Magyar Nemzet, 1970. szeptember (26. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-12 / 214. szám
Szombat, 1970. szeptember 12.. -Magyar Nemzete Kiskőrösi napló (3) Eligazodni a világban így hát — Kelemen Sándor történetét idézve — a földtől menekülő visszatért a földhöz. A hat hold szántó, két hold szőlő után hatalmas terület gazdája lett. Idézetek a kiskőrösi Petőfi Mezőgazdasági Szakszövetkezet alapszabályából: „A szakszövetkezet szervezi a tagsági növénytermesztést, állattenyésztést, a kiöregedett szőlők és gyümölcsösök rekonstrukcióját, szervezi a termeléshez szükséges anyagok és eszközök beszerzését... s az értékesítést. Társadalmi megbecsülésre törekszik, hogy tagjainak kedvezményeket tudjon biztosítani... Szorgalmazza a nagyüzemi szőlőtelepítést, hogy az géppel legyen művelhető. Tagjainak betegség, szülés esetén segít, évenként fizetett szabadság jár.. A riporter kérdése a szakszövetkezet egyik tagjához, Virágh Lászlóhoz: — Jól van ez így? — Mindenki úgy érzi: jól. Amikor régen a vonatsíndarabok tizenkét méter hoszszúak voltak csupán, gyorsabb volt a kattogás, azt hittük, gyorsabban haladunk. Most hosszabbak a sínek és így a jó. Beszélgetésünk Kelemen Sándorral így folytatódott: — 1965 óta a szövetkezet elnöke vagyok. Jóleső érzés volt, amikor a tagság másodszor is bizalommal fordult hozzám. Ez a bizalom azóta is töretlen. 1968-ban országgyűlési képviselőnek jelöltek a kiskőrösi választókerületben. Negyvenesztendős voltam akkor. Az ideig mindig kívülről kaptunk képviselőt, az embereknek jólesik, hogy most földijüket küldhették a Parlamentbe. Nekem a természetemből adódik, hogy eléggé érzékeny vagyok a közéleti kérdésekre, és az elmúlt esztendők során — úgy érzem — egyre több tapasztalat halmozódott fel bennem. Sohasem tudtam elviselni, ha valami zavarta az igazságérzetemet. Személy szerint is sok összeütközésem volt olyan emberekkel, akik nem akarták megérteni, hogy változnak az idők. Nem csupán arra gondolok, hogy a szövetkezetünk tagsága csak hoszszas vita után jutott el addig, hogy az első traktort a beleegyezésükkel megvehettük, hanem gondolok néhány, vezető beosztásban levő egyénre is, aki nehezen szokott hozzá a demokrácia gondolatához. A mostani időkben felülről elzárkózva nemigen lehet irányítani egy mezőgazdasági szövetkezetet sem, nem hogy egy járást, vagy megyét. — Divat manapság, hogy egy-egy emberre sok funkció halmozódik, ugyanazokkal a személyekkel találkozunk a közélet más-más területein. Egyetért ezzel? — Én a magam részéről négy tisztséget viselek. A munkám a szakszövetkezet vezetése, emellett tagja vagyok a járási tanács végrehajtó bizottságának, a megyei pártbizottságnak és a kiskőrösi választókerületet képviselem az országgyűlésben. Úgy érzem, telítve vagyok munkával, ennél többet már — lelkiismeretem szerint — nem tudnék vállalni. A funkciók halmozása káros, agyonnyomja az embert, persze, az ilyesmit nehéz visszautasítani, így aztán megtörténik, hogy egyegy közéleti ember nem él társasági, családi életet — egyénisége elszürkül a sok kötelezettség között. Ez szerintem nem jó dolog. — Mégis létezik. Mi a magyarázata? — .Nem keresi, nem bővíti a vezetés azoknak a számát, akikre közéleti, társadalmi tevékenységet lehetne bízni. Ragaszkodik a kipróbált emberekhez. — Óvatosság ez? Bizalmatlanság? — Nem tudom. Lehet, hogy mindössze arról van szó, kényelmesebb így. Pedig azt hiszem sok olyan embert lehetne találni, aki megfelelne a bizalomnak. És a közéleti szereplés során az ember maga is sokat fejlődik. — Ön a parlamenti képviselők között a fiatal korosztályhoz tartozik. Lehetséges-e az, hogy az emberek jó része csak