Magyar Nemzet, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-01 / 76. szám

kr (O.. ." ^ ■■ Magyar Nemzet A HAZAFIAS NÉP FRONT LAPJA • ••Ünnepi hét Vannak hétköznapok, amelyek nyílt vagy rejtett módon, de mindenképpen magukban hordozzák az el­következő ünnep ígéretét. Ilyen ünnepi várakozástól lütött hétköznapokból tevő­dik össze ez a rövid hét, amelynek napjait a hét vé­gén beköszöntő negyedszá­zados évforduló táplálja, mint egy szellemi távfűtő központ, minden becsületes érzésű magyar ember ottho­nába, gondolat- és érzelem­világába eljuttatva a felsza­badulás 25. évfordulójának szívet és lelket egyfélekép­pen melegítő tiszta hevüle­tét Az ünnepi hét közrendű, munkára való napjait nem elsősorban a sokasodó külső jelek emelik ki a kalendá­rium szürke rubrikáiból, nem pusztán az ünnepi ese­mények kibontakozó látvá­nyossága, hanem a nemzet belső tartásának szembetűnő megnyilatkozásai. Az orszá­got és a fővárost járva ezek­ben a napokban, a figyelmes szemlélődőnek sokkal többet árulnak el kortársaink ün­nepi szemléletéről a köznapi párbeszédekbe szőtt félmon­datok, az egyszerű és nem túl jelentős mondatokon át­ütő emlékek, valami csodá­latosan szép újjászületése annak az ujjongásnak, a ta­vaszi levegő mámorának, amely huszonöt évvel ezelőtt az életben maradott magya­rok tüdejét átjárta, vérét friss oxigénnel pezsdítette, érzéseit a legmagasabb hő­fokra hevítette azokban a napokban, amikor az ország utolsó falva is szabaddá vált, az emberi élet, a szorongás és megaláztatás évei után visszakapta legértékesebb rangját, a méltóságot. 1945. április 4-én befeje­ződött Magyarország felsza­badítása, de a keleti és a nyugati országrészek, egyes városok között az átvészelés óriási különbségei mutat­koztak. Debrecenben és a Tiszántúl már az első békés tavasz hagyományos mun­kálatait kezdték a parasz­tok, bár merőben más kö­rülmények között, mint egy esztendővel korábban. Vol­tak városok, amelyek sze­rencsés módon, úgyszólván puskalövés nélkül felszaba­dultak, és voltak, amelyek romokban hevertek. Mikép­pen a veszteség sem volt egységes, a teljes felszaba­dulás lelki vetülete sem volt az, amit egészen természetes jelenségnek kell felfognunk, mert hiszen, akinek a kert­jéből egy órával korábban verték ki az utolsó szürke­ruhás ellenséget, az egészen másfajta megilletődöttséget érzett, mint az, aki már hó­napok óta szabadon élt s nem a másnapi kenyér, ha­nem messzi távlatok lebeg­tek a szeme előtt. Az ünnepi hét hátralevő napjainak hangulatát vizs­gálva és elemezve, a szem­lélődő figyelmét az ünnepi készülődésben összeforrott nemzeti egység ragadja meg, a közös emlékezés és örven­dezés, a negyed évszázad alatt lehiggadt magyar neki­buzdulás, amely a felszaba­dulás hónapjaiban annyi re­gényes elképzeléssel s vall­juk be: fellengzős tervvel töltötte meg a koponyákat, fűtötte fel a szíveket. Mi mindent terveztünk és akar­tunk azokban a lobogó hó­napokban s még hosszú éve­kig, milyen nagyratörő s megalapozatlan elgondolá­sok parázslottak azokban az időkben országos tanácsko­zásokon és falusi összejöve­teleken, egyszerű manufak­túrákban és romjaikból éle­dő üzemekben. Ezeknek az ünnep előtti napoknak a hangulatát az is jellemzi: gondolkodásunk­ban sok minden megválto­zott, lehámlott a magyar ember természetéről sok ré­gi sallang, amint viseletéről is lekopott sokféle régi s­zalmi dísz. Egyszerűbb, ben­sőségesebb, tárgyilagosabb, higgadtabb és megfontol­tabb lett a magyar termé­szet huszonöt év alatt, s úgy kell vélekednünk, hogy ez az emberi természetben bekö­vetkezett változás legalább akkora jelentőséggel bír jö­vőnket illetőleg, mint a föld­osztás és az államosítás volt. Mennyi csalóka délibábot kergetett ez a nemzet azok­ban az évszázadokban, ame­lyekben a délibáb hazugsága volt az egyetlen vigasztaló tünemény, mennyi szélma­lomharcot vívtak kiművelt fők és lelkes honfiak azok­ban a