Magyar Nemzet, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-01 / 204. szám
______ Magyar Nemzet ■Kedd, 1970. szeptember 1. A gyomai Kner Múzeum Elhangzott a múzeum megnyitásán, augusztus 30-án. Nem sok ilyen típusú múzeuma van a világnak. Hazánkban az első — s mondjuk meg mindjárt — méltó, hogy a Kner család nevét viseli homlokán. Hiszen otthona volt a Kner család három nemzedékének, hogy Szekfű Gyula szavaival éljünk. Három nemzedék élete, munkája adott értelmet e háznak, avatta világhírűvé e ház neves nyomdai termékeit, volt példázat, tanító műhely egyszerre. Volt otthona a magába húzódó, szemérmes boldogságnak s 1919 után évtizedről évtizedre egyre inkább elborította a kétségbeejtő vívódás, a félelem fekete árnya, hogy végül is összetörje e ház minden munkáját, tervét, szétszórja a családot 1944 kegyetlen éve. S íme, egy nemzedéknyi idő alatt, a felszabadulás után huszonöt évre, új modern formában él, dolgozik, alkot a Kner Nyomda és a szétdúlt családi otthon múzeum lett, a múlt és az eleven élet szép, méltó múzeuma. Ha egy nyomdai múzeumot s benne nyomdásznemzedékek munkáját őrző gyűjteményt avatunk s ráadásul olyan múzeumot, amely a jövő felé is kinyitja termeit tárlóit , egymásra torlódó gondolatokat, érzelmeket kell jó rendbe szednünk, akárha becsületes tipográfusok lennénk egy hűvös, csöndes officinában. Mégha nem tekintünk is az írás kezdeteire, a gondolat megrögzítésének hatalmas első erőfeszítéseire vissza. Pedig a csak szóbeli kultúrából, az írás nélküli megőrzés kulturális korszakából való kilépés nemcsak a néprajzi kutató egyik legizgalmasabb kérdése, hanem a művelődéstörténészé is. A műveltség megőrzésének, a tudás átadásának új korszaka kezdődött az írással s ezt a korszakot, évezredek kultúráját váltja fel a’ Gutenberg felfedezése, a nyomtatott könyv. Megváltozik a tanítás módszere, a tudás átadásának, megőrzésének a lehetősége, megváltozik az irodalom terjedésének a módja és egyben a funkciója is, hogy csak egy-két vonásra mutassunk rá. Annyi bizonyos, hogy a könyvnyomtatók műhelye, a nyomdai munka, a könyv egyik jelentős eszköze lett az újkori Európa gyors változásainak, egyre egyetemesebbé váló új világ, új, egyetemes gondolkodás kialakításának. Jelentősége felmérhetetlen. De egy magyar nyomdamúzeumban nemcsak általános művelődési gondolataink támadnak, kísértenek az első magyar ősnyomtatványoktól kezdve, hanem a magyar könyv egész története, ahogy ezt e megyében oly áldozatosan megvalósította a Kner meg a Tevan család. Eszünkbe jutnak a vidéki könyvárusok, a falusi bibliopólák, ahogy Csokonai Vitéz nevezte őket, a nyomdászok, a kompaktorok, a falusi ponyvaárusok. Mind-mind a magyar könyv minden szépsége, hibája, gondja. Eszünkbe jutnak olyan mesterek, mint a külföldi jó hírét, jó szerencséjét hazájáért odahagyó Tótfalusi Kis Miklós, akinek tragikus életét és nevezetes munkáját nemcsak szívesen idézte, de egyik legszebb kiadványában új életre támasztotta Kner Imre. Eszünkbe jut a sok míves vidéki könyvkiadó, a nagyszombati, a debreceni, a szegedi nyomda története, Kapronczai Nyerges Ádám, Falka Sámuel munkássága, a Vedres István — Széchenyi István nem egy gondolatát előlegező — munkáit kinyomtató szegedi Grünn Orbán nyomdája s folytathatnék a sort a kolozsvári, a soproni, a budai Egyetemi