Magyar Nemzet, 1970. október (26. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-18 / 245. szám

Vasárnap, 1970. október 18. Negyvenezer új állomás Ilyen lesz a belvárosi postapalota Az újjáépülő Belváros sok szép, reprezentatív középülettel gazdagodik. Ezek között is kiemelkedik majd a Petőfi Sándor utcában épülő új postapalota, amelynek tervei már elkészültek és építkezéséhez a jövő évben kezdenek hozzá. Az új postapalota a mellette levő Főposta centenáriumára készül el. Nemsokára 100 éve lesz, hogy a Belváros távbeszélőközpontját magában foglaló Főposta megkezdte üzemét. Az évszázad nem múlt el nyomtalanul az épület és berendezései felett. Az időközben történt korszerűsítések, bővítések ellenére az épület túlzsúfolt, elavult és ezen a helyzeten már csak új építkezéssel lehet segíteni. A negyedik ötéves terv időszakában felépítik a régi főposta mellett az új palotát, amelynek helyét már megtisztították az ott lebontott bérház törmelékeitől. Az új postapalota építése egyben városrendezési feladatot is megold. Az új épület járdavonalát árkádosítják, ezáltal szélesebb lesz ezen a szakaszon az úttest. A Szervita-templom, amelyhez eddig a szomszédos épületek rá voltak építve, most kiszabadult és az új építkezés úgy öleli körül a templomot, hogy mellette marad egy félkörben futó átjáró utcarész. Ebben az utcácskában apró üzletek létesülnek, a Városház utca felől a templomot nem takarja majd semmi. A kivitelezési terveket a fővárosi tanács és a KPM Postafőosztálya által közösen kiírt pályázat alapján Jeney Lajos, Bán Ferenc, Pethes Endre, Sylvester Ádám, a Budapesti Városépítési Tervező Vállalat mérnökei dolgozták ki. Orova József postaigazgató elmondotta, hogy a hatszintes, árkádosított új postaépület a templomot három oldalról veszi körül, de egy belső udvar segítségével körül járhatóan szabadon hagyja. Az udvar csakúgy, mint az ahhoz csatlakozó gyalogátjárók, közterület lesz, és ezen a kis területen 25 nyilvános távbeszélőállomást szerelnek fel. A csupa üveg homlokzatú, vasbetonvázas épülettömeget egyszerű vonalvezetés jellemzi. A Martinelli téri homlokzatra fémdomborítású stilizált posta díszpajzs kerül. Az átjáró, az árkádok, mintába rakott több színű kis kockakő burkolatot kapnak. A postapalota árkádjai alatt is üzletek létesülnek. Elsősorban hírlap- és bélyegbolt, önkiszolgáló postahivatal kap elhelyezést. A Petőfi Sándor utcai épületszárny első emeletén klimatizált teremben rendezik be a közönségszolgálatot. Sok nyilvános távbeszélő készülék, telex, képtávírók kerülnek felszerelésre. Az új épület legfontosabb része lesz az új, 40 ezer állomást befogadó crossbar rendszerű modern távbeszélőközpont. Itt kap elhelyezést a tudakozó és névsorszerkesztő hivatal, amely az országos előfizetői távválasztás bevezetése után a tudakozó szolgálatot országos viszonylatban látja majd el. A Belváros levegőtisztasága érdekében az épülettömböt fűtő gázkazánokat a legfelső szinten építik be. Mielőtt az építkezéshez hozzákezdenek, a templomon és a mellette levő területen műemléki feltárásokat végeznek. Az új postaépületnek a Középületépítő Vállalat a kivitelezője. Gárdonyi Jenó Baróti—Ruffy—Kristóf: Ősit utazások a fekete ikus Kicsire nem nézünk K., az ifjú hírlapíró dühösen felhorkant, amikor Apó rekedt hangján bejelentette, hogy a Nagy Főnök kívánságára F. községbe utaznak, ahol is nagyszabású zenei ünnepségeket rendeznek a Világjáró Művészegyüttes közreműködésével. — Nem vagyok zenerajongó — mondta magából kikelve K., az ifjú hírlapíró —, a violinkulcsot nem tudom megkülönböztetni a slusszkulcstól és különben is, unok