Magyar Nemzet, 1970. július (26. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-09 / 159. szám

% ---------------------------------- N­API KRÓNIKA — Nemes Dezsőnek, az MSZMP PB tagjának, a Né­met Szocialista Egységpárt berlini nemzetközi elméleti konferenciáján elmondott fel­szólalását ismerteti az NDK külpolitikai hetilapja, a Hori­zont legújabb számában. — A mongol nép július 11-én ünnepli a népi forra­dalom győzelmének 49. év­fordulóját. Az évforduló alkal­mából Zsamcin Bolod, a Mon­gol Népköztársaság budapesti nagykövete szerdán sajtóérte­kezletet tartott. Elmondotta a többi között, hogy a Mongol Népköztársaság eredményei­ben nagy szerepet játszik a baráti szocialista országok testvéri segítsége. Kiemelte, hogy hazánk felbecsülhetetlen segítséget nyújt Mongóliának biokombinát, húskombinát és ruhagyár építésében, a vízku­tatás és az állategészségügy fejlesztésében és a természeti kincsek feltárásában. — Új nővérszállást adott át rendeltetésének szerdán Ka­posvárott, a megyei kórház területén dr. Szabó Zoltán egészségügyi miniszter. A csaknem hatmillió forintos költséggel épített létesítmény 80 betegápoló nővérnek ad otthont.­­ „A Hungaro­korr 70” jel­igéjű nemzetközi korróziós kiállítás alkalmából kiírt pá­lyázatra 99 pályamű érkezett A kiállítást október 14 és 23 között a BNV területén ren­dezik meg. A pályaműveket dr. Kiss Árpád miniszter, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnöke vezetésével 15 tagú zsűri bírálja el. A dí­jakat a nemzetközi kiállítás menyitása napján osztják ki. — Megérkezett Moszkvába a magyar jubileumi kiállítás bemutatásra kerülő anyagá­nak első tétele. A kiállítás Magyarország felszabadulásá­nak 25. évfordulója jegyében kerül megrendezésre és au­gusztus 20-tól szeptember 9-ig tart. — BIOLÓGIAI PÁLYÁZATOT hirdetett a Fővárosi Állat- és Nö­vénykert igazgatósága a középis­kolák tanulói számára. Pályázni olyan dolgozattal lehet, amely vagy az Állatkert nagymacskáinak rendszer- és élettanát, nevelésük és foglalkoztatásuk lehetőségeit, vagy a növénygondozás és állat­tartás műveleteit, vagy a vér és vérkeringési szervek kialakulását, biokémiáját, anatómiáját és élet­tanát ismerteti, vagy az Állatkert­ijén rendszeresíthető biológiai ok­tatás módszereire tesz javaslatot. A jeligés pályaműveket szeptem­ber 12-ig kell beküldeni. — Zsigmondy Vilmosnak, a magyar artézi kútfúrás, a hé­víz feltárás megteremtőjének, s első tudományos művelőjé­nek emlékmúzeumát Visegrá­­don, a Lepence-völgy bejára­tánál, a Vízkutató és Fúró Vállalat talajmechanikai osz­tályának telepén rendezték be. A telep másik érdekessége a mongol díszjárta, amelyet az eredeti berendezési tárgyakkal a Mongol Népköztársaságtól kapta a vállalat, a baráti or­szágban 10 éven át végzett eredményes munkája emléké­re.­­ Az Idegen Nyelvűek Klubja tíz különböző nyelvű asztaltársa­ságának hétvégi programja: szom­baton reggel 9 órától egész napos szórakozás a Palatinus-strandon (a kijelölt helyünk megtudható a hangos bemondótól); vidám fagy­laltdélután, tánc 5 órától a Mar­gitszigeti Nagyszálló parkjában; vasárnap a térzenét hallgatjuk meg a Halászbástyán (találkozás fél 11 órakor a Mátyás-templom előtt): öt órától a VI., Népköz­­társaság útja 101. alatti kerthelyi­ségben lesz a szórakozás. A tánc­kedvelőink este 8 órától a Lánc­híd eszpresszóban táncolnak.