Nyomda műhelyeinek emlegetésével. Valóban a magyar nyomdászat története is egyet jelent a magyar művelődés történetével, sőt még azt is elmondhatjuk, a magyar nyomdászat eleven részese volt a közép-európai, a kelet-európai művelődésnek is, átlépett nyelvi, nemzeti határokon. S mindezt nem egyetlen központ teremtette meg, ellenkezőleg, kis vidéki, helyi nyomdák sora. S ha most Gyomán avatunk egy nyomdai múzeumot, akkor jó arra is figyelmeztetnünk, hogy ma is érték a vidéki nyomda, ma is törekednünk kell az egyoldalú, tehát egészségtelen központosítás ellen, fejlesztenünk a magyar nyomdaipar vidéki központjait, kultúrát, fejlődést sugárzó központok lesznek ezek. Hiszen még az olyan kicsiny kísérleti műhely, mint a Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Szakközépiskola könyvnyomtató műhelye a bibliofil könyvkiadás alkotásait teremti meg s tisztes alázattal egyik könyvük épp Kner Imre emlékét mutatta fel. Hadd javasoljuk ez ünnepi pillanatban, hogy érdemes és szükséges lenne a magyar nyomdaipar fejlődése érdekében átvizsgálni a vidéki könyvgyártó üzemek, nyomdák technikai színvonalát és megfelelő állami, tanácsi támogatással bevezetni e műhelyekben is a modern technikát. Nemcsak a nyomdák önköltségét csökkentené ez s így a könyvek árát is, hanem enyhítene a magyar nyomdaipar feszített termelési viszonyain s egyben elősegítené a vidéki kulturális központok fejlődését, a folyóirat- és könyvkiadását. Érdemes arra is gondolnunk, hogy a nyomdaipari szakiskola felállítására éppen Békés megye lenne alkalmas hagyományai, mai modern üzeme okán is. Ez a múzeum is a maga múltjával, és a maga máig ható értékeivel arra figyelmeztet, hogy ne akarjunk mindent s kizárólag a főváros számára összehalmozni. Mindig az egész nemzetben kell gondolkoznunk, s ugyanolyan respekctussal. .., vidék...alkjtóértékei, tehetségei iránt, mikor amit a főváros' igényei, j^gán^t' Gondolom, Kner Imre’'szellemében járnánk el, akinek épp elég fájdalmat okozott a részvétlen vidéki magány, amely ellen úgy harcolt, hogy tipográfusi életművét az egész világ elismerte, a legnevesebb szakemberek közt tartották számon. Szeretetre vágyott, munkájának megbecsülésére, egy jobb magyar társadalomra, hiába. S íme most, múzeumában az ő emlékét is idézzük, Szántó Tibor gondos munkája révén — méltó folytatója ő Knerék, Tevánék hagyományának — ismerjük Kner Imre gazdag levelezését s a nyomda történetét is. A dédapa azok közé a vándor könyvárusok közé tartozott, kiket Csokonai is említ, a nagyapa, Kner Sámuel már itt pihen a gyomai temetőben, jeles könyvkötő mester volt s a nyomdát Kner Izidor örökké tevékeny, eleven szelleme, akaratereje teremtette meg. Ez a nyomda már az első világháború előtt nagy üzem volt, sok munkával, jól szervezetten, szociális érzékkel is, előrelátó üzleti szellemben is. Ide került már 12 évesen inasnak, majd külföldi tanulás után fiatalon vezetőnek Kner Imre, aki a jól menő nyomdából míves műhelyt, a magyar könyvnyomtatás remekeinek műhelyét teremtette meg. Nemzedékek tanulták nála a könyvnyomtatás becsületes munkáját és tiszta művészetét. Tanítványaiból, munkatársaiból nem is egy él közöttünk, s őszintén örülök, hogy részük volt a Kner-hagyomány őrzésében és fejlesztésében, mint Haimann Györgynek, hogy részük van a Kner Múzeum