Magyar Nemzet, 1970. március (26. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

Csütörtök, 1970. március 26. LÁTLELET Látlelet Simon Mária 5 éves kislányról: „A jobb fül­cimpája egészében kékeslilán elszínezett, ugyanígy az egész fülkagyló. A jobb fülcimpa körülbelül fél centiméter sza­kaszon felszakadt. Az arc mindkét oldalon, valamint az orrgyök kékeslilán elszínezett, duzzadt, véresen beivódott. Mindkét vállon a mellkas fa­lon elöl, a jobb oldalon, mind­két könyök táján, mindkét al­karon és kézfejen számtalan ujjhegynyi és tenyérnyi terü­leten a bőr duzzadt, kékesli­lén elszínezett, véresen beivó­dott, helyenként hámhorzsolá­­sok is megfigyelhetők. A jobb csípőtalja magasságában az előbb leírtakhoz hasonló el­változás. A bal comb külső hátsó felszínén az egész dombra és a gluteális tájék egy részére kiterjedő egybe­függően véresen beivódott terület figyelhető meg, a te­rület nagy részén számtalan horzsolás látható. Az orrcsont el­törött”. A látleletet péntek délután vették fel a Fehérvári úti rendelőintézet sebészetén. Az ápolatlan, összevert kisgyer­meket szülei tudta nélkül egy szomszédasszony vitte orvos­hoz. Az orvos vizsgálata sze­rint a sérüléseket, zúzódáso­­kat, az orrcsont törését egy­értelműen ütlegelések okoz­ták. A kislányt agyrázkódás gyanújával és 21 napon túl gyógyuló sérüléseikkel azonnal kórházba szállították. Az or­vos kiskorú ellen elkövetett bűntett címén feljelentést tett a gyermek szülei ellen. A kislány Barna hajú, kerek arcú kis­lány kuporog a kórházi ágyon. Az orvos simogatása elől ösz­tönös mozdulattal kapja el a fejét. Duzzadt kis kezével a takarót simogatja. Lehajtott fejjel, összekuporodva ül, az ugrándozó gyerekek között egy kis csomag közömbösségé­vel. Az orvos kérdéseire, oko­san válaszol: megmondja ne­vét, tudja, hol dolgoznak és mit csinálnak szülei. Azt is tudja, miért verték meg. ..El­törtem a lámpát” — mond­ja selypítve és újból lehajtja a fejét. — Ki vert meg? Apuka vagy anyuka? — Mind a ketten. — Máskor is meg szoktak verni? — Máskor is. Kijövünk a kórteremből. — Szülei bent voltak már? —­ Még nem. Szombat dél van. Az orvos a gyerekről beszél, kondíciója jó, enni, úgy látszik, rende­sen kap. Korának megfele­lően fejlett, értelmes kislány. A zúzódásokat botütések vagy rúgások okozhatták, kézzel nem lehet ekkorát ütni. — Mi lesz ezzel a kislány­nyal? — Meggyógyítjuk — feleli az orvos. — A kezét, a fülét"? Az orvos hallgat. — Igen — válaszolja ké­sőbb. — Csak azt. Mi sebé­szek vagyunk. Az anya Budaörs. Simon Marikáék háza alig készült el, egyik fele üres fáskamrához hasonlít. Fiatal, várandós asszony nyit ajtót, Marika édesanyja. A konyha hideg, még nem volt besüt­­ve. A konyhaasztal mellett egy szőke kisfiú, a kisöccs, a féltestvér. S egy másik, a rokongyerek, akire vigyáznak. Az anya semmit sem tud Ma­rikáról. — Elvitték. Azt sem tudom, hová. Az apja most ment a rendőrségre miatta. Azt mondják, össze van verve a gyerek. Csak az verhette meg, aki elvitte. Itthon még semmi baja sem volt. És hogy kék­zöld, a teste? Annyit esik az a lány. — De az orra, meg a füle? — Biztosan beütötte. A fü­lét az apja szokta húzgálni, mert cigarettázik a taknyos. A nevelőszülei szoktatták rá. Marika eddigi sorsáról a következők derülnek ki: első gyerekként született, apja is­meretlen. Egyéves koráig a nagyszülők nevelték vidéken, később nevelőszülőknél élt. Tavaly júliusban került visz­­sza az anyjához, aki időköz­ben férjhez ment és megszül­te Lacikát, a közös