korokban, amikor minden jobbra való törek­vés, minden előbbre mozdu­lás egyet jelentett a szélma­lom ellen vívott tragikus harccal. Az ünnep a világ minden országában és minden népé­nél egyben vigasságot is je­lent s az évforduló minden bizonnyal olyan kora tava­szi vigalommal jár, amely­hez foghatót még nem ült ez a nép. De a vigasságra ké­szülő országot megfontolt méltóság jellemzi, nemcsak óborokat őriz e napra hűs pincékben, de mérlegel is a készülődés lázas napjaiban. Felméri a huszonöt év hala­dását s összevetve 1945 ta­vaszával, megvonja saját sorsában az egyenleget. A realizmus, korunk iránytű­je, nemcsak a művészetben és a művészi alkotásban je­lent pontos útmutatást, ha­nem az egyszerű állampol­gár életében is. Az ünnepig még elpereg néhány nap, de már a zászlók kinn lebeg­nek s Budapest új fények­ben ragyog fel esténként. A külső díszek mögött azon­ban feltűnik a nép egészsé­ges büszkesége, ami azt hir­deti, hogy ez a negyedszázad megérlelte, egységbe ková­csolta és az alkotó élet szi­lárd belső nyugalmával telí­tette meg a magyar népet. Ez a huszonöt éves folyamat lezárt és elkezdett valamit s bármily rövid is a történe­lemben két és fél évtized, azzal a nagy megnyugvással készülhetünk az ünnepi he­tet befejező nagy napra, hogy ez a nap olyan dátum, amely nemzeti történel­münk pirosbetűs napjai közt az első helyre került. Baráti Géza Feszült helyzet Szudánban, megegyezés Libanonban Élénk diplomáciai tevékenység a Közel-Keleten A külpolitikai helyzet DÉLKELET-ÁZSIA és A KÖZEL-KELET jelenleg a nem­zetközi politika legsúlyosabb feszültséggóca. Ami Délkelet- Ázsiát illeti, a térség egyébként is bonyolult viszonyait a vál­tozatlanul robbanékony kambodzsai helyzet tovább élezte. Az elmúlt napokban Kambodzsa több városában és a falvak tucat­jaiban kezdődtek tüntetések, több helyütt összecsapások rob­bantak ki. A hírügynökségi jelentések továbbra is bizonytala­nok, illetve ellentmondanak egymásnak azzal összefüggésben, hogy Szihanuk herceget a hadsereg és az ország lakossága mi­lyen mértékben támogatja. A puccsista rendszer miniszterelnö­ke, Lon Nol tábornok bejelentette: kormánya diplomáciai tá­mogatást kér Franciaországtól ahhoz, hogy az országban felújítsák a nemzetközi ellenőrző bizottság munkáját, kérte, hogy ENSZ-megfigyelőket küldjenek Kambodzsába. E javasla­tok mögött az a szándék rejlik, hogy a megfigyelők a dél-viet­nami hazafiak — úgymond — „kambodzsai jelenlétét” vizsgál­ják meg. Lan Nol azt fejtegette, hogy az ország továbbra is semleges politikát kíván folytatni, s a VDK-val, illetve a DIFK- val nem szakadtak meg­ a diplomáciai kapcsolatok, csupán fel­függesztették azokat. Az MTI pekingi tudósítója szerint Sziha­nuk herceg a kínai fővárosban élénk diplomáciai és propa­gandatevékenységet fejt ki. A kambodzsai válság könnyen veszélyeztetheti az egész indokínai térség békéjét, erre a veszélyre utal például az az indonéz állásfoglalás, amely szerint a djakartai kormány „ked­vezően fogadna” egy kambodzsai segélykérést. A Washington Fost szerint az amerikai katonai vezetés azt javasolja Nixon elnöknek, hogy hat hónapra függessze fel az amerikai csapatok kivonását Dél-Vietnamból. Az indítvány nyilvánvaló kapcsolat­ban áll az egész indokínai térség helyzetével. A New York Times figyelmeztet arra, hogy az Egyesült Államok még job­ban belekeveredhet a délkelet-ázsiai konfliktusokba, s ez na­gyon könnyen Saigon célja lehet. A tekintélyes lap szerint „Washingtonnak most határozott irányvonalat kell követnie”, s a „kambodzsai határ mentén tanúsítandó önuralom most életbevágóbb fontosságú, mint valaha is volt". Thieu, a dél­vietnami rezsim vezetője ismételten határozottan elvetette az ország semlegesítésének gondolatát. Valószínű, hogy a rendszer belső gondjait szaporítja az a párizsi bejelentés, amely szerint a párizsi négyes tanácskozáson részt vevő saigoni küldöttség egyik tagja