Magyar Nemzet, 1970. augusztus (26. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-02 / 180. szám

2 ÉÉrthetetlen álláspont* A Pravda bírálja az iraki kormánypártot „Érthetetlen álláspont” — ezzel a címmel közöl jelentést a Pravda szombati száma arról a negatív álláspontról, amelyet az iraki Baath párt vezetősége foglalt el Nasszer elnöknek a közel-keleti válság politikai rendezését célzó amerikai tervre adott válaszával kapcsolatban. Jóváhagyták Nasszer lépését az Arab Szocialista Unió országos kongresszusának a közelmúltban lezajlott IV. ülésszakán, a kezdeményezés pozitív fogadtatásra talált Jordániában, Libanonban és Szudánban. Helyesléssel fogadták Nasszer elnök állásfoglalását néhány más arab országban, például Kuvaitban is.” Meglepetést kelt viszont az az álláspont, amelyre az iraki Baath párt vezetősége helyezkedett. Bagdadban kijelentették, hogy „kísérletek történnek a palesztinai kérdés végleges likvidálására”. Ez annál is furcsább — jegyzi meg a Pravda —, mivel Nasszer elnök külön hangsúlyozta, hogy az EAK megkülönböztetett súlyt helyezett annak kifejtésére, hogy elengedhetetlenül szükséges a palesztinai arab nép törvényes jogainak helyreállítása. „Jelenleg, midőn a világ sok országa pozitívan válaszol az EAK kezdeményezésére, amelynek az a célja, hogy felkutassák a biztonsági tanács 1967. novemberi határozatára épülő politikai rendezés megfelelő módozatát, az iraki Baath párt vezetőségének elutasító álláspontja Nasszer elnök kezdeményezésével, az EAK kormányának állásfoglalásával szemben, nem segíti elő az agresszor ellen és az agresszort támogató imperialista és cionista erők ellen vívott tényleges küzdelmet” — állapítja meg a szombati Pravda. ECOSOC-flloggiák Genfben Nincs megegyezés az ENSZ fejlesztési programjában A fejlődő országok „sajnálkoznak” Genfből jelenti a DPA és a Reuter. Az Egyesült Nemzetek Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) Genfben most véget ért ülésszakán nem jött létre megegyezés az októberben kezdődő második fejlesztési évtized stratégiájára vonatkozóan. J. B. P. Maramis, az ECOSOC idei elnöke az értekezlet befejezésekor mondott beszédében sajnálkozását fejezte ki a nemzetközi együttműködés területén uralkodó válságlégkör miatt. Brazília, India, Indonézia, Peru, Pakisztán és Ghana küldöttei is emiatt panaszkodtak, hogy a központi kérdések megoldása tekintetében semmiféle lényeges haladás nem tapasztalható Az ECOSOC határozatot fogadott el, amely felszólítja a tagállamok kormányait, hogy az ENSZ szeptemberben New Yorkban kezdődő közgyűlésén „magas politikai síkon” folytassanak tárgyalásokat a legközelebbi évtized fejlesztési programjáról. Kudarc Genfben Kereskedelmi háború fenyeget a fejlett tőkés országok között Genfből jelenti az AP és a DPA. Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, a Közös Piac tagállamai és Japán képviselőinek Genfben szombaton véget ért értekezletén nem sikerült rendezni az értekezlet öszszehívását előidéző gazdasági véleménykülönbségeket. Az értekezlet részvevői között híre járt, hogy a genfi megbeszélések befejeződése után nem szűnt meg a világméretű kereskedelmi konfliktus kirobbantásának veszélye. Az értekezleten a japán küldöttség ötven áruféleség behozatali korlátozásának megszüntetésére irányuló hajlandóságát juttatta kifejezésre. De abba nem egyezett bele, hogy Japán önkéntesen