Magyar Nemzet, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-16 / 217. szám
8 A Magyar Nemzet vitafóruma Amit ma megtehetsz... Iskolarendszerünk és a modern társadalom követelményei Hasznos és figyelemre méltó vélemények csapnak össze a lap hasábjain, s az illetékesek, akiknek az a dolguk, hogy szüntelenül munkálkodjanak az ország oktatásügyének jobbításán, bizonyára bőven meríthetnek e dúsan buzogó forrásból. De haszontalan a vita, ha azt hisszük, hogy nyomában megjelenik egy isteni hatalommal felruházott valaki, s azon nyomban intézkedik, változtat, átalakít, reformál. Országos méretű strukturális vagy tartalmi átformálás sok hozzáértő ember alapos és átgondolt előkészítő munkáját igényli, ölhetett kézzel addig sem ülhetünk! A jelenlegi keretek között is sokat tehetünk azért, hogy oktató-nevelő munkánk jobb és eredményesebb legyen. Fölvetődött például a fokozottabb tagozatosítások szükségessége. Nem egy iskoláról tudok, ahol máris megvalósították a hetediktől való újracsoportosítást, a tanulók képessége és irányultsága szerinti profilírozást. Miért ne próbálkozhatnánk meg ezzel az átstrukturálással más iskolákban is? Igaz, a vitában követelt tantárgyi szelekció, s a globálisan kötelező, egyoldalú idegen nyelvi oktatás megreformálása önkényesen nem valósítható meg, de különféle nyelvi és egyéb szakkörökkel variálhatjuk lehetőségeinket. Vagy itt van a tanulók túlterhelésének a kérdése. Egyéni kezdeményezéssel is sokat javíthatunk a helyzeten! Különös gondot igényel például az órarendek megszerkesztése. A vezető szempont csakis az lehet, hogy egyenlő napi munkával terheljük a tanulókat. Nem tehetünk az egyik napra 5—6 nehéz elméleti tárgyat, a másik napra pedig mozgásos, manuális, oldottabb foglalkozásokat! Érvényesíteni kell — a lehetőségeken belül — a nehezebbtől a könnyebb felé haladás alapelvét! Figyelembe kell vennünk a különböző korosztályok teljesítőképességének határait is. A negyvenöt perces órák túl hosszúak az alsótagozatos gyermeknek. Aktív koncentráló képessége 20—30 percig tart. Órán belüli játékos mozgással, vagy oldó szellemi játékokkal regenerálhatjuk a gyermek energiáit. Határozzuk el, hogy ebben a tanévben szigorúan betartjuk az óraközi szüneteket. Sem az óra végén, sem az óra elején nem veszünk el semmit a tíztizenöt percből. Hagyjuk, hogy a gyermek önfeledten, szabadon mozogjon, felfrissüljön. A nyomasztó, kolostori jellegű sétáltatás helyett koncentráljuk erőfeszítésünket arra, hogy a baleseti veszély lehetőségeket csökkentsük! Segítsük a tanulókat, hogy az „átmenetek” nehéz buktatóin könnyebben jussanak át! Miért gondolják az ötödikes tanárok, hogy az alsóból csupa tökéletes — hibátlan írás-olvasási készséggel rendelkező — tanulót kell kapniuk? S a középiskola első osztályában oktatók, hogy az általánosból homogén képességekkel és készségekkel bíró együttesek kerültek az osztályba? Türelmes és megértő pedagógiai aprómunkával kell megpróbálnunk közös szintre hozni az újonnan szervezett tanulócsoportokat! Ne felejtsük el, hogy a házi feladat elsősorban a gyakorlás és végső rögzítés célját szolgálja! Az új anyagrészeket lényegében az órán kell a tanulónak elsajátítania. Ez pedig a pedagógustól függ. Jó óraszervezéssel, ötletes, szellemes és változatos