Magyar Nemzet, 1970. április (26. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-21 / 92. szám

8 A Magyar Nemzet vitafóruma Szerelmem, Budapest Árkádosítás Árkádosítottuk a Rákóczi utat, illetve elkezdtük, ott, ahol ez valóban szükséges volt, a Rókus kórházi szűkületnél, és folytattuk a páros oldalon a Baross tér torkolatáig, tehát a legforgalmasabb szakaszon. Mindenki örült neki; széppé, elegánssá tette a kissé megkopott útvonalat; szélesítette a járdát és az úttestet; oltalmat nyújtott eső és nap ellen. Már csak hét hiányzott a harminc telekből, mikor abbahagytuk! Miért? Nincs rá szükség? De akkor a többire sem volt! Befejezetlenül az egész munka értelmetlenné válik, hiszen egy útvonal keresztmetszetét lerontják a „dugók”! Csak ideiglenesen szünetel a munka? Immár csaknem tíz éve? Miért nem fejezzük be? Miért? Vásárváros—diákváros ? Olvasom, hogy a Vásárváros mégsem kerül a Lágymányosra. Ezt csak helyeselni lehet, hiszen oda, az egyetemek közelébe az ifjúság városa való, a Cisco Universitaire, az Egyetemi város. Itt kell elhelyezni az új kollégiumokat, az Ifjúság házát, a KISZ központját stb. De akkor miért épül a „Hotel Ifjúság" és a DIVSZ-székház a Rózsadombon, a kül-földi diákok otthona Budaörs mellett a kietlen mezőn, távol minden kulturális lehetőségtől? Szétszórva? És miért tervezik ide, még mindig, az építőipar csarnokát, aminek a Vásárvárosban van a helye? Miért? Szegény Városliget A VÁSÁR azért marad a Ligetben, mert ott „csak 526 millióba” kerül az újjáépítése, szemben a lágymányosi elhelyezés 866 milliójával. Rettenetes! Hiszen ez azt jelenti, hogy a BNV nem ideiglenesen marad a Ligetben, de véglegesen! 500 milliót nem öt évre dobunk ki! Konzerváljuk a mai állapotot még az unokáink részére is! Mi marad a Ligetből? A Vásár a legértékesebb, a legkönnyebben elérhető helyet foglalja el. Aztán az ilyen intézménynek az a természete, hogy terjeszkedni akar. Újabb és újabb területekkel kell az éhségét csillapítani! (Eddig is ez történt!) Újabb fákat vágnak ki, újabb pavilonokat építenek. És még mindig ide szánják a Nemzeti Színházat is. Emiatt majd a trolinak is új utat kell nyitni. A színház mellé meg vendéglátóipari létesítmények kívánkoznak — logikusan. A pályázat számolt is e ténnyel. És mi marad a Ligetből? Egy épülethez egy év is elegendő (legalábbis máshol), de egy ligetszerű parkhoz egy emberöltő is kevés (mindenütt)!! Nincs mód a megmentésére? Miért? MGV és BNV A Vásárt persze el kell valahol helyezni. Logikusan oda, ahová való: a Mezőgazdasági Vásár mellé! Hiszen itt egy tucat kiváló minőségű pavilon, csarnok áll, amit mindkét intézmény egyformán használhatna! Még emeletes, modern, új vásáriroda-épülete is van. Megközelítése busszal és villamossal is megoldott, s a földalatti megindulásával ez még csak javult. A bővítésre is elegendő terület áll rendelkezésre, csak egy pár lepratelepet kell felszámolni (nem évszázados parkot) ! Már a jelenlegi terület is azonos nagyságú a mai BNV- vel, de ez akár meg is duplázható. Az „indok”, amivel ezt a megoldást elvetették, hogy „nem gazdaságos”, azaz drágább, mint a ligetbeli elhelyezés. Mennyivel? félmillióval? Nos, mint építész, tudom, hogy a költség-előbecslések modellálhatók! Ebben a kimutatásban „nem hiszek”! Először is logikusan itt olcsóbb, hiszen számos épület áll készen, az év nagy részében kihasználatlanul. Közművei vannak. A Ligettel ellentétben még iparvágány is rendelkezésre áll, amivel a nehéz gépek szállíthatók. A környezete, valóban, ma még nem olyan elegáns, mint a Ligetben. De ez a városrész most épül újjá! Az Örs vezér tér egyike lesz fővárosunk nagyszabású létesítményeinek. A Fehér út környéke is beépül, s akár új bejáratot létesíthetünk innen. Olyan gazdagok lennénk, hogy pár