korlátozza az Egyesült Államokba irányuló évi 600 millió dollár értékű textilkivitelét. Magyar Nemzet Két hónap óta a legnagyobb offenzíva Támadásban a kambodzsai felszabadító erők A kambodzsai felszabadító erők nagyobb szabású offenzívát indítottak Phnom Penhtől északra, amelynek célja a kormánycsapatok megerősített állásainak elfoglalása. A hírt a kambodzsai kormányhadsereg főparancsnoksága jelentette be szombaton azzal, hogy a támadást „már régóta várták”. Az éjszaka folyamán több súlyos támadás indult kulcsfontosságú pontokon. Szombaton a legfenyegetettebb hely a kormány szempontjából Kompong Thom tartományi székhely környéke volt, 130 kilométerre északra Phnom Penhtől, ahol mintegy két hónappal ezelőtt a Lon Nol-kormány két hadosztályát kerítették be a felszabadító erők. Az éjszaka folyamán 1000— 2000 főnyi szabadságharcos egység támadást indított a város ellen. Az AP szerint az offenzíva az egyik legszélesebb körű és leghevesebb akciója a felszabadító erőknek, mióta a háború megindult, és „két hónapja a legkomolyabb fenyegetést jelenti a kambodzsai kormányhadsereg számára”. A kormánycsapatok tüzérsége csak részlegesen tudta feltartani az éjszakai támadást. Ugyanebben az időben a felszabadító erők megtámadták 65 kilométerre a fővárostól északkeletre a Skuon térségébe vezető fontos útvonalat. A kambodzsai katonai szóvivő szerint nem világos, hogy az új offenzívának célja-e Phnom Penh megtámadása is. Bekilátás politikai körökben Bruce kezét erősen megkötötték Köves Tibor, az MTI washingtoni tudósítója jelenti: Nixon elnök csütörtök esti sajtóértekezlete általános borúlátást keltett amerikai politikai körökben David Bruce párizsi küldetésének jövőjét illetően. Megállapítják, hogy amikor az új fődelegátus jövő hétfőn elfoglalja helyét a négyes értekezlet amerikai küldöttségének élén, vajmi kevés marad abból a „nagy manőverezési szabadságból”, amelyet Nixon elnök ígért a tekintélyes diplomatának kinevezése alkalmából. A New York Times diplomáciai szemleírója rámutat, hogy legutóbbi sajtóértekezletén Nixon elnök még korábbi álláspontjához képest is viszszalépett és Bruce küldetésének előestéjén „az amerikai kormány keményebb tárgyalási álláspontra helyezkedik, mint egy évvel ezelőtt”. A szemleíró emlékeztet rá, hogy július elsejei tv-nyilatkozatában Nixon még csak a Dél- Vietnamra „ráerőltetendő” koalícióval szemben foglalt állást, de nyitva hagyta a kaput egy megegyezés útján létrehozandó koalíciós kormány előtt. Csütörtöki sajtóértekezletén azonban, teljes összhangban Thieu saigoni elnökkel, Nixon ezt a lehetőséget is kategorikusan elutasította. Washingtoni megfigyelők rámutatnak, hogy amerikai hivatalos körök újabban egy tűzszüneti javaslat lehetőségét emlegették mint kivezető utat a párizsi tárgyalások zsákutcájából. Pénteki sajtóértekezletén azonban Thieu ezt a gondolatot is elutasította, washingtoni feltételezés szerint a Fehér Ház áldásával. Ezek után Washingtonban még a kormány politikájának támogatói is felteszik a kérdést: vajon miről fog tárgyalni David Bruce Párizsban? A Washington Post kesernyés éllel állapítja meg: „Úgy tűnik, valóban megindult egyfajta torz formája a tárgyalásoknak Vietnamról, ámde ez a tárgyalás nem a kommunista és nem kommunista fél között megy végbe, hanem Washington és Saigon között.” Neokonzervatív világkép Salvador de Madariaga nevét általában csak