gyereket. Marika nevelőszüleiről csak rosszat hallani. A szülők sze­rint ott is ütötték. Helyeseb­ben csak ott. Az itthoni verést tagadják. A szobát nem lehet fűteni. Az apa állandóan éj­szakás, kocsimosó a Budapes­ti Közlekedési Vállalatnál. A fiatalasszony ugyanott takarí­tónő. Kettejük fizetése 4000 forint Az apa közben megérkezik az apa: keskeny vállú, vöröses baju­­szú férfi. Szemüvege mögött világos szemek. Kihoz egy kék huszáratil­lát, vörös csákót, a konyha falán kard lóg. — Néha felveszem, bolon­dozom a gyerekeknek. Nem vagyok rossz, higgye el. A gyerekeket is úgy szeretem. — De a kislány... — fi­gyelmeztetem. — Megmondom őszintén, az anyja egy kicsit megrakta, mert eltörte a lámpát. Rossz az a gyerek, nem elég, hogy eltörte, be is csavarta az any­ja hálóingébe. Később meg, keresem a lekvárt, itt volt a kredencen. Nincs. Kérdem: nem láttad, kislányom? „Nem.” Egyszercsak folyik ki valami a kredenc alól A lek­vár. Persze, azért sem simo­­gatást kapott. De hogy az orra eltört volna? Csak azok tehették, akik elvitték. A hivatal A község védőintézetét ke­resem fel. Arvi az igazság a hallottakból, mit tudnak Si­mon Marika eddigi sorsáról. Dr. Csorba Magdolna saj­nálattal közli: a védőnő, aki­hez a kislány jelenleg tarto­zik, s aki a szomszédasszony­nyal együtt orvoshoz juttatta, beteg. Előkerül azonban a kis­lány látogatási lapja. — Simonék január óta lak­nak a Máriavölgyben — mondja Borbély Klára védő­nő. — Korábban a Pacsirta utcában laktak egy fáskam­rában. A kartonról olvasom: „A kislány keze vörös és duz­zadt, mintha a hidegtől da­gadt volna fel. A gyerek so­kat van egyedül, bezárva. A helyiség dermesztő, hideg és piszkos.” A védőnő figyelmeztette a szülőket, ilyen körülmények között nem maradhat velük a kislány. Néhány nap múl­va Simonék a Máriavölgybe költöztek, albérlőként egy szo­­ba-konyhás lakásba. A községi tanács végrehaj­tó bizottságának titkára, Hor­váth Jenő a gyerek múltja helyett a jövőjéről beszél. — Épp most telefonáltunk a kórházba — közli — s hir­telen eszembe jut, hogy a szü­lők még telefonon sem érdek­lődtek a gyerekről. — A kis­lány jobban van, rövidesen elhagyja a kórházat. Máris intézkedtünk állami gondozás­ba vételéről. Szeretnénk, ha a kórházból egyenesen intézetbe vinnék. A látlelet felvételétől még hét nap sem telt el A tanúk Egyre kíváncsibban és egy­re nagyobb aggodalommal gondolok arra az asszonyra, aki a gyermeket orvoshoz vit­te. Az utcában már ismerős­ként fogadják a gépkocsit. A szomszédok kis, madárfészek­hez hasonló házikóra mutat­nak, ott lakik az egyik fiatal­­asszony, Erika. A kis ház aj­taján lakat. A szomszédasszony meséli el: — Csak azt mondom, amit láttam. Ezt mondtam el reg­gel a rendőrségen is. Tanú­ként hívattak. Talán Erika még most is ott van. A kis­lányt Erika gyakran áthozta, megfürdette, hajat mosott ne­ki. Egy alkalommal engem is áthívott, mutatta, hogy ösz­­szeverték a gyereket. Csupa kék-zöld folt volt a teste ak­kor is. De nem ő találta le, hogy orvoshoz vigyék, hanem a Piszkos Margit, tudja, mi csak így nevezzük magunk között. Margiték egy elhanyagolt ódon házban laknak. A lakás belülről is elhanyagolt: a fa­lak sötétek, a berendezés ko­pott. A tágas konyhában vi­dám kép fogad, vörös hajú asszony etet egy apró kis­lányt, mellette nyolc év kö­rüli kisfiú kanalazza a levest. Egy ősz hajú férfi a konyha­­asztal mellett madzagra kötött papírgombolyagot húzogat egy macska előtt. Margit, négy apró gyermek anyja. Apró termetű, temperamentumos