óravezetéssel nagyon sokat segíthetünk túlterhelt növendékeinken. Jó lenne a házimunkát a minimumra csökkenteni... Pedagógiai munkánkon is, a tanulók helyzetén is könnyíthetünk, ha fokozottabban figyelembe vesszük a növendékek egyéni adottságait, érdeklődésüket, irányultságukat. Ne akarjunk mindenáron kis polihisztorokat nevelni, inkább segítsünk tanítványainknak abban, hogy az érdeklődésük középpontjában álló tárgy köré építhessék fel általános műveltségük csomópontjait! Tanítványainkat különösen enerválja a váratlan dolgozat okozott megrázkódtatás. A rajtaütésszerű dolgozatírás a pedagógia bűntény. A dolgozatokat alaposan és becsületesen elő kell készítenünk! Hogy a tanulók egy része hiányozni fog a dolgozatírásról? Helyes pedagógusi magatartás esetén, ha jó a tanár és tanítványok kapcsolata, ettől a veszélytől nem kell félni. És vegyük a fáradságot, egyeztessük kollégáinkkal dolgozatírási programunkat, hogy ne kelljen a tanulóknak egyetlen napon 2— 3—4 dolgozattal birkóznia! Jó lenne, ha elhatároznánk, hogy ettől a tanévtől még többet törődünk napközis gyermekeinkkel, akik egész napjukat lényegében az iskolában töltik. Építsünk ki,szoros kapcsolatot a napközivel, közös módszerek alkalmazásával javítsunk napközis tanulóink eredményein! Ne idegenkedjünk napközis osztályok létrehozásától! Ha jó és tartalmas a napközis nevelő és az osztályvezető együttműködése, a napközis tanulócsoporttal szárnyalni lehet. A szülők gyakran kifogásolják, hogy a szülői értekezleteken absztrakt elméletekkel traktálják őket, ahelyett, hogy gyermekükkel foglalkoznánk. Anélkül, hogy a szülőknél tapasztalható osztályzat-fetisizmus bűvöletébe esnénk, próbálkozzunk meg az indukciós módszer alkalmazásával. Beszélgessünk a konkrét gyermekekről, s belőlük, munkájuk Budapest egészségügye egyike azoknak a legtöbbet vitatott problémáknak, amellyel a harmadik ötéves terv során sokat foglalkoztunk, mégsem történt meg minden még az előirányzatok számbeli teljesítésére sem. Pedig erre halaszthatatlan szükség lett volna több okból kifolyólag. 1. A főváros lakosságának száma a harmadik ötéves terv végéig 80 ezer fővel emelkedik. 2. A népesség összetétele életkor szempontjából az idősebbek irányába tolódik el és 1970 végére a 60 évnél idősebbek számaránya 2,3 százalékkal lesz magasabb az 1966. évinél. Ennek hatására a szociális ellátás iránti igények mind a férőhelyfejlesztés, mind a területi gondozás vonatkozásában fokozódnak. A tervezett 450 szociális otthoni férőhely helyett csak 164 új férőhely létesült. 3. A főváros kórházai, egészségügyi intézményei legnagyobbrészt régiek, korszerűtlenek és ezt a túlzsúfoltság még elviselhetetlenebbé teszi. A gyógyintézeti ágyak száma a tervezett 1100 helyett, előreláthatólag csak 600-zal fog emelkedni. A 10 ezer lakosra jutó kórházi ágyak száma — a Pest megyei lakosságot is figyelembe véve — 75,1-ről 74- re csökken. 