heti használatra, két azonos, sokmilliós beruházást csinálunk? Mikor még a kiállítás anyagának nagy része is azonos: traktorok, kombájnok stb. Az 526 milliót ne építsük be „ideiglenesen” a ligeti BNV-be, hanem véglegesen az együttes Vásárvárosunkba! Csak az időpontokat kell egyeztetni — s egypár főhivaA Városliget védelmében írt levelében (Magyar Nemzet, 1970. március 4.) több olyan gondolatot vetett fel Krácz György kertészeti főmérnök, amely a konkrét témán túlmenően általános érdekű is. Közülük csak egyet szeretnék most kiemelni, melyet így fogalmazott meg: „Sajnos, a zöldterületek komplex értékelésére még nem dolgoztak, ki elfogadható, egzakt módszereket, s így a döntéseknél korrekt összevetésre nincs mód. Emiatt a zöldterületeket érintő beruházási alternatívák esetében a zöldterületek igénybevétele, mint a "legolcsóbb" megoldás többnyire megvalósul.” Érdemes ennél a megállapításnál egy kicsit elidőzni. Annál is inkább, mert nemcsak a városi zöldterületeknek, de általában semmiféle természeti tájnak, tájrészletnek vagy tárgynak nincs még felmérve és számokban rögzítve a komplex értéke. Még nem alakult ki egy olyan módszer, amely minden tekintetben alkalmas lenne erre,, amellyel megbízhatóan, reálisan felmérhetnénk feltett természeti tárgyaink és tájaink értékét. A tájvédelem terén ma még olyan meghatározásokra vagyunk utalva, mint értékmérőkre, amelyek szinte kizárólag csak az érzelmekre hatnak. Hogy ezek mit érnek egy gazdasági jellegű vitában, azt tapasztalhatta, aki részt vett már ilyenekben. Rendkívül egyenetlen küzdelem ez, amelyben csak a másik fél kezében van fegyver, de a természetvédők, természetbarátok fegyver nélkül vannak. Míg egyfelől a legkisebb falusi kőfejtő vagy mészégető is milliós termelési értékeket tud felsorakoztatni, addig a másik oldalon csupán a kimosolygott vágyálmok állnak. Csodálatos-e, ha ezekből a vitákból csaknem mindig a gazdasági cél kerül ki győztesen ? Halaszthatatlan feladat lenne a fentiekben hiányolt komplex számítási módszer kidolgozása. Ez nem lehetetlen. Vannak már biztató kezdeti kísérletek. Keresztesi Béla „Magyar erdők” című könyvében beszámol például arról, hogy egy jugoszláviai erdőgazdaságban 1966-ban megvizsgálták az aleppói fenyőállományok évi faterméséből, illetőleg idegenforgalmi vonzóerejéből (kemping-forgalom) származó jövedelmet. S míg az előbbi hektáronként és évente mindössze 240 dinárt tett ki, addig az utóbbit 66 500 dinárra értékelték. Vagyis az adott területen az idegenforgalomból elérhető jövedelem 271-szer nagyobb, mint a fatermelésből származó. De ennél bonyolultabb számításokat is végeztek. Ugyancsak a „Magyar erdők”ben olvashatjuk, hogy 1967- ben az erdők egészségügyi hatásának a felmérésével kísérleteztek az NDK-ban. Abból a feltételezésből indultak ki, hogy a Berlin erdeiben pihenő dolgozók az üdülés hatására évente egy nappal kevesebbet betegek, százezer üzemi dolgozót véve számításba, kilenc millió márka többlet termelési értéket kaptak. Ez a jóléti hatásból származó érték Berlin és környéke 45 000 hektár erdőterületére eloszttatunknak egymással kooperálni! Lehetetlen ez? Miért? Szökőkutak Szerelmes városom szépségét nem kell dicsérnem — hiszen világhírű. Fokozni azonban mindig lehet, s nem utolsósorban kis tereinek művészi kiképzésével. Van is számos hangulatos terecskénk, szép kúttal ékesítve: a Szabó Ervin Könyvtár előtt, az „Igazság”kútja; a Városháza mellett a „Danaidák”; a Bécsi-kapu téren a Kazinczy-emlékkút, és a többi,va kétszáz márkát tesz ki hektáronként. Ugyanakkor 1963-ban az NDK erdőgazdaságának hektáronkénti évi bruttó termelési értéke 208 M. volt. A bemutatott számítások közül az első teljesen reálisnak tekinthető, mert a szóbanforgó fenyőerdőből kihozható jövedelem, mindkét használati mód mellett, számszerűen megállapítható. És, ami különösen érdekes: az erdők jóléti használatából származó jövedelem messze felülmúlja a hagyományos gazdálkodásból várható bevételt. A másik számítás feltételezésen nyugszik, amelynek fennállása általában elfogadott, de mérete erősen vitatható. Számítási eredményében azonban nem mutat túlzást és mindenesetre megnyugtató, hogy az erdők egészségügyi értéke nem kisebb az anyagi értékénél. Ez utóbbival kapcsolatban érdekes tudni, hogy nálunk már 1963-ban véljezt£k...