asszony. Sorra mutatja a gye­­rekek fényképét, a másik kettő iskolában van. A né­pes család szűkös körülmé­nyek között él: a férfi alig keres kétezer forintot, az asz­­szony időnként alkalmi mun­kát vállal. A szobában egyet­len új bútordarab, egy nagy zeneszekrény. Este, ha együtt vannak, felteszik azt a né­hány lemezt, amit a szekrény­nyel vettek é­s hallgatják. Nekik ez a hobbyjuk. Furcsa család. A gyereket nem verik meg, ha elesik a csúszós úton és sárosan jön haza az iskolából. A férfi egy alkalommal a karján vitt egy félig agyonvert kisgyere­ket Pomázra, az állami gyer­mekintézetbe. Most meg az asszony biztatta fél Erikát, hogy vigyék orvoshoz Simon Marikát. Visszafelé jövet, be­ment Simonékhoz, közölte, hogy jó helyen van a gyerek s akkor lenne nyugodt, ha a kislányt vissza se engednék. — Miért tette? — kérde­zem. — Miért avatkozik bele más család életébe? Csodálkozva néz rám. — Itt élünk egymás előtt, minden­ről tudunk, ami itt történik. Ki avatkozzon bele? A rend­őrség csak akkor jön ki, ha már vér folyik. A tanácshoz írásban kell fordulni. A gye­rekek nem védhetik meg ma­gukat a felnőttekkel szemben. Mi lenne itt mit gondol, ha senki sem avatkozna az ilyen ügyekbe? fekete Judit SODRONYSZEG MINDEN MÉRETBEN ÉS MENNYISÉGBEN A LAKOSSÁG ÉS A KÖZÜLETEK rendelkezésére All A FŐVÁROSI VAS- ÉS EDÉNYBOLT VÁLLALAT SZAKBOLTJAIBAN FELVILÁGOSÍTÁST AD A VEVŐSZOLGÁLAT vn. Rákóczi út n. Telefon: 224—415, 127—755 Magyar Nemzet TÖBB FÉNYT" A haldokló Goethe utolsó szavai egy élet- és közleke­désbiztonsági mozgalom jel­szavaként keltek új életre. Apró mozzanatnak tűnik a biztonságos közlekedés ten­gernyi gondja és feladata közt az a kezdeményezés, amelyet a Magyar Autóklub indított el, kibontakozása és remélhető megvalósulása azonban óriási lépést jelent az európai közlekedési nor­mák megközelítése felé. Mindössze arról van szó, hogy a korábban érvényes KRESZ-paragrafussal és év­tizedek beidegzett gyakorla­tával ellentétben kivilágított, lakott területen is úgyneve­zett tompított fénnyel közle­kedjenek a gépjárművek, ne azzal a bizonyos „városi” lámpával, amely fényerő te­kintetében legfeljebb egy de­lizsánsz bakján nyújthatna megfelelő teljesítményt, nem pedig egy hatvan kilométer­rel haladó autón. Azokban az országokban, ahol sokkal na­gyobb a forgalom sűrűsége, már régen bevezették ezt a világítási módszert, a nagy nemzetközi autópályákon nappal is teljes fényvértezet­­ben száguldanak a kocsik, míg nálunk — bár pazarló nemzet hírében állunk — holmi karpagoni fukarság­gal takarékoskodnak a veze­tők az árammal. Érdemes lett volna számolni az elmúlt tél nyomasztóan füstködös reggelein, hogy a közlekedő járművek, milyen kis száza­léka gyújtotta fel a lámpáit, a többség vaksin botorkált a pesti szmogban, kockáztatva egy óriási baleseti veszély­sorozatot. A KRESZ-t azóta módosí­tották, most már szabad a la­kott területeken is tompított fénnyel közlekedni s csak egy lépés választ el bennün­ket attól, hogy kötelező le­gyen. Ehhez azonban — bár­milyen furcsa — propagan­dára van szükség. Szoktatni kell magánautóst és a „kö­zületi pilótát” arra, hogy sa­ját és mások biztonsága ér­dekében több fénnyel közle­kedjék. Bármily furcsán hangzik is, nehéz diónak ígérkezik, ezért kell nagyra becsülni az Autóklub moz­galmát, áldozatkészségét: gépkocsik tízezreinél hajlan­dó fillér térítés nélkül elvé­gezni a fényszóró-beállítást. Tekintélyes és nem lebe­csülendő lépés ez a közleke­dés rendjének megszilárdí­tása felé, s egynémely