4. A beruházások közül a szociális-kulturális beruházások több esetben elmaradtak, vagy nem haladtak kellő mértékben, így a tervezett 4,4 százalék helyett, csak 3,7 százalékra teljesültek. Elmaradt — részben kapacitáshiány miatt is — néhány kórház és szociális otthon fejlesztése. A tervezett 1222 szakorvosi órafejlesztésből várhatóan csak 846 fog megvalósulni. Az ellátottság nem kielégítő a külső kerületekben és a lakótelepeken. A körzeti orvosi ellátás viszont — az előirányzott 45 felnőtt és 37 gyermekorvosi körzetfejlesztés teljesítésével — általában kielégítő. A körzeti orvosok elhelyezése javult, kiépült a körzeti orvosi rendelők hálózata. Az anya- és gyermekvédelem területén a születések növekedése és a terhesség-megszakítások növekvő száma miatt kevés a szülészeti, nőgyógyászati ágy. Mindebből az következik, hogy a negyedik ötéves tervben fokozott feladatok hárulnak mindazokra a szervekre, amelyeknek az egészségügy fejlesztésére, korszerűsítésére kell törekedniük és amelyeket fokozott felelősség kötelez az elmaradások felszámolására. A feladatokat a lakosság korösszetételének további válból kiindulva vázoljuk fel pedagógiai elképzeléseinket. A szülők így jobban megértik céljainkat, feladatainkat, hatékonyabban segíthetik iskolai oktató-nevelő munkánkat. Végül a legfontosabb! Semmit nem érhetünk el, ha nem tanítjuk meg növendékeinket tanulni! A Radnóti utcai Rajk László Általános Iskolában — — amelynek kollektívája évről évre bátor és értékes kísérleteket vállal — a tanárok év elején lediktálják tantárgyuk helyes tanulási módszerét. A tanuló a szaktárgyi füzet utolsó oldalára írja a pontokba szedett tanácsokat. A házi feladat készítésénél bármikor előveheti, lassan megrögződik benne a helyes módszer. Miért ne tehetnék ezt meg valamennyi iskolában ? Ne halasszuk holnapra, amit már ma megtehetünk! Lankadatlanul küzdenünk kell azért, hogy iskolarendszerünk szervezete és tartalmi munkája minél jobban igazodjék a modern társadalom követelményeihez! Beszélgetnünk és vitáznunk kell ezekről a jelentős kérdésekről. De soha ne feledkezzünk meg arról, hogy napi aprómunkánkban mi is építgethetjük az új formákat, kísérletezhetünk jobb és hatékonyabb módszerekkel. Győri György vezető tanár kozása is sürgeti. A 60 évnél idősebbek ezer főre jutó száma 1971-ben 403, 1976-ban pedig már 441 lesz. A legnagyobb problémák a fekvőbeteg-ellátás terén jelentkeznek. Így a kórházi ágyfejlesztési program keretében minél előbb fel kell építeni a délpesti kórházat és a harmadik ötéves tervidőszakban műszakilag előkészített és megkezdett bővítésekkel, kórházi pavilonépítésekkel öszszefüggően további 930 ágyat kell létesíteni. Csökkenteni kell a zsúfoltságot mindenekelőtt az ideg-, elme-, belgyógyászati, traumatológiai és betegotthoni osztályokon. A kórházak rekonstrukcióját úgy kell végrehajtani, hogy az egy kórházi ágyra jutó alapterület elérje a hat négyzetmétert. Kormányunk szociális intézkedései eredményeképpen fokozatosan emelkedik a szülések száma. Ez megköveteli a szülészeti ágyak számának növelését és a koraszülött osztályok bővítését. A terhesgondozás javításával és más eszközökkel is mindenképpen csökkenteni kell a terhességmegszakításokat. A szülések számának emelkedése még egy jelentős beruházást és építési kapacitást követelő feladatot állít a fővárosi tanács egészségügyi osztálya elé: a minél több új bölcsőde megépítését, korszerű felszerelését s a meglevő eddiginél jobb karbantartását. Mint már említettük, a 60 éven felüli korosztályok növekedése miatt várhatóan az eddiginél jóval nagyobb mértékben igénylik majd az intézményi elhelyezést. Ezért fel kell építeni a szintén említett, a harmadik ötéves tervben meg nem valósított 450 ágyas szociális otthont. A nyugdíjasok háza hálózatot is célszerű lesz — főleg az új városrészek építésének keretében — tovább fejleszteni. K. V.