az idősebb olvasók ismerik. Lexikonjaink nem említik, működésének nincs nálunk visszhangja. Holott a polgári világ közismert alakja, történetíró és filozófus, aki emellett közéleti érdeklődéssel rendelkezik. Idős kora miatt ma már ritkán szólal meg, s ha megteszi, rendszerint az angol Guardiant vagy a Neue Zürcher Zeitungot választja. Cikkeiben nagy lélegzetű történelmi és szellemi távlatok tárulnak fel és az embert megcsapja egy tán sohasem volt, de manapság sehol sincs világ különös atmoszférája. Legutóbb július 19-én jelentkezett a zürichi lapban és az angliai választásokhoz fűzte bizarr megjegyzéseit. Ha más miatt nem is, de azon oknál fogva mindenképpen tanulságos a cikke, mert elevenen példázza, minő bravúrokra képes az emberi elme. Az ismert tények sajátságos elrendezése és kifacsart értelmezés nélkül ugyanis aligha lett volna lehetséges eljutni ahhoz a következtetéshez, amely Madariaga cikkének mondanivalója. Szerinte a nagy-britanniai választások a liberalizmus eszméjének világra szóló diadalát jelentik. Ha Angliában arányos elv szerint választanának, akkor a Liberális Pártnak most nem hat, hanem legalább negyven képviselője ülne a parlament padsoraiban. Ezt az érvet elfogadhatjuk, s ha úgy tetszik, a választási rendszer halovány kritikáját olvashatjuk ki belőle. Madariaga nem bírál, hanem dicsér: a választást cikke címében példásnak minősíti. Angliát a demokrácia példaképének tekinti és felszólítja az emberiséget, hogy csodálja és kövesse a szigetországot. Ezután következik a „perdöntő bizonyíték”, amely legjobb esetben is csak szánakozó mosolyra készteti az embert. Angliában a Munkáspártban és a tory pártban egyaránt a liberalizmus eszméje ölt testet, ideológiájukat és politikájukat a liberalizmus szelleme élteti. A Neue Zürcher Zeitung szerkesztőjét bizonyosan a nagy gondolkodó tekintélye befolyásolta, midőn közreadta ezt a cikket. Azután arról sem szabad megfeledkezni, hogy Svájc időtlen idők óta kereskedelemből és bankügyletekből él, s a kereskedelem és pénzforgalom nemzeti határokat kiiktató korlátozatlansága az egyik fő pillére a liberalizmusnak. És némi játszi kajánság is erőt vehetett a szerkesztőn. Mert ugyanabban a lapszámban, mely Madariaga cikkét adta közre, jelent meg a közgazdasági rovat vezércikkeként egy kétségbeesett eszmefuttatás arról, hogy a nemzetközi kereskedelem liberalizmusának immár befellegzett. Az apropó a textíliák importkorlátozásának elrendelése az Egyesült Államokban. A közgazdasági szaksajtó általános érvényű következtetésekre jut ebből, s a textilkvóta alkalmazásában egy új kereskedelempolitikai irányzat harsány belépőjét nyugtázza. Az egyik törvényhozási bizottság a minap hagyott jóvá egy törvényjavaslatot, amely az importkorlátozás alá eső termékek körét kitágította és még szélesebb körű behozatalredukálásra hatalmazza fel Nixon elnököt. Az amerikai fogyasztók által vásárolt importermékek 15 százaléka egyetlen tollvonással kitiltható lesz az Egyesült Államok piacáról — jegyzi meg maliciózusan a Time, közölvén, hogy pillanatnyilag 360 importkorlátozó javaslat fekszik a 1. kongresszus előtt. A változás horderejét világosan jelzi a hetilap idézett cikkének címe: „Fordulat a gazdaságban, irány a kereskedelmi háború.” Vagy mégsem? Az Economist teszi fel ezt a kérdést Nixon bejelentésére hivatkozva. Az elnök a minap közölte, hogy végső