megteremtésében. Nem akarom most mindazt a fájdalmat felidézni, amit Kner Imre sorsa még ma is jelent számunkra. Ez a fájdalom feloldhatatlan személyi, családi tragédiákba torkollott, hiszen fia, Mihály sem viselhette el szülei halálát, hamarosan, öngyilkosként követte őket. Pedig méltó folytatója lett volna az elődöknek, első munkái erre vallanak. Inkább hadd szólaljon meg Kner Imre egy-két levele 1942 évéből, amikor már szinte remény nélkül tekintett jövője elé: „Életem értelme nem az, hogy nyomdász vagyok, hanem az, hogy szolgálok”. S néhány napra rá: „Amellett otthon, azokban a ritka percekben, amikor belenézhetek a könyveimbe, a régi magyar nyomtatványokba, s érzek és látok bennük olyasmit, amit ma itthon alig ketten-hárman érzünk és látunk, s tudva tudom, hogy egyedül vagyok itthon, aki ezeket megtalálta, meglátta, és tudta folytatni is, akkor azt is érzem, és tudom, hogy elszakíthatatlanul idetartozom — senki azt a hatvan évet, amelyet vállalatunk végigdolgozott, s azt a negyvenet, amelyet tizenkét éves korom óta magam dolgoztam és öltem bele abba, ami itt van körülöttem anyagi értékben és hagyományban, s amelyet el akarnak rabolni, nekem vissza nem adhatja, de el sem veheti tőlem.” Van a szemérmes, megölhetetlen hazaszeretetnek olyan ereje és méltósága, amely előtt el kell hallgatnunk. Kiáltás ez is,, mint Radnótié az Erőltetett menet, az utolsó razdgeldnicák törhetetlen soraiban. Vigasztalásunk csak az, hogy Kner Imre, a Kner család életműve nem vált múlandó, szétporladó örökséggé, hanem eleven élete van a felszabadult magyarság műveltségében és az a vágya, hogy a szigorú szépség művészete, a könyvnyomtatás az egész népnek adja az értékes tudást, a költészetet, irodalmat, megvalósult, megvalósulóban van. Panaszkodunk, hogy még nem vagyunk „olvasó nép” — mozgalmat is szerveztünk ezért: ez maga megörvendeztetné Kner Imrét, aki annyi szép könyvet adott ki — hazai visszhang, hazai elismerés nélkül (pedig erre jobban vágyott,mint a világhírré!) s leveleiből tudjuk, könyveit meg se 'köszöntik' 'ídéhái'h,' ‘évente só—ser péiashy”so^sfr'bibie’ lük. Élék,’ Ha a kiállítás adataiból annyit mondunk el, hogy ma már a gyomai nyomda évente 360 tonna könyvet készít el — ’ közel hatszázezer kötetet! S e könyvek közt annyi a kiemelkedően szép munka, nemzetközi díjakat nyert mű, Szántó Tibor, Haimann György, Lengyel Lajos, Pósa Lajosné, Kass János, Botyánszky Pál és mások eléggé meg nem becsülhető érdeme ez. Ha valami, hát ez engesztelhetné Kner Imrét is, engesztelhetetlen fájdalmunkat is. Ha van is még munkánk, ma már nem könyv nélküli nép a magyar, s igénye egyre növekszik, a szocialista társadalom megvalósulásával együtt nő. Mondottam, a mi múzeumunk a jelené is. Sokan vannak, akik a könyvről a modern közlési eszközök, a rádió, a tévé jövőjének ismeretében úgy beszélnek, mint a múlt egyik még élő műveltségi eszközéről. Szerintük a könyvnek nincs jövője. Bizonyos, hogy a modern művelődés számos eszközt kap még, de az is bizonyos, kár és szükségtelen temetni a könyvet, nemcsak évtizedek , évszázadok várnak rá s évezredek örökségét őrzi. S útitársunk marad, tán nem „örök” útitárs, ahogy egy időben mondották, de jövője, funkciója van hosszú korszakon át még. Ezért becses minden emlék a hazai könyvnyomtatás, nyomdai munka történetéből