* A Budapest negyedik ötéves tervéről tartott ankétsorozat keretében szerda délután kerül sor „Az egészségügy fejlesztése a fővárosban a IV. ötéves terv időszakában” címmel dr. Bartha Ferenc, a fővárosi tanács egészségügyi főosztályának vezetője előadására a Hazafias Népfront budapesti elnökségének rendezésében. A vita célja, hogy az irányelvek végleges megfogalmazása előtt meghallgassák a szakemberek és a közvélemény elgondolásait, javaslatait és észrevételeit, s azokat a végleges tervek elkészítésében hasznosítsák. Budapest egészségügye a negyedik ötéves tervben Mapi Nemzet Ki mit játsszon Vita kerekedett film- és tévé-kritikusaink táborában, írta Zay László. Ki mit játsszon című cikke a Magyar Nemzet 1970. augusztus 30-i számában: helyes-e, ha a rendezők a vígjátéki, sőt komikusi szerepeket drámai, illetve az énekes-táncos szerepeket prózai színészekre osztják? Az egyik tábor mindenképpen helyesli, sőt bátornak, eredetinek tartja az ilyen szereposztást, mondván: ideje volt már elszakadni a beidegzett, megmerevedett sablontól, skatulyától. A másik oldal azzal érvel: nem azért alakultak ki — évszázados fejlődés során — több-kevesebb pontossággal körülhatárolt szerepkörök, hogy most figyelmen kívül hagyjuk, a minden áron újat, szokatlant akarás okából. Folyik a vita, csak éppen — kissé elszakadva a tényektől. Mert nem az az igazi probléma tulajdonképpen: ragaszkodjunk-e a sablonokhoz vagy sem, adjunk-e lehetőséget jeles drámai színészeinknek, hogy más szerepkörben, új oldalakról is bemutatkozhassanak, s tanúságot tehessenek eredeti humorukról, remek énekhangjukról, bravúros tánctudásukról vagy sem. (Major Tamástól senki sem vitatja el, hogy kitűnő a kabaré műfajban is; Psota Irén, Sinkovits Imre, Bárdy György, Márkus László is — hogy csak néhányat említsünk kapásból — igazi all round színészek, akikre Shakespeare és Róna Tibor egyaránt joggal számíthat.) De még a legnagyobb, még a legsokoldalúbb színészi tehetségnek is megvannak a maga — bármilyen széles és tágas — határai. Az egyik ezt tudja jobban, a másik meg amazt. Mire való akkor olyan feladattal terhelni őket, amelyeket kollégájuk köztudottan és számtalanszor bizonyítottan sokkal jobban tud, mert ez esetleg magát a színészt is kínos összehasonlításnak teszi ki, magyarán mondva lejáratja. Hogy mit tud egy színész, hány arca, hány szerepköre van, annak nem a már kész produkcióból kell kiderülnie, erre való a próbafelvétel. Itt pillanatok alatt nyilvánvalóvá válik a szakemberek számára, ki mit tud, vagy mit nem tud. Dőreség volna szabályokat, törvényeket felállítani. Olyasmit, hogy: komikus szerepet ezentúl csak komikus színész, énekes-táncos musicalt csak operettszínész játszhat. Annál kevésbé, mert vannak — melyik műfajban nincsenek? — rossz, csupán külsejükkel „operáló” komikusok, s bár szép hangú, sőt táncos lábú, de minden egyéb színészi tehetséget nélkülöző „hakni csillagok”. Az eredményről van szó. Nem a „plakátsikerről”. Nem is arról, hogy attól jobb a film, vagy a tv-produkció, ha több Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész szerepel benne. Sporthasonlattal élve: elképzelni is rossz, hányadik lenne nemzetközi, vagy akár hazai versenyen egy olyan kormányosnégyes, amelynek minden tagja olimpiai és világbajnok — csak éppen nem evezésben, hanem labdarúgásban, síugrásban, vívásban meg diszkoszvetésben ... Darai Tamás Budapest* Örömmel olvastam, hogy pártjára álltak azoknak a művészeknek, akik filmen és televízióban a vidám és szórakoztató műfajok megújítása érdekében sokoldalú színészi tehetségekhez fordulnak támogatásért. Sajnos, a hazai szórakoztatásnak igen felszínes, visszás hagyományai is vannak: például bántó szóviccek, kínrímek, a komikus alakításban külsőséges eszközök, biztos tapsot hozó szokványos megoldások. A szórakoztató vidám filmek és tévéjátékok színvonalát mindenképpen csak emelheti, ha a mulatsággal sokszínű, elmélyült színészi alakítások szolgálnak. Sok esetben megfigyelhettük már, hogy milyen jó, vagy rossz hatással lehet az együttes egy-egy alakításra. Kitűnő komikusaink is, ha a rossz hagyományt tovább tápláló együttesben lépnek fel, átveszik a hagyományos rossz módszereket, ha viszont elmélyült színészi munkára törekvő kollégákkal játszanak együtt, maguk is elvetik a sematikus fogásokat és alaposabban kidolgozzák játékukat, nem elégszenek meg a felszínes helyzetkomikummal, hanem jellemábrázolásra törekednek. Úgy gondolom, igen egészséges versengés jöhet így létre, s ezért aligha kívánatos, hogy visszatérjen ki-ki a maga szerepköréhez. A művészet, gondolom, egyetemes, és az az egészségtelen szembenállás, ami mostanában olyan gyakori a szórakoztatás és a művészet között, aligha úgy oldódhat fel, ha a megszokotthoz, a rossz hagyományhoz ragaszkodunk, hanem sokkal inkább úgy, ha a művészet áthatja a vidám mulatságot, ha a színművészetben, a drámai előadásokon, a legjobb filmeken elért művészi eredmények megvalósulnak — természetesen a vidám szórakoztatás céljához alkalmazkodva — a vígjátékok színházi, film- és televíziós előadásain is. Rozgonyi Géza Budapest «) ■Szerda, 1970. szeptember 16. Kevés utas — kevés pénztár „Sorbaállás művi úton** cím alatt lapjuk augusztus 5-i számában megjelent olvasólevélre az alábbiakat válaszoljuk: Július 30-án, csütörtökön Budapest, Déli pályaudvaron az üvegcsarnokban négy pénztáros teljesített szolgálatot a délelőtti órákban. A hétnek ezen a napján kevés a jegyváltó utas, különösen délelőtt, mert vonatok nem indulnak, ezért két pénztáros a szükséges pénztári zárlat készítésével foglalkozott. A jegykiadással foglalkozó két pénztárosból egyik a nagy hőség miatt rosszul lett és orvoshoz ment. Ezért rövid ideig csak egy pénztáros adta ki a menetjegyeket. A személypénztárosok naponta átlagosan nyolc órát dolgoznak. Munkaidejük alatt a menetjegykiadáson kívül pénztári zárlatokat, menetjegyrendeléseket és egyéb adminisztrációs munkákat is el kell végezniük a több száz fajta és nagy értékű menetjegykészletről. Pénteken, szombaton és vasárnap igen erős az utasforgalom az állomáson. Ezeken a napokon a pénztárosok 8 óránál több időt foglalkoznak jegykiadással, rendszerint 10—13 pénztáros. A létszámhiány, az előírt havi 210 órás foglalkoztatás, a gazdaságosság megköveteli, hogy csekély utaslétszám idején csak a