esetben vétójogát is kész érvényesíteni, ha másként nem sikerül útját állni a kereskedelmi háborúk és súlyos hatalmi viszályok korát idéző protekcionizmusnak. A kommentátorok, kivétel nélkül valamennyien, kételkednek abban, hogy Nixon képes lesz-e gátat vetni a védővámos irányzatnak az amerikai kereskedelempolitikában. Sőt a londoni Economist imént említett cikkében kimondja, hogy az elnöknek nincs is komoly szándékában ezt megtenni. Kifejezetten nem állítja a cikk, de eléggé félreérthetetlenül céloz rá, hogy az olajbehozatal kvótákkal történő korlátozását tulajdonképpen maga Nixon kezdeményezte. A dolgok jobb megértése persze azt kívánná, hogy a protekcionizmust — amelynek hosszú és erőteljes hagyományai vannak az Egyesült Államok történetében (csak annyit erről, hogy klasszikus liberalizmus korszakában, midőn Anglia a szabadkereskedelem érdekében lebontotta vámjait, Amerika magas vámok mögé sáncolta el magát) — a jelenlegi gazdasági helyzettel és a Nixon adminisztráció gazdaságpolitikájával szoros összefüggésben vizsgáljuk. A republikánus kormányzat általános gazdasági gyakorlatának ma már elég markánsak a körvonalai ahhoz, hogy meghatározható legyen Nixonék gazdaságpolitikájának jellege és kitapinthassuk elméleti alapját. Egy ilyen vállalkozás azonban szétfeszítené cikkünk kereteit, s így más alkalomra kell hagynunk ezt a témát. Most elég annyi, hogy az amerikai ipar számottevő része és a szakszervezetek egyaránt szorgalmazzák a protekcionizmus erősítését. Ipari körök a külföldi termékek versenyétől akarnak megszabadulni, a szakszervezetek pedig a növekvő munkanélküliséget remélik megállíthatni úgy, hogy a hazai ipar vállalkozó kedve megnő és új munkaalkalmak teremtődnek. S a republikánus adminisztráció, fél szemmel a novemberi időközi választásokra sandítva, kész kedvében járni az iparvállalkozóknak és a szervezett munkásoknak is, ez utóbbiaknak legalább a védővámok ügyében. Az amerikai kereskedelempolitika protekcionista jellegének felerősödése hasonló tendenciákat kelthet életre a világ más részein is. A Neue Zürcher Zeitung „világméretű protekcionista spirált” emleget, melynek beláthatatlan következményei lehetnek. A nemzetközi gazdasági kapcsolatokban súlyos válságba került az a neoliberalizmus, amely a második világháborút követő évtizedekben virágzott. S ha ehhez hozzákapcsoljuk Sulzberger eszmefuttatását, mely az International Herald Tribüne július 21-i számában olvasható, akkor megfigyelhetjük e változások egynémely világpolitikai vetületét is. Ez a cikk a következőképpen kezdődik: „Az Egyesült Államok befolyása lassan csökken a világ három fontos körzetében”, úgy mint Nyugat-Európában, Közel-Keleten és Délkelet- Ázsiában. És jogosan teszi fel a cikkíró a kérdést: vajon ki szüreteli le a győzelem gyümölcseit? Önmagunkat csapnék be, ha azt felelnék, hogy az amerikai befolyás zsugorodása a szocializmus hatósugarának kitágulásával egyértelmű. Mert még a Közel-Keletre is az a jellemző, hogy egyrészt ugyan a Szovjetunió katonai és politikai befolyása erősödik, másrészt azonban világosan megfigyelhető itt is az a jelenség, amely Ázsiában és Európában egyaránt mutatkozik, hogy tudniillik a legkülönbözőbb helyi erők önállósulnak. Elszigetelődési nosztalgiák jelentkeznek az amerikai külpolitikában és gazdaságpolitikában, ilyesmit érzünk bujkálni Sulzberger cikkében is. A háttérben