Ózdon a munkaegészségügyi szervezt egy olyan reprezentatív felmérést, melynek eredménye alátámasztja a berlini feltételezést. Megvizsgálták ugyanis száz olyan fizikai dolgozó teljesítményét, akik aktív természetjárók és száz olyanét, akik nem vettek részt a természetjárásban. Az eredmény: a természetjárók munkatermelékenysége 14 százalékkal volt magasabb a szokásosnál! De más érdekes kísérlet is történt már nálunk. A Településtervezési Tájékoztató 1968. évi 1. számában vitaanyagként közölte Bakonyi Dezső—Hódy Jenő—Plósz Sándor „Zöldterületek gazdasági értékelése” című tanulmányát. A szerzők három tényezőt vesznek alapul: a helyértéket, a növényértéket és végül a városképi és egyéb különleges értéket. A helyérték és a növényérték a fennálló gyakorlat és az azt alátámasztó hatósági rendelkezések alapján egészen jól megközelíthető és körülhatárolható. A probléma a harmadik tényezőnél van, amely elkerülhetetlenül bizonyos mértékben önkényes. Ezt az úgynevezett „városképi felárat” ugyanis oly módon állapítják meg, hogy a növényújabban — a „vízhiánnyal” küszködő Budapesten — inkább szökőkutakat, medencéket létesítünk, nem nagy szerencsével. Az Arany János— Vadász utca sarkán létesített medence betontömbjei világháborús tankcsapdára emlékeztetnek. A Blaha Lujza téri szökőkút bádoggombái és halai csak modernek, de nem nyújtanak nagy művészi élményt. A Sziget-bejárónál létesített „világító” szökőkút már ilyen igénnyel sem lép fel, — egyszerűen csak giccses. Most, úgy hírlik, újabb medence épül. A Duna-parton, — a belvárosi templom oldalánál, Közép-Európa legnagyobb folyamának víztükre mellett, nem lesz ez kissé felesleges? Esetleg nevetséges ? Miért éppen ide? Miért? Rácz György építészmérnök értéket veszik alapul s annak 1,5-szörösét számítják. „Az ilyen jellegű értékbecslés a legnehezebb, mert itt pénzben nehezen kifejezhető és a társadalmi tudatban gyökeredző, vagy arra visszavezethető értékekről van szó (pl. esztétikai, művelődési, idegenforgalmi értékek)” — írják a szerzők. A közölt számítási példák alapján pl. egy belterjesen gondozott, különleges városképi értékű park, melyben a fák kora 50 év, hektáronként több mint ötmillió Ft értéket képvisel. Tovább folytatva a szerzők számításait: ha ugyanott a faállomány öregebb, 100 vagy 150 éves, akkor az előbbi növényértéknek a két, illetve háromszorosát lehetne kalkulálni, figyelembe véve, hogy hasonló idős fák újratermelése nemcsak rendkívül hosszadalmas, de legalább annyira bizonytalan is, s így indokolt 50 éven felül egy erősen progresszív kulcs alkalmazása, mely egyegy hektár értékét 8,4, illetőleg 11,6 millió Ft-ra is felemelheti. Ilyen értékelés mellett a Városliget már egyáltalán nem „olcsó megoldás” a vásárváros részére. Általában azt lehet mondani, hogy első kísérletnek igen jó ez az értékelési módszer. Természetesen tovább kell finomítani. Az értékelés egyik tényezője lehetne például a látogatottság mértéke is. Azt azonban hozzá kell tenni: az értékelés csak bizonyos korlátok között használható. Csak arra terjedhet ki, ami pótolható. Az egyedülálló, a pótolhatatlan természeti területeket és tárgyakat felértékelni részint lehetetlen, részint céltalan. Ezek nem helyettesíthetők, nem