Magyar Nemzet, 1970. november (26. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
A mai bajorországi tartományi választás csak abban az esetben lehet fokmérője — vagy ahogy ott mondják „barométere” — a nyugatnémet politikai közvélemény gondolkodásának, ha az erőviszonyok lényeges eltolódását hozná magával. Ezzel általában senki nem számol, bár egy választáson éppen úgy történhetnek meglepetések, mint egy sportmérkőzésen, jósolni tehát még a közvélemény kutatás adatait figyelembe véve sem lehet. Miért nem vonatkoztatható mindaz, ami Bajorországban történik, általában az egész Német Szövetségi Köztársaságra? A magyarázat a sajátos bajor állapotokban és az ebből eredő erőviszonyokban keresendő. Aki Bajorország földjére lép Ausztria felől, vagy akár a szövetségi köztársaság más tartományaiból, a határon tábla fogadja: „Bajorország — Szabad Állam”. Miként a bismarcki birodalom idején (csak a bajor király nem vett részt 1871-ben I. Vilmos porosz király német császárrá koronázásán), hasonlóképpen a weimari köztársaságban, majd az 1949-es nyugatnémet államszövetségben is megőrzött bizonyos kiváltságokat. Nem is akart csatlakozni az NSZK- hoz, a bajor politikai élet vezetői legszívesebben egy Wittelsbachot láttak volna az állam élén, csakhogy ne kelljen a „poroszokkal” közösködniük. A bajorok ugyanis „porosznak” tekintenek minden németet, aki a kék-fehér lobogós határon túl született. Bajorország kiváltságai közé tartozik, hogy külön szenátusa van, külön legfelső tartományi bírósága, külön határrendőrsége, sőt érdemrendeket is adományozhat (kék-fehér szalagon) közéleti személyiségeknek. A reformáció és a felvilágosodás alig érintette ezt a területet, a nép érzelemvilágához ma is közelebb áll a barokk színpadiasság, mint az olyan politika, amely az értelemre kíván hatni. Bajorország szerepe a bonni államszövetségben egyrészt az államalakulat struktúrájából következik. A második legnagyobb tartomány Észak-Rajna Vesztfália után, területe és lakóinak száma körülbelül annyi, mint Magyarországé. Azonkívül pártja, a CSU (Keresztényszociális Unió) oly sok közéleti botrány ellenére is a bonni parlament egyik legstabilabb erejének bizonyult. Adenauer másfél évtizedes kancellárságát sok tekintetben a CSU-nak köszönhette. A CSU szavazói még a legnagyobb válságok idején is (FIBAG-ügy, Spiegel-botrány, különféle megvesztegetések) rendíthetetlenül kitartottak pártvezérük, Franz Josef Strauss mellett. Hogy az ellene emelt vádak jogosak-e, azt senki sem firtatta. „Jogos vagy jogtalan, ami földiákról van szó” — mondották és a „földire” adták szavazatukat Pártközi megállapodás értelmében a CSU kizárólag Bajorországban működik, nem állít jelölteket más tartományokban. Ennek ellenében a CDU (Kereszténydemokrata Unió) sem indul soha a bajor választásokon. Ezen alapszik a két nyugatnémet keresztény párt együttműködése. A két párt lényegében azonos, a CSU-nak legfeljebb külön eredetiséget kölcsönöz a már említett sajátos bajor világ. A CSU kezdettől fogva többségi párt Bajorországban, csupán 1954-ben vesztette el abszolút többségét, amikor a szociáldemokraták (SPD), liberálisok (FDP), a Bajor Párt és még több kisebb párt öszszefogtak ellene, s ők alakítottak koalíciós kormányt. Botrányos körülmények között ugyan, de 1957-ben már ismét kormányra került, és azóta változatlanul gyakorolja a hatalmat a tartományban. Elég egy pillantás a legutóbbi választások eredményeire is a bajor törvényhozásba. A választás egyik érdekessége éppen az, hogy a Bajorországban kormányon levő CSU először került Bonnban ellenzékbe, míg a bajor ellenzéki SPD Bonnban kormányon van koalícióban az FDP-vel. Ennek megfelelően folyt le a választási hadjárat. A CSU Franz Josef Strauss vezérletével a bajor erőpróbát előjátéknak tekintette a bonni hatalomátvételhez. Csak néhány idézet a pártvezér szónoklataiból: „Amit mi akarunk, az nem egyéb, mint a biztos győzelem Bajorországban, hogy megvívhhassuk a csatát Bonnban ..