negyvenesztendős korára érkezik el odáig, hogy felelős dolgokban részt vehessen? — Nem hiszem. Én valóban fiatalnak számítok képviselőtársaim között. De azt gondolom, egy idő után helyt kap az országgyűlésben az a nemzedék is, amelynek tagjai nálam fiatalabbak. Hiszen tagadhatatlan, hogy harmincesztendős korára mindenféle szempontból érettnek tekinthető az ember. — Jövőre lesz tíz esztendeje, hogy a kiskőrösi vidéken megalakultak a szakszövetkezetek. Milyen változás ment végbe az emberekben ez alatt a tíz esztendő alatt? — A legelején a tagság elég nagy fenntartással, nyugtalan szívvel fogadta a közös gazdálkodás gondolatát. Az újtól való idegenkedés példájaként már megemlítettem, milyen hosszú ideig tartott, míg az emberek meggyőződtek arról, hogy a szőlő- és gyümölcstermesztésben is előnyösen lehet használni a mezőgazdasági gépeket. A helyzetet nehezítette, hogy itt a környékünkön néhány nagyon rossz adottságú téesz működött, az elidegenítés cégéreként. Az elmúlt tíz év legnagyobb változásának tartom, hogy a tagság a magáénak tekinti a szövetkezet gondolatát. A miénk lazább, egyszerűbb társulási forma, de tartalmában nagyot haladtunk előre. Fejlődött a tagság és a szövetkezet egymásra utaltsága. Az emberek ma már így beszélnek: „a mi traktorunk”, „a mi szőlőnk”, pedig jövedelmük nagy részét a saját gyümölcsösükből, szőlőjükből nyerik. De a közös vagyon is 32 millió. Az elején az emberek szabódtak minden megbízástól, most megtiszteltetésnek veszik. Minden úgy ment végbe nálunk, hogy kevés egyéni konfliktus, dráma történt, szinte zökkenő nélkül érkeztünk el a múltból a mába. Néhány éve még protestáltak a kombájn megvásárlása ellen, ma a tagsági gabonatermés 90 százalékát kombájn aratta le. A szövetkezet létezésének a saját földjeiken gazdálkodó tagok is többlettermést köszönhetnek — a korszerű mezőgazdasági módszerek, technikák rohamosan terjednek —, a mostani ember legalapvetőbb tulajdonsága nem idegenkedik az újtól. A tagság beleélte magát abba a gondolatba is, hogy esetleg változás következik be a társulásban, szorosabb, fejlettebb forma. Nem indegenkednek ettől a gondolattól, inkább jónéven vennék. A szakszövetkezetben 1300 ember dolgozik. Többségük a falutól távoleső tanyákon él. Ez azonban nem jelent elzárkózást a világtól. Felfokozott érdeklődés jellemző rájuk. A múlt télen már azt hittük, el is túlozzák egy kicsit a különböző tájékoztatókat, előadásokat, a végén kiderült, még többre volna szükség. Úgy szomjazza itt az ember az ismereteket, mint ahogy vizet a homok. Most már azt tekintik fő feladatuknak, hogy ezt a felfokozott érdeklődést közéleti tevékenységgé formáljuk át. Én a magam részéről úgy érzem, ez az útja a szövetkezeti demokráciának, érett embereket nevelni, s bevonni őket a vezetésbe. — Nagy dolog, amikor egy egyszerű parasztbácsi átadja a keserves munkával szerzett földjének felét, hogy telepítsünk közös szőlőt rajta. A bizalom és a bizakodás jele ez, a jövő záloga. Eddig tartott beszélgetésünk. Akkor egy ötvenesztendős parasztember lépett a szobába, Virág László. A riporter hadd idézzen fel néhány mondatot az ő szavaiból is. — Valamikor Kiskőrös külterületén egyformákvoltak a házak. Kékre festett ajtó, ablak, nádtető. Most nézzen körül. Megszűnt a föld utáni örökös éhség, az emberek szebb otthont, kényelmesebb életet teremtenek. Sok a jármű, villany van a tanyákon is. Az emberek régebben messziről, furcsálkodva nézték a mezőgazdasági gépeket, ma mindenki a gépi művelést igényli. Nem emlegeti már senki a múltat. Mindenki úgy érzi, jól van ez így. Amikor régen a vonatsíndarabok 12 méter hosszúak voltak csupán, gyorsabb volt a