­­ Csehszlovákia természeti szépségeit, gyógyvizeiről híres fürdőhelyeit, üdülőit 60 nagy­méretű színes fotó mutatja be a Csehszlovák Kultúrában szerdán nyílt kiállításon. A tárlat úticéljuk kiválasztásá­hoz nyújt segítséget az érdek­lődőknek. — A Balaton vize a négy-öt napig tartó hűvös időjárás után ismét felmelegedett: szerda délben már 25 fokos volt a déli parton a víz. — Egyiptomi kulturális szakembereket tüntettek ki szerdán a Kulturális Kapcso­latok Intézetében. Ahmed Mo­­hammed Beherynek és Mo­­hammed Shakeebenek, az EAK kulturális ügyek minisz­tériuma főosztályvezető-he­lyetteseinek a KKI emlékér­mét és oklevelét adta át De­meter Sándor elnökhelyettes azért a munkáért, amelyet a kitüntetettek a két ország kul­turális kapcsolatainak fejlesz­téséért tettek.­­ A Fejér megyei képző­művészek kamarakiállítását szerdán nyitotta meg a kápol­­násnyéki művelődési házban Takács Imre József Attila-dí­­jas költő, s ezzel megkezdő­dött a „Velencei nyár 70” augusztus 26-ig tartó esemény­­sorozata, amelynek program­jában tárlatok, könnyű és ko­molyzenei hangversenyek és sportesemények szerepelnek. — KIESETT egy induló személy­­vonat peronjáról a nagyszénás­ állomáson Bodor János 69 éves kondorosi lakos, s a helyszínen meghalt. 1 9600 DOLLÁRT FIZE­TETT REPÜLŐJEGYÉÉRT egy 80 éves hindu vallási ve­zető, aki kedden utazott Lon­donból Bombaybe. A jegy azért volt ilyen drága, mert az utas az egész első osztályt ki­bérelte, nehogy esetleg női társaságban legyen kénytelen utazni. Az idős hindunak ugyanis fogadalma tiltja, hogy közelről nőre pillantson. A LIFTBALESET TÖRTÉNT szerdán délután háromnegyed hat tájban munkahelyünkön, a Lapki­adó Vállalat Lenin körút 9—11. számú székházában. Az épület hát­só traktusán működő, idestova már évszázados múltú teherlift le­szerelése közben a felvonó ellen­súlya a negyedik emelet magassá­gából lezuhant. * A hatalmas deto­nációval történő zuhanás közben a felvonószekrény tetőzetén dol­gozó Szováthy Elemér 24 éves szerelőt a második emelet magas­ságában súlyos sérülés érte. A mentők láb- és térdtöréssel vitték kórházba.­­ Bányaomlás történt az Ózdvidéki Szénbányák put­­noki üzemében. Az omlás ma­ga alá temette Demjén Ist­ván 45 éves borsodbótai vá­járt, aki a helyszínen meg­halt. A rendőrség a Bánya­műszaki Felügyelőség szakem­bereinek bevonásával vizsgá­latot indított a halálos bal­eset ügyében. — TEHERGÉPKOCSINAK ÜT­KÖZÖTT a X., Somfa köz és Zás­­zábi utca kereszteződésében Ba­goly Imre 30 éves kőműves motor­­kerékpárja. A motoros kórházba szállítása közben belehalt sérülé­sébe. — Ugyancsak teherautóval ütközött össze Debrecenben Péter Sándor 39 éves gépkocsivezető személyautója. A baleset során Péter Sándor életveszélyes sérü­lést szenvedett, három utasát pe­dig könnyebb sérüléssel szállítot­ták kórházba.­­ A kánikula visszatértével a főváros lakossága szerdán már 750 000—760 000 köbméter vizet fogyasztott szemben a hétfői 638 500 köbméterrel. A Vízművek ügyeletének szerda esti jelentése szerint zavarta­lan volt a főváros vízellátása, hiányra sehonnan sem érke­zett panasz.