anar­chikus jelenség felszámolá­sa érdekében. Véget vet pél­dául olyan fénybanditizmus­­nak, mint a keresztbekötött fényszórókkal való éjszakai kalózkodás az országutakon s hozzásegít egy gőgös tév­eszme eloszlatásához, amely úgy fogalmazható meg: elég, ha engem látnak. Több fényt tehát a kocsik orrára, több törvénytiszte­letet és humanizmust, ami — sajnálattal bár, de meg kell állapítani — közlekedé­sünk egyik gyenge oldala. b. ff. •• Átadás előtt az Örs vezér tér Április 2-án ünnepélyesen átadják a közhasználatnak Budapest egyik legnagyobb forgalmi csomópontját, az Örs vezér téri végállomásokat és a nagyméretű aluljárórendszert. Rekord gyorsasággal, mindösz­­sze hét és fél hónap alatt ké­szült el ez a sok közművesítés­sel járó, mintegy százmillió fo­rintos beruházás, amelynek ge­nerál vállalkozója a Mélyépítő Vállalat volt. Ma már a felszínen folynak a terepegyengető munkák, át­veszik a stafétabotot a ker­tészek. A 90 méter hosszú, 9 méter széles, keresztirányú aluljáró márványburkolása és gumilemez padozata is már be­fejezést nyert Nagy feladat volt a csomópont úthálózatá­nak kialakítása. Itt is 15 000 köbméter földet kellett meg­mozgatni, 12 000 négyzetméter régi burkolatot felbontani és 45 000 négyzetméter új úttes­tet építeni. Az aluljáró folyosóiba öt le­járó vezet. Az aluljárók négy méter mélységben vonulnak, belmagasságuk 2,40 méter. A végállomástól északra és délre két autóbusz-pályaudvar léte­sül, amelyeket 20 méter maga­san elhelyezett xenon-lámpák fénye világít meg. Az Örs vezér tér egyébként modern városközpontja lesz a környéknek. A következő évek­ben hatalmas lakóházak, köz­­intézmények szegélyezik majd ezt a centrumot. A rendezési és beépítési terveken most dol­goznak a főváros illetékesei. Már áll a HÉV új végállomása is, a gödöllői helyiérdekű vasút szerelvényei ugyanis csak idáig fognak közlekedni. A HÉV-vel érkező utasok itt szálnak át a különböző irányokba induló más közúti járművekre. - Egymillió forintos kártérítés gondatlan méhirtásért „Édes” témában nyitottak meg kiállítást szerdán az Or­szágos Piackutató Intézet Nagymező utcai kiállítótermé­ben. Az Országos Méhészeti Szövetkezeti Vállalat mérte fel a magyar méhészet kétévtize­­des eredményeit A méhcsalá­dok száma hazánkban har­minc év alatt megkétszerező­dött, méztermelésünk 1969-ben mintegy 900 vagon volt. Ennek jelentős részét exportáljuk, el­sősorban az NSZK-nak, Auszt­riának és újabban Japánnak. Ezek a méhészet mennyiségi eredményei. Népgazdasági szinten azonban jelentkezik még egy hasznossági tényező, és ez a méhek virágmegporzó tevékenysége. Ennek értékét csak hozzávetőlegesen lehet megítélni, de szakemberek ezt 2,5 milliárd forintra becsülik. A Magyar kísérletek hazai vi­szonylatban is igazolták azo­kat a külföldi megállapításo­kat hogy a gyümölcstermesz­tésben és a magtermelésben nélkülözhetetlen a méhek köz­reműködése. Grúziában pél­dául rendelet írja elő, hogy a kolhozok és a szovhozok a ro­varokkal porzandó növények táblái mellé méhészetet telepít­senek. Követendő példa van már hazánkban is, a Nyíregy­házi Állami Gazdaság méhcsa­ládonként 200 forinttal jutal­mazza a méhészetet. Tapasztalat szerint azonban a gazdaságok és szövetkezetek e tevékenység értékét még nem, vagy csak kevésbé ve­szik figyelembe. Gyakori eset, hogy a méhek megbecsülése helyett a szakszerűtlen nö­vényvédelemmel egész méhé­szetet tesznek tönkre. Ilyen esetek miatt 1966-ban a­ bíró­ságok csaknem­ egymillió fo­rint kártérítésre kötelezték