legszükségesebb számú pénztár adjon ki menetjegyeket. MÁV igazgatósága, Kereskedelmi Osztály, Bokor László osztályvezető Hol kapható a doboz? Számtalanszor kerülünk mindannyian abba a helyzetbe, hogy idegeneket kalauzolván saját költségünkre szeretnénk nekik valami kis semmiséget emlékül adni. Ami nem is kerül sokba, nem is kell külön repülőjegy és MAVAD-bizonylat, mint egy pulikutyának, de még súlytöbbletet sem kell fizetni érte, mint például egy gyönyörű, de kissé mégiscsak súlyos Mátyáskorabeli kályhacsempe-másolatnak. Éppen ezért érthető mohósággal vetettük rá magunkat ama csokoládés dobozra, mely első pillanatban finom, miniatúra-gyűjteménynek tűnik, ízléses arany keretben. Ugyanis a doboz, mely hosszúkás téglalap alakú, kellemesen tompa arany színű és valóban képkeretnek hat. Benne ízlésesen elhelyezve hat darab Nemzeti Galéria-beli magyar kép reprodukciója látható, finoman eltalált, de kissé pasztellesített színekkel. Többek közt a Lilaruhás hölgy Szinyeitől, Munkácsy Rőzsehordó nője, egy Barabás-portré fehér drapériákkal stb. Egy-egy kép egy-egy csokoládészelet első burkát képezi, s így még arra is alkalmas, hogy kellemes képzettársításokat fűzzön majdan az, aki a csokoládét megeszik a magyar művészethez. A doboz a Knernyomda kis szakmai remeke. Mint ilyen, magában véve is megérdemelné figyelmünket. Hát még ha tudnánk, ki tervezte? De az igazi baj nem ez, hanem inkább az, hogy nem kapható. Sem a galériában, sem másutt Az úgynevezett szaküzletben, sehol sem. Holott úgy kergetem hetek óta, mint egy ritka lepkét, mert szeretném, ha az általam kalauzolt idegenek, amikor mesélnek otthon Budapestről, mégiscsak megmutatnák az illetőknek, hogy ama bizonyos „fokoszsikós-gullás- és cigányzeneromantikán” kívül még mást is láttak nálunk abból is bizonyos magyar kultúrából, ami után távolban élő hazánkfiainak és leányainak állandóan honvágyuk van. F. A. A balatoni szennyvízcsatornákról A „Balatoni szennyvíz” című olvasólevélre a következőket válaszoljuk: Dr. Szili Imre olvasójuk a Balaton mellett eddig megépített csatornahálózatról nem kellően tájékozott. Nevezetesen valamennyi jelentős üdülőközségben (Balatonalmádi, Balatonfüred, Tihany, Keszthely, Siófok, Földvár, Fonyód), a szennyvízcsatorna megépült. Ez előfeltétele volt a szállodák építésének. Jelenleg csatornaépítés van folyamatban Balatonakarattyán, Tihanyban, Földváron és Lellén, valamint Balatonmárián. Kisebb üdülőközségekben belátható időn belül állami támogatással szennyvízcsatorna készítése nincs tervbevéve. Ezeken a helyeken az érdekelt lakosság társadalmi összefogással kezdeményezhet, illetőleg megalakíthat csatornaépítő társulást. Amennyiben ilyen kezdeményezés lesz, az érdekelteknek a gyakorlati megvalósításhoz szükséges szakmai tanácsokkal készségesen rendelkezésre állunk. Balatoni Intéző Bizottság Titkársága, Dr. Barcsay Ákos, pénzügyi vez. Értesítjük t. Vevőinket, hogy SOEMTRON 220 típusú ELEKTRONIKUS ASZTALI SZÁMOLÓGÉP AZONNALI SZÁLLÍTÁSÁRA ISMÉT ELFOGADUNK MEGRENDELÉSEKET VÁRJUK T. VEVŐINK SZÍVES ÉRDEKLŐDÉSÉT RENDELÉSÜKET AZ IRODAGÉPKERESKEDELMI FŐOSZTÁLY CÍMÉRE, BUDAPEST, V. BÉCSI UTCA 8—10. KÉRJÜK MEGKÜLDENI IRODAGÉPTECHNIKA VÁLLALAT Telefon: 182—980, 189—746 Telex: 738 Szerviz — Értékesítés — Szakszerűség — Garancia