minden komyikálást. — Barbár — mondta Csupaszőr, mélységes nyugalmat erőltetve feldúlt arcvonásaira, mert a zenével kapcsolatban elhangzott becsmérlő kitételeket személyes sértésnek vette, különös tekintettel arra, hogy a világ valamennyi hírneves karmestere és hangszeres szólistája kidobta már az öltözőjéből, ahová kopogás nélkül benyitott. — A Nagy Főnök mindig tudja, hogy mit akar — mondta megfontoltan Apó, s intett a szerkesztőségi titkárnőnek, hogy hívja fel a garázst, ahol Macskabajusz a fekete Malibu ápolásával foglalkozott ama ritka napokon, amelyeket hűséges és fáradhatatlan utasai szerkesztőségi munkálkodással töltöttek. Galamb nyájasan nézett agg barátja és pályatársa szemébe, s ebből Apó azonnal tudta, hogy Galamb F. község múltjával óhajt foglalkozni, mert a szelíd lelkű hírlapíró megható rajongással csüngött a magyar múlt titkain, mióta egy szárazbetegségben elhalálozott vidéki nagynénjétől megörökölte az Egyetemes Magyar Történelem első huszonnégy kötetét és így bőséges kútforrással rendelkezett a múlts titkait illetően. — Rendben van, Galamb — mondta jóságosan Apó —, te megírod F. község történetét, különös tekintettel az F. hercegi családra, amelynek Fényes Tamás herceg elnevezésű sarjadéka pompás kastélyt építtetett a birtokára látogató Mária Terézia tiszteletére, s amikor a császárnő lelkes szavakra fakadt a kastély láttán, a herceg unottan legyintett: Bagatelle... A kastélyt azóta is Bagatelle néven tartják számon a művészettörténetben. — Honnan tudod? — kérdezte elhűlve Galamb, aki eleddig szuverén hatalomnak hitte magát a történelmi kulisszatitkok és hálószobapletykák világában a XV. századig bezárólag, mivel a szárazbetegségben elhunyt vidéki nagynéni a többi kötetet fidibusznak használta el, lévén »erős dohányos és az öblös tajtékpipák rajongója. — Egyik laptársunk Tarkabarka rovatában olvastam — válaszolt Apó, s ezzel megnyugtatta hűséges és legjobb barátját, aki már attól kezdett félni, hogy Apó, vénségét érezvén közeledni, a történelmi olvasmányokra vetette magát. Macskabajusz másnap tündöklő elegenciával ült a fekete Malibu volánja mögött, mintha vetélkedni akarna Fényes Tamás herceggel, az F. hercegi család pazarló sarjadékával. Az út hosszúnak ígérkezett, s az unalmas órákat a száguldó hírlapírók mesélgetéssel ütötték agyon. — Én már jártam egyszer F. községben és az F.-i kastélyban — kezdte élénk csillogó ■ tekintettel Galamb —, még az idők elején, amikor a történelmi forgószél kiseperte Magyarországról a feudalizmust, a földek — így az F. hercegi család negyedmillió holdja is — a nép kezére került, persze, a kastélyokkal egyetemben. Akkor jártam a csodálatosan szép barokk kastélyban, hogy riportot írjak a gépállomásról. — A kastélyban kerested a gépállomást? — kérdezte pimasz vihogásával K., az ifjú hírlapíró s feneketlen jókedvében tiszteletlenül összeborzolta Csupaszőr hajzatát, ám a fotóművész nem vette tudomásul a merényletet. — Ott kerestem, mert ott volt — mondta súlyosan, bizonyos történelmi hangsúllyal Galamb, s megrovó pillantást vetett az ifjú és balszerencsés horgászra. — A gépállomás igazgatója Mária Terézia egykori hálószobájában rendezte be a klubot, ahol a traktorosok és a traktoroslányok — akkor még ilyenek is voltak — igen jól eltöltötték a szabad idejüket, bár halvány fogalmuk sem volt arról, hogy időtöltésük pontosan megfelel Mária Terézia legkedvesebb szórakozásának. A kastély európai viszonylatban is páratlan kupolacsarnokában az igazgató javítóműhelyt rendezett be. A nehéz, acélkörmű traktorokat bevontatták a hófehér carrarai márványlapokkal kirakott