­­ A televízió műsora csütörtö­kön. 18.00: Hírek. 18.05: Óvodások filmműsora. 18.40: Nehéz lecke. Riportműsor. 19.25: Esti mese. 19.35: A nyugtalan Amerikában. Boldizsár Iván útinaplójából. 2. Óceántól óceánig. 20.00: TV-Hír­adó. 20.20: „Halló.” Ifjúsági Vá­sár. 21.20: Egyperces novellák. Ör­kény István műsora. 22.00: TV­Híradó — 2. kiadás. — A Gyermekotthonok Nemzetközi Szövetségének so­ron következő 22. közgyűlését és tudományos ülésszakát a magyar nemzeti bizottság ren­dezi Budapesten július 13 és 16 között. A szövetség közgyű­lésén 17 ország — köztük Anglia, Irán, Marokkó, Svájc, az NDK, Jugoszlávia és az USA — képviselői vesznek részt. A 22. közgyűlés a ne­velőotthoni munka egyik fon­tos témáját, a közösségi neve­lést tűzi napirendre.­­ A Magyar Kereskedelmi Kamara a pécsi vásáron in­formációs irodát nyitott, amely a helyszínen összhozza a partnereket, a magyar vál­lalatokat egymással és a ju­goszláv cégekkel. Ma a Ma­gyar Kereskedelmi Kamara vezetői a Horvátországi Gaz­dasági Kamara vezetőivel tár­gyalnak Pécsett.­­ BELEROHANT EGY TEHER­­AUTÓBA személyautójával Ga­lambok és Zalaszentjakab közsé­gek között, a 7-es főútvonalon Ar­­naldo Mangiarotti 24 éves olasz állampolgár, genovai lakos. A bal­eset során Mangiarotti és egyik utasa, Gina Zanni 24 éves olasz állampolgár, genovai lakos életve­szélyes sérülést szenvedett, a sze­mét­­­autó két magyar utasa pedig súlyosan megsérült. A rendőrség vizsgálatot indított a súlyos bal­eset ügyében.­­ A Rá-2 papiruszhajó, amellyel Heyerdahl világhírű norvég kutató és társai sze­lik át az Atlanti-óceánt, már csaknem 200 tengeri mérföld­re megközelítette a Barbados szigeteket. — LOVAS KOCSINAK ÜTKÖ­­ZÖTT Komárom határában Ba­­ráth Lajos 61 éves szőnyi lakos segéd-motorkerékpárjával. Baráth Lajos életét vesztette a szeren­csétlenségnél.­­ Halálbüntetést követelt a brazil légierő főügyésze há­rom kudarcot vallott repülő­gép eltérítőre Rio de Janeiró­­ban. A repülőgép elrablási kísérletét július 1-én a rend­őrség hiúsította meg Rio de Janeiro repülőterén. A négy tettes közül egy — állítólag — önkezével vetett véget éle­tének. A másik háromnak — mondotta a főügyész — sem lehet más büntetése, mint a halál. — FIGYELMETLENÜL KERÉK­PÁROZOTT Aszódon Kazán Ist­ván 14 éves tanuló, s nekivágó­dott a mellette elhaladó teher­autó pótkocsijának. A fiatal fiú a helyszínen meghalt. — Szabály­talanul kanyarodott kerékpárjával Fehérgyarmat és Tunyogmatolcs között Gucsályi László 70 éves éj­jeliőr és egy teherautó elgázolta. Az idős ember a kórházban meg­halt. — Kisiklott a Köln és Lon­don között közlekedő nemzet­közi expressz szerda hajnal­ban a belgiumi Gent közelé­ben. A belga vasutak szóvi­vője közölte, hogy a szeren­csétlenség következtében egy személy meghalt, öten pedig súlyosan megsebesültek, ösz­­szesen 29 utast — többségében belgát — szállítottak kórház­ba. A halálos áldozat ugyan­csak belga állampolgár volt.