kattogás. Azt hittük, gyorsabban haladunk. Most hosszabbak a sínek, és így jó. Kristóf Attila Csábító idegenforgalmi ajánlat: a magyar népművészet Tizenkét országból érkezett harminc turisztikai szakember utazik városról városra, faluról falura, hogy ismerkedjék a magyar folklórkinccsel. Hol naiv kíváncsisággal, hol őszinte elragadtatással nézik a produkciókat, vagy éppen az autóbusz ablakai előtt elsuhanó tájat, de mindig azzal a lelkes szeretettel, amely voltaképpeni indítéka volt annak, hogy meglátogatták hazánkat. Az Országos Idegenforgalmi Tanács ez idén másodszor rendezte meg a tavaly még bátortalan kísérletként induló idegenforgalmi nyári egyetemet. A tavalyi ötletből az idénre már gazdag programú, tíznapos körutazás kerekedett, amelynek központi témájául a rendező szerv — igen helyesen — a magyar népművészetet választotta. Ebben a témakörben valóban rendkívülien gazdagok vagyunk, s a „hallgatókként” jelentkezők széles köre — svéd, osztrák, holland, algériai, svájci, NSZK-beli, jugoszláv, francia, olasz stb. turisztikai szaktekintélyek — szintén amellett bizonyít, hogy a magyar folklór Európában a legcsábbítóbb idegenforgalmi ajánlatok közét számít. Pereg a folklórfilm A program sűrű, szinte zsúfolt. A részvevők alig győzik filmmel, tapssal, energiával, ami teljesen érthető. Az egyik nap dr. Ortutay Gyula akadémikus előadását hallgatják a magyar folklór sajátosságairól, másnap pedig Földes Imre zeneakadémiai tanár beszél arról, hogy miként illeszkednek bele a magyar népzenei motívumok Bartók és Kodály műveibe. Majd a következő napon dr. Varga László egyetemi tanár tart vetítettképes előadást a következő címmel: „A népművészet hagyományainak felhasználása az építészetben”. S még alig csillapul az egyik élményanyag, máris ott állunk a zalaegerszegi Skanzen előtt, s hallgatjuk dr. Szentmihályi Imre múzeumigazgató érdekes fejtegetéseit a falusi életforma hagyományai megőrzésének jelentőségéről. S közbül természetesen pereg egy másik műsor is, az elméleti anyag illusztrációjaként, a bugaci ménesvágtával kezdődően a nádudvari feketecserép-műhely megtekintésén át egészen a mezőkövesdi színdús matyólakodalomig. Pereg a film, egymást ötvözik színpompás egésszé a külön-külön látványosságok, hogy végül mi magyarok is elcsodálkozunk: mily gazdagok is vagyunk! Mennyi eredetiség, szépség, erő és báj rejlik dalainkban, táncainkban, szokásainkban és életvitelünkben. S mily nemesen ölelkeznek évszázados beidegződöttségek negyedszázada megújult, mai, modern életünkkel. Egyszerre mindent Tizenkét ország fiai váltak e szép szeptemberi napokban részeseivé a magyar népművészet gazdag tárháza kitárulkozásának egy olyan gondosan megszerkesztett utazás keretében, amelyet eddig még mi magyarok sem nézhettünk végig egyvégtében. Aki sokat utazott, az is csak töredékeket ismerhet ebből. Együtt látni, egyszerre mindent: ez a kiváltság először az idei idegenforgalmi nyári egyetem külföldi „hallgatóinak” adatott meg. S mi volt a reagálás? Természetesen sok dicséret, elismerés, s itt-ott néhány építő szándékú kritikai megjegyzés. Érdemes rájuk odafigyelni. Csokorba kötve, rendkívül tanulságosak. Monsieur Yves Barraud, a svájci Lausanne- Tours vezérigazgatója: — Én úgy látom, hogy a legtöbb országnak vannak lehetőségei, de Magyarországnak valósága van. Alapvetően nincs semmi rossz, ami kifogásolható lenne. Egy ponton azonban érezhető komplexusai vannak Magyarországnak: nincs elegendő szállodai szobája, s ez erősen gátolja más irányú idegenforgalmi tevékenységét is. Magamat jó üzletembernek tartom, én még az Északi-sarkot is el tudnám adni a turistáknak, s éppen ezért nyugodtan