s ezért értékes kezdemény a Kner Múzeum alapítása. Ortutay Gyula Lukács György átvette a Goethe-díjat Hétfőn a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának üléstermében átadták Lukács Györgynek a Goethe-díjat. Az eseményre — Sarlós Istvánnak, a fővárosi tanács vbelnökének meghívására — küldöttség érkezett a Majna menti Frankfurtból, Walter Möller főpolgármester vezetésével. A Goethe-díjat és oklevelét Walter Möller nyújtotta át Lukács Györgynek. Az ünnepségen részt vett tudományos és kulturális életünk számos kiválósága. (MTI) A magyar versenyfilm kedvező fogadtatása Velencében Vasárnap este mutatták be a velencei fesztiválon Szabó István Szerelmesfilmjét, amely idén a magyar filmművészetet képviseli. A kritikusok érdeklődéssel és rokonszenvel fogadták a bemutatót. Az amerikai UPI hírügynökség jelentése szerint az eddig látott és jónak alig mondható filmek után a nézők és a kritikusok végre őszintén tapsolhattak a magyar rendező szép és érzelmes művének. A fesztiválon egyébként zártkörű vetítésen bemutatták Federico Fellini első televíziós filmjét, a Bohócokat. Miguel Angel Asturias Nobel-díjas guatemalai író is megjelent a velencei fesztiválon, azért, hogy hivatalosan tiltakozzék az argentin Elnök úr című film ellen, amelyet Marcos Madanes rendező Asturias regényéből készített. Az író szerint Madanes teljesen eltorzította regényének mondanivalóját. A rádió mellett | D . 7 | A Rádiószínház | Poloska nemcsak a hangjátékirodalom fóruma. Vezetőinek programszerű törekvése immár évek óta az is, hogy nyilvánosságot adjanak a drámairodalom olyan darabjainak, melyek a színházak horizontjából kiesnek. A Rádiószínház tehát mulasztást pótol műsorpolitikájának ezzel a vonulatával. Ilyen vállalkozás volt néhány évvel ezelőtt a Buffomisztérium, most pedig egy másik Majakovszkij-groteszket, a Poloskát mutatták be. Mindkettőfontos t opusa századunk egyetemes természetrajzának. Fontos, ha nem is éppen „rokonszenves” (egy kritikában Majakovszkij „rokonszenves avantgardizmusáról” olvastam), hiszen e szertelen és vad groteszkek, sőt, talán az egész Majakovszkijjelenség és életmű egyik legsajátabb karaktere a kellemetlen jóra törekvés, az ellentmondást nem tűrő társadalomkritika, hitének és emberformáló szándékának erőszakossága. Elsősorban ez a nem-rokonszenves, nem-hospesztikálható szenvedély növesztette művét monumentálissá, és ezért érezzük fél évszázad lehűtő távlatából is minden mondatánál visszahőkölő ijedelemmel, hogy egy kohó ajtaját nyitották ki ránk. . Radó György fordítása és adaptációja, Marton Frigyes rendezése, Vujicsics Tihamér zeneszerzői közreműködése (ugyanez volt a Buffo-misztérium együttese) kiváló összjáték példáját mutatta. (Ne feledkezzünk meg a dramaturg Maráz Lászlóról és a zenei rendező Beck Lászlóról sem.) A hangos, szertelen, vad előadást — szinte hallottuk Majakovszkij megafonokra méretezett orgánumát — céltudatos rendezői elképzelés fegyelmezte, Vujicsics üvöltő szalonzene-groteszkje pedig tökéletesen rímelt a darab szellemével. Végül egyetlen alakításról a sok közül: a címszereplő Agárdy Gábor Poloska-Priszipkin ből nem egyetlen kereset illusztrációját, hanem a forradalmárfkodó kispolgár archetípusát bányászta elő. És e figura érvényességének ez a döntő mozzanata. Hétfőtől vasárnapig Újabban