­­ BOTRÁNYT OKOZOTT A TI­HANYI MÚZEUMBAN vasárnap Kopinski Ferenc Sándor budapes­ti lakos: részegen inzultálta a múzeumlátogatókat, rátámadt a­­teremőrökre, majd a múzeum­igazgatóra is. A helyszínre érkező rendőrjárőr ellen is tettleges tá­madást kísérelt meg. A veszprémi járásbíróság szerdán gyorsított el­járással hozott ítéletet Kopinski Ferenc Sándor ügyében, s garáz­daságért jogerősen négyhónapi szabadságvesztésre ítélte, a bünte­tés végrehajtását azonban próba­időre felfüggesztette.­­ Ünnepélyesen megnyílt szerdán a zenei nevelés nem­zetközi társaságának (ISMO) 9. konferenciája Moszkvában. Alekszej Koszigin, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nöke üdvözletet intézett a konferencia részvevőihez. — Rapai Gyula, hazánk moszkvai nagykövete Minszk­­ben jubileumi érmeket nyúj­tott át olyan szovjet állam­polgároknak, akik kiemelkedő hősiességet tanúsítottak a fel­szabadításunkért vívott har­cokban. A nagykövet három napot töltött Belorusszia fővá­rosában.­­ Dr. Gustáv Husák, a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára szerdán bemutatkozó látogatáson fogadta Vince Jó­zsefet, hazánk új prágai nagy­követét. A találkozón megvi­tatták a két ország és a két párt együttműködésének kér­déseit.­­ A magyar barnakőszenek vizsgálatáról készülő új ma­gyar szabványt vitatták meg a Magyar Szabványügyi Hivatal Miskolcon tartott kibővített szakbizottsági ülésén. A hazai barnaszenek vizsgálatára 1950 óta érvényes különböző szab­ványokat a KGST szénbányá­szati állandó bizottsága és az ENSZ mellett működő ISO ajánlásai alapján egységesí­tik és korszerűsítik. A LESZAKÍTOTTA a felsőveze­­téket a Nagykörúton az egyik 6-os jelzésű villamos áramszedője, szerdán, a déli órákban. Délután a Váci úton, az Árpád-hídnál, egy 3-as jelzésű villamos pótkocsija siklott ki. Mindkét műszaki bal­eset forgalomzavart okozott. — Gazdag készlettel rendel­kező aranylelőhelyet fedeztek fel az Accrától északnyugatra lévő Bibianiban. Az itt lévő bányát 1965-ben a korábbi an­gol tulajdonos, mint kimerült és nem gazdaságos üzemet be­zárta. A bányát a ghanai ál­lam vette át, az ENSZ segít­ségével geológiai vizsgálatokat végeztetett, s kiderült, hogy a bánya készlete körülbelül 200 000 tonna arany.­­ TEHERAUTÓ ÉS SZEMÉLY­­GÉPKOCSI KARAMBOLOZOTT Lajosmizse és Táborfalva között, az 5-ös főútvonalon. A személy­autó utasa, Pécsi Andrásné 56 éves háztartásbeli kórházba szállítása közben meghalt. A rendőrség vizs­gálatot indított a baleset körülmé­nyeinek tisztázására. — A tihanyi apátsági temp­lomban szerda este tartották az idei negyedik orgonahang­versenyt. Rozmár Ákos kon­certjén nagy számban vettek részt külföldi érdeklődők is. — HOLTAN TÁLALTAK Török Sándor 57 éves foglalkozás nélkü­li budapesti lakost a XIII., Ipoly utca 22/B. szám alatt épülő ház pincéjében. A vizsgálat eddigi megállapítása szerint Török itta­san felment a III. emeletre, majd onnan a szellőzőcsövek beépítésé­re hagyott nyíláson át a pincébe zuhant. A vizsgálat folyik.