csarnokba, a márványlapok természetesen apró darabokra törtek, megsemmisült a kincset érő pádimentum, a falakat borító freskókba szögeket vertek s azokra aggatták az olajos szerszámokat. A megrendítő pusztítást szóvá tettem az igazgatónak, aki azonban harsány nevetésre fakadt, s így válaszolt: kicsire nem nézünk, elvtárskám... — Remélhetőleg, megírtad ? — kérdezte K., az ifjú hírlapíró, de Galamb csak a fejét csóválta: — Akkor még nem lehetett az ilyesmit megírni. — Mindent meg kell írni — mondta Apó —, elvégre hírlapírók vagyunk ... Egyébként nekem is volt egy találkozásom valakivel, akinek ugyanez volt a szavajárása: kicsire nem nézünk. Mennyire vagyunk még a céltól, Macskabajusz? — Tíz perc — mondta a herceggel vetélkedő gépkocsivezető, s Apó elmondta a maga történetét. — Az én emberem is igazgató volt, de nem gépállomáson, hanem egy állami gazdaságban. Az állami gazdaság egy rossz hírű nagybirtokos jó hírű gazdaságából alakult, amit úgy kell érteni, hogy a rossz hírű nagybirtokos piszkos kizsákmányoló volt, de nagy eredményeket ért el. Különösen nagy sikerei voltak a szarvasmarha-tenyésztés terén, mert külföldről hozatott törzsállományt és abból virágzó tehenészetet fejlesztett ki. A birtok a hegyek között volt, valamiképpen elkerülte a háborúval járó általános pusztulást, a törzsállomány csodálatos módon megmaradt s majdnem sértetlenül került a dolgozó nép kezére. A volt uradalmi cselédek megértették, az idők szavát s az elsők közt alakított állami gazdaságban tovább tenyésztették a rossz hírű földbirtokos jó hírű szarvasmarha-állományát. Történt azonban, hogy az igazgatónak az a páratlan ötlete támadt, hogy a pazarul tejelő és vágóállatnak is kiváló minőségű szarvasmarhaállományt még tovább lehetne hasznosítani, ha a teheneket valamely hosszú szőrű, hasított csülkű kérődző állattal kereszteznék, így olyan szarvasmarhát nyernének, amely tehenenként megadná a napi harminc—negyven liter tejet, a kifejlett vágóállat a nyolc—tíz mázsát is elérné, ugyanakkor e nagy testű állatokról évi hatvan—hetven kiló gyapjút is lehetne nyírni. A nagyszerű igazgató megnyerte ötletének a felettes hatóságokat s tekintélyes költséggel száz darab hosszú szőrű dél-amerikai púposbikát importált, amely állat földig érő gyuráról és nagy teherbírásáról nevezetes, mivel általában teherszállító állatként használják. Amikor én a gazdaságba érkeztem, a kísérletek már a vége felé tartottak, ugyanis a nemes törzsállomány tehenei sorra elhullottak a púpos bikákkal való erőszakos keresztezés következtében s az állományt nem lehetett felfrissíteni, mivel az eredeti apaállatokat addig már levágták. Felhívtam az igazgató figyelmét arra, hogy a kísérlet óriási anyagi veszteséggel jár, mire ő ugyanazt válaszolta, amit Galambnak mondott az F.-i kastélyt pusztító gépállomási igazgató: kicsire nem nézünk... — Megírtad, Apó? — kérdezte kötekedve K., az ifjú hírlapíró. — Megírtam — mondta Apó. — Először, persze, feljegyzés formájában az illetékes felettes hatóság részére, minek eredményeképpen gyors áthelyezésre került sor. — Áthelyezték az igazgatót? — kérdezte Csupaszőr, aki alvást színlelt újabb szokásához híven, de azért mindent hallott. — Engem helyeztek át — mondta Apó —, a népművelési rovatba, s utána másfél évig nem írhattam mást, mint építő bírálatot az üzemi csasztuskabrigádok munkájáról Macska bajusz főhercegi lendülettel kanyarodott be az F.