Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

Vasárnap, 1970. augusztus 2., Városépítés Kecskeméten Az új lakáspolitika szellemében A családi ház reneszánsza Az Öregtemplom mö­gött, a város szívében, ha­talmas üres térség tárul elénk. Elhordott régi házak­ helyén kinyílt tágas­­építési terület, amelynek egy részén még dózerek egyengetik a te­repet, tolják télre, teregetik szét a ledöntött vályogházak maradványait, de más részén már sorra emelkednek az új városközpont nagy épületei. Torony­daruk fogják körül a nyolcemeletes pártház és a tizenhat emeletes megyei ta­nácsház napról napra maga­sodó hasábjait; befejezéshez közeledik a hatalmas iparcikk­áruház, és már elkészült az alumínium burkolatú, ötszin­tes szolgáltatóház meg az el­ső kilencemeletes szalagház, 177 szövetkezeti lakással. Melléje fésűs beépítéssel ha­sonló szalagházak sora kerül majd, közülük hangsúlyosan emelkedik ki három 16 eme­letes toronyház. Az új kecske­méti centrum megalkotásánál határozottan nagyvárosi szem­pontok érvényesülnek. Ez a modern központ Kecs­kemét legavultabb negyede helyén alakul ki, elvénhedt földszintes házak elsimított omladékain. E lerombolt ut­casorok azonban az egész Kecskemétre jellemzőek vol­tak. A hajdani mezőváros te­lepülésszerkezete a földmű­velés igényeihez alkalmazko­dott, épületei alacsony, föld­szintes házak lazán szétter­jeszkedő halmazát formálták, közművel való ellátottság te­rén az ország legelmaradot­tabb helységei közé tartozott; egészen a legutóbbi évtizedig nem volt sem vízvezetéke, sem csatornázása. Várost költött terem- * 109 tani Kecskemétből minde­nekelőtt azért, mert az utób­bi negyedszázadban elvesztet­te elsődleges mezőgazdasági jellegét, s az ipar nagyará­nyú fejlesztése rendkívül ösz­tönző hatással volt az urba­nizációs folyamatra, ugyan­akkor jelentősen megnöveke­dett a megyeszékhely Duna— Tisza közi túlszervező szere­pe. Kecskemét mezőgazdasága, különösen szőlő-, gyümölcs­ös zöldségtermelése, napjaink­ban is jelentős, de a kereső lakosságnak már csak 15 szá­zaléka dolgozik a mezőgazda­ságban, az ipari keresők ará­nya viszont 54 százalékra emelkedett. A felszabadulás előtt négyezren dolgoztak az iparban, ma huszonnégyezren, s a város területén működő 109 ipartelep éves termelési értéke megközelíti a négy­­milliárd forintot. A Kecske­mét gazdasági szerepkörét el­sődlegesen meghatározó ipar­nak a városfejlesztésre gya­korolt hatása az utóbbi évti­zedben igen erőteljesen je­lentkezett, s 1962-ben meg is kezdődött a minden részleté­ben gondosan megtervezett városfelújítás. A második és harmadik öt­éves terv célkitűzései már magukban foglalták a város­­fejlesztés valamennyi ágaza­tára kiterjedő feladatokat, mindenekelőtt a kommunális fejlesztés, a vízellátás, a csa­tornázás alapjainak leraká­sát, a lakásépítés meggyorsí­tását, a kulturális és egész­ségügyi ellátás színvonalának nagymérvű emelését, vagyis az urbanizáltság jegyeit szinte teljesen nélkülöző nagy tele­pülésen a városi funkciók el­látásához szükséges előfelté­telek megteremtését. A sokirányú feladat megvalósítására a tanács az egészséges lokálpatriotizmus felkeltésével mozgósította a lakosságot; széles körű közvé­leménykutatást végzett a Ha­zafias Népfront bekapcsolásá­val, melynek során mintegy harmincezer javaslatot, véle­ményt, ötletet kapott a jövő feladatainak meghatározásá­hoz. 1962-től kezdve így ala­kította a város vezetősége a fejlesztési programot — cél­tudatosan és igazi demokra­tizmussal. A közműhálózat kiépítése került a végrehajtandó fel­adatok élére, s kommunális ellátottság terén valóban ősi elmaradottságot kellett meg­szüntetni. Ennek a nagy al­földi településnek, amely tör­vényhatósági jogú város ran­got hordozott, 1945 előtt nem volt egyetlen kilométer vízve­zetéke, egyetlen kilométer szennyvízcsatornája sem. A vezetékes vízhálózat kiépítése csak 1950-ben kezdődött meg, de még 1960-ban is mind­össze, napi 5000 köbméter ivó­vizet kapott a lakosság. Az utóbbi húsz esztendőben 121 kilométer hosszú vezeték épült meg, s a városi vízmű ma már napi 24 000 köbméter vizet szolgáltat. 