pótolhatók, semmi áron nem eladók, semmi összegen meg nem válthatók. Ezeket megvédeni csak a törvény szigorával lehet. A zöldterületek jelentős része azonban nem ilyen egyedi, különleges érték. Van tehát célja értékük meghatározásának. Megnyugtató, hogy ilyen számításokkal már foglalkoznak s ha sikerül ezeket az értékeléseket tökéletesíteni, az új korszakot jelent majd a gyakorlati védelem terén. Pápa Miklós dr. Hogyan értékeljük a természeti tájakat Magyar Nemzet NŐI SZANDÁLOK NAGY*ri VÁLASZTÉKBAN! ggg? Modern műlakk szandálok, 4—5 cm-es sarokkal, piros, fehér, fekete, világoskék színekben 110—130,— Ft Fűzős nyári műbőr szandálok, fehér és drapp színekben 97,— Ft Parafás telitalpú fehér szandálok, műbőrből és műlakkból 108—120,— Ft Szandálok, 2—3 cm-es sarokkal, natúrszínű sportbőr felsőrésszel 130—150,— Ft .Kedd, 1970. április 21. TÜKER-bosszúság Fővárosszerte hosszú sorok kígyóznak délelőtt a TÜKER- kirendeltségek előtt: megkezdődött az idei tüzelőakció lebonyolítása. Egyelőre az április havi tüzelőutalványok beváltásáról van csak szó, mégis fárasztó és idegtépő sorbaállás, s gyakran botrányos jelenetek közben zajlik le az akció, jeléül annak, hogy annak megszervezése körül nincs minden rendben. Jómagam csak a TÜKER X. kerületi, Körösi Csoma úti kirendeltség udvarán tapasztalt tömegtumultus jeleneteinek voltam szem- és fültanúja, egyben szenvedő alanya. Már jóval 10 óra előtt százan és százan sorakoznak itt a szűk kis irodahelyiség előtt, ahol háromfőnyi adminisztrációs személyzet veszi át az utalványokat, bonyolítja a befizetéseket. Negyedóránként kb. öt ügyfél kerülhet be a sok-sok jelentkezőből, s így könnyen kiszámítható, hogy délután 3-ig tartó hivatalos idő alatt (melyet kiadós ebédszünet is megszakít) a sorbanállóknak csak egy részét képes kielégíteni a kis létszámú kirendeltség, melynek nemcsak Kőbánya, hanem távoli peremkerületek egy részének igénylőit is ki kellene szolgálnia. Ahelyett azonban, hogy a kora reggel sorban állók között sorszámokat osztanának ki, nyugodtan szemlélik a mindinkább növekvő tömeg türelmetlen tolongását, a jobára öreg nyugdíjasok kínszenvedését. Így azután nem is csodálatos, hogy amikor közeledik a záróra, méltatlankodó kifakadások és izgatott tülekedés közepette próbálnak a sorban állók bejutni, sorszámosztás helyett rendőri beavatkozással próbál a személyzet „adminisztratív”, rendet teremteni. Félnapos ismételt sorban állás után én is az iroda küszöbén voltam kénytelen feladni a kilátástalan harcot a téli tüzelőért. Miért nem szaporítja a TÜKER ilyen tömegakció lebonyolításának idejére tisztviselői létszámát, estleg nyugdíjasok bevonásával? Miért nem vezeti be a mindenki által helyesnek tartott sorszámosztást? Kérjük a TÜKER vezetőit, nézzenek utána személyesen ezeknek a kínzó kérdéseknek! Pál Tamásné nyugdíjas Futballkapu a XIII. századból Messziről látni már a zsámbéki romtemplomot, mégis nehéz odajutni: tábla sehol sem mutatja az irányt. Az élelmes turista előbb-utóbb rátalál a kerítés kidőlt darabjára, amely bejáratot is helyettesít. Azonnal odaszalad hozzá egy hatéves forma gyerek, hogy behajtsa a beléptidíjat: gyerekekért egy forintot, felnőttekért kettőt. Azután visszatér a csapatba, futballozni. Három csapat edz itt, ez a díjbeszedő gyerek a legfiatalabb közöttük. A XIII. századi román-gól boltozat a kapu. A Panoráma Magyarország útikönyvében ez áll Zsámbékról: „Országos nevezetességű műemlék a XIII. század első felében késő román-gót átmeneti stílusban épített háromajtós, két homlokzati tornyos — romos — bazilika. A hazánkban épült nemzetiségi monostortemplomok legfranciásabb, legkecsesebb példája. Kitűnik arányainak, faragványainak különös finomságával." A szomszédos kolostor „északi, dongaboltozatos termében