-i kastély pompás kovácsoltvas kapuján, a följárón megtorpant s utasai beléphettek a kupolacsarnokba, ahol már több száz főnyi közönség szorongott. — A márványpadlót helyreállították — jegyezte meg elégedett hangon Galamb s elismeréssel vette tudomásul, hogy a freskókról is eltüntették az olajos szerszámok nyomait. A jegyszedő utasaink jegyeit követelte, mert a koncert megkezdéséig már csak néhány pillanat volt hátra, a zenekar is elfoglalta a helyét az emelvényen, s a levegőben a nagy művészi eseményeket megelőző villamos feszültség sercegett. Mivel Apó és barátai nem gondoskodtak jegyről, a jegyszedőnő előkerítette a Világjáró Művészegyüttes menedzserét, aki pompás frakkban penderült a fekete Malibu legénysége elé. — Fővárosi hírlapírók? — kérdezte kezeit dörzsölgetve —, azonnal teremtek helyet. Azzal elpergett, mint egy orsó s Galamb tűnődve nézett utána. — Ha nem lenne frakkban, megesküdnék, hogy ő a hajdani gépállomás igazgató, aki a kastélyt tönkretette. — A számból vetted ki a szót, Galamb — mondta bujkáló mosolyával Apó. — Határozottan az az érzésem, hogy ő volt az állami gazdaság igazgatója, aki a dél-amerikai púposbikákkal kísérletezett. — Hol vannak már azok az emberek? — mondta fölényesen K. az ifjú hírlapíró, de éppen visszatért a menedzser a jegyekkel. — És mi lesz a műsor? — kérdezte szigorúan Csupaszőr, aki zenei kérdésekben nem ismert tréfát — Műsorunk első számaként — mondta fellengzős arckifejezéssel a menedzser —, a Világjáró Művészegyüttes bemutatja Johann Haydntól a Magyar táncokat. — Elnézést — mondta szárazon Csupaszőr —, de Haydn keresztneve nem Johann volt, hanem Josef, s a Magyar táncokat nem ő írta, hanem Brahms ... — Kicsire nem nézünk — mondta nevetve a menedzser s elpörgött, hogy helyüket megmutassa. — Hol vannak már azok az emberek? — kérdezte Ana K.-tól, az ifjú híralapítótól, de az nem válaszolt. Arra gondolt, hogy érdemesebb lenne a közeli tóban kivetni a horgait csukára. (Folytatása következik.) Madar Nemzet 7 Gyorsított eljárás a garázdaság megfékezésére A garázda jellegű bűncselekmények nyugtalanítják a legjobban a lakosságot. Érthetően riadalmat kelt mindenkiben, ha azt látja, hogy az utcán, vagy nyilvános szórakozóhelyen védtelen emberek ki vannak szolgáltatva a garázdák kényének-kedvének. Ha azt látja, hogy egyesek minden indok nélkül belekötnek számukra teljesen ismeretlen, békés emberekbe, rájuk támadnak, megverik őket — csak úgy szórakozásból, virtuskodásból. A rendőrség, amely a lakosság közbiztonságát, nyugalmát hivatott megvédeni, alapvető kötelességének tartja, hogy a garázdákkal szemben minden igénybe vehető eszközzel fellépjen. A statisztikai adatok szerint 1970 első felében Budapesten több mint 30 százalékkal, a X. kerületben 20 százalékkal emelkedett a garázdaság bűntette miatt indított eljárások száma. A X. kerületi Rendőrkapitányság vizsgálati alosztályának vezetőjével, dr. Zolna Györggyel arról beszéltünk, hogy Kőbánya területén hogyan küzdenek a garázdák megfékezéséért. A gyorsított eljárást tartjuk az egyik leghatásosabb eszköznek. Ez azt jelenti, hogy az elkövetéstől számított három napon belül nemcsak bíróság elé állítjuk a garázdát, hanem ilyen rövid idő alatt a bíróság meg is hozza ítéletét. Amikor a törvényi feltételek megvannak, vagyis a tényállás megítélése egyszerű, akkor élünk is a gyorsított eljárás lehetőségével. Itt van például a Földmunkát Gépesítő Vállalat X., Váltó utca 28. szám alatti munkásszállásán a múlt héten elkövetett garázdaság esete. Rézműves Lajos 42 éves, szándékos emberölési kísérletért régebben már két évre megbüntetett segédmunkás és Makula László 27 éves, súlyos testi sértésért, a társadalmi tulajdon sérelmére elkövetett lopásért, garázdaságért már szintén büntetett segédmunkás italosan tért haza egyik este a szállásra. Egyik