pedig egy nagyszabású, univerzális érvényű felülvizsgálat sejlik, melynek mibenlétét illetően W. Pomeroy alapos tanulmánya igazolja. A Labor Monthlyban megjelent elemzésből (a Nemzetközi Szemle augusztusi számában olvasható magyar fordításban) kiderül, hogy itt voltaképpen már a poszt-vietnami szakaszra készül fel az imperializmus. Pomeroy vélekedése és a nálunk uralkodó felfogás között szemmel látható a különbség: a Délkelet-Ázsiából való katonai kivonulást és a vietnami háború befejezését ő elintézett dolognak tekinti, viszont az amerikaiaknak ez a cselekvéssora nehezen illik bele az amerikai imperializmusról nálunk kialakított képbe. Holott az ellentmondás csak látszólagos. Az amerikaiak és általában a vezető nyugati országok továbbra is meg akarják őrizni hatalmukat és befolyásukat, csak éppen másként, mint eddig. A metodikai — és bizonyos értelemben tartalmi — újítás egyebek között abból áll, hogy a múltat képviselő feudális erők helyett a jövőt jelentő tényezőkkel, például a nemzeti burzsoáziával fognak össze. „A feudális, törzsi és komprádor csoportokkal kötött régi kolonialista szövetségeket és a konkurrens iparágak megfojtásának régi módszerét úgy alakították át — írja Pomeroy —, hogy alkalmazkodjanak a felemelkedő társadalmi erőkhöz." Jellegzetes példája ennek a rugalmas taktikának az új angol kormány magatartása, a muscati szultánt megdöntő puccsal kapcsolatban. A londoni Times vezércikke ennek az újkeletű alkalmazkodási politikának szellemében szögezi le: „egy modernül gondolkodó kormányzás Muscatban elősegítheti azt a brit törekvést, mely eddig nem járt sikerrel, hogy az Arab-öbölbeli sejkségeket föderációba tömörítsük”. Roppant tanulságos lenne akár ebből a nézőpontból is, de még inkább általában elemzés alá venni az új brit kormány természetét. Mert régi sémák szerint nehéz megmagyarázni, hogyan tűrheti megbízható védence bukását egy olyan tory-kabinet, amely elődjétől eltérőleg a Szueztől keletre való jelenlét fenntartásában jelölte meg legfőbb külpolitikai céljainak egyikét. A magyarázat csak az lehet, hogy a neokonzervativizmus Angliában sem egyszerű megismétlődése a hagyományos konzervativizmusnak; a meglevő állapotok konzerválására törekszik ugyan, de nem invenciótlanul, nem enerváltan, nem is újító szándék nélkül. Végtére is csak mutat valamit az a tény, amelyre a New Republik londoni levelezője hívja fel a figyelmet: Heat az első olyan toryvezér és konzervatívpárti miniszterelnök, aki munkáskörnyezetben született. Van ennek az újkeletű konzervativizmusnak még egy jellegzetessége. Felülről akar reparálni, hogy kifogja a szelet az alulról jövő tömegkezdeményezések vitorlájából. Pomeroy sürgeti, hogy az antiimperializmus társadalmi erői is felkészüljenek az új helyzetre, ne érje őket meglepetésként a polgári társadalmak új taktikája. Az angolszász neokonzervativizmusra azonban semmiképpen sem célravezető válasz egy anti-neokonzervativizmus. Zala Tamás 0 (Moszkva, TASZSZ) Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere üdvözletet küldött Asszad hadtesttábornoknak, Szíria hadügyminiszterének a szíriai hadsereg napja alkalmából. Aj. (Varsó, MTI) 26 évvel ezelőtt, 1944. augusztus 1-én indult meg a varsói felkelés. Varsó a felkelés halottaira emlékezik. Vasárnap, 1970. augu.túblus 2. Szombaton is kétszer találkoztak a szovjet és a nyugatnémet felek Már a