Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
s (Folytatás a 7. oldalról.) lője, kapocs a múlt és a jövő között. Magunk is az emberi életnek ilyen pillanatnyi hordozói vagyunk, így minden egyénnek két nagy történelmi hivatása van: átvinni az életet, amit elődeitől kapott utódaira. Másik nagy történelmi hivatása, pedig, átadni azt a tudást és erkölcsöt, amit elődeitől kapott , amely az embert az állattól megkülönbözteti. Ennek megfelelően életünknek két legnagyobb momentuma: az élet átvitele, másrészt a tanulás és a tanítás, vagyis a tudás és az erkölcs átadása. De mindez csak a teljes őszinteségen és igazságon alapulhat. A legveszélyesebb vállalkozás — Persze, a legveszélyesebb vállalkozás — igazságot keresni, és az igazság keresői gyakran végzik életüket a máglyán, börtönben, vagy legalábbis nyomorban. Van erre egy régi, találó magyar közmondás: „Mondj igazat, betörik a fejed!” De a lényeges itt mégis az, hogy az igazság keresői azok, akik az emberiséget előbbre viszik, akik fáklyaként világítanak az emberi fejlődés útján. Az emberi szenvedések történetét erőszakos, becsvágyó emberek névsora jelzi, ők csinálják a háborúkat, ők építik a zsarnoki birodalmakat, hogy azok később összeomolva pusztulást és nyomort hagyjanak maguk után. Az emberi haladás története ama kisszámú alkotó egyéniség nevéhez fűződik, akik a tudományok, a művészetek és az emberi tevékenység egyéb területein alkottak jelentőset. Ahogy a múltban tőlük függött a haladás, akként lesz a jövőben is. Egy nép, egy nemzet, sőt a világ sorsa is attól függ, meddig termel ki magából őszinte humanizmussal átitatott, vezetésre méltó, alkotó szellemeket, akik példát mutatnak és tanítanak. — Gyakran kérdezik tőlem, miért szült hazám, a parányi Magyarország aránylag oly sok művészt és tudóst? Az okok egyike bizonyára az volt, hogy egy-egy tudóst vagy művészt bizonyos fokig mindig többre becsült a közvélemény, mint egy híres üzletembert vagy közgazdasági tekintélyt. Végül is, mitől függ, hogy az ember az igazság és a tudás keresésének útjára lép, vagy egész életében közönybe süpped? — Hogy a nagy átlag menynyire használja az agyát a tudás és az igazság keresésére, az egyéni hajlam, tradíció, nevelés és sok egyéb kérdése, de koronként is igen változó. Vannak korok, amikor egész társadalmak kezdik kutatni az igazságot erkölcsi, eszmei vagy művészi téren. Ezek a periódusok a nagy próféták, művészek, vagy tudósok megjelenésének korszakai. De vannak olyan korok is, amikor egész társadalmak a másik szélsőségbe esnek és a legnagyobb hazugságokat választják vezércsillagul, mint ahogy ennek a történelem során számos esetben, legutóbb pedig a fasizmus idején magunk is tanúi voltunk. Természetesen az egyénnek is van választási lehetősége és e téren ismét csak az ifjúságra vár a kezdeményezés. Az ember fejlődésének története, amelyet nem sajátíthat ki egy korszak, egy nemzet vagy bőrszín sem, a minél átfogóbb szolidaritásra kell hogy nevelje fiataljainkat. Erre van talán legégetőbb szüksége az új generációnak, ha úgy akarja átalakítani politikai és emberi kapcsolatait, hogy fennmaradását biztosítsa. — Köztudomású önről, hogy egész életében a gyengék és üldözöttek védelmezője volt és nemzetközi tekintélyét latba vetve emhelt szót minden igazságtalanság és embertelenség ellen. „Túlzott” őszintesége miatt a közelmúltban is bőven akadt kellemetlensége. „Értelmetlen pusztító kaland" — Tudom, mire gondol, ezúttal