benyújtotta lemondását. A délkelet-ázsiai fejleményekkel is foglalkozott Tito elnök, a jugoszláv szövetségi nemzetgyűlés két háza előtt tartott kül­politikai beszámolójában. Az elnök szerint Kambodzsa is bele­sodródhat a vietnami tragédiába. A Közel-Keletről Tito azt mondotta, hogy ott a helyzet „napról napra veszélyesebb”. A közel-keleti haladó arab országok egyikében, Szudánban ellenforradalmi lázadást hiúsítottak meg. A Szudánnal szoros szövetségi kapcsolatokat ápoló EAK és Líbia két magas rangú politikusa — Anvar Szadat elnökhelyettes, illetve Dzsallud mi­niszterelnök-helyettes — Khartoumba érkezett, s látogatásuk nyilván összefüggésben áll a lázadás leverésével. Libanonban Buszai­i líbiai külügyminiszter közvetített a falangisták és a palesztinai ellenállók között, akik kedden megállapodást írtak alá. Az EAK-ban a már korábban is bejelentett „pol­gári védelmi bizottságok” felállításáról írt alá rendeletet Nasszer elnök. A bizottságok felső szerve egy 70 tagból álló testület lesz. Bejrút: Megállapodás a kormány és a gerillaszervezetek között A PAFF kétségbe vonta a tanácskozás jogosságát Bejrútból jelenti az AFP. Kedden este Bejrútban közle­ményt adtak ki arról a meg­beszélésről, amelyen a libano­ni kormány és a Lib-­­... te­rületén ter­fe­rnykoti-i .viesz­­tinai gerilla-szervezetek kép­viselői Buszairi líbiai kül­ Sikertelen ellenforradalmi lázadás Szudánban A szudáni főváros omdur­­mani kerületében a hadse­reg és a biztonsági erők 36 tagja — közöttük négy tiszt — vesztette életét az El- Mahdi imám vezette reak­ciós erőkkel való összecsa­pások során. A lázadást a forradalmi rendszer által betiltott, egy­kori kormányzó Umma Párt, és a párt tömegbázisát ké­pező anszar vallási szekta tag­jai és hívei kezdeményezték. A lázadást El-Mahdi imám, az Umma Párt és az anszar szek­ta vezetője irányította. Keddre a szudáni kormány felszámolta a fővárosban te­vékenykedő lázadókat, és meg­szilárdította ellenőrzését Khar­­oum fölött. El-Mahdi és 30 ezer híve azonban továbbra is megszállva tartja a Nílus Aba nevű szigetét, ahová ti­tokban korszerű fegyverek egész arzenálját csempészték. A keddi kairói lapok — mint az AFP jelentésében olvasható — arról is tudtak, hogy Aba szigetén légelhárító ágyúkat is elhelyeztek. Irak kedden csatlakozott a forradalmi arab rendszerek­hez, és támogatásáról bizto­sította Numeiri vezérőrnagyot. A legutóbbi szudáni esemé­nyeket kommentálva az iraki forradalmi tanács egyik tagja kijelentette: „Irak nem fogja ölhetett kézzel nézni” a Szu­dán ellen irányuló imperialista­­ reakciós összeesküvést. ügyminiszter jelenlétében vet­tek részt. A közös közlemény kiadását megelőzően a tár­gyalófelek Rasid Karami mi­niszterelnök rezidenciáján há­rom és fél óra hosszat tanács­koztak az újabb feszültség el­simításának lehetőségeiről. Be­jelenti a közlemény, hogy mind a libanoni hatóságok, mind pedig a Palesztinai szer­vezetek megerősítik a Kairó­ban november 3-án aláírt megegyezést. A jelenlegi meg­állapodás szerint a tárgyaló­felek teljes mértékben elkö­telezik magukat a Kairóban november 3-án aláírt egyez­mény szelleme és tartalma mellett. A palesztinai fél le­szögezi, hogy a palesztinai for­radalom alapvető és egyedüli célja az izraeli ellenség el­leni akciók végrehajtása és a megszállt területek felszabadí­tása. A Palesztinai Népi Felsza­­badítási Front szóvivője be­jelentette: a front a későb­biekben állást foglal a közös közleménnyel és a tanácsko­zással kapcsolatban. A front korábban kétségbe vonta a tanácskozás jogosságát, tekin­tettel arra, hogy képviselője nem volt azon jelen. Amerikai őrnagy nyilatkozata: Táplálékot és fekvőhelyet adnak a hadifoglyoknak a vietnami harcosok Hanoiból jelenti a VNA. „Ahelyett, hogy bántalmaztak volna, a vietnami harcosok táplálékot és fekvőhelyet ad­tak nekünk foglyoknak” — je­lentette ki Raymond Schrump, az amerikai hadsereg őrnagya