„Ez a választás mérföldkő a bonni változások felé.” És ami talán a leghatásosabban csengett a bajor fülnek: „Ha megkezdődik a politika ellaposodása, akkor a bajor hegyekből kell amentésnek jönnie.” Strauss és a CSU „Németnem biztos, hogy sikerre vezet abban a tartományban, ahol a sógor-komaságot a politikai huncutság természetes tartozékának tekintik, és ahol a „felsőbb hatalom” mindmáig szinte „isteni elrendelésnek” számít. E két párt nem rendelkezik markáns arcélű vezetőkkel ebben a tartományban. Az SPD- nek talán alkalma lehetett volna egy olyan népszerű politikust hadrendjének élére állítania, mint amilyen Hans- Jochen Vogel müncheni főpolgármester, akinek városrendezési és igazgatási politikája mellett népszerűségét növelte az is, hogy megszerezte a bajor fővárosnak az 1972-es olimpiai játékok jogát, a párt belső intrikái miatt azonban lemondott a tartományi vezetésről. Az FDP-t Josef Ertt bonni mezőgazdasági miniszter és Hildegard Hamm-Brücher államtitkárnő vezette a választási harcba. Erti idejének nagy részét azonban szanatóriumban töltötte, az államtitkárnő tevékenysége pedig csupán az oktatásügyre korlátozódik, s bármily hasznos és népszerű az a munka, amit eddig folytatott, egy választás megnyeréséhez, vagy akárcsak a 10 százalék eléréséhez nem valószínű, hogy elegendő. Az SPD természetszerűen a bajor városokra összpontosította propagandáját, ahol többnyire eddig is többséget élvezett. Az FDP erőssége a protestáns lakosságú közép-frank vidék (a katolikus egyház ugyanis a CSU-t támogatja mindenütt, noha ennek a pártnak semmi köze — szólamain kívül — a kereszténységhez, vagy a szociális problémák megoldásához). És természetesen az értelmiség áll az SPD—FDP mellett: írók, hírlapírók, színészek, tanítók és tanárok, ügyvédek, valamint olyan magánosok akiknek egzisztenciáját nem veszélyeztetheti a CSU többség. Hogy ez a többség megmarad-e, erre ma ad választ Bajorország lakossága. Vámos Imre Figyelembe kell ezen taimé- ország megmentőjének” hirdeti noén vennünk, hogy Bajoror magát, szerinte Bajorországbólszágban — a többi tartománytól eltérően — csak azok a pártok nyerhetnek képviseletet a parlamentben, amelyek megkapják a szavazatok 10 százalékát. Mindenütt másutt 5 százalék a határ. Ez erősíti a CSU monopolhelyzetét, hiszen ha nem szerzi meg az abszolút többséget, akkor is ő marad hatalmon. Lényegében tehát itt a kétpártrendszer érvényesül. Több mint 7 millió választásra jogosult bajor polgár (7,26 millió) járulhat ma az urnák elé, hogy döntsön, kit küld a 204 tagú parlamentbe. (A CSU-nak eddig 110 képviselője volt.) A CSU meg akarja erősíteni eddigi pozícióját, sőt fokozni szeretné többségét. Az SPD nemcsak választási sikerre törekszik, de kell felvennie a harcot „Németország kiárusítóival”, vagyis a Brandt—Scheel-kormánnyal szemben. Ezen a „kiárusításon” az atomsorompó-szerződés, a szovjet—nyugatnémet egyezmény az erőszakról való lemondásról kötött, valamint a minap parafált lengyel—nyugatnémet megállapodás értendő, vagyis az a törekvés, hogy a bonni kormány normalizálja kapcsolatait a szocialista országokkal. Másutt ez a negatív program időszerűtlenül hatna, miként a tartományi választások bizonyították november 8-án Hessenben, Bajorországban azonban, ahol a lakosság egy jelentős része úgynevezett „áttelepült”, s az „őslakosok” száma három és fél millió, kedvező visszhangra találhat a „mentőmunka a hegyekből”. Figyelembe kell azután venni, hogy miként Hessenben és a többi tartományban a CDU magába szívta az újfasiszta, meg nacionalista elemeket, Bajorországban is a CSU-ra szavaznak majd a neonácik. Az NPD itt 7,4 százalékot ért el négy évvel ezelőtt; tavaly ez 5,3 százalékra zsugorodott, aminek arányában növekedett a keresztényszocialisták szavazatainak száma. Nem véletlenül hirdette most meg Strauss a „nemzeti erők egyesítésének” programját, számíthat arra, hogy ezek az elemek őt tekintik új vezérüknek. Az SPD és az FDP — ugyancsak érdekes módon — az országos politika problémái helyett a tartományi és helyi jellegű kérdésekre összpontosította választási hadjáratát. A plakátokon és a szónoklatokban az iparosítás, az oktatási reform, a szociális betegbiztosítás szerepelt az első helyen, meg természetesen a CSU vezetőinek sorozatos politikai és korrupciós botrányait pellengéreztek ki, ami szeretné besegíteni az FDP-t .mnm Választás Bajorországban Párt Szövetségi választás Tartományi választás 1969 1966 CSU 54,4 % 48,1 % SPD 34,6 %/. 