteli előadásáért. A kamarazenekar dirigense, Janosovics Antal remekül látta el feladatát és így minden váltás zökkenésmentesen valósulhatott meg. borbély gyula és via-DO PERLEMUTER csütörtöki koncertje a Zeneakadémián — az Állami Hangversenyzenekarral — Debussy, Ravel és Dvorák műveiből állott Elsőnek az Egy faun délutánja hangzott el igen szép előadásban. Borbély Gyula itt jó kontaktust teremtett a zenekarral és utóbbi — éppúgy, mint az előbb tárgyalt Britten-műben — tisztán és fegyelmezetten játszott A műsort záró Dvorák Új világ-szimfónia főként második tételével adott zenei élményt. A szűnt előtt játszotta Vlado Pernemujer Ravel G-dúr zongoraversenyét. Ez a nagyszerű, idős mester már nem először jár nálunk. Több mint egy éve annak, hogy szólóestjében gyönyörködhettünk. Ezt az emlékünket most nagyban elmélyítette Periemuter Ravel-interpretációja. Rejtélyes dolog, hogy miként képes Periemuter egy bizonyos,kivételesen bensőséges, ízig-vérig zenei természetű hangulat létrehozására. Éppen azért rejtélyes ez, mivel ha zongorázását elemeire bontjuk, jó néhány mechanikai hiányosságra bukkanhatunk, melyek eredményeként hangszerének hangja nem szárnyalt kívánatos mértékben. Mindez azonban teljesen mellékessé válik, amikor őt hallgatjuk. Pernemuter tavalyi szólóestjén éppúgy, mint ezúttal, bebizonyította, hogy az előadóművészet valóságos problematikája a technikai analízis útján járva csupán megközelíthető, de a maga teljességében meg nem ragadható. Más utat kell találnunk Periemuter „titkához”. Periemuter — különösen, ha Ravelt játszik — anyanyelvén beszél, ő maga Ravel szorosabb baráti köréhez tartozott és egyéni tehetsége tette lehetővé, hogy eleven épségben őrizhesse meg e zene természetes hangzásképét. Mindebben az a legfontosabb, hogy Pernemuter nem konzerválta Ravel előadói utasításait. Annál is kevésbé teszi ezt, mert az előadóművészet semmiféle eljárásai sem „tartósítható”. (Nincs szánalmasabb annál, mint mikor a középszerűek arra hivatkoznak, hogy „A Mester” ezt meg azt mondta nekik!) Pernemuter zseniális módon a művet teremtő folyamatot magát leste el Raveltől, azta sokféle impulzust, amelyet a szerző olyan arisztikus rafinériával ötvöz remekmívű egységgé, így válik a G-dúr zongoraverseny második tétele antik álommá, amelyben a déli eredetű, méltóságteljes Sarabande a barokkos folyondár végtelenségével és szélességével tárul elénk, mint valami bensőséges, lassú keringő. Minden dallammozdulata méltóságteljes és fanyar egyszerre, mindig azon a ponton, ahol a legkomolyabb dolgok is különleges kísértést éreznek arra, hogy az irónia hangjába forduljanak át Borotvaélen jár ez a lassú tétel. Periemuter olyan természetes egyszerűséggel kezeli ezt a zenei anyagot és ugyanakkor olyan szuverén biztonsággal, ahogyan a szerző tette, amikor művét leírta. Mindezen felül mélyen átélt ritmusvilága van, melynek segítségével könnyedén csillantja meg a szigorú ütemhatárok között kibontakozó, szabadon lengő ritmust , a zongoraverseny jazz-hatás alatt álló rétegét. Nem csoda, hogy a harmadik tételt meg kellett ismételnie. Kíváncsian várjuk Pernemuter szombati szólóestjét. A sikerben nem kis része van Borbély Gyula és a zenekar pontos és lelkes közreműködésének. Pernye András ACAL Megjelent a Világirodalmi Lexikon első kötete Irodalomtörténetünk legújabb impozáns vállalkozása, a Világirodalmi Lexikon első kötetét mutatták be pénteken délben szerkesztői és munkatársai, valamint az Akadémiai Könyvkiadó vezetői a Magyar Tudományos Akadémia Tudósklubjában a sajtó képviselőinek. A Világirodalmi Lexikon, mint a sajtótájékoztatón megtudtuk, hat kötetben jelenik meg, mintegy hat esztendő alatt. A terjedelmes munka harmincezer címszót foglal magába, 7500 nyomtatott oldal terjedelemben és címszavai 350 nemzet, illetve nyelv irodalmát dolgozzák fel. A most megjelent első kötet 1248 szöveg- és 80 képoldalán, 4519 címszóban, mintegy 150 ezer információt közöl. Címszavai Bertus Rafjes holland író és költő életművének ismertetésétől Raffaele Calzini olasz író és újságíró munkásságáig ismertetik a világirodalom alkotóit és problémáit. A pénteki sajtótájékoztatón Király István egyetemi tanár, a lexikon főszerkesztője ismertette a szerkesztőség munkáját és a mű koncepcióját. Mint elmondta, a munka megkezdésekor számos problémát kellett tisztázniuk, így a magyar irodalom helyének kérdését, illetve a világirodalom fogalmát. Döntésük értelmében a magyar írók munkássága nem került bele a lexikon címszavai sorába, mivel ezt az Akadémiai Kiadó gondozásában megjelent Irodalmi Lexikon már ismertette. A világirodalom fogalmát tágan értelmezték: a szorosan vett