kapott helyet a romterület kőtára”. A kőtár rozsdás ajtaja tárvanyitva, be se lehet zárni. Egy mókás kedvű látogató földhöz is vágott itt egy követ: darabjai a földön hevernek. A műemlék őre talán éppen akkor kapott gólt a gótikus futballkapuba. Az útikönyv a községben más műemlékeket is említ: a barokk szószéket, a Táncsics utcában faragott kövekből épített török kutat. A gazdátlan romterületen egyikre sem utal tábla, hogy a látogatót odavezesse. Előfordulhat, hogy egy monemléket, amely a maga nemében ritkaság hazánkban, mégsem tudnak kellőképpen gondozni. De miért kell ezért még beléptidíjat is fizetni? Z. L. Budapest Még egyszer az Alkotmány utca közlekedéséről Lapjuk olvasólevelet közölt, mely Kozma István tragikus halálával kapcsolatban felvetette az Alkotmány utcának alsóbbrendű útvonal jellegét és nagyon találóan és helytállóan jellemezték azok a sorok az itt történő nagyszámú súlyos baleset, karambol okát. Én magam ugyanazon a helyen, ahol Kozma István életét vesztette, egy évvel ezelőtt, télen ugyancsak súlyos baleset áldozata voltam. Vadonatúj, szintén Renault gyártmányú kocsim totálkárt szenvedett, megjavíthatatlanul széttört egy vidéki tehergépkocsivezető tévedése folytán, aki a baleset után sehogyan sem akarta elhinni, hogy nem neki, és a Parlamentnek futó, széles, impozáns Alkotmány utcának, hanem az azt átszelő keskeny Honvéd utcának van forgalmi elsőbbsége. Én magam a karambolnál szinte a csodával határos módon megmenekültem, mert kirepültem a kocsimból, de hóra estem vastag bundában és csak leporoltam magam utána —, de a zajra odasereglő környékbeli lakosok egybehangzó panaszai szerint ezen az útszakaszon szinte nem múlik el nap kisebbnagyobb karambol nélkül, melyek bizony gyakran végződnek súlyos sérüléssel, tragédiákkal, halállal. Az illetékeseknek már régen fel kellett volna figyelniük erre a rendkívül veszélyes helyre, és legalább egy este is világító háromszöget kellett volna kitétetni az Alkotmány utcára a Honvéd utca és a Szemere utca kereszteződésénél — ha már mindenáron ragaszkodni kívántak ennek a természetellenes forgalmi elsőbbségi rendnek a fenntartásához. A lámpák ugyanis éjjel nem működnek és ilyenkor csak a kivilágítatlan háromszögjelzések jeleznék a széles Alkotmány utcán haladó járművek részére azt, hogy forgalmi elsőbbséget kell biztosítaniuk két keskeny, keresztező utca részére. Ezek a háromszögjelzések azonban az esti világításnál alig láthatók és a helyszínnel nem ismerős vezető állandó veszélyben van — persze az is, aki számára elsőbbséget kellene biztosítania. Az elsőbbségi rendnek követnie kell az útvonalak adott jellegét és egy széles útnak elsőbbséget kell adni az azt keresztező keskeny utcával szemben. Ha nem így történik, állandósul a balesetveszély. De ha már ezen a szabályon erőszakot követnek el, akkor legalább igen feltűnő és állandó jelzésekkel kellene a járművezetők figyelmét felhívni az elsőbbségadás kötelezettségére, kivilágított figyelmeztető táblák útján! Még egy mondattal visszakanyarodván az Alkotmány utcára: ma már a vezetők annyira félnek az Alkotmány utcán haladó járművektől, hogy aki csak kicsit is ismerős ezen a helyen, elsőbbség ide, elsőbbség oda, csak nagyon óvatosan halad rá a Honvéd utcáról a széles Alkotmány utcára. De még a teljesen ismeretlen vezetők is „tisztelik” önkéntelenül is ezt a széles utat és hiába van az elsőbbség az ő oldalukon, mégis csak az ott futó forgalom elhaladása után merészkednek átkelni rajta. Várjuk, hogy a közlekedési problémák állandó felvetésével és napirenden tartásával segítse elő lapjuk a mindannyiunk számára rendkívül fontos és a járművek szaporodásával egyre jelentősebbé váló fővárosi közlekedés megjavítását! Dr. Saáry András Budapest, XIV., Dózsa György út 19.