a gazdaságokat. Az OMSZK a méztermelte­tők érdekében adott megbíza­tást, hogy a meglevők mellett még több „méhkímélő” perme­tező-, porozószert kísérletezze­nek ki. Ugyancsak pályázati munka lesz a virágpornak francia tapasztalatokhoz ha­sonlóan tápszerré való feldol­gozása. A mézet népszerűsíte­né a tejiparral történő együtt­működésben mézes vaj kínála­ta. Az önkiszolgáló étkezés rendszeréhez alkalmazkodná­nak, ha a közkedvelt mézes­mackók, fiolák mellett a mézet kis, háromdekás csomagolás­ban is árusítanák. Emlékplaket a VII. kerületért Ünnepélyes keretek között nyújtotta át szerda délután dr. Aibhner Pál, a VI. kerü­leti tanács végrehajtó bizott­ságának elnöke a hazánk fel­­szabadulásának 25. és a taná­csok megalakulásának 20. év­fordulója alkalmából alapított emlékplakettet. A bronz em­lékérem a Lenin körúti saj­tópalotát, mint a kerület szimbólumát ábrázolja. Az ünnepségen visszaemlé­keztek azokra a napokra, ami­kor a kerületben újraindult az élet. Az emlékplakettel azoknak mondanak köszöne­tet, akik részt vállaltak, az újjáépítésben, az élet megin­dításában, majd a kerület fejlesztésében, szebbé tételé­ben. 5 Országos zöldségtermesztés tanácskozás Kétnapos országos zöldség­termesztési tanácskozás kezdő­dött szerdán Szegeden, ame­lyen megjelent dr. Erdei Fe­renc akadémikus, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. Dr. Gergely István miniszterhelyettes elmondotta, hogy 1961—65-ben 116 ezer hektárt hasznosítottak zöldség­­termesztéssel. E terület 1969-ig további öt-hatezer hektárral növekedett. Ezután a hoza­mok növelése, az új fajták el­terjesztése került előtérbe. Új, intenzív zöldségfajtáink állják a világpiaci versenyt, termesz­tésük azonban a jelenleginél magasabb technológiai köve­telményt támaszt Dr. Tompa Béla, a MÉM főosztályvezetője a többi között hangsúlyozta, szaporítani kell a magas üveg­házak számát, ahol csak lehet­séges, termálvízzel, illetve földgázzal kell helyettesíteni a koksz- és a szénfűtést is. Csongrád megyében eddig har­minc termálkutat tártak fel. Ellenőrizték a kenyércsom­agolást A lakosság bejelentései, a sajtó észrevételei alapján a Belkereskedelmi Minisztérium megvizsgáltatta a keny­ér cso­magolására vonatkozó, rende­let érvényesülését, összesen 164 boltot ellenőriztek. A négynapos vizsgáltat meg­állapította egyebek­ között, hogy a nagykereskedelmi vál­lalat biztosította az előírt cso­magolás feltételeit, a boltok­nak megfelelő mennyiségű és méretű csomagolópapír állt rendelkezésükre. Az ellenőr­zött boltok többségében a ke­nyeret az előírásnak megfe­lelően csomagolva szolgálták ki, akadtak azonban üzletek, ahol az előírtnál kisebb pa­pírt adtak a kenyérhez. A gondatlan bolti dolgozók, boltvezetők ellen szabálysér­tési eljárást indítottak. Ezen­kívül, mivel a hiányosságo­kért a belső ellenőrzés is fe­lelős, több érintett vállalat, köztük az I—XII. kerületi Közért Vállalat igazgatóját felszólították a rendelet vég­rehajtásának szigorúbb ellen­őrzésére. A jogos panaszok megszün­tetésére a miniszté­rium rendelkezése alapján a jövőben a szabálysértőket szigorúbban vonják felelős­ségre. ÉRDEMES MEGNÉZNI! HAZAI ÉS IMPORT BÚTOROK,­­ LAKÁSTEXTÍLIÁK. ÁLLÓ- ÉS ASZTALI LÁMPÁK) IpMBBVS ||||SEMUWSTEREM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS ÉS VASAK UTB! BŐY-SZOLGÁLAT! LAKBERENDEZÉSI TANÁCSADÁS! yv BUDAPEST, XV., SÍPOS DÉNES UTCA 9—11. y^ulUpERK ,o**s• 75"ds 8ut®busií6k ' i l"'"“ —végállomásánál NYITVA: 16—18 ÓRÁIG, SZOMBATON 10—15 ÓRÁIG

Next