szépirodalmon kívül belekerült a lexikonba a bestseller, az „alkalmazott” irodalom, az irodalomkritika, az irodalomtörténet és szó esik a kiadók munkájáról, a folklórról, az újságírásról és a publicisztikáról, valamint a társadalomtudományoknak a világirodalomra gyakorolt hatásáról is. A lexikon legbővebben a XX. század irodalmával foglalkozik, mert szerkesztőinek álláspontja szerint elsősorban korunkat és világunkat kell tükröznie. Az eddigi irodalomtörténeti feldolgozásokkal szemben, ebben a lexikonban jelentős hangsúlyt kapott a harmadik világ irodalma is — munkatársai „az európai provincializmus” helyett gondos munkával tekintették át Földünk valamennyi népének irodalmát. A lexikon érdekessége még, hogy munkatársai a száraz „lexikonnyelv” helyett esszészerű feldolgozásban közelítették meg valamennyi témát az egyes életműveket ugyanúgy, mint a különböző nyelvek és népek irodalmát ismertető nagyobb, szinte önálló tanulmányszámba menő ismertetéseket. A lexikon szócikkeit bibliográfiai összefoglalók egészítik ki, alkalmat nyújtva az esetleges további, alaposabb kutatásokhoz is. .Szombati, 1970. február 21. Pablo Casals tiszteletére száz csellista közreműködésével ünnepi hangversenyt tartanak április 15-én a New York-i Philharmonic Hallban. A Casals által vezényelt koncert fénypontja a mester La Sardane című művének előadása lesz. NAPLÓ F február 21 Révay József író, műfordító hamvasztás előtti búcsúztatása pénteken fél három órakor lesz a Farkasréti temetőiben. «• Neményi Lili operaénekesnő több mint háromhavi távollét után hazaérkezett az Egyesült Államokból, ahol szántó hangversenyen lépett fel és lemezfelvételeket csináltak vele. A szocialista országok írószövetségei vezetőinek bukaresti tanácskozásán részt vevő magyar delegációt Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke vezeti. A küldöttség tagjai: Dobozy Imre, az írószövetség főtitkára, Molnár Géza külügyi titkár, Fehér János külügyi csoportvezető és Simon István, a Kortárs főszerkesztője. Az Ybl család hagyatékának eddig Svájcban őrzött anyagával — értékes képek, kisplasztikák, könyvek, kéziratok gyűjteményével — gazdagodva nyílik meg márciusban tíz új, állandó Ybl-kiállítás a székesfehérvári Ybl Múzeumban. 4* Lengyelországban vendégszerepel áprilisban a Nemzeti Színház és a Bábszínház együttese. A felszabadulási jubileumunk alkalmából rendezendő lengyelországi ünnepségeken Varsóban és vidéki városokban lépnek fel a magyar művészek. V J. Mejtusz Az Uljanov család című operájának ősbemutatója áprilisban lesz a moszkvai zeneművészeti főiskolán. Az új opera Lenin ifjúságáról, forradalmi munkás-, Ságénak kezdetéről szól. A Vivaldi MagniScafjának az Olasz Intézetben ma elhangzó partitúráját Szekeres Ferenc rekonstruálta a torinói Biblioteca Nazionaléban levő eredeti Vivaldi-kéziratból. Ebben a formában ma este hangzik el Magyarországon először Gyurkovics Mária, Barlay Zsuzsa Forrai Zsuzsa Szőkefalvi Nagy Katalin, Fülöp Attila, Takács Judit, Takács Klára, Sebestyén János (csembaló) és a Budapesti Madrigálkórus előadásában, Szekeres Ferenc vezényletével. A volt párizsi vásárcsarnok egy részét színházteremmé alakították át. Előadásai délután hatkor kezdődnek és este 11-ig tartanak, folytatólagosan — tehát a nézők bármikor ki- és bemehetnek. A színházteremben még e hónapban bemutatják Sartre A tisztességtudó utcalány című drámáját.S. Rákóczi -emlékek Rodostóból címmel nyílik meg a rodostói évekből fennmaradt emlékek kiállítása március 7-én a Nemzeti Múzeumban. A kitűnő szobrász házaspárnak, Schaár Erzsébetnek és Vilt Tibornak számos köztéri szobra kerül az idén felállításra. A tihanyi biológiai kutató intézet parkjában kap helyet Schaár Erzsébet kétfigurás nagyméretű szobra, a Tudósok Agárdon, a Velencei-tó partján pedig egy nyitott ajtóban álló lírai leányfigura, a Menyasszony. Vilt Tibor üvegből és acélból, transzparensszerűen kivilágítható kompozíción dolgozik, ez a Vörösmarty téren épülő kultúrközpont halljába kerül. Egy Bach-fúga részletét kívánja megörökíteni a szobrász egy öt méter hosszú és két méter magas domborműben. A másik érdekes munkája Vilt Tibornak a szombathelyi kórház ,számára készülő tízméteres térfalkompozíció. A felszabadulás után készült képzőművészeti alkotásokból nyílik meg kiállítás február 23-án, este 6 órakor az I. kerületi tanács, a művelődési ház és a Kiállítási Intézmények közös rendezésében az I. kerületi tanács művelődési házában. (I., Bem rakpart 6.) + Fali Leó Pompadour című operettjét mutatja be áprilisban a Fővárosi Operettszínház. A próbákat már megkezdték. Az előadást Seregi László rendezi, címszerepét Petress Zsuzsa énekli.