szobatársuktól pálinkát követeltek és amikor az a már ittas embereknek semmiképpen nem akart adni, Rézműves ököllel és zsebkésével kényszerítette őt és Makula segítségével összeverte. Majd minden indok nélkül nekiestek egy másik, már ágyban fekvő szobatársuknak is és azt is összeverték. A többi szobatárs riadtan ugrott ki ágyából, közbeavatkozni azonban nem mertek. A két ittas férfi garázdálkodásának csak az URH-kocsi megérkezése vetett véget. Ez az eset nem igényelt hosszabb vizsgálatot, a tényállás megítélése egyszerű volt. Gyorsított eljárással a bíróság elé állították a két garázdát és a Pesti Központi Kerületi Bíróság három napon belül már el is ítélte őket: Rézművest 10 hónapi, Makulát 8 hónapi szabadságvesztéssel sújtotta. Egy másik eset, amelyet szintén gyorsított eljárás elé utaltunk: Tanai József már ittasan tért be az egyik italboltba és miután nem szolgálták ki, belekötött a személyzetbe, lesöpörte a pultról a poharakat és a sörös korsókat bevágta az italos üvegek polcába, nagy riadalmat keltve a vendégek között. Ez is egyszerű eset volt. Gyorsított eljárással 9 hónapra ítélték el a garázda Tanait. A gyorsított eljárásnak nagyobb a visszatartó, fékező ereje, hiszen a hír gyorsan terjed: egy csomó ember, a garázda személy cimborái, ismerősei, munkatársai tudomást szerez róla, hogy milyen hamar felelősségre vonják a garázdálkodót. Ám sokkal nagyobb lenne ez a viszszatartó erő, ha a gyorsított eljárással lefolytatott ítéletek nagyobb sajtónyilvánosságot kapnának. A bonyolultabbnak látszó garázda eseteknél, közösség elleni magatartásnál le kell folytatnunk a nyomozati eljárást, éppen a törvényesség betartása érdekében. És azért is, mert egyáltalán nem mindegy, hogy a vizsgálati adatok alapján, megfontolt mérlegelés után végül is hogyan minősítünk egy bűncselekményt. A nyomozati eljárás után minősítettük csak közösség elleni magatartásnak, garázdaságnak például Sallai János 23 éves fiatalember cselekményét is, aki szülei lakása előtt viselkedett botrányosan. Nem engedték be a lakásba és addig rugdosta az ajtót, míg az egész ház összeszaladt, csak a rendőrség közbelépése tudta megakadályozni, hogy végül is szét ne rúgja az ajtót. Nyomozati eljárást kellett lefolytatni például Kiss Mihály 22 éves foglalkozás nélküli garázdasága ügyében is, aki, mint utólag kiderült, minden indok nélkül támadott meg az utcán egy idősebb férfit és ütlegelni kezdte. A férfi bemenekült az egyik üzem portájára, Kiss utána, és ahol érte, verte. A gyári rendészek fékezték meg végül is. Kirívóan durva módon elkövetett garázdaság volt Káka Mihály 29 éves lakatos esete. Kőbánya centrumában, a Magdi eszpresszóban italozott. Az alkohol a fejébe szállt, kötekedni kezdett a vendégekkel, fellökte az embereket, felborította az asztalokat, óriási riadalmat keltett. Amikor le akarták fogni, kirohant, közben oly hevesen lökött fel egy idős asszonyt, hogy az meg is sérült. A legjellemzőbb, hogy minden indok nélkül kezdett garázdálkodni. A fiatalembert, ettől az esettől eltekintve, nagyon rendesnek ismerték munkatársai, barátai. A garázda cselekmények nagy részét sajnos, ital hatása alatt követik el. Ezért nagyon fontos lenne a garázdaság elleni küzdelemben az, hogy az italboltok betartsák a rendelkezést, amely szerint ittas embert nem szabad kiszolgálni. A rendőrség a garázdák megfékezésénél számít, vagy legalábbis jobban szeretne számítani a lakosság segítségére is. Mert, ha idejében értesítik a rendőrséget, akkor meg lehet akadályozni a nagyobb bajt, és nem származna anynyi súlyos testi sértés a garázdaságból, mint jelenleg. Cs. M.