azonbannem is anynyira az őszinteségemért, mint inkább azért, ami az őszinteségemet kiváltotta. Ez a szerencsétlen vietnami háború nemcsak az emberiségnek csapás, de elsősorban csapás Amerikának, mert kénytelen anyagi eszközeinek jelentős hányadát erre az értelmetlen, pusztító kalandra fordítani és ugyanakkor el kell vonnia a pénzt olyan komoly nemzeti érdekektől, mint a tudományos kutatás. Ezeknek a takarékossági intézkedéseknek estem én is áldozatul. Az az alapítvány, amelyik eddig bőségesen támogatta kutatásaimat, úgy döntött, hogy a jövőben nem az egyes ösztöndíjakat nyirbálja meg, hanem kevesebb kutatónak ad ösztöndíjat. Úgy látszik az én nevem az „sz”-betűvel nagyon hátul van az abc-ben és abba a csoportba kerültem, amelyiktől teljesen megvonták a támogatást. Erre egy másik állami alapítványhoz fordultam, de mivel őket is szorítják a takarékossági szabályok, kérésemet csak részben tudták teljesíteni. Csupán annyi ösztöndíj folyósítására volt lehetőségük, hogy munkánkat ne kelljen teljesen abbahagyni, arra azonban már nem futotta, hogy olyan nagyszabású kutatásokat folytassunk, mint a rákkutatás. Szerencsére itt Amerikában számos olyan magánalapítvány is akad, amelyik ilyenkor az ember segítségére jöhet, így nekem is segítségemre jöttek és ma már ismét nyugodtan tudjuk folytatni kutatásainkat. — Egy tudóscsalád negyedik nemzedéke vagyok — anyai nagybátyám a világhírű Lenhossék Mihály orvosprofesszor volt — és olyan légkörben nőttem fel, ahol elsősorban a tudományos és művészi eredményeket, a szellemi értékeket becsültük. Számomra az alkotó tudomány az egyetlen, amiért érdemes élni és nem ismerek semmit, ami izgatóbb és lenyűgözőbb volna, mint a kutatómunka. Mert nem a tudás, hanem az új tudás vonz engem. Az, hogy valami olyat alkossak, ami még nem volt, ami a kutatás új területeit tárja fel. Természetesen a kutató, az nemcsak kutató, de ember is és nem tud elzárkózni az emberi problémáktól, így az én töprengésem megoszlik a két irány között: próbálom a tudományos kérdéseimet tovább tisztázni és ugyanakkor próbálok hozzájárulni a béke és az emberi megértés korszakának bekövetkezéséhez. — Korunk égető problémáinak megoldását ön elsősorban a fiatalságtól várja és könyveivel őket akarja segíteni, hogy a világot kivezessék a jelenlegi krízisből, amely — ön szerint — „könnyen az emberiség teljes kipusztításához vezethet”. — Amikor a fejlődés következtében a gondolkodásmód megváltozik és az új nézetek összecsapnak a régivel — ezek az emberiség „kritikus” korszakai. És a mi korunk talán minden idők legkritikusabb korszaka. Véleményem szerint nem kétséges, miről van itt szó: átmenetről a tudomány előtti korszakból a tudományosba. Egy olyan korszakból, amelyhez évezredeken át hozzászoktak és alkalmazkodtak érzékszervei, az emberiség egy egészen új, számára teljesen idegen és ismeretlen kozmikus világba lépett. — Ez a változás olyan hirtelen jött, hogy az embernek nem volt ideje az alkalmazkodásra. Én még tisztán emlékszem arra a napra, amikor apám birtokára begördült az első autó. A mezőgazdasági munkások azt követelték, nyissák fel előttük a kocsi motorházát és vegyék ki belőle az odarejtett lovat. Ez nem is volt olyan nagyon régen. A ma emberének pedig már egy űrrakéta felröpítése sem jelent különösebb „szenzációt”. Otthonában papucsban, pizsamában nézheti, hogyan lépegetnek a Holdon az asztronauták és hallgathatja üzenetüket a világűrből... Ez már nem ugyanaz