35,8 % FDP 4,1 % 5,1 % NPD 5,3 % 7,4 % Töredék pártok 1,6 % 3,6 % .Masai- Nemzet SALT - rakéták és ellenrakéták A műszaki haladás forradalmi változást hozott nemcsak a békés célú ipari termelésben, hanem a haditechnikában is. Sőt, a realitásoknak inkább megfelel az a megállapítás, hogy a tudományos kutatások eredményeit az esetek nagy részében először a hadászat hasznosítja, s az új technikai vívmányok csak ezután honosodnak meg a polgári termelésben. A katonai kiadások a 60-as évek második felében, különösen 1965 és 1968 között rohamosan emelkedtek. Az említett időszakban a fejlett országokban a fegyverkezésre fordított összegek alakulása szinte azonos trendet mutatott a nemzeti jövedelem növekedési ütemével. Az Egyesült Államok fegyverellenőrzési és leszerelési hivatalának adatai szerint 1964-ben a világ országai 139 milliárd dollárt fordítottak katonai célokra, a múlt évben pedig már 200 milliárdot. Ezek a számok még megdöbbentőbbek, ha hozzátesszük, hogy az elmúlt hat évben a fegyverkezési kiadások összege kétszerese volt a világ 93 fejlődő országa egyévi nemzeti jövedelmének. És minden kommentár nélkül idézhetjük azt az összehasonlítást, hogy oktatásra és egészségügyre összesen fordítanak annyi pénzt, mint fegyverkezésre. A statisztikai adatok egyértelműen jelzik, hogy a fegyverkezési hajsza részben szó szerint értendő, a magyarázatát ennek viszont egy minőségi változás adja. Korábban elfogadott volt az a nézet, hogy a nagyobb katonai erő egyúttal nagyobb biztonságot is jelent. A nukleáris korszak azonban módosította ezt a tételt: a felhalmozott arzenál nem feltétlenül biztosít nagyobb védelmet, sőt, napjainkban megfigyelhető inkább az a tendencia a két szuperhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió esetében, hogy spirális mozgással az egyik országban elért új színvonal azonnal reakcióra készteti a másik felet. Leegyszerűsítve úgy vázolhatjuk fel a képet: válaszként az első interkontinentális rakétákra kifejlesztették az ellenrakéta-rendszereket, de a hatalmas összegeket felemésztő rakétaelhárító-rendszerek előreláthatóan egy-két éven belül teljesen hatástalanok lesznek a több robbanótöltetet szállító új rakétafejekkel szemben. Az adott pillanatban fennálló „nagyobb biztonságot” tehát a következő „veszélyeztetettség” fázisa váltja fel. Bevezetőként azért volt szükséges utalni ennek a minőségileg új folyamatnak a jellegére, hogy érthetővé váljék a most már harmadik fordulóba lépett, a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások jelentősége. A múlt év novemberében Helsinkiben megkezdett SALT-ot (Stratégia Arms Limitation Talks) több nemzetközi leszerelési konferencia, tanácskozás és egyezmény előzte meg, és egyes tárgyalások még mindig folyamatban vannak. De akár az Antarktisz-szerződést, vagy a kétségtelenül nagy fontosságú atomsorompó-egyezményt vizsgáljuk, nyilvánvaló, hogy a fegyverzetellenőrzés olyan területekre, vagy országokra vonatkozik, ahová a nukleáris fegyverek még nem hatoltak be, viszont közvetlenül nem érintette a két szuperhatalom atom- és rakétaarzenáljának fejlesztését. A Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselői a második világháború óta több mint ötezer alkalommal folytattak megbeszéléseket a leszerelésről, de csak a SALT keretében történt meg először, hogy az egymás közötti verseny befagyasztásának lehetőségeit vizsgálják. A szovjet kormány és a szovjet politika valamennyi lépése