gyakran olvasom, hogy a kispolgár kritikája ódon ambíció, korszerűtlen irodalmi téma, csupán az irodalom második vonalát foglalkoztatja. Nem hinném, hogy ez így van, legalábbis ma még nem igaz. Az irodalom ugyanis nem csupán szociológiailag meghatározott, lezárt formációnak, befejezett társadalmi jelenségnek tekinti a kispolgárt — hanem bizonyos alkalmazkodási formának, magatartásnak a változó történelemben. És amíg ez a rendíthetetlen opportunizmus létezik, amíg változó történelem létezik, addig a kettő találkozása is mindig új vonásokat kínál a kispolgár természetrajzához. Priszipkin nem halott. Halála — mint Majakovszkijnál láttuk — mindig tetszhalál, feltámadása mindeddig minden körülmények között megtörtént. Majakovszkij szenvedélyes vásári groteszkje után egy szelídebbre hangszerelt darabot is bemutatott a Rádiószínház. Bárány Tamás hangjátéka nem a kispolgár őstípusát, hanem ennek aktuálisabb változatát, mai életünkből vett mintapéldányát fogalmazza. Bárány mikroszkópja alatt egy mai, publicisztikusan is eleven fiatalember, az abszolút szabadság hangoskodó híve kalimpál, szánalmas elveivel és még szánalmasabb hőstetteivel, aki állandóan görcsös pózba merevíti magát a társadalmon kívüli „szabad farkas” sztárfotójához. Bárány Tamás kitűnő és sokatmondó csattanóra építi rádiójátékát: a „szabad farkast” szülői otthonában ott várja mindaz, amit ő undorítónak és kispolgárinak hirdet. A sikerült darab főszereplőjéről nem véletlenül írtam, hogy publicisztikusan eleven: ez legtöbbször a figura előnyére válik, néha azonban arra csábítja az írót, hogy vonásaiba közhelyértékű elemeket is keverjen. (Nagyon utálja figuráját, ezért e mértéktelenség, ez a szenvedély viszont kivívja teljes rokonszenvünket.) Fülöp Zsigmond a szerepből élő, tapintható és körüljárható figurát teremtett. Partnere, Polónyi Gyöngyi, nehéz feladatot kapott: belső folyamatosság nélküli alakot kellett életre keltenie. A korrekt, de kevés fantáziával megoldott rendezés számláját — Solymosi Ottó munkája — elsősorban a teljesen elhanyagolt, vegetatív sorsára bízott nőalak terheli. Görgey Gábor NAPLÓ Szeptember 1 Moszkvába utazott hétfőn a Magyar Írók Szövetségének képviseletében Darvas József, a Szövetség elnöke és Molnár Géza külügyi titkár. A Szövejet írók Szövetségének vezetőivel a két írótestület együttműködéséről, a kapcsolatok fejlesztéséről tárgyalnak. Két Benoir-festrvényt raboltak el a hét végén Helmuth Horten düsseldorfi áruház tulajdonos nizzai villájából. A képek értékét kétszázezer frankra becsülik. A Mikroszkóp Színpad hétfőn tartotta évadnyitó társulati ülését. A társulati ülésen üdvözölték Pécsi Ildikót, a színház új tagját. Elkezdődtek „A tetőn dolgoznak” című műsor próbái. Évadnyitás szeptember 9-én, este fél 9 órakor. Míg Moszkvában hétfőn megnyílt a nemzetközi könyvtáros szövetség 36. ülésszaka. A tanácskozás témája: „a könyvtár, mint a művelődés és a közoktatás eszköze”. A Szófiai Kulturális Napok keretében szombaton délután 6 órakor Szófia bolgár művészek szemével címmel kiállítás nyílik meg a Fővárosi Művelődési Házban. A megnyitó után ünnepi estet rendeznek, amelyen fellép a „Szredec" díjnyertes népi táncegyüttes, Ivanova Kalinka népdalénekesnő és a „Mundgarmonisztor” trió. Új évkönyvet adott ki a kassai Batsányi-kör, amely a