­­ Újabb 48 órás munkabe­szüntetés mellett döntött az Olasz Újságíró Szövetség. Az újságírók a múlt héten 24 órát sztrájkoltak, tiltakozásul a ki­adóknak az ellen a döntése ellen, hogy a legtöbb lapnál megszüntetik a hétfői kiadást. A mostani sztrájk az új kol­lektív szerződéssel kapcsolatos követeléseik támogatását szol­gálja. A GYÚJTOGAT­ÁSÉRT LETAR­­TÓZTATTA a Veszprém megyei rendőrkapitányság Reichardt Be­nedek nagyvázsonyi lakost. Rei­chardt, aki részegeskedésével már régóta keserítette a családját, it­tassága okozta dühében egyik reggel felgyújtotta nádfedeles há­zukat, amely azután porig égett. A nyomozás még abban az irányban is folyik, hogy a gyújtogató nem ezzel a tettével akarta-e eltenni láb alól második házasságából született kisgyermekét.­­ A pisai ferde torony újabb egy millimétert dőlt, a szokásos évi mérés adatai sze­rint. Szakértők szerint a ferde torony most már nem dől to­vább. — HALÁLOZÁS: Dr. Pogány Er­zsébet, az Erzsébet Nőiskola és a Teleki Blanka gimnázium volt ta­nárának temetése, f. hó 10-én, fél 12 órakor lesz a Rákoskeresztúri új köztemetőben.­­ — Megrendülve és fájdalommal tudatjuk, minden külön értesítés helyett, hogy szeretett férjem, testvérem, Clah­ Gyula folyó hó 4-én tragikus hirtelenséggel el­hunyt. A gyászoló család. X . A Vízügyi Tervező Vállalat igazgatósága, szakszervezeti bi­zottsága és dolgozói mély fájda­lommal tudatják, hogy Clah­ Gyula aki. mérnök, a vállalat dolgozója, folyó hó 4-én tragikus hirtelenség­gel elhunyt. A vállalat szeretett munkatársát saját halottjának te­kinti. Temetése f. hó 17-én dél­előtt 11 órakor lesz a Farkasréti temetőben. X. ÁRUBŐSÉG a BALATONON — Pestről járok le bevásárolni. (Brenner György rajza) Fülledt, meleg idő Várható időjárás csütörtök es­tig: főként nappali felhőképző­dés, néhány helyen délutáni zá­por, zivatar. Mérsékelt, változó irányú szél, a zivatar idején át­meneti szélerősödés. Várható leg­magasabb nappali hőmérséklet: 30 fok körül. A Duna vízállása Budapestnél: 892 centiméter. ---------------------Magyar Nemzet­e ­ ——Csütörtök, 1970. július 9. Szántanak Szatmárban, az árvizes területen Befejeződött az árvíz által legjobban megrongált Fehér­­gyarmat-Zajta közötti vasút­vonal helyreállítása. Szabolcs- Szatmár megyében most már minden vonal járható. Az or­szág északkeleti részében összesen 80 kilométernyi vas­útvonal szenvedett kárt. Megkezdték a földművelést a szatmári táj korábban ár­vízzel borított területein, nagy teljesítményű gépekkel láttak hozzá az iszaphordalék eltávolításához, hogy újra al­kalmassá tegyék a földeket vetésre. Több száz traktor lá­tott már munkához a szat­mári árvizes táj negyven községének határában. A ko­rábban víz alatt álló terüle­teken a megmaradt őszi árpa termés aratását is megkezd­ték. Az árvízkárosultak segítése a legkülönbözőbb formákban folytatódik. Vasárnap délelőtt az Ifjúsági Parkban a KISZ budapesti bizottsága matinét rendez, amelynek bevételét az árvízkárosultak megsegítésére fordítják. A SZOT az árvíz sújtotta területről való 1100 iskolás számára „üdülőisko­lát” szervez. A gyermekek szeptember 1-től az egész is­kolaévet gyermeküdülőben töltik el. A tanév végéig egyetlen fillér térítés nélkül kapják a szállást, a teljes el­látást és az iskolai oktatást a Szaktanácstól. Anthony Cuomo, a FAO világélelmezési segélyprogram­jának igazgatója kedden Sza­­bolcs-Szatmár megyébe láto­gatott. A szamosközi árvízká­rosultak