igazolja, hogy következetesen törekszenek az általános és teljes leszerelésre, ez azonban nem jelentheti azt, hogy a jelenlegi nemzetközi helyzetben a Szovjetunió egyoldalú lépéseket tehetne. Éppen a korábban vázolt tendencia kényszeríti arra a Szovjetuniót, hogy bármelyik pillanatban, legalábbis egyensúlyhelyzetbe kerüljön az Egyesült Államok rakétatechnikájával, ezt teszi szükségessé a szocialista tábor védelmének igénye. (Ugyanakkor utalni lehet arra, hogy a világ katonai kiadásainak 54 százalékát a NATO-országok eszközük, míg a Varsói Szerződés tagállamai 36 százalékát adják.) A szovjet kormánynak a megegyezésre való törekvését igazolja az a tény is, hogy most a helsinki harmadik forduló megkezdésekor, amikor Washingtonból a dullesi hidegháború felelevenítésének szelei fújtak, mégis hajlandó volt a Szemjonov külügyminiszter-helyettes vezette küldöttség a tárgyalások folytatására. Ezzel összefüggésben részben helytállóak azok a vélemények, amelyek a SALT-konferencia különleges jellegére hívják fel a figyelmet, s a tárgyalások „egyedülálló” fontosságával magyarázzák, hogy a nemzetközi események pillanatnyi alakulása csak közvetve érinti a két fél tárgyalókészségét. Ezt a tényt egyébként több alkalommal hivatalosan is elismerték, így például Nixon elnök májusi sajtókonferenciáján leszögezte: míg alapvető különbség van a Szovjetunió és az Egyesült Államok délkelet-ázsiai és közel-keleti politikájában, „kijelenthetem, ami a fegyverek problémáját illeti, érdekeink lényegében azonosak. Noha a nézetek egyelőre sok vonatkozásban eltérést mutatnak a nukleáris fegyverek korlátozásáról, meggyőződésem, hogy egyezményt kötünk majd, s amikor ez az egyezmény megszületik, nagy jelentősége lesz” — mondotta az amerikai elnök. Ez a kijelentés még a bécsi, második forduló idején hangzott el, s bár azóta éppen az Egyesült Államok fokozottabb fegyverkezési programja — amely ellentétes a SALT szellemével — valamelyest „lehűtötette a légkört", valószínűnek látszik először egy elvi, majd az egyes konkrét kérdésekben részletes megállapodás kidolgozása. A stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalások különleges jelentőségűek, s a téma miatt is szigorúan titokban zajlanak. A nemzetközi sajtó mégis valamivel megtisztultabban próbálja körvonalazni az érdemi kérdéseket a november 2-án kezdődött harmadik forduló óta , amelynek folyamán eddig hat munkaülést tartottak. A megállapodás fontos feltétele, hogy mind a hadászati, mind a taktikai fegyverrendszerek vonatkozásában bizonyos egyensúlyhelyzet álljon fenn a két fél között. (Más kérdés, hogy SALT-körök szerint a felek még nem tisztázták pontosan a stratégiai és a taktikai fegyverek körét.) Az interkontinentális rakéták száma — a hatvanas évek közepén elért amerikai fölény után — már Nixon beiktatásának kezdetére kiegyenlítődött, sőt, a legújabb amerikai adatok szerint a Szovjetunió részben már túl is szárnyalta, elsősorban korszerűbb típusaival az amerikai arzenált. Nem véletlen, a Safeguard ellenrakéta-rendszer továbbfejlesztése körüli élénk vita Washingtonban, hiszen a moszkvai rendszer legalább ötéves előnyt jelent a katonai szakértők véleménye szerint A két nagyhatalom szinte egyidőben, 1968-ban kezdte meg a kísérleteket a több töltetű rakétafejek előállítására, amelyek a kis hatású rakétaelhárító-rendszerekkel szemben mind nagyobb támadási sikert biztosíthatnak. Ezek az új rakétafejek jelentik pillanatnyilag a legnagyobb veszélyt az egyensúlyhelyzet felborulása szempontjából. A Pentagon most a Minuteman rakéták harmadik verziójával kísérletezik, s előreláthatóan januárban kezdik meg beszerelni az atomtengeralattjárók Poláris rakétái helyett a több töltetű fejekkel ellátott Poseidon rakétákat. A Szovjetunió a nyáron próbálta ki — nyugati elnevezés szerint — az „SS—9” típusú óriásrakétát, amelyet három, egyenként 5 megatonnás, külön-külön irányítható robbanófejjel szereltek fel. Az már nyilvánvalónak látszik, hogy