szerződés szövegét tárgyalják A DPA jelentése szerint szombat délelőtt ismét összeült a szovjet-nyugatnémet közös munkabizottság. A pénteki programhoz hasonlóan a két külügyminiszter szombat délután is találkozik, hogy megvitassa a munkabizottság délelőtti munkáját. Erről a találkozásról lapzártáig nem érkezett jelentés. Ami a tárgyalások pénteki programját illeti, mint már jelentettük, délelőtt a munkacsoport tanácskozott, majd a nyugatnémet szóvivő sajtóértekezletet tartott, amelyen megjelent Scheel külügyminiszter is, utána pedig szűkebb körben folyt a megbeszélés. A munkacsoport — az UPI jelentése szerint — három órán át tanácskozott és értesülések szerint ekkor vitatták meg első ízben a készülő szerződés szövegét. Von Wechmar a pénteki sajtóértekezleten közölte, hogy a tárgyalások légköre jó és tendenciájában javuló. Autós kifejezéssel úgy jellemezte a péntek délelőtti megbeszélésen kialakult helyzetet, hogy „az első sebességről a második sebességre kapcsoltak át”. Az UPI jelentése szerint Scheel csütörtökön és pénteken többször is beszélt telefonon Bonn-nal, de a külügyminiszter nem kapott újabb utasításokat. A DPA Moszkvába küldött diplomáciai tudósítója azt hangsúlyozza jelentésében, hogy a tárgyalások a lehető legszigorúbban zártkörűek. Úgy tudja, hogy az előkészítő megbeszélésekről szóló úgynevezett Bahr-dokumentumok kiszivárogtatása okozott némi nehézséget a mostani megbeszéléseken. A tudósító valószínűnek tartja, hogy a szerződés megkötésekor a bonni külügyminiszter szovjet kollégájának átadandó levélben fogja leszögezni kormánya álláspontját a szerződésben nem érintendő bizonyos kérdésekben. A bolíviai hadsereg harcban a gerillákkal La Pazból jelenti a Reuter és az AFP. A bolíviai kormány pénteken este közleményben jelentette be, hogy az ország keleti részében a csütörtöki nap folyamán kormányegységek harcba keveredtek „baloldali gerilákkal”. A szűkszavú jelentés csupán annyit közöl, hogy a harcokban 8 gerilla, illetve 1 katona életét vesztette. Az összecsapásra Teoponte mellett került sor, ahol a közelmúltban a gerillák két nyugatnémet technikust elraboltak, majd tíz politikai fogolyért cserében szabadon bocsátották. Szaporodnak az emberrablási kísérletek Közölték feltételeiket az uruguayi gerillák Hét politikai foglyot kérnek a két diplomatáért Montevideóból jelenti a Reuter és az AFP. Az El Diario című uruguayi lapban pénteken nyilatkozattal jelentkezett a Tupamaros nevű gerillaszervezet. A nyilatkozat közli az elrabolt amerikai és brazil diplomata szabadon bocsátásának feltételeit. A túszként elrabolt két diplomatát politikai foglyok szabadon bocsátása fejében engedik haza, a foglyok névsorát a szervezet egy későbbi közleményben fogja ismertetni. Az uruguayi rendőrséghez közelálló körökben szombaton azt közölték, hogy a gerillák hét politikai fogoly, közöttük egy nő szabadon bocsátását követelik. A rendőrség széles körű hajtóvadászatot indított az elrablók után. Az Egyesült Államok montevideói nagykövetsége pénteken este bejelentette, hogy a nap folyamán két újabb és sikertelen emberrablási kísérletet hajtottak végre a követség két alkalmazottja: Gordon Jones másodtitkár és Nathan Rosenfeld kulturális attasé ellen. Mindkét diplomata könnyebb sérüléseket szenvedett. A követség feltételezi, hogy a Tupamaros szervezet próbálta meg a kezében levő túszok számát növelni.