állíthatom, hogy az önök országa még a közelében sem jár a lehetőségek határának. Amit csinálnak, azt jól csinálják, de az értékesítés mechanizmusa még nagyon szerényen mozog. Meg kellene gyorsítani! Zavartalan természetélményt Herr Beck, a Schweizerische Allgemeine Volkszeitung szerkesztője: — Zürichből érkeztem repülőgéppel. A határformalitások, vámkezelés stb. nagyvonalúsága már az első pillanatokban jókedvre hangolt. Először voltam Kelet- Európában, s minden újdonság volt számomra. Később elcsodálkoztam Budapest épületeinek szépségén, s azon, hogy azokat mennyire nem becsülik meg önök. Engem nagyon érdekel az architektúra, de a kínálkozó élményt sokszor rontja le a kopottság. Legalább a főútvonalakon levőket kellene rendbe tenniük, mert ezek a szép, arányos, jó stílusú építmények bizony megérdemelnék a folyamatos gondozást. Az Alföld nagyon tetszett. Itt még lehet látni eget vastraverzek nélkül, s hatalmas távlatokat, amelyeket nem szennyeznek be füsttel gyárkémények tucatjai. Ez a vidék még nincs elrontva a civilizáció százféle, szükséges, de elszomorító objektumaival. A turista a tájtól idillt vár, zavartalan természetélményt, s ezt az önök Alföldjétől maradéktalanul megkaptam. Barátja lettem termékeny síkságjaiknak, s élveztem az itt élő emberek egyszerű derűjét, jó kedélyét Frau Prof. dr. Horn, a salzburgi Höhere Lehranstalt für Fremdenverkehrsberufe vezetője: — Az első nagy meglepetés Budapest elragadó fekvése volt, de ez szinte már közmondásos. Kár, hogy nagyon sok szép, régi épület kissé kopott állapotban van. Ez a város, ha egyszer nagyvonalúan restaurálnák, Európa gyöngyszeme lehetne. Amire nagyon szívesen emlékszem vissza: a Budapest Ensamble nagyszerű folklórműsora, az élettel teli színek, a virtuóz mozgás, a színpadi produkcióból áradó pompás hangulat. Nagy hatást tett rám a Bartók—Kodály-est is, a zenei ízlés magas foka... Az evés-ivásról csak annyit: ilyen pompás reggeliket sehol Európában nem kap a turista. Sajnálom, hogy Budapestre csak kevés idő jutott. Szerettem volna hosszabban nézni a kirakatokat, üldögélni Cukrászdák mélyén, shoppiingolni egyet-mást... talán majd máskor erre is jut idő. A visszaidézés lehetősége Herr P. A. M. Ceradts, a KLM Tourinform vezetője: — Magyarország népművészetéről igen jó benyomásokat szereztem. A Bartók—Kodályhangversenyt nagyon élveztem, önöknek kitűnő művészeik vannak. Az a véleményem, hogy muzsikában a magyarok verhetetlenek. A hollandok értékelik a jó konyhát, a szépen terített asztalokat, a napfényes színeket. Mindebből logikusan következik, hogy jól érzik magukat önöknél. Elég nehéz egy nemzetközi társaságot elégedett hangulatban tartani tizenkét napon át — ezt mint tapasztalt világutaz— mondhatom —, s ez önöknek sikerült. Csupán egy kifogásom van: kevés prospektust, írásos tájékoztatót kaptunk. Az idegenforgalmi propagandának pedig egyik nélkülözhetetlen pillére: a visszaidézés lehetősége. Herr Zannoni, az osztrák Degener Verkehrsbüro munkatársa: — Személy szerint kitűnően éreztem magamat, s jobban megértettem azt a nagy vágyakozást, amely az európai turistákat mostanában olyan nagy erővel hajtja Magyarországra. Az önök országa a nyugodt, csendes üdülés, a pihentető kikapcsolódás, a fizikai és szellemi felfrissülés oázisa. Sloganként megfogalmazva: ideális turisztikai célország. Huba László AZ ARANYDIPLOMÁS Hagyományaihoz híven az idén is a tanévnyitó után ünnepelte a Műszaki Egyetem tanácsa az arany-, gyémánt- és vasdiplomásokat, az ötven, hatvan és hatvanöt évvel ezelőtt végzett idős mérnököket. Negyvenhárom arany-, két gyémánt- és hét vasdiplomát adott át dr. Perényi Imre rektor az idős mérnököknek sok évtizedes munkásságuk elismeréseként. Közülük beszélgettünk eggyel, Lakos Károly építészmérnökkel. Lakos Károly építészdinasztia sarja: építész volt apja, nagyapja. Az ő nevükhöz fűződik a millenniumi kiállítás több épülete, így például a mai Közlekedési Múzeum is. Alkotni, építeni, házat, középületet — ezt látta, hallotta gyerekkora óta otthon. Követte hát a családi tradíciót és pontosan félévszázaddal ezelőtt megszerezte a Műszaki Egyetemen az építészmérnöki diplomát. Diploma volt, építkezés nem volt az első világháború utáni szegény Magyarországon. Néhány társával nyakába vette hát a világot: elment Szalonikibe, amely akkor épült újjá romjaiból. A húszas évek végén már itthon is megindult a munka, hazajött hát, hogy munkájával Budapest arculatának kialakítását segítse. Tervezett és épített házakat a Rákóczi úton, a Váci utcában, a Tompa utcában, a mai Tolbuhin körúton és másutt. — Érdekelt a kutatómunka is, egy darabig az Építéstudományi Intézet kutatómérnökeként az új födémek kialakításának kérdésével foglalkoztam. Innen a BUVÁTI- ba vezetett utam, ahol létesítményi főmérnökként vezettem a Thalmann utcai lakótelep építkezését, majd részt vettem az Árpád-híd pesti hídfőjénél kialakított lakótelep tervezésének koordinálásában. Sok szép munkára adott lehetőséget az élet. Jó érzés látni, hogy a grundok helyén ma kulturált lakótelepek vannak, gyepszőnyeg öleli körül a házakat és hogy megnőttek a fák is. A mi munkánk is benne van ebben és ez, bennünket, öregeket büszkeséggel, melegséggel tölt el. Halk szavú, csendes ember, de nagyon tevékeny. Ma is dolgozik, széleskörű szakmai tudásából a gyakorlati építőmunka mellett jut ideje szakcikkek fordítására is. Francia és német cikkeket tanulmányoz, ezek a magasházak központi fűtését, a legfelső lakószint fölött javasolják elhelyezni, s erre több magyar tervező is felfigyelt. " — Ezen a megnató ünnepségen — mondja — a magyar építészet olyan kiválóságaival együtt ért az elismerés, mint Rados Jenő műegyetemi tanár és Szende László, az ÁÉT irodavezetője, akikkel új diplomásként együtt kerültem ki az Alma Materből, mert évfolyamtársaim voltak. Igyekeztünk részt venni szeretett Budapestünk arculatának kialakításában valamennyien, mi, öregek. Munkánkat most folytatják a tehetséges fiatalok, akik a helyünkre állnak, hogy a magyar főváros, az ország városai, falvai a korszerűség szellemében tovább épüljenek — mondotta búcsúzóul az aranydiplomás mérnök, akinek vázlatos portréjában tükröződik kortársai életútja, munkája is. F. R. Gyorsforgalmi utak, új felszállópálya Ferihegyen Háromnapos országos közlekedési-építész találkozó kezdődött pénteken Szombathelyen. Bejelentették, hogy 1970 és 1985 között a hazai személyszállítási szükséglet 70— 80 százalékkal emelkedik. Az áruszállítási igény ugyanebben az időszakban 50—70 százalékkal haladja meg a jelenlegit. A közlekedésfejlesztési tervben 30 ezer kilométer úthálózat fejlesztése szerepel. A főhálózaton 800 kilométer kétnyomú gyorsforgalmi út épül, mintegy 200 kilométer gyorsforgalmi utat pedig autópályává fejlesztenek. 1975-ig minden 200 lakosúnál nagyobb települést bekapcsolnak a szilárd útburkolatú úthálózatba. A légi áruszállítás várhatóan mintegy négyszeresére növekszik. A Ferihegyi nemzetközi légikikötő új felszállópályát kap. A Duna—Majna— Rajna-csatorna megépítésével európai transzkontinentális víziút jön létre, amelynek nagy szerepe lesz a magyar hajózás fejlesztésében. GOLDONI VÍGJÁTÉKA: SZMIRNAI KOMÉDIÁSOK Bemutató: szeptember 19-én Fordította: KARINTHY FERENC Rendezte: SZIRTES TAMÁS JÓZSEF K T T 11* a S Z I fi U Á i Zene: FÉNYES SZABOLCS