a hatalmas robbanó erejű új rakétafejekkel szemben még a betonteknő sem védheti meg a rakétaelhárító ellenrakétákat Az új tényezők sürgetik a SALT-tárgyalások eredményes befejezését. Az egyezmény hatékonyságát is az adhatná meg, hogy az interkontinentális rakéták jelenlegi szinten történő befagyasztása mellett elhatároznák a több töltetű rakétafejekkel történő kísérletezések, illetve a régi rakétafejek átszerelésének leállítását. Amennyiben ez nem történne meg, akkor — sajtóvélemények szerint — már a hetvenes évek közepén általánossá válna a rakétatechnika új generációja, amely beláthatatlan következményekkel járhat. Lovas Gyula \J\lemsefkÖzi MILEIMSIMtP Könyv jelent meg a negyvenegy évvel ezelőtt lezajlott nagy amerikai gazdasági válságról — jelenti Book Review című folyóirat. A könyvriportok sorozata; megszólalnak az amerikai dolgozók, akik ezeket az időket átélték. Abban az időben sokmillióan az értékpapírok árának emelkedésétől várták sorsuk jobbra fordulását. Mindenki tőzsdézett. Egy ideig úgy tűnt, a sokmillió kisembert megsegíti a papírok értékének emelkedése. Aztán következett a vég, rengetegen követtek el öngyilkosságot. A világ legidegesebb országa Spanyolország. Az ABC egyik jelentése szerint az ország lakóinak 46 százaléka idegbetegségben szenved. A legidegesebbek az egyetemisták, sorrendben utánuk tanáraik következnek, a harmadik helyen a vidékről városba költözött munkások állanak, akik az új környezetben még nem találták meg helyüket. Mint a Nouvel Observateur hírül adta, a dél-amerikai erőeltolódások következtében Regis Debray francia újságírót — akit a Che Guevara mozgalmában való részvétel miatt harminc évre ítéltek, s jelenleg La Pazban tölti büntetését — a bolíviai elnök kegyelemben részesíti. Az Al Ahram közlése szerint az Egyesült Arab Köztársaságban rövidesen öt egyiptomi font névértékű aranypénzt és huszonöt piaszteres ezüstpénzt veretnek. Mindkét érmét a nemrégen elhunyt Nasszer elnök arcképe díszíti. Még a maxinál is nagyobb ellenzéke van a midi szoknya és ruha divatjának. • A Daily Mirror körkérdésére ezt a ruhát a nők 76 százaléka, a férfiak 81 százaléka tartja csúnyának. A nők közül főként a 25—29 évesek 95 százaléka volt a midi ellen. Még nem is olyan régen tejjel, mézzel folyó országnak nevezték Kanadát. Nos, egy hivatalos kimutatás szerint az országban szeptemberben négyszázezer munkanélkülit tartottak nyilván — írja a Neue Zürcher Zeitung —, 120 ezerrel többet, mint az előző esztendő hasonló időszakában. Sokan kétségbe vonják azt a tényt, hogy Amerikát Kolumbus fedezte fel. Ezek szerint már előtte sokan mások ott jártak. A legújabb kutatások, amelyeket Louis Leakey amerikai archeológus vezet, Kaliforniában talált leletek alapján arra a megállapításra jutottak, hogy Észak-Amerikában már 120 ezer évvel ezelőtt voltak emberi települések — írja a Life. Az Expressen tudósítása arról adott hírt, hogyan kötik össze Michigan államban a társasutazással az abortuszt. Az államból, ahol tilos a terhesség-megszakítás, négyszáz dollárért New Yorkba lehet repülni, s az árban a városnézésen kívül a műtét is benne foglaltatik. A Politiken arról ír, hogy a világ legtöbbet utazó népe a dán. Hiteles statisztikák szerint ebben az évben minden hatodik dán külföldre utazott. Kétmilliárd korona értékű valutát vettek igénybe utazásaikhoz. Se szeri, se száma a különrepülőgépeknek, hajóknak, vonatoknak és gépjárműveknek, amelyek a dánokat külföldre viszik. A tömeges utazás kezdete húsvétra esik. Az úti célpont főleg Olaszország és Spanyolország, de a világ minden tájára utaznak. „Gyilkol a bánat" a címe a Vízión egyik cikkének, amelyben arról írt, hogy gyakran halnak meg emberek néhány hónappal azután, hogy szeretteik közül valaki elköltözött az élők sorából. A „halálos” szerelem mind ritkább, de azért időről időre az is előadódik. .YMmwp, IV. november 7" Karácsonyi ajándékozás előtt tekintse meg a m BBK népművészeti boltok belső választékát