költő születésének 200. évfordulója alkalmából 1965-ben alakult. Az évkönyv Batsányiról, Kazinczy Ferenc kassai kapcsolatairól közöl tanulmányokat.A budapesti Áchim András mezőgazdász népi kollégium egykori, ,tagjai baráti találkozót’ ,rendezte,h~',a kollégiummegalakulásának 25. évfordulóján! Összejövetelüknek az is célja volt, hogy segítséget nyújtsanak a Népi Kollégiumok 1938—1949. című dokumentumkötet anyagának öszszegyűjtéséhez. A kötetet az Akadémia Történettudományi Intézete adja ki. po A fából ácsolt vén harangtoronyban, mely a kalendárium 1570. esztendeje óta szól az Avasról Miskolc népéhez, dallamos hangján megszólal a zenélő óra. Hangja hívogat az öreg kálvinista templomba. Ez is itt áll, immár a XV. század vége óta a temető sarkában, az Avas lejtőjén, s a szíves invitálás a hangversenyre szól. A templomban ugyanis az orgona születésnapját ünnepük, ha nem is évszázados születésnapot, de hetvenötödiket, mert a klasszikus barokk hagyományok szerint alkotott hangszerszámot 1895-ben építették. Bach-korálok sóhajtanak és ujjonganak a puritán falak között, s a hely, a környezet és a dallam oly sugallatosan hat az idegenre, hogy szinte úgy érezzük: maga Johann Sebastian Bach, a lipcsei kántor lépett most be a templom kapuján. Kovács Endre, régi orgonák ihletett megszólaltatója, előbb az e-moll prelúdium és fúgát játssza nemes művészettel, mély bachi átéléssel, majd négy korálelőjátékot, utóbb pedig az Esz-dúr prelúdium és fúgát, melyet Szent Háromság prelúdium és fúgának neveztek Bach idejében is, Lipcse városában. De az orgona roppant lélegzetvétele előhívja és szólásra bírja utóbb a vonóshangszereket is. Miskolc válogatott muzsikusai, a miskolci szimfonikus zenekar kamaraegyüttese, finom és avatott művészettel keltik életre Hibdell h-moll concerto grossóját, Németh Gyula magas stílusú vezényletével. A concerto grosso versengő kis együttese, a concertino, s a nagy együttes, a ripieno élénken kontrasztoló párbeszéde után másik párbeszéd szólal meg: Kovács Endre és a kamarazenekar Händel f-moll orgonaversenyét játssza, a kis zenekar és az orgona drámai versengését színpompásan és ékesszólóan idézve fel. Az öreg templomban, a különös és beszédes környezetben ezernyi sokaság szorongott ezen az estén. (b. i.) Bolzanóban szeptember 2-án ejeződik be a nemzetközi Busoni zongoraverseny, amelyen 23 ország 61 zongoraművésze vett részt. ÁRA KICSI, ÉRTÉKE NAGY! Tekintse meg a Centrum Áruházak kirakatait Nagy választékot talál olcsó, jó minőségű árukból!A fia Új csehszlovák rádióadó kezdte meg működését Hétfőn reggel megkezdte működését a Csehszlovák Csillag nevű új rádióadó, amely közép- és hosszúhullámon besugározza egész Európát, Afrikát, Kanadát, sőt, hangja eljut a Csendes-óceán térségébe is. Az új rádióállomás legfontosabb feladata a csehszlovák könnyű- és komolyzene népszerűsítése. Műsoridejének felét zene tölti ki, de programjában jelentős helyet foglalnak el a híradások, időszerű politikai témák, kommentárok és népszerű publicisztikai műsorok. Csehi® és szlovákul óránként mond híreket, és külföldnek stflB adásaiban több nyelven ny’ tájékoztatást Csehszlovi GMB életéről. Londonban szeptembén új színház nyílik neve az Old Vic-kel ellenattben Young Vic. Színpadonként fiatal színészek és külföldi együttesek lépnek majd fel