megsegítéséről ta­nácskozott a megyei társadal­mi vezetőkkel. Megjelent a pénzügyminisz­ter rendelete, amely szerint a tavaly decemberben megjelent rendelettől eltérő módon, kü­lön intézkedéssel kell szabá­lyozni az idén árvízkárt szen­vedett, és a helyreállításban közreműködő vállalatok nyere­ségadózását és a vállalati ér­dekeltségi alapok képzését Aratnak a Jászságban Az ország egyik fontos ga­bonatermelő vidékén, Szolnok megyében, teljes erővel meg­kezdődött a csaknem negyed­­millió katasztrális hold gabo­na betakarítása. Ezúttal is leg­korábban a Jászságban érett kasza alá az őszi árpa, a hu­szonegy termelőszövetkezetben száz kombájn aratja, csépeli a termést. A hét első részében ezer holdról került zsákokba az őszi árpa. Az első termés­­eredmények biztatóak. A jász­­boldogházi Aranykalász Téesz félezer hold őszi árpájának eddig learatott táblái huszon­két és fél mázsás átlagtermés­sel fizettek. A Tiszazugban, a kunszentmártoni járás terüle­tén is aratják a jó termést ígérő őszi árpát. A megyében kétszáz gépesített kombájn­szerv fogadja az új termést Személyautók Iránból Tovább bővül az importáru-választék Ez év első öt hónapjában 45 —46 százalékkal több közszük­ségleti cikket importáltunk, mint az előző év hasonló idő­szakában. A kiskereskedelmi forgalomban mind nagyobb részesedést kapnak a külföldi cikkek, arányuk 1970 első negyedében megközelítette a belkereskedelmi összforgalom 16 százalékát. A korábbi években főleg élelmiszereket, déligyümölcsöket, fűszerfélé­ket importáltunk, újabban mind nagyobb jelentőségre tettek szert az iparcikkek, a ruházati termékek, tartós fo­gyasztási cikkek, járművek, személyautók. A ruházati cikkek behozatala ebben az évben a tavalyinak mintegy háromszorosa lesz, és így for­galomba kerülhet a többi kö­zött 1,2 millió külföldi felső- és alsóruházati kötöttáru és 180 négyzetméter szőnyeg. Az áruellátás bővülő forrása a fejlődő országokból származó import. Ennek értéke az idén 25—30 százalékkal haladja meg a tavalyit és eléri a másfél milliárd forintot. A piackutatás nyomán az Egyesült Arab Köztársaságból lakberendezési cikkek, építő­anyagok, hűtőszekrények, fa­és fémbútorok, továbbá fran­cia és más külföldi licenc alapján gyártott háztartási vegyszerek és kozmetikai ké­szítmények szerezhetők be. Indiából pamut- és gyapjú­­szövet, tranzisztoros rádió, Pa­kisztánból nyers pamutszövet és bőráru vásárolható. Irán­ban a piackutatás személy­­gépkocsi, hűtőszekrény, ruhá­zati­­cikk és cipő importjának lehetőségeit tárta fel. Ajánla­tot kaptunk angol licenc alap­ján Iránban összeszerelt sze­mélygépkocsi behozatalára és számolhatunk 3—12 000 hűtő­­szekrény importjával is. KINEVEZÉSEK Az Elnöki Tanács dr. Randó Jenőt rendkívüli és meghatal­mazott nagykövetté kinevezte és megbízta a Magyar Nép­­köztársaság kairói nagykövet­ségének vezetésével. Az Elnöki Tanács Bencze­­kovits Lajost rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezte ki és megbízta a Ma­gyar Népköztársaság khartou­­mi nagykövetségének vezeté­sével. készítse otthon COLA ITALÁT Ifly Vásároljon szörpöt Hétszeres mennyiségű hideg szódavízzel hígítva fogyasztható

Next