a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány rádiójá­nak. Schrump őrnagy elmondotta, hogy 1968. március 23-án cso­portja harcba keveredett a DNFF egyik egységével. „A csata rövid ideig tartott. Az amerikaiak gyorsan visszavo­nultak, két halottat és egy se­besültet — engem — hagytak maguk után. Már fogságba esésem előtt is megsebesültem és így aggódtam életemért. Há­lát adhatok az Istennek, mert a DNFF katonái nem durvák és nem gyilkolják le a hadi­foglyokat, jóllehet az amerikai hadvezetőség ezt állítja”. — Igen nagy benyomást tett rám a polgári lakosok ma­gatartása. Többször megtör­tént, hogy az éjszakát valame­lyik dél-vietnami faluban kel­lett tölteni. Az emberek egy része kénytelen kunyhókban lakni, mert lakóházaikat le­rombolták az amerikai bom­bázók. Úgy gondoltam, hogy emiatt gyűlölnek benőnket, sőt attól tartottam, hogy megtá­madnak, hiszen csak három őr vigyázott ránk. Ehelyett befo­gadtak otthonaikba, táplálékot adtak és fekvőhelyet biztosítot­tak nekünk. Meghaladja a képzeletemet, hogy azok az emberek, akik közül sokan el­veszítették otthonukat és csa­ládtagjaikat, hogyan bánhat­nak ilyen szívélyesen amerikai hadifoglyokkal. Egy dél-vietnami amerikai hadbíróság hosszas fontolgatás után kedden végleges ítéletet hozott James B. Duffy had­nagy ügyében, aki ellen az volt a vád, hogy katonái az ő uta­sítására megöltek egy dél­vietnami hadifoglyot. Az es­küdtek csak hat hónap elzá­rást és 1500 dollár pénzbünte­tést róttak ki rá. Ezt a bünte­tést azonban hat hónapon át fizetheti havi 250 dolláros rész­letekben. tfmntalm­ mint stock­h­olmisti telefonjelentése Eredményes munkát végzett a Vietnam-értekezlet A stockholmi Vietnam-kon­ferencia befejezése után a részvevők között általános volt a vélemény, hogy az ABF Munkásszékházban három na­pon keresztül valóban eredmé­nyes gyakorlati munka folyt. A légkörre talán az a szokat­lannak tűnő esemény volt a legjellemzőbb, hogy a politi­kai akcióprogram dokumentu­mának végleges megszövege­zésekor a küldöttek éjjel két óráig tanácskoztak. Nem a nézeteltérések okozták ezt, ha­nem az a szándék, hogy való­ban olyan határozatot fogad­janak el, amely a leghatéko­nyabban tudja mozgósítani a világ haladó közvéleményét. A tömegmozgalmak fokozá­sának és összeegyeztetésének rendkívüli jelentősége van most, amikor az Egyesült Ál­lamok a vietnami háború ki­­terjesztésének útjára lépett. Érthető, hogy a konferencián nemcsak a vietnami helyzetet, hanem az egész indokínai tér­ség kérdéscsoportjait megvi­tatták. A más területen meg­levő politikai nézetkülönbsé­gek ellenére a küldöttek egyet­értettek abban, hogy az ame­rikai légierő bombatámadásai Laoszban, valamint a kambod­­zsai államcsíny következmé­nyei nem egyszerűen csak az indokínai térség, hanem a vi­lág békéjét is veszélyeztetik. A politikai bizottság hatá­rozatának — amelyet a hétfői plenáris záró ülésen egyhan­gúlag fogadtak el — fő gon­dolata, hogy a világ közvéle­ménye aktívabban vegye ki részét a vietnami háború azonnali megszüntetéséért fo­lyó kampányból. „A vietnami nép ügye — valamennyi nép ügye” — emelte ki a határo­zat. Ennek szellemében ké­szültek a konferencia másik két bizottságának — a huma­nitárius segítséget koordináló és az amerikaiak vietnami há­borús bűneit vizsgáló bizott­ság­i dokumentumai is. A­larrásgyűjtés A mostani V. Vietnam-kon­­ferencián minden eddigi érte­kezletet meghaladó részvétel — mintegy hatvan ország és harminc nemzetközi szervezet képviseletében 326 küldött volt jelen — egyértelműen bi­zonyította a tanácskozást meg­előző kételkedő vélemények alaptalanságát. A megbeszélések eredmé­nyességéhez nagy mértékben járultak hozzá az amerikai szolidaritási és békeszerveze­tek. A korábbi konferenciákat messze túlszárnyalva most több mint húsz szervezet kül­dötte el képviselőit. Részvéte­lük új színt jelentett, a viták szünetében az amerikai fiata­

Next