a világ, ami nagyapáinké volt. A Világot a világok váltották fel, kis Magyar Nemzet glóbuszunkat — a Világmindenség. Ennek megfelelően a világról alkotott felfogásunkat is meg kell változtatnunk, át kell értékelnünk. — A „tudomány előtti” és a „tudományos” korszak közötti különbséget Arisztotelész két kőről szóló híres története illusztrálja leghívebben, amelyet ön gyakran említ beszédeiben. — Arisztotelész, a „tudomány előtti” idők nagy gondolkodója, elmélkedéseinek alapja többé-kevésbé a véletlen megfigyelés volt és szemlélődéseinek eredményéből próbál magának tanulságot leszűrni, rendszerezve ,a természet jelenségeit, hiányos észleléseit spekulációval egészítve ki. Arisztotelész nyugodtan jelenti ki, hogy a kisebb kő lassabban esik le, mint a nagyobb, anélkül, hogy ezt kipróbálná. Ami ebben a kérdésben különösen figyelemre méltó, hogy az emberek két évezreden át kételkedés nélkül elfogadják „megállapítását”, és senkinek eszébe sem jut a helyességéről meggyőződni. A XVI. század végén történik meg először, hogy egy kíváncsi fiatalember, név szerint Galilei, felmegy a pisai ferde toronyba és egymás mellett ejt le két követ: egy kicsit és egy nagyot, közvetlenül kérdezve meg a természettől, igaz-e Arisztotelész állítása? A természet éles „nem”-mel válaszol. Utána egyre többen intéznek ilyen kérdéseket a természethez. A vallatóra fogott természet pedig minden tisztán feltett kérdésre tisztán felel és megszületik — a kísérletes természettudomány. — Ez hatalmas előrelépést jelent az emberi gondolkodás területén. Az ember már nem éri be többé puszta szemlélődéssel és „spekulációval”, hanem közvetlen kérdéseket intéz a természethez, vagyis — kísérletezik. Rengeteg dolog van a világon, ami még felfedezésre vár és az ember a kutatásban sohasem állhat meg. A természet pedig, az okos kérdésekre , okos válaszokat ad. Ami itt még lényeges, az a kérdés feltevésének a módja. Ha meg akarunk tudni valamit a bennünket körülvevő világról, szerényen kell kérdeznünk és alázattal kell közelednünk a problémákhoz. Goethe szerint: „Sehol olyan tisztán nem nyilatkozik meg a nagy elme, mint önmaga bölcs korlátozásában!” Newton, a XVIII. század egyik legnagyobb természettudósa, aki a nehézkedés alapvető törvényeit kidolgozta, mindig őrizkedett attól, hogy kutassa ennek az erőnek a természetét, amely ugyanolyan ismeretlen ma is, mint az ő idejében volt, és ismeretlen marad bizonyára még sokáig, talán örökre. A katasztrófából csak az ifjúság vezetheti ki a világot „A kísérletes természettudományok előretörése egész létünket átalakította: a világból egyetlen nagy, egységes gépezetet csinált, amelynek minden kereke összefügg, de — mint írja — egy gépet csak ugyanazzal a gondolkodással lehet vezetni, amely azt megalkotta.” — Agyunkkal gondolkodunk, a gondolkodás „szerszáma”, ezért sokan azt hiszik, hogy mint egy számológép, mindig pontosan megmondja, hogy 2x2x 4. Agyam arra teremtődött, hogy átsegítsen a mindennapok apró problémáin, vagyis a létfenntartás szerszáma és csak arra a munkára alkalmas, amire készült. Egy tehén, bármennyire igyekezzék is, soha nem tojhat tojást, mint ahogy gramofonon se lehet levelet írni, vagy írógépen zenét hallgatni. Nos, ugyanígy nem lehet természettudományos gondolkodással gépet építeni és azt szentimentalizmussal és olyan primitív érzésekkel, mint önzés, kapzsiság és uralomvágy — vezetni. Ebből katasztrófa lesz, katasztrófa kell hogy legyen. — Az, hogy