1960-ban a lakásoknak 12 százaléka volt bekapcsolva a vízvezetéki há­lózatba, ma pedig több mint 60 százaléka — mégis mind­ezzel csak a vízellátás alap­jainak a lerakása történt meg, hiszen száz lakásból hetven­hétnek még nincs fürdőszo­bája. A szennyvízcsatornázás 1962-ben indult meg, s eddig 17 kilométernyi gerincvezeték készült el A rendkívül költ­séges közmű igen lassan épül, a jelenlegi ütem mellett évti­zedekre lenne szükség a kí­vánt mértékű kifejlesztéshez. Súlyosbítja a helyzetet, hogy a már megépült csatornából több mint három kilométer hosszú városközponti szakaszt fel kell bontani és újra kell építeni, mivel a kivitelezésnél helyrehozhatatlan hibákat kö­vettek el — ez pedig 20 mil­liós többletkiadást jelent Látványos eredmények szü­lettek viszont a városi úthá­lózat burkolása terén. Tíz év­vel ezelőtt még a városköz­pontba torkolló utcák jó­része is kiépítetlen, sáros, po­ros földút volt, azóta 73 kilo­méter hosszúságban kaptak szilárd burkolatot az utcák, s ma már a belterületi utak 70 százaléka portalanított, vagy­is városi igényekhez méltó. A lakásépítés állt a kommunális feladatok között az első helyen. Az elmúlt tíz évet a modern technológiájú, több szintes építés felgyorsu­lása jellemzi, így jött létre — nagyobbrészt új lakótelepe­ken — 6457 komfortos lakás; ez pedig gyakorlatilag azt je­lenti, hogy egy évtized alatt minden negyedik kecskeméti család új otthonba költözött. A lakásépítés ilyen üteme ellenére is ma több a lakás­igénylő Kecskeméten, mint a nagy építőprogram beindulá­sakor. 1961-ben, a második ötéves terv kezdetekor 2000 volt az igénylő, azóta hat és fél ezer lakás készült el , s ma 7000 az igénylők száma. Kö­zülük több száz család életve­szélyes, összeomlás küszöbén álló házban lakik. A nagy eredmények elle­nére is igen súlyos a város lakáshelyzete, a házak állag­romlása és a népesség gyors növekedése következtében. A régi Kecskemét élettartama napjainkban jár le, a század­­forduló idején épült házak tömegesen mennek tönkre, válnak lakhatatlanná. Ugyan­akkor a város lakossága egyre nő, az utóbbi tíz esztendő alatt több mint tízezerrel szaporodott meg, s elérte a 78 000 főt. A régi lakóépületek romlá­sával és a népesség növeke­désével nem tartott lépést a lakásépítés üteme. Ezért, ha a negyedik ötéves tervben nem épül több lakás, mint az elmúlt öt esztendőben, to­vább súlyosbodik a helyzet az ország legrosszabb lakás­­állományával rendelkező Kecs­keméten. A felépítendő álla­mi és szövetkezeti lakásszá­mot az előző tervidőszakokban nem a tényleges igények ará­nyában állapították meg, emiatt a lakásállomány növe­kedési üteme 1960—1970 kö­zött lassabb volt, mint a töb­bi megyeszékhelyen. A megye és a város lakásgondjainak enyhítését je­lentős mértékben fogja segíte­ni a negyedik ötéves terv idő­szakában megépülő házgyár, amely évente 1800—2000 la­kást készít majd, s kapacitása hosszú távban is teljesen le­­kötöttnek látszik. Igen nagy erőfeszítéseket tesz a város a modern kultu­rális, egészségügyi és szociá­lis intézményhálózat megte­remtése érdekében is, mind ez ideig azonban még az új la­kótelepeken sem sikerült a szolgáltatási, a művelődési és az egészségügyi célú kapcso­lódó létesítményeket az igé­nyeknek megfelelően kiépí­teni. A kereskedelmi hálózat­nak a szükséglettel arányos továbbépítése ugyancsak első­rendű feladat. Épültek nagy­­kapacitású üzletek a város­­központban és az új lakótele­peken, s javult a peremkerü­letek áruellátása, a város ke­reskedelmi hálózata mégis elégtelen és gyenge. Ez an­nál komolyabb figyelmet ér­demel, mivel Kecskemét ellá­tókörzete egyre nagyobbodik, már jóval túlnyúlik a megye határain. Az ország település­ hálózatában Kecskemét je­lentősége gyorsan növekszik: a „felsőfokú központ" szerep­körének betöltésére kell fel­készülnie a Duna—Tisza köze szétdarabolhatatlan gazdasági tájegységében. Vonzáskörzeté­be már most több mint 250 ezer ember tartozik, részben még Pest megye déli terüle­teire is kiterjedően. Nemcsak saját lakossága javára kell hát városi funkciókat ellátnia, de egyre szélesedő vidéke igényeinek kielégítésére is. A városias viszonyok kiala­kítása során rendkívül ked­vezőtlen helyzetből kellett in­dulnia Kecskemétnek, de a szocialista várospolitika már eddig is százados mulasztáso­kat hozott be. Növekvő sze­repköre azonban az urbani­záltság szintjének jelentős to­­vábbemelését, az ellátási igé­nyek még színvonalasabb ki­elégítését, a sokrétű fejlesz­tési feladatok gyorsabb meg­oldását teszi szükségessé. Ezekkel az alapvető célkitű­zésekkel indul a negyedik öt­éves tervidőszak elé az or­szág legnagyobb megyéjének a székhelye, a hatszáz éve vá­rosi jogú, de valójában csak napjainkban városiasodó Kecs­kemét. Antalffy Gyula Azt jósolták, az urbanizáció áldozatául esik. S íme, felfe­dezettjévé vált. Holott oly sok szól ellene. A városi telek egy­re kevesebb és drágább. A csa­ládi ház, úgy hittük, nem il­lik életmódunkhoz sem. Arról ábrándoztunk, hogy égig nyúj­tózó betontornyokba költözünk és a tornyot megközelítő piló­ták majd beköszönnek az ab­lakon. Most pedig az a vá­gyunk, hogy a szomszéd kö­szönjön nekünk és kikerüljünk az ismeretlenség, illetve a be­tonmonstrumok lépcsőházának homályából, ahol oly keveset tudunk egymásról, illetve oly sokat, mert a vékony falakon keresztül akaratlanul is bemu­tatkozunk. Az urbanizációhoz mindinkább az ártalom fogal­ma társul, s ez elhomályosítja a város értékeit. A családi ház reneszánszá­nak sok oka van. A város föl­falja a zöldet. Graham Greene szellemes regényében, amelyet most közöl a Nagyvilág, egy építési vállalkozót úgy jelle­mez, hogy az nem bírta elvisel­ni a kertet, a gyepszőnyeget, mert elveszett építési telket látott benne. Moszkva új lakó­negyedeiben viszont egyesek „beton- és üvegallergiáról” be­szélnek. Az USA-ban a városlakók exodusáról már rengeteget ír­tak. És nem csupán az urbani­zációs ártalmak miatt mene­külnek a társadalmi harmóniát hazudó családi házas lakótele­pekre, kisvárosokba, hanem a rettegés is hajtja őket: a met­ropolisok a néger gerillahar­cosok csataterévé váltak és gengszterbandák osztják fel magunk között a kerületeket. Vágyálom és valóság A családi ház reneszánszá­hoz az is járul, hogy a legtöbb ország képtelen központi esz­közökkel megoldani a lakás­kérdést. A Német Szövetségi Köztársaságban például a hor­ribilis telekárak és építkezési költségek miatt 1969-ben 39 ezerrel kevesebb lakást építet­tek, mint 68-ban és a prognó­zis szerint 70-ben még lejjebb adják. Elsősorban az úgyneve­zett szociális lakásépítkezések­kel hagytak fel. A középréte­gek családi házban igyekeznek a városon kívül lakáshoz jutni. A pontosság kedvéért: a csa­ládi ház nem minden ország­ban éli reneszánszát. A Német Demokratikus Köztársaságban például a lakásépítés 5 száza­lékát adja csupán. Másutt pe­dig eddig is élt — és túlélt —, tehát nem kellett újjászületnie. Csak „elvileg” húzták meg fe­lette a lélekharangot. Igaz, Nyugaton az iparosodás követ­keztében sok falusi házat be­­deszkáztak, sok viskót lebon­tottak. Ám ahány néger kuny­hót leromboltak a városba vándorlók, annyi kis villát épí­tettek az onnan kivonulók. Az USA-ban évről évre ma is több családi ház készül, mint bérház. S Európában sem ke­rültek többségbe a többszintes lakóépületek. A skandináv or­szágok is híven kitartottak a családi ház mellett. Mi is csak szóban — vágyálomban — sza­kadtunk el tőle. S ebben nem­csak a hagyományok és meg­haladott ideálok játszottak sze­repet, hanem az, ami másutt is: a kormányzat nem tudja vállalni a lakásépítés minden terhét. S ez nemcsak pénzkér­dés. Az otthonteremtés igyeke­zete rengeteg energiát, ötletet mozgósít, s a megvalósításhoz pedig ott a családtagok mun­kaereje. Ezek az ellentmondások azonban feloldhatók. A beépí­tés gazdaságosságát elsősorban a laksűrűség dönti el, ez egy­ben a városiasság mértéke is. A szabadon álló családi házak esetén, amelyeket „levegő övez”, egy hektárra 50—100 lakó jut. Egyik-másik több­szintes épületekből álló lakó­telepünkön 200, a Józsefváros­ban pedig 1000 lakó. Az ideális a 400—500 fő hektáronként. Ezt a laksűrűséget pedig családi házakkal is meg lehet közelí­teni, ha korszerű, kistelkes a beépítés, így párosítható a vá­rosias komfort a természeti környezettel. A gépkocsik el­terjedése pedig a munkahely, a szórakozás és a lakás közötti távolságot rövidíti meg. A vá­ros értékeiről tehát nem kell lemondani. Ellenkező véglet Úgy tűnik, hogy miután hosszú évekig magasba szök­tek álmaink, most földhöz ra­gadtunk, és meghirdetjük a „földszintes szocializmust”. A valóság azonban más. Most csupán beillesztjük a családi házat terveinkbe, műszaki fej­lesztési programunkba. Kije­löljük a helyét, hogy hol, meg­határozzuk a minőségét, hogy milyen épüljön és számba vesz­­szük erőforrásainkat, hogy mit tudunk nyújtani az otthont teremtőknek és milyen eszkö­zökkel vagyunk képesek a fel­­szabadulás után kialakult épí­tési divat megváltoztatására. A ma épülő családi házak egyharmada „fogpótlás”, fog­híjakon épül. Egy alföldi me­zőváros volt alvégén, ahol föl­tehetően nincs építési tilalom, kirína a környezetből egy öt­szintes épület. Itt már fejlő­désnek számít, hogy az új ház nem vályog-, hanem téglafala lesz. A városközpontban azon­ban nyilván mások a követel­mények. Tehát, ha szükségünk is van az ember otthonteremtő energiáira, városrendezési el­veinkből nem engedünk. Az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium 3-as szá­mú célprogram bizottsága sze­rint ott, ahol egy új építési te­rületet alakítanak ki családi házak számára, meg kell néz­ni, hogy van-e mód a közeljö­vőben a teljes közművesítésre. Ha nincs, és a nagyobb telkek mellett a lakók gazdasági te­vékenysége is szól, nem kell sűríteni az épületeket. Ha azonban közművesítésre lehet számítani, s a nagy tel­kek kialakításához nem fűző­dik népgazdasági érdek, rá kell térni a sűrű beépítésre, úgy, hogy se a természeti kör­nyezet, se a bensőség ne szen­vedjen csorbát. A szabadon álló, ma divatos sátortetős családi házakban nagyságukhoz képest kevés a helyiség, rendeltetésük sem különül el, a funkciók tisztá­zatlanok és egyik-másik „há­zon kívül van”. Meg kell vál­toztatni ezt a divatot. Az épít­kezők ugyanannyi pénzért szebbet és jobbat kaphatná­nak. Jó hagyományok Virágh Pál építészmérnök, aki tagja az említett célprog­ram bizottságnak, úgy véli, hogy tulajdonképpen hagyo­mányos beépítési rendsze­reinkhez kell visszatérnünk, il­letve azokat megújítanunk. A felszabadulás előtt a fésűs és zártsorú beépítés dívott a fa­lun. A felszabadulás után a jó­móddal együtt tért hódítottak a villák. A korszerű családi házépí­tésnek szerte a világon sok formája és változata alakult ki. A legegyszerűbbek a sorhá­zak. Kellemes variációjukat, a láncházakat, Bajorországban láttam. Azokban emeletes és földszintes szakaszok váltakoz­nak. A fehérre meszelt és a régi parasztház hagyományait ápoló faerkélyes emeletes há­zak közé helyezték el a föld­szintes, faajtajú garázst. Itt is találkoztam fésűs beépítéssel, amely az útvonalra merőleges. (A házak kétszintesek voltak.) Igen rokonszenves a lakóud­varos átriumház. Nyugaton kedvelik, nálunk egy-két ház — és nem egy-két telep — épült ilyen módon. Meg kell találnunk építészek és szocio­lógusok segítségével a sokfajta forma közül azt, amely a hazai viszonyoknak, egy-egy táj adottságainak, egy-egy család igényeinek megfelel. A városi ember a lakásban „privatizálni” akar, nem ked­veli, ha belelátnak az életébe. De alkalomadtán szeret kap­csolatba kerülni lakótársaival. A szabadon álló és körüljárha­tó villába azonban minden oldalról be lehet látni, kivéve, ha magas kőfallal veszik körül. Az egymáshoz illeszkedő L- alakú átriumházak például szinte pótolják a kőfalakat, a család elkülönülhet, de ha se­gítségre, társaságra van szük­sége, van hová bekopognia. Egy átriumház vagy szőnyeg­ház udvara nem nagy. De a külföldi tapasztalatok szerint az igényeket kielégíti. Nyírni lehet a gyepet, s az udvar akár kertészeti remekművé is alakítható. A sűrű beépítéssel mindaz elérhető, amit a csalá­di háztól várnak: a jó levegő, a napsugár, a kapcsolat a ter­mészettel. Most már csupán az kell, hogy létrehozzunk ilyen lakó­telepeket, új technológiával, korszerű felszereltséggel. En­nek pedig legegyszerűbb mód­ja — Nyugaton is így van —, hogy az anyagi, technikai esz­közöket központosítva egy vál­lalat felépíti a telepet, majd a kész házakat áruba bocsátja. A Hűvösvölgyben az Építésgaz­dasági és Szervezési Intézet például saját vállalkozásban létesít egy társasházas lakóte­lepet. Reméljük, végre egy fecske is nyarat csinál. S miközben mind a gazdasá­gosság, mind a fejlődő igények szempontjából a sűrű beépíté­sű telepeket szorgalmazzuk, ugyancsak gazdaságossági szempontból törődnünk kell azokkal is, akik foghíjakat építenek be vagy szabadon álló családi házat létesítenek. Mert az is gazdaságos, ha a bontás­ból hasznosítható építőanyago­kat és a téglát, a követ föl­használják és a családi mun­kaerőt igénybe veszik. Az el­következő ötéves tervben egye­bek között jó szerkezeteket akarnak gyártani a számukra és korszerű fűtési berendezé­sekkel kísérleteznek. Az épít­kezés lebonyolításához pedig gépkölcsönzést fognak szer­vezni. S mint már megírtam: létre­hozzák a használható és szép tervek választékát is. Kovács Judit NAGY-BUDAPEST TERÜLETÉN LAKÓSZOBÁKAT KERESÜNK folyamatos, hosszabb időre szóló bérleményként, vidéki munkavállalóink elhelyezése végett „Nagyvállalat 1240” jeligés leveleket a Magyar Hirdetőbe (BUDAPEST, V., FELSZABADULÁS TÉR 1.) címre küldendők AJÁNLATTEVŐKET VÁLLALATUNK MEGKERESI Masar Nemzet Ellentmondások Nemcsak aközött van el­lentmondás, hogy a földszint nem felel meg magasba törő elképzeléseinknek, az elkülö­nült, a szabadon álló családi ház közösségi eszményeinek, hanem aközött is, hogy rövid idő alatt „összkomfortos or­szág” szerettünk volna lenni, de még évekig sem a közmű­veket, sem a felszerelést nem tudjuk biztosítani mindenki számára. Ami pedig mostanság a leg­inkább szembeszökő: a gazda­ságosságról beszélünk, és pa­zaroljuk a telket. Ha egy nagy területet közművesítünk, ame­lyen szabadon álló családi há­zak vannak, az túl költséges. A befektetés hasznát, magas­házas beépítéssel sokkal töb­ben élvezhetnék. 5 PALACKOS GÁZ HÁZHOZ SZÁLLÍTÁS! A Tiszántúli Gázszolgáltató és Szerelő Vállalat budapesti kirendeltsége (Budapest, V., Alpári Gyula utca 4.) értesíti budapesti gázfogyasztóit, hogy HÁZHOZSZÁLLÍTÁSI megrendeléseiket már REGGEL 7 ÓRÁTÓL 19 ÓRÁIG, SZOMBATONKÉNT 7 ÓRÁTÓL 12.30 ÓRÁIG feladhatják a következő telefonszámokon: 187—674 189—358 382—303 382—373 ELŐRENDELÉSEKET IS ELFOGADUNK!

Next