napjainkban a világ ilyen szörnyű katasztrófába sodródott, kétségtelen bizonyság, hogy valahol valami alapvető hiba van. Az emberi gondolkodás jutott válságba. A természettudomány félelmetesen hatalmas eszközöket készít, de hogy ezeket az eszközöket mire használjuk: építésre vagy rombolásra, termelésre vagy pusztításra, az morálunktól függ. Korunk veszélye éppen az, hogy morális haladásunk nem tart lépést technikai fejlődésünkkel. És ebből a katasztrófából, amibe jutottunk, csak az ifjúság vezetheti ki a világot, mert a 40 éven felüliek már nem fogékonyak új eszmék, új fogalmak iránt. Márpedig ha életben akarunk maradni, teljesen új morális alapokra kell helyezni a világot, olyan alapokra, amelyen megszűnik a fiatalok millióinak legszörnyűbb problémája, hogy mit kezdjen önmagával. — A közmondás úgy tartja — „Az ördög kínjában a legyet is megeszi!”. Az ember is, ha a lelke nagyon éhes, nagyon üres, ha unatkozik — elfogad bármit. Ilyen olcsó „lélektöltelék" volt annak idején a fasizmus a „könnyen érthető” jelszavaival, állati brutalitásaival, minden „izgalmával”, a könyvégetéstől az emberégetésig. És ilyen minden faji, vallási, nemzeti gyűlölködés, emberirtás és háború, az állati brutalitás kitörése, amely csak vesztesége, szégyene és gyásza az emberiségnek; viszszaesés az ember emelkedésének lassú útján. — Szóval, mint mondom, az unalom nagyon veszélyes, könnyen arra indíthatja az egyes társadalmakat, hogy felelőtlen és tudatlan vezetőket követve, politikai kalandokban keressenek „izgalmat”. Csakhogy egy olyan világban, amelyben másodpercek alatt repülhetnek atomrakéták, a „teremtés koronájának” — „esztelen csimpánz” módjára viselkedni — az öngyilkossággal érhet fel. — Tehát ön most új könyveivel „Megálljt!” kiált a vesztébe rohanó emberiségnek. — Az ifjúságnak! Hiszen az ő bőrükre megy a vásár. Az élet örök rendje szerint az öregek meghalnak és a következő nemzedéknek adják át a helyet, de ennek az új nemzedéknek nem lehet közömbös, hogy milyen örökségnek néz elébe. Ha egyáltalán lesz mit örökölnie és az emberiség nem változtatja „holdtáji pusztasággá” az egész világot, mielőtt még a fiatalok kezükbe vehetnék a vezetést. Szeretném, ha az ifjúságnak az a része, amelyik ma még divathóbortokban, külsőséges jelképekben, meddő lázongásokban éli ki magát és „az öregek társadalmának” halálorientációs törekvése láttán a sexbe és a kábítószerekbe fojtja keserűségét, inkább beállna azoknak a fiataloknak a sorába, akik egy szebb, humánusabb, boldogabb jövő alkotmányát kovácsolják. Ennek érdekében munkálkodom én is minden erőmmel és tudásommal, cikkekkel és felszólalásokkal, hogy legyen értelme annak, amit én ma a laboratóriumomban csinálok! Munkácsy Magdolna 450 millió forint értékű áru a nyári vásáron Hétfőn országszerte megkezdődik a hagyományos nyári ruházati vásár, amelynek keretében körülbelül 450 millió forint eredeti eladási áron számított áru kerül forgalomba. Ezekből az árengedmény ez alkalommal is 20—30—40 százalék, úgy hogy ha az egész árukészlet elkelne, a lakosság 170 millió forintot takarítana meg. A nyári vásárt megelőző előkészületekről dr. Bárány Emil, a Belkereskedelmi Minisztérium ruházati osztályának vezzetője tájékoztatta szombaton délelőtt a sajtó munkatársait. Az idei vásár árualapját lényegesen befolyásolta az elmúlt hónapok időjárása. A nyár a szokásosnál későbben köszöntött be, ennek következtében májusban alig mutatkozott érdeklődés a nyári ruházati idénycikkek iránt. Vásári értékesítésre kerülnek most azok a ruházati cikkek, amelyek eddig nem keltek el. Hangsúlyozzák, hogy ezek nem divatjamúlt, nem selejtes, hanem teljes értékű áruk. ■Vasárnap, 1970. augusztus 2. Kilencven tagú magyar küldöttség a tallinni finnugor kongresszuson Augusztus 17—23-a között tartják Tallinnban a III. nemzetközi finnugor kongresszust. Megrendezését élénk nemzetközi érdeklődés előzi meg, amely túlnő az érintett országokon. Hazánkban a kongresszus előkészítésével a magyar nemzeti bizottság foglalkozik. Ennek elnöke Ortutay Gyula akadémikus, titkára pedig dr. Rédei Károly, a Nyelvtudományi Intézet finnugor osztályának vezetője. Felkerestük dr. Rédei Károlyt. Első kérdésünk az eddigi kongresszusok történetét tudakolta. — Az I. kongresszust 1960- ban, magyar kezdeményezésre Budapesten tartottuk — válaszolta. — Közbevetőleg megjegyzem, hogy a huszas és a negyvenes években, a felszabadulás előtt is voltak finnugor kongresszusok, de ezek idővel tudományos kongresszusból általános kultúrkongresszussá váltak. Ezért — nemzetközi megegyezés alapján — a finnugor tudományos kongresszusok kezdetét 1960-ra tesszük. Az 1960- ban tartott I. kongresszust öt év múlva, 1965-ben követte a II., helsinki kongreszszus. Most, újabb öt év elteltével kerül sor a tallinni kongresszusra. Kétszáz előadás Testes köteteket tesz elém Rédei Károly. Az első, budapesti finnugor kongresszus anyaga — az előadások azon a nyelven, amelyen elhangzottak — egy kötetben jelent meg, a másodiké már két kötetre terjedt. — Előreláthatólag még ennél is nagyobb teret foglal majd el a tallinni kongreszszusról kiadandó kötet. — Ezek szerint a mostani kongresszus még nagyobb szabásúnak ígérkezik? — Igen. Ezt az előadások nagyobb száma is mutatja. Csupán magyar előadás 50— 60 hangzik el, szovjet részről is körülbelül ennyi, Finnország és a nyugati országok tudósai részéről ugyancsak nagyszámú előadás elhangzására számítanak, összesen tehát legalább 200 előadás publikálására kell majd felkészülni, ami minden eddiginél nagyobb feladat. Az előadások egyébként a világnyelveken hangzanak el. A szakterületre való tekintettel a magyar, a finn és az észt is kongresszusi nyelvnek számít. A legtöbb előadás mindemellett németül és oroszul fog valószínűleg elhangzani. Ötszáz részvevő — Hányan vesznek részt a kongresszuson? Magyar részről 90 főnyi delegáció, Ortutay Gyula akadémikus vezetésével. Ezenkívül még 20—30 személy — feleség, kísérő — utazik Tallinnba. Finnországból körülbelül ugyanennyi vendéget várnak, a Szovjetunióból mintegy 200-at, a nyugati országokból — különösen azokból, ahol finnugor tanszék működik — körülbelül 100 részvevőre számítanak, öszszesen tehát mintegy 500 tagja lesz a kongresszusnak. Az előkészületek állásáról érdeklődtünk ezután. — Előkészületeink nem ma kezdődtek, már a múlt évben, sőt azelőtt is foglalkoztunk a rövidesen megnyíló kongresszus előkészítésével. Az idei esztendő eddigi fele teljes egészében az előkészületek jegyében telt el. Szovjet részről igen gyakorlati módon oldották meg a jelentkezést: meghívót küldtek mindazoknak, akik részt vettek a budapesti, illetőleg a helsinki kongresszuson. Ezenkívül a magyar nemzeti bizottság még külön névjegyzéket juttatott el a szervező bizottság felkérésére. Ez a jegyzék azoknak a kutatóknak a nevét tartalmazta, akik nem vettek részt az előző két kongresszuson. A jelentkezések összegyűjtése mellett az előadások rövid kivonatát is bekérte a magyar nemzeti bizottság; a kongresszus részvevői ugyanis munkájuk megkönnyítésére, hogy tájékozódni tudjanak, minden előadás téziseit megkapják. — Megtudhatjuk néhány magyar előadás tematikáját? — Ortutay Gyula akadémikus A magyar népmese archaikus rétegei címmel, Lakó György akadémikus pedig Sajnovics János jelentőségéről tart előadást. — És a rendező ország előkészületei? — A rendezés munkáját teljes egészében az Észt Szocialista Köztársaság végezte. Az észt tudósok nagyszabású előkészületeket tettek. Paul Ariste észt akadémikus, a rendező bizottság elnöke, Endel Sogel, a rendező bizottság titkára és Paul Kokla finnugor nyelvész két ízben is járt Magyarországon. Először még a múlt év őszén, közvetlenül a kongresszus szervezésével kapcsolatban, másodszor májusban, a Sajnovics-szimpozion alkalmából. Maga az a körülmény, hogy a rendező bizottság három tagja ideutazott, mutatja, milyen körültekintő munkával, szervezéssel akarják biztosítani a harmadik kongreszszus sikerét. Nyelvészek seregszemléje — Kik vesznek részt előreláthatólag a kongresszuson? — A legjelentősebb nyelvészek mind ott lesznek. A Szovjetunióból B. A. Szerebrennyikov, V. I. Lutkin, K. E. Martinszkaja, N. M. Tyeresenko, Finnországból E. Itkonen, P. Ravila, K. Vilkuna, M. Liimola, Svédországból Bo Wickman, B. Collinder, Norvégiából K. Bergsland, az NSZK-ból W. Schlachter. Tájékoztatást kértünk a magyar részvevőkről. — A többi között Benkő Loránd, Diószegi Vilmos, Gálai László, Hajdú Péter, Imre Samu, Kálmán Béla, Károly Sándor, Király István egyetemi tanár, Király Péter Klaniczay Tibor, Kodolányi János, Lakó György, László Gyula, Lipták Pál, Lőrincze Lajos, Nyíri Antal egyetemi tanár, Nyirő Lajos irodalomtörténész, Ortutay Gyula akadémikus, Papp István, Rédei Károly, N. Sebestyén Irén ny. egyetemi tanár, Tóth Tibor antropológus utazik a kongresszusra. Szekcióülések — Megtudhatunk valamit a programról? — A kongresszus különböző tudományágazatok keretében tárgyal, így: nyelvészet; népköltészet és néprajz; irodalom; régészet és antropológia. Ezeken a tudományágazatokon belül szekcióülések bonyolítják le a programot. A nyelvészeti ágazaton belül például van általános finnugor nyelvészet, ugor nyelvek, permi nyelvek, volgai nyelvek, finnségi nyelvek. Ez utóbbihoz az egymással közeli rokonságban levő finnen és észten kívül a karjalai, vepsze, lív, vót tartozik. Az ezeket a finnségi nyelveket beszélők — a finn kivételével — valamennyien a Szovjetunió területén, a Ladoga- és Onyega-tó környékén, illetőleg az Onyega-tótól délkeletre laknak; továbbá a lapp nyelv és a szamojéd nyelvek. A népköltészeten és néprajzon belül érdekes szekció a népköltészet-folklór, népzene, néprajz, vallási hiedelmek és szokások, továbbá a finnugor népek irodalmi viszonyait tárgyaló szekció. Békés együttműködés — Miben látja e kongreszszus jelentőségét? — Azt hiszem, nem kell különösebben hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy éppen a Szovjetunióban kerül megrendezésre az 1970-es kongresszus, amely a békés együttműködés szolgálatában fejleszti a különböző országok tudósainak együttműködését. Sok nyugati tudós látogat el ez alkalommal első ízben a Szovjetunióba. — És végül, de nem utolsósorban, ez a kongresszus — biztos vagyok benne — még szorosabbra fonja a finnugor népek barátságát — fejezte